2016-09-21

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Ezen a héten van az Ars Sacra, az a művészeti fesztivál, amely a keresztyén művészetet szeretné mind szélesebb körben bemutatni. Először kukkantsunk bele abba, ami Debrecenben történt. Ekkor volt a Nyitott Templomok Éjszakája. Ott egy körsétára invitálták az érdeklődőket. Keczán Mariannal, a Debreceni Református Kollégium muzeológusával beszélgetett még a séta előtt Nemesszeghy Dániel.

Keczán Mariann: Nyitott Templomok Éjszakáját az Ars Sacra Fesztivál keretén belül az Európai Örökség Napokkal együttműködve szervezik meg évről évre. Ez egy nemzetközi városmissziós rendezvénysorozat, amelyben a remény jeleit igyekeznek felmutatni a kultúrában a művészet eszközeivel, ezzel is próbálják segíteni Európát, hogy visszataláljon a gyökereihez. Ráadásul a különböző felekezetű gyülekezeteket is összekapcsolja. Az utazás mindig egyfajta nyitottságot is jelent. Itt szeretetköteléket teremtünk egy virtuális térben. Évek óta hagyomány a Református Kollégium Múzeumában, hogy belvárosi templomtúrára invitálja a látogatóit. Ez a templomtúra nagyjából három órát vesz igénybe, és lehetővé teszi, hogy bepillantást nyerjenek a látogatók a három felekezet hat gyülekezetének az életébe. A mostani sétának különös érdekessége, hogy egy középkori zenét játszó együttes, az Álompengetők középkori szakrális zenével fogja nyitni a programot. Az együttes énekese eredeti középangol, középfelnémet, sőt latin és középangol keveréknyelven szólaltatja meg az énekeket. A Nagytemplomban Csorba Gergely orgonakoncertjével zárjuk a programot. A Nagytemplomban végig lehet a menni szabadfolyosón, és onnan megcsodálni az éjszakai Debrecent. A tárlatvezetésen szívesen megemlítem mindig a számomra kedves tárgyakat, mint például Toldi Miklós kupáját, és Árva Bethlen Kata úrasztali terítőjét, amelyet az 1700-as években adományozott a Nagytemplomnak. Ez a programunk minden évben nagy érdeklődésre tart számot, és jóval többen jelentkeznek, mint amennyi embert egyszerre irányítani tudunk.
Nemesszeghy Dániel: A belvárosi körséta templomai, gyülekezetei hogyan fogadták ezt a kezdeményezést?
Keczán Mariann: Az egyes helyszínek lelkipásztorai minden esztendőben várják ezt a programot, hiszen a Nyitott Templomok Napja nemcsak a kívülről érkezők részéről kíván nyitottságot, hanem a gyülekezetek részéről is. A mai Magyarországon talán éppen a nyitott templomoké a jövő, hiszen nyilván a gyülekezet is akkor növekedik lélekben, ha egyre befogadóbb, és egyre nagyobb lehetőséget ad kívülről jött embereknek.

Fekete Ágnes: Kinyitni a templom ajtaját. Szép, de nem könnyű feladat. Hiszen a mai társadalom nem feltétlen kíváncsi arra, ami ott zajlik. A Budapest-Gazdagréti reformátusok arra adták a fejüket, hogy mégis áthidalják ezt a mély szakadékot. Egy kávézót, illetve klubot nyitottak középiskolás fiatalok számára, ahol most már főállású munkatárssal is beszélgethetnek a betérő gyerekek. Ablonczy Áron lelkésszel és Berényi Richárddal az ottani ifjúságot segítő munkatárssal beszélgettem.

Ablonczy Áron: A Start Café szolgálati terület hozzám tartozik a lelkészek közül. Van egy főállású munkatársunk, akivel együtt szoktunk gondolkodni, tervezgetni, hogy mit hogyan csináljunk. Ezenkívül nyolc-tíz önkéntes is a segítségünkre van reggelenként és délutánonként. Azért van szükség az ő szolgálatukra, hogy mindig legyen, aki elkészíti a kért innivalókat és legyen olyan is, aki beszélget a fiatalokkal. Szeretnénk ugyanis, hogy ne csak kávézásra alkalmas hely legyen, hanem egy olyan hely, ahol beszélgethetünk, kapcsolatot teremthetünk a fiatalokkal, és hívogathatjuk őket a gyülekezetbe annak reményében, hogy a jövőben talán a gyülekezetbe is bekapcsolódnak. Ez most alakulgat, mert vannak olyan fiatalok, akikkel lehet személyesen beszélgetni. Kérik, hogy külön időpontban találkozzunk, mert vannak kérdéseik a Bibliával, a hittel kapcsolatban. Folyamatosan épülnek a kapcsolatok. Tervezzük, hogy péntek délutánonként csocsóbajnokságot rendezünk, ahol egy kicsi lelki rész is lesz. A fiatalok gyakran megkérdezik, hogy miért van itt ez a kávézó? Miért nyitotta a gyülekezet? Ezekre a kérdésekre válaszolva elmondjuk nekik, hogy azért jött létre ez a kávézó, hogy legyen egy hely, ahová bejöhetnek, kávézhatnak, leckét írhatnak, beszélgethetnek, csocsózhatnak.
Fekete Ágnes: Fájdalmas volt látni, hogy milyen sok fiatal dohányzik.
Ablonczy Áron: Azt nem tudom, hogy hányan cigiznek, de azt tudom, hogy a többszáz fős iskolából, aki cigizik, az ezen a helyen teszi ezt. A dohányosok koncentráltan vannak ezen a helyen. Kulturális nevelő célzata is van egyébként a kávézónak. A dohányzásban nem tanítjuk őket, de a kávézásban próbáljuk elérni, hogy ne igyanak egymás után többet is, mert az ártalmas a szervezetüknek.
Fekete Ágnes: Hány éveseknek adtok kávét?
Ablonczy Áron: Itt kilencedikesek a legfiatalabbak. Az első osztályfőnöki órát itt tartotta az összes osztály, akkor elmondtuk, hogy nekik inkább üdítőt adunk. Nem vagyunk a szüleik, de vannak tanácsaink. Például, aki kilóg óráról, azért mi szólunk, hogy most óra van. Próbálunk együttműködni, és erről beszélünk is az igazgatóhelyettessel, akivel nagyon jó kapcsolatunk van, annak ellenére, hogy ateistának mondja magát.
Fekete Ágnes: Azt hallottam, hogy a kamaszok közt nagy divat a kávézás.
Ablonczy Áron: Én magam nem kávézom, nem is kávéztam soha. Egyre több üdítőnk is van, de a kakaót is nagyon szeretik a fiatalok. Szerintem itt senki nem szokik rá a kávéra. Nagyon sok olyan diák van, aki csak a társaival jön be. Akár négyen-öten is leülnek egy asztalhoz, de csak egyikük fogyaszt valamit.
Fekete Ágnes: Magányos gyerekek, akik ide bejönnek?
Ablonczy Áron: Nem hiszem. Nem, mert általában nem egyedül jönnek be. Azért van olyan is, aki egyedül jön, és van, akinek gondjai vannak, de Ricsi erre nagyon jól ráérez, és rá tud kérdezni. Nem mondom, hogy sokuk magányos lenne, mert eléggé látszik a viselkedésükön, beszélgetésükön, humorukon, témáikon, hogy azért tudnak vagányok is lenni, meg van társaságuk. Egyszer az iskolában mindenki kapott egy kicsi Bibliát a Gedeon Társaságtól. A fiatalok az előszót kezdték olvasni, és már ott egy csomó kérdésük volt, és azokat itt meg tudtuk beszélni. Olyan is volt, amikor az igazgatóhelyettes kérésére etika órát tartott az egyik lelkésztársam, Laci.
Fekete Ágnes: Érdekes kezdeményezés. Melyik iskola van itt a templommal szemben?
Ablonczy Áron: Mechatronikai Szakgimnázium. A kávézó ötlete pedig abból az élethelyzetből indult ki, hogy itt vannak ezek a fiatalok és cigiznek az utcán. Az emeleten van a lelkészlakás, így Laci látta ezt az ablakából, és gondolta, hogy valamit kellene tenni. Ekkor jutott eszébe, hogy akik dohányoznak, általában kávéznak is, tehát hozzunk létre egy olyan helyet, ahol kávézhatnak, és mi kapcsolatot építhetünk velük. Nem vagyok ugyan barista, de nagyon élvezem a kávéházi pörgést, ahogy elkészítem a kávét. Igyekszem szépre megcsinálni, formákat rakni bele, hogy örüljenek a fiatalok. A kávé mellett szeretnénk, ha a fiatalok Jézus és a gyülekezetet is megismernék. Nagyon élvezem ezt a szolgálatot!
Fekete Ágnes: A barista feladatokon kívül mit élvezel benne?
Ablonczy Áron: Hogy itt vannak a fiatalok. Élvezem ezt a korosztályt és a kérdezéseiket. Jó hogy van kedvük beszélgetni.

Berényi Richárd: Erre a helyre nem is kávézóként, hanem inkább ifjúsági klubként tekintek. Egy olyan tér a fiataloknak, amely védett, amely az övék, de vannak keretek.
Fekete Ágnes: Ma reggel azt láttam, hogy kávéztak a fiatalok.
Berényi Richárd: Valóban. Tavaly sokkal kevesebben jártak be reggel, és sokkal több idő volt beszélgetni velük. Idén már jóval többen járnak. Viszont nyitva vagyunk délután is. Így nagyjából úgy működünk, hogy reggel jóval pörgősebb, ezért csak egy mosolyra, egy-két jó szóra van idő, esetleg visszacsatolni az előzőnap délutáni beszélgetésekre. Például, hogy látom elmentél a sebészetre. Megdöbbentő, hogy egy tizenhat-tizenhét éves fiúnak mennyire fontos egy ilyen visszacsatolás. Délután van idő hosszabb beszélgetésekre is. Akkor is olyan harmincöt, negyven fiatal jön be, de van idő adott esetben beállni hozzájuk csocsózni, lehet kapcsolódni, leülni melléjük az asztalhoz. Picit átalakult ez a működés. Ki lehetne szolgálni százötven embert is egy óra alatt, csakhogy nekünk ez nem célunk. Az a célunk, hogy aki itt megjelenik, az itt leüljön.
Fekete Ágnes: Fájdalmas volt látni ezt a sok dohányzó gyereket.
Berényi Richárd: Igen, ezt nem jó látni. Nehéz megküzdeni ezzel. Otthon és az iskolában is nagyon sokszor hallják azt, hogy ne dohányozz! Ha mi is ezt mondjuk, azt érzem, hogy nem adtunk nekik újat. Az iskola is megpróbál saját keretei között tenni ez ellen.
Fekete Ágnes: Mégis mit lehet tenni?
Berényi Richárd: Tiltással lehet csak tenni. De működik a tiltás egy tizenhat éves fiúnál? Ugye, hogy nem. Felvállaljuk azt, hogy elmondjuk nekik, hogy nem jó a dohányzás, de akkor is elfogadjuk és szeretjük őket, ha ezt teszik. Próbáljuk ezt is krisztusi módon megélni, hogy elfogadjuk őket úgy, ahogy jönnek. Majd meglátjuk, hogy sikerül-e őket elérni? Nagyon nehéz, nem mindig minősíteni, amikor a társadalmunk nagyon szeret minősíteni. Ez pedig nem segíti a kapcsolatot.
Fekete Ágnes: Egyfelől a társadalom minősít állandóan, másfelől pedig legalizál.
Berényi Richárd: Igen, ez nagyon ambivalens kérdés. Hisszük azt, hogy tudunk valami többet adni, tudunk kapcsolatot adni. Hogyha le tudjuk őket ültetni, és két jó szót adni a kakaó, a kávé vagy a tea mellé, akkor ez jó. A hosszú távú változás hátha működik. A saját életemben azt tapasztaltam, hogy a tiltás sajnos, nem működött. Legalábbis nekem.
Fekete Ágnes: Volt ilyen tapasztalatod?
Berényi Richárd: Elég sok tapasztalatom van, azért is tartom fontosnak, hogy meg tudjam szólítani azokat a fiatalokat, amilyen én is voltam. Hallottam arról, hogy volt egy Jézus nevű valaki, de hogy ez engem miért kellene, hogy érdekeljen, arról fogalmam nem volt. És nem találkoztam nagyon sokáig olyannal, aki elmondta volna, hogy azért, mert mindaz, ami történt, az miattad történt, és érted történt. Klasszikus lázadó gyerek voltam a maga minden sajátosságával, agressziónak álcázott kétségbeesettségével.
Fekete Ágnes: Amikor először megjelentél kakashajjal, otthon mit szóltak?
Berényi Richárd: Hát, nem örültek. Nyilván azért csináltam, hogy ne örüljenek. Viszont az nagyon erős bizonyságtétel volt, amikor az első ifin megjelentem, és bár akkor már nem volt tarajam, de még akkor is elég megdöbbentően néztem ki, és nem az volt az első mondat, hogy azzal a hajjal majd valamit csinálni kell. Pedig nyilván volt bennük is egy megdöbbenés, de nem minősítettek. Azt hiszem, ez volt az első lépés, az első szikrája annak, amikor elkezdtem megérteni, hogy milyen Isten szeretete. Nem a szabályrendszer a lényeg, hanem az, hogy én bizonyos szabályokat kötelezőnek tartok magamra, az abból fakad, hogy megváltozott az életem, és Istent akarom követni. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy tudják azt, hogy ez egy református gyülekezet, és valamilyen szabályrendszer szerint élünk. Ez nagyon-nagyon értékes kommunikáció. Van egy torz kép a keresztényekről, amely bennem is volt. Sokan azt gondolják, hogy a gyülekezetbe járó emberek unalmasak, komorak, vasárnap fekete öltönyben mennek a templomba, és nem tudnak élni. Megdöbbentő, hogy Magyarországon ezzel kell kezdeni a keresztény kommunikációt, hogy normálisak vagyunk. Ezt kell megmutatni neki, de ez nem megy gyorsan. A dédanyám szerette Istent, és nagyon sokat imádkozott. Amikor gyerekként megkérdeztem, hogy mire jó, és miért csinálja, igazából nem emlékszem, hogy mit válaszolt. Csak egyetlenegy mondatra emlékszem, azt mondta, azért imádkozik, hogy én is szeressem Istent. Megdöbbentő volt erre visszaemlékezni a megtérésem után. Neki ott volt a szíve, hogy én Istené legyek, és már Isten mellől nézi azt, hogy én keresztény lettem. Azt gondolom, van ereje annak, ha kapcsolatunk van ezekkel a fiatalokkal, a szolgáló csapattal imádkozunk értük, és mint szolgák igyekszünk hűségesek lenni.

Fekete Ágnes: Sárospatakon is egy olyan rendezvényre látogatunk el, amely egyfajta nyitogatás volt. Egy háború előtti kezdeményezést újítottak fel, az úgynevezett "Péntek estéket". Olyan előadókat hívnak meg, akik izgalmas, a társadalom mindennapjait érintő kérdésekről beszélnek. Nemrégiben két könyvbemutatót is tartottak. A két kötet címe: A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? illetve Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás. Bódisz Attila Sebály Bernadettel és Misetics Bálinttal a kötetek jelenlevő szerkesztőivel, íróival beszélgetett.

Sebály Bernadett: A közösségszervezés nem azt jelenti, hogy adok valami, nyújtok egyfajta szolgáltatást, segítséget adok a rászorulónak, hanem közösségszervezést akkor mívelek, ha a rászorulókat, egy problémában érintett embereket abban segítem, hogy ők a saját nevükben tudjanak eljárni.
Misetics Bálint: A kötet egyik szerzője azt mondta, hogy azok tisztelik igazán a törvényességet, akik akkor is ragaszkodnak hozzá, amikor a kormányzatuk megszegi azt. Tehát ez a feszültség rejlik a polgár engedetlenségben, hogy a definíció szerint egy törvény megsértésével jár, mégis a törvényesség iránti tisztelet vezérli, hogy ugyan politikai tiltakozásként, erkölcsi, lelkiismereti meggyőződésből és sosem önérdekből megszegünk egy törvényt, de azt nyíltan tesszük, nem, mint egy bűnöző rejtve, lopva, és erőszakmentesen tesszük, valamint vállaljuk a tettünkért a büntetőjogi vagy erkölcsi következményeket. Ez így együtt, nagyon tisztán megkülönbözteti a bűnözéstől a polgári engedetlenséget, noha formálisan mind a kettő törvényszegéssel jár, és egyúttal azt is mutatja, hogy ez valójában minden ellenkező híresztelés ellenére egy végtelenül szelíd, békés és jóhiszemű módja a politikai vagy az erkölcsi egyetnemértésünk kifejezésére.
Bódisz Attila: Mi tette időszerűvé, hogy pont most kell foglalkozni ezzel a két eléggé komoly témával?
Sebály Bernadett: A politika szót gyakorlatilag szitokszóként használjuk, mert a politikát gyakran azonosítják a pártpolitizálással, és ezért kialakult Magyarországon az a hozzáállás, hogy akkor vagyunk civilek és jó állampolgárok, ha nem politizálunk, hanem a politikusokra hagyjuk a politikát. A politizálás a közügyekkel való foglalkozást jelenti, mégis van egy olyan általános hozzáállás az aktív civilek, civilszervezetek körében, hogy ez nem tartozik a civil munkához. Ezt a statisztikák is mutatják. Több tízezer civilszervezetnek kevesebb, mint hat százaléka foglalkozik úgynevezett érdekvédelemmel, és ebbe a szakszervezetek is beletartoznak a statisztikák alapján. Tehát tulajdonképpen még ennél is kevesebben vállalják fel azt a fajta civil tevékenységet, amely arról szól, hogy egy érdekközösség nevében, vagy egy érdekközösség tagjaival együtt fellépünk, és számon kérjük a döntéshozót. Eleve van egy ilyen hozzáállás a magyar emberek körében, hogy a politikusoknál akkor fogunk eredményt elérni, ha barátkozunk velük, de semmiképp nem fogalmazzuk meg számukra erősen a követeléseinket. Ez pont egy olyan politikai életet erősít, amely arra fog szorítkozni, hogy négyévente választanak az emberek, de egyébként nem használják a demokrácia eszközeit, amelyet egyébként használhatnának a két választás között.
Bódisz Attila: Mind a két kötet gyűjteményes kötet, tehát több szerzője van. Milyen szempontok szerint válogatták össze ezeket az írásokat?
Sebály Bernadett: Nagyon fontos szempont volt számunkra az, hogy nagyon gyakorlati szövegek legyenek. Nem elmélkedni, filozofálni akarunk a közösségi összefogásról, és a közösségi érdekérvényesítésről, hanem nagyon konkrét, nagyon gyakorlatias eszközöket szeretnénk azok kezébe adni, akik eljutottak arra a pontra, hogy noha azon évek, évtizedek óta segítsenek az embertársaikon, mégis azt látják, hogy az ellehetetlenedés újra és újra termelődik, és ezért valahol máshol kell keresni a probléma gyökerét.
Misetics Bálint: Többen fogunk gondolkodni arról, hogy mit tehetek én az igazságtalanságok ellen, illetve mi az, amit mindenképp meg kell tennem azért, hogy ne váljak magam is az igazságtalanság eszközévé. Egy kellő reflexióval, kellő önállósággal gondolkodjunk például a törvénytisztelet lelkiismereti korlátairól. Akkor volnánk igazán elégedettek ezekkel a kötetekkel, ha ilyen típusú beszélgetéseket is létrehozna. Ha bárki örülne annak, ha lenne egy ilyen beszélgetés a településén a közösségi házban, a parókián, az egyetemen, akkor a mi leszünk a legboldogabbak, ha mehetünk.

Hírek:
Ismét megrendezik országszerte a Teremtés Hete elnevezésű programsorozatot szeptember 25. és október 2. között. Az idei év témája: A szelídek öröksége. Az országos ökumenikus nyitóistentisztelet szeptember 25-én, vasárnap 17 órakor lesz Szegeden, a Torontál utca 4. szám alatti templomban.

Apaszerep Norvégiában címmel beszélget Kunszenti Ágnes műfordító és Kovács Katáng Ferenc író szeptember 25-én, vasárnap 17 órától Budapesten, a Sztárai Mihály tér 3. szám alatti református templomban.

Az Ars Sacra fesztivál keretében a Misztrál együttes ad koncertet szeptember 22-én, csütörtökön 19 órakor Budaörsön, az Ébner György közben, ugyanebben az időpontban a Pro Musica Kórus a Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály templomban ad hangversenyt.

Szeptember 25-én vasárnap a Biblia növényeivel ismerkedhetnek meg a Vácrátóti Botanikus Kertben.

A Hirdesd az Igét! programsorozat keretében Heidl György a felnőtt keresztségre felkészítő tanítást tartalmazó Lelki alakformálás című könyvének bemutatóját tartják szeptember 27-én, kedden 18 órakor Debrecenben, a Karakter 1517 Kávézóban.

Nyílt napot tart a Válaszút Misszió Drogkonzultációs Iroda szeptember 27-én, kedden 9 óra 30 perctől Budapesten, a Csaba utca 3. szám alatt.

Tudományos Diákköri Konferenciát rendeznek a Kárpát-medencei protestáns oktatás 500 évére emlékezve szeptember 23. és 25. között a Debreceni Református Kollégium Dísztermében.

A Reformáció 500. évfordulójának tiszteletére Zsoltárok a magyar reformációban címmel ad hangversenyt a Debreceni Kollégiumi Kántus és a Psalterium Hungaricum Kórus szeptember 24-én, szombaton 18 órakor Miskolcon, az Avasi templomban.

Alkonyati énekes-zsoltáros istentiszteletet tartanak szeptember 22-én, csütörtökön Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Biblia a kórusmuzsikában címmel, ismeretterjesztéssel egybekötött hangverseny lesz szeptember 25-én vasárnap 17 órakor Debrecenben, a Déri Múzeumban.

A természet templomában tartanak felszíni túrát az Aggteleki Nemzeti Parkban A teremtés Hete "nulladik" napján szeptember 24-én 9 órakor a Jósvafői parókiáról indul a 20 km-es kirándulás.

Lélektől lélekig címmel nyílik jótékonysági kiállítás Rab-Kováts Éva grafikusművész képeiből szeptember 26-án, hétfőn 18 órakor a Békásmegyeri Közösségi Házban.

Evangélizációs estéket tartanak Győri János Sámuel igei szolgálatával szeptember 22. és 24. között esténként 18 órától Budapesten, a Dinnyehegyi út 34. szám alatti református gyülekezeti házban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak." Ézsaiás 43,1

Minden családban van néha veszekedés. Csörren a tányér. Én akkor szoktam ideges enni, amikor azt érzem, hogy nem tartom kezemben a dolgokat. Ha bizonytalan leszek, ha nem tudom magam kiismerni egy-egy helyzetben, akkor ez a bizonytalanság ingerültté tesz. Teljesen mindegy, hogy az adószám beszerzéséről, a vacsoráról vagy szülői értekezletről van szó. Az emberben a bizonytalanság félelmet szül, és ez valahogy megcsavarodik bennünk, és váratlan indulatokban törünk elő. A mélyben az ember elkezdi félteni magát. Mintha valaki a fülünkbe súgná: "Hát nem vagy te olyan, hogy hagyjad magad!" Ahogyan egykor a kígyó súgta Évának. "Hát mit gondolsz? Isten félti a hatalmát, a tudását! Ő fent ül a trónon, és te meg lent a porban. Mássz föl arra a trónra, láss mindent te is, úgy, mint az Úr." Egy félelmes Istent festett az első ember elé, és ebből a képből megszületett az önmagát féltő ember.
Isten szeretné lebontani félelmeinket, és azt mondja: "Ne félj, én megváltottalak, enyém vagy." Ne félj önmagadat odaadni. Ha nem félelmes Istennek látsz, hanem mennyei Atyának, akkor ebben a szeretetben feloldódnak rettegéseid. Bennünk azonban egy mérleg működik. Méricskélünk: mennyit nyerek, mennyit veszítek a dolgokon. Ez a gondolkodás nemhogy Istentől, de önmagunktól és egymástól is elválaszt. Ahogyan Ádám mutogatott Évára és Éva Ádámra, így mutogatunk mi is egymásra. Isten szívünk félelmeire, önféltésünkre nem küld magyarázatot, nem ad részletesebb útmutatást. Az ő válasza az önátadás. Isten Jézust, azaz önmagát adta és adja. A teljes szeretet képes csak arra, hogy kiűzze a félelmet. A félelmet mi nem tudjuk legyőzni. A félelemmel nem lehet megbirkózni, mint valami ókori hérosz vagy hős, legfeljebb ideig-óráig. Hányszor átéljük ezt. Az ember dúl-fúl, mert igazából fél kimondani félelmeit. De ha egyszer csak odajön a férjem vagy gyermekem, átölel, vagy valami módon kifejezi, hogy tényleg szeret úgy, ahogy vagyok, akkor elillan a félelem, és megnyugszom. Isten szeretete ennél sokkal erősebb, képes arra, hogy elvegye lelkünk terheit.
Ma, amikor félelmeket keltenek bennünk mindenféle módon, nagyon fontos meghallanunk Isten üzenetét. "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy." Az élet alapja az, hogy Isten a markába metszett, hogy az övé vagyunk. Nem praktikák, hanem ez az őstudás az, ami miatt semmitől nem kell félnünk. Másképp leszünk akkor óvatosak is, ha ez az ősbizalom megszületik bennünk. Nem lesz rajtunk az a páni félelem, ami most annyi embert megbénít, mert Isten kezében vagyunk, és ott is maradunk. Adja Isten, hogy ebből a bizalomból nézzük életünket, és fogadjuk el egymást, szeressük egymást, mert Isten megváltott bennünket, és egészen az övéi vagyunk. Ámen.