2004-09-29

György Andrea, Adrian Plass, Hudy Gabriella, Varga Péter, Cseri Kálmán

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Az emberek gyakran azt gondolják, hogy Isten világától távol áll a jókedvű adomázás világa. Pedig azt tapasztaltam, hogy nagyon sok jóhumorú ember van a lelkészek között. A Harmat Könyvkiadó egy érdekes pályázatot írt ki nemrégen. Humoros írásokat lehetett beküldeni, amelyek közül a legjobbak majd egy kötetben jelennek meg. A második helyezett György Andrea lett, aki egy marosvásárhelyi református közösségnek a tagja. A vele való beszélgetés után Adrian Plasst, a pályázat ihletőjét hallhatják, aki az "Egy kegyes kétbalkezes naplója" című könyvéről lett ismert. Első kérdésem az volt: Vajon miért érezzük úgy, hogy nehezen összeegyeztethető az egyházi beszéd a humorral?

György Andrea: Személyes tapasztalatom az, hogy egyre inkább nehéz összeegyeztetni ezt a két fogalmat: az egyházat és a humort. Végül is, amire szükségünk lenne, amit Kirkegaard így fogalmaz: "az irónia tisztító keresztelőjének a fürdője." Sokan félnek az iróniától, mert tényleg nagyon veszélyes fegyver lehet, de néha meg kell mártózni ebben és itt főleg nyilván az öniróniára gondolt. Végül is ha egyháztagként hiteles életet szeretnénk élni, akkor tudnunk kell magunkon nevetni. Egyébként, nagyon szigorú és szomorú hívővé válunk.

Fekete Ágnes: Vajon miért van az, hogy az egyházban ennyire idegen test ez a műfaj, ez a stílus, ez a megjelenés?

György Andrea: Érdekes módon, én nagyon sok humorral találkoztam Erdélyben, nem feltétlenül a hivatalos egyház rendezvényein, de – mondjuk – bibliaórákon. Viszont, ahogyan kimozdulunk, hirtelen mindenki nagyon komoly lesz, rossz értelemben komoly, komolykodó. Felvesz egy 17. századi nyelvezetet, amiből általában nem lehet érteni semmit már, csak a zenét hallgatjuk, és elkonganak a hatalmas templomban a mondatok. Nyáron egy táborban megnéztük az "Olasz nyelvlecke kezdőknek" című filmet. A film, arról szól, hogy abszolút semmi extrával nem rendelkező, nagyon nehéz háttérből jövő emberek hogyan találnak rá Istenre. Azzal indul ez a folyamat, hogy egy lelkész, aki teljes magánéleti csődben van, valahogy ezt bevallja és rá tud csodálkozni a hétköznapok örömeire. Most ez nagyon banálisan hat, de sikerül teljesen szétesett, eltérő érdeklődésű embereket valamiképpen összegyűjtenie. Egyszerűen szóba áll velük, együtt vannak, elkezdenek olaszul tanulni. A hétköznapoknak ez az öröme úgy átsüt ezen a művön, hogy eltölt derűvel. Úgy jövünk ki a moziból, hogy érdemes élni. Valahogy az kell, hogy legyen egyfajta életöröm az emberekben és akkor van nyíltság a humorra. Ha ez megvan, akkor szerintem ez hatalmas tereket nyit meg. Ezeken a történeteken keresztül tudunk igazán kommunikálni. Ilyen emberek közelében jó lenni. Ha egy lelkésznek jó humora van és tud viccelődni, akkor vele jó lenni.

Fekete Ágnes: A beszélgetésből kiderült, hogy nem a liturgia az első helye a humornak. Talán azért is van kevés helye a humornak, mert eléggé leszűkült az egyház ismeretünk a liturgiára.

György Andrea: Végül is a református liturgiába lehetne új elemeket bevinni. Nem arra irányulva, hogy olcsóvá tegyük az Evangéliumot, vagy fűt-fát behívjunk és különböző eszközökkel rábírjuk, hogy hallgassák. Mégis nagy lehetőségek adódnának arra, hogy egy picit, ezeket a liturgikus szabályokat – jó értelemben – fellazítsuk. Elolvastam a pályázati felhívást. Éppen itt voltam Pesten húsvétkor és akkor megírtam ezt a két- három flekknyi szöveget, amit azután beküldtem.

Fekete Ágnes: Miről szól? Össze lehetne foglalni a tartalmát ennek a kis írásnak?

György Andrea: Tulajdonképpen egy szótár. A neve: Keresztény szinglik kis szótára. A gyülekezeti életben használatos fogalmakat határozom meg. Azokat, amelyek leginkább izgatták az ismerőseimet. Ilyen címszavak: keresztény nő, keresztény nőideál, férfi, munkamániás férfi, mi az, hogy imaóra, mi az, hogy világi, mi az, hogy világi barátnő, világi barát.

Fekete Ágnes: Melyik tetszik a legjobban?

György Andrea: Azt hiszem, hogy a munkamániás férfi definíciója.

Adrian Plass vagyok. Angliából jöttem. Könyveket írok, csoportokat vezetek, keresztyén ember vagyok, négy gyermek apja és egy asszonynak a férje. Magas, nagydarab ember vagyok, szeretek enni és nagyon szeretem Istent. Azt hiszem, ez a legfontosabb.

Fekete Ágnes: Hogyan találta meg azt az utat, hogy humoros könyveket írjon? Mit gondol, mi a vicc szerepe az egyházban?

Adrian Plass: Ennek furcsa története van. Beteg voltam. Bár szeretek gyerekekkel foglalkozni – az volt a hivatásom, hogy segítsek nekik -, de mindez túlságosan mély érzelmeket váltott ki belőlem. Nevelőtanár voltam és minden szétesett körülöttem. Ekkor kezdtem el írni terápiás célzattal, hogy kiírjam magamból a rossz dolgokat. Megkeresett egy kiadó, hogy írjam le az életemet. Ez nevetséges volt, hiszen senki nem ismert engem. Így hát megírtam Adrian Plass titkos naplóját. Ez az írás tele volt a bennem rejlő feszültségekkel, fájdalmakkal, frusztrációval, amit az egyház irányában éreztem. Ez lehetett volna nagyon negatív könyv is, de – elsősorban a feleségem hatására – vicces könyv lett belőle. Az emberek sokkal szívesebben hallgatják a humort, mint a problémáimon való rágódásaimat. Akkor azt hittem, én vagyok az egyedüli ember, aki ezeket a feszültségeket érzi a mai egyházzal kapcsolatban, de – nagy meglepetésemre – ez a könyv ezreket talált meg. Több mint egymillió példányt adtak már el szerte a világon belőle. Talán azért, mert meg akartuk mutatni, hogy szabad nevetni magunkon. Az emberek szabályokat, csoportokat gyártanak, elmondják mit szabad és mit nem, amikor politikáról vagy egyházról van szó és egyszerre elfelejtik, hol van ezeknek a szabályoknak az alapja. Tudatlanul kimondtam, amit sok-sok ember érzett. Ez azt mutatja, hogy egy kicsit szabadabbak szerettek volna lenni és sokkal ellazultabbak a hitükben.

Fekete Ágnes: Gondolja, hogy van a viccelődésnek határa az egyházban?

Adrian Plass: Egy ember humorának vannak határai. Óhatatlanul érik az embert támadások. Azt mondják: Túl messze mentél. Máskor meg azt mondják: Jaj, de jó, amit mondtál, sokat segítettél vele. Ha arra gondolok, milyen az Isten, akkor az az első válaszom, hogy segítő, támogató, mentséget nyújtó. De meddig tudunk mások mentségére lenni? Hol van ennek a határa? Szerintem ez az egyház valódi kérdése. Bizonyára van határa a humornak, de ha hatékony akarsz lenni, akkor óhatatlanul küzdesz ezzel a határral. Mindig tévedhetsz.

Fekete Ágnes: Mit szól a gyülekezet mindehhez?

Adrian Plass: Ez egy kis anglikán egyházközség, ahol kicsit idegesek lesznek, ha mindenben a legjobbat akarjuk elérni. Számomra ők menedéket jelentenek, itt nem csinálnak problémát a könyveimből. De abban a gyülekezetben, ahová azelőtt jártam, egy kicsit elkedvetlenedtek az írásaimtól. Odajártam, amikor beteg lettem. A könyvem figuráit ebből az egyházközségből választottam, úgyhogy ennek nyilván nem örültek. Ez egy házi gyülekezet volt, nem templomban gyűltek össze, hanem iskolákban, otthonokban. Nem szervezett egyházról van szó. Ők egy nagyon modern gyülekezet, de nem igazán tudják a céljukat. Felteszik a lécet, azután leverik. Elkezdenek kialakítani olyan szabályokat, amelyeknek a kereszténységhez nem sok köze van. Meglazítják az egyik oldalt, megszorítják a másikat és – ha nem vagy figyelmes – őket kopírozod. Elfelejtik, hogy az isteni határokat keressék és ne a saját határaikra figyeljenek. Ez nagyon sok feszültséget okoz az embernek és elviselhetetlenné tud válni, gödörbe esünk. Nincs tökéletes egyház. A humor segíthet át ezen az érzésen, mert ajtókat nyit. Amikor az embereknek van valami problémájuk, általában rettentő komolyan veszik magukat és mi nyugodtan azt mondhatjuk: Bolondságot beszélsz. Nem vagy egyedül, más is járt már így. Akkor egyszercsak minden kitisztul, mert a viccelődésen át megérezzük, hogy más is keresztül ment már ugyanezen az úton.

Fekete Ágnes: Következő riport összeállításunkban is hallhatunk majd nevetést. Fiataloknak tartottak párkapcsolatokról egy rendezvényt. Az Óbudai Református Gyülekezet egyik tagja, Hudy Gabriella volt a szervezés egyik fő motorja.

Hudy Gabriella: A Cinema City Új Udvarban, a Kolozsi téren kibéreltünk egy 170 férőhelyes mozitermet. Úgy neveztük el ezt a napot, hogy a Párkapcsolatok napja. A fő szervező az Óbudai Református Egyházközség volt, de sikerült megnyernünk az evangélikus és a katolikus közösségeket a III. kerületben, illetve a III. kerületi Önkormányzat is, mint fővédnök részt vett az eseményen. Sikerült több közösséget megmozgatni. Meghívtuk Varga Pétert, aki a "Spielhózni" szerzője. Nagyon lelkesítő és megérintő előadás volt. Arról szólt, hogy miért fontos és mi az, amire lehet figyelni egy párkapcsolatban, hol lehet elrontani, tönkre tenni úgy az emberei kapcsolatainkat, hogy utána már nagyon nehéz újat keresni. Sok olyan hasznos, hétköznapi tanácsot is kapott az ember, amit mindenféle kapcsolatban jól tud hasznosítani.

Fekete Ágnes: Honnan jött az ötlet, hogy ilyen címet, témát válasszatok hogy: Párkapcsolatok napja?

Hudy Gabriella: Az ötlet onnan indult, hogy olvastuk Varga Péter "Spielhózni" című könyvét és nagyon-nagyon megtetszett. Úgy éreztük, szeretnénk még több hallani és tudni ezekről a dolgokról.

Fekete Ágnes: Gondolom, bár ez nem egy egyházi téma, de mégis egyháziasan beszélnek róla olyan embereknek, akik többé-kevésbé kötődnek az egyházhoz?

Hudy Gabriella: Alapvetően a keresztény értékeket képviselik, de nem ez a hangsúlyos ebben az előadásban és talán ezért is sikerült ilyen nagy összefogással ilyen sok fiatalt elhívni. A 170 fős teremben 5-10 hely maradt üresen délután. Úgy is fogalmaztuk meg: józan paraszti ésszel mi az, ami egy kapcsolatban fontos. A házasságban gondolkodunk, mint távlati cél és azon belül az ahhoz vezető úton hogyan lehet jól csinálni a dolgokat. Nekünk talán azért is fontos volt ez, mert nagyon kevés jó mintát látunk magunk körül. A mi családjainkban, ha a mi közösségeinket is nézzük, nagyon sok az elvált. Nagyon sokan csonka családból, nehéz sorsú családból jövünk, és ha fontosnak tartjuk, hogy a mi életünk más legyen, ha nagyon jó házasságot, szép családot szeretnénk, akkor honnan lássuk? Ki az, aki megtanít bennünket arra, hogy ezt jól csináljuk? Ezt csak úgy lehet, ha hallgatunk ilyen előadásokat, ha tényleg megtanuljuk ezeket a dolgokat, mert egyre kevesebbet látunk ezekből.

(előadás részlet:) Varga Péter: "…hogy az életed te éljed. Te és ne mások éljenek helyetted a párkapcsolatban. Megjelennek anyányi nők, apányi férfiak és adott helyzetben úgy viselkednek, mint a marionett bábu. Mint a madzagon rángatott figurák. Csinálják, ami ilyenkor következik. Fiú és lány – együtt járnak, juj! Komoly az ügy. Már majd egy hete is! Csak úgy sétálgatnak. Hol, hát hol? Margitsziget, szürkület, platánfa, bokor… Gyerekek, engem nem érdekel, hogy ki kivel, mikor hol csókolózik, nem erről van szó. De, hogy miért? Az már érdekeljen legalább téged, hogy miért csókolódzol. Az első csók az egy óriási élmény lehetne. De nektek nem lehet, mert nektek rögtön nyomatni kell két nap után… Sokan azt gondolják, telik-múlik az idő: férfi és nő már van. De bár a biológiai érés megadja a férfiasság és a nőiesség alapját, de nem válik automatikusan férfivá és nővé az ember. Férfivá és nővé kell válni, mert a férfi és a nő az egészen külön világ. A férfi tudja, hogy mit akar az életben, mi a dolga és teszi, ha nehéz, akkor fáradozik, nem adja fel. De, hogy egy fiú valóban férfi-e, az akkor derül ki, amikor a nővel kapcsolatba kerül. Az igazi férfira az jellemző, hogy tényleg a szíve és az esze irányítja – ebben a sorrendben. Az igazi férfi talpára állítja a fejetetejére álló világunkat. Ez a világunk a párkapcsolatban – ha egy kicsit is belegondolunk – a feje tetején áll…"

Fekete Ágnes: Mai műsorunk a hónap utolsó szerdája, ezért egy istentiszteletből hallhatunk részleteket. Cseri Kálmán prédikációja a 119. zsoltár alapján szólt arról, hogyan vezet minket Isten szava. Most a 33. verset olvasom:

"Taníts Uram rendelkezéseid céljára, hogy megfogadjam azokat mindvégig."


Cseri Kálmán: Isten Igéjének van direkt munkája és indirekt munkája. Isten Igéje néha azonnal segít nekünk, máskor meg hosszú távon van segítségünkre. Mondok egy azonnali segítésre, egy direkt beavatkozásra példát: Valaki nagyon nehéz feladat előtt állt és nagyon félt tőle. Annyira félt, hogy másnap reggel kellett oda elmennie. Ahogy közeledett az este, egyre jobban meggyőzte magát, hogy holnap nem fog oda elmenni. Ez nagy butaság lett volna, mert hosszú évek munkája lett volna hiábavalóvá. De hívő ember volt és engedelmes ember. Akkor éppen az Ézsaiás könyvét olvastuk a kalauzunk szerint, és másnap reggel olvassa, hogy: "Ne félj, mert én veled vagyok, én vagyok őriződ, megerősítelek, sőt megsegítlek, sőt igazságom jobbjával támogatlak, ezt mondja az Úr". Becsukta a Bibliát, elment és Isten átsegítette azon a nehéz feladaton. Ez egy direkt segítség volt. Nem minden nap kapunk ilyen Igéket. És Isten nem folyamatosan vezeti a benne hívőket így. Ilyen is van és ezt nagyon meg kell becsülni. Ilyet ritkán kap az, aki nem szokta egyébként olvasni a Bibliát, csak most gyorsan kellene tanács Istentől. Legtöbbször ilyenkor félreértik, vagy megtörténik vele az, amit egyik barátom mondott, hogy egyszer így akart Istentől vezetést kapni, hogy amelyik Igénél kinyílik, az lesz Isten akarata, és itt nyílt ki a Bibliája: az Ó- és az Újszövetség között van két üres lap, találomra kinyitotta és ott nyílt ki. És ez volt Isten válasza, hogy ezt kapod. Ha neked egyébként nem kell az Isten tanácsa, meg ha ilyen babonás módon akarsz, mint a mohamedánok, hogy addig szúrom a Koránt, ahol a tű vége megáll, az Allahnak az üzenete. Ez nem így megy. Isten, élő személy, aki minket nagyon szeret, aki szemeivel tanácsol, aki az értelmünkön keresztül segít, akivel folyamatos kapcsolatban maradhatunk. De, előfordul az, hogy most nagy szükségem van rá, és ami következik a folyamatos Biblia olvasás során, Isten azon keresztül ilyen konkrét üzenetet tud adni. Ez az egyik. Ez a ritkábbik. A gyakoribb az, hogy a sok Ige, amit folyamatosan olvas az ember, összeáll egy sajátos szemléletté, egy sajátos gondolkodásmódja alakul ki az embernek. Igeszerűen gondolkodik. Adódik aznap egy váratlan helyzet, gondolkodik, imádkozik, dönt és sokszor utólag jön rá, hogy a döntése az bibliai szempontok alapján történt. Nem biztos, hogy egy bibliai Ige eszébe jutott és azért döntött úgy. De, már erre a srófra jár az agya, mert az Ige határozza meg a gondolkodását. Van erre egy nagyon eklatáns bibliai példa: Amikor Jézus a tanítványokkal félrevonult Cézárea Filippibe és megkérdezte őket, hogy kinek mondják őt az emberek. Mondtak mindenfélét és utána kérdezte: Ti pedig, kinek mondotok engem? Péter elmondja a gyönyörű hitvallást: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia. Ekkor Jézus először kezd beszélni nekik arról, hogy őneki szenvednie kell, meg kell halnia, ki fogják végezni Jeruzsálemben, de a harmadik napon feltámad. Mire Péter: Isten mentsen Uram, ilyen veled nem történhet! És akkor mondja neki Jézus, hogy távozz tőlem Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem emberek szerint. Emberi mércével mérve Péternek a nagy szíve, az arany szíve, a Jézusért való rajongása szólalt meg ebben a mondatban, hogy Uram, én bele sem egyeznék, én ezt meg is akadályoznám, hogy téged összeverjenek, meg leköpdössenek, meg keresztre feszítsenek. Szó sem lehet róla! Ez emberileg nagyon érthető, csak hát pontosan ez volt Jézus küldetése. Ezért hagyta ott a Mennyet, ezért lett az Ige testté, ezért vállalt mindent. Ennek az ideje jött el nem sokkal ezután és ő mindent az Atya terve szerint hajtott végre. Milyen buta beszéd ez, hogy ilyen veled nem történhet. Ez volt az Ő célja, a váltság, a helyettes elégtétel. Ez lett volna az Isten szerinti gondolkodás, hogy Uram, a szívem szakad meg, amikor erről beszélsz, de én tudom, hogy ennek így kell lennie és dicsőítelek téged, hogy ezt vállalod helyettem is, meg miattam is – ez lett volna az Isten szerinti gondolkodás. Emez meg az ember szerinti, hogy Isten őrizzen, ilyen veled nem történhet!

Nos, az Isten szerinti gondolkodást alakítja ki a rendszeres, elmélyült, komoly Bibliaolvasás, és Igehallgatás. Mondok erre mai példákat: Egy hívő embert nagyon durván megrágalmaztak. Tényleg olyan volt, mint egy nagy hátbatámadás, és ha azt, amiket róla híresztelni kezdtek bárki is elhiszi, erkölcsi nulla lett volna. A legjobb barátai is azt mondták, hogy becsületsértés, azonnal feljelenteni, pert indítani, nem lesz nehéz megvédened magadat, mindnyájan tanúskodunk, hogy ez nem igaz! Ő csak szelíden mosolygott és a fejét csóválta. Azt mondta: "csekély dolog az, hogy titőletek ítéltessem meg. Aki engem megítél, az Úr az." Ő pontosan tudja, hogy én ezt tettem vagy nem tettem. És ezt Ő, amikor jónak látja, világosságra fogja hozni. Néhány év múlva Isten csudálatos erővel szégyenítette meg az ő rágalmazóit és hozta világosságra azt, hogy semmi nem volt igaz a rágalmakból. Ez az Isten szerinti gondolkodás. Az ember szerinti az, hogy: gyerünk neki, van jog, van törvény, ki fog derülni, ezt nem lehet hagyni! Az Isten szerinti meg az, hogy: miért ne lehetne hagyni? Ez nem a mi dolgunk, majd Isten kideríti. Ez nem azt jelenti, hogy a hívő mulya, bamba, balek, bármit lehet vele tenni. Ezek a hívők nagyon tudatosan vállalják ezt az utat. Vidéki segédlelkész voltam, amikor egy télen meglátogattam egy nagyon szegény családot. Ahogy belépek az udvarba, az egész család ott volt kint (éppen téli szünidő volt, a gyerekek is otthon voltak), azt mondja az édesapa, aki hívő ember volt, a legjobbkor jön tiszteletes úr, most akarunk imádkozni a káposzta tolvajokért. Egyelőre nem kérdeztem semmit. Káposzta tolvajokért még soha nem imádkoztam, akkor most együtt fogunk imádkozni értük. Utána bementünk, csak a konyhában tüzeltek, mert arra tellett csak. Körülültük a konyha asztalt és elmondta röviden, mi történt. Abban az évben sok káposztájuk termett, a fejes káposztából pénzeltek volna télen. Amiért készpénzt kaptak volna, az a káposzta volt semmi más. Szépen gúlába rakták, szalmával, vékony földdel letakarták, úgy, hogy ne fagyjon meg, ne fülledjen be, és ne rohadjon meg – ahogy az kell – és egyik reggel hűlt helye volt a gúlának. Valaki elvitte az összes káposztájukat. Ez azt jelenti, hogy az éves munkájuk eredményének a felét legalább és a télre remélt bevételt mindenestül. Ki-ki a maga vérmérséklete szerint reagált erre a családban. Ő volt az, aki azt mondta, hogy akkor menjünk be és imádkozzunk ezekért a tolvajokért. Megrendítő imádságot mondott. Addig olyat nem is hallottam, aminek körülbelül ilyen tartalma volt: Istenem, légy irgalmas ezeknek a tolvajoknak, hogy megszabaduljanak a tolvajlástól, soha többé senkit ne lopjanak meg, kimeneküljenek a hitetlenségből, a kárhozatból. Érd utol őket – akkor el voltam készülve arra, hogy a te ostoroddal- de, nem azt mondta, hanem azt, hogy a te mentő szereteteddel, hogy soha többé ehhez hasonlót ne tegyenek. Én ott álltam még többé-kevésbé kezdő hívőként csodálkozva; így is lehet? No, de hát Jézus világosan azt mondta, hogy imádkozzatok ellenségeitekért. Meg azt mondta, azt olvassuk az Igében, hogy a gonoszt jóval győzd meg. Ő sem a bíróságra ment, nem a szomszédokra kezdett gyanakodni, hogy biztos ez volt, biztos az volt, hanem imádkozott. Aztán tavasszal tudtam meg, hogy olyan sok segítséget soha nem kaptak, mint azon a télen. Olyan ismerősöktől is, akik nem tudták, hogy a káposztájukat ellopták. No, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy ilyen indulat is van. Ez az Ige szerinti gondolkodás. Erről írja Pál Apostol azt – és ezzel szeretném befejezni – a Róma 12. elejéről: "Kérlek titeket testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek és ne igazodjatok ehhez a világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, hogy mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Azt mondja, hogy okos istentiszteletté váljék a ti egész életetek. Ehhez az kell, hogy az értelmetek teljesen megváltozik ahhoz képest, amivel születtünk és fölismerjük újra és újra, mi az Isten tökéletes akarata. Ez egy lefordíthatatlan kifejezés, hogy okos istentisztelet. Én sem értettem sokáig. Van buta istentisztelet és van okos istentisztelet, vagy hogy van ez? Ezt a szót nem tudjuk jól visszaadni. Ez görögül úgy hangzik: logiké lateia (?) – logikus istentisztelet, de nem a szó görög filozófiai értelmében, hanem a szó görög eredeti értelmében: logos – azaz Ige. Az Ige testté lett. Kezdetben volt az Ige, kezdetben volt a Logos – tehát igeszerű istentiszteletté váljék a hívő egész élete. Ehhez viszont másfajta gondolkodás kell. Meg kell változnia a gondolkodásnak igeszerű, logos-szerű gondolkodású kell, hogy legyen és akkor azonnal, vagy elég hamar fel fogjuk ismerni, hogy mi az Isten akarata és lesz erőnk azt cselekedni. Most ha egy kicsit tovább visszük, akkor az igeszerű azt jelenti, hogy Jézus-szerű, mert Jézus volt az Ige, János evangéliuma prológusa, bevezetője szerint. Jézus- szerűen gondolkodik az és fog tudni cselekedni az, aki Isten Igéjét elmélyülten, folyamatosan tanulmányozza és engedi, hogy átjárja az egész életét. Óriási ajándék tehát ez. Egyáltalán, hogy van Bibliánk. Ha Isten indít arra, hogy olvassuk, ha segít abban, hogy cselekedjük, ha a szánkba adja a szót, hogy másokat is gazdagítsunk – ez mind-mind csoda. Ennek a csodának lehetünk folyamatosan a részesei. Ezért írja a hosszú zsoltár végén a szerző, hogy: "Sírok azok miatt, akik nem ismerik a te Igédet, és nem tudják, hogy milyen csodákból maradnak ki." A legvégén viszont azt mondja: "Dicsérlek téged azért, hogy ezt nekem megengedted és énekelek boldogan azért, hogy én ismerhetem a te Igédet."
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni 17. vasárnap

A Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap igéi – Lukács 14,1-11. és Efézus 4,1-6., ami az elmúlt vasárnapi szakasz folytatása – a Krisztusban való közösségről és ennek egységéről tanítanak. A téma meghatározója – a szakasz folytatólagos jellege miatt – inkább az epistola és ehhez csatlakozik az evangélium Jézusnak az alázatosságról szóló tanításával.

Énekrend a Szentháromság utáni 17. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 133. Ímé mily jó és mily nagy gyönyörűség

Derekas (fő) ének: 378. Adjunk hálát mindnyájan

Igehirdetés előtti ének: 119,53. Óránként fáklyám nékem szent igéd

Ráfelelő ének: 395. Isten szívén megpihenve

Záró ének: 196. Mondjatok dicséretet

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)

Similar Posts