A gaz

Van egy kis sátor a kertünkben, ahol figyelgetem, mi lesz az elvetett magokból. A tiszta föld befogadja az életet. Az élet egyik legnagyobb ajándéka, hogy a növekedést szemlélheti az ember. De az egyik sarokban, a nagyra nőtt metélő hagyma között tarack nőtt. Lehetetlen megkülönböztetni a két zöld szárat. Csak egészen közelről látszik, hogy az egyik lapos, a másik hengeres szárú. Ráadásul a tarack olyan erősen körül fonja a másik növény gyökérzetét, hogy szinte lehetetlen szétválasztani. Valahogy így él együtt világunkban a jó és a rossz. Belefonta gyökereit az egész életbe, elszívja a levegőt, fojtogat a gonosz. Mintha abban lelné örömét, hogy a megkülönböztethetetlenségig közel kerüljön hozzánk. Nem is gonosz, hiszen a tarackot még gyógynövényként is számon tartják, csak nagyon rosszul kapcsolódik a környezetéhez. Talán ez szörnyű kapcsolódási mód az, ami mindent elront. Nem tudjuk szétválasztani a jót a rossztól, azt majd megteszi Isten. Idővel virágba borul a tarack is, és megmutatja magát. Szétválasztás helyett csak a megkülönböztetés a dolgunk. Azon kell lennünk, hogy érzékeljük az erőszakos kapcsolódást, és helyette életet adó módon kötődjünk egymáshoz.