2003-06-11

MINDENTBELEVÉL

Legutóbbi levelünkben ugyan "bejelentetett", hogy a zsinati választási témát nem boncoljuk tovább, én mégis tovább fonom ma ezt a kérdést az alábbi levél miatt. Egy újságíró kollegám irt még régen egy cikket a református egyházról. Azt kérdezte tőlem: Mi van itt nálatok, mindenki fél? Akit megkérdeztem, mind azt mondta: nem nyilatkozom, megkérdezem a főnökömtől stb. Ezt a visszajelzést jellemző képnek tartom. Magam is úton-útfélen bukkanok olyan emberekbe, akik hasonló figyelmeztetésekkel látnak el. "Na ezt inkább hagyjuk…ne húzogassuk az oroszlán bajszát,… ez nem téma…" Úgy gondolom, addig nem lesz színvonalas kommunikáció egyházunkban, amíg a NYILTSÁG ÉS BIZALOM nem jellemzi beszélgetéseinket. A nem bántalak, hogy te se bántsál elv – nagyon eluralkodott köreinkben.

Kedves Ági!

Futó Zoltán vagyok, most már nem Biharugráról, hanem Sarkad város újteleki részéről, a Sarkad-újteleki Református Egyházközség lelkipásztoraként írok. ….Sokat kaptam a levelekből. Most azonban engedd meg, hogy észrevételt tegyek. Zsinati tagnak választott meg Egyházmegyénk gyülekezeti közössége, így ott voltam a leveledben említett zsinati ülésen. Ennek alapján kívánok jelzést adni, hogy a zsinati ülésen nem Média Törvényről volt szó, hanem média-koncepcióról. Ez önmagában arra utal, hogy nem kell feltétlenül a törvényalkotás folyamatán keresztül mennie. Nem média törvény került felolvasásra a Zsinaton (eddigi legjobb tudomásom szerint ilyen törvénye nincs a Magyarországi Református Egyháznak), hanem az Egyházalkotmány, azaz a Magyarországi Református Egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló, többször módosított 1994. évi II. törvény. Ennek 142. § (4) és (6) bekezdésére többször is hivatkoztak az ülésen: (4) A Zsinat második ülésén választja meg a Zsinat Elnökségének javaslata alapján: a zsinati tanácsost, a zsinati jogtanácsost, az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnökét (a gyűjtemények vezetői véleményének meghallgatásával), stb. A (6) bekezdés így szól: A Zsinat a Zsinat Elnökségének javaslatára meghívás vagy pályázat útján választja meg: a Református Lelkészi Nyugdíjintézet igazgatóját, a Kálvin Kiadó igazgatóját, a Református Pedagógiai Intézet igazgatóját, a Református Pedagógiai Szakszolgálat igazgatóját, az egyházi sajtóorgánumok felelős vezetőit, a rádiós és televíziós vallási adások felelős szerkesztőit.

Az Egyházalkotmány alapján tehát jogszerűen járt a Zsinat Elnöksége. Hiszen a törvény a javaslattétel jogát az Elnökségre bízza. Hogy jó-e a törvény, vagy sem, arról nem kívánok vitát nyitni, mert ezt a vitát először a Zsinaton kell elindítani (el fog indulni), s ha szükséges, akkor kell és érdemes közegyházi vitára is bocsátani.

Azzal sem érthetek egyet, hogy a Zsinat csupán jóváhagyja az Elnökség javaslatát. Választásra került sor, titkos választásra. Igaz, a szavazócédulán csak egy jelölttel, amit nem tarthatunk szerencsésnek, de még itt is és így is kifejezésre kerülhetett, és került, (a szavazati arányokban) hogy kit mennyire támogatnak a zsinati tagok. Nyilván, ha több jelölt van, a szavazati arányok másként alakulhatnak. Egy jelölt esetén csak annyiról szól a szavazás: "Támogatom – nem támogatom." Az pedig, hogy a Levélben is említett, több mint 900 aláírással érkezett beadványt figyelembe vette az Elnökség, éppen arra utal, hogy a közegyházból érkező jelzéseket nem kívánja elmellozni az Elnökség.

Tény, hogy sok tennivaló van és lesz Egyházunkban. Sokat kell imádkozni azért, hogy a Zsinat betöltse a – hiszem, remélem, hogy nemcsak emberektől nyert – küldetését. Az is tény, hogy a Zsinat tagjai is "csak" emberek. Annyiban Isten eszközei, amennyiben Istennek engedelmeskednek. Mivel azonban szolgálatuk sokakra kihat, értük, értünk sokkal többet kell imádkozni, s nekünk magunknak is, hogy a Sátán ne használhassa ki emberi gyengeségeinket, bűneinket, tévedéseinket. Tudom, hogy nem kevesen vannak a Zsinaton, akik ezzel a szent félelemmel ülnek be, szólnak, vagy éppen hallgatnak.

Testvéri köszöntéssel:

Zoli

Kedves Zoli!

Köszönöm, hogy írtál. Az már önmagában reménységgel tölt el, hogy EGY ZSINATI TAG IR arról, ami történt, hogy beszélünk ezekről a dolgokról. Végre nem söpörünk mindent a szőnyeg alá. Sajnálom, hogy én is csak folyosói pletykákból és az MTI jelentéseiből tudok informálódni.

Egyáltalán nem kételkedem abban, hogy jogász módon meg lehet magyarázni mindent. Bár voltak a pályázatok kapcsán pl. a kihirdetések körül szabálytalanságok, de spongya rá. Egyetlen dolgot hadd említsek meg, Kósa István esetét. Azzal az indokkal utasították el pályázatát, hogy nem csatolta a nyelvvizsga papírját. Én sem csatoltam. El is hangzott a bizottság ülésén, hogy elutasíthatnánk. (Három nyelven készítettem már szinkronizált riportokat…)Mindenestre nem ugyanazt a törvényt szabták az egyikre, mint a másikra. Ez nem jól van így. Ahol a törvény üres, lötyög az egész rendszer. Biztosan emlékszel, mennyire jól együttműködtünk Biharugrán. Emlékszel arra, hogy mi két napot utaztunk 3 pici gyerekünkkel, aztán együtt izgultunk, és jó lett az adás. Jó volt a prédikáció, az egyik legjobb, ami lement a rádióban. Ez nagy feladat és nagy dolog. Ehhez képest úgy döntött a bizottság, hogy meg sem hallgatta a műsoraimat, ne ismerték az egész helyzetet. Itt nem az én személyemről van szó, hanem az ügyről. Többen a zsinati tagok közül szerették volna és kérték, hogy előbb szülessen meg egy koncepsió és azután ehhez keressenek megfelelő embereket. Végül mégis bizonyos személyek esetében döntés született, mások esetében nem. Az aláírás gyűjtés szerintem nem jelzi az egyháztagok véleményét. Ezt szociológusoktól lenne érdemes megkérdezni. Dr. Hegedűs Lóránt érdekében számos hasonló méretű aláírásgyűjtő akció volt. (Sok esetben ugyanazok a notorikus aláírók.) Akkor a zsinaton elhangzott, mint a dokumentum érvényét megkérdőjelező állítás, hogy egyházalkotmányunk nem ismeri az aláírásgyűjtés fogalmát. A másik gondom, hogy a törvényünk nagyon hézagos. Eddig minden hat évben másként értelmezték. A törvény alap intenciója, hogy a zsinat a döntő szerv. A bizottságoknak jelölő szerepet nem ad a törvény. Most mégis az történt, hogy gyakorlatilag, de facto a bizottság döntött a jelölésekről, mert az ő szavazatuk alapján lett érvényes, vagy érvénytelen a pályázat, a zsinat elé egy név került. Hat éve ez nem így volt. Ez egy olyan stílus, intézkedési és szavazási mód bevezetését jelenti, ami szerintem nem alkalmazkodik az alkotmány alapelvéhez. Az lenne a bizottság lényege, hogy – mintegy szakértőként a döntéseket előkészítse. Éppen ezt a funkciót jelen esetben nem töltötte be. Mindenki tapasztalhatja, hogy a gyülekezetekben a szétesés irányában – lassan mindenki azt tanít és csinál, amit akar, a vezetésben pedig a centralizálás irányában halad a törvényalkotás. Az osztályvezetőket már nem választják, hanem kijelölik stb. Ez a súlypont áthelyeződés egyébként lehet akár jó is, de meg kellene vizsgálni, hogy megegyezik- e az alkotmány szellemével.

Szeretettel köszönt,

Fekete Ágnes

Fekete Ágnes: – Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm Hallgatóinkat! Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Ma, pünkösd utóján ünnepi műsort hallgathatunk Hűvösvölgyi Ildikó színművész vallomásaival. Reményik Sándor istenes költészetéről és a versek kapcsán önmagáról fog beszélni. Éppen pünkösdkor és egyben a születésnapján beszélgethettem vele. Holnap este 6 órakor a Budapest, Toroczkó téri templomban fogja előadni azt a Reményik verscsokrot, amelynek Csendes csodák a címe. Először a címadó verset mondja el Hűvösvölgyi Ildikó. /Oboa szóló/

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a szívedre, Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog, Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodálatosabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled, Nem csoda ez? – s hogy tükröződni Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök. (Oboaszóló)

Hűvösvölgyi Ildikó: – Én ma meg tudom érteni azokat a bölcseket, akik csak egy Bibliát akarnak magukkal vinni. hiszen ha nem tudom hány életünk lenne, akkor sem tudnánk ezt A Bibliát a maga teljességében végigolvasni, hiszen olyan sok minden van benne. Nem? Akkor még ott vannak a zsoltárok! Érdekes, hogy amióta járok a templomba, látom, hogy az emberek fogják a zsoltárt és énekelnek. Ki-ki kotta tudása szerint. Ez egy nagyon nehéz kombinációs gyakorlat sokszor. Lapozod, hogy mi van a kottában és hozzápasszítod a szöveget. Egy közösség együtt énekel, ki-ki a maga módján. Van aki hamisan, mert nincs is hallása, de legalább próbálja, olvassa és úgy tesz mintha… Ezek olyan helyes esetlegességek, ami megindít engem, amikor ott vagyok a templomban. Én soha nem szoktam hangosan énekelni, mindig azt hallgatom, amikor a többiek hogy énekelnek: Hogyan kíséri az orgonista, milyen szép akkordokkal, hogy dúsul egyre, amint jönnek a különböző versszakok. Ennek vannak nagy szépségei, amelyet ha otthon maradsz és nem mész el, soha nem fogsz meghallani. Akkor az ember megy haza, már másképpen szól a családjához, aki éppen akkor kelt föl, és akkor minden más! Ezt viszi magával és táplálkozik és talán kitart következő vasárnapig. (Derűs kacagás!) Őrszentmiklóson születtem, egy kisfaluban, amit ma Őrbottyánnak hívnak és én ott konfirmáltam, ott jártam templomba. Nekem nagyon erős hitem volt, mint kislány. Tudom, hogy ott is az isteni erő működött, amikor másfél éves koromban nagyon beteg voltam. Agyhártyagyulladásom volt, tüdőgyulladásom volt, szerintem mindenki más ebbe meghalt volna. Abban az időben, amikor ez történt, 54-ben talán, nem voltak meg még azok a gyógyszerek itt Magyarországon. A keresztmamám gyermekorvos volt és megszerezte ezeket a gyógyszereket és megmentett engem, és életben maradtam. Biztos vagyok benne, hogy ez is úgy rendeltetett akkor, hogy nekem életben kellett maradnom. Őrszentmiklóson a tanító kislánya voltam, Hűvösvölgyi Ferenc és a Kató néni kislánya, aki nagyon tehetséges volt, mindig énekelt, zongorázott, táncolt. Amikor a konfirmáció elérkezett, senki más nem tudta úgy a dalokat, a zsoltárokat, mint én, és mégsem tehettem meg, hogy a többiekkel együtt konfirmáljanak a templomban. Nekem el kellett vonulni és négyszemközt megtenni ezt a vallomástételt és megerősítést. Tanító néni volt az édesanyám, és abban az időben bizony veszélyes volt ez. Ott sírtam a karzaton, amikor a társnőim és a társaim konfirmáltak. Ez annyira fájdalmas volt. Aztán fölkerültünk Budapestre, a Konzervatóriumba jártam, zongora-ének szakra. Ott is egy csodálatos tanárom volt, Kertész Lajos, aki a mai napig prédikál a templomban. Tehát azt a vonalat ő bennem erősítette, azt a tisztaságot, azt a hitet. Úgy emlékszem, hogy talán többet beszélgettünk, mint zongoráztunk. Főleg miután kiderült, hogy én nem leszek zongorista. Abban a négy évben a 14-18 éves koromig nagyon sok hatás ért engem. Mint falusi leány, aki bekerült Pestre, azért egy picit eltérültem ezektől a dolgoktól, de nem sokáig, mert a Böszörményi úti templomba jártam. Cseri Kálmán abban az időben ott prédikált. Én fiatal koromból is ismerem, és érettségiig és oda sokszor lejártam és lementem, hallgattam az igehirdetéseket, és aztán fölvettek a Színművészeti Főiskolára. Van egy katolikus templom a főiskolánál, ott a kórház mellett, a Rókus Kápolna. Én oda mindig bejártam imádkozni, hogy fölvegyenek, hogy "ne úgy legyen ahogyan én akarom Uram, hanem úgy ahogy Te!" Egy 18 éves leány ezt még így nem tudta megfogalmazni, én nagyon akartam színésznő lenni. De ehhez nekem hozzátartozott, hogy oda bementem. Fölvettek, és akkor az az igazság, hogy teljesen színésznővé váltam. Illetve csak ez a pálya és ennek minden szépsége és gyötrelme foglalkoztatott. Természetesen az ünnepeken mindig mentünk templomba, mindig Úrvacsoráztam, de nem voltam olyan templomba járó mint azelőtt. Nem olvastam és nem forgattam annyit a Bibliát, mint azelőtt. Mára ez a visszatérés gyakorlatilag egy kör, ami visszakanyarodik magába, így 50 év tájt, tehát ez így megtörtént.

Fekete Ágnes: – Volt olyan időszak, amiről úgy érzed, hogy életed mély pontja volt? Úgy képzelem, hogy egy színészélet azért nagyon sok gyötrelemmel és sokszor kísértéssel is jár.

Hűvösvölgyi Ildikó: – Nagyon sok mélypont volt, de azt kell mondjam, hogy énrám mindig vigyáztak odafentről. A legvadabb helyzetekben, amikor merülhettem volna nagyon mélyre is, mindig volt bennem egy olyan iránymutató, amely egyértelműen megmutatta, hogy merre kellett mennem. Ezt nem lehet igazából ésszel megmagyarázni: Miért döntöttem abban a pillanatban így vagy úgy? Miért nem mentem el egy partira? Valami azt súgta, hogy nem kell elmennem. Miért nem mentem ki Németországba énekesnőnek? Mert nem kellett. Nekem családom van itthon, és énnekem itthon kell lennem. Én nem hiszek abban, hogy valaki kint él, meg itthon él, és a kettő ugyanaz. Egy családnak együtt kell élnie. Így 50 éves fejjel visszanézni az életre már könnyű bölcsnek lenni. Harmincéves voltam amikor a Macskákat bemutattuk. Akkor voltam a "top"-on, ahogy mondják. Úgy éreztem, hogy mindent meg tudnék csinálni, annyi energia van bennem, annyi erő és olyan boldogság, hogy nekem ez sikerült. Nem kellett elmennem a Madách Színházból, ahol gyakorlatilag nyolc évet vártam a Macskák-ra. Addig nem történt ott velem semmi! Más azt mondaná, hogy engem itt nem használnak, megyek! Bennem mindig a türelem, meg a hűség diktált – ami ma nem divatos fogalom – a társunkhoz, a színházunkhoz, a barátainkhoz. Egy csor kísértés volt persze, én milyen tehetséges vagyok és milyen nagy. Mégis azt kell mondjam, hogy az azerő mindig működött. (Oboaszóló)

Fekete Ágnes: – Lassan a református gyökereid is felderengtek?

Hűvösvölgyi Ildikó: – A múlt héten volt az Ige Pál apostol első levele a Korinthusbeliekhez 13-14. rész. A 13. a szeretetről az a híres rész és a 14. az arról beszél, hogy kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat. Leginkább, hogy prófétáljatok. Ezzel a prófétálással végül is az ember nem igazán tud egy darabig mit kezdeni a saját életében. Mit is jelent ez, hogy prófétáljunk? A színésznek mi a prófétálás? – a deszka, a színpad. Nagyon sokáig az életemben valóban ilyen önmegvalósító örömünnep volt a színház, ahol szerepeken keresztül tudtam adni az embereknek. Legalább is remélem, hogy tudtam adni, jelmezekbe bújva. Azután egyszer csak, úgy a 90-es évek elején, valahonnan "föntről" elkezdtek nekem olyan szerepeket küldeni, amelyek már azért nem ilyen egyszerű dolgok. El kezdtem egy Józsefet játszani. József és testvérei, hogy mit jelent egy apának, ha a gyermekei közt különbséget tesz. Azután jött a Jean D’Arc a máglyán, Honegger oratóriuma, amelyet színpadon soha nem játszottam, mert igazából talán nem is nekem való a Johanna. Ez a fajta feldolgozás nagyon-nagyon jó volt. A hitről, az erőről és az Isten iránti szeretetről szól, és hogy egy csöppnyi teremtésben is akkora elő lehet és kifelé sugárzik, hogy szinte az egész világot megrendítheti. Akkor megkaptam utána az Apácák-at a Madách Kamara Színházban, amely egy humorosabb, tehát polulárisabb formában, de ugyancsak az Isten szolgálatáról szól. Ennek megkoronázásaként jött a Mária evangéliuma, amit gyakorlatilag 92-től 97-ig játszottam. Ez mind azt eredményezte, hogy a szerepeim visszahatottak az életemre. Amúgy is egyébként a színésznél úgy van, hogy el kezdenek benne működni a szerepek. A rossz szerep is és mindenféle dolog a gondolataiba beférkőzik, és azzal él. Akkor is, amikor ilyen a szerep, mint a Mária. Mindent átél az ember, persze emberi módon. Azt soha nem fogja tudni senki, hogy mit érzett valóban Mária. De ezek a dolgok, az hogy én ezt játszhattam, ezek jobbá tettek engem. Sokkal gyakrabban forgattam a Bibliát, megint visszatértem az ősforráshoz. Tehát én úgy érzem, hogy visszatereltek engem Föntről, mert az ember bizony sok mindent csinál is, sokfelé tevékenykedik, sok mindenről gondolja, hogy fontos, és közben a legfontosabb elvész. Nagyon érdekes dolog, hogy a Márián keresztül – én nem tudtam még akkor, hogy ez így van -, de prófétáltam is. Nagyon sok barátot szereztem magamnak. Van egy barátném, fogadott leányom, aki akkor 16 éves volt, meghalt már régen az édesanyja, és ahogyan engem látott ebben, az élete megváltozott. Bármerre mentem az országban, mindenhova eljött, mindenhol megnézett engem a Máriában. Ma már anyuka, kisfia van, de erre büszke vagyok és nagyon boldog vagyok, hogy rajtam keresztül át tudott sugározni ez a bizonyos isteni üdvözülés, ez az isteni erő. Én csak egy közvetítő voltam.

Fekete Ágnes: – Miért választottad a Reményik estet, ezeket a verseket?

Hűvösvölgyi Ildikó: – Mert ez így "rendeltetett," hogy Reményikkel feleljek rögtön. Visszatérve ehhez a kislányhoz, akit a Mária evangéliuma során elém vetett az élet, ő adta a kezembe először a Reményik kötetet, illetve egy válogatást. Mivel a Muzsikáló délután műsorvezetője voltam a Bartók Rádióban akkor, 97-ben, ott mindig olvastam Reményik verseket. Mindig valamelyik Bach-hoz, vagy éppen ahhoz a hangulathoz kerestem Reményiket. Egyre jobban érdekelt ez az ember. Nem tudtam róla semmit, mert hiszen az én tananyagból kimaradt, meg a gyerekeim tananyagában sincs benne, de édesanyáink tananyagában benne volt.

Fekete Ágnes: – Ő a háború előtt nagyon népszerű volt.

Hűvösvölgyi Ildikó: – Igen, nagyon népszerű volt. Akkor kiadták az összes összegyűjtött verseit, és én rögtön megvettem a férjemnek, természetesen ajándékba, de tudtam, hogy én fogom használni. Valahogy hagytam magamra hatni, olvasgattam nyáron Szentendrén, amikor kimegy a család a szentendrei nyaralóba. Ott a természet, ott a zöld, ott a kert. Akkor ott kiültem és nem véletlen, hogy ott olvastam tavaly nyáron és ott készültem el ezzel az összeállítással. Reményiknek is nagyon sokat jelentett a természet. "A növényvilág mind szebb tebenned, szebb a gyümölcs, mely kín nélkül terem, szebb a halál és szebb a születés, sokkal-sokkal szebb a szerelem." -ezt írja. Ami érdekesnek tűnhet, hogy Reményik Sándorról azon kívül, hogy 51 évet élt, – 1890-ben született és 1941-ben halt meg – semmit nem tudtam. Én ezt a költőt, ezt a férfit a versein keresztül ismertem meg . Nem is igyekeztem nagyon sokáig, hogy valamilyen anyagot szerezzek hozzá, mert szerintem mindennél többet mondanak róla versei. Biztos, hogy nem véletlen, hogy én nem vagyok magányos, nekem családom van, nem vagyok elszakítva a népemtől, én Magyarországon születtem, én itt vagyok otthon, itt van a hazám. Azokat a dolgokat nem éltem úgy át, mint ő. Mégis nagyon sok gondolata, sok minden lelki rezdülése megérint és a mai helyzetben is szól. De ezzel nemcsak én vagyok így. Most hogy készen van az est, és remélem, hogy sokat fogom vele járni az országot szeptembertől, remélem, hogy az emberek magukra ismernek. Itt találkozott bennem talán ez a bizonyos "prófétáljatok.!" Van az első vers, ez a nyitó vers: " Óh, régi versek, rozsdás fegyverek! Segítsetek és fényeskedjetek! A vers legyen esküvő, temetés, keresztelő és igehirdetés. Amikor összeolvad költő és lelkipásztor, ember csak az, ki szelíden is bátor." Ezek a versek, ezek bizony próféciák, nekem ezt kötelességem elmondani az embereknek, hogy jobbak legyenek. Magam is minden nap küzdök, mert az ember, hiszem, hogy eredendően jó, és fehér az ősszín – mondja Reményik is, de egyszer csak megtörik egy hitvány üvegen, és aztán egyszer csak szertehull az egysége és próbáljuk összeállítani darabokból, csak nagyon nehéz már azt a gyermeki ős tisztaságot megtalálni. És a bűn…, amely sajnos ott van a lelkünkben és mindennap meg kell vele küzdeni. A pici bűnökről beszélek, és mindjárt megértik mire gondolok. Azt mondja:

"A legizgatóbb a film Ha egyszer minden láthatóvá lenne, Ha filmre vetődnék minden titok, Minden, ami 24 óra alatt Az ember lelkében átkavarog. A tisztátlanság minden ördöge, A bűncsírák, a kárhozott magok, Akkor látnók csak mily sötét az ember, Milyen feketén lángol a szurok, De akkor látnók csak milyen szép az ember, Hogy tusakodnak benne angyalok az ördögökkel nap lenyugovásig."

Ezt minden ember megérzi és átéli, legalábbis én úgy gondolom, az igaz emberek igen. Arra kell törekednünk, hogy jobbak legyünk.

Fekete Ágnes: – Nagyon megérted azt a küzdelmet, ami Reményikben rejlik, a bevezetőben is mondtad ezt. …

Hűvösvölgyi Ildikó: – Igen, igen ez így van. Biztos, hogy nem véletlen az, hogy az ember ehhez a költőhöz nyúl. Én soha nem csináltam még egész estés verses műsort. Ott van például az, ami a lélekről szól. Most Pünkösd van, és "…azt mondja a bohóc magának: Oly mindegy, költő vagy komédiás, a cirkusz előtt egy a két szerep. Oly mindegy tapsot kapsz-e vagy babért, vagy hagymakoszorút, feszítsdmeget, a játék így is, úgy is lepereg. Oly mindegy, költő vagy komédiás, a cirkusz előtt egy a két szerep. A lényeg az, hogy Te önnön magad hősnek, vagy pojácának érzed, hisz lényegében egy a két szerep. A fontos az, hogy Te mit érezel. Ha erős vagy, csak új erő fakad a vessző nyomán merített szívedből, ha gyenge – lerogysz a babér alatt. A lelked így is, úgy is egy marad." Ilyen kis pici gondolatok, amelyek megérintik – nagy filozófus volt Tele van kétellyel önmaga iránt, a világ iránt. Azt írja, hogy

"Álltam valami messze piacon, és tarka rongyként ráztam lelkemet. Így tűnt a hajnal, így futott a dél, így jött rám a késő alkonyat. Utolsó munkás, és utolsó óra. Itt állok a szőlőhegy tövén, nyomodba szegődnék Istenem. Ezt az utolsó órát add nekem!"

Tehát kétkedik abban, hogy amit ő csinál az jó. Mélyen humanista. Merem remélni, hogy ezzel az esttel tudok adni az embereknek valamit. Ha csak azt, hogy:

"Ez így rendeltetett, hogy ne lehessek soha, senkié, És ne lehessen enyém senki sem. És mégis legyek a mindenkié, és legyen enyém az egész világ. Óh, árvasággá szűkült végtelen, óh végtelenné tágult árvaság."

Ha csak ezt a pici, egy-egy gondolatot tudok az embereknek adni, és megismerik Reményiket, akkor már megérte az én munkám.

Fekete Ágnes: – Emlékszem, úgy konferáltad be az elején, hogy a "nagy kétkedő". Benned is vannak ilyen kételyek?

Hűvösvölgyi Ildikó: – Óh, igen. Hiszen megerősítést várunk. Ezért nagyon fontos, hogy az ember templomba menjen, hogy a többiekkel együtt érezze az Igét, és érezze a Szent Lelket, és érezze a bizonyságot, a többiekkel együtt imádkozzon. Olyan fantasztikus, amikor a csöndben érzed a másiknak a leheletét, a gondolatok ott suhognak, és mindenki valamit kér. Az egyiknek könnyes a szeme, a másiknak álmos és fáradt, de azért neki is van imája. Szóval az emberek együtt… és mindennapi bibliaolvasás. Jó, nem azt mondom, van az embernek azért olyan nap, amikor kimarad, de azért nagyon-nagyon fontos dolog. Igen, megerősítést kell nyernünk, mert emberek vagyunk és gyarlók vagyunk.

Fekete Ágnes: – Ebben a levegőben benne élni, valami ilyesmire gondolsz.

Hűvösvölgyi Ildikó: – Ez olyan mint a kisgyermek. A kisgyermeknek szüksége van arra, hogy a dolgok rendszeresen történjenek. Megkapja az ételt, jöjjön az anyuka, mosdassa meg, tegye tisztába. Nagyon komolyan kell venni, attól épül. Az ember is attól épül, hogy rendszer van az életében. Végül is én döntöm el, hogy mire helyezem a hangsúlyt, hiszen mondhatjuk azt, hogy ma ez fontosabb, holnap az fontosabb. De valahol neked kell rendet tenni az életedben. A rendszeresség nagyon fontos. Egyszer csak megszokod és hiánnyá válik benned, ha nincs ott a Biblia az ágyad mellett.

Fekete Ágnes: Legelőször személyesen egy Gyökössy Endre emlékesten találkoztunk, és akkor mondtad azt, hogy az első források valahol Bandi bácsi irásai voltak. Hogyan került a kezedbe Gyökössy Endre?

Hűvösvölgyi Ildikó: – Három évvel ezelőtt azt a bizonyos keresztmamámat, aki nekem az életemet megmentette, én kísértem át a halálba. Ő egyedül élt és amikor kiderült, hogy beteg volt, akkor én voltam mellette. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban én mondtam el a Miatyánkot helyette, és én zártam le a szemét. Ez egy nagy ajándéka az életnek, hogy én tőle is kaptam segítséget az életre és én visszaadhattam neki valamit. A hagyatékát fel kellett számolni, azt is én csináltam. Az ő könyvtárában találtam Bandi bácsi könyveit és a mai napig az ő Bibliájából olvasok, a keresztmama Bibliájából. Olyan fantasztikus, hogy alá vannak húzva a fontos dolgok, oda vannak írva, hogy mikor olvasta az Igét, mikor hallgatta. A Reményik esten abból olvastam fel, abból a kis szétfoszlott, bekötött Bibliából. Akkor olvasgattam ezeket a történeteket, amelyek annyira emberiek és annyira közel hozzák az Igét. Azt a bizonyos hitet, amivel az életet kellene élni. Milyen apró dolgokból áll az végül is, például, hogy észrevegyük a másikat! Akkor tegyük meg azt a gesztust, amikor annak szüksége van rá. Erről is szól egy Reményik vers:

"Számba vetted mind a vétkeit…. Ha számba vetted mind a vétkeid, Szemed ha metszőn önmagadba látott: Az ismeretlen sok, sok bűnödért, Még mondj el egy pár miatyánkot."

Vagy egy kiejtett szó, amit ejtünk. Azt hisszük, hogy nyugodtan elmondhatjuk, – s nem! Vagy nem mondjuk ki azt a szót, és akkor azzal ölünk! "Mert virágoskertből sivataggá lesz, mert azt az Igét nem mondottuk akkor ki." Mert csak úgy elnéztünk, nem csináltunk semmit, csak éppen nem vettük észre. Tehát ezek is nagyon nagy bűnök. Emberi, hétköznapi történetek, amiket a Gyökössy Bandi bácsi leírt. Azután elmenten én is Reini nénihez. Abba a szobába, melyben éltek, és meghallgattam Reini nénit és beszélgettünk egymással, láttam azt a széket, melyben annyi ember nyílt meg, annyi ember tette le a keresztjét oda előtte. Ezek nagyon csodálatos dolgok. Meghallgattam a ti adásotokat, amelyben elmondta, hogy micsoda bölcsességgel tudott beszélni. Nagyon szeretem ezt a generációt, anyáink generációját. Olyan sok igazi, tiszta, nem nyafogó, hanem a dolgát tökéletesen alázattal teljesítő ember van. Ez a generáció tudott valamit. Valami fantasztikusat visz tovább, ami hihetetlen. Ezt nekünk meg kell tanulnunk, tovább kell adnunk, ahogyan Reményik mondja, és már akkor azt mondta (38-as vers),

"Teremts óh, Isten! Teremts hát, új esztendőt nekünk! Tiszta lapot, hogy írjuk végre rá igaz történetünk, A szeretet és a jóság álmait. Akarhassuk, amit szeretünk És váljék valóra, amit akarunk. Óh, mert Uram oly szánandók vagyunk. Teremts a semmiből, a szent és tiszta, Örök semmiből egy gyermeket, Egy nem anyától lettet, Egy rózsaszálat, Nem tövön termettet, Egy aranyalmát, nem ágról szakadtat, Valami újat, meg nem átkozottat, Valami szentet, valami mást! Csak állítsd meg e szörnyű folytatást!"

Ezt ma ugyanígy elmondhatjuk. (Oboaszóló)

Fekete Ágnes: – Joel próféta könyvének 2. fejezetében olvashatjuk a pünkösdi próféciát:

"És az utolsó napokban kitöltök az én lelkemből minden testre. És prófétának a ti fiaitok és leányaitok és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a Ti véneitek álmokat álmodnak."

Legkedvesebb ünnepem pünkösd, nincs rajta semmi sallang. Nem kell az angyalkákat, hímes tojásokat lebontani a lényegről. A Lélek fúj, ahová akar. A mi dolgunk csak annyi, hogy kiálljunk a szélbe. Nem emberi erőlködés adja meg azt, amire szükségünk van, hanem a kegyelem. Pünkösdkor az emberi életkor is súlytalanná lesz, hiszen véneitek, azok az emberek, akiknek egyre fogy a jövőjük, álmokat álmodnak. Remélnek és hisznek valami kitapinthatatlan szép valóságban. Álmainkat nem mi irányítjuk, azok belőlünk fakadnak mintegy öntudatlanul. Félelmeink, vágyaink, énünk mélye buggyan ki belőlünk. A Szentlélek munkája, ha testünk korától függetlenül merünk álmodni valamit, és meglátni egy másik valóságot. Álmodozó világban élünk. Soha el nem érhető vágyak révedezésébe hívnak bennünket mindenünnen. A lélek nem álmodozást, hanem álmot ad. Szépet, megnyugtatót és hetedik érzékszervünkkel kitapinthatót. Tehát egy olyan valóságot nyit meg előttünk, amit Isten lelke nélkül nem tapasztalhatunk.

Erről szól Reményik Sándor talán egyik legismertebb verse a Kegyelem (felolvassa: Hűvösvölgyi Ildikó színművész)

Eloször sírsz. Azután átkozódsz. Azután imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erod. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bun, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyu szürkeség Tömlöcébol nincsen, nincsen menekvés! S akkor – magától – megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, Ero, akarat, kétségbeesés, Bunbánat – hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor – magától – szunik a vihar, Akkor – magától – minden elcsitul, Akkor – magától – éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.

(Oboaszóló)