A kutya, a ház és a kerítés

Általában félünk a dühtől.  Úgy gondoljuk, hogy támadásnak veszik, ha kimutatjuk erős, negatív érzéseinket. Valóban sokszor félelmetes a dühös ember, mert kiszámíthatatlan, mert indulatában már valami félelmetes tett előképe is benne sejlik. Mégis, ez az egész olyan, mint egy ördögi kör, hiszen félelmünkben elbújunk saját magunk elől is.

Orosz Katalin, pszichológustól hallottam a következő példát: A dühünk olyan, mint a kutya a ház körül. Mély önazonosságunk, identitásunk magja a ház, és a kerítés védi. A kert, ahol a kutya van életünknek az a része, amit bárki láthat belőlünk. Ha a kutya ugat, azaz dühösek, mérgesek vagyunk, akkor ez a lelkünk komoly jelzése, hogy valaki nem megengedett módon szeretne bejutni a házba, az énünk belső zugába. De a kutya csak jelez. A dolog lényege nem az, hogy a kutyával foglalkozzunk, hanem hogy figyeljünk jelzésére. A dühünk, a mérgünk az egyik legfontosabb műszere az életnek és Istennek. Amikor mérgesek vagyunk valakire vagy valamire, ott tennivalónk van, és nem elhallgattatni valónk. Érdemes figyelni a kutyát, azaz szívünk mély felindultságát, mert arra mutat rá, hogy féltjük a házat.  De ha ilyenkor megkötözzük a kutyát, hogy ne ugasson, akkor lehetséges, hogy még nagyobb erővel fog majd támadni. Ha sok-sok kutyát kötünk a házhoz, akkor pedig nem tudunk természetesen  élni. Az sincs rendjén, hogy a kutya irányítson minket. Mégis hány ember van, aki saját dühének, vagy bosszúvágyának a rabja! A kutya, a ház és a kert. Ennek a szép arányában teljesedhet ki az életünk: Van bent és van kint, van kutya, akkor jelez, amikor kell, és nem teszünk rá szájkosarat, hanem arra használjuk, amire való.

Amikor a Bibliában azt olvassuk, hogy Isten felindít embereket, arról van szó, hogy indulataink nem véletlenek, hanem Fentről jövő adományok.  Milyen szép a magyar szó: indulat. Valami, ami elindul. Egy olyan érzés, ami megrendít, megmozgatja az állóvizet, ugyanakkor valami újat kezd el bennünk. Indulataink elfojtása éppen azt teszi lehetetlenné, hogy előre haladjunk.

Isten indítja a szívünket. Isten örül annak, ha akár a dühünket is megérezzük, és építkezésbe kezdünk úgy, mint a bibliai Nehémiás, akinek a szíve felindult, és felújította az összedőlt templomot. Figyeljük meg, hogyan neszel az a kis kutya, amelyik a szívünkben él! Csak figyeljük! Akkor megtörténhet velünk az, amit Weöres Sándor így ír: Ha vágyaidat megszelidíted, …sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.