Nem térül meg
Beépített mérleg billeg a lelkünkben. Az egyik serpenyőjében egy jótettünk már billenti is a szerkezetet, és ha nem helyezik a másikba a hála súlyát, képtelenség…
Beépített mérleg billeg a lelkünkben. Az egyik serpenyőjében egy jótettünk már billenti is a szerkezetet, és ha nem helyezik a másikba a hála súlyát, képtelenség lesz megtalálni az egyensúlyt. Járandóságokkal élünk a szívünkben. Megrövidít minket az, aki nem mond köszönetet. Ha ki sem mondjuk, de a mérleg lelkünk mélyén mutatja: valahányszor az illetőre pillantunk, tudjuk, ő egy kicsit azért megkurtította a lelkünket. Mennyivel szebb lenne egy közös mosoly: én is jót tettem veled, te is velem, és hálásak vagyunk egymásnak. Ezt nevezzük jó életnek.
De ez az érzés a kettészakított világ sajátja. Ahol van a Te és az Én, akik egymás visszfényében tudunk csak létezni. Lelkünk patikamérlege figyeli, mit adott ő, és mit kaptam én.
Beletettem a munkámat, de vajon megtérül-e? Ha nem terem gyümölcsöt az elültetett fa, akkor úgy érezzük, meglopott a természet. Ha valamilyen energiát adunk, akkor azzal egyenértékben kapjunk vissza valamit! Adósunk minden lény, minden dolog, az egész mindenség. Nekünk jár a jó!
Jézus radikálisan megfordítja ezt a földi viszonosságot. E mögött a fordulat mögött pedig az az érzés van, hogy a jövőnk nem függ össze a múltunkkal. Minden pillanat szűz-tiszta. Bármi megtörténhet! Nem jár nekünk a jövőben múltunk miatt semmiféle kártalanítás.
Jézus radikalitása a bocsánatban érthető igazán. „Legyen meg a te akaratod, és bocsátsd meg bűneinket”, azaz elfogadom azt, hogy énemre, egomra nincs szükség. Elengedem, bármennyire kedves nekem! Engedem halálát, hogy Istennel egyesült új életre támadhassak.
(Simone Weil után)
2022. augusztus 28. – Évközi 22. vasárnap
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,1. 7-14
(Kép: Nicolas Sarić: Adós szolga példázata)
