A hallgatás viszonyulás
A hallgatás viszonyulás. Nem is a fülünk használata, hanem jelenlét. Magyar nyelven ez gyönyörű: hallgatni, azaz hang kiadása nélkül lenni, és egyben odafigyelni a másikra….
A hallgatás viszonyulás. Nem is a fülünk használata, hanem jelenlét. Magyar nyelven ez gyönyörű: hallgatni, azaz hang kiadása nélkül lenni, és egyben odafigyelni a másikra. A hallgatás tehát szívvel történik.
Sétálok az erdőben. Virítanak a virágok, és nagy erővel énekelnek már a madarak is. Mégis magamat hallom, mert feszültség van bennem. Emberi konfliktusokra gondolok. A bennem zajló belső dialógusban vagyok. Elképzelem, hogy mit kellett volna mondani egy adott helyzetben. Aztán arra leszek figyelmes, hogy amikor ezt a sértett párbeszédet folytatom, nem hallom a madarakat. Hirtelen megtorpanok. Gyönyörűek a rigó-trillák. Sétálok tovább. Figyelem a körülöttem megszólaló hangokat. Aztán megint eszembe jut az, ami bánt. Megint nem hallom a madarakat.
Különös emberi tapasztalat ez. Legtöbbször csak saját magunkat halljuk. Ha belső hallásunkat nem Isten szép világára irányítjuk, akkor csak belső hangjainkat halljuk. Akkor áthallásokban élünk, és mindig valami mást hallunk a valós hangok mögé. Félrehallunk: a fülünket elért hangoknak nem az igazi értelmét értjük meg, hanem szívünk fájdalmát érzékeljük egyre erősebben. Nagyot hallunk. Csak az üvöltés jut el a szívünkhöz, vagy az sem.
A halláshoz egyfajta létállapot szükséges. Belső csend.
De furcsa ez a kép: Ha valaki volt már birkák között, az tudja, hogy ott nincs csend. Erőszakos bégetés van. Rárohannak arra, aki enni ad nekik, és követelik jussukat. Jézus gyakran használ ehhez hasonló ellentmondásos képeket. Talán az állatok ösztönös figyelmére gondolhatott? Őket csak a hasuk érdekli. Talán ösztöneink megszentelésére gondolt? Ahogyan egy belső hang terel minden élőlényt a vályúhoz vagy az asztalhoz, úgy tereljen minket belső hallásunk Gazdánkhoz!
Mert lehallatszik az Égből a jó szó, és felhallatszik a földről a reménykedő kiáltás.
Egyszer azt álmodtam, hogy egy református kollégium folyosóján járkálok. Ebből szobák nyíltak, és mindenki aludt. A folyosó végén volt egy szép, nagy, öntött harang. Nagyon szerettem volna meghallgatni a hangját, de nem mertem. Féltem, hogy felébrednek. Végül mégis megmozgattam a nyelvét. Gyönyörűen zengett. De senki sem ébredt fel. Mondtam magamban: hála Istennek.
Ébredt szív és bátorság kell a halláshoz. Vajon meg merem húzni egyszer igazán a harangot? Vajon felébredek hangjára?
2022. május 8. – Húsvét 4. vasárnapja
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”
Jn 10,27-30
Kép a francia Tamié-i trappista monostorból való, Szent Benedek Regulájának első mondata ihlette, ez a felirata: Hallgass, hajlítsd oda szíved fülét! https://www.abbaye-tamie.com/
