Búzamag életünk

Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly. – írta Weöres Sándor. Mert egyet ugrani kell ahhoz, hogy ne sírjunk a világon. A feltámadásról nem lehet kívülről egy szót sem szólni. A búzamag életéről sem tud semmit, aki csak nézi azt a kis gabonaszemet. Az én életemről sem tud senki semmit, csak belülről látom. Ahhoz azonban, hogy bensővé tegyük Istent, valamilyen gyökeres változásnak kell megtörténnie. Szinte be kell másznunk a búzamagba. És ezzel elveszíti a mag minden ismert jellegét. Jézus ezt így mondta: Aki meg akarja tartani az ő életét elveszíti azt, aki pedig elveszíti megtalálja azt. (Márk 8,35) A feltámadás az elvesztett élet megtalálása. De mit is kell elveszítenünk? Az életünket? Hiszen Isten adta és szereti az életet! Ha fellapozzuk görögül ezt a mondatot, egy jól ismert szót látunk: psziché. Aki képes arra, hogy elveszítse pszichéjét, személyiségét alkotó lelkét, az megtalálja azt. Aki nem azon fáradozik egész életében, hogy önmagát kiteljesítse, hanem leteszi önmagát, az megtalálja igazi énjét. Az élet nagy titka, hogy elengedés nélkül nem lesz semmink. Búzamag életünket le kell tennünk ahhoz, hogy kalászba szökkenő életünket megtaláljuk. Halálba visz ragaszkodásunk.

Amikor egy sírra virágot teszünk, önmagunkat helyezzük oda. Valami olyat teszünk, amit egyébként nem lenne szabad: letépünk egy növényt, és átadjuk a halálnak. Mert magunkat adjuk oda annak, akit szeretünk. Egy pici jele ez annak az átalakulásnak, amit minden magban láthatunk. A mag az élet szeretetével eltelve odaadja önmagát, hogy új életet adjon. Mert a halált csakis belülről lehet legyőzni. Akkor, amikor az ember szinte belemegy a magba, és ott maga a halál életté alakul. Jézus feltámadása a halál ilyen benső átalakítása. Búzamagként bement a sírba, hogy életté alakítson mindent. Nem lehet a halállal harcolni, akkor biztos a vereség. Csak azt tehetjük, hogy ha Isten rajtunk csupa könny, akkor magunkat odaadva belülről szemléljük őt, és akkor csupa örömmé alakul. Ez a lélek feltámadása.

2023. április 9. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20,1-9

Kép: Ivanka Demchuk