Hogy lássak…

Isten első mondanivalója az volt, hogy „legyen világosság”. A Biblia legvégén pedig János, Jézus tanítványa ezt mondta: Én láttam ezeket. Több, mint százszor szerepel a Szent Írás utolsó könyvében a látni ige. Mintha a földi történet lényege a látás története lenne. Mintha Isten különösképpen is a szemünket akarná használni a jóra. Egyszer régen két tanítvány baktatott Emmaus felé, de valami eltakarta látásukat. Ott volt velük Jézus, de nem értettek semmit. Mintha a vakság útján élnénk folytonosan.

Megyünk az utcán, látunk tárgyakat, embereket, de úgy látunk mindent, mintha összefüggéstelen darabok lennének egymás mellett. Sok mozgó tárgy, minden rohan. Nézek ki a fejemből. Mit látok? Mindaz, ami a szemem előtt van, vajon mit üzen? Távoli tájak sokszor erősebben hatnak, mint az, ami egészen közel történt. Nem azt látom, ami a szemem előtt van, hanem sok millió ingerből azt, amit a szemidegeim továbbítanak. Az agyamba juttatva megértéssé válik az a néhány inger, amit felfogok. Haladok az úton. Minden egyre gyorsabb és gyorsabb. Már csupán vonalak jelennek meg. Egy kávéfőző, robbanás, sziréna, mentőautó.

Nem kell gondolkodnom, amúgy is értem a történetet. Pedig fogalmam sincs arról, ami történt. Ezzel a módszerrel befolyásolnak minket nap mint nap. A jóra kapott látásunkat kihasználva nyerik meg az értelmünket!

Jézus kérdése hozzánk, hogy akarunk-e látni igazán? Vállaljuk-e azt a göröngyös, fárasztó, mások ellenállását is olykor kiváltó utat, amelyben tisztul a látásunk?

A minap elvesztettem a jegygyűrűmet a kertben. Ez a kis tárgy azt jelzi, hogy valakihez tartozom. Ott van, megvan, de nem tudom, hogy hol. Az odatartozás mit sem változott, de ennek a jele láthatatlanná lett. Szomorú vagyok, de a lényeg mégis megmaradt: tudás látás nélkül. Talán ez az, amit Jézus tőlünk kér: A belső látásunk alapján lássuk a világot. Lelkünk mély bizalma és szeretete világítsa be a környezetünket, és ne a külső.

Itt a földön két világ határán élünk. Egyszerre látjuk a napot, a fényforrást, és azt is, amit az megvilágít.

Jézus mondása szerint boldogok azok, akik nem az értelmükkel, hanem a tiszta szívükkel látnak. Boldogok, akik nem csak a megszokott vizuális jelek segítségével értik a világot, hanem bizalomból. Akkor Isten által vezetett emberek leszünk! Boldog az az ember, aki begyakorolja az Isten iránti bizalmat, mert akkor az élet göröngyei között ezt veszik észre igazán!