2016-01-13

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A hagyományok éltető erők az ember számára. Amikor 150 éve megalapították a Bethesda Kórházat, nem véletlenül adták neki azt a nevet, hogy Irgalmasság Háza. Mai műsorunkban igyekszünk az irgalmasságnak ezt a történetét kibogozni. Először Csanádyné Bodoky Ágnes beszél az alapító ősökről, hiszen az ő édesapja, Bodoky Richárd volt a Bethesda Kórház utolsó igazgatólelkésze.

Csanádyné Bodoky Ágnes: Édesapám már 1988-tól kezdődően nagyon intenzíven készült arra, hogy ugyanazt az ügyet szolgálja megint, amely miatt negyven évig félretették, de mégis Magyarországon maradt. Elkezdett utánanézni az egykori Filadelfia Diakonissza Alapítvány ingatlanainak. Többek között megpróbált utánajárni a Bethesda állami kézbe kerülésének is. A kórházról ugyanis a dokumentált iratok alapján az derült ki, hogy azt maga az Egyház ajánlotta föl 1953-ban.
Fekete Ágnes: Egészen 1953-ig egyházi kézben volt?
Csanádyné Bodoky Ágnes: Igen, és nem szokványos úton történt a "felajánlás".
Fekete Ágnes: Az egyház egy kicsit túlteljesítette a kommunisták elvárásait ezzel?
Csanádyné Bodoky Ágnes: Egyébként nem így történt volna.
Fekete Ágnes: Édesapa meddig tudott eljutni a folyamatban?
Csanádyné Bodoky Ágnes: Édesapámnak az volt a törekvése, hogy valamiképpen helyreállítsa az alapítványt, de ez nem egyezett az egyház akkori szándékával. Bár őt eléggé kihagyták ezekből a dolgokból, formálisan mégis eljutott egy új alapítvány születéséig, de ennek megvalósítása lényegében lehetetlenné vált. Ugyanis olyan feltételeket szabtak a teljesen vagyontalan Filadelfia Egyesületnek, amelyek teljesíthetetlenek voltak, így meg kellett szüntetni az alapítványt. Ez meg is történt. Édesapám halála után össze tudtunk rendszeresen jönni a közösségi múltat valamiképpen ébren tartani.
Fekete Ágnes: Diakonissza nővérek jöttek össze?
Csanádyné Bodoky Ágnes: Igen.
Fekete Ágnes: Richárd és a testvére, György intézték ezeket a dolgokat?
Csanádyné Bodoky Ágnes: György 2000-ben halt meg, Richárd 1996-ban. Azonban az egész család elkötelezett volt a Filadelfia ügye iránt. Ezt örökítette ránk az apám, a nagyapám és a dédapám. Ők olyan emberek voltak, akiknek rendkívül fontos volt a diakónia ügye. Az ősdédapám Michael Biberauer egy kőszegi posztós családból származott.
Fekete Ágnes: Posztót készítettek?
Csanádyné Bodoky Ágnes: Igen, posztókészítők voltak. A legnagyobb fiút tehetségessége folytán az édesanyja mindenáron iskoláztatta, így lett belőle tudós lelkész. Ausztriában a protestantizmus akkor került abba a helyzetbe, hogy ismét gyülekezeteket alapíthatott, azonban nem volt elég lelkészük. Így dédapámat is hívták, hogy ott szolgáljon. Először egy osztrák hegyvidéki faluba került, onnan pedig Grazba. Ő volt az, aki végül felépítette a Heilandskirche-t, amely ma is Graz egyik legrégebbi és legfontosabb temploma. Az ő fia volt Theodor Biberauer, aki a grazi Technikai Főiskolán vasúti mérnöki szakot végzett. És mint ilyen, össze-vissza utazhatott a világban, mígnem egyszer Magyarországon is elindult olyan szinten a vasútépítés, hogy őt helyezték ide. A Nyugati pályaudvar építésében kiemelkedő szerepe volt. Az otthonról hozott lelkülettel felfedezte azt, hogy itt mennyi olyan hányódó, vidékről fölkerült, gyökértelen ember él, akik számára jó lenne egy közösséget, egy gyülekezetet létrehozni. Megismerkedett a kaiserswerth-i mozgalommal, és ott látta azt, hogy Németországban a pietizmus a nehéz helyzetűek irányába fordult. Volt egy Theodor Fliedner által alapított diakóniai komplexum, ahol olyan magános nők tanulhattak, akik nem mentek férjhez és nem tartoztak sehová, de szerettek volna valami hasznos és jó munkát végezni. Ott képzést kaptak. Az iskola végén nem választotta mindenki a protestáns szerzetrendi formát, a diakonisszaságot. A kiállításon majd lehet látni egy Filadelfia galambbal kivésett gyűrűt is, amelyet bizonyos szolgálati idő után kaptak a testvérek. A felszentelés előtt egy hosszabb jelöltkorszak volt, hogy elgondolkodhassanak azon, hogy ezt a fegyelmezett, és kemény erőfeszítést követelő életet el tudják-e vállalni. Theodor Biberauer, aki evangélikus volt, kereste a kapaszkodót, a közösséget, ahol németajkú leányegyház jöhetne létre. Akkoriban kapaszkodott meg a skótmisszió is Pesten. A két azonos érdek összetalálkozott, és kezdetben skót misszionáriusok lettek prédikátorok a németajkú gyülekezetben. Egyességre tudtak jutni abban, hogy megépítsenek valami egészségügyi kórházat vagy segélyhelyet. Ott viszont ápolókra is szükség volt, ezért a kaiserswerth-i kapcsolat révén kaptak két diakonisszát.

Fekete Ágnes: Hallgassunk bele egy régi riportba, amelyet Bereczky Zoltán készített Bodoky Richárddal a kilencvenes években.
Bodoky Richárd: A nagyapám, aki minden ágon szabad királyi városok polgárainak a leszármazottja, és a lutheránus anyakönyvvezetés bevezetése óta, tehát a harmincéves háború óta hiánytalanul megállapítható, hogy Magyarországon élt, hungarusnak tartotta magát. Magyarországért élt akkor is, amikor az édesapja missziót vállalt az osztrák protestantizmus újjáélesztésében. Ravasz László mondta róla, az édesapámról mondott temetési beszédében: Ez a mérnökember volt a tizenkilencedik század protestáns életének legnagyobb mozdítója Magyarországon.

Csanádyné Bodoky Ágnes: Ebben az időben még nem létezett betegbiztosítás. Főleg nem létezett szegények vagy külföldiek számára. Ők kitaláltak egy nagyon ötletes korai betegbiztosítási lehetőséget, az ágyalapítványt. Lehetett jelentkezni és rendszeresen, havonta adományt adni egy-egy ágyalapítványnak. Kértek adományt a svájciaktól, a németektől, az angoloktól, adott esetben városoktól. Azután, ha az adott helyről érkezett egy beteg, akkor megvolt a fedezete az ápolásának, így a szegény betegeket is el tudták látni. Történetesen 1903-ban Theodor fia Biberauer Richárd, aki hitoktató volt, egy darabig a Bethesda kórházban volt lelkész. Ott azonban a németajkú gyülekezet válságos időszakában a németül beszélő ápolószemélyzet sehogy sem tudott megfelelni a zömében magyar betegeknek. Ő akkor egy időre kilépett a Bethesda kötelékéből. Miután körbejárta Európát, tanulmányozta a diakonissza munkákat, arra az elhatározásra jutott, hogy magyar nyelvű anyaházat kell létrehozni.

Fekete Ágnes: Így született a Filadelfia Alapítvány?
Csanádyné Bodoky Ágnes: Igen, erre a célra született. Richárd visszament a Bethesdába, és sikerült olyan szépen rendet és új világot teremteni, hogy hamarosan közkórházzá is lehetett minősíteni a Bethesdát, és ettől kedve a diakonisszamunka, a Filadelfia, és a Bethesda nagyon szorosan összetartozott, hiszen a diakonisszák kiképzőintézményévé vált.

Fekete Ágnes: Most Nagy Ágnes diakonissza nővért hallják.

Nagy Ágnes: Nagyon vágytam arra, hogy az Úristen szolgája legyek. És megengedte. 1944-ben nagyon neki voltam keseredve.
Fekete Ágnes: Miért?
Nagy Ágnes: A háború miatt. Én nem táncoltam, nem mentem mulatságokba, nem tudtam ezt megtenni, amikor tudtam, hogy a magyar fiúk szenvednek kint a harctéren.
1947-ben jöttem ide az anyaházba, és 1948 karácsonyán öltöztettek be.
Fekete Ágnes: Pont karácsonykor?
Nagy Ágnes: Igen. Szenteste.
Fekete Ágnes: Hogyan zajlott a beöltözés?
Nagy Ágnes: Itt laktak még ebben a villaépületben a Bodoky nagytiszteletű úrék. A beöltözés előtt hivatott bennünket, beszélt velünk. Már egy éve itt voltunk és tanúbizonyságát adtuk annak, hogy érezzük az Úristen elhívását. Akkor megvarrták nekünk a szép ruhát.
Fekete Ágnes: Milyen volt az a ruha?
Nagy Ágnes: Szép fekete ruha, olyan, mint az apácáké. Fejkötő is tartozott hozzá. Aki nem dolgozott az osztályon, az hétköznap szürke ruhában volt. Ha kimentünk a városba, a fekete ruhában kellett kimenni, mert az volt az ünneplő ruhánk. Elkészítettek mindent, és akkor ide átjöttünk a jelölt ruhában. Az is egy szürke egyenes ruha volt, csak rövidebb. És akkor beöltöztettek, majd Bodokyné nagytiszteletű asszony jött, és a fejünkre tette a fejkötőt. Megkérdezte, hogy akarom-e megtartani a Margit nevet, mert én Nagy Margit vagyok. Én azt mondtam: Mivel hét testvért hívnak Margitnak, Ágnes pedig egy sincs. Hadd legyek én Ágnes! Így lettem Ágnes testvér. Mikor be lettünk öltöztetve, fejünkön volt a fejkötő, bejött először Richárd bácsi és megáldott bennünket. Jött vele Péter János és együtt lementünk a tanácsterembe, ahol egy szép nagy karácsonyfa volt. Ott imádkoztunk, és hálát adtunk azért, hogy öt testvérrel megint több van.
Fekete Ágnes: Fejére rakta a kezét úgy áldotta meg?
Nagy Ágnes: Igen. Volt, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább: "Atyám, adj erőt!" – imádkoztam, és kinyitottam a Bibliámat. Ezt az Igét kaptam, hogy "jöjjetek énhozzám mindnyájan…" Felragyogott előttem a Krisztus, hogy elfogad, jöhetek.

Fekete Ágnes: A múlt felidézése után lássuk a jelent. Velkey Györggyel, a Bethesda Kórház igazgatójával beszélgettem.

Velkey György: A diakonisszák anyaotthonaként működő épületét az elmúlt években megkaptuk, és felújítottuk. Ennek jelentős részéből lett az Anyák Háza.
Fekete Ágnes: Ez nagyon érdekes: anyaházból Anyák Háza.
Velkey György: Ezt nagyon tudatosan csináltuk. Nagy kérdésünk volt, hogy hogyan lehet megtartani a tradíciót, mint életet? Menjen tovább a kultúra, de ugyanakkor legyen teljesen mai és értékhordozó a mai nyelvben is. Mi ezt ebben találtuk meg, hogy Anyák Háza. Egyúttal persze problémákat is felvetett, mert a nyáron elért minket egy politikai neoliberális erős kritika, hogy apák mennyire lehetnek, vagy nem lehetnek bent a gyerekkórházban. Ugyanis volt egy rosszul megfogalmazott falragaszunk, amit egy újságíró kötekedő módon megjelentetett az interneten mondván, hogy milyen kirekesztők vagyunk. Az egyik osztályunkon ugyanis egy olyan hirdetményt tettek ki, amelyben megkérték az édesapákat, hogy éjszakára ne maradjanak benn a gyermekük ágyánál. Nem volt teljesen jó a megfogalmazás, és ridegebb is volt, de szükség volt rá, mert serdülőlányok és szoptatós anyukák is voltak az osztályon, akiknek kellemetlen volt, hogy fiatal apukák is jelen vannak. Sajnos előtte már voltak konfliktusok, amikor a fiatal apukák, koraérett serdülőlányokkal kikezdtek. Ezért raktuk ki a falragaszt, de ha csak az apa tudott a beteg gyermek mellett lenni, és megkeresett bennünket, megoldottuk, hogy vele maradhasson. De rendszerszerűen ez volt a gyakorlat. Ezt a falragaszt fotózták le, és ebből volt tavaly nyáron egy nagy, országossá dagadó botrány, hogy a Bethesda milyen kirekesztő, mert"csak az anyákkal foglalkoznak, az apák pedig másodosztályú állampolgárok". Ez egy nagyon nehéz időszak volt, és pont akkor épült az Anyák Háza, amely okozott némi fejtörést, hogy vajon mennyire kirekesztő ez a szó? Miért anyák? Miért nem apák? Miért nem mindkettő? Úgy döntöttünk, hogy maradunk az eredeti elnevezés mellett. Mindamellett, természetesen ez a családokat támogató és nekik a kórházi tartózkodás idejére egyfajta otthont, kényelmet és pihenési lehetőséget biztosító hely.
Fekete Ágnes: Mikor itt voltam a gyermekkel, még nem volt hova lefeküdni.
Velkey György: Régen erre nem volt lehetőség. Amikor annakidején elkezdtem a szakmát, evidencia volt, hogy a gyerekosztályokon szülők, hozzátartozók tartósan nem lehetnek. Ez is nagyon nagy eredmény, hogy ma úgy gondoljuk, nagyon hasznos, ha ott van a szülő.
Fekete Ágnes: Ez egy jó folyamat.
Velkey György: Így van! Legyen lehetőleg az ágy mellett, de ugyanakkor tudjon ellépni is az ágytól, és legyen pihenőhelye. Az Anyák Háza leginkább erre szolgál.

Velkey György: Amikor az ősi Bethesda megalakult egy nagyon egyedi, úttörő, és talán meghökkentő dolog volt a diakonisszákkal végzett gyógyítás, ez a magas technológiai szinten működő kórház. A kezdetektől rengeteg mindent hoztak be a nyugati egészségügyi és ápolási kultúrából, de alapvetően egy spirituális oldalról megközelítő egészségügyi intézmény volt. Szembement akkor is a kordivattal, de ma már a hatósági folyamatok miatt is sokkal beszorítottabb világban élünk. Egyébként, amit ma képvisel a Bethesda, az ugyanolyan mértékben rendszeridegen, vagy jelszerű, mint ahogy akkoriban volt.
Fekete Ágnes: Azt nem lehet ma megcsinálni, amit ők létrehoztak százötven éve!
Velkey György: Így van! Teljesen más az egészségügy jellege, a kulturális, a társadalmi szerepe. Az egészségügy ma egy minőségirányított, technológiailag agyonszabályzott iparág, érdekelvű szolgáltatóipar. Mi meg azt gondoljuk, hogy az egészségügynek egy rossz pozíciója, amely ezt az ipari jellegű, technológiai jelleget hangoztatja. Érthető, hogy idekerült ez a rendszer, ugyanakkor rossz helyre pozicionálódik a valós helyéhez képest, mert ez alapvetően mégiscsak egy nagyon humán, nagyon lelki és nagyon interperszonális, közösségi kérdés.
Fekete Ágnes: A mai egészségügy egy teljesen más világ. Lehet-e egyáltalán benne a tradíciót hordozni?
Velkey György: A Bethesdának alapvetően háromféle hagyománya van, és mindhárom egyformán fontos. Az egyik az 1952 előtti idő, amely a régi nagy Bethesda hagyomány a diakonisszákkal, a Filadelfiával, az anyaházzal, a Biberauer családdal. Az alapítóatyáknak, az idegenből jött, németajkú gyülekezet tagjainak az volt a szándéka, hogy egy iparosodó fővárosban létrehozzanak egy kórházat. Ez annyira fontos volt nekik, hogy a kórház létesítése megelőzte a templomépítést. Rugalmasan és intuitíven működtek. Ez az értékrend nagyon erős volt, és meg is maradt a világháborúk és proletárdiktatúrák, anyagi ellehetetlenedések között is. A kórház nagyon sok áldozattal, elkötelezetten, családiasan működött.
Következő,egyáltalán el nem hallgatható, a kommunizmus alatti Apáthy István kórházas hagyomány, mert azalatt vált a Bethesda gyerekkórházzá. Volt egy emberi hangvétele az Apáthy István Gyerekkórháznak, és volt sok szakmai tartalma, és volt embersége. Más kórház volt, mint a többi.
A harmadik nagyon fontos hagyományhoz a legújabbkori Bethesdának a huszonnégy éves története. Ez is fontos hagyomány. Tizenhárom éve halt meg Dizseri Tamás a kórház első vezetője. Az ő idejében nagyon világosan kialakultak azok a cölöpök, azok az irányok, amerre ma lehet menni. A kereszténység és a gyógyítás között nagyon szoros kapcsolat létezhet és ez életté alakítható. Legyen a Bethesda az Irgalmasság Háza, ahogy a szó jelentése is mutatja. Legyen ház, egyfajta otthon, maga az építmény és annak minden környezete is, és legyen kuckószerű!
Fekete Ágnes: A katolikus egyházban most az Irgalmasság Éve van, ezért nagyon érdekesek ezek a szavak.
Velkey György: Az Irgalmasság Éve engem most roppantul izgat. Mégpedig azért, mert tényleg nagyon izgalmasan rátapint arra, ahogy gondolkoznunk kellene, és nem nagyon gondolkozunk. Mindig folyamatokban gondolkodik a mai világ és az egyházaink is. Az irgalmasság pedig az egyénre, a kapcsolatra, és a szokásos folyamatszerű logikáján túlra mutat. Az mindig valahol nagyon egyedi és emberi. Nagyon fontos, hogy a rendszereinkben, akár egy kórház vagy egy gyógyító osztály működésében mindig váljék szabállyá a kivétel! Egy hierarchikusan felépített SzMSz-szel és algoritmusokkal jól leírható Bethesdás közösségben is legyen rendszerszerű az, hogy minden kivétel is, mert egymással irgalmasok vagyunk. Az egyén, a helyzet és a pillanat mindig tudjon kivétel is lenni! Valami ilyesmit jelent ez nekem leginkább, és erre nagyon komolyan kell magunkat edzeni. A nagy egészségpolitikai vagy inkább gazdaságpolitikai dilemmát, hogy az egészségügy miért van ilyen helyzetben hagyva, az irgalmasság oldaláról lehetne megközelíteni, és rendezni. Pontosan ismerem én is azokat a gazdaságpolitikai érveket, hogy az egészségügy miért nem hatékony, és nyilvánvaló, hogy ezekben van sok racionalitás. Mégis ahhoz, hogy megértse a gazdaságpolitikus az egészségügyben szolgálatot teljesítő ember érvelését az élet mellett, kell egyfajta irgalmas lelkület. Ha íróasztal mellől is, de gyakorolható az irgalmasság!

Hírek:
Amint azt műsorunkban is említettük, a 150 éves Bethesda kórházról kiállítás nyílik. A megnyitó január 15-én, pénteken 15 órakor Budapesten, a Stefánia Palotában lesz.

Ökumenikus, Egyetemes Imahetet szerveznek január 17. és 24. között szerte a világon a Krisztus-hívők egységéért. Az országos nyitó istentisztelet január 17-én, vasárnap 18 órakor lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban, ahol Erdő Péter bíboros mond szentbeszédet, Szabó István püspök hirdet Igét, és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői szolgálnak a liturgiában. Ezen a héten a különböző felekezetű emberek egymás templomaiban, imaházaiban együtt tartanak istentiszteket.

Folytatódik a Gondolkodó Szeretet – Gondoskodó Szeretet beszélgető sorozat korunk gondjairól: a kütyük mókuskerekéről, pénzuralomról és félelemről. Falus András akadémikus és Hoyer Mária pszichológus előadása és a beszélgetés január 19-én, kedden 18 órakor kezdődik Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Hogyan lehet a hátrányból előnyt kovácsolni? címmel tehetséggondozó konferenciát szervez a Wáli István Református Cigány Szakkollégium január 15-én, pénteken 10 órától a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Dísztermében.

A sákramentumokról szól a Magyar Református Presbiteri Szövetség következő képzése január 16-án, szombaton 10 órakor Budapesten, a Nagyvárad téri református gyülekezeti teremben.

A Hirdesd az Igét! program keretében presbiteri találkozót tartanak Fekete Károly szolgálatával január 16-án, szombaton 10 órától Hódmezővásárhelyen, a Susáni református egyházközségben.

Nagy István, a nagykőrösi református főiskola volt főigazgatójára emlékeznek emléktábla avatással és találkozóval január 16-án, szombaton 14 órától Nagykőrösön, a Hősök tere 5. szám alatt.

A Tabulatúra Régizene Klub idei első összejövetelét január 18-án, hétfőn 19 órakor tartja Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt lévő gyülekezeti nagyteremben.

Jótékonysági hangversenyt tartanak Oláh Zsolt énekművész emlékére a Központi Baptista Kórus szolgálatával január 16-án, szombaton 17 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Évközi kántorképző tanfolyam indul minden korosztály számára január 23-án Miskolcon, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban. A jelentkezési határidő: január 18. (+3630 / 852-5304 * [email protected])

Fekete Ágnes áhítata:

"Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes." Jakab 5,11

Az élet egyik legnehezebb leckéje az, hogy a dolgoknak nincs mindig értelmük. Jób könyve szól arról, hogy ezt az igazán derék embert, Jóbot megpróbálja az Isten, elveszi mindenét, és még a barátai sem értik meg. Mindez azért történt, hogy kiderüljön, mennyire igaz ember. Ismerjük a könyv végét, Isten megkönyörült rajta, és mindenét sokszorosan visszakapta.
Miért szenved az igaz? Kérdezzük ezzel a könyvvel együtt évszázadok óta. Miért érezzük, hogy bár nem vagyunk olyan nagy bűnösök, mégis éppen rajtunk van Isten ostora. A hazug ember könnyen kimondja: bocsánat, és még meg is tapsolják. Én meg gyötrődöm vétkeimmel, szeretnék jobb lenni, és nem tudok. Nekem fáj, és mégis újra és újra elkap az indulat, megsebzem szeretteimet. Miért? A Biblia azért jó könyv, mert nem válaszol minden kérdésre. Nem recepttár, nem esettanulmány, amelyben az élet minden dolgára pontos eligazítást találunk, hanem egy olyan könyv, amely a létünket érinti meg. Jób története azt mondja el, hogy Isten cselekedete nem mindig látszik azonnal. Isten nem egy szobor, aki mindig olyan közel van hozzánk, ahogyan szeretnénk, hanem egy élő személy, aki néha távol is van.
Mit tegyünk azokban az időkben, amikor távol érezzük Őt? Mit tegyünk azokkal a dolgokkal, amiket nem értünk? Csak azt tehetjük, hogy várunk. A mai kor szeret mindent megmagyarázni, azonnalivá és praktikussá tenni. A Biblia azonban nem zárja ki a megérthetetlen dolgokat, mint ahogyan Jób történetét sem. Itt nagyon keménynek láthatjuk az Istent. De ha ez a keménység nem volna, talán nem lenne súlya a puhaságnak, a szeretet lágyságának sem.
Nem kell abba a hibába esni, hogy mindent megmagyarázunk. Isten akarata nem egy olyan háló, amelyiken nincs lyuk. Isten akarata a rossz időkben bizalmat kér, a bizalom megalkotja bennünk a türelmet.
Jób története végén kiderül, hogy Isten megmagyarázhatatlan szeretettel veszi őt körül. Ha egyedül is volt, Isten végig ott volt mellette. Ha vitázott is, ezt az Istennel tette. Ez a jelenlét a lényeg. Jób nem értette, mégis egyfolytában Isten erőterében akart maradni.
Lehet, hogy vannak olyan pillanatok, amikor csak a keresztre tudunk nézni, és nem értjük. Egyébként az életünk legtöbb dolgát, anélkül hogy ezt észrevennénk, valójában nem értjük, és nem is vagyunk képesek az eszünkkel követni. Azokban a percekben, amikor elejtjük az értelem mankóját, érdemes Istent kivárni. Érdemes Krisztusra nézni, aki ártatlanként végképp nem tudta tudatának követésével megérteni azt, ami vele történik, de hagyta magát. Az Isten cselekedett vele. Jób tűrése ezt jelenti. Ez a türelem hosszú távon jó gyümölcsöt terem. Ámen.