2003-03-05

Fekete Ágnes: Áldást, békességet! Szeretettel köszöntöm a hallgatókat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Korunkban, számos esetben állunk teljes tehetetlenséggel egy-egy helyzetben. Elmúlt műsorunkban Andorka Eszter kolleganőnk megdöbbentő halála kapcsán beszéltünk így a drog kérdéséről. Tudjuk, látjuk, hogy a kábítószer, mint valami lavina sodorja ifjúságunkat, mégis mindenki tehetetlen. A szülő is ott áll sokszor kétségbeesetten, mert kamaszkorban már csak részben tudja befolyásolni gyermekét. Hiába mutatják statisztikák, hogy a szülők szigorúbb iskolákat szeretnének, keményebb fegyelmet, a valóságban egyre liberálisabb és eszköztelenebb a pedagógus társadalom. Hallottam egy esetről, amikor az igazgató végső kétségbeesésében drogos kutyákat hivatott az iskolába, mert már más ötlete nem volt. Hogyan lehetne biztos abban, hogy a diákok nem árulnak kábítószert? Persze, ez is eredménytelen lett. Mindenfelé képzések folynak: plakátok szóróanyagok készülnek, ami persze nagyon hasznos, de tényleges elmozdulást nem érzékelünk. Vajon merünk-e valamit lépni? Vagy az egyén jogának oltárán sokszor a közösséget, a jövőt áldozzuk fel. Ezek azok a helyzetek, amikor legtöbbünkből felsóhajt a szokásos válasz: "Ilyen ez a kor, vissza kell húzódni!" – kisebb és még kisebb közösségeinkben nincs mit tenni. Gonosz a világ! Most egy olyan példát szeretnénk hallgatóink elé állítani, amikor egy református iskola nagyon nehéz helyzetétől megtalálta a kiutat. Vállalta, kereste és végigjárta a lehetséges ösvényt. A kiskunhalasi Református Gimnáziumról van szó, ahol évekkel ezelőtt két fiatal egyre álmosabban, fáradtabban jelent meg az órákon. Mindenki sejtette az okát, de bizonyítani nem lehetett. Az igazgatónő, az ifjúságvédelmi felelős egy ízben az egész várost tűvé tette a fiúért. Azután elhatározták pontot tesznek a folyamat végére. Nem volt könnyű az út, mára a szülők bevonásával egy használható programot alakítottak ki. Mai műsorunkban erről is hallunk beszámolót. A református iskolák nemcsak Kiskunhalason, mindenütt igyekeznek tenni azért, hogy magas színvonalú nevelés folyjon.

A Tiszán-inneni Egyházkerület újonnan beiktatott főgondnokát, Ábrám Tibort, a miskolci beiktató istentisztelet után kérdeztem terveiről, az iskolákról, a keresztyén nevelés fontosságáról.

Ábrám Tibor: – Nemrég fejeződött be a püspökszentelő istentisztelet, felemelő érzés volt látni azt a sok vendéget, gyülekezeti tagot és érdeklődőt is.

Fekete Ágnes:_ – Ön itt iskolaigazgató, ha jól tudom.

Ábrám Tibor: – Igen. Immár 10 éve a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon vezetője vagyok. A 48-ban megszüntetett, majd 93-ban újra indított intézmény, ahol 10 év alatt olyan csodákat tapasztaltunk meg, ami az épület kollégiummal való bővítését jelenti. Tehát megszoktuk azt a feszített, tervszerű munkát, amelyre reménység szerint egy kicsit nagyobb közösségben, az egyházkerület életében is sor kerül majd.

Fekete Ágnes: – Talán mint iskolaigazgató az intézmények oldaláról közelíteni meg jobban a dolgokat.

Ábrám Tibor: – Azt hiszem, hogy a gyülekezet és az intézmény kérdése az nem választható el egymástól, mert ha történelmileg megnézzük, akkor a gyülekezetek hozták létre az intézményeket. Egy idő után a család és a gyülekezet kompetenciája bizonyos tanítási formákra kevésnek bizonyult és azért is hoztak létre a gyülekezetek iskolákat. A Lévayban is azt szoktam hangsúlyozni, hogy a keresztyén nevelésnek három pillére van: a legfontosabb az a család, a második fontos közösség és pillér az a gyülekezet, és a harmadik ilyen pillér az a keresztyén iskola. Én úgy érzem, hogy az egykor, tehát az 1948 előtt kemény, bár jól működő, vagy fordítva mondanám, a jól működő bár kemény egyházi oktatási rendszernek hosszú ideig olyan hozadéka volt, az erkölcsi tartásban, a munkamorálban és a hitre jutás tekintetében is, amelyet ma a társadalmunk nagymértékben nélkülöz. Ugyanis ma már a szülők generációja is gyülekezet nélküliségben nőtt fel. Tehát azt a felelősséget, amit a család kell, hogy hordozzon a nevelés terén, polgári értelemben sem mindig tudják biztosítani a szülők. Tehát fontos szerepe van, lehet és van az iskolának, az oktatási intézményeknek, de csak a gyülekezetekkel való együttműködés révén.

Fekete Ágnes: – Mik azok a súlypontok, amelyeket úgy érez, hogy az intézmények, az iskolák tekintetében hangsúlyozni kell és segíteni kell?

Ábrám Tibor: – Az elmúlt 10-12 év legnagyobb problémája az az volt, hogy miközben újra szerveződött egy rendszer, az oktatási intézményrendszer, a maga vajúdásával együtt, aközben a szűkebb és a tágabb közösségeink ugyanazt a produktumot várták el az iskoláinktól, intézményeinktől, amit egy jól bejáratott, jól működő rendszer képes csak nyújtani. Mondok erre egy példát: 10 évvel ezelőtt a Lévay Gimnázium úgy indult, hogy a helyettes kollégámmal beültünk a Trabantba, elmentünk Budapestre és vásároltunk 4 db jó minőségű táblát. Azt mondtuk, hogy az az eszköz, amit a tanulók napi 6-7 órában néznek, annak jó minőségűnek kell lennie. Épületünk nem volt. 4 év telt el addig, amíg visszakaptuk az épületet. Azóta is minden évben az energiánk jelentős részét a épület lakhatóvá tétele emésztette fel. Most épül valami vagy épült fel, most jutottunk el oda, hogy intézményeink egy részében, hogy a méltó környezetet, körülményeket tudtuk gyermekeink számára biztosítani, és ez az érdemi munkától vonta egy kicsit el értelemszerűen a figyelmet. A másik talán az, hogy meg kell találni újra azt az egészséges egyensúlyt, hitbeli dolgok közlése, és a mindennapokban való megélése között. Nem biztos, hogy célra vezet tanulóinkban a keresztyén külsőségek bevésése, hanem sokkal inkább egy megélt keresztyénre kell törekednünk, egy megélt reformátusságra, ehhez szükséges, hogy halljanak az evangéliumról, még inkább szükséges, hogy lássák a tanáraik, nevelőik, lelkészeik életén és példáján, hogy érdemes ezt az utat választani. Ennek a kialakulása vagy kialakítása talán egy picit még hosszabb folyamat, hiszen nagyon kevesen vannak olyan pedagógusok, akik valamikor egyházi iskolában tanítottak vagy tanultak. Tehát újra kell tanulni az egyházi intézmények működtetésének a belső mechanizmusát.

Fekete Ágnes: – Régen kontraszelekció volt politikai értelemben, most pedig gazdasági értelemben van kontraszelekció. Tehát eleve tanárnak nagyon sokszor nem megy az, aki többet gondol magáról. Ez nagyon nehéz, úgy gondolom!

Ábrám Tibor: – A magyar iskolarendszer a 80-as évek elejétől kezdve egy erőteljes megújulási, struktúraváltási időszakát kezdte el. Sajnos a kormányváltások nem segítenek ennek a letisztulási folyamatnak, ugyanis a szakmaiság elé helyeznek más döntéseket. Ezt érezzük az iskolákban, hiszen hol pedagógiai programot kell készíteni, hol más jellegű kiegészítést kell tenni, tehát nincs az a kiegyensúlyozottsága az oktatási folyamatnak, ami kellene, hogy jellemezze. (Zene)

Ábrám Tibor: – Régi feljegyzésekből tudjuk azt, hogy valamikor egy református gimnázium tanára nemcsak közmegbecsült személye volt a városnak, a falunak vagy a helységnek, hanem anyagiak terén is sokkal több mindent megengedhetett magának. Budai József nevű egykori Lévay-s tanár, aki a századfordulón élt és tevékenykedett Európa-hírű pomológus, gyümölcsfa nemesítő volt. Mikor nyugdíjba ment a tanári nyugdíjából vásárolt néhány hektáros területet, a város külső részén. Gyümölcsfa-iskolát hozott létre.

Fekete Ágnes: – Nem igazán elképzelhető ma!

Ábrám Tibor: – Ezt ma nem igazán tudja megtenni egy tanár. De ami a szellemiséget, vagy lelkületét jellemzi az az, hogy nem szöges dróttal vette körül ezt a gyümölcsfa-iskolát, hanem egy táblára következő szöveget írta: "Kedves Tolvajocskák! Ha gyümölcsfát loptok a faiskolából, tudnotok kell, hogyan kell szakszerűen megmetszeni! Ide leírom azt, hogyan messétek meg ahhoz, hogy biztosan megfogadjon." Tehát volt egy ilyenfajta mentalitás is. Hosszú távon akkor nyeri vissza rangját a református oktatás és a magyar közoktatás is, hogyha olyan munkafeltételeket biztosítunk a pedagógusoknak, amikor azt a szellemi potenciált, ami ott van azért a pedagógus társadalomban kamatoztatni tudják, és nem másfajta elfoglaltsággal és munkával igyekeznek pótolni azt a kieső jövedelmet, ami a tisztes megélhetéshez szükséges.

Fekete Ágnes: – A másik, hogy én egy kicsit fejetlenséget is látok problémának.

Ábrám Tibor: – A közel 130 református oktatási intézmény ismét egy rendszerré kezd összeérni. Csak gyorsabban kell haladnunk ezen a jó úton.

Fekete Ágnes: . Az egész reformátusságot érintő kérdésekben mit lát, mi az, amit fontosnak tart?

Ábrám Tibor: – Nem szabad a kihívásoktól megrettenni és megijedni. Sokszor hallottuk az elmúlt 10 évben, hogy most az a fontos, hogy újra induljanak az iskoláink és van valami igazság ebben a vélekedésben. Akkor abban a helyzetben nem lehetett várni évekig, szép terveket szövögetve. Most viszont át kell gondolni, hogy hol lehet még bővíteni ezt az iskolarendszert. Társadalmunk egészében megmutatkozik bizonyos fajta közöny. De ez nem egy genetikai deformitása a magyarságnak, hanem ez egy feltételes reflex, amit kialakítottak. Még pedig úgy alakul ki egy ilyen reflex, hogyha kinyitok egy könyvet és azt mondom, hogy milyen szép színes oldalak vannak benne. Belenéz a másik és látja, hogy teljesen üres. Ha ezt néhányszor eljátszom, akkor nem lesz kíváncsi rá, mi is van abban a könyvben. Arról kell beszélni, ami van körülöttünk, és ami ebben a könyvben található.

Fekete Ágnes: – Az őszinteség egy kulcsszó, ha jól értem?

Ábrám Tibor:– Minden bizonnyal, sőt még ha azt is megengedjük, hogy aki kedvet érez írjon ebbe a könyvbe, tehát hozzá járuljon valamivel, akkor minden bizonnyal ez a tanult magatartásforma, ez a közöny, ez megszűnik. Azt hiszem, hogy ilyen módon lehet egy kicsit aktivizálni, mobilizálni azokat a más különben tettre kész gyülekezeti tagokat, akik szeretnének tenni valamit az egyházukért és nemzetünkért. Fekete Ágnes: – Szó volt a példa- és mértékadó nevelésről.

Amint említettük a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumban igyekeznek egy jogilag is szakmailag is jól működő programmal idejében észrevenni és segíteni azokat a fiatalokat, akik veszélyeztetettek a kábítószer fogyasztás szempontjából.

Csányi Ágnest, az iskola ifjúságvédelmi felelős tanárát kérdeztem.

Csányi Ágnes: – Körülbelül 5 évvel ezelőtt volt egy olyan esetünk 2 olyan fiatallal, akik a füvezést olyan mértékig folytatták, hogy már sejtettük, hogy nagy baj van, csak nem tudtunk hozzányúlni az esethez.

Fekete Ágnes: – Mit jelent ez gyakorlatilag?

Csányi Ágnes: – Nagyon vékonyak voltak, állandóan fáztak, látszott a szemükön, hogy marihuánás cigarettát szívtak, még hozzá ők elég rendszeresen, tehát hetente l-2 szálat. Teljesítményük nagyon romlott, a kollégiumban is ezért a nevelőtanárok hála istennek odafigyeltek a gyerekekre, és mondták, hogy megmagyarázhatatlan nevető rohamaik voltak. Szerencsésen alakult a dolog, mert a gyerekek saját maguk kérték a segítséget tőlünk. Kibuggyant belőlük a dolog. Ennek a két gyereknek az esete kapcsán indult el ez az egész. A szülők megtudták a dolgot, tehát nyilvánvalóan az ő segítségüket is kértük, bevontuk őket ebbe a beszélgetéssorozatba.

Fekete Ágnes: – Hogy jut el gyerek odáig, hogy odamegy: "Tanárnő, segítsen nekem?"

Csányi Ágnes: – Az egyik fiú nyilatkozatát tudom idézni, nagyon aranyos volt, amikor azt mondta, hogy tulajdonképpen neki ez egy megkönnyebbülés. Már nem tudtak meglenni anyag nélkül, tehát azt mondják, hogy a füvezésre nem lehet rászokni. Ez hazugság! Azt mondta, hogy volt olyan, hogy este, hidegben kóboroltak 5 kilométert, meglógtak, és hogy ettől mind most megszabadultak.

Fekete Ágnes: – A többiekre is kihatott.

Csányi Ágnes: – Igen. Bizony azokat a fiatalokat, akik hajlamosak a vagányságra. Na, most akkor megmutatjuk, hogy sok mindent meg merünk csinálni, hogyha ilyen tanuló van az osztályban, akkor úgy fogják megmutatni, hogy bátrak: mi is elszívjuk! Mi sem félünk tőle!

Fekete Ágnes: – Erre volt is eset?

Csányi Ágnes: – Volt egy 10, tízen néhány tanuló, akikről tudunk, akik egy-két alkalommal próbálták csak ki és később beszéltünk is ezekkel a gyerekekkel. Akik ennek a 2 tanulónak a hatására próbálták ki egészen konkrétan.

Fekete Ágnes: – Gondolom, összegyűlt néhány tanár, akik el kezdtek gondolkodni, hogyan tovább?

Csányi Ágnes: – Összegyűltünk: a kollégium vezetője, a lelkész, az igazgató. És hát nagyon kétségbe voltunk esve, hogy ilyen megtörténhet. Valahol sejtettük, de amikor az ember konkrétan szembesül a tényekkel, akkor ez egy nagy ijedelem. Akkor találtuk ki ezt a lehetőséget, hogy vizelet- tesztet használunk.

Fekete Ágnes: – Akkor egyszerre csak kiderült, hogy ez egy program?

Csányi Ágnes: – Később rájöttünk, hogy ezt meg kellene előzni, ez nagyon veszélyes dolog, amikor már ilyen fokig a tanulókkal kezdünk el beszélgetni, mert akkor már nagyon nehéz leállni. Akkor kezdett programmá alakulni, hogy a házirend alapján a diákönkormányzat, a szülői munkaközösség és a tanári kar úgy döntött, hogy ezt a fajta szúrópróba- szerű tesztelést pontosan a megelőzés miatt bevezetik.

Fekete Ágnes: – Gondolom, hogy a házirend szempontjából más iskolákban is ugyanez a helyzet, mégsem tesztelik a diákokat.

Csányi Ágnes: – Na, most nem teljesen, mert a házirendek nagy többségében ez úgy van megfogalmazva, hogy tilos az iskolában kábítószert fogyasztani. Ennek a ténynek a bizonyítása szinte lehetetlen. Az viszont már jóval gyakoribb eset, hogy a gyerekek egy hétvégi disco alkalmával extasy-t, speed-et fogyasztanak vagy pedig marihuannás cigarettát és hétfőn hozzánk, illetve nemcsak hozzánk a legtöbb iskolába hulla fáradtan, használhatatlanul jönnek be. Tehát a mi házirendünk nemcsak az iskolában való fogyasztást tiltja, hanem a hatása alatt állást is. Ha 9-be bekerül hozzánk egy tanuló, akkor az az első, hogy erről tájékoztatjuk. De azt tapasztaltam, hogy csak alap. A gyerekeknek ma a feje fölött szinte röpdösnek el az előadások. Annyit hallanak, annyit a rádióból, a tévéből, olyan információ zuhatagban élnek, hogy szinte be van csukva a fülük, ami megérinti őket, ha valami történik. Szerintem ennek a programnak részben ez a sikere. Aztán meg szoktam keresni mindig az elsős osztályokat, miután már a szülőkkel szülői értekezleten beszéltünk, erről a mozgalomról és megkérem őket, hogy amennyiben lehetséges járuljanak hozzá ehhez az önkéntes teszteléshez. Fölhívom a figyelmüket, hogy ez tényleg önkéntes, tehát zárt borítékban nekem adják le és erről csak én tudok, ez így is van. A tesztelés nagyszünetben szokott történi, mégpedig a hét elején. A kollégiumban van egy zárt tanári, amiből nyílik egy WC, tehát senki ki nem neveti őket. Általában a nagyszünet alatt végzünk is, tehát az órába nem szokott belenyúlni. Legtöbbször a gyerekek megvárják az eredményt. Nagyon sok diák a mai napig is gondolja, hogy ez nem hatásos. Be lehet csapni, – de nem lehet becsapni, mert bizony a vizelet az nagyon meleg. Ha nem lenne meleg, akkor még egyszer tesztre kell jönni, majd valamikor. Voltak beszélgetéseim, amikor a diák közölte, hogy szerinte ez nem veszélyes, nem veszélyesebb mint az alkohol. Egyébként igaza is volt, hogy nagyon veszélyes az alkohol. De nem, itt az iskolában alkoholt sem! Mert ez a rend! Ezt tudomásul veszik. Megfordul a dolog ettől kezdve. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek igen is rangnak tekintik azt, hogy hozzájárulok a teszteléshez. A csoportokban ez válik a hangadóvá. Tehát nem ő csábítja a többieket: Na, akkor menjünk és próbáljuk ki, mert semmi veszélye nem lesz ..meg stb.

Fekete Ágnes: – Igen, mert ez az az életkor, amikor azért a "bandaszellem" nagyon jellemző.

Csányi Ágnes: – Ez tökéletesen így van. Van egy réteg, aki soha nem próbálná meg, hála istennek, van egy réteg, ami így is. Viszont van egy nagyon nagy réteg, aki befolyásolható. Ebben a korban a szülők és a tanárok kevésbé potentáltak, mint a társaság, amibe jár. Ha latba veti, hogy pusztán ezért, hogy buliban kipróbálom-e, utána hétfőn rajtacsípnek netalán, akkor azért majd meggondolja, hogy megéri-e. Tehát nekünk is egy hirtelen jóval szemben, mint hogy elszívunk egy füves cigit és repülsz. Legalább is ezt mondják Ezzel nem lehet szembe állítani, vagy legalább is nagyon nehéz, hogy 10 év múlva megbetegszel, vagy 5 év múlva, – ezek távoli dolgok. Ezzel szemben egy azonnali gátat kell állítani: lehet, hogy letesztelnek és akkor majd megtudja az anyu. Amikor a kezdet kezdetén beszéltem a arról a két fiúról, beszélgettünk, és olyan szép jövő házat építettünk föl, és láttuk, hogy a gyerekek ezzel egyetértenek és törekszenek felé. Mégis amikor ott volt az akcióhelyzetben és ott voltak a buliban nem tudtak nemet mondani. Attól a pillanattól kezdve, amikor azt mondtuk, hogy tesztre kell járniuk, – tiszták voltak. Később ők mondták, hogy ez nekik jó volt. Biztos, hogy nálunk a négy év alatt nem megy úgy keresztül diák, hogy a rendszeres használatba belecsússzon.

Fekete Ágnes: – Van olyan iskola, amelyik átvette ezt a módszert?

Csányi Ágnes: – Nagyon sok iskola megkeresett már, és érdeklődött a módszer iránt. Én azt gondolom, hogy talán most fognak többen belelépni. Kívánom minden iskolának, hogy keressen megoldást, mert ezt azért szőnyeg alá söpörni nem lehet.

Fekete Ágnes: – Mi van akkor, amikor valaki hát kibukik a teszten?

Csányi Ágnes: – Volt amikor egy kislány mondta, hogy nem is kell megcsinálni a tesztet, ő használt szert. Szinte a körülményekből automatikusan adódik, hogy belesodródott ebbe a dologba. Érzelmileg annyira talajvesztett volt, hogy rengeteg segítséget kellett nyújtani. Egyszer felhívott telefonon, hogy azonnal beszélni kellene valakivel, mert rettenetes nagy bajban van. Eljött, megkeresett, látta a családunkat, a gyerekeimet, a férjemet, hogy így is lehet élni. Szörnyűek voltak a családi körülményei: az apja fiatal lányokat kedvelt, hogy ne részletezzük… szóval az ember nem is tudja, hogy milyen sötét bugyrai vannak az életnek, hogy mit el kell viselnie a fiataloknak. Rettenetes! A pedagógusok, ha akarják, ha nem, bizonyos mértékig be kell tölteniük ezt a segítő szerepet. Mivel nincs más! Azóta keresi az útját, dolgozik, küzd, tehát talpon van. Ez az ő esetében maga a csoda. A másik eset, amikor nem tekintenek bizalmi partnernek. Az a legnehezebb talán meggyőzni, hogy ezt az egészet nem azért csináljuk, hogy rablópandúr játék legyen! Hú-hú, most én vagyok a győztes, mert most ez kiderült. Hanem azért, mert én komolyan gondolom, hogy veszélyes. A gyerekek legtöbbször ezzel mentik fel önmagukat, hogy a felnőttek jól berúgnak, a gyerekek pedig jól bedrogoznak. Azért ha valaki elszúrta az életét, akkor nekem nem biztos, hogy el kell! Ezeket a köröket le kell játszani, el kell beszélgetni és hát rendkívül rafináltnak kell lenni. Egy ilyen tipikus eset, hogy nagyszünetben megkeresem az illetőt, "nem tudok pisilni!" – teljesen korrekt dolog, soha nem szoktam erőltetni. Mondtam, hogy nem szeretném, ha ez őt kellemetlenül érintené, ezért most rászántam ezt az időt, megbeszéltem a tanárral óra után, tehát neki sem kell izgulni, nyugodtan iszogasson teát. Beszélgetünk közben és akkor most erre pontot teszünk, nem volt egyszerű!

Fekete Ágnes: – Mi lett az eredménye?

Csányi Ágnes: – Bizony, kiderült, hogy érintett volt a tanuló. Azóta már nagyon sokat javult a dolog. Ez a tanuló azóta bízik bennem, és megbeszéltük, hogy ő bár ezt nem tartja veszélyesnek, illetve nem tartja veszélyesebbnek mint mondjuk egy "berúgást". Még mindig nálunk van, l8 éves koráig nem lehet. Én nagyon bízom benne, hogy mire el fogja érni a 18 éves kort, fejlődni fog addigra a saját személyisége és az önkontrollja, hogy már egy belső gátlás is lesz, nemcsak én.

Fekete Ágnes: – Bizalom és mégis egy határ. Általában a szülői és a pedagógusi munkában az a nehéz, hogy tudja megőrizni úgy a bizalmat, hogy azért mégis megőrzöm az aktualitásomat is. Tehát azért én nem vagyok egy haver!

Csányi Ágnes: – Így van! Nagyon sokszor keverik a tanár és a szülői funkciót nagyon helytelenül. Tehát egy szülőnek valóban nehezebb lenne azt mondani, hogy bízom benned, de "ugyan pisilj már, mert szeretném tudni, hogy mit csináltál éjszaka a buliban!" Sokkal nagyobb szerepe van a bizalmi funkciónak, mint a feladatoknak. Nem azt jelenti, hogy egy szülő nem szabhat feltételeket, hogy igen is takarítsd ki a szobádat… stb. Tehát, hogy nincs ilyen funkciója. A tanári feladatkörnek és szerepkörnek sokkal nagyobb mértékben jellemzője a számonkérés, és ez egy normális dolog. Ilyen szempontból abszolút mértékben összefügg az iskolai munkával. Hiszen, ha egy tanuló idejekorán belecsúszik egy drogozásba, akkor képtelen teljesíteni az iskolai kötelezettségeit. Ha már ebbe ennyi energiát fektetünk és például kifizetjük a tesztek árát, akkor elhiszik nekünk. Ez benne a legszebb! Elhiszik nekünk, hogy komolyan gondoljuk, mert különben mit vergődnénk vele. Ez fontos, hogy egészséges maradjon a teste és a lelke!

Fekete Ágnes: – Az érdeklődőket kérjük, hogy bátran tájékozódjanak az elhangzott programról elsősorban e-mail címünket ajánljuk: [email protected], de a műsor telefonszámát is: 333-1118.

E hét péntekén lesz a Nők Imanapja. Dani Esztert hallhatják, aki a Bocskai úti evangélikus templomban fogja vezetni az imádságot.

Dani Eszter: – A Nők Ökumenikus Világnapjának az alkalmát itt Budapesten március 7-én l8 órakor a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség tanácstermében, a Bocskai úton fogjuk tartani. Minden évben egy országnak a keresztyén női fogják összeállítani a programot, az ima liturgiáját, a témáit. Ebben az évben a libanoni keresztyén nők állították össze a programot. Budapesten több helyen is lesz imaalkalom. Az evangélikus gyülekezetnek az alkalmán az lesz a különleges, hogy ezt ökumenikusan fogjuk megtartani. Tehát én mint református lelkész fogok ott szolgálni. A kerületnek a különböző gyülekezeteit meghívták, hogy együtt imádkozzunk.

Fekete Ágnes: – A Református Nőszövetség hol tartja az alkalmát? DE.: – A Böszörményi út 28. szám alatti Buda-hegyvidéki református gyülekezet templomában tartja ugyanezt az imanapot.

Fekete Ágnes: – Ennek a kis füzetnek a címoldalán, amelyik programját mutatja be egy kép található, állítólag egy libanoni festőnő rajzolta. A Szentlélek mintha kiáradna, és a lángban egy nő látható, aki mintegy így megkapja a Szentlélek ajándékát és ezek a lángok állítólag a Szentlélek gyümölcsét jelképezik. DE.: – Érdekes azt látni, hogy Jézus körül hogy voltak jelen a nők, és a feltámadásakor is hogyan mozdultak meg a nők. Az Apostolok cselekedeteiben is végig ott vannak a nők, akik kulturálisan akkor még nem voltak egyáltalán fontosak. Számomra nehéz ezt így megkülönböztetni, hogy feltétlen nő vagy férfi. A Szentlélek kitöltetik, ajándékokat kapunk és nagyon fontos, hogy attól függetlenül, hogy nők vagy férfiak vagyunk az ajándékunknak megfelelően elfoglaljuk a helyünket a szolgálatban is. Tovább adjuk azt, amit mi kaptunk, speciálisabban. Hálaimádság: "A libanoni asszonyokkal együtt leborulok eléd Jézus Krisztus és szívem mélyéből hálát adok neked. Te vagy a mindenség ura, Te vagy az élet forrása, az irgalom kútfője. Te ajándékozol békességet, te gyógyítod sebeinket. Köszönjük neked."

Csöndben az Ige mellett

Fekete Ágnes: – Isten szavát olvasom Lukács evangéliuma 11. fejezetéből:

"Mikor az erős ember fegyveresen őrzi a maga palotáját, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb ember tör rá, s legyőzi őt, akkor elveszi minden fegyverét. Aki nincs velem ellenem van. És aki nem gyűjt velem, tékozol. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken járkál, nyugalmat keresve. És mikor nem talál azt mondja: visszatérek a házamba, ahonnét kijöttem."

A világ tele van fél megoldásokkal, időlegesen befoltozzuk a nadrágot, átmenetileg elhelyezünk valakit, valahogy túléljük azt a korszakot, – mondogatjuk. Jézus teljes megoldást hoz, ő nem csak egy időre szabadít meg. Példázatunk elénk tárja, hogy milyen a gonosz. Abban az időben nem elvont fogalmakkal beszélgettek az emberek mint ma, hanem képekben. Amikor az emberi gonoszságról beszéltek, azt mondták: Gonosz lélek! Ennek a léleknek nincs nyugalma, bolyong a pusztában. Addig van hatalma, olvassuk, amíg egy erősebbel nem találkozik. Jelképes beszéd. Azt mondja el egyrészt, hogy a gonosz mindig relatív. Csak az Isten abszolút és szeretet. A Biblia nem a gonosz és a jó erők harcára tanít. Mintha azok egyenrangú félként vetekednének a világban. Isten a teljesség! De a gonosz nem hordozza a egészet. Ha egy kicsit kevésbé engedjük be a rosszat, akkor az addig lesz érvényes, amíg egy még nagyobb erő nem érkezik. A gonoszság körül mindig méricskélés van. Minden attól függ, amíg el nem tűnik egészen, addig csak erőviszonyok kérdése, hogy mikor, mit döntünk. Most így, máskor úgy. Azt is elmondja ez a kép, hogy a gonoszságban soha nincs nyugalom. Amíg csak erőviszonyok kérdése, hogy ki győz, nincs nyugalom. Hiába ürítik ki a házat, a szívet, többszörös erővel tér vissza, mert állandóan jelen van. Éppen relativitása miatt örökké kérdőjelet helyez jelentéseink végére. Teret keres magának, mint a víz áradáskor. Nincs emberi kézben olyan erő, ami megállíthatná. Gyengébbek vagyunk. A vizet sem tudjuk testünkkel megállítani. Mit lehet akkor tenni? Emlékszem több évvel ezelőtt olvashattunk egy egészen fals kábítószeres misszióról, amikor sok-sok drogos megtért, majd tömegével lettek öngyilkosok. Kiürült belőlük valami, de valójában nem került a helyére semmi. Igaz lett az életükre, hogy rosszabb lett a sorsuk. Érzelmi felindulásból nagy dolgokra képes az ember. De ettől még csak üres lesz a ház. Ha minden energiánkat az tölti be, hogy ne rosszat tegyünk, akkor gyakran lefelé visz a nehézkedés. A tagadás még nem állítás! Isten minden felkelő nappal, egy tükör tiszta lapot tár elénk. Vajon nem azért mocskolódik be gyakran, mert üres marad? Aki velem nem gyűjt tékozol. Jézus arra hív mindannyiunkat, hogy napról-napra keressünk, zörgessünk, kutakodjunk az ő kincsei után.
Ámen