2012-03-14

Gerald R. McDermott – a protestáns egyházak jövője
Bereczky Judit és Bereczky Örs – ökumenikus imahét Kovácshida környékén

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Ma nagy divat a végidőkről beszélni, nyilván joggal. Szétziláló korszakban élünk. Most mégis olyan emberekkel beszélünk, akik más – más területen, de a legnagyobb bajok között is, látnak kiutat. Az első egy Amerikából ideérkezett teológus professzor lesz, aki az elmúlt héten megrendezett Jonathan Edwards konferencián tartott előadást. Többek között a protestáns egyházak létszámának csökkenéséről volt szó. Előadásának címe: Jonathan Edwards és a keresztyénség jövője volt. Gerald R. McDermott-ot hallják.

Gerald R. McDermott: A mai keresztény világ többsége ma a Föld déli oldalán él, Dél Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Az az ország, ahol ma a legtöbb aktív keresztény él, tehát akik valóban gyakorolják a hitüket, valószínűleg a kommunista Kína. Akkor mi is a jövő? Azt mondhatjuk, hogy a katolikus egyház és az evangéliumi protestáns egyházak. Ezeknek a kisegyházaknak a legnagyobb része karizmatikus jellegű. Ez a két csoportja a keresztény egyháznak egyre nő, mindenütt a világon. Előadásomban beszéltem Jonathan Edwardsról, aki református teológus volt, és Amerika aligha tudhat magáénak nála jelentősebb teológust. A Yale egyetem csupán azt teszi, hogy újra kiadja hetvenhárom kötetes életművét. Úgy hiszem, hogy az elkövetkező évszázadban fel kell nőnie egy teológiának, egy hitbeli látásnak, amelyik reményteljesebb a mostaninál. Ez a teológia képessé tesz majd arra, hogy meghaladjuk a jelenlegi határokat katolikusok és protestánsok között, a keresztény dél és a keresztény észak között, karizmatikusok és nem karizmatikusok között, liberálisok és konzervatívok között. Jonathan Edwards teológiájában ott van a lehetőség arra, hogy az említett pontok közé hidat verjünk. Mert a huszonegyedik század teológiájának olyannak kell lennie, amelyik segít abban, hogy úgy tudjuk elfogadni egymást, más vallásokat, hogy közben nem leszünk megalkuvók a sajátunkkal szemben. Ez azért is fontos, mert a legtöbb keresztyén közösség üldözések alatt él a Föld déli felén. Fontos, hogy legyen egy olyan teológia, olyan gondolkodás, amelyik segíti őket ebben a helyzetben. Jonathan Edwards többet foglakozott a nem keresztyén vallásokkal, mint bárki más a huszadik századi keresztyén gondolkodók közül.
Fekete Ágnes: És mi a híd?
Gerald R. McDermott: Négy hidat ajánl. Először a liberálisok és a konzervatívak között. Edwards nagyon érzékeny a liberalizmus irányában azért, mert a szépség számára kulcsfogalom. A keresztyén gondolkodás történetében senki számára nem volt ennyire fontos ez, Istenről való látásának a lényege volt a szépség. Ugyancsak érzékeny volt a konzervativizmus irányában is, mert ő is úgy gondolta, hogy a lényeg, a Szentírás után való szomjúság. A karizmatikusok irányában is nyitott, hiszen ő egy nagy lelki ébredés embere volt. Amerikában, többek között az ő hatására hatalmas egyházi megújulás történt 1730-as évek elejétől Northamptonból kiindulva. A lelki megkülönböztetés nagyon fontos volt számára. A helyes kegyesség, és a hamis kegyesség megkülönböztetéséről hosszú oldalakat írt. Tehát Edwards segít abban, hogy integráljuk a karizmatikusokat, hogy a Lélek munkája irányában nyitottabbak legyünk. A harmadik híd a protestánsok és a katolikusok között húzódik. Tudom, hogy Magyarország a történelem miatt ezen a ponton sok sebet hordoz. Jonathan Edwards református teológiájában mégis egyfajta katolikus szerkezet található. Edwards hisz abban, hogy a megigazulás körülményeiben nem csak a hit játszik szerepet, hanem az engedelmesség is. Ugyanúgy, mint Kálvinnál, nála is fontos szerepet játszik a törvény. A katolikusok rezonálnak erre a gondolkodásra. Végül Edwards hidat ver a keleti és nyugati keresztyénség között. A keletiek számára jelentősége van annak, hogy a Szentháromságban az Atya, Fiú, Szent Lélek személyeinek külön-külön szerepe van az isteni egységben. A szentháromság első személyénél kezdik, és úgy jutnak a harmadik személyhez. Edwards, a harmadik személytől jut az elsőhöz – ha egyszerűen akarjuk fogalmazni. A Keletiek számára a teológus nem egy olyasvalaki, aki tanít egy egyetemen, hanem akinek mély tapasztalata van Istenben. Jonathan Edwards szintén úgy volt nemzetközi kutató, hogy egy ébredési gyülekezet lelkésze is volt.
Fekete Ágnes: Azt mondta: "katolikusok és protestánsok Magyarországon"… ez nem kérdés Amerikában?
Gerald R. McDermott: Nem ennyire. Az elmúlt 40 évben az történt, hogy konzervatív katolikusok és konzervatív protestánsok egymásba karoltak, hogy küzdjenek a homoszexuális házasság ellen, az abortusz ellen, az eutanázia és az őssejt kutatás ellen. Ugyanazért a morális célért küzdenek. És így a katolikusok rájönnek, hogy talán a protestánsok nem olyan rosszak, és a protestánsok szintén ugyanígy. Amerikában három nagy egyházi csoport van. A katolikusok, a protestáns egyházak főárama, tehát azaz evangélikusok, anglikánok, reformátusok, baptisták, metodisták. Azután ott vannak az evangéliumi egyházak. Ezek a kisegyházak egyre nőnek. A katolikusok száma is nő. A protestáns főáram csökken. Ez így van az egész világon. Ennek az az oka, véleményem szerint az, hogy a protestantizmus erősen kultúrához kötött vallás lett. Túlságosan törődtek azzal, hogy elfogadja őket a környezetük, és ezt a kultúrát elfogadják ők. Nem törődtek eleget azzal, hogy hűségesek legyenek a keresztyén tanításhoz, más néven az ortodoxiához. Ebben a folyamatban az egyház elveszti teológiai látását, és a kulturális megfelelés fontosabbá lesz, mint az Istenhez való hűség. És a végén pontosan ezen az úton elveszítjük az ifjúságot is.

Fekete Ágnes: Gondolja, hogy Jonathan Edwards teológiája megújulást hozhat?
Gerald R. McDermott: Igen. Óriási érdeklődés van művei iránt. Nem csak Amerikában, hanem az egész világon. A Yale egyetemen van egy Jonathan Edwards központ, amelynek van egy honlapja. Évente félmillió ember látogatja meg ezt a lapot az egész világról. Ázsiából, Európából százezrek keresik meg. Fiatal teológusok fordulnak Jonathan Edwards teológiája felé. Jobban, mélyebben vissza kell fordulnunk teológiai gyökereinkhez. Különben a kultúra teológiáját űzzük, és a kultúra lesz az istenünk. Ahogy Kálvin is mondta, egy bálvány gyár az emberi agy. A körülöttünk levő kultúra elképzeléseit nagyon könnyen bálvánnyá tesszük. Tehát, amire szükség van, egy lépés visszafelé, a jó, ortodox tanítás felé.
Fekete Ágnes: Most az amerikai látószög után lássunk egy nagyon erős magyar példát. Nálunk sokszor nincs idő sajnos még gondolkodni sem arról, mit is kellene tenni, mert a mindennapok annyira elveszik minden energiánkat. Ez különösen igaz a kicsi, létért küzdő falusi gyülekezetekben, ahol egyszerűen elköltöznek az emberek, és nem nagyon látszik a jövő. Az elmúlt héten Kovácshidán jártam, ahol éppen rendkívüli ökumenikus imahetet tartottak. Bereczky Örs és Bereczky Judit beszélnek szolgálatokról és kérdéseikről.

Fekete Ágnes: Milyen érzés egy fogyó közösségben élni lelkipásztorként?
Bereczky Örs: Ha úgy gondoljuk, hogy valamit biztosan rosszul csinálunk, de majd mindjárt elkezdenek növekedni a gyülekezetek, akkor ez egy állandó frusztráltságot, vereségtudatot okoz, hogy nem megy. Fönt van a léc, de mégcsak le se verjük, hanem alatta átmegyünk.
Fekete Ágnes: A lelkész is szeretne teljesítményben mérődni. Egy kis faluban ez egyszerűen nem megy.
Bereczky Örs: Nagyon sok teljesítményre van lehetőség. Csodálatos dolgok történnek egy kis faluban, de ezt nem tudjuk mérni a misszió megszokott fogalmaival, hogy például növekszik a gyülekezet létszáma. Nem növekszik. A kicsi gyülekezet egyre kisebb lesz. Akár jól csinálja a dolgát a lelkész, akár nem. Van egy olyan alapszabály, amit ha nem látunk meg, akkor eleve olyan utcába megyünk be, amiből jól nem lehet kijönni, csak kitolatni. Ezt a dolgot valahogy meg kell látni. Mondjunk le az egyházfenntartói járulékról, hogy ne legyen a gyülekezetnek alapgörcse, hogy jövőre mennyi egyházfenntartóit fogunk beszedni? Bár igaz, ha nem szedjük be, akkor összeesik a gyülekezet. De amíg beszedjük, amíg ezzel törődik a lelkész és a presbiterek is, addig a lényegről, Jézus Krisztusról nem tudunk beszélni, pedig a gyülekezet arra lett kitalálva. Meg kellene fordítani, meg kellene látni, hogy mire van szükség, és az Úr Isten majd kirendeli. Hogy hogyan? Azt nem tudom. Van egy felelőssége ebben az egyházvezetésnek, hogy valahogyan segítsen. Úgy is lehet segíteni, hogy azt mondja ki, hogy nem tud segíteni. Ez is egy jó válasz. Akkor az ember tudja, hogy mihez tartsa magát. Lennének ellenérveim, mert szerintem érdemes lenne megmenteni az összes falusi gyülekezetet. De ez egy vita, amit le kell folytatni és valamilyen döntést kell hozni. Ha az a döntés, hogy nem, akkor abbahagyjuk. Ha az a döntés, hogy a lelkész maga keressen forrásokat, pályázzon, vezessen alapítványt, akkor beszerzünk valahonnan egy pénzügyi igazgatót és akkor ő foglalkozik ezekkel a dolgokkal. Ha most ezt csinálja a lelkész főállásban, akkor nincs ideje elmenni meglátogatni a kórházban lévő betegeket, nincs ideje megtartani a vasárnapot, nincs ideje elmenni a konferenciákra és nincs ideje a családjára. Csak az egész napos adminisztráció, lótás-futás, intézés, menedzselés, pörgetés. Ez van. Ebben jók vagyunk. Rengetegen beleesünk ebbe a hibába. Én magam is. És ennek vannak mérhető eredményei. Felújítjuk, lefestjük a templomot. Ezek fontos dolgok, de amikor már nincs mögötte gyülekezet, akkor nem lehet, nem szabad ezekkel törődni. Persze a valóságban, ha nem törődsz vele, kijön az építési hatóság és mondja, hogy a fejünkre esik a tégla és megbüntet. Nem viccelek, ez így van. Legalább ki kell mondani. Nem kell ettől megijedni. Voltak más keresztyének is, akiknek nem ment a szekér annyira.
Fekete Ágnes: De azért jövőkép nélkül nem lehet élni.
Bereczky Örs: Világos, hogy kell jövőkép. Csak a jövőképnek az az első lépése, hogy egyszer reálisan lássuk meg magunkat. Nekem a jövőképemben nagyon sok minden van. El lehet képzelni, hogy miket lehetne csinálni, amiben mind kellene segítség, mások ötlete és kellene vezetés és közös felelősség. Tele van a padlás jó tervekkel. A magyar szociológia ötven éve a világ élvonalában van, és azt mondja, nálunk nagy a nyomor és mindig írunk róla. Ötszáz terv van és semmi újat nem kell már kitalálni. Ezekből valamelyikeket használni kell. Ha megint újabb tíz évet kell várni, hogy egy újabb bizottság kitaláljon valamit, én ezt nem tudom kivárni. Most el kell indulni valamerre, mert állunk egy helyben és minden rohamosan romlik. Saját helyzetemre én látnék megoldást, egyszerűen megállapítani egy olyan kategóriát, hogy ezek a gyülekezetek nem fogják tudni többé összeszedni magukat anyagilag a régi kategóriák szerint. Lelkileg persze egyáltalán nem így van. Nagyon hálás és jó gyülekezetben élünk.
Fekete Ágnes: Melyik gyülekezetben szolgáltok?
Bereczky Örs: Kilenc régi református egyházközség. Átlagosan öten-hatan vannak, van ahol senki, és van, ahol tíz-tizenketten járnak vasárnaponként a templomba. Egyik héten van hat istentisztelet, a másik héten kettő. Van egy kedves fiú, aki orgonista, kántor akart lenni. Nagyon okos és ügyes. Tizenkét éves korára odáig jutott el, hogy egy kézzel el tudta játszani a dallamokat. De egyszer meglátta, hogy mások játszanak hozzá akkordokat a másik kezükkel. Elkezdte irigyelni, és ő is megpróbálta, de időnként ebből szörnyű hangzavar lett. Mosolyogtunk ezen egy kicsit vele együtt. Bicegős éneklés van ezekben a gyülekezetekben, de már annak is örültünk, hogy szólt az orgona. Négy vagy öt év után fogta magát és megtanulta az akkordokat. Lehet, hogy máshol profi orgonisták vannak, de nálunk, hogy ennyi év után egy ilyen csoda történik, az egyszerűen fantasztikus. Én azt mondom, hogy ez a lényeg, miért együtt vagyunk. Ez nem létszámfüggő és nem pénzfüggő. Be kéne vezetni egy kategóriát, ez egyfajta falumisszió lehetne. Ahogy a vakmisszió lelkészét se a vakok választják, és nem is ők fizetik. Ezt nagyon fontos lenne megtenni szerintem. Erre normatívaszerűen, vagy valami más módon lehetne folyamatos forrást biztosítani. Ugyanis, ha a szociális szféra nyelvezetével fogalmazzuk meg a vidéki lelkészi munkát, akkor kiderül, hogy ezek olyan közösségi feladatok, amire az államnak nagyon sok pénze van félrerakva. Az állam nem rosszindulatból nem adja oda, hanem nekem az az érzésem, hogy még nem mondta neki senki, hogy mi mit csinálunk. Nem tudom, hogy így van-e, de biztos vagyok benne, hogy lehetne kopogtatni azon az ajtón. Mostanában többször hallottam azt, hogy a szolidaritást kell erősíteni, tehát a nagy gyülekezetek segítsék a kisgyülekezeteket. A szolidaritás az nem megoldás. Az nagyon kell a nagy gyülekezeteknek, hogy megéljék az egyházi közösséget. De olyan nagy, folyamatosan növekvő hiányok vannak a kicsi gyülekezetekben, hogy azt nem tudják kifizetni. A mértéke nem tud olyan nagy lenni, amennyi kell.
Fekete Ágnes: A másik, hogy ezek a falvak elcigányosodó települések.
Bereczky Örs: Nem feltétlenül. Inkább gettósodó falvak. Sokan jönnek egy kicsit jobb helyről és odaköltöznek, mert azt gondolják, hogy a kisebb ingatlanárakkal, kicsit alacsonyabb költségekkel majd talpraállnak. De ez nem sikerül és ottragadnak. Rengeteg ilyen történet van. Lassú folyamat, nagyon sok család még nem döntötte el, hogy lecsúszik-e vagy megmarad egy szinten vagy fölmászik mégis. Az a baj, hogy ha egy kétszázhetven fős faluban huszonheten már lumpenek, akkor az már lumpenesedőnek néz ki, hiába van ott több mint kétszáz, aki tartja magát.
Fekete Ágnes: Megvan ez a kisebbség többséggé válik hangulat?
Bereczky Örs: Egy picit talán igen. Vannak olyan falvak, például nálunk, ahol kétszázhetven lakosból ötvenöt gyerek van. Az nagyon sok. Van egy-két vállalkozás és egy-két gazda. Attól, hogy valami megy rosszirányba és attól még, hogy azt az irányt nem tudjuk emberi erővel megfordítani, az nem azt jelenti, hogy azt föl kell adni, vagy el kell menni. Nagyon sok mindent lehet és kell még csinálni, el kell kísérni, akik benne vannak ebben a helyzetben. A parlament hozott egy törvényt, hogy három éves kortól kötelező a gyerekeknek óvodába járni 2014-től. Minél elhagyatottabb egy vidék, minél elhagyatottabbak a családok, annál jobb, ha nem otthon van, mert az óvodában megtanulja a játékokat, közösség van. Az a baj, hogy nincs, aki bevigye őket. Az önkormányzatnak nincs pénze és a mi önkormányzatunk azt választotta, hogy inkább nem adósodik el, nem vesz fel működésre hiteleket és leépítette a kísérőt. A Volánnak van járata, de hogy küldöd be az óvodás gyereket? Nem mehet egyedül busszal a hároméves gyerek. Kiderült, hogy a kísérő bérlete, még ha nem is kap fizetést, több mint a benzinköltség. Így kisbusszal elvisszük a gyerekeket minden nap. Két forduló oda és kettő vissza. Ez nagyon jól összehozta ezt a tíz családot. Összehozza a szülőket, akik kísérgetik a gyerekeket. Én csak vezetek. Összehozta az apukákat, mert már hárman vezetünk. Városban az ember ilyet nem él meg, mert nem áll össze tíz család, hogy együtt fuvarozza a gyerekeket. A rossz helyzetnek látszó, elhagyatott, abszurd helyzetekben is rengeteg erő és lehetőség van. Az élet sokkal bonyolultabb annál, hogy az ördög csak úgy egy fél perc alatt tönkretegye. Nagyobb segítőnk van nekünk ennél! Meg kell látni, hogy rossz irányban vannak a dolgok, de nem kell kétségségbe esni, nem kell menteni, ami menthető és mindent összeszedni, hanem meg kell tanulni együtt élni ezzel a helyzettel. Mehet ez fölfelé is, sose lehet tudni!

Bereczky Judit: Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a katolikus kollégával. Összeültünk arról gondolkodni, hogy mit lehetne közösen csinálni, mert egy-egy faluban, minden közösségnek már nagyon kevés tagja maradt. Ha többen vagyunk együtt, ha nagyobb közösség van, akkor annak van ereje. Ha többen tudunk együtt énekelni, az falakat mozgat meg.
Fekete Ágnes: Tehát itt mindenki kisebbségben van?
Bereczky Judit: Nagyon kevesen vagyunk már és azt gondoltuk, hogy ha mindenki őrizgeti a saját hagyományát, a saját bástyái mögött, akkor szegényebb marad, mint hogyha átlépjük a küszöbeinket és megpróbálunk együtt lenni. Én szentendrei vagyok és ott nagyon jól működött annakidején az ökumenikus imahét, onnan jött az ötlet, hogy itt is próbáljuk meg. A katolikus kollégának is ugyanazok a falvai, mint az enyémek: Harkánytól Vajszló felé, két-háromszáz lelkes falvak: Szaporca, Tésenfa, Kovácshida, Cún, Drávapiski, Drávacsepely. Minden este másik faluba megyünk, de minden este minden faluból összegyűjtjük az embereinket. A felnőtteket, akik hagyományosan templomosok és a gyerekeket az iskolából, akiknek ezt a hagyományt már nem tanította meg senki.
Fekete Ágnes: Ők többnyire cigánygyerekek?
Bereczky Judit: Többnyire igen. Az iskolából ismerjük egymást és van közöttünk egy jó kapcsolat. Ha nem is tudják, hogy hova jönnek, de a jó kapcsolat és barátság miatt velünk jönnek. Azt tapasztaljuk, hogy szeretnek jönni. Nyilván mindenkit más vonz. A gyerekeket az, hogy egy kicsit ki lehet mozdulni a faluból, hogy este megyünk, hogy a busz hátuljába lehet ülni, hogy lehet párnacsatázni. Annyira közös mindenünk. Nincs minden templomban annyi párnánk és énekeskönyvünk, hogy mindenkinek jusson, ezért mindent viszünk magunkkal. Mivel orgonáink sincsenek így visszük a szintetizátort is. Kicsit ilyen mozgó egyház vagyunk.
Fekete Ágnes: Akkor ez az imahét nemcsak az imahéten van?
Bereczky Judit: Először csak egy hetet tartottunk.
Fekete Ágnes: Amikor a hivatalos egyetemes imahét volt?
Bereczky Judit: Egy picivel későbben tartottuk ezt, azért, mert amikor a hivatalos imahét ideje van, akkor nagyon hideg van, és egyik templomunkban sincsen fűtés és nincs akkora gyülekezeti termünk, hogy az összegyűlt közösséget be tudja fogadni, vártunk, hogy egy kicsit később legyen. Mindig úgy érezték az embereink, hogy a következő évig nagyon hosszú az idő, ezért jó lenne még egyszer valami. Ezért ősszel is tartunk egy hetet, de már azon tanakodunk, hogy jó lenne még többször, mert mindenki szereti ezeket a közös alkalmakat. Mindenki hozzáadja ezekhez az estékhez azt, amit tud. Van egy tanárnőnk is, aki verset mond. Ő úgy került a gyülekezet közösségébe, hogy gyerekekkel foglalkozott a könyvtárban és a gyerekek megkérdezték, amikor odaértem, hogy lesz-e imahét? Megkérdezte tőlük, hogy mi az az imahét? A gyerekek a legtermészetesebb módon elmesélték neki, hogy mi az. Erre ő megkérdezte, hogy ki jár erre? Mondták a gyerekek, hogy mindenki. Ha már mindenki jár, akkor ő is eljött megnézni, hogy mi történik ott, miről szól. Aztán minden este eljött, majd a vasárnapi istentiszteletekre is kísért faluról, falura és csodálatos versmondását hozzáadta a találkozásokhoz. Azt is szükségesnek tartotta, hogy konfirmáljon, hogy úrvacsorával is élhessen. Szorosan bekapcsolódott a gyülekezeti életbe. A nem is igazán egyháziasan nevelt, zsivány gyerekeken keresztül került egészen közel a gyülekezethez.
Fekete Ágnes: Ez az imahét egy páratlan esemény a falukban?
Bereczky Judit: Igen. Ezek az emberek, a téeszidőkben, vagy még azelőtt összetartóak voltak. Sokat találkoztak régebben egymással, de szétestek azok a dolgok, amik összekapcsolták őket és egészen magukra maradtak. Amikor egymás mellett kell ülni egy félhomályos buszban, egész máshogy nyilvánul meg az ember. Mindig nagyon jó hangulatúak ezek az utazások.

Fekete Ágnes: Honnan vannak a buszok?
Bereczky Judit: Amikor az Édesapám hatvan éves volt, minden lányát maga elé hívatta egy titkos beszélgetésre és megkérdezte, hogy milyen tervei vannak, és mivel tudna ebben segíteni? Én azt mondtam, hogy egy kisbuszt szeretnék. Ő ezt jónak látta és megajándékozott minket. A miénk innen van. A katolikus kollégám egy alapítványnál is dolgozik és segítenek bennünket időnként a falubuszok is. Látszott az embereken, hogy mindenkit nagyon megérintettek ezek az alkalmak. Tudtam, hogy nem szabad sokat gondolni ezekről az alkalmakról, de mégis abban reménykedtem, hogy legalább eggyel többen lesznek a következő vasárnap. De amikor mentem az istentiszteletre a harangozó beharangozott, majd azt mondta: "Tiszteleteském, ne haragudjon nem nyitottam ki az ajtót, mert nem tudok itt maradni. Más meg nem jött." Vettem egy nagy levegőt és mondtam nem baj, majd egy óra múlva a másik faluban jobb lesz. Ott egy valaki várt. Így tanít bennünket alázatra az Úristen, hogy van, amikor részünk van valami nagy jóban, aztán vannak nehéz idők. Nem egyértelműek ezek a dolgok, hogy történik valami jó, valami nagyszerű és akkor annak látványos következménye lesz. Ha egyszer-egyszer történik valami jó, az biztos nem múlik az emberekből nyomtalanul. Az emberek arcán és szemében lehet látni. Ha valaki megnézi az adatszolgáltatásunkat, a statisztikai lapokat, nem biztos, hogy kiderül, hogy itt történnek ilyen lélekmelengető nagy dolgok is velünk, mert nem tudjuk megjeleníteni azt számokban, hogy többen lennénk, az egyházfenntartóink évről-évre kevesebben vannak.
Fekete Ágnes: És mégis fontos itt lenni?
Bereczky Judit: Föltétlenül. Ezeknek az embereknek, akik itt vannak, már nem maradt semmijük. Nincsen iskolájuk, a faluban nincsen óvoda, már rég nincs orvos, van olyan falu, amiben bolt sincsen. Mindenkinek szüksége van arra, hogy segítsenek rajta, hogy tudják a nevét, hogy számon tartsák, hogy melyikek azok az énekek, amiket szeret. Szüksége van mindenkinek arra, hogy leüljenek mellé és meghallgassák. Mindenkinek szüksége van arra, hogy valaki imádkozzon érte. Az életük első percétől az utolsóig végig kell kísérni az embereinket, végig kell segíteni, szeretni őket!

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Egyházmegyei evangélizációs hét lesz Cseri Kálmán szolgálatával március 19. és 21. között, minden nap 18 órától a Debreceni Nagytemplomban. Csütörtöktől kezdve Balmazújvárosban folytatódik az evangélizáció.

A közoktatásügyekről tartanak beszélgetést március 19-én, hétfőn 17 órától Budapesten, a Deák Ferenc tér 4. első emeletén. A beszélgetés résztvevői: Márkus Gábor, Mikulás Domonkos, Porogi András és Trencsényi László. Ugyancsak az új köznevelési törvény kihívásairól rendeznek tanulmányi napot március 21-én, szerdán 9 órától a Sárospataki Teológia épületében.

Gyermekek márciusa címmel tartanak megemlékezést ma délután 16 órától Miskolcon a Nyilas Misi Ház udvarán. Ünnepi beszédet mond Kassai Gyula lévai lelkipásztor.

A Tabulatúra Régizene Együttes a nemzeti ünnep jegyében tartja következő összejövetelét március 19-én, hétfőn 19 órakor, Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Énekes-zsoltáros istentiszteletet tartanak március 20-án, kedden 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

Fekete Ágnes: Hallgassunk meg néhány verset a 6. zsoltárból!

"Uram, ne feddj meg engem haragodban, és ne ostorozz engem búsulásodban. Könyörülj rajtam Uram, mert ellankadtam: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak csontjaim! Lelkem is igen megháborodott, és te, oh Uram, meddig? Térj vissza Uram, mentsd ki lelkemet, segíts meg engem kegyelmedért; Szemem a bánattól elbágyadt, megvénhedett minden szorongatóm miatt. Távozzatok tőlem mind, ti bűnt cselekedők, mert meghallgatja az Úr az én siralmam szavát. Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet, elfogadja az Úr az én imádságomat." (Zsolt 6:2-5. 8-10.)

Vajon mit jelent az, ha Isten meghallgatja imádságainkat? Rengeteg ember száján ott a panasz, Isten nem felel. Csöndben van. Nem figyel ránk. Magam is hosszú hónapokon át imádkoztam például édesanyám gyógyulásáért, de nem gyógyult meg. Imádkoztam egy emberért, hogy ne ítélje el cselekedetéhez mérten nagyon súlyosan a bíróság, de elítélte. Imádkoztam bölcsességért, hogy megtudjam, mi a dolgom, és ma sem értem. Ott állok sokszor tétován, és nekem is meg kell értenem, mit jelent az ima meghallgatása.
Az ima párbeszéd. Az ima Isten és az én beszélgetésem, ezért mind a két oldalról kell, hogy befolyásoljuk egymást. Ha elmondom Istennek, ami bennem van, meg kell, hogy halljam, amikor ő azt mondja: nem. Nem lehetséges az, hogy ez a beszélgetés egyoldalú legyen, mert akkor az imádság nem imádság, hanem egy automata. A bedobott kérésre mindig ugyanannak kell kijönnie. De a zsoltár azt írja: Isten elfogadja imádságomat. Olyan szép ez a kifejezés: belekerül az imám az isteni rendbe, befogadja magába. Ez sokkal több, mint az, hogy megteszi, amit kérek. Ha imádságom az övé is lesz, ha a magam dolgait Isten szívében képes vagyok egy picit megpillantani, akkor egészen más értelmet nyer az ima. Onnan, hogy gyógyíts meg Uram, mert ellankadtak csontjaim, eljutunk oda, hogy távozzatok, mint ti gonosztevők. Mintha áthelyeződött volna a hangsúly, mintha valami belül történt volna a zsoltárossal. Így hallgatta meg Isten az imáját azért, mert nem hagyta abba az Istennel a beszélgetést. Talán legtöbbünknél az a baj, hogy feladjuk. Nem úgy van, ahogy én akartam, akkor ennyi volt. Ezt megtehetjük, mert szabadok vagyunk, de mi magunk leszünk a vesztesek, mert a lelkünk örökké a felszínen fog táncolni. Holnap március 15. lesz, hadd olvassak fel egy imádságot, Damjanich János imáját a bitófa alatt.
"Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom." Ámen.

Similar Posts