Bennünk megzendülhet Isten
Egyszer régebben egy baráti család meglátogatott minket. Egy kétéves kis gyereket meg kellene keresztelni. A pici gyerekek egészen különösen vagy rezonálnak, vagy nem – egy-egy…
Egyszer régebben egy baráti család meglátogatott minket. Egy kétéves kis gyereket meg kellene keresztelni. A pici gyerekek egészen különösen vagy rezonálnak, vagy nem – egy-egy emberre. A szakállas férfiak eleve hátrányban vannak ilyenkor. Így aztán férjemtől sírásra fakadt kis vendégünk. Én meg kicsit később érkeztem. Messziről kezdtük az ismerkedést, de egyszer csak az ölembe huppant ez a csepp gyerek. Mindenki annyira örült ennek, hogy készült is gyorsan egy fénykép. A képen mögöttünk, a kályha szélén ott volt az a kép, egy orosz ikon, amin az Ábrahámhoz látogató három férfit láthatjuk, és ők a Szentháromságot jelenítették meg. A három férfi a képen körkörösen egymásra néz, és pontosan így néztünk mi egymásra, ez a kis gyermekecske, a férjem, és én.
Olyan különös érzés fogott el, ahogyan nézegetnem ezt a fényképet. Nem találtuk ki ezeket a mozdulatokat, nem terveztük el, hogy odaülünk, és utánozzuk a képet, és mégis az történt. Mintha Isten mozdulatait mozdultuk volna, és mintha ez a csepp gyermek ebből valamit megérzett volna. Persze még nem tökéletesek ezek a mozdulatok, de majdnem sikerült! Majdnem megvalósult az, hogy Isten képévé lettünk. Pedig nem voltam feldobódva, nem éreztem semmiféle melegséget, hogy hú, most itt van Isten köztünk. Sőt fáradt voltam. És mégis, amikor elküldték ezt a fényképet a hála szavaival, nem lehetett nem meglátnom: Igen, Isten hangszereivé váltunk. Igen, itt volt az Isten.
Mi vagyunk az a tér, amelyben megzendülhet Isten dallama ezen a földön. Mi vagyunk azok, akik visszatükrözhetjük itt, ebben a testben Isten világát. Nem azért, mert tökéletesek vagyunk, nem azért, mert jól érezzük magunkat, hanem mert szépen feszül a húr, Isten húrja, és pendül. Még a természet is érdekesen megmutatja ezt az igazságot, hiszen a hang nem terjed a vákuumban. Úgy nem tud visszaverődni. A szépen zengő hangszerben viszont ott van az a felület, amelybe beleütközik a hang, és ez az ütközés az, ami megzendíti, amitől olyan szépnek halljuk. (Persze leegyszerűsítve.) Az ütközés. Ki az, aki szeret ütközni? Ki az, aki szeret nekimenni valaminek? Senki. Pedig Isten azért adott nekünk testet, mert ebben a testben ütközik össze az isteni világ a földivel. Mert ebben a testben jelenik meg az, ami az ő akarata. Ebben a testben tudja kimondani: milyen jó, milyen szép ez a világ. Ezért óriási kiváltság, hogy mi megjeleníthetünk valamit az Isten világából.
Egyik kegyes zsidó, hasszid történet így szól: Én nem azért mentem a mesterhez, hogy a tanítását hallgassam, hanem hogy nézzem, hogyan köti meg nemezbocskorát. Amikor fájó derékkal meghajolt, amikor tette a dolgát, amikor a kicsiben megmutatkozott a nagy erő, akkor derült ki, hogy ki is ő igazán. Adja Isten, hogy szentül hajoljunk meg, és kössük meg mi is a bocskorunkat!
2023. június 4. – Szentháromság vasárnapja
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Jn 3,16-18
Elhangzott a Kossuth Rádióban:
Kép: Andrej Rubljov: Szentháromság
