Csendemberek

Egyszer felmentem sétálni a Csiki-hegyekbe, virítottak éppen a virágok és nagy erővel szóltak a madarak is. De úgy mentem el, hogy rengeteg belső feszültség volt bennem. Emberi konfliktusokra gondoltam séta közben. Mindannyian úgy vagyunk, hogy amikor valami konkfliktusba keveredünk, akkor magunkban folytatjuk le azokat a párbeszédeket, amikre képtelenek vagyunk a valóságban. Akkor is magamban elképzelem, mit kellett volna mondani, mit kellett volna tenni abban az adott helyzetben? A kirándulás végén arra lettem figyelmes, hogy amikor magamban ezt a sértett párbeszédet folytatom, akkor nem hallom a madarakat. Hirtelen megtorpantam. Felfigyeltem a gyönyörű trillákra, aztán sétáltam tovább úgy, hogy figyeltem a körülöttem lévő hangokat. Aztán megint eszembe jutott az, ami bánt megint nem hallottam a madarakat.

Különös tapasztalatom volt ez. Nincs fülem a hallásra, ha dédelgetem sértettségemet. Ha belső hallásomat nem Isten szép világára irányítom, akkor süket maradok a jóra. Mintha ez lenne lelkünk örökös tékozlása, mintha a bennünk élő tékozló fiút kellene újra és újra visszahívni a messzeségből: gyere, legyél itt jelen, mert ez sokkal szebb és jobb! Ez a te igazi házad, és nem azok a sérelmes gondolatok, amikbe bele tudod élni magadat. De jó lenne igazán hallani! De jó lenne a fülünket kinyitni! Sajnos ezen a földön folyamatosan ez nem megy, de legalább térjünk vissza Isten szép és jelenvaló világába minden alkalommal, amikor észrevesszük, hogy elkódorogtunk tőle, már nem Ő a fontos, már nem Istenre koncentrálunk. 

A hallóképességünk megőrzése talán az egyik legfontosabb ebben az életben. És itt nem a fülünk dobhártya nevű szervére gondolok, meg arra az egész különös szerkezetre, amivel hallunk. Sokszor tapasztalom, amikor emberekkel beszélgetek, hogy elmondják, nem hallom Isten hangját. Nem látom, nem tapasztalom jelenlétét. Amikor bezsélgetünk kiderül, hogy képtelenek a jelent, saját jelenüket elfogadni. Pedig csak így válunk hallóképes emberekké. Itt vagyok, és figyelek, mert tudom, hogy Isten kapcsolatba szeretne velem lépni most. Istennek a lényege a kapcsolat itt és most.  Nem a cselekedetekben, nem az eredményeinkben, hanem a szívünkben van Ő jelen.

A molnár, aki egy szélmalom mestere volt, valószínűleg nehezen élte meg azokat az időszakokat, amikor hosszú szélcsendek voltak, amikor nem fújt a szél. Nem őrölhettek a malomban, mert csendes volt az ég. Mégis ekkor volt idő arra, hogy rendbe szedjék magukat. Minden a helyére kerülhetett. Nehéz a lélek figyelmét fenntartani a szélcsendben. De Isten jelenléte nem az eredményeinkben van. Ő ott van akkor is, amikor nem tudjuk már megtenni azt,a mit szeretnénk, mert talán betegek vagyunk. Valamit akkor is ad. De ehhez figyelni kell rá.

Azért választottam a Csendember címet, mert ezt a figyelő utat szeretném járni, és erre hívok másokat is.

Fekete Ágnes

[email protected]

 

Vallás és hagyomány

A vallás könnyíteni akar az élet terhein, a hagyomány az embernek visszaadja önmagát – ez Hamvas Béla meghatározása. „Mi is az a vallás? … Sem vigyorogni, sem köpködni, sem dohányozni

Elolvasom »

Az antikrisztusról

Sokan beszélnek a riasztó végidők jeleiről. Meg az antikrisztusról. Mert a pokol mindig izgalmasabbnak tűnik, mint maga Krisztus. Dante Isteni színjátékából is a Poklot ismerik a legtöbben. A Mennyország? Ki

Elolvasom »

Játszótársam akarsz-e lenni?

“Játszótársam, mond, akarsz-e lenni?”- mintha ezt kérdezné tőlünk is Jézus. Vagy ezt: Akarsz-e életest játszani? És meg is dicsér minket, amikor jól megy a játék: Ügyes bújócskás vagy Zákeus, de

Elolvasom »

Méregetés

Hasonlítgatunk. Ő abban ügyesebb…, én gyenge vagyok. A másiknak sikerült, amaz meg bután csinálta… Dobozokba teszünk embereket, magunkat is, és úgy ismerjük meg a világot, hogy a dobozainkat méricskéljük. Az

Elolvasom »

A banya-tankos imádkozó

Szeretem Jézus humorát. Helyzet- és jellemkomikum egyvelege a példázat, amelyben egy özvegyasszony verésétől fél az a bíró, aki egyébként nem tart sem az Istentől, sem az emberektől. Eszembe jutott az

Elolvasom »

Kilenc dühünk mellett

Néha az az érzésem, ezt az országot “lepermetezték” valamivel. A memóriánk szinte tudatosan kirostálja a jót, hogy kellőképpen tudjunk panaszkodni, és elvegye minden életkedvünket. “Uram, Isten, mi jön? Rettegek a

Elolvasom »

Hasznos szolga – Szent Ferenc

Fekete pedagógiának hívják azt, amikor fenyítéssel igyekeznek elérni azt, hogy a gyerek fejlődjön. Pedig pozitív megerősítésre van mindenkinek szüksége. Mostanában azonban végre arról is lehet olvasni, hogy a folytonos dicséret

Elolvasom »

Viszonzatlan szeretet

A világon a legnehezebb érzés az, ha valakit szeretni szeretnél, adnál, de ő nem nyújtja ki a kezét. Rámosolyogsz, és ő viszolygással viszonozza. Nem tud érzés mélyebben sebet szántani az

Elolvasom »

Ki keresett hamis barátot?

Amikor lerágjuk a szilváról, cseresznyéről vagy meggyről a húsát, jól lenyalogatjuk az utolsó rostot is, megmarad a mag. Erre a magra ráüthetünk kalapáccsal, ízeire bonthatjuk, de az életet nem találjuk

Elolvasom »

Isten gyűjtő szenvedélye

Mintha valami óriási gyűjtőszenvedély jellemezné Istent. Azt olvassuk például, hogy olyan az Isten országa, mint egy lánc, amelynek elgurultak a gyöngyszemei. Tulajdonosa kilencet megtalál, de a tizediket nem. Mindent tűvé

Elolvasom »

A Mester után, a Mester szerint

Miért állod az utamat? Miért nem engedsz röpülni és kibontakozni? Nem kell a kereszt! Nem kell sérülés! Az élet legyen szép és harmonikus! Ne fájjon. A kereszttel így vitatkozunk, mintegy

Elolvasom »

Nem térül meg

Beépített mérleg billeg a lelkünkben. Az egyik serpenyőjében egy jótettünk már billenti is a szerkezetet, és ha nem helyezik a másikba a hála súlyát, képtelenség lesz megtalálni az egyensúlyt. Járandóságokkal

Elolvasom »