2002-07-17

Fekete Ágnes: Nemrég egy érdekes történetet olvastam. Egy kisfiúnak a szolgáló a markába nyom egy tucat apró tojást mondván, varjútojások ezek, vidd el az apádnak. e útközben a barátaival úgy gondolják, megvizsgálják a varjútojásokat belülről, és sorban kibontogatják őket. Hazaérnek, és az apa jól elnáspángolja a fiát, mert tönkretette a fácántojásokat. Wass Albert írja le ezt az emlékét, hogy ami az egyiknek fácántojás az a másiknak varjútojás. Van olyan, hogy igazam van, de mégsincs igazam. Képesek vagyunk rávetni magunkat valamire, érni, lángolni benne. Majd rájövünk, hogy teljesen rossz volt az irány. Az ember sajátja, hogy képes megváltozni, de miféle változásokon megyünk át, hogyan alakul bennünk a varjútojás fácántojássá? A Biblia Saul megtérésének történetében beszél erről. E bibliai történet kapcsán beszélgettem Dr. Bagdy Emőkével, a Károlyi Egyetem professzorával az emberi lélek identitás kereséséről.

Bagdy Emőke: Saul példája csodálatos, és ezt a példázatot olyan nagyon visszájára fordítva és nagyon negatív visszfényben annyit szokták manapság emlegetni. Nem arról szól ez a történet, hogy én hol ilyen, hol olyan vagyok, hanem arról szól, hogy egy nagy, áttörő, mély, érzelmileg is érintő meggyőződés egyszerűen mintha megrázta volna a személyiséget, és annyira megváltoztatja, hogy az eddigi érvényességeket fordítja a fontos, hosszantartó, életre szóló választások meggyőződése szerint. Nem arról van szó, hogy pepita, itt ilyen, ott olyan, színjátszó, úgy fordul, mint a napraforgó, mindig másfelé. Nem erről szól ez a történet, hanem a nagy, drámai, és a mély meggyőződés gyökeres átalakulásán alapuló megtérésről. Hogy meggyőződésesen más, és attól kezdve haláláig más. Ha így közelítünk ehhez a történethez, szembeállít azzal is, hogy vajon az, amiben élünk, eléggé mély meggyőződésen alapul-e, jó irányba haladunk-e, milyen úton vagyunk, milyen életúton? Szembeállít azzal, hogy: ember, mi végre, mi jogon üldözöl valaki mást? Mi jogon üldözöd azt, aki ugyanúgy ember, mint te vagy, és soha, ha üldözünk, ha negatív érzéseket táplálunk, jóra nem vezethet. Egyben ennek a mély életfilozófiának, életfelfogásnak a fordulása, szeretet-filozófiára fordítása a lényeges, hogy nem a gyűlölet az, és nem a másik üldözése – akármilyen mély meggyőződéssel teszed -, ami az életet előreviszi, hanem, amikor gyülekezetet gyűjtesz, egy ügy érdekében, és ez nem a másik ember ellen fordul, hanem a másik embert szolgálja.

Fekete Ágnes: Szóba került az, hogy mennyire identitás-válságos időszakban élünk, és immár tizenegy néhány éve nem véletlen, hogy ezt a történetet sokszor idézték, miszerint sokan járnak a damaszkuszi úton. Most pedig azt látom, hogy negatív ügyekért lehet az embereket jobban összefogni, és ez a kettő összefügg. Az emberek nem találják az identitásukat.

Bagdy Emőke: Nagyon fontos pszichológiai mechanizmus van abban, hogy a másikat üldözöm, mert az üldöző egy bizonyos ügy megszállottjaként vagy képviselőjeként úgy tüntetheti fel magát, mint aki jót képvisel, miközben ellenséges indulatait a másikon mintegy levezeti. Milyen jogon, milyen alapon állítja emberfia a világon, hogy a másik ember rossz vagy kevesebb. Nem a te ügyed az, hogy azt mondd: ember, merre jársz, hogyan? Hagyd, hogy rájöjjön arra, hogy találkozzon ő is azzal a katarzissal, mely szerint nem szolgálja semmiféle gyűlölet és a másik üldözése. Örülök, hogy azt említetted, milyen könnyű az embereket összerántani egy olyan ügy mellett, hogy gyere, és akkor most ellened, erősek vagyunk, és közben tudjuk, hogy aki kardot ragad, kard által vész el. Aki a másik embert elkezdi üldözni, saját maga válik egy idő után üldözötté. Ez a legrosszabb, amit az ember tehet. Egy példát mondok. Hiába mondom, hogy ez az én igazságom, itt állok, másként nem tehetek, ha a másiké még nem. Nem lehetek agresszív, hogy azt mondjam, de ez az igazság. Meg kell várnom, és bíznom kell benne, hogy az ő számára is érvényes üzenet lesz, szubjektív érvényesség. Mert vegyük észre, amit érzelmileg áthatottan teszünk, ami tapasztalati alapon válik meggyőződésünké, az tud csak hitelesen működni bennünk. Különben tűzhetjük föl az ilyen meggyőződést, olyan meggyőződést, aztán leveszem a kokárdát, tűzök föl valami mást. Igazi hit az érzelmi talajból kinövő olyan meggyőződésfa, aminek az életét, a fa cseperedését, vagyis a meggyőződés erősödését igenis rengeteg tapasztalat táplálja, és ezt a tapasztalati megerősítést rá kell bíznom bizalommal, hogy az ember majd megszerzi magának. Jót tesz nekem, hogy ilyen életpályán vagyok. Annyi mindenféle élettapasztalat vesz körül. És ha bármilyen elítélő nyilatkozat vagy állásfoglalás gőgje vagy belső ingere rám támadna, rögtön leállít valami olyan, hogy egy-egy tapasztalat elém áll. Hogy példát mondjak, egy ilyen szélkakas személyiség egyszer csak a legkedvesebb gyerekének az elmúlásával kell hogy találkozzon, és akkor olyan megpróbáltatásnak van kitéve, hogy egész életének az értelme megkérdőjeleződik, és egyszerűen senki nem áll ott, hogy így van, vagy úgy van. Hanem saját maga rátalál arra, hogy ahogy eddig élt, érvénytelen, mert el van véve tőle a legnagyobb élmény. Saját maga talál rá olyan érvényes életre, amely hitünk szerinti. Nem állt oda téríteni neki senki, nem duruzsolta neki senki, hogy mi hogy van. Saját kríziséből – mint Saullal – történt vele valami nagy és drámai. Hát miért van az a példázat, hogyha elvész a hitünk, hogy ez az emberrel megtörténhet. Abban a pillanatban, hogy magam fölé emelem a másik embernek, elvesztettem a lehetőséget, hogy valahogy igazán segítő módon mozogjak az emberi világban.

Ahogyan hallottuk, gyermekkorban kell odafigyelni arra, hogy ne szélfútta levél legyen a fiatalok egyénisége, hanem erős bátor, önmagukat vállaló emberek legyünk. A cserkészet egy olyan mozgalom, amely ilyen nevelésre vállalkozik. Most egy kiállításról számolunk be, amely nemrég nyílt a cserkészet központjában Budapesten, a Tömörkény u. 3. szám alatt Sík Sándor emlékére. Farkas Orsolya beszélgetett Ormay József országos főtitkárral.

Ormay József: Sík Sándor az alapító cserkészek között volt, a Zászló nagynevű ifjúsági lap vezetőjeként és szerkesztőjeként. Emlékére – abból, amit össze tudtunk szedni – állította össze múzeumvezetőnk ezt a kiállítást. Az első vitrinben a magyar cserkészszövetség zászlaja. Ez egy régi zászló, jelvénnyel, és a "Légy résen!" illetve a "Jó munkát!" felirattal. Elsősorban nagyobb ünnepeken, díszkivonulásokon visszük.

Farkas Orsolya: Arannyal egy liliom is bele van hímezve, mit jelent ez?

Ormay József: Kevesen tudják, a régi-régi kínai iránytűknek a csúcsán egy liliom volt. Ez a fajta liliom a hegye volt az iránytűknek, ez mutatta a helyes irányt. A liliom tehát a tiszta, rendezett cserkészélet iránytűje. Annak idején Baden-Powel-nak az első cserkészei az utcán kódorgó szegény gyerekek voltak. Ő rájött arra, hogy ezekkel a gyerekekkel kell törődni. Mi megpróbáljuk azt, hogy a fiatalokból emberebb embert, magyarabb magyart neveljünk. Tehát a lányokból nőies nőket, a fiúkból férfias férfiakat. És talpraesett embereket neveljünk, akik megállják a helyüket mindenhol, a társadalmi életben, kint az erdőben, a mezőn, a viharban, a tengerparton, bármilyen helyzetbe kerülnek, talpraesetten, emberhez méltóan tudjanak dolgozni. Ez a cserkészetnek a fő értéke. Mindezt átszövi a jellemnevelés, az egymás iránti szeretetnek a szorgalmazása. Ezek a jelképek is ezt jelzik. Például a bal kézzel való kézfogás azt jelenti, mintegy a szívhez közelebbi kezemmel üdvözlöm a másikat. Ugyanakkor a "Jó munkát!" köszöntés is arra sarkall, hogy a munka, amit mi végzünk, mindig jó legyen.

Farkas Orsolya: Itt a következő falon a cserkésztörvények találhatók.

Ormay József: Márton Lajos rajzolta a cserkésztörvényeket megjelenítő képeket. A tíz törvény itt egymás után van. "A cserkész, ahol tud, segít." "Minden cserkészt testvérének tekint." Ahogy nézzük a képeket, látjuk, hogy mindegyikbe egy nagyon jellemző rajzot tett oda a művész. Például "Másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú": zuhogó esőben a kiskutyát és a kislányt védi a cserkész, ő közben megázik, mert levette a kalapját, és azok fölé tartja, hogy óvja őket a zuhogó záportól. Hogy vele mi lesz, az nem számít. Mi úgy szoktuk mondani, hogy a cserkészet se nem tanulmány, se nem kötelesség. Az egy életforma. Aki cserkész, az nem tud másképp élni, annak meghatározza az egész életét. És meghatározta akkor is, amikor nagyon nehéz volt cserkésznek lenni. Az elnyomás idején, az elmúlt negyven év alatt. És meghatározza ma is.

Farkas Orsolya: A cserkésztörvényeket olvasva, nekem eszembe jutottak az úttörőtörvények, amelyek szinte ugyanígy hangoztak. Mi a különbség a két életforma között?

Ormay József: Ahol különbség van, az elsősorban a világnézet, a vallás, a politikai nézet. Bár a cserkészet szigorúan politikamentes szervezet. Tulajdonképpen a cserkészet nemre, korra, vallásra, emberfajra való tekintet nélkül minden fiatal számára szól. Nincsen semmi megkötés, illetve egy mégis van. Aki cserkész akar lenni, és majd leteszi a cserkészfogadalmat, annak valamilyen felekezethez azért tartoznia kell, valláserkölcsi alapon kell állnia, istenhitűnek kell lennie, el kell fogadnia vallásának a törvényeit. Hogy ez most református, zsidó vagy római katolikus, teljesen mindegy. A tizedik cserkésztörvény is úgy szól, hogy: "A cserkész testben és lélekben tiszta." Ezt a lelki tisztaságot fogadja meg. Szintén az egyik törvényünk, a második pedig úgy szól, hogy: "A cserkész híven teljesíti kötelességeit, mellyel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik." Tehát itt első helyen az Isten áll. Valamikor Baden-Powelt megkérdezték, hogy került Isten a cserkészetbe, és erre ő azt válaszolta, hogy nem belekerült, ő benne volt.

Farkas Orsolya: Milyen foglalkozásokon vesznek részt a cserkészek?

Ormay József: Az őrsi gyűléseken mindenfélével foglalkoznak. A csomózástól kezdve, az elsősegélynyújtáson keresztül, a főzési receptek megismeréséig, a magyar nótakincs ápolásáig mindennel. Hímzéssel, gyöngyfűzéssel, vagy ami éppen érdekli a tagot. De nem egyszer volt olyan őrsi gyűlés a csapatomban, hogy a gyerekeket nagyon érdekelték például a fegyverek. Az íjtól kezdve, a kalasnyikovon keresztül a gépágyúig mindenről volt szó. Valamikor tanulni kell, például a térképészetet. Nagyon jó, ha ismerik, hogy a turistatérképen az a furcsa piros karika mit jelent. Meg tudjuk állapítani, hogy kell a csillagos égről megtalálni az északi irányt, de ugyanakkor a Napról is meg tudjuk mondani, ha nincs nálunk óra, hogy hány óra van. A cserkésztáborokról szól a következő bemutató szekrény. A legnagyobb cserkésztábor az 1933-as gödöllői dzsembori volt. Én 1938-ban lettem cserkész, és azóta számtalan, nem is tudom hány táborban voltam. Az egyik ilyen ifjúkori élményem, ami egy kicsit meghatározó volt a továbbiakban is, mikor kis cserkész voltam, és őrségbe állítottak. Hát az őrség bizony nem félelemtől mentes dolog, éjszaka, erdőben, gyanús zajok között. Városi gyereknek nem egyszerű dolog. Éppen befejeztem az őrséget, éjfél volt, amikor az őrstársam elment megnézni a konyhát, én pedig észrevettem, hogy a kápolna tornyában valami gyanús mozog. Aztán valami huhogásszerű zaj, és egyszer csak valami hatalmas fehér lepedő – a végén egy világító gömbbel – ereszkedett le. Félelmetes volt. Persze a tisztek engedtek le egy lepedőt, egy kivilágított labdával, de borzasztó félelmetes volt. Első gondolatom az volt, hogy rohanás, és üvöltve rohanjunk. De aztán valahogy eszembe villant, és ez volt az élmény, hogy a cserkész teljesíti kötelességét, híven, nekem pedig az a kötelességem, hogy itt vigyázzak a táborra. Úgyhogy én csak a parancsnoki sátorig rohantam, és csak a parancsnok urat ébresztettem fel, hogy valami baj van. Kari bácsi megkérdezte, hogy mondd, nem féltél? Hát akkor miért maradtál itt? Mire mondtam, hogy a cserkész teljesíti a kötelességét. Na ez volt az az élmény, amire azóta is emlékszem. Itt látható még a Magyar cserkész egyik száma, amiben a Megyeri hitvallás című vers volt kinyomtatva, és ez volt Sinkovits Imrének is az egyik kedvenc verse: "Hiszek a kevesek egymásba tett kezében, a testvér szóban, a bajtárs marokban, az érben, mely patak lesz s folyó, s halott tengerbe élete zuhan, a szépségben, hogy szebb és édesebb a rútnál, és a szürkét széppé tehet, a tiszta vízben, hogy sodorni tud, és ragadóbb a szennyvízáradásnál, a vízözönben, a szeretetözönben, a jósággalambban, a lélek Ararátban, hiszek, és hogyha nem, hát akkor is, és ha mindhiába, akkor is, ha minden álom, akkor is, ha minden meghal, akkor is."

Egyházi táborok nemcsak a cserkészet égisze alatt, hanem a legkülönfélébb szerveződésekben folynak az országban mindenfelé. Most egy különleges táborba kukkanthatunk bele, amelyet egyházunk vakmissziója rendezett Tahiban. Néhány résztvevővel és a tábor vezetőjével beszélgetett Farkas Orsolya.

Kiss Gizella Biharugráról, Bánsági Viktória Budapestről, Gárdos Andrásné Károlyi Erzsébet Budapestről. Cserniczky Kiss Fáni vagyok, szintén Budapestről.

Járunk a vakmisszióba, hetenként a klubba vagy pedig a bibliaórára, a vakok szociális otthonának az imatermébe, az a lényeg, hogy tartozzunk egy közösségbe, ahol kapsz szeretetet, törődnek veled.

Nincs megkötve, hogy csak református jöhet ide, jómagam is evangélikus vagyok, és mégis itt nyaralok.

Farkas Orsolya: Hol vagyunk most, a hegyen?

A Sió hegyén vagyunk, kellemes környezetben, bokrok vannak, fák meg sok virág. Este zseniális erdőillat van, olyan finom.

Azon kívül, hogy vannak szabad programok, reggel és este vannak áhítatok, tegnap este pontosan arról volt szó, hogy ne féljetek. Laci bácsi annyira bele tud érezni a problémáinkba. Az ember fél rengeteg mindentől, próbál kapcsolatokat teremteni, barátkozni, és nem sikerül, és azért az nem mindegy, hogy van valami, amibe lehet kapaszkodni. Az emberek sokszor, nem is azt mondanám, hogy rosszindulatúak, hanem inkább azt, hogy tudatlanok. Nagyon sok mindenről nincsen fogalmuk, és nem is igazán mernek kérdezgetni. Ez a baj. Nem azt kéne nézni, hogy az az ember picike vagy fehér bottal jár vagy bármi, hanem emberileg a személyisége milyen.

A hétvége egyik fénypontja a főzőverseny lesz, amikor mélybográcsban megpróbálunk főzni. Mondtam Kati néninek, hogy tudja, hogy mi lesz a verseny lényege? Összeállnak a csapatok, elkezdünk vitatkozni, hogy ne úgy tedd bele a sót, hanem így tedd bele. Lesznek gondok, mert mindenki másként főz.

Nem tudom, mert én már voltam főzéseken, aztán olyan jó volt. Mindig olyan jókat mosolygunk. A makramé itt van most a kezemben, ezt befejeztem, most már csak le kéne nyisszantani.

Farkas Orsolya: Nem győzök csodálkozni, hogy amíg beszélgetünk, neked végig jártak az ujjaid, és olyan gyönyörű makramé kulcstartó készült, amilyet még egy látó is megirigyelhet. Hogy tudod kitapogatni, hogy most melyik szál jön, és milyen csomózással kell csinálni?

Csak a mancsomra tudok hagyatkozni, tehát csak a tapintásomra. Páros szállal dolgozunk, és tudni kell, hogy kell meghúzni a csomókat, mert ennek pont ez a lényege, nézd meg, minden csomónak alakja van, és ezt kell tudni, az embernek, hogy a csomónak meglegyen a megfelelő alakja, mert akkor fognak kijönni a minták. Nagyon klassz dolgokat lehet csinálni, rengetegféle mintát, csavartat, simát.

Farkas Orsolya: Hogy tudod, hogy most milyen minta következik?

Már a fejemben van, sokszor – megmondom őszintén, elkezdtem ezt a kulcstartót- nem tudom, hogy ez így fog kinézni. Egyszerűen csak kinéz, ez így jött le a fejemből. Azért én botot használok, de a mindennapi életben úgy elvagyok.

Teljesen látássérült vagyok, a szemnek az idegei nem fejlődtek ki rendesen, így hallás után tudom csak, hogy sok fajta szín van. Engem a fehér szín fogott meg, ez az, ami elmondás alapján tetszik, tisztaság, ez van bennem. Hálát adok Istennek azért, hogy ha a fizikai látásom nincs is meg, de adott hitet, és nem adom fel, a hitem nagyon sokat tud segíteni.

Farkas Orsolya: Megkérdezhetem, hogy mi készül itt?

Hűha, medaliont gyártunk.

Farkas Orsolya: És milyen medál lesz?

Függő, de most likat kéne még valahogy fúrni rá, csak én nagyobbat gyártottam belőle.

Farkas Orsolya: Ez a medál valamiben más, mint a többi.

Csak ráírtam a hátára, hogy Tahi. Sajnos nagyon rosszul látok már, csak így tapogatom, tapogatom, addig tapogatom, amíg kijön a formája. Lassan kijön már.

Egy kis nyaklánc, egy gyékény, és most készül a kulcstartó. Orosházáról jöttek, és megmutatták. Most még itt elvágom, bele egy karikát, és akkor lesz belőle egy kulcstartó.

Farkas Orsolya: És kinek készül a kulcstartó?

Saját magamnak, ez meg az unokámnak.

Jankó Béláné vagyok. Református lelkész és gyógypedagógus, tehát itt kettős minőségben szolgálok a református vakmisszió vezetőjeként. Általában elhívnak minket vak testvéreink mindenféle szereplésükre. Elhívtak templomi szereplésre is. Ahogy ott olvasták a Brei Bibliából a lekciót és a textust, ahogy ők énekeltek, az a mély tőr hatolt át bennem, hogy Uram, mindazt, ami körülveszi őket, nem látják, csak hallják, és ugyanakkor teljességgel élik. Én voltam fogyatékos emberek között, hiszen gyógypedagógus vagyok, tehát tudom, mi az, hogy fogyaték, de ilyen konkrétan ez az élmény hasította meg az én gondolkodásomat, és éreztem ennek a mélységét, hogy a vak ember sötétségben él és ugyanakkor olyan fényben, amit a látó sokszor, milliószor nem tud megközelíteni.

Hallgassuk meg Isten szavát az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv 9-ik fejezetéből.

"Saul pedig fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úr tanítványai ellen, elment a főpapokhoz, kért tőle leveleket Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogyha talál némelyeket6 akik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe. És amint ment, nagy hirtelen fény vette őt körül a mennyből. És ő leesett a lóról és egy szózatot hallott, amely ezt mondta: Saul, Saul, miért kergetsz engem? És ezt mondta: Ki vagy Uram? Az Úr pedig ezt mondta: Én vagyok Jézus, akit Te kergetsz. Nehéz neked az ösztön ellen rugódoznod. Remegve és ámulva mondta: Uram mit akarsz, hogy cselekedjem?"

Minden sötétségben van valami világosság. Az élet legnehezebb pillanatai hozzák a legtökéletesebb átalakulásokat. Ha Saul nem vakul meg, talán soha nem látja meg Jézus igazi arcát. Mennyire gyengén látók tudunk mi lenni! Sok száz igazságért lihegünk jobbra, balra, ugyanakkor amikor valójában kellene, nem tudunk felállni, hogy elmondjuk, létezik tiszta szó. Van éltető forrásvíz a sokféle hitető beszéd között. Ahhoz hogy megfelelő időben a megfelelő szót kimondjuk, önmagunkat kell leküzdenünk. Saul egész addigi életében másokkal harcolt. Emberekben, mozgalmakban látta az igazság ügyének előremenetelét, vagy hátratételét. Most rájött, hogy neki önmagával kell megküzdenie. Nem csoportokról, a keresztyénekről, hanem róla, magáról van szó. Nem bújhatok el igazi énem elől. Saul te Saul vagy, egy ember, aki nem lát. Nem élsz igazán. Vedd észre, hogy saját magadat üldözöd. Állj meg! Szállj le a lóról! Mindannyiunknak szüksége van erre az élményre. Kinek egy kicsit, kinek nagyot kell esnie. És mindannyiunknak az ösztöne, természetes vágya ellen van ez az érzés. Amikor valódi énünkkel szembenézünk, megismerjük önmagunkat, megtanulunk kérdezni is. Mit akarsz, hogy cselekedjem? Isten emberei kérdező, kereső emberek. Aki a saját útján jár, az örökké kijelentéseket tesz. Mit tehetek Uram? Merre menjek? Tudom, hogy megszokott, biztonsággal bejárható utaim nem jók. Amikor dőlnek az oltárok, akkor épülnek is. Találunk embereket, akik segítenek, kezeket, akik a mienkben kulcsolódnak. Megerősödik a láb és segítségre sietünk. Isten adja meg ezt a hiteles teljes változást életünkben!
Ámen