2003-06-18

Vályi Nagy Ervin: A változás keresztyén olvasata című művéből idézünk. Ezt 1989-ben mondta el, és akkor is jelent meg. Most én egyházi változásainkra nézve is nagyon aktuálisnak látom :

"…..A puszta változás sem üdvözítő, boldogító önmagában. Alapjában hamis az a szemlélet is, amelynek képviselője extázisba esik attól a gondolattól, hogy "panta rei", hogy minden változik, "kétszer nem léphetsz bele ugyanabba a folyóba", hogy a ma más, mint a tegnap, függetlenül attól, hogy tartalmilag mi ez a más. Tartalmi meghatározottság nélkül a változás – haladás és fejlődés – apotheosisa ugyanolyan elhibázott, mint a meglévő rend istenítése, a tények apológiája. Az újkori haladás – hit – a keresztyén olvasat szekularizált variánsa -, amely a változásokat magától értetődően egyenes vonalú vagy dialektikus haladásként értelmezte, ugyanúgy széttörött, mint a római vagy kínai császárok változhatatlanság hite. Ha Auschwitz után nem lehet verset írni ( s talán teológiát sem művelni) sokkal biztosabb az, hogy nem lehet a XIX. századi töretlen vortschritt optimizmust vállalni. …. Keresztyén emberekként egyedül abból "olvassuk ki" Istent, aki őt, a hozzáférhetetlent "exegetálta", revelálta, hozzáférhetővé tette: Jézus Krisztusból, a róla szóló bibliai bizonyságokból. Ez az "olvasat" azonban – vagyis a krisztológikus – pneumatikus istenismeret(!) – rendezi és orientálja a világszemléletünket, segíti a változásokban való tájékozódásunkat. Nem receptet, parancsot vagy programot ad, hanem – ha egy szóval kell kimondanunk a lényeget – perspektívát. Olyan perspektívát, amelyben a statusquo sohasem örök és maga a történés sem üdvözítő. Számunkra az egyedül örök, aki az egyedüli üdvözítőnk is. Ez a biztos tudat, vagy tudatos bizonyosság alapozza meg szabadságunkat – a változatlanság és változás világában egyformán. … A lelkesedésének ebben az évében (1989) a "keresztyén olvasat", az evangéliumi szó nem számíthat túl nagy népszerűségre – mivel ez józanságra hív. A dolgok meglódulása, a jégmező felolvadása, a tavaszi változás önmagában nem "megváltó folyamat"! Arra kell figyelnünk, hogyan változnak a dolgok, és mit akarnak a változtatók. Pál apostol írja az egyik gyülekezetnek: Mindent megvizsgáljatok és ami jó, azt megtartsátok! (1Thessz 5,21) Megtartsátok – és munkáljátok! Mindazt, ami – másik levelének szavait használva – "igaz, tisztességes, igazságos és tiszta"! (Fil 4,8) Az értelem, az intellektus fidei vizsgálja meg, mi az, ami a társadalmi környezetében ilyen. Vagyis: Ne akarjatok keresztyén társadalmi programot adni – rekonstantinizálni a világot – mert maga Jézus Krisztus nem a társadalom szerveződés princípiuma. Ezt ne tegyétek, de legyetek munkatársai annak, amit jónak – és azoknak akiket jóknak, igazaknak és tisztességeseknek ismertek föl. A megítélés, választás és elhatározás a ti értelmetek dolga. A keresztyén történelem olvasat józanságra intését és az értelmes megvizsgálás felelősségét azért kell ma hangsúlyoznunk, mert sokan azok közül, akik korábban a mozdulatlanságot szentesítették a meglévőt, mint társadalmi beteljesedést, célhoz érést tömjénezték, most a változás propagandistáivá válnak – anélkül, hogy megvizsgálták volna, milyen változást akarnak, és anélkül, hogy számot tudnának adni érveikről. Végül pedig még egy szempontot kell észben tartanunk a változások miatti lelkesedés idején, még pedig nem csupán a józanság nevében, és a híres magyar szalmaláng ellenében. Azt kell tudatosítanunk, hogy a változás, az átmenet, a vándorlás soha sem a nyárspolgári, kényelmes boldogságot növeli. A magyar változások nem a "gulyás kommunizmus" visszarendezését érlelik. Remélhetőleg nem, noha a nosztalgia még a változások híveit is megkísérti. De hát fából mi sem fogunk vaskarikát esztergályozni. Umberto Eco említ egyik esszéjében egy régi kínai átkot amely nagyon udvarias, mint a kínaiak általában, így hangzik: "Kívánom, hogy élj érdekes, (azaz mozgékony, változó) időkben!" Az érdekes idők rendszerint nem kényelmesek, de Európában azért talán mégsem átkot jelent, amikor a világunk megint egyszer változik."

Fekete Ágnes: – Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm Hallgatóinkat! Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Tegnap a szomszédságunkban egy idős néni eladta a telkét és elköszönt mindenkitől. A közvetlen szomszédasszonyának azt mondta: – Rózsi, ha valamivel megbántottalak, bocsáss meg! Isten áldjon! Nagyon meghatott ez a párbeszéd. Mintha megállt volna egy pillanatra a világ a két idős ember beszélgetésekor. Arra gondoltam, ma minden újság vezércikkében erről az eseményről kellene írni. Bocsánat és búcsú. Csak hogy állítólag az embereket ez nem érdekli. A halálesetekről, a botrányokról, a szenzációkról, az elnökök ügyleteiről szeretnek hallani – állítólag. Pedig ezek az apró események teszik "életté az életet." Ilyenkor látunk, érzünk valami olyan rezdülést, ami elindít bennünk valamit, amiért érdemes élni. Ma egy olyan korban élünk, amikor szinte kilúgozzák az emberek agyát a tájékoztatási eszközök. Az egyház hangja nagyon halvány a média össztüzében. Mégis az élet bizonyos pontjain mindenki elgondolkodik, és hirtelen a lelki és szellemi értékek felértékelődnek. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről hallunk a következő beszámolónkban, melyet Beregfürdőn készítettem a THÉMA Református Teológiai Műhely Konferenciáján.

Először Kuti József lelkészt, majd Faggyas Sándor újságírót és egyházunk presbiterét hallják.

Kuti József: – Beregfürdőn vagyunk. Ez egy egyházi konferencia központ. Egy nagyon kellemes kis környék. Az alkalom pedig a THÉMA Egyesületnek a Konferenciája, amelyet minden évben így a korai nyári időszakban tervezünk.

Fekete Ágnes: – Kik a tagjai ennek az egyesületnek?

Kuti József: – Sokszor szomorkodunk azon, hogy leginkább lelkészek vannak benne, nem mint hogyha magunkat nem nagyon szeretnénk, de jó lenne, ha nemcsak lelkészek lennének itt. Egy-két ember van, aki hűségesen kitart mellettünk. Picit az is a baj, hogy az időbeosztásunk nagyon más. Konferenciánknak a célja: tanítványságra nevelés a 21. században. Az az alapfeladatunk, hogy az embereket Krisztushoz vezessük és tanítványnak neveljük. Most ezek a régi szavak mit jelentenek a 21. században, hogyan lehet ezt a médián keresztül, interneten keresztül, a hagyományos csatornákon keresztül végezni – ezt szeretnénk megfogalmazni és magunkban is tudatosítani.

Fekete Ágnes: – Tegnap úgy tudom, hogy a statisztikai adatokról is volt szó. Sokkal több református ember van, mint akiről tudunk.

Kuti József: – Tegnap a téma azért volt nagyon érdekes, mert körülbelül egy éve forgatjuk a szánkba azokat a számadatokat, melyeket a 2001-es népszámlálás adott a kezünkbe. Ezek mit jelentenek, ezeknek örülnünk kell, vagy rémüldözni kell tőle? A tegnapi nap Kovács Gábornak nagyon jó előadását hallhattuk, nagyon inspiráló volt: Mit jelent az, hogy egy településen háromszor annyi református van mint amiről a gyülekezet tud? Vannak olyan települések, ahol nem 200-400 református jut egy református lelkészre, hanem mondjuk két és félezer. Van olyan 5-6 falu egymás mellett, ahol van 1400 református, de nincsen helyben lakó református lelkész. A kérdés az, hogy ezek a név nélkül és anonim módon megjelölt számadatok a lelkészi szolgálatban mit jelentenek. Lehet-e azt hagyni, hogy 1400 református ember lelkészi szolgálat nélkül maradjon? De ha lelkészi állást szervezünk, akkor kire szervezzük, ki fogja megtalálni ezt az 1400 embert, milyen módszerekkel, hol fog addig lakni? Olyan kérdéseket vet föl ez a sok halott szám, amelyek az egész gyülekezeti vagy lelkészi struktúrát is megváltoztathatják. Különböző statisztikai számok azt mutatják, hogy 500 olyan reformátusból, akiknek a léte csak a statisztikából ismerhető, már nagy valószínűséggel 150-et gyülekezeti közösségbe lehet vonni. Nagyon sok olyan terület van, ahol nem 500-at, hanem ezret meg kétezret ismerünk. A gyülekezeteknek a garmadája van elrejtve azon a területen, ahol egyébként mozgunk és ahol ismertnek véljük magunkat. A tegnapi beszélgetésben az volt, hogy a személyesség és az őszinteség az, melyet ezek az emberek megértenek és megéreznek. Egy statisztika keresztyénként várni és remélni azt a személyességet és őszinteséget, amely a lelkipásztor részéről, a gyülekezet részéről, az egyház részéről megnyilvánulhat – ez az egyik dolog. De vajon elég-e csak várni?

Fekete Ágnes: – Kik voltak a kerekasztal beszélgetés részvevői?

Kuti József: – Olyanok is megszólaltak, akik mintha távolodnának a református felekezettől, vagy legalább is a viszonyuk megakadt, rendezetlen maradt. Vannak olyanok, akik más irányból jönnek, felnőtt fejjel, vagy más felekezet felől közelítenek a reformátusok felé. Én azt éreztem ezekből a beszélgetésekből, hogy ahol személyességet, őszinteséget, komolyságot éreznek, nem manírt, nem álságot, nem valamilyen fölvett szerepet, ott megtalálják azokat a pontokat, ahol aztán ők ebben az egyházi struktúrába, gyülekezetbe bekapcsolódhatnak. Volt egy hölgy, aki katolikusként, felnőttként jár most református gyülekezetbe. Azt gondolom, hogy ő katolikus is és az is marad. De talált gyülekezetet és talált olyan embereket, akinek az őszintesége a tiszta igei tanítása és a személyessége számára olyan meggyőző volt, hogy most időlegesen, vagy bizonyos személyes kapcsolatok meglétéig egy református gyülekezetben jól érzi magát. Volt valaki, aki arról beszélt, hogy bár kapcsolata megakadt a református egyházzal, de az ő református identitása az, hogy reformátusnak vallja magát, emiatt nem nagyon változott. Vannak olyan kapcsolatok, ahol megakadnak egy felekezettel, vagy a hivatalos református egyházzal vagy a gyülekezettel, de egy embert ennél sokkal szorosabb és érdekesebb kapcsolatok kötnek össze, egy adott közösséggel.

Fekete Ágnes: – A saját gyülekezetedben hogy éled ezt meg?

Kuti József: – Három-négy-öt féle típusú kapcsolódást látok a gyülekezettel.

Fekete Ágnes: – Hol van ez?

Kuti József: – Ez Szomód, Tata mellett van a Dunántúlon van egy 3-400 lelkes református egyházközség. Ebben a gyülekezetben vannak, akik tényleg évtizedek óta ott élnek és szolgálnak. Vannak akik most kapcsolódnak be a gyülekezetbe, de még nem tiszta előttük pontosan, hogyan is kapcsolódnak oda. Ezek az emberek sokszor legalább olyan erősen kapcsolódnak hozzánk, mint akinek már a nagyapja is presbiter volt ebben a gyülekezetben. Vannak emberek, akikkel úgy vagyok kapcsolatban, hogy mint gyülekezeti lelkész nem, mint igehirdető pláne nem, de már emberi kapcsolatok vannak. Én mindig azt remélem, hogy amikor majd olyan helyzetbe kerülök vagy kerülnek ők, hogy igei dolgokról is kell beszélni, hogy vigasztalásra van szükség, hogy lelki-gondozói beszélgetésre lenne szükség, akkor ezek az emberek gyorsabban, rizikó és félelem nélkül kereshetnek meg, és kérdezhetnek olyan dolgokat, amiről idáig még soha nem beszéltünk.

Faggyas Sándor vagyok, a Heti Válasz-nál vagyok rovatvezető. Arról beszéltem, hogy a mai magyar társadalomban milyen sajtóstruktúra van, hiszen ahhoz hogy az egyháznak valamiféle kommunikációs stratégiájáról beszélni tudjunk, ehhez meg kell ismerni, hogyan működik a sajtó. A mai modern vagy posztmodern társadalomban az emberek túlnyomó része a médián, ezen belül a tévén keresztül szerzi be az információkat. A média nemcsak információt közöl, hanem az információval együtt orientál is, tehát a véleményeket, attitűdöket tudja befolyásolni. Arról beszéltem még, hogy a médiát lehet olyan szempontból is osztályozni, hogy mi az, ami vezérli a tulajdonosokat. Tehát nyilvánvaló, hogy akik ezt üzleti befektetésnek tartják, azok profitot akarnak termelni a médiavállalkozásból. A sajtó nagy részét ez az üzleti szellem jellemzi. Akár a kereskedelmi tévékről, rádiókról, akár a bulvár sajtóról beszélünk, amiből az következik, hogy itt nem elsősorban értékeket és különböző társadalmi rétegek érdekeit akarják kifejezni és képviselni, hanem a minél nagyobb nézettség, hallgatottság, illetve a sajtónál a minél nagyobb példányszám elérése a cél. Ezzel szemben van másfajta sajtó, amit nevezzünk komoly vagy minőségi sajtónak. Ebbe a csoportba tartozik az egyházi sajtó is, amelynek valamilyen módon mégis csak kell alkalmazkodni ehhez a média struktúrához. Arról érdemes talál gondolkodni az egyházi vezetésen belül is, hogy hogyan lehet a közérdekű kérdésekben eljuttatni az egyház üzenetét. Az egyháznak igen is van küldetése, nemcsak a szűkebb értelemben vett igehirdetés és evangelizáció, hanem bizony nyitni kell olyan társadalmi rétegek, csoportok felé, akik várnak egy ilyen hívó szóra, mert a református egyházhoz tartozónak vallják magukat. Csak meg kell találni azokat a témákat, csatornákat és módszereket, hogy hogyan lehet ezeket a csoportokat elérni.

Fekete Ágnes: – Nagyon nagy gondnak látom azt, hogy míg az anyagi érdekeltség nyilván nagyon egyszerűen és pregnánsan megjelenik, -tehát mitől jó az, hogy valakinek az újságát olvassák, több a pénze – az egyházi sajtó esetében ez az érdek nem jelenik meg ilyen világosan.

Faggyas Sándor: – Igen ez valóban így van. A magyar társadalmat egyébként, mint a legtöbb nyugati civilizációhoz tartozó társadalmat úgy szokták mondani a szociológusok, hogy materiális értékrend jellemzi, tehát alapvetően a fogyasztás és az anyagi javak birtoklása. Az anyagi jólét az, ami az értékrend csúcsán van. A spirituális, szellemi, kulturális értékek háttérbe szorultak. Ezzel együtt azt gondolom, hogy nem reménytelen a helyzet, hiszen nagyon sok ember az élete folyamán kerül olyan választások elé, olyan konfliktusokba, olyan fordulatok elé, amikor valamilyen szellemi vagy lelki tanácsra, segítségre, eligazításra van szüksége. Amikor nem lehet valamit pénzzel megoldani, felvetődik a dolog, hogy kihez forduljak tanácsért? Ha itt az egyház nagyon nyitott a társadalomra és az ilyen társadalmi problémák, konfliktusok, feszültségek felé, akkor igenis a saját maga hivatásának megfelelően, de kidolgozhatja a maga válaszait és egyfajta ilyen alternatívát tud nyújtani, más társadalmi szereplőkhöz képest, akik csak az anyagi értékeket hirdetik.

Fekete Ágnes: – A fiatalok előretekintenek, sokszor félelemmel nézik mi vár rájuk, az idősebbek hátranéznek. Ha ez a két tekintet találkozik, akkor abból nagyon sokat lehet tanulnunk. Most a legidősebb nemzedék egyik tagja szólal meg. Kovács Bálintot hallhatják, akinek a Könyvhétre jelent meg Arcok és vallomások című kötete, melyben visszaemlékezéseket olvashatunk a háború előtti református ifjúsági munka nagy alakjairól.

Kovács Bálint: – Én 1910-ben születtem, tehát a 93. évemben vagyok.

Fekete Ágnes: – Most tetszett nekiállni ezt az egész kötetet összeszerkeszteni?

Kovács Bálint: – Mikor én nyugdíjba mentem 1980-ban, eldöntöttem azt, hogy nem televíziót nézek, nem valami hobby után kutatok, hanem amit átéltem, azt igyekszem leírni. Szerencsére az úti jegyzeteim a háborús években is mind megmaradtak. Nézze, ez a 78. zsoltár azt mondja, "amiket láttunk és hallottunk és amiket atyáink beszéltek el nékünk, nem titkoljuk el azokat a fiaktól, a jövő nemzedéknek is elbeszéljük azok dicséretét, hatalmát és cselekedeteit, amelyeket cselekedett."

Fekete Ágnes: – Ki adta ki ezt a könyvet?

Kovács Bálint: – A Kálvin János Társaság. Egyszerűen megjelent Németh Pál, hogy szeretnék kiadni. Persze, ezek a cikkek 15 év alatt jelentek meg: "Arcok az elmúlt évtizedek ifjúsági munkásairól a református egyházban" – címmel Pógyor Istvánról, Teleki Lászlóról, Papp Béláról, akik börtönt szenvedtek. Velem is csináltak Dobos Károllyal is csináltak interjút. Ezeket mind ismertem, a Szilasiak kivételével 90%- át személyesen. Olyan embereknek tartottam őket, akikről nem szabad megfeledkezni. Jól képzett, tehetséges emberek voltak és – életükből néhány esztendőt volt aki az egész életét,- mint Megyercsi vagy Pógyor István az ifjúsági munka szolgálatára áldozta.

Fekete Ágnes: -Itt van például Fónagy Dezső, ki volt ő?

Kovács Bálint: – Egyik legjobban képzett és legeszesebb ember volt, aki a főiskolás diákok közötti munkára, meg a felsős diákok közötti munkára szentelte életének néhány évét. Aztán Monorra került. Amikor én fölkerültem Pestre, akkor egyszer meghívtam. Amikor belépett a Salétrom utcán, könnybe lábadt a szeme, és mondta: – nem lehet elfelejteni, hogy a Soli Deo Gloria virágvasárnapi konferenciái itt végződtek a Salétrom utcai templomban. Egészen a hatása alatt volt: A zsúfolt templom csak fiatalokkal volt tele, ezt nem lehet elfelejteni. Ha visszagondolok, hogy Apagyon négyszáz szabolcsi legény volt egy konferencián, 400 csizmás legény! Amikor elénekeltük a 90. zsoltárt meg a "Fel barátim"-at, ott mozgott a vakolat. Még ma is a hátamon a hideg fut végig. Ez felejthetetlen élmény volt.

Fekete Ágnes: – Egy könyvbe belekukkanthatunk?

Kovács Bálint: – Itt van, tessék!

Fekete Ágnes: – Itt vannak fényképek is. Itt van éppen Fónagy Dezső is, ő pedig Papp Béla ugye?

Kovács Bálint: – Igen. Erdélyből átmenekült családnak a tagja, aki egy darabig vagonlakóként élt. Előttünk járt a Lónyaiban.

Fekete Ágnes: – Nem volt ugye hová menniük?

Kovács Bálint: – Nem volt lakásuk. Amelyik vagonban átjöttek, egy darabig az állomáson abban laktak. Akkor megépítették a Wekerle telepet és a mostani József Attila lakótelep helyén volt egy barakk épülettömb. Ezekben kaptak aztán lakást.

Fekete Ágnes: – Papp Béla itt kezdte.

Kovács Bálint: – Igen. Írt egy dolgozatot, amelyikben a legélesebben kritizálja a kapitalizmust és a kommunizmust. A keresztyén szocializmusnak az elveit fejti ki. Ma is ki kellene adni, mert a szociális tanításban ő a legradikálisabb volt. A Soli Deo Gloriának utazó titkára, rendkívül jó előadó volt. Tüzes egyéniségére lehetetlen volt nem figyelni. Előbb meghívták Vácra, és Vácról meghívták Karcagra. Amikor jött az iskolák államosítása, akkor ő a legélesebben ellenezte. A zsinati gyűlésen mutatta a hangulatot az, hogy az elnökség Bereczki és Kiss Roland egy hivatalos listát adtak be. Papp Béla egy ellenlistát adott, és ezt szavazták meg, amelyikben benne volt Szabó Imre az esperes is. Ő is benne volt a zsinati tanácsban, amelyiknek döntenie kellett a két teológia megszüntetése és egyéb egyházi földek felajánlása stb. Ügyében. Ekkor felfüggesztették a gyűlést, Papp Bélát letartóztatták, Szabó Imrét pedig kitelepítették. Ez egy időben történt a Pógyor és Teleki László ellen indított perrel. November 30-án volt a Pógyor és Teleki per ítélethirdetése, 24-én és 26-án történtek ezek. Szinte időzítve volt, Papp Bélát 4 és fél évre ítélték el, de Papp Béla eltűnt. Én leközlöm azt a halotti anyakönyvi kivonatot, amelyikben nincs benne, hogy mikor halt meg és hogy hol van eltemetve. A Zsóka, Pap Béláné biztosan nem mondta el azt, amit én tudok: A Farkas réti temetővel szemben van egy protestáns imaház, és ott szokott prédikálni Fekete Lajos. Egyszer azt mondja nekem, hogy : "Képzeld el, egy ügyvéd hallgató mondja nekem, hogy én voltam a Papp Béla védője az orosz bíróság előtt." Mondom: "Te Lajos! Ha találkozol vele faggasd ki!" Legközelebbi találkozáskor azt mondja: "Szóltam az ügyvédnek, és azt mondta, hogy "Lajos én neked soha ilyet nem mondtam!" Közben rájött, hogy ezt neki nem szabad elmondani. Akárkinek elmondom, erre nincs reagálás addig, amíg az orosz katonai bíróságok irataiba nem lehet betekinteni, addig ez titok marad.

Fekete Ágnes: – Itt kik vannak? Teleki László?

Kovács Bálint: – Igen, itt van Teleki László középen.

Fekete Ágnes: – Ő gróf volt ugye?

Kovács Bálint: – Gyömrői család, ők építették ott a templomot. Érettségiző diákként megszervezte, hogy száz szegény családnak adott a gyömrői református egyház ebédet. Megszervezte a cserkészcsapatot, megszervezte a KIE-t. Többek között az általam szervezett ifjúsági konferenciára kerékpáron jött el Rákoscsabára. Amikor délben hívnak be bennünket a lelkész család, hogy ebédeljük. Ő azt mondta: – "Köszönöm szépen. Én amit hoztam magammal a fiaimmal együtt fogom az iskolában egy csésze teával elfogyasztani." Ennyire azonosította magát velük, ugye? Ő nem gróf úr volt, hanem Laci bácsi. Amikor kitelepítették, Várpalotán volt a bányában. Azután amikor 56-ban itt volt az egyházak világtanácsának a gyűlése, akkor Papp László azt mondta Horváth Jánosnak az ÁÉH elnökének: Jönnek ezek a külföldiek, akik Teleki Lászlót ismerték. Mert a KIE világszövetség serdülő csoportjának ő volt a vezetője, és a cserkész szövetség külügyi osztályának ő volt a vezetője. Három nyelven kitűnően beszélt. Akkor szabadon engedték. Aztán ugye 56-ban nem disszidált. Mikor megkérdeztük tőle, hogy miért nem disszidált? Én magyar ember vagyok, nekem itt a helyem. Noha kint a KIE világszövetség azonnal alkalmazta volna, s a fiai pedig kint voltak. Minden vasárnap itt volt istentiszteleten és elmondta a következőt: Várpalotai bányász koromban kitanultam a felvonó kezelést. (A József Attila lakótelepen ő volt a felvonó kezelő.) Tudod két tetőfedő azt mondja nekem, hogy "Szakikám! Maga sem ezt csinálta mindig." Akkor visszakérdeztem, hogy mit gondoltok, hogy mi lehettem én? Mondták, hogy : maga olyan pedagógusféle lehetett. Rájuk hagytam: gróf karrierier: szakikám. (Nevetés) Ezt ő derűsen mondta el. Akkor jött az a szerencsétlen vasúti katasztrófa, amelyben mind a ketten meghaltak, a feleségével együtt. A legderekabb emberek egyike volt, akit valaha ismertem Teleki László. (Kórus: Uram, hozzám légy kegyelmes…)

Fekete Ágnes: – Aki a könyvet szeretné megrendelni, írjon címünkre és mi továbbítjuk levelüket a Kálvin János Társaságnak. 1146 Budapest, Abonyi u. 21.

Ma is van ifjúsági munka, bár meg sem közelíti a háború előtti színvonalat. Az egri ifjúsági csoport például a színjátszás területén próbál új utakat keresni. Az elmúlt hétvégén egy színdarabot adtak elő, az egri Dobó téren EGO címmel. Az istentisztelet végén beszélgettem a darabot előadó fiatalokkal.

Sütő Réka vagyok, Földi Gerdának hívnak, én is 15 éves vagyok, Koncz Eszternek vagyok és 18 múltam.

Fekete Ágnes: – Nem egy mindennapos dolog az, hogy egy köztéren egy református ifjúság valamilyen színdarabbal előáll. Mi lesz az?

Sütő Réka: A címe: Ego, a búzaszem története. Ez egy beképzelt búzaszemről szól.

Fekete Ágnes: – Milyen szereplők vannak?

Földi Gerda: – A főszereplő egy fiú lesz. Van négy mellékszereplő és a gazda.

Koncz Eszter: – A katolikus testvérek hívtak meg minket. Végül is az Egót már egyszer előadtuk az egri Bazilikában. Ez megtetszett nekik, és úgy gondolták, hogy ezt szeretnék, ha most is előadnánk, mert most valószínűleg sokan lesznek a Dobó téren.

Fekete Ágnes: – Mi ez az EGO? Miért ez a címe?

Sütő Réka: – Az egoista rövidítése. Ez a búzaszem mindenkit lenéz, csak magával foglalkozik. Arra tanít a jelenet, hogy szeressük felebarátainkat is, ne csak magunkkal foglalkozzunk.

Fekete Ágnes: – Milyen helyzetbe kerül bele ez a búzaszem?

Földi Gerda: – Minden ilyen nehéz helyzetből kijut, mással nem foglalkozik, de a végén ő sem ússza meg, ugyanoda kerül, ahová a többi, a szemetes vödörbe.

Koncz Eszter: – Nem akarja, hogy elvessék, nem akarja, hogy a talajba kerüljön. Végül is a magvető példázata kicsit a mi világunkra átfordítva. Ha nem engedjük azt, hogy az Isten minket vezessen, akkor valószínűleg a "szemetes vödörbe" kerülünk, azaz rossz helyre. Sütő Réka: – Végül is négy búzaszem lesz a darabban. Az EGO lesz különösképpen kiemelve, lesz egy pólója, amire rá lesz írva nagybetűvel, hogy EGO. Őneki úgyis kell viselkednie, úgy kell előadnia magát, mint egy egoista búzaszem.

Fekete Ágnes: – Te mi leszel?

Sütő Réka: – Egy búzaszem

Fekete Ágnes: – Melyik?

Sütő Réka: – A maradék négy búzaszem gyakorlatilag ugyanazt a szerepet játssza.

Földi Gerda: – Én is búzaszem leszek.

Fekete Ágnes: – Téged elvetnek a földbe?

Földi Gerda: – Így van. Beletesznek a zsákba.

Sütő Réka: – Ezeket úgy tudjuk ábrázolni, hogy nagy papírokra ráírtuk, hogy "Szemetes vödör", "Zsák" – és ezt feltartjuk, felmutatjuk, és így jelképesen raknak bele csak minket. Most hogy mindenki előtt előadhatjuk, ráadásul ezt a búzaszemet már másodjára adjuk elő – Hamván, Szlovákiában is előadtuk, mind a kétszer nagyon nagy sikert aratott – abban bízunk most is, hogy majd tetszeni fog, a tanulság, a lényeg. Az emberek megértik, hogy miről szól.

Koncz Eszter: – Igazából, szerintem nagy jelentősége van annak is amikor eljátsszuk ezt az egészet, mert rádöbbenünk mi is, hogy szoktunk ilyet csinálni, mikor önző dolgainkat intézzük és mindig csak saját magunkat tartjuk szem előtt. Mikor nem engedi magát az ember vagy nehezen engedi azt, hogy vezessék és nem bízik, hanem fél. Viszont soha nem szabad félni, mert az a hitetlenségnek a jele. Igazából a búzaszemben van félelem, van benne makacsság, akaratosság, ami mindenki másban. Ez a legfőbb dolog, ami visszatart minket Istentől, hogy túlzottan önzőek vagyunk és túlzottan a saját utunkat akarjuk járni.

Fekete Ágnes: – Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 12. fejezetének 31. verséből.

"Ezért mondom nektek, minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Aki az ember fia ellen szól, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg."

Vannak a Bibliában olyan mondatok, amelyek megbotránkoztatóak, amiket nem értünk és kilógnak az általunk ismert szép mondatok sorából.

Ilyen ez a fenti is. A Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Számos magyarázat született erre a mondatra. Annyi bizonyos, hogy a farizeusokról szóló beszédbe szövi Jézus. Azokról az emberekről beszél, akik úgy szólnak Istenről, hogy valójában nem is értik a lényeget. Mégis, hogyan mondhat ilyet Jézus, hogy "nem bocsáttatik meg". Én ezt a kérdést megfordítanám. Hogyan lehetett Jézusban annyi lelki erő, annyi bölcsesség, hogy Isten ereje ellenére nem tulajdonította magának az ítélet jogát. Nem azt mondja, hogy a képmutatókkal nem állok szóba, vagy hogy a képmutatókat ki kell zárni, vagy le kell lőni! – amint annyiszor lehet ma sajnos ilyen indulatos szavakat hallani: "Mert nem bocsátok meg soha!" Ő nem ezt mondja, hanem hogy lesz majd egy ítélet egy napon, minden cselekedetünk és dolgunk fölött. Akkor ki fog derülni, hogy mi is volt valójában az, amit a farizeusok tettek. Nem a maga ítéletéről beszél, hanem kitolja a távoli jövőbe saját feszültségei megoldását. Mindannyiunk életében ez lehet a megoldás hasonló támadások tüzében. Azután fontos ez a szó: "nem bocsáttatik meg", – ez a passzív szerkezet engem elgondolkodtat. Vannak emberek, akik annyira belekeményedtek saját hazugságukba, annyira azonosultak szerepeikkel, annyira biztosak abban, hogy jó úton járnak, hogy szinte megmozdíthatatlan minden állításuk. Tehát nem arról van szó, hogy az Isten nem akar megbocsátani, hanem hogy képtelenség. Kőszívűek lettek. Isten mindig szélesre tárt karokkal vár minket. Őszinte odaszaladásunkon kívül másra nincs szükségünk. Isten adja, hogy képesek legyünk rezonálni az ő nyitottságára. Akkor átéljük, hogy valóban minden káromlás megbocsáttatik. De Isten óvjon minket attól, hogy megkeményedjünk, hogy lelkünk már ne tudjon szaladni. Már csak ugyanazt mondjuk, már ne legyen új gondolatunk, és a Szentlélek fuvalmai helyett csak a törvény szigorát tárjuk az emberek elé. Mert aki nagyon jól tudja az igazságot, az gyakran a legtávolabb van tőle. De ebből a távolságból is van visszaút egy darabig. Aztán annyira begyakoroljuk a mindentudás vélt képességeit, hogy ezt nem vesszük észre. Visszafordíthatatlan hazugsági körökbe keveredünk. Ettől óvjon minket a Mindenható. Inkább vezessen lelkével új utakra, a tőle kapott ihlettel és szeretettel.
Ámen

(Vegyes kórus: Mint őz, szarvas a vizekre…) 454. dics. 2. vsz.