Van pásztorom, de nem vagyok birka
Száraz kenyérrel közeledtem a birkákhoz. Messziről dobtam nekik a letört darabkákat. Óvatosan közelítettek. Bele-belekóstoltak, de a bizalmukat nem nyertem meg. Aztán egy túlságosan gyors mozdulat,…
Száraz kenyérrel közeledtem a birkákhoz. Messziről dobtam nekik a letört darabkákat. Óvatosan közelítettek. Bele-belekóstoltak, de a bizalmukat nem nyertem meg. Aztán egy túlságosan gyors mozdulat, és a kos nagy erővel megindult a rét felé, utána a többi. Ezt elvesztettem. A birkaszellem! – mondtam magamban. Két dolog mozgatja őket: a félelem és a táplálék. De főleg a félelem. Vízszintesen megnyúlt négyszögletes pupillájuk is erre a két dologra alkalmas: nagy teret látnak be, folyamatosan látják a legelőt, és panorámalátásukkal állandóan kutathatják a veszélyforrást is.
Ha Jézus pásztorként áll is előttünk, mi nem vagyunk birkák. Talán ezért is bontja ízeire a pásztor-metaforát Jézus, és a karám ajtajaként mutatja be magát: Ő az eszköz, a jó út a közösség, a túlélés esélye felé. Nem a félelemből fakadó futás, de nem is a zsoltáros korábbi, „táplálék” képét, a legelő bőségét hozza az evangélium, hanem a „megfelelő”-„nem megfelelő” pólusaiba helyezi el ebben a példabeszédben kapcsolódásainkat. Arra hív, hogy megtaláljuk azt az utat, ami igazán a miénk.
„Istenem, nagyon szétszóródtam. Millió inger, hívogató terek, taszító félelmek sodrásában néha én is birka-módján élek. Pásztázom szememmel a dolgokat, mintha legelnem kellene. Kérlek, emelj fel magadhoz, szeretném rajtad keresztük, az egyetlen szereteten keresztül értelmezni és élni életemet!”
2026. április 26. – Húsvét 4. vasárnapja
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Jn 10,1-10
