2003-07-23

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Nemrég gyerekeink kölcsönkaptak egy nagyon régi filmet. Az első színes, magyar rajzfilmet, amely A kiskakas gyémánt félkrajcárjának a változata volt. Eddig nem ismertem ezt. Az 1950-es évek sztálinizmusában született. Az volt a megdöbbentő, hogy a mai filmipar teljesen hasonlóan torzítja el a történeteket, mint a mögöttünk álló korszak. Jó és a rossz küzd egymással, de nagyon szélsőségesen. A császár egy rossz király lett. A rajzfilm karikírozza gonoszságát, a kiskakas pedig a nép jótevője, aki szétosztja a szegények között az elorozott kincseket. Olyan, mint ha egy mai amerikai rajzfilmet láttunk volna. A gyerekeknek azt a vágyát, hogy tájékozódjanak a jó és rossz között, szinte manipulálják ezek az eszközök arra, hogy egyben félelmet is keltsenek. A pólusos jó és rossz küzdelmen kívül eső minden egyéb emberi tulajdonságot és történést elvesznek gondolkodásunkból. Ugye, a kiskakas legfontosabb tulajdonsága az eredeti mesében a ravaszság és a kitartás volt. Mindebből a szívós küzdelem maradt csak meg a gonosz királlyal szemben. Azért nehéz ezt látniuk azoknak, akik egyházunkban fiatalokkal foglalkoznak, mert ők is a jóról és a rosszról szeretnének beszélni, de egészen másként. A Biblia is a tanácsolt és az elvetendő dolgok közötti eligazodásban segít és azt mondja el, hogy hogyan érdemes élni. Mégis, szinte elhasználódnak ezek a szavak. Már nem is tudjuk helyesen elmondani, hogy valóban van jó és van rossz, de ezt nem egy félelmes küzdelem látószögéből, hanem az Isten-adta kegyelem felől kell néznünk. A Biblia azt tanítja, hogy a jó és a rossz nem egyenrangú felek. Isten sokkal jobban szereti és óvja ezt a világot, mint sejtenénk. Nem is gondolnánk, hogy miközben ártalmatlan, sőt hasznosnak tűnő üzeneteket adnak át gyermekeinknek, mennyi félelem és mennyi rettegés is terjed világunkban. Ez pedig a legkisebbek számára szinte feldolgozhatatlan. Azt el sem tudjuk képzelni, hogy pl. egy dél-amerikai országban milyen hatása van azoknak a filmeknek, amiket mi nézünk. A szélsőségeket saját életükben is látják, de egy hamis változatát sugározzák számukra az éterből. Olyan világot varázsolva ezzel, mint valami torz, kettős tükör. Most a filmek világának a valóságát szeretnénk egy olyan fiatal lelkészen keresztül a kedves hallgatók elé tárni, aki misszióban dolgozott Peruban és Argentínában. Búzás Irén néhány évet az életéből annak szentelt, hogy a dél-amerikai misszió keretében indián emberek között dolgozzon. Búzás Irént hallhatják, aki jelenleg a Magyarországi Református Egyház Cigány Misszióját vezeti. Először azt kérdeztem tőle: Hogyan került ki misszióba?

Búzás Irén: Először is az ottani magyarokhoz készültem, csak ott azután ez másképp alakult. Először Argentínába kerültem le, egészen délre egy Esquel nevű kisvárosba a mapucs indiánok közé. Isten sok mindenre felnyitotta szememet és sok mindenre tanított meg ez által. Magyarországon panaszkodunk és azok között a kecsui indiánok között, ahol nincs bevezetve az áram, nincs fürdőszoba, nincs WC, nincsenek alapvető higiéniai eszközök, sőt pénz sincsen, mert az áruval úgy kereskednek, hogy még cserélik, (krumplit becserélnek szappanra, stb.) azokhoz képest mi sokkal jobb körülmények között élünk.

Fekete Ágnes: Hogy teltek ott a napjaid?

Búzás Irén: Attól függ, hogy melyik országban. Az első évemet Tübingenben töltöttem, ott volt egy felkészítő. Mind teológiailag, mind pedig kivizsgálások szempontjából. Nagyon fontos vizsgálatok kellenek egy ilyen úthoz, mert a magas hegyekben nem mindenki tud élni és a sárgaláz ellen, tífusz és egyebek ellen védőoltás kell. Az első évem Argentínában volt, a második év Peruban, a harmadik év Spanyolországban. Minden évben haza kellett jönnöm és jelentéseket, beszámolókat tartani annak a szervezetnek, aki kiküldött. Szeretnék is mindenkit bíztatni a külmisszióra nézve, mert áldást hoz egy-egy országnak, amikor misszionáriusokat küld ki és ezek hazajönnek és beszámolnak, hogy ott milyen a helyzet és ott is ugyanaz a Jézus Krisztus érvényes, aki itthon.

Fekete Ágnes: Mi volt Argentínában?

Búzás Irén: Egy európai színvonalú ország, sok minden megvan ott is, tehát jó körülmények között élnek – viszonylag. Nyilván elmaradottabb helyzetben, mint Magyarországon. A missziós terepnek volt ott egy központja, akik az utcán felnőtt gyerekeket karolták fel. Olyan lányokat, akik az utcán nőttek fel és ott folytatták az életmódjukat. Ezeknek a lányoknak lehetőséget kínált fel a misszió, hogy új életet kezdhetnek, ha belépnek ebbe az otthonba. Ezzel sokan éltek, de olyan is volt, aki visszaesett. Ez egy nagy lehetőség mindenképpen az ottani embereknek, hiszen a szociális háló ott egészen másképp, illetve egyáltalán nem működik.

Fekete Ágnes: Ott mi volt a dolgod?

Búzás Irén: Nekem ugyanaz volt a feladatom, hogy ezekkel a lányokkal egy fedél alatt éljek, tehát közöttük, és egy új életmódra, egy új életvitelre megtanítani őket. Nyilván hitbeli nevelés által, tehát, hogy az erkölcsi életvitelük is változzon. Fontos volt az is, hogy nekik munkahelyet keressünk. Tehát a szociális oldaláról is kellett gondoskodni a dolgoknak. Nagyon-nagyon szomorú élettörténetek hangzottak ott el. Volt egy lány, aki a saját gyermekével végzett, tehát ő is prostituáltként szolgált kint az utcán. Látták őt terhesen, de a gyermekét, aki megszületett, azt soha nem látták. Ez a lány idegileg összeomlott, ezt nem tudta soha feldolgozni és ilyen lányokkal együtt élni és nekik segíteni, kemény feladat.

Fekete Ágnes: Hogyan került ki az utcára?

Búzás Irén: Az édesanyja, mikor gyermek volt, öngyilkos lett, felakasztotta magát és eleve egy olyan családból származott, ahol nagyon sokan voltak. Néha, vannak ezek a dél-amerikai sorozatok, amelyekben nem lehet tudni, hogy kinek ki az édesanyja vagy édesapja, nem lehet tudni. No, hát ez tényleg igaz. Pontosan ezért ez a lány is, akinek az édesapja alkoholista volt és mellette az utcára kényszerült. Nyilván ez együtt jár azzal, hogy ezeket a lányokat a bizalmukban kihasználták, akkor nem bíznak már meg senkiben. Nekem is, amikor odakerültem, ez jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy nem igazán hitték el azt, hogy azért jöttem, hogy segítsek rajtuk. Tehát, hogy igazán szeretem őket és krisztusi indulattal vagyok irántuk. Ez nagyon hosszú időbe telt, amíg meglátták és észrevették, hogy ez a kis valaki őszintén gondolja mindazt, amit tesz. Ekkor ébredt bizalom. Nagyon jó volt tőlük úgy elbúcsúzni, bár fájó szívvel történt, hogy elkezdték sorolni a búcsúzásnál, hogy ki mindenkivel találkozunk egy napon majd a mennyben. Azt mondták, hogy Dáviddal, ott lesz az a gonosztevő, akit Jézussal megfeszítettek. Ott lesz mindenekfelett Jézus, és ott leszünk mi is.

Fekete Ágnes: Egy másik lány történetét is említetted.

Búzás Irén: Igen. Rossz családi körülmények között élt. Nos, ezeket a mostohaapákat úgy hívják, hogy padrasso. Az édesanyját elhagyta, az édesapja. több mostohaapja volt. Azért is kellett, hogy beköltözzön az otthonba, mert a saját mostohaapja kezdte el macerálni otthonukban. Ez a lány nagyon kemény szívvel került be ebbe az otthonba. Azt mondta, hogy neki Istenről senki ne beszéljen, nem is akar hallani ezekről a dolgokról. Amíg ott voltam, megtörtént az a csoda, hogy megkeresztelkedett, és mindenki sírt, az egész gyülekezet. Ezeket az élményeket valójában soha nem felejti el az ember, ezek ott maradnak valahol az életünkben, a szívünkben.

Fekete Ágnes: A következő állomás ez után, szintén Dél-Amerikában Peru volt?

Búzás Irén: Igen. Ott kecsuai indiánok vannak, illetve az inkáknak a leszármazottai. Különböző történeteket hallhattam ott is a gyarmatosítókról, a hódítókról, hogy mi mindent tettek tönkre, hogy mennyire félrement ott a misszió. Nagyon nehéz így startolni. A missziós társaság szintén utcagyerekeknek ajánlotta fel a lehetőséget, hogy bejöhetnek minden nap. Étkezésben lesz részük, tanításban, tiszta ruhát kapnak és nyilván a higiéniai dolgokra is, mosakodásra is lesz lehetőség. Peruban nincsenek lelkészek, nagyon kevés van.

Fekete Ágnes: Ott eleve katolikus a többség, papok sincsenek?

Búzás Irén: Papok nyilván vannak, de amit még a nép vallásos arculatához is szeretnék hozzátenni, hogy babonás hit uralkodik. Tehát, még megvan a lónak a tisztelete és egyebek… Hiába hívő keresztyén ember, a fehér lovat tiszteli mellette nagyon. Amikor itt Magyarországon nyár van, ott tél van. Ott például a nyári szünet december végétől kezdődik el, áprilisig tart. Ezt az időszakot kellett a misszionáriusoknak kihasználni, mint Pál apostol, egész idő alatt úton voltunk. Gyülekezetről gyülekezetre, városról városra jártunk és ilyenkor találta otthon az egész családot. Tehát a gazdasági helyzet is annyira rossz, hogy munkahelyek nincsenek. A szociális háló annyira nem működik, hogy nincs sem munkanélküli segély, sem családi pótlék. Semmi ilyesmit nem ismernek. Amikor ezekre a dolgokra próbáltam rákérdezni, akkor nem is értették ezeket a szavakat, nem értették, hogy Európában ilyen van?

Fekete Ágnes: Hogyan néz ki ott egy falu, hogy volt ez?

Búzás Irén: Lima a főváros, ugyanolyan város, mint Budapest, minden megtalálható. Ami érdekes, hogy a filmsorzatokban mindig a legszebb házakat mutatják, abból nagyon kevés van valójában. Az általános közkép a szegénység, terrorizmus uralkodott ebben az országban. Elvétve ez még most is előfordul. Velem is előfordult egyszer, hogy az utcán fényes nappal lefogtak, kiraboltak és elvitték az értéktárgyamat. Ez is hozzátartozik a misszióhoz és ettől függetlenül nem szabad feladni, hanem küzdeni tovább és azokért az emberekért ott maradni, akik igenis szeretnének új életet kezdeni. Tehát, a terrorizmus tönkretette az ország gazdasági helyzetét, a kecsui indiánok viszont végképp egyszerűen élnek. Ott az áram sincs bevezetve – mint mondottam -.

Fekete Ágnes: Dél-Peru?

Búzás Irén: Úgy mondanám inkább, hogy a magas hegyekben élnek a kecsua indiánok. Nincsenek bútorok, nincs ágy, nincs fürdőszoba, mindenki egy bozótba jár. Nem szoktak mosakodni és még sincs kellemetlen szaguk. Ez is hozzátartozik az élethez. Állítólag 3000 m fölött már van ilyen öntisztuló reakciója a szervezetnek. Állandóan rizst esznek. Reggelire, ebédre, vacsorára. Számomra ez volt az egyik legmegterhelőbb momentum, a rizsevés és a bolhák. Ezekkel szintén számolni kell, annak, aki oda készül esetleg. Ezzel együtt bíztatok mindenkit: menjen és vigye az igét és szolgáljon. Az indiánok elszórtan, mind az őserdőben, mind a magas hegyekben élnek. Tudva levő, hogy Peru kb. tizenkétszer akkora, mint Magyarország. Egy hatalmas országról van szó, de a lakossága kb. csak másfélszer akkora, mert egyszerűen nincs olyan egészségügyi ellátás, mint itt Magyarországon pl.

Fekete Ágnes: Ott az emberek nem is tudnak eljutni kórházba?

Búzás Irén: Nem. Aki egy pici faluban él, az nem jut el. Van olyan is, hogy Keresztyén Orvosok Szövetsége, ők hozzánk hasonló módon utaztak faluról-falura. Városról-városra jártak és gyógyították az embereket. Nagyon jó volt, hogy nemcsak testileg gyógyíthatták őket, hanem lelkileg is. Kinek mi a problémája.

Fekete Ágnes: Mit csináltatok, amikor megérkeztetek egy faluba? Hányan mentetek?

Búzás Irén: Hatan voltunk úton általában, három őslakos volt közöttünk, akik teológiát végeztek. Ők voltak a munkatársak. Volt egy német missziós házaspár, tehát így voltunk hárman és én egyedül magyar. Amikor útra keltünk, akkor nyilván ott szálltunk meg, ahol szállást adtak és ugyanolyan körülmények között, ahogyan az indiánok éltek. Tehát, a földön aludtunk, a hálózsákunkat vittük magunkkal. Azt ettünk, amit ők ettek: állandóan rizst. Nincs hozzá hús, semmilyen szósz, csak legfeljebb egy tükörtojás és ezt nagyon nagy hálával kell elfogadni, mert az indián azt adja, amije van. Ez neki mindene, ezt nagyon nagy szeretettel adja és ez azt jelenti, hogy "befogadlak az otthonomban". Minden vendégnek ezt úgy kell viszonoznia, hogy minden megesz és azt mondja, hogy én is elfogadlak. A délelőtt azzal telt, hogy gyermek-evangelizáció volt. Volt egyszer egy olyan gyerek, aki segélyhívást rendezett és odajött hozzánk, hogy menjünk el, látogassuk meg, mert az édesapjuk korábban lelkészként dolgozott, tehát teológiai végzettség nélkül megtették lelkésznek, mert jól beszélt, azután letért az útról. Parázna életet folytatott, azután elmondta a gyerek, igaz, hogy már nem nagyon csalja meg az édesanyánkat, de most éppen amikor hazajön esténként, üti-veri az egész családot. "Gyertek, látogassatok meg bennünket." Ilyen esetekre mindig készülni kellett és ezzel a lehetőséggel azonnal kell élni és menni látogatni. Esténként volt a gyülekezetben a felnőtteknek való alkalom, amire szintén eljöttek a gyerekek is. Valaki feltette azt a kérdést, hogy van-e, aki ezt a munkát tovább folytatja. Hála Istennek a misszionárius kollégáim ott maradtak tovább is, de ettől függetlenül még nagyon sok munkaerőre lenne szükség, akik ugyanígy kimennek és hirdetik az Igét, mert a mi munkánk is valahol kevésnek tűnt. Tehát, az egész országot egyszerűen képtelenség volt bejárni és még nagyon sok olyan hely van, ahova az igét el kell vinni.

Fekete Ágnes: Ez milyen egyházhoz közelálló ez a szervezet, milyen tradíció ez, amit vittetek?

Búzás Irén: Protestáns. Az ottani hitéletforma másképp nyilvánul meg. Egy picit élettel telibb. Tehát, nem orgonával zenélnek a gyülekezetekben, hanem modern hangszerekkel. Vagy pl. felszabadultan nevethet az ember a gyülekezetben, ha a lelkész éppen elmondott egy mulatságosabb történetet, vagy vele kapcsolatban a prédikációban. Az afrikai gyülekezetekhez hasonlítanám, csak tánc nincsen.

Fekete Ágnes: Nemcsak messzi tájakon, hanem Magyarországon is van misszió. Hiszen, számos ember nem került még olyan helyzetbe, hogy hitelesen hallott volna az evangéliumról. Ezekben a napokban zajlik egy olyan rendezvény, amely azt a célt tűzte ki, hogy egyháza elérjen minél több fiatalt. A Csillagpont néven megrendezett Református Ifjúsági Találkozó Bodajkon kb. ezer fiatal részvételével. Még a találkozó előtt ellátogattam a Zsinati Ifjúsági Irodába, ahol az utolsó szervezések zajlottak. Először Tarr Zoltánt a Zsinati Iroda újonnan kinevezett főtanácsosát hallják a Csillagpont találkozóról.

Tarr Zoltán: A résztvevők arra számíthatnak, hogy óriási izgalom van a szervezők részéről, mert hiszen az első ilyen nagy mozdulat ez a részünkről. Jó reménység szerint egy nagyon jó lelkületű, jó hangulatú rendezvény lesz, amin a jelenlévők jól érezhetik magukat.

Fekete Ágnes: Látom, hogy mindenki egy telefonnal a kezében óriási szervezésben van.

Tarr Zoltán: Így van. A találkozó szervezésének utolsó napjai ezek, utolsó biztosítások és minden egyebeknek a lebeszélése zajlik, ezért telefonálnak itt a segítők.

Fekete Ágnes: Most, amikor ez a riport adásba kerül, akkor már zajlik a találkozó. Mire számíthatnak az oda érkezők, vagy mehetnek-e még mások is, akik most hallották a riportot?

Tarr Zoltán: Reménység szerint jöhetnek. A telep befogadóképessége kb. 2000 fő. Egyelőre úgy néz ki, hogy ezer fölött már biztosan vagyunk.

Fekete Ágnes: Itt van egy program, éppen előttünk. Mi fog történni?

Tarr Zoltán: Július 24-én minden napnak megfelelően lesz egy előadás, amit délelőtt tartunk és Lovas András gazdagréti lelkipásztor fogja tartani. Az előadás címe: Hol van Jézus az egyházban? Az előadást megelőzően öt különböző helyszínen, öt különböző típusú reggeli áhítat lesz, ami – azt gondolom, hogy – egy nagy izgalom, mert sokan nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy többféle módon is lehet Istentiszteletet, csendességet tartani.

Fekete Ágnes: Miféle módozatokra kell gondolni?

Tarr Zoltán: Lesz énekes, zenés reggeli áhítat, ahol főképpen énekelünk, együtt zenélünk. Lesz gondolatébresztő áhítat, ami igazából nem igehirdetésre épül, hanem írói, költői, esetleg saját gondolatok elmondásával próbálunk rácsodálkozni az Isten által teremtett világra és benne a mi helyünkre. Lesz csendesség, ami tulajdonképpen egy csendes közös imádkozás, lesz hagyományos áhítat igehirdetéssel és lesz olyan, ami hangos könyörgés, tehát főképp imádságközpontú. Délután lesznek beszélgetéseink az igazi árkokról, amely a mai magyar társadalom szociológiai megközelítését szeretné adni és főképpen azt, hogy az egyház mi módon jelenik meg ebben a sok tekintetben szétszakadozott társadalomban. A Károly Egyetem egyik oktatója Molnár Máté vezeti és Sebestyén Győző szatmárcsekei református lelkipásztor fog korreferálni. Szintén jónak ígérkezik az az előadás, amely elsősorban ökológiai kérdésekkel foglalkozik. Itt Végh László debreceni fizikus fog előadást tartani. A délután programjához tartozik még egy nagyon fontos filmvetítés, amelynek az a címe, hogy "Édentől Keletre". Ez a film a cigányság helyzetéről szól és ezt követően a Magyarországon élő romák helyzetéről, a társadalomba való beilleszkedéséről, az egyház és a cigányság kapcsolatáról fogunk beszélgetni. Lesz egy beszélgetésünk Ritoók Zsigmonddal munkáról, feladatról, családról. Lesz egy külföldi előadónk is: Bán József és társulata Hollandiából érkezik. Egy musicall-szerű darabot adnak elő a délután folyamán. Lesznek még koncertek és így a vacsorát követően további koncertekkel folytatjuk az estét és egy közös esti istentisztelettel, amelyet Steinbach József balatonalmádii lelkipásztor fog vezetni. Éjszaka pedig a Zurgó együttes közreműködésével táncházat tartunk. A Talita kumi együttes koncertjével párhuzamosan Karsai Jánosnak és társulatának egy aranyos és meghökkentő előadásán protestáns mímes tükör lesz, amely arról fog szólni, hogy hogyan is vagyunk mi protestánsok, reformátusok, hogyan viselkedünk, hogy élünk gyülekezetben és gyülekezeten kívül.

Fekete Ágnes: Látom, éppen dolgozol!

Bereck Eszter: Önkéntesként segédkezem itt ebben az irodában ezen a héten. Életmentésként, mert tényleg nagyon sok a munka. Hónapokkal ezelőtt elkezdtünk dolgozni a csoportvezetők vezetői csoportjával, amit másképp Csillagszóró-nak is hívunk. Lesz majd száz csoportvezető kint a fesztiválon, akik tizenkettesével beosztott csoportokat fognak a résztvevőkből vezetni és az ő koordinálásuk a mi feladatunk tízfős csoportnak.

Kiss Sándor: Most éppen a lehetőségek piacának a résztvevőinek az adatbázisát bővítem. Ugyanis, néhány jelentkezés most futott be. A református egyház hivatalos missziói kicsit későn adták le a jelentkezési lapot, de semmi gond, megoldjuk. Máris írom és továbbítom a regisztrátoroknak.

Fekete Ágnes: Lehetőségek piaca? Jól értettem?

Kiss Sándor: Igen. Itt különböző, főleg református vonatkozású szervezeteknek nyújtunk bemutatkozási lehetőséget. Sátrak lesznek felállítva és itt kirakosgathatják a bemutatkozó anyagaikat, illetve előadásokat tarthatnak.

Fekete Ágnes: Aki oda szeretne menni, hogy tud oda eljutni?

Kiss Sándor: Ha autóval érkezik, akkor Székesfehérvár vagy Kisbér irányából a 81-es főúton Bodajk leágazásnál kell letérni. Bodajkot elhagyva, Bakonycsernye illetve Zirc irányában kell haladni és Balinka község előtt pedig balra letérni az útról a Tölgyestábor és a Falutábor irányába. Ez Bodajktól 3-4 km.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál Apostol, Galátziabeliekhez írott levele 3. fejezetéből:

"Hogy pedig a törvény által senki nem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. A törvény pedig nincs hitből, hanem amely ember cselekszi azokat, élni fog az által. Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, mert átokká lett érettünk."

A minap fordult elő velem, hogy valakit kértem: "De higgye el Uram, hogy…" – és ő a jól ismert fordulattal válaszolt: "Hinni a templomban kell!" Így szokták a hitet a valósággal, a tapasztalati tényekkel szembeállítani. Érdekes, hogy a Biblia egy teljesen más fogalmat, a törvényt állítja szembe a hittel. Életünkben van olyan korszak, amikor a hitetlenség áll szemben a hittel. Azután, amikor már Krisztus útján megtettük az első lépéseket, akkor a csábító új fegyverrel próbál meg minket. Mintha azt súgná örökké: kell, tenni kell, teljesíteni kell, ennek meg kell lennie! Amikor szeretnénk kieszközölni valamit Istennél, amikor görcsösen akarunk valamit, akár a legjobb ügyekért, amikor úgy gondoljuk, kiérdemeltünk teljesítményünkkel valamit, ezek mind-mind ellentétei a hitnek. Más szóval fogalmazva, a hit igazi ellensége az erőszak. Amikor birtokolni akarjuk azt, amit Isten csupán ígért, amikor nem tudunk megelégedni csupán az evangéliummal, mert még több kell, mindig több, akkor elveszítjük a hitet. Erről a gondolatvilágról szól a felolvasott bibliai rész, a Galata levél 3. fejezete. Aki a hit elé helyezi a törvényt, a teljesítményt, az nem képes olyan érintésre, amire a bűnös nő, aki Jézus ruhájának a szegélyéhez nyúlt a tömegben. Inkább Jézus palástját is leráncigálná. Amikor nem tudunk hinni, akkor ilyen erőszakosakká válunk. De, a hit elenged, a hit láthatatlan ígéretekbe kapaszkodik, a hit képes várni. Amikor ez hit azonban léket kap, akkor kezdjük elfelejteni, hogy Isten ígért, Isten ajándékozott és ebbe az űrbe tör bele a törvény, hogy elkezdjük méricskélni a másik embert, magunkat is, és a mérce válik fontossá. Elkezdődik az önsanyargatás, a magamutogatás, kezdjük észrevenni jótetteinket. Mind e közben az Istennel való kapcsolat, a bensőnkben elmondott ima egyre bonyolultabb. Ha van egy szomszédunk vagy egy régi ismerősünk, akit nem tudunk elfogadni, aki nem kedves a lelkünknek, akkor nem mindegy, hogy ezt a helyzetet a kegyelem, vagy a törvény mértéke alá helyezzük. Ha Istenhez kapcsolódóan hiszek, akkor azt az embert is távlatosan az Isten tenyerén láthatom, akit ebben a pillanatban nehéz elviselnem. Ha hiszek, akkor nem emberekre figyelek elsősorban, hanem Isten akarata alá hajtom magam. Mindent tőle várok. Ez teljes ellentéte mindenfajta követelési rendszernek. Persze a törvénynek és a követelésnek is megvan a maga helye, valahogy úgy, mint a mentőövnek a vízben. Miután elernyedt a fuldokló test, ha képesek vagyunk már ráhagyatkozni, ha kiengedtük magunkat, akkor kapaszkodhatunk minden erőnkkel. Ha azonban a teljesítmények megelőzik a hitet, akkor a fuldokló ember egyre mélyebbre kerül a vízben. Isten adja, hogy mindannyiunk életében a hit a helyére kerülhessen, hogy bízhassunk Istenben.
Ámen