2009-12-02

Döbrentey Ildikó, néhány fiatal, Gyökössy Endre

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Szeretek egy-egy szón elmerengeni. Az imádság szavunk például nagyon különleges. A legtöbb nyelvben az Istennel való beszélgetést kérésként, könyörgésként mondják, mint például a németben: beten. De a magyarban imádjuk Istent, amikor beszélgetünk vele.
Ádventben különösen is annak van ideje, hogy egyre többet imádkozzunk, ezért mai műsorunkban erről lesz szó.

Először Döbrentey Ildikó meseíróval beszélgettem, akinek meg is jelent egy könyve: Beszélgetek az Úrral címmel. Saját imádság-tapasztalatairól beszél.

Döbrentey Ildikó: Egy alkalommal délután hat órakor ültem az autómban. A történet körülményeihez tartozik még, hogy én nem jól tájékozódom. Elérkezem a Váci út azon pontjához, amelynél hat sávossá szélesedik az út. Azt veszem észre, hogy abban a sávban haladok, ami az Árpád-híd felé visz. Sodor magával az autók áradata, a legnagyobb csúcsforgalom idején vagyunk. Egyszer csak meglátok egy lehetőséget, hogy kijussak ebből a sávból: balra egy kis lyuk, ott kiügyeskedhetem magam. Egy járdasziget felé közeledem, melyre fel lehet hajtani, a felém eső oldalán van egy rész, amit ennek megfelelően alakítottak ki. Csak azt nem látom, hogy a másik oldala viszont 30 cm magas. Felfekszem a járdaszigetre az autóval, a hatsávos út közepén, a forgalommal derékszögben. Fúj a szél, ember közel és távol sehol. Kiszállok az autóból, ránt egyet rajtam, kóvályog a fejem.
Lehetetlen helyzetbe hoztam magam, és csak magamnak köszönhettem. Azt mondtam Istennek: "Uram, köszönöm Neked, hogy nem vagyok itt egyedül. Ebben az idétlen helyzetben is velem vagy. Köszönöm Neked, hogy segítesz most is kijutni ebből a helyzetből. Ámen." Ezután felhívtam az autóklubot, ahol azt mondták, hogy körülbelül két óra múlva tudnak értem jönni és 30 ezer Forintba kerül majd a szolgáltatás.
Képzeld el ezt a helyzetet! A fejemben minden átfutott: előbb-utóbb belém fog rohanni valaki. Nagyon közel jártam ahhoz, hogy pánikba essem, de nem így lett, mégpedig azért, mert nem voltam egyedül. Még beszéltem az autóklubos dolgozóval, amikor megállt mellettem egy teherautó. Véletlenül jártak éppen arra, és segítettek. 10 percen belül leszedtek a járdaszigetről, és áttoltak egy biztonságos sávba.

A keresők útján járva az ember többször is megtér élete során. Amikor úgy tudsz ránézni a mindennapos használati tárgyakra, az életed apró részleteire, mintha először látnád őket, az a megújulás. Mint ahogyan a kisgyerekek mindenre rácsodálkoznak: a katicabogárra, az űrhajóra, a jegenyefára. Nem vagyunk képesek minden szó értelmére rácsodálkozni, pedig a nyelv is nagyon fontos.

Van egy férjem, aki már több mint 30 éve harcol a jó napot kívánok köszönésért. Nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, mit jelentenek a dolgok körülöttünk. Ugyanez a helyzet az imádságainkkal is, mert sokszor nem figyelünk oda arra, amit jelentenek. Amikor elkezdjük a Miatyánkot, az első szóban benne van a legcsodálatosabb ajándék: Jézus testvérei vagyunk, az Úr gyermekei. Beszélhetek Vele a fürdőszobában, az autóbuszon vagy a mosogatás közben.
Megvannak a nyelvi paneljeink, amelyeket imádkozás közben használunk, és megvannak a panelmosolyok, hangsúlyok, amelyekkel beszélnünk kell.

Fekete Ágnes: Panel alatt nem a kötött imádságot érted, ugye?

Döbrentey Ildikó: Panel alatt azt értem, amikor kötelességből vagy nagyon nagy kétségbeesésünkben, de tartalom nélkül mondjuk az imát. Amikor egy gyerek rángatja az édesanyja szoknyáját, mert az túl régóta beszélget a barátnőjével, és közben folyamatosan mondogatja: Menjünk már, menjünk már, menjünk már, az nem jelent semmit. Csak egy ritmus-játék, amit unalomból űz. A mi imánk is sokszor ilyen. Nagy akadály, amikor nem tudunk szívvel, lélekkel imádkozni. Nem tehetjük meg, hogy megszokunk kifejezéseket.

Nem a tanult imádságok ellen beszélek, hanem pont őértük. Nem tehetjük meg, hogy a tanult imádságokat megszokjuk. Rájuk kell csodálkoznunk újra és újra.
Négyéves koromban tanultam a következő imádságot: "Szívem első gondolatja hozzád szál fel Istenem, Te őriztél meg az éjjel, maradj ma is énvelem!" Nem tudok róla lemondani öreg koromban sem, mert pontosan azt fejezi ki, amit reggel, ébredéskor gondolok. Most két és fél éves az unokám, és esténként együtt imádkozzuk az Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem kezdetű imádságot. Ott állunk az ágyánál mindannyian: a nagyszülei és a szülei, imádkozunk, és már ő is be-bekapcsolódik az imába. A félhomályban elmondott szavakkal mindenkiért imádkozunk, és ez felemelő érzés. A dolog lényege a gyermekség. Ne felejtsük el, hogy a gyermek mindannyiunkban ott van, mindannyian voltunk gyermekek, most is él, bennünk van, és csak rajtunk múlik, hogy merünk-e olyan természetesek lenni, merünk-e olyan hittel szólni az Atyához, mint ahogyan egy gyermek.

Fekete Ágnes: Mi az, amitől valakiből ájtatoskodó manó lesz, amikor a legszabadabb imádságban is paneleket használ, és nem is érzékeli, hogy tartalom nélküli az imádsága, másokat utánoz bennük?

Döbrentey Ildikó: Azok az imák, amelyek a könyvemben megjelentek, egy bűnös ember imái. Elégedetlen vagyok magammal. Azt hiszem, az ájtatoskodó manóság akkor kezdődik el, amikor elkezdünk magunkkal elégedettek lenni. Amikor azt hazudjuk magunknak, hogy elégedettek lehetünk magunkkal. Nem tudom, hogy ez hogyan fordulhat elő, de van, hogy nagyon nehéz bocsánatot kérnem, és azt is szégyellem. Szerencsére nem utálom magam ezért. Emberek vagyunk, de sok küzdelemmel jár az életünk. Istent bármikor megszólíthatjuk.
Hogy én képes legyek ezt megtenni, az életemből el kellett 50 évnek telnie. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a gyerekeink előbb kerüljenek be ebbe a bizalomba, hogy odafordulhassanak a Mennyei Atyához.

Fekete Ágnes: Volt már olyan élményed, hogy valakihez nem volt más csatornád az imádságon kívül?

Döbrentey Ildikó: Volt az életemben egy olyan szakasz, amikor életben sem maradtam volna, ha nem imádkozott volna értem az édesanyám és az apósom. Meghalt az egyik gyermekünk. Nagyon nehéz életszakaszban voltunk, és viaskodtam az Úrral. Meg is tagadtam átmenetileg, mert nem tudtam elhinni, hogy meg tudja velem tenni, amire szükségem van. Tudom, hogy ezen az segített át, hogy a szülők imádkoztak értünk. Csodálatos, amikor meggyőződéssel azt tudod mondani egy Fiatalnak, hogy vágjon bele nyugodtan egy nehéz dologba is, mert meglesz, és imádkozol érte. Napi csoda, hogy az ember számlái ki vannak fizetve, nem kell ennél messzebbre menni. Az is napi csoda, hogy az emberben van még nyugalom. 8-10 évvel ezelőtt még nem tudtuk megérezni ezt, ezért is mondom, hogy érdemes öregedni.
Jó kézben vagyunk, rendben lesz!
Amikor édesanyám a halálán volt, kórházban kellett lennie, mert állandóan infúziót kapott. Az orvos egyik óráról a másikra közölte velem, hogy vigyem ki a kórházból. Nem tudtam, mit tegyek, úgy éreztem, össze fogok omlani. Nem tudtam, kihez forduljak, édesanyám nem is volt szállítható állapotban. De akadt egy segítségem egy háromgyermekes anya személyében. Védőnő volt, vadidegenként kezdte el látogatni édesanyámat a kórházban, de általában naponta kétszer bement hozzá. Először csak az ebédszünetekben látogatta. Amikor az orvos közölte velem, hogy el kell vinnem anyámat, éppen ő is bejött, azt mondta, üljünk le a padra. Emberek jöttek-mentek előttünk, ugyanúgy mint addig, és Kati ilyen hangosan, mint ahogy most én is beszélek, elkezdett imádkozni: "Uram, ismered az életünket. Itt van ez a nehéz helyzet, kérlek, hogy küldj valamilyen segítséget, ha jónak látod! Te tudod a legjobban, mi ennek a dolognak a nyitja." Annyira megrázott a helyzet: ott ültünk az egészből kiemelve egy kegyelmi állapotban. Még aznap megoldódott a helyzet anélkül, hogy tudtam volna, hogy mit kell tennem.

Fekete Ágnes: Néhány fiatalt is megkérdeztünk, mit gondolnak az imádságról. Vörös Virág készítette a következő beszélgetést.

Fiatal: Szerintem, egyedül sokkal nehezebb imádkozni, legalább is nekem biztosan.

Fiatal: Van, hogy alig várom, együtt imádkozhassam valakivel, megoszthassam mással is az ima élményét, de olyan is van, hogy egy pillanat nagyon bensőséges, és nagyon jó egyedül lenni az Úrral.

Fiatal: Szerintem, nem létezik abszolút személyes és abszolút közösségi ima. A közösségben is egyedül imádkozik az ember, és ha egyedül imádkozik, sincs teljesen egyedül.

Vörös Virág: Mi történik az ima közben?

Fiatal: Ha az ima igazi, akkor találkozás történik. Ezért is imádkozunk. Nem azért, mert ezzel szívességet teszünk Istennek: elmondunk pár dolgot, és ő örül neki, ennek semmi értelme nincs. Ha imádkozom, azért teszem, mert találkozni szeretnék Istennel, mindenekelőtt, hogy meghalljam a szavát. Szeretem a tűzrakás képet használni az imádságra: összehordjuk a fát, meggyújtjuk és fellobban a tűz, lesz meleg és fény. Amit én tehetek ennek érdekében, hogy összegyűjtöm a fát. Ez adja az imádság vázát: Isten Lelke az, ami vagy lángra lobbantja az összehordott fát vagy sem. Az imádság tulajdonképpen az Istenre való várakozás. A mi feladatunk kitartani ebben a várakozásban, várni a találkozást.

Fiatal: Lelkiismeretfurdalással gondolok az imádságra, mert mindig úgy érzem, hogy nem imádkozom eleget, lehetne sokkal többet is imádkozni. Mostanában jöttem rá, hogy gyerekes dolog, amit csinálok, az ima rossz értelmezése.

Fiatal: Szerintem, aki imádkozni tanul, felejtse el azokat a kifejezéseket, hogy jól vagy rosszul sikerült. Minden, amit azért teszünk, hogy Istennel találkozzunk, imádság. Ha fél órán át próbálkozom, de össze-vissza járnak a gondolataim, akkor sem sikertelen az ima, csak nem történt meg a találkozás. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy egy nagyon nehéz élethelyzetben történik mindez, vagy amikor úgy érzem, hogy nem tudok megfelelni a körülöttem lévők elvárásainak, nem vagyok a helyzet magaslatán. Ilyenkor teljesen elbizonytalanodom, úgy érzem, hogy semmit nem tudok csinálni, még imádkozni sem vagyok képes. Isten ilyenkor mindig lehajol hozzám, a semmit magához fogja, és ad valamit Magából. Ennél többet nem tudok, és nem is akarok mondani.

Fiatal : Nagyon szeretem a csendet. Sok minden vesz bennünket körül napközben, és ezért fontos számomra a csend.

Vörös Virág: A találkozáson kívül az egység átélése lehet az ima lényege?

Egy fiú: Minden vallás abból indul ki, hogy a test, a lélek, a szellem és a vágyak nincsenek harmóniában egymással, az ember szétesett. Ha elindulunk az Istennel való találkozás útján, az a célunk, hogy mindezeket egységbe hozzuk. Az imádság arra szolgál, hogy testet, lelket, mindent Isten elé vigyünk, mert nem csak a lelkünk imádkozik, hanem a testünk is. A kora keresztyénség idején egyáltalán nem volt mindegy, hogyan imádkozik az ember: kelet felé kitárt karokkal imádkozott. Mára ez feledésbe merült, vagy nem annyira hangsúlyos, de a testünk mégis sokat kifejezésre juttat abból, ami bennünk van: hogy tisztelettel, alázattal fordulunk Istenhez. A belső dolgok kifejezésre jutnak. Hisszük, hogy az Ige testté lett, felvette az emberi testet, éppen ezért nem vethetjük el a testet, nem akadályoz bennünket semmiben, hanem annak fontos szerepe van.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Az Ady évfordulóra rajz- és esszépályázatot hirdetett a Magyarországi Református Egyház kárpát-medencei Fiatalok számára. Ma délelőtt nyitották meg a rajzkiállítást, amelyen a beérkezett 1000 pályamű közül a legszebbek láthatóak a Baár-Madas Református Gimnáziumban.

A 15. Keresztyén Karácsonyi Könyvvásár december 4-én, 14 órakor kezdődik és december 5-én, 16 órakor ér véget Budapesten, a IX. kerületben, a Kinizsi u. 1-7. szám alatt.

60 éve alakult meg a Magyar Bibliatársulat, melyért december 7-én, 10 órakor adnak hálát Budapesten, a Magyar Tudósok körútja 3. szám alatt.

Negyedik éve gyűjt rászoruló gyermekeknek karácsonyi csomagokat a Református Szeretetszolgálat. Tavaly, több mint 500 gyülekezet és iskola vett ebben részt Idén december 15-ig várják a felajánlásokat.

Kárpát-medencei imanap lesz december 6-án, 16 órakor Budapesten, a XV. kerületben, az Arany János u. 49. szám alatt.

A cigány ifjúság körében végzett pásztorációs tevékenységről tart előadást Orián Géza a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság következő összejövetelén december 7-én, 18 órától Budapesten, a Ferenciek tere 7-8. szám alatt.

A Dunaharaszti Református Gyülekezet jótékonysági estet és vásárt rendez az újonnan épülő templom javára december 5-én, 16 órakor Dunaharasztiban, a Táncsics u. 2. szám alatt. (kérték, hogy mondjuk be)

A Tabulatúra Régizene klub következő alkalommal december 7-én, 19 órakor nyitja meg kapuit Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt. Ugyanez a zenekar jótékonysági koncertet is tart majd a felvidéki Kulcsodon.


Fekete Ágnes: A mai napon egy régi-régi istentiszteletbe hallgatunk bele Gyökössy Endre utolsó prédikációi közül hallgatunk meg egyet a 130. zsoltár alapján. Ezt akkor mondta, amikor éppen dúlt a délvidéki háború.

"Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében.
Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. (Zsolt 130:5-6)

Gyökössy Endre: Ezt a tündöklően szép, de megrendítő zsoltárt Luther Márton mindennap elolvasta, elmondta. Nem csodálkozom rajta.
Bennem mindig egy diákkori emlékem elevenedik fel, amikor hallom. Cserkész voltam, és a Berettyó partján sátoroztunk, amikor a cserkész tiszt sorba állított bennünket, és megbízott azzal, hogy őrködjünk éjjel. Sorsot húztunk, rám a hajnali négy és hat óra közötti idő esett. Büszkén ki is mentem a cserkészbottal, a szépen megkötött cserkésznyakkendőben, a kabátomban, de öt perc múlva már annyira féltem, hogy el nem tudom mondani. Amikor mozgott a bokor, azt hittem, farkas van benne, pedig csak egy kis sündisznó volt. A Berettyóban néha felvetette magát egy-egy fényes hátú hal, és amikor visszacsobbant, a hangra azt hittem, evezőcsapások hangja. Egyedül éreztem magam és féltem.

Hosszú évtizedek óta tapasztalom beteg lelkű embereknél, hogy két ősellenség támadja meg az emberi lelket: az egyedülvalóság és a félelem érzése. Sokszor hallom: "Jaj, tiszteletes úr, de magányos vagyok." Pedig nagy családban él. "Igen, de befalazottan, páros vagy csoportos magányban. Az egyik az egyik sarokban, a másik a másikban. Nem tudom, hogy mitől félek, de úgy szorít, mint egy vasabroncs. Nem kapok levegőt, és csak szorongok, szorongok. A nyugtató csak ideig-óráig segít, ülök az ágyban és vacogok." Úgy húzódunk be sokszor a szobánk sarkába, mint a félő állatok a vackukba. Elnémuló nép lettünk, behúzódva Kelet-Európa csücskébe. Jaj, mi lesz velünk?

Testvérek! Ma, Adventben, Bihácson lőnek, égnek a házak, emberek halnak meg óráról-órára.

Várja lelkem az Urat, mint az őrök a reggelt!

Hogy mikor hajnalodik? 50 ezer év kellett ahhoz, hogy ne együk meg az embert. Lesz még 50 ezer évünk arra, hogy ne is öljük meg? Hát emberek vagyunk mi vagy még nem? Még csak a fejlődés közepén tartunk? Az Isten olyan kegyelmes volt, hogy adott egyszer egy mintaembert, egy proto homo-t, hogy ránézhessünk, hogy példát vehessünk róla. Ő azt mondta: "Jer, kövess engem!"

Várja lelkem az Urat, várja. Advent első vasárnapja van, még háromszor hallani fogjuk ezt az Igét.

Christkind! Bambino! A Jézuska ajándékot hoz: nyakkendőt, kis, mozgó tankot. Gyermeket csináltunk az Úrból, összegyömöszöltük, visszatettük a bölcsőjébe, de Ő kinövi a bölcsőt, és ránő a keresztre, amire majd ráfekszik érettünk, helyettünk és miattunk.

Őt várjuk? Nagyon kérem a testvéreket, olyan Karácsonyunk legyen, aminek nem hiányzik a közepe! Az az életünk baja, hogy lassan mindennek hiányzik a közepe: hitünknek, magyarságunknak, becsületünknek.
Ha egy kocsikeréknek kihullik a tengelye, felborul.
Ezért van ennyi kiborult ember, mert már nem tudunk leborulni.
Ne hiányozzék a Karácsony közepe!

Hogyan lett Karácsony? Hiszen az első nagy ünnep Húsvét volt, a Feltámadás ünnepe. Az első két évszázadban január 6-án ünnepelték Jézus születését – Epiphania Domini: az Úr megtestesülésének napján. 325-ben a Niceai Zsinaton határozta el az egyház, hogy december 25-re teszi a Karácsony ünnepét. Bölcsen döntött, ugyanis erre a napra egy nagy pogány ünnep esett: a Nap megújulásának ünnepe. Lassan felszívódott ez a pogány szokás, és a helyére lépett a Karácsony. Rómából terjedt el az egész Római Birodalom területére.
A fenyő pedig – mint szimbólum – állítólag Svédországból származik.
Magyarországon Podmaniczky báró gyújtotta meg a gyertyát az első karácsonyfán a XIX. század közepén. Ausztriából hozta, mindenki megörült neki. Naplójából tudjuk, hogy a családjának elmondta, a fenyő arra mutat rá, hogy Jézust nagyon fiatalon, 33 éves korában ölték meg. Azt is elmondta, hogy a gyertyák, amiket egyenként meggyújtunk, jézusi igazságokat jelképeznek. Leírta a naplójában, hogy legjobban akkor lepődött meg, amikor az egyik unokája arra kérte, mondjon egy-két Igét. A boldogmondásokat idézte fel azon a Karácsonyon.

Egyszer panaszt tett egymásra egy mérges és egy nagyon hívő teológus Ravasz püspök úrnál, aki miután meghallgatta őket, azt mondta a hívőnek: "Kérj bocsánatot!" Miért én, kérdezte az, mire a válasz: "Mert te vagy közelebb Jézushoz." Neki nem Christkind, nem bambino, nem Jézuska Jézus, ő tegye meg. Adjunk valamit tovább abból a bocsánatból, amiért mi is így könyörgünk: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Az Úr napján, Karácsonykor szabad megbocsátani. Nem nagy szavakkal, hanem egy csókkal, egy kedvesen becsomagolt, jelképes kis ajándékkal.

Karácsony után egyszer beesett hozzám egy aranyos Váci úti munkásasszony zokogva. Kérdeztem tőle, miért sír. Azt mondta örömében, mert Karácsonykor a menye megcsókolta és mamának hívta. Egy csók és egy ölelés tette boldoggá, nem pedig egy drága csomag. Valakinek belesúgni a fülébe: szeretlek.

Amikor Podmaniczky intendáns úr átadta gyermekeinek, unokáinak az ajándékokat, mindegyiknek elmondta, hogy ezek csak jelképek: Isten ajándékait jelképezik.

Ő nekünk adta a Fiát.
40 évig fenyőünnepnek nevezték Karácsonyt, legyen most már az Úr napja!
Ne játék legyen a Jézuska, hanem az Úr, akit nekünk adott Isten!
Merjünk emberek lenni. Ha valakit jó embernek, szép embernek, okos embernek, művelt embernek mondunk, az kevesebb, mintha azt mondanánk: ez ember. Ne maradjon ez itt a szószéken! Ne falazzák be ide!

Várja szívem az Urat, mint őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.
Hogy minden gyertyagyújtáskor, minden csókkal, kéznyújtással, minden jelképes ajándékkal megvilágosodjon. Ámen

Similar Posts