2015-07-08

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Mai műsorunkban nagy kirándulásra hívom kedves hallgatóinkat, méghozzá egyre messzibb tájakra. Először Erdélybe utazunk Kemény Endre segítségével. Ő unokája annak a neves Kemény Jánosnak, akinek marosvécsi birtokán éveken át összegyűltek az erdélyi Helikon írói. A Trianon utáni erdélyi közélet egyik legmeghatározóbb személyisége ő. Nemrég kapta vissza a család hosszú pereskedés után a kastélyt, amiből valamiféle összmagyar kulturális helyszínt szeretnének kialakítani. Sajnos, jelenleg a romos kastély áll tervükhöz csupán rendelkezésre.

Kemény Endre: Dolgozunk keményen, és közben kíváncsian várjuk, hogy mellénk áll-e valaki? A marosvécsi vár egy szép helyen lévő óriási épület, fantasztikus történelmi múlttal. Még nincs hivatalosan a tulajdonunkban, de egy hosszú bírói folyamat eredményeként már közel járunk hozzá. Lényegében mindenki ugyanazt szeretné tenni az ingatlannal.
Fekete Ágnes: Mi a tervük?
Kemény Endre: Nem saját célra szeretnénk használni, hanem egy kulturális, közösségi helyszínt alakítanánk ott ki. Az épület nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely odaillik.
Fekete Ágnes: Ki volt a nagyapja?
Kemény Endre: Kemény János, a két világháború közötti időszakban Erdély legnagyobb kultúrmecénása volt. Önéletírásában, a Kakukkfiókákban élményként írta le az első színházi előadásokat, amelyeket látott. Bécsben járt főiskolára, és már ott beleszeretetta színházba. Az édesapja katonatiszt volt, egyszer kezességet vállalt a felettesének a váltója kifizetésére, de a felettes eltűnt és neki kellett kifizetni az összeget, amelyet a marosvécsi rokonok meg is tettek helyette azzal a feltétellel, hogy az Egyesült Államokba megy, és ott keresi meg a kenyerét. Amerikában született négy gyermeke, de rövidesen elhunyt. Ekkor a feleség úgy döntött, hogy hazatelepszik Erdélybe az ottani rokonokhoz.
Nagyapám így Kolozsváron találkozott a Kolozsvári Színházzal, és aztán a színházban töltötte az idejét.
Fekete Ágnes: Érdekes, hogy erdész lett és mégis a színház érdekelte.
Kemény Endre: Az erdészet egy kicsit erőltetett szakma volt. Ugyanis eldöntötte a család, hogy mivel nagyapám volt az egyetlen fiú a nagy családban, tudták, hogy ő fogja örökölni a marosvécsi birtokot. Az ottani ág utódok nélkül maradt. Lehet, hogy ő már akkor érezte, hogy a Trianon utáni időszakban bizonytalanná válnak a birtokok, talán ezért is fordult a színház felé. A vagyona nagyrészét hajlandó volt a Kolozsvári Színházra fordítani.
Fekete Ágnes: Mi történt akkor, amikor átvette Marosvécset?
Kemény Endre: Egy működő birtokot vett át. Ott családot alapított, és különböző jótékonysági célokra fordította a vagyonát. Az irodalom is fontos volt a számára, ezért is jött létre az Erdélyi Helikon.
Fekete Ágnes: Tehát szinte a kezdetektől fogva adakozott?
Kemény Endre: Huszonhárom évesen már a Helikon házigazdája volt. Akkor már próbálta a lelket tartani az írókban. Mivel a Trianon utáni időszakban más lehetőség nem nagyon volt, kezdtek berendezkedni a hosszútávú elszakadásra.
Fekete Ágnes: Ez volt végülis a magyar Helikon lényege?
Kemény Endre: Igen. A sajátos erdélyi irodalmi jelleg és a közös jövő a románokkal és a szászokkal. Ez a transzszilvanizmus jelentése.
Fekete Ágnes: Kemény János református volt.

Kemény Endre: Református volt, és református lelkész is. Fiatalon elvégezte a teológiát. Miután megörökölte Vécset, tartott istentiszteleteket is ott. Jónak mondták a helybéliek, mert nagy létszámban hallgatták.
Fekete Ágnes: A kastélyon belül van templom?
Kemény Endre: Nem. A kastélyban csak egy kápolnának nevezett helyiség volt.
Fekete Ágnes: Ő volt a marosvécsi lelkész?
Kemény Endre: Ebben nem vagyok biztos, de mindenképp besegített.

Fekete Ágnes: Hogyan került a Kemény család Marosvécsre?
Kemény Endre: Kemény János erdélyi fejedelem kapta a birtokot II. Rákóczi Györgytől. Ezután folyamatosan a Kemény családé volt, és most 2014. szeptember 30-án a várkastély megint visszakerült a Kemény családhoz.
Fekete Ágnes: A birtokot nem kapták vissza?
Kemény Endre: Ha nincs kedvük, akkor nem adják vissza. Ez így működik ott. A marosvécsi várat visszaadták, mert az költséges. A birtok hozná a pénzt, de azt nem adták vissza. Huszonöt év pereskedés után a nehezét megkaptuk. Ki tudja, mit hoz a jövő?
Fekete Ágnes: Miért tartott ilyen hosszú ideig a per?
Kemény Endre: A várban egy kórház működött és nem volt hová költöztetni. Vagy nyolc évvel ezelőtt megállapodtunk velük, hogy nem visszük tovább a pert, ha ígéretet tesznek, egy új épület építésére kórháznak. Papírra vetett ígéret, határidők nélkül. De pont ezért valósult meg, mert végül nem tudták fenntartani a kettőt, amikor az új épület is elkészült. Csak ráfizetés volt nekik.
Borzasztó állapotok voltak a nyolcvanas évek végéig. Külföldi segítséggel egy kicsit helyrehozták.
Fekete Ágnes: Régebben én is jártam ott. Az épület mögött volt egy kopjafa, ahová mindenki elhelyezte a koszorúját.
Kemény Endre: Annakidején, kopjafa volt a síron, most pedig már kő van. Wass Albert is ott van eltemetve. Ott van Kuncz Aladár emlékasztala, amelyet Kós Károly faragott. Gyönyörű háromszázötven-négyszáz éves tölgyek vannak a parkban. Sokan járnak oda.

Fekete Ágnes: Hogyan lehet elképzelni a régi Marosvécset?
Kemény Endre: Jöttek-mentek ott az emberek. Még a helybéliek is. A nagyszüleim európai gondolkodású, nyitott, értelmes emberek voltak. A nagymamám,Auguszta Paton görög és skót származású volt. Az édesapja Görögországban volt skót régész. A British Múzeumban számos lelete van ma is. A családjával ingázott Görögország és Skócia között.
Fekete Ágnes: Hogyan ismerkedtek meg a nagyszülei?
Kemény Endre: A legenda szerint a nagymamámék motorbiciklivel jártak Görögországba, és egyszer a vár közelében lerobbant a járművük. A helyiek a várba küldték őket, mert ott tudtak angolul, és tudtak segíteni is. Így ismerkedtek meg a nagyszüleim. Tényleg volt motorbicikli. Fényképen láttam. Nagytatám híres volt a jóságáról és emberbarátságáról. Nem is lehetett más ilyen embert találni a környéken. A cselédek is mindig pozitívan nyilatkoztak róla. Karácsonykor a falu gyerekeit felhívta a várba ajándékozásra. A falubelieknek adott munkát a várban. Nem bírta volna elviselni, hogy valakinek ne legyen háza meg földje. Közben pedig folyt a vadászat, és a földművelés.
Fekete Ágnes: Milyenek voltak a Helikon találkozók?

Kemény Endre: Ezek évente két-három napos találkozók voltak 1926-tól egészen 1944-ig.
Aztán ott volt a Konkordia Színház. A zsidótörvények idejében a zsidó színészek nem kaphattak szerepet. Külön színházat hozott létre nagyapám számukra, a Konkordia Színházat. A színészek fizetését, az előadásokat, a díszleteket mind ő finanszírozta a birtokból. De ezen felül a Kolozsvári Színházat is támogatta, mert Trianon után ott nem volt állami támogatás. A magyarság nem volt pozícióban, tehát ott csak szegényedtek folyamatosan.
Itt van ez a könyv, az Erdélyi Helikon Magyarország Barátainak Aranykönyve. Ebben vannak felsorolva az egykori magyarországi előfizetők és támogatók. Harmincezer név van benne. Az alapítványunk adja ki a Várvédő című kiadványt, amelyet ugyanilyen elven próbálunk működtetni. Most már százötven előfizetőnk van. Nem is merek arra gondolni, hogy egyszer harmincezer előfizetőnk lesz.
Fekete Ágnes: Mi ez a Várvédő?
Kemény Endre: Megemlékezünk mind az ötvenöt helikonista íróról születésük, haláluk évfordulója alkalmából. Ezek az emberek koruk jeles írói voltak. Például Markovits Rodion könyveit több mint húsz nyelvre fordították le.
Fekete Ágnes: Ezek a Helikon kötetek? Nagyon szépek.
Kemény Endre: Csak felmutattak valamit, akárhogy is!
Fekete Ágnes: Kemény Jánosnak mit jelentett a reformátussága?
Kemény Endre: A nagyapám olyan ember nem volt, aki senkit meg nem sértett, és senkivel nem veszett össze. Persze, lehet olyan oldala, amelyet nem ismerek. Biztos voltak hibái. De az biztos, hogy még a románok sem találnak rajta fogást, nem tudnak sehol belekötni.
Fekete Ágnes: Hogyan élte meg, amikor államosították a kastélyt?
Kemény Endre: Összeszedtem néhány levelet, amelyet a várból való kitelepítésük után, az 1945 utáni időszakban írt Molter Károlynak. Egyik levélben leírta, hogy Kolozsváron összeszedték az utcán, és elvitték dolgozni az állomásra, csak reggel gyalogolt vissza Vécsre. Én is a levelekből tudtam meg, hogy egy szobában laktak vagy tízen. Később lekerültek Vásárhelyre, ahol egy ideig a színháznál dolgozott, de egyik napról a másikra kirúgták. Ezután mészégetőkhöz került lapátolni. Nem az volt a nehéz neki, hogy kemény fizikai munkát kellett végeznie, hanem az, hogy feldolgozza ezt a helyzetet: el kellett tartania a semmiből az egész családot, az édesanyját, anyósát is. Abban az időben segítették őket a vécsiek. Vittek háztáji dolgokat nekik. Később a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet könyvtárosa lett, majd 1968-ig, nyugdíjazásáig az "Új Élet" című folyóirat színházi és művészeti rovatvezetője volt. Akkor már helyrezökkentek a dolgok. 1971-ben hunyt el. Nem ment el az országból. Elmehetett volna, hisz a feleségének angol állampolgársága volt, és neki valószínűleg amerikai állampolgársága, hiszen ott született, mégis kitartott és maradt. Nem ment el, mert volt feladata. Olvastam egy olyan levelét, amelyben leírta, hogy nem érezné jól magát, ha elmenne. Itt sem érzi jól magát ebben a helyzetben, de az se lenne jó neki, ha ott lenne. Két rossz közül, akkor marad azon a helyen, ahol él.
Fekete Ágnes: Azért ez egy nagy szellemi hagyaték!
Kemény Endre: Ez motivál minket arra, hogy csináljuk. Emberfeletti dolog ezt így, ilyen szinten csinálni a semmiből. Reméljük, hogy minél több emberhez eljut ez a hír. Nagyon rossz dolog lenne, ha Vécs elveszne.

Fekete Ágnes: Másik kirándulásunk még messzibb, Japánba vezet. Ugyanis idén ott lesz a dzsembori, a cserkészek világtalálkozója. A kiutazó majdnem kétszáz magyar résztvevőből igen szép számmal vannak református cserkészek. Köztük egy debreceni teológushallgató, Bedekovics Péter Pál is ott lesz a Honshu sziget nyugati csücskében, Kirara-hama-ban. Először magáról a dzsembori szó jelentéséről kérdeztem.

Bedekovics Péter: Eredetileg maga a szó az egy afrikai törzsi kifejezés, ami azt jelenti, hogy valamilyen véneknek a találkozója. Azért afrikai szót vett át a cserkészet, mert a cserkészet megalapítója, Lord Robert Baden-Powell egy angol katonatiszt, sokat szolgált Afrikában, és nagyon szerette Afrikát. Az utolsó éveit is ott töltötte. Sok olyan dolog van a cserkészetben, amit onnan vett át. A dzsembori azt jelenti, hogy a világ cserkészei a legtöbb tagszövetségből összegyűlnek négyévente az olimpia mintájára egy nagy találkozóra. A világ hét országát kivéve mindenhol van cserkészet.
Fekete Ágnes: Ez a hét ország egyébként nagyon érdekes.
Bedekovics Péter: Alapvetően ilyen politikailag elszigetelt, cserkészellenes politikát folytató országok. Kuba, Andorra, Afganisztán, Mianmar, Laosz, Észak-Korea és Kína.
Fekete Ágnes: Kínában nincs cserkészet?
Bedekovics Péter: Kínában tilos a cserkészet, hogy igazából működik-e azt nem lehet tudni. A tajvani cserkészek hívják magukat egyébként Kínai Cserkészszövetségnek. Tajvan, amúgy is Kínának nevezi magát.
Fekete Ágnes: Az idén Japánban lesz a dzsembori.
Bedekovics Péter: Így van! Idén lesz a huszonharmadik cserkész világtalálkozó. Japánban lesz, amelyre körülbelül kétszáz magyar cserkész készül. A dzsemborinak van egy központi vezetőségeés negyvenfős tizennégy és tizennyolc év közötti cserkészekből álló rajai. Egy rajban harminchat cserkész, plusz négy vezető van. A dzsembori a tizennégy és tizennyolc év közötti cserkészek világtalálkozója. Van egy másik a World ScoutMoot (Rover Moot) a tizennyolc és huszonöt év közötti cserkészek világtalálkozója. Három magyar raj készül a találkozóra, ami százhúsz cserkészt jelent. Illetve van egy körülbelül hatvanfős tizennyolc év felettiekből álló IST-nek nevezett nemzetközi önkéntes gárda, akik a táborban különböző szolgálatokat fognak ellátni. Ők biztosítják a háttérben a programokat, ők osztják ki az ételt, és szervezési feladatokat is ellátnak.

Fekete Ágnes: Sokan nem tudják elképzelni, hogy ez valami hihetetlen nagy rendezvény.
Bedekovics Péter: Körülbelül harmincezer fő lesz jelen. 2007-ben voltam Angliában dzsemborin. Ott egy óriási területen gyakorlatilag egy sátorváros volt. A tábor egyik végéből a másikba átgyalogolni negyven-ötven percig tartott. Most az önkéntesek raját vezetem, illetve a magyar csapat protestáns lelki vezetője is vagyok. Elsősorban ezzel a hatvan emberrelfoglalkozom, őket ismerem jobban, a résztvevőkkel az istentiszteleteken találkoztam.
Fekete Ágnes: Hogy kerültél ebbe a szolgálatba?
Bedekovics Péter: Ez egy érdekes történet, mert eredetileg rajparancsnoknak jelentkeztem, de sajnos az első négy hónap után föl kellett adjam ezt a feladatot, mert úgy láttam, hogy nem lesz elég időm évközben, úgyhogy nagyon nagy fájdalommal kiléptem a csapatból. De összebarátkoztam a vezetőkkel, és amikor látták, hogy nincs protestáns lelki vezetője a csapatnak, hívtak, hogy vállaljam el. Ősz végére kiderült, hogy az IST vezetőnek is ki kell szállnia sajnos, és ilyen szükséghelyzetben az önkéntesek vezetését is elvállaltam. Úgyhogy a legvégére úgy tűnik, ugyanannyi munkám van majdnem, mint amit eredetileg vállaltam volna.
Fekete Ágnes: Sokan nem tudják, hogy a cserkészvezetők ingyen végeznek rengeteg szolgálatot.
Bedekovics Péter: Ez így van! Most azon dolgozik a szövetség, hogy ez az ingyen azt jelentse, hogy ne kerüljön nekünk költségbe. Hiszen nemcsak a munkaidőnk megy el az önkéntes munkára, hanem nagyon sok pénzt is belefektetünk. Nagyon sokat költünk például az utazásra. Most azon vagyunk, hogy ha lehet, akkora támogatói hátteret teremtsünk a szövetségben, hogy legalább az önkéntes munkán felül ne kerüljön semmi költségbe a vezetőknek. De jelenleg talán pont ez adja a cserkészmunka erejét, hogy a vezetők tényleg áldozatot vállalnak érte.
Fekete Ágnes: Hogyan lettél cserkész?
Bedekovics Péter: Tiszaföldvári származású vagyok. Nálunk nem volt cserkészcsapat, amikor 1989-ben újjáalakult a Szövetség a szocialista idők után. 2004-ben, egy májusi szombat délután a templom felé sétáltam. Nem is tudom miért, nem tudtam, hogy ott bármi van, és megláttam, hogy nyitva van az ajtó, bementem. A szentesi cserkészek tartottak toborzást. Engem magával ragadott az egész. Elsős gimnazista voltam akkor. A parancsnokkal azonnal beszéltem, címet, telefonszámot cseréltünk. Küldött néhány könyvet és azokat elolvasva még jobban fellelkesültem. Részt vettem néhány programjukon, majd cserkészfogadalmat tettem. Aztán Tiszaföldváron indítottam egy őrsöt, ami a szentesiekhez tartozott, de azzal a céllal, hogy majd önálló csapattá váljon.
Fekete Ágnes: Tényleg "úttörő" cserkész vagy.
Bedekovics Péter: Igen. Alapvetően a személyiségemhez hozzátartozik, hogy szeretek új dolgokatindítani. Debrecenben egy megszűnőben lévő csapatba léptem be, de most jól működnek a dolgok.
Fekete Ágnes: Ez nagyon jó! Hova tartozik ez a debreceni csapat?
Bedekovics Péter: A debreceni cserkészkerület része. A Kistemplomi Református Egyházközség a fenntartója. Kapcsolatunk van a Dóczy Gimnáziummal, illetve a tanítóképzőnek a gyakorló iskolájával.
Fekete Ágnes: Azt tapasztalom, hogy a református egyházban kevesebb a cserkész, és nem tudom, hogy miért?
Bedekovics Péter: A kilencvenes években nagyon sok református cserkész volt. A Református Világtalálkozón, amely Debrecenben volt, több száz, vagy ezer fölötti cserkész volt jelen. Aztán a kilencvenes évek végére ez valahogy leáldozott. Nem tudom, miért? Még nem tudtam rájönni. Vannak azért helyek, ahol nagyon támogatják, és egyre több helyen próbálnak új csapatot létrehozni. Debrecenben jelenleg három gyülekezet is van, aki cserkészcsapatot szeretne alapítani.
Fekete Ágnes: Mi általában gyülekezetben gondolkodunk, ha egy gyülekezetnek van egy saját ifije, azt elégnek tartjuk.
Bedekovics Péter: Igen. A mi csapatunkban a gyülekezethez tartozik mindenki, ami az egyháznak a része. Pont azon vagyunk, hogy közeledjenek egymáshoz ezek a szervezetek. Akár a Csillagpont erősödésével is változni fognak ezek a dolgok.
Fekete Ágnes: Tehát majd hálózatosan is gondolkodunk?
Bedekovics Péter: Igen. Hogyha van egy harminc-negyvenfős jól működő ifi, az nagyon szuper, de mindenkinek igénye az is, hogy tömegérzése legyen:lehetünk ötszázan is. A Csillagpont pont egy ilyen alkalom, ahol találkoznak a fiatalok. S talán a cserkészetben is meg lehet élni, hogy vagyunk sokan. Amikor két és fél éve átvettem ezt a debreceni csapatot, akkor abban a pillanatban elkezdtem az utódokat keresni. Lehet, hogy ez furcsának tűnik, hogy a tizenhét éveseket úgy figyelem, hogy néhány év múlva ki lehet a vezető, de azt gondolom, hogy ezt így lehet csinálni. Nyilván ez megintcsak energiát és időt igényel, de ha a vezető ki is hullik, lesz folytatás az új generációból.
Fekete Ágnes: Annakidején mi fogott meg a cserkészetben?
Bedekovics Péter: A cserkészeknek van egy nagyon pozitív kisugárzása. A tíz cserkésztörvény közül a nyolcadikúgy szól: a cserkész vidám és meggondolt. Ez a kettő együtt szerintem sugárzik a cserkészekből. Ha két-három cserkész együtt van, akkor nagyon vidámak, mosolyognak, énekelnek, játszanak, és közben lehet érezni azt, hogy komolyság is, fegyelem és összetartozásis van közöttük. Tapasztalatom szerint a keresztyén hit gyakorlati megélése domborodik ki a cserkészetben. Az istenhit és a vallásosság nagyon komoly része a cserkészetnek, és valahogy az egész olyan életszagú. Most végzős teológus vagyok, azt élem meg már most, hogy a lelkészi szolgálatom része a cserkészet vagy a cserkészvezetőség. Ez a kettő nálam abszolút összeér. Nemcsak lelki programokat szervezünk, de az egészet átlengi az istenhit. Szükség van rá, hogy egy-két órát, vagy akár huszonnégy órát egyedül töltsön az ember az erdőben egy Bibliával.
Fekete Ágnes: Pont ez hiányzik a fiataloknak, meg mindenkinek. Nem?
Bedekovics Péter: Én is azt gondolom, hogy a természetközeliség, amely egy másik erős oszlopa a cserkészetnek az, ahol nagyon erősen meg lehet érezni az Isten jelenlétét. Az ember meglátja, hogy micsoda gyönyörűséget alkotott Isten, és ez az érzés nem hagyja nyugodni. Betondzsungelben élünk, és nagyon hiányzik a természet. Kicsit visszavezetjük a gyereket a régi utakhoz, hogy kiszakadjon a megszokott életéből. Mindig azt tapasztalom, hogy meg lehet érezni Isten jelenlétét és azt, hogy ezt a világot Ő alkotta.

Fekete Ágnes: A gyerekeknek az első egy-két napig rossz lehet, hogy ki kell kapcsolni a telefont és otthon kell hagyni a mindenféle kütyüket, de aztán végre bekapcsolódnak egy normális világba.
Bedekovics Péter: Igen, amikor valaki először táborozik velünk, az azt nehezményezi, hogy nem lehet használni a telefont. Két dolgot azonban mindig tapasztalunk. Az egyik az, hogy általában nincs térerő, tehát úgysem lehet használni. A másik pedig az, hogy a harmadik napon már nekünk kell szólni a gyerkőcöknek, hogy hívják föl az aggódó szüleiket. Párperces hívásra azért szükség van. Nincsen wifi, internet és tévé, ehelyett viszont valódi kapcsolatokat építenek, és együtt vannak másokkal.
Fekete Ágnes: Úgy hallom, hogy mostanában elég sok ökumenikus csapat jön létre, ahol már eleve vannak vegyes őrsök vagy református őrsök.
Bedekovics Péter: A magyar cserkészet mindig is ökumenikus volt. Nyugaton lehet látni nagyon sok országban, hogy külön protestáns és külön katolikus szövetség van, sőt időnként külön, felekezetileg el nem kötelezett, a vallást kevésbé fontosnak tartó szövetség is akad. Nálunk ez az elejétől kezdve ökumenikus volt, és ez mai is nagyon fontos a számunkra. Egy olyan csapat sincs az országban, aki azért ne engedne be valakit, mert más felekezetű. Tudunk viszont olyanról, ahol az egyik fenntartó már nem tudta tovább fenntartani a cserkészcsapatot és a másik felekezetnek a gyülekezetéhez került át a csapat, és ment tovább az élet. Senkinek nem volt problémája az, hogy más felekezetűek a cserkészek, mert nem erről szól az egész. Ez egy nagyon-nagyon szép dolog.
Fekete Ágnes: A háború előtt ez még nagyobb dolog volt, ma már könnyebben fogadják az emberek.
Bedekovics Péter: Igen, ez így van. Ez egy nagyon nagy erő. Egyébként azt vettük észre, hogy lehet egymástól tanulni. Például a katolikusok azt mondják, hogy szeretik a református lelkészek prédikációit, mert úgy érzik, hogy mélyebb, biblikusabb az egész.A reformátusok pedig azt tapasztalják, hogy a rendszeresség, és az elköteleződés mintha erősebb lenne a katolikusoknál, és éppen ezt lehet megtanulni tőlük. Egy-egy zászlószertartásnál van egy kisebb áhítat, ott gyakran taize-i énekek hangzanak el, amelyeket a reformátusok is szívesen énekelnek. Van egyegymástól való tanulási folyamat a cserkészeten belül.

Hírek:
Országos Református Nőszövetségi Találkozót szerveznek Lorántffy emléknapok elnevezéssel július 10. és 12. között Sárospatakon.

A Sukorói Zenei Nyár hangversenysorozat keretében Csáki András gitárművész ad koncertet július 11-én, szombaton 19 órakor Sukorón, a református templomban.

Az országos OrgonaPont Fesztivál keretében Varga László orgonaművész hangversenye lesz július 13-án, hétfőn 18 órakor Miskolcon, a Belvárosi református templomban.

A Los Andinos együttes tart zenés kalandozást július 10-én, pénteken 19 órakor Várpalotán a református templomban.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium felvételt hirdet a 2015/16-os tanévre elsősorban cigány származású, felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló hallgatók részére. Jelentkezési határidő: augusztus 14. ([email protected])

Egyháztáji Vásár lesz ismét július 11-én, szombaton délelőtt Debrecenben, a Széchenyi kerti református templom udvarán.

Fekete Ágnes áhítata:

"És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt." I. Királyok 18,21

Egyik kedvenc mondásom a következő: kétféle ember létezik, aki kettéválasztja a világot, és aki nem. Azért tetszik nagyon ez a lehetetlenséget állító mondat, mert a mai korszakunk egyik fő gondjára mutat rá. Talán a számítógépes logika is idevezetett, vagy az, hogy annyira gyereknek kezel minket ez a fogyasztói társadalom, de állandóan kettős rendszerbe kerül bele minden. Nemrég láttam egy képekből álló sorozatot erről a világhálón. Ott a két térfél: az egyik oldalon egy csokoládé törve, a másikon harapva. Következő kép: becsavarja a szalvétába a villát, vagy csak úgy odateszi. Majd: kávét iszik vagy teát, szóval csupa "nagyon lényeges kétféle dolog". Mostanában pedig szinte mindenütt a társadalmi, szociális téren való álláspontok alapján osztják ketté a világot. Van, aki engedékeny, és van, aki szigorú.
Nyilvánvaló, hogy a kettősség alaprendszere ennek a világnak. A sötétség és a világosság mintájára nagyon sok minden pólusokban helyezkedik el az életben. De érdemes odafigyelni, hogy a természetben ezek a kettősségek mindig különböző természetűek. Példának vehetjük a hideget és a meleget. A hideg legfeljebb mínusz 273 Celsius fok lehet. A meleg viszont elvileg a végtelenségig nőhet. Vagy vegyük a fényt. A sötétség mérhetetlen, csak a fényt tudjuk mérni. Tehát nem úgy van, hogy egy hosszú egyenesen mehetünk balra, a mínuszok irányába vagy pedig jobbra a pozitív irányba, és a kettő között csak az a különbség az etika nyelvén, hogy rosszat vagy jót teszünk. Nem két elképzelt halmaz között inog az élet. Ez egy óriási becsapása a mai tömegtájékoztatásnak. Még prédikációkban is hallom néha: kétféle ember van: Aki Krisztus útján jár, az jót tesz, jól él, aki pedig nem, az rosszat tesz. Valószínűleg erre a gondolatra mondhatta Jézus azt, "hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak." (Mt 5,45) Vannak jók és gonoszok. Vannak dolgok, amik fájnak, és amik örömöt hoznak. Ez így van. De mégsem fekete-fehér ez a határ. Isten irgalmából nézve teljesen másként fest minden. Ő nem parcellázta fel a világot két részre, hanem egyben lát mindent, és sokszor a jóból rossz lesz, a rosszból pedig jó.
Nem érdemes azon fáradoznunk, hogy minél pontosabban létrehozzunk egy bináris, azaz kettős rendszert, amiben megértjük a világot, és mindent bedobozolhatunk. Ez a besorolás nagyon távol áll a jézusi mércétől. És ott csenghet a fülünkben a próféta mondata is: "meddig sántikáltok kétfelé?" A bizonytalankodó, szívükben el nem kötelezett embereknek mondja ezt. Mert nem ez az érzés az alapja annak, hogy ennyire fel akarjuk osztani a világot? Nem vagyunk biztosak abban, hogy Isten az Úr. Az emberi lélek alapvető megosztottságát használja ki ez a világ, elbizonytalanít, folytonos választás elé állít buta és kicsinyes dolgokban. Majd miután ötszáz ilyen nevetséges kérdésben döntöttem, megosztott lelkem nem lesz képes az egyetlen Isten egyetlen szeretetére hangolódni. Aztán legfeljebb odadobom a választ: teljesen mindegy. Lehet erre is és arra is sántikálni, fogadjuk el egymást! Mégis marad a kérdés: "Meddig sántikáltok kétfelé?" Nincs "is" válasz. Nincs két út. Nem az eső és a szárazság a kérdés, hanem az Isten, aki ezt is azt is adja. Érdemes az egyetlen Istennek az egész világot halálosan, odaadó módon szeretető életébe belehelyezkedni. Ámen.