2003-02-12

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Köszöntöm a Hallgatókat! Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Nagyon érdekes eredményre jutnánk, ha megkérdeznénk az embereket, hogy ki, mitől tart jónak egy egyházat. "Azok a régi szép idők, amikor megpödörte a bajszát a Tiszteletes Úr, kikönyökölt a szószékre, szép hangja betöltötte a templomot! – hangzott el egy bácsi szájából. Talán azt akarta ezzel mondani, hogy akkor még helyén voltak a dolgok, és a lelkész karaktere a rendezettséget jelentette a számára. Ő ezt a rendet várja az egyháztól. Vannak akik csak a szolgáltatásokat várják: temessen, eskessen, kereszteljen a lelkész. Legyen ott, ahol szükség van rá. Imádkozzon a templomban, aki arra vágyik. Természetes, hogy sokaknak van erre igénye, adjon az egyház ennek teret. Mások, egy jól működő intézményt várnak, ahol az ügyeket rendben elintézik, ahol figyelnek a rászorulókra, ahol illemre tanítják a gyerekeket, közösségeket építenek. Legyen az egyház egy olyan hely, ahol találkozhatnak az emberek, ahol színvonalas programok vannak. Elgondolkodtam. Van valami közös ezekben az egyébként jogos és helyén való elvárásokban. Az, hogy mindegyik esetben teljesen mindegy, hogy ki az a pap, ki az a lelkész, aki végzi a feladatokat. Az a lényeg, hogy megfeleljen az elvárásainknak. Mondjuk a bajsza méretével vagy a szervezőképességével. Ha megfelel, akkor jó. Ha tehetségtelen szervező vagy nem megfelelő karakterű, akkor a fenti vélemények szerint rossz az egyház. Márpedig az evangélium tanítása szerint a leglényegesebb az, ami a szívben van. Azt olvassuk számos helyen a Bibliában, hogy tehetségtelen emberek lettek nagy prédikátorokká. Gyenge, kicsi emberek hadvezérekké, királyokká azért, mert a szívük tiszta volt. Ez tetszett az Istennek. Mert a semmiségükben is kiválasztotta őket. Ha ezt a fonalat tovább fonjuk, akkor lehetséges, hogy egy egyház jól működik, lehetséges, hogy formálisan megfelel az elvárásainknak – mégsem egyház. Valójában nem azt teszi, ami a dolga. Mert az egyház ott van, ahol az Isten kiválaszt embereket. Ahol elhelyez egy fényt, jellé tesz bennünket. Azt mondja: "Legyél só és kovász a tésztában. Legyél több, mint a tömeg. Ahol minden gerinc megtörik, a Tiéd maradjon egyenes!" Hála Istennek, a mi egyházunkban nagyon sok ilyen világító ember van. Ha ők nem volnának, akkor nem volna egyház. Mert a Biblia tanítása szerint Isten nem azt nézi, ami a szem előtt van, hanem ami a szívben van. Például azt, hogy valóban oda tudunk-e mások felé őszintén fordulni? Tudunk-e őszintén érdeklődni mások gondja-baja iránt? Van egy egyházi szolgálat, ahol az emberek azzal töltik szabadidejüket, hogy igyekeznek másoknak segíteni. A Johannita Segítő Szolgálatról van szó. Vezetőjüket, Porcshalmi Lászlót hallják:

Porcshalmi László: A johannita renddel édesanyám egy régi ismerősén keresztül kerültem kapcsolatba, és miután tudtam arról, hogy ennek a rendnek karitatív tevékenysége is van, s nekünk voltak Erdélyben is ismerősök, rokonok, így ez érdekelt.

Farkas Orsolya: 1113-ban alapította Gerardus testvér, a jeruzsálemi ispotályos házat, és ebből alakult ki a johannita rend. Hogyan?

Porcshalmi László: A szentföldi zarándoknak az ápolására, istápolására alakult több intézményt létesítettek, gyakorlatilag kórházakat, ezt régi szóval hívják ispotálynak. Később aztán az ápoltakat a szentföldi zarándokutakon fegyveres kísérettel is ellátták, és így vált aztán egy fegyveres testületté, lovagrenddé. Elég sokfelé vetődött ez a rend, elsősorban a Földközi-tengeri szigeteken Ciprus, Kréta, Rodosz -mindenütt találhatók johannita maradványok. Éppen tegnap olvastam egy könyvben, hogy nem volt mindig felhőtlen a rendnek a híre, hogy úgy mondjam, volt aki egyszerűen csak a Fekete-tenger vérebeinek nevezte akkortájt a rendet. Gondolom, egyfajta kalózkodással is kiegészítették a később aztán jótékony célra fordított forrásaikat. Máltára került a rend, és Málta szigetén érte a reformáció, amikor is V. Károly azzal a feltétellel adta rendnek a Málta szigetét, illetve annak egy részét, hogy a római pápának esküsznek hűséget. A rendnek az a része, aki ezt megtette, ott maradt Málta szigetén, és belőlük lett a máltai lovagrend. A protestantizmussal tartó része pedig fölvándorolt egészen Poroszországig, és ők maradtak tulajdonképpen a szent Jánosból, a Johannesből a johannita rend.

Farkas Orsolya: – Magyarországon pedig II. Géza idejében jött létre Esztergom mellett az első magyar johannita rendház, amely azért is érdekes volt, mert a beteg királynőt is itt gyógyították.

Porcshalmi László: Korábban is volt magyar vonatkozású johannita emlék, még 1135-ből származik egy adásvételi szerződés, amikor is Jeruzsálemben egy magyar nemes hölgy házat vásárolt a célból, hogy ott egy ilyen ispotályt építsen ki. Ennek az adásvételi szerződésnek az egyik tanúja az a johannita nagymester volt.

Farkas Orsolya: Milyen magyar személyiségekkel gazdagodott a johannita rend?

Porcshalmi László: Nagyon sok ősi nemesi család volt a tagja. Korábban egyébként feltétel is volt, hogy nemesi származásúnak kellett lenni. Erdélyből Teleki, Dregenfeld, Bethlen, Bánffy család tagjai a rendben is nagyon fontos szerepet játszottak. Később is aztán a történelem folyamán nagyon sok olyan neves történelmi személyiség van, akiről általában nem is tudjuk, hogy johannita kapcsolatai voltak. Például Zrínyi Miklós, aki …… világi főembere, vagy Horthy Miklósról is viszonylag kevesen tudják, hogy ő volt a johannita rendnek az egyik tiszteletbeli komendátora, vagy éppen a manapság egyre népszerűbb Wass Albert író, ő is a johannita rend tagja volt. Az egész rendet, ahogy van betiltották és csak a rendszerváltás után 89-ben alakult újból meg a társasági törvény szerint a johannita segítő szolgálat. Mi a meglévő intézményeket segítünk támogatni, és a legkülönbözőbb területeken igyekszünk a szükséget szenvedőket feltérképezni.

Farkas Orsolya: Emlékszem arra, amikor 2000-ben, illetve 2001-ben az árvíz idején a johannita rend segítő szolgálata szinte elsőként indult a csomagokkal az árvíz sújtotta területekre.

Porcshalmi László: Igen, valóban volt olyan falu, ahova a mi autónk ért elsőnek. Az első időkben élelmiszert és ásványvizet vittünk, hiszen akkor nagyon sok helyen nem lehetett vízhez sem jutni. Hiszen akármilyen furcsának tűnik, de a víz az egy kincs volt, és teherautó számra vittünk ásványvizet, kenyeret és egyéb tartós élelmiszereket. Később aztán kórházi ágyakat, matracokat, vagy például olyan kórházakba, ahol sok magáról már gondoskodni nem tudó idős embert elhelyeztek, nagyon kérték, hogy matracvédő lepedőket vigyünk. Kárpátalján nemcsak a nagyberegi református líceumot, hanem szintén Nagyberegen az óvodát föl tudtuk felújítani. A beregújfalui iskola fölújítását tudtuk megoldani. Aztán például Beregsomban a Kárpátalja munkacsoport által vezetett iskolaépítéshez tudtunk segítséget adni. A határon túl egyébként Erdélyben is tevékenykedünk. Gázellátás volt mostanában a fontosabb, Szatmárban van Aba nevű község, ahol a templomnak, illetve a parókiának a gázfűtését finanszíroztuk. Kistécsőn van folyamatban egy imaháznak a létesítése. Ha egy felújított iskolába elmehetünk az évnyitóra és ott látjuk a gyerekeken, hogy mennyire meglepődnek és mennyire tetszik nekik, hogy a régi romos épület helyett most a fölújított szép, jó szagú, új intézménybe járhatnak – az jó érzés. Ami bennem legnagyobb nyomot hagyott, az a határátkelés volt. Az ukrán-magyar határ az bizony mindig egy kaland volt. Hiába igyekezett az ember mindent elrendezni ahhoz, hogy minél kevesebb bajjal jusson át a határon. Sok esetben volt az, hogy az ember azt tapasztalhatta, ami a keresztelési Igében van, hogy veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ezt ott szinte érzi az ember. Néha olyan helyzetekbe kerültünk, amikor el sem tudtuk képzelni, hogy ez hogy oldódik meg. Most hogy fogunk átjutni? Konkrét példát, ha szabad elmesélnem: egyszer kaptunk egy élelmiszer, tápszergyártó cégtől 450 kg csecsemő tápszert, aminek 1 hónap volt már csak a lejáratáig. Akkor éppen a nagyszőlősi ferences misszióval tudtunk egyezkedni. Azt mondtuk, hogy mi ezt levisszük a magyar határon lévő Kölcse faluba, és ők majd ezt onnan apránként áthordják. Úgyhogy mi nem készítettünk erről semmiféle magyar okmányt ehhez. Lementünk, elindultam reggel, leértem Kölcsére, ott összetalálkoztam a nagyszőlősiekkel, ahol a fiatalember végignézett, hiszen a 450 kg térfogatban nagyon nagy volt tápszerből. Azt mondta, hogy ezt vagy átvisszük egyszerre, vagy nem kerül át sohasem. Átpakoltunk az ő kis buszukba, és mentünk a magyar határra, ahonnan egyszer már engem korábban visszafordítottak, mert valami papír nem volt rendben. Végig lefelé menet azon törtem a fejem, – Kölcse az kb. 10 km-re van a határtól, hogy fogom magam "kidumálni", hogy fogok átjutni a határon. Minden variáció járt a fejemben … Odaértünk a határhoz, jött először a határőr, lepecsételte az útleveleket, – magammal vittem valamilyen megérzésből, -, lepecsételte az útlevelet és mondta, hogy mindjárt jön a vámos kollega, látta hogy áru van nálunk. Akkor nem jött a vámos oda, s mondtuk a sofőrnek, hogy kezdjen szépen lassan gurulni. Szépen átgurultunk Ukrajnába, és én ilyenkor gondolom azt, hogy ez az, ami nem tőlünk függ, ez az amit úgy kapunk, mint megoldást.

Farkas Orsolya: Ahogy így meséli, könnybe is lábadt a szeme.

Porcshalmi László: Hát igen! Mert szeretem ezt a munkát végezni. Jeremiás könyvében olvastam egyszer: Átkozott, aki az Úr dolgát csalárdul cselekszi, vagy hanyagul végzi. Úgy gondolom, ha ezt a feladatot elhivatottságnak tekintem, akkor ezt nem lehet félvállról venni, csak az úgymond ráérő időben végezni.

Fekete Ágnes: Sokszor nehéz megtalálni a módját, hogyan lehet odafordulni a másik ember felé. A kiskunhalasi gyülekezet egy érdekes program keretében kísérletet tett arra, hogy megszólítson olyan embereket, akiknek eddig semmit nem jelentett az egyház. Hallhatunk majd két olyan fiatalt, akik nem járnak templomba, mégis szívesen elmennek ezekre az úgynevezett "Alfa estékre". Erről a programról először Bödecs Pál lelkészt hallhatják.

Bödecs Pál: Világszerte, főleg a nyugati egyházakban vannak kísérletek arra, hogyan lehet megszólítani a gyülekezetektől kívül álló embereket, mert ezek egyre többen vannak. Egyik izgalmasnak látszó kísérlet az Alfa-kurzusoknak a mozgalma, és ezt próbáltuk ki itt Kiskunhalason mi is.

Fekete Ágnes: Magyarországon hol van még ilyen Alfa-kurzus? Tehát ki az, aki ebben az országba ezt elhozta?

Bödecs Pál: Eddig többnyire néhány katolikus közösségben, illetve kis egyházak között próbálkoztak vele, de van más református kísérlet is. Angliából terjedt el, egy anglikán gyülekezetben dolgozták ki a 90-es évek elején. Elsősorban a történelmi egyházakat szeretné megszólítani ez a mozgalom, kisebb városokban együtt, egy ökumenikus jelleggel, nagyobb városokban felekezetenként külön-külön. Csak a legfontosabb keresztyén tanításokra koncentrál. Azért "Alfa", mert gyakorlati bevezetés a keresztyén hitbe, a kezdőknek szól. Az első lépcső az egyház felé, ezért a görög ábécé első betűjét használják erre, másrészt pedig ugye ez egy titokzatos név is, hiszen Jézus Krisztusnak a neve, aki azt mondja, hogy "én vagyok az alfa és az omega." Van egy ilyen rossz hangzása némely körökben, de ez egy régi program, lehet hogy régebbi mint az agykontrollnak az elterjedése. Kár lenne e miatt változtatni rajta.

Fekete Ágnes: Hogyan kerül az egész megrendezésre? Kik a meghívottak?

Bödecs Pál: Mi ezt "Alfa esték"-nek nevezzük. Egy vacsorával kezdődik az együttlét. A meghívottak és a vendéglátók közösen vacsoráznak és beszélgetnek. Ennek semmilyen vallásos jellege nincsen. Rendkívüli módon figyelemmel vagyunk a nem hívőknek az egyházi tapasztalatlanságára. Utána van egy előadás, azt követően 12 fős csoportokban: a vendéglátók, a gyülekezet tagjai és a vendégek, az érdeklődők együtt beszélgetnek egymással. Ekkor bármilyen kérdést föl lehet tenni. Itt tehát nincs olyan kérdés, ami ellenségesnek tűnne, egy nyílt, szabad eszmecsere folyik, akár vita is.

Fekete Ágnes: Adott témákról szól ez az előadás sorozat?

Bödecs Pál: Igen ez 10 hétig tart. A sorozat kezdetén Jézus Krisztus személyével foglalkozunk, tehát kicsoda Jézus, miért halt meg Jézus? Aztán a gyakorlati elemeivel a kereszténységnek: bibliaolvasással, a Bibliával, hogyan imádkozzunk, mi az egyház?… Időközben nagyon szép segédanyag mennyiség gyűlt fel, tehát van külön a szervezőknek egy kézikönyve, a résztvevőknek munkafüzetet adtak ki. A nagy gondolat ebben, hogy próbál az evangéliumi tapasztalatokhoz visszanyúlni. Az első keresztényeknek nem volt templomuk, nem volt istentiszteletük, hanem összejöttek, együtt vacsoráztak és közösen átélték a Jézus Krisztussal való közösségnek a csodáit és a valóságát. Közösség egymással és közösség Istennel. Élmény és tapasztalat szintjén. Ez az, ami mögötte van ennek az egész kurzusnak, és ez nagyon időszerű és aktuális és tényleg megragadja az embereket.

Fekete Ágnes: Nehéz az, hogy egy elég közönyös világban élünk, és talán elég nehéz az embereket megszólítani, bármire is motiválni. Tehát ahogyan én elképzelem – a barátaim, nagyon kétséges, gondolkodom rajta vajon eljönnének-e?

Bödecs Pál: Meg kell próbálni! Én azt gondolom, hogy erre eljönnek. Semmi másra nem mennek ma el az emberek, de erre, ha meghívják őket egy vacsorára, egy baráti körbe, még hogyha azt mondják is: "Figyelj, a beszélgetésünk témája a vallás lesz." Kipróbálja. Ha ott jó társaságot talál, oldott, vidám hangulatot, mint ami az Alfára is jellemző, sok tréfát, nem utasítják rendre, hogyha butaságokat kérdez, hanem örülnek neki, akkor el fog jönni még egyszer. Azt mondja, hogy ez egy jó dolog! " Nem is tudtam, hogy ilyenek a keresztények!" Nagyon vonzó tapasztalataink vannak erről, hogy tényleg meglepődnek rajta a vendégek: "Jé, hát egy gyülekezeti házban ilyet lehet csinálni? Ilyen kedvesek a reformátusok, ezt nem is gondolta volna." Hiába plakátolunk ki rendezvényeket, meg reklámozzuk őket a televízióban, rádióban, ha személyesen meghívják őket és azt mondják, hogy "Gyere, próbáld ki! Itt beszélgethetsz, itt téged meghallgatnak, egy kis közösségben – ez ennek a missziónak az útja.

Fekete Ágnes: Eddig egy tanfolyam volt, ha jól tudom. Mik a gyakorlati tapasztalatok?

Bödecs Pál: Igen, októberben kezdtük az elsőt és most februárban kezdtük a második kurzust. Az a meglepő tapasztalatunk, hogy a másodikon többen vannak mint az elsőn voltak. Pedig nem reklámoztuk. Akik először részt vettek rajta, azok szívesen maradtak, szívesen visszajöttek segítőnek. Nem érzik unalmasnak. Évente 3 kurzus tartunk: egyet ősszel, egyet télen és egyet tavasszal. Nagy veszélynek látom a mi gyülekezeteinkben is, hogy el vagyunk magunkkal foglalva. Vannak bibliaórák a gyülekezet tagjainak, ott ők olvassák a Bibliát, épülnek, de nem tudják, hogy mire épüljenek? Aztán elmennek az istentiszteletre vasárnap, ott is épülnek, de nem derül ki, hogy mire? Ez az Alfa azért jó, mert be tud kapcsolódni, mindenki megtalálja a maga munkáját. Van aki a termet készíti elő, a székeket pakolja, van aki teát főz vagy üdítőt készít, van aki előadást tart, van aki beszélget, mert szükség van a szolgálatára. Őt fogják megkérdezni a vendégek, nem a lelkészhez fognak szaladni, mert ő lesz ott velük.

Fekete Ágnes: Milyen kérdések merülnek föl? Mi az, ami leginkább izgatja az embereket?

Bödecs Pál: Az emberek nehezen kérdeznek, de elsőként izgatja őket az, hogy miért van a rossz a világban, miért nem tökéletes a világ? Az elején is tanítani kezdünk, hogy a világ milyen értelemben tökéletes. Tökéletesen alkalmas a szeretetre a világ, ez a tökéletességének a titka. A szeretet a szabadságnak a világát feltételezi, ezért a rossznak a lehetősége is benne van ebben a világban. Most legutóbb, a tegnapi napon valaki fölvetette, hogy "Honnan tudjuk, hogy mindaz igaz, ami a Bibliában le van írva és nem a tanítványok találták ki?" Ezen indult el egy érdekes beszélgetés. Egy fiatal asszony betévedt közénk, aki az alkoholizmussal nem tudott megbirkózni, illetve szenvedélybeteggé vált. Az ott lévők karolták föl és beszélgettek vele, aztán vitte el valamelyikük Dömösre, az iszákos mentő misszióba, azután ott meg tudott szabadulni, és most itt van közöttünk ezen az új kurzuson és most már végig fogja csinálni és nagyon jó látni az ő megváltozott életét, meg az érdeklődését.

Fekete Ágnes: Sokaknak van fenntartása mindenfajta angolszász, amerikai hatású mozgalommal kapcsolatban. Ha jól értem, akkor igyekeznek ezt egy kicsit magyarosítani?

Bödecs Pál: Igen. Nekem is személyesen sok fenntartásom volt és van is ezekkel az amerikai siker-evangelizációs programokkal, de ennek az alapvető értéke nem a tanításában rejlik, amit változtatunk is folyamatosan, hanem ez a fajta készség a követendő, hogy hajlandó változtatni az egyházi magatartáson az érdeklődők érdekében. Nekik legyen jó, ne ők legyenek olyanok, amilyenek mi vagyunk, hanem mi vagyunk hajlandók változni, hogy olyanok legyünk, ami számukra jó és számukra otthonos.

-Zene-

Daróczi Andrea vagyok, nem vagyok megkeresztelve. Meghívót kaptam erre az estére, ami egy vacsorával kezdődött.

Fekete Ágnes: Gondolom, hogy ez az egész teljesen új volt, és nem volt igazán indíttatása arra, hogy templomba vagy annak tájékára menjen.

Daróczi Andrea: Alapvetően én a vallással kapcsolatba kerültem már, mert elvégeztem egy bibliai oktató szakot, egy teológiai főiskolán. Az egyház számomra tabuként működött. Féltem, tartottam tőle, voltak előítéleteim? Talán az Alfa tanfolyam is jó erre, hogy közelebb hozza az ember, magához az egyházhoz is, illetve az egyház által tanítottakhoz, mert másként teszi mint ahogy megszokott. Talán a mostani emberek számára jobban elfogadható.

Fekete Ágnes: Mi az a más. Hogyan lehet megközelíteni egy fogalmat másképpen olyan ember számára, akinek nincs köze az egyházhoz?

Daróczi Andrea: Megpróbál racionálisan érvelni, nem dogmaként kell elfogadni egy bizonyos állítást. Például Jézus létezése is egy olyan kérdés talán, amit sok ember nem tud elhinni. Nehéz is elfogadni. Az egyház ezt nem igazán próbálta alátámasztani, egyszerűen csak el kellett fogadni, hogy ez így van. Vannak lehetséges utak, ezek közül, ha kizárja, ami nem valós, akkor marad a megoldás, a valóban reális. Baráti közösségek alakultak ki egyébként, ez is fontos, tehát ne idegenekként, hanem barátokként közeledjenek az emberek egymáshoz.

Fekete Ágnes: Milyen kapcsolata van jelenleg az egyházzal?

Daróczi Andrea: Nagyon nagy felelősségnek tartom a keresztséget. Mikor rendszerváltozás történt, szinte mindenki indult a templomba valódi hit nélkül. Úgy gondolom, hogy ezt sem szabad. Felelősség ez a döntés az ember életében.

Fekete Ágnes: Tehát nem érzi magát érettnek a keresztségre?

Daróczi Andrea: Talán nem.

Fekete Ágnes: Tehát akkor valahol az úton van.

Daróczi Andrea: Igen.

-Zene-

Nyögéri Imre vagyok.

Fekete Ágnes: Hogyan került oda az Alfa körbe.

Nyögéri Imre: Engem hívtak, kaptam egy meghívót, hogy menjek.

Fekete Ágnes: Egyébként az egyházzal van valamilyen kapcsolata?

Nyögéri Imre: Igazából nem.

Fekete Ágnes: Miért érdekli ez az egész?

Nyögéri Imre: Attól, hogy egy embernek nincs ilyen kapcsolata az egyházzal, attól még vannak gondolatai akár Istenről, akár Jézusról. Erre pont jó az Alfa, ott erről van szó amellett, hogy közösséget teremt. Voltak gondolatok arra nézve, hogy mi az, amivel alá lehet támasztani Jézus létét, mivel lehet igazolni. Amikor feltámadt, látták. Ki látta? Látták a tanítványok és látta azon kívül 500 ember körülbelül, akiknek megjelent. Arról beszélgettünk, hogy nem biztos, hogy kell keresni ilyen bizonyítékokat, elég hogy ha arra gondolunk, hogy Jézus hogyan nyilvánult meg mint ember. Mennyire volt az ő személyisége egységes, és hihető. Akkor ha ebbe belegondolunk, akkor a személyiségéből következnie kell annak, hogy ő Isten fia volt vagy nem, mert ezt tudnia kellett, nyilván. Így közelítette meg a dolgot. A legfontosabb az lenne a mai világban, hogy legyen az egyháznak, valami közösségteremtő szerepe. Talán a mindennapi életünkben az egyháznak egyre kisebb szerep jut manapság. Másfelé orientálódnak az emberek, más fontos nekik, ez most nem annyira fontos, vagy csak nem érnek rá ezzel foglalkozni, nem tudom.

Fekete Ágnes: Ugyanakkor nagyon éhezik a közösséget.

Nyögéri Imre: Igen, de nem tudják, hogy mi hiányzik. Próbálják a lyukakat betömni, vagy ezeket a hiányokat valami mással pótolni. Csak ezt soha nem tudják azzal.

Fekete Ágnes: Ön ezt személyesen hogyan éli meg? Ha jól értem, akkor Isten igazán nem volt eddig jelen az életében.

Nyögéri Imre: Ez nem igaz. Az embernek vannak gondolatai Istenről, léteznie kell, ha az ember hisz valamiben, akkor ő hisz Isten létében. Ez egy olyan alap, amire lehet akár építkezni.

Fekete Ágnes: Mi az, amit az Alfa csoportban kap? Miért jó oda járni, ha jó?

Nyögéri Imre: Érdekes a téma, akkor ott eszmét lehet cserélni, lehet beszélgetni. Ez jó dolog.

Fekete Ágnes: Akkor az egyháznak ez az a vonulata, vagy ez az a megjelenése, amivel tud valamit kezdeni?

Nyögéri Imre: Hogyne. Tőlem távolabb állnak ezek a liturgikus dolgok, jobb az, amikor közel kerülnek az emberhez és akkor ott el lehet erről beszélgetni.

-Zene-

Fekete Ágnes: Nemrég lezárultak egyházunkban a választások. E hónap végén megalakul az új zsinat. Szeretnénk majd bemutatni azokat a tisztségviselőket, akik mandátumokat kaptak egyházunk vezetésére. Ma a Dunamelléki Egyházkerület új püspökét, Szabó Istvánt hallhatják.

Szabó István: Sok-sok jó dolog történt az elmúlt 12 évben, sőt nyugodtan azt mondhatjuk, hogy az egész református egyház történetében, amióta van református egyház. Sok jó dolog van. Nem arról szól egy tisztújítás, hogy akkor mindennek meg kell változni, hanem arról, hogy a jó dolgokat, hogyan lehet jól tovább vinni. Ha voltak hiányosságok, vagy problémák, akkor a hiányokat hogyan lehet pótolni, a problémákat pedig hogyan lehet kiküszöbölni. Tehát az a fajta intézményszervező, létesítő tevékenység, ami az elmúlt 12 évet jellemezte, mindenképpen méltányolandó és mindenkit köszönet is illet, aki ebben dolgozott és ebbe az erejét beleadta. Amin én szeretnék változtatni, vagy újra előtérbe hozni az a gyülekezetek szervezésének az ügye. Istennek hála, hogy sok virágzó, viruló gyülekezetünk van, azonban azt is őszintén el kell mondanunk, hogy sok gyülekezet nehézségekkel küszködik. Hogyan lehet ezeket a nehézségeket megoldani, ezeket a gyülekezeteket megerősíteni. Azt is el kell mondani, hogy a népszámlálás adatainak a fényében nyilvánvalóvá vált, hogy a Duna-melléken is sok olyan település, hely van, ahol nincs is gyülekezetünk, viszont nagy számban élnek olyanok, akik reformátusnak vallották magukat. Nekünk kell az emberekhez elmenni és megpróbálni mindenféle módon kezdeményezni újabb gyülekezetek, újabb közösségek, hívő közösségek szervezését. Ez nyilván nem egyik napról a másikra történik, nem olyan látványos mint amikor az ember hirtelen egy intézményt fölállít, bevonul és működtetni kezd. Ehhez sok erő, türelem, ötletesség és elgondolás kell. Ezt szeretnénk mindenképpen pártolni és előrébb vinni. Szeretném ugyanakkor egy másik területen, hogyha az egyházvezetés szerényebb lenne, a szónak abban az értelmében, hogy a feladatokat, a dolgok eldöntésének a megtanácskozását, a véghez vitelét azokkal együtt végezni, akikre a törvényeink ezt rábízzák.

Fekete Ágnes: Egy érdekes egybeesés az, hogy a nagyapja itt Budapesten esperes volt. Ez a múlt inkább teher vagy inkább egy előre lökő erőforrás?

Szabó István: A nagyapám személyisége, története engem inkább csak fiatalabb koromban, kamaszkoromból kijőve terhelt, amikor mindig úgy azonosítottak, hogy a Szabó Imre unokája. Mint minden kamasz vagy fiatal ember, megpróbálja ezt magáról ledobni, én is ezt tettem. Most már nem annyira nyomaszt ez, hanem olyan jó értelmű impulzusokat jelent a számomra, hogy akkor a két világháború közötti, igazán nem könnyű helyzetben, egy nemzet tragédia után, egy összeomlott országban, hogyan tudtak emberek, – mert ő nem volt egyedül – és ez nekem nagyon fontos az ő történetében -hogyan tudtak kitűnő emberek együtt dolgozni, megkeresni a feladatokat, és megoldani. Ez nekem egy nagy előremutatás és nagy bíztatás, hogy most is lehet, és meg kell próbálni mindenképpen.

Fekete Ágnes: Pál apostol zsidókhoz írt levelének 4. fejezetéből olvasom Isten szavát:

”Mert Isten igéje élő és ható. Élesebb minden kétélű kardnál, megítéli a szív gondolatait és szándékait.”

Állítólag egyszer Konfucét megkérdezték, mit tenne először, ha rá bíznák az ország irányítását? Mire ő ezt válaszolta: Az első dolog, hogy a szavakat kell rendbe tenni. Mert ha azon, amit mondunk nem azt értik, amit szeretnénk, akkor egyszerre minden összeomlik. A mi világunkra, mindez ezerszeresen igaz. Hiszen a szavak lassan semmit nem érnek. Ma nem azzal kell megküzdenünk, hogy nem szabad kimondani valamit, hanem hogy mindenki mindent mond, és ezáltal pontosan ugyanúgy elvész a lényeg, mintha valamit betiltanának. Az elmúlt rendszernek az egyik legszörnyűbb hozadéka, hogy pártállami döntéseket az egyházban szent szavakkal mondtak el. Isten akarataként emlegették az iskolák becsukását. Úgymond megimádkozták azt is, amikor a tsz-esítés mellett szóltak, és a béke hirdetése is bibliai alapon történt. Formailag minden rendben volt, de a tartalom kisurrant a betűk mögül. Mit lehet arra válaszolni, amikor valaki ezt mondja: Az Isten ezt és ezt az utat mutatta meg. Ezzel mindenféle gondolkodásnak és mérlegelésnek eleve gátat szabnak és ráadásul "az Isten útja"- szavak onnantól nem mondanak semmit. Mit lehet itt tenni? Különösen azért, mert ez a folyamat azóta csak felgyorsult. Hogyan lehet akkor beszélni a szeretetről, amikor ezt a szót telefonreklámra használják. Isten igéje élő és ható – olvastuk. Isten szava cselekvést indító, energiát adó erő. Több mint szó. Lehet devalválni, értékét veszítheti mint szó, de a benne levő erő az nem. Ezért van az, hogy a Bibliában elsősorban történéseket olvashatunk, emberi sorsokat. Jézus is példázatban beszélt, mert abban mozgás van. Nem egy statikus kép szól az Istenről, hanem egy nép élete. Isten ószövetségi neve is az, hogy "vagyok, aki leszek, én vagyok, aki veled leszek, mert veled vándorolok." Nem megragadható, nem kimondható, hanem élő erőforrás. Istenről beszélni nehéz. Ma különösen nehéz. Sokszor keresni kell a megfelelő szavakat, de az ő szava akkor is szól. Talán kinyitjuk a Bibliát és egyszerre élettel telik meg egy mondat. Az addig langyos víz egyszerre élővízzé lesz. A tompa élessé. Nem mi leheljük vissza a szavakba az értelmet, hanem azok önmaguktól a bensőkbe hatolnak. Az Isten csodája ez.
Ámen