2003-10-01

Mindentbelevél

Az alábbiakban sajnos egyre elharapózó végletességeket fogunk közzé tenni.

A Népszabadság 2003 szeptember 26-i számában egyik teológus hallgató amellett kardoskodik, hogy a "melegek" is legyenek elfogadva az egyházban, lehessenek lelkipásztorok. Mint kiderült, ez egy élő kérdés, különösen a budapesti teológián. Számomra az a megdöbbentő ebben az esetben, hogy évek óta búvó patakként ott él ez a kérdés a diákok között, de tabuizálva lett, illetve úgy tett mindenki, mintha ez a jelenség nem létezne, és éppen egy Népszabadság cikk hozta a felszínre. Ráadásul politikai szelek is ebbe a vitorlába könnyen belekapnak. Ez is történt.

Ugyanez igaz az alább közölt másik levélre, amelyben a másik véglettel találkozhatunk. Aláíróként a háromkirályos szkíta keresztény meghatározást olvashatjuk. Nem tudom ez mi fán terem? Én egy keresztyénséget ismerek, azon belül a Magyar református egyház tagja volnék. Sajnálatos, hogy a bevezető kérdésen mégis el kell gondolkodnunk: Megbolondult az egyház? Viszont a jeruzsálemi főrabbit nem kellene idekeverni, ez a virulens antiszemitizmus fájó. Éppen azért, mert nem értünk egyet a neoliberalizmusként fémjelezhető áradattal.

Az egyik oldal: "Az igazságügyi tárca törvénytervezete szerint diszkriminatív az az érvényben levő rendelkezés, amely a homoszexuálisok számára nem engedélyezi a házasság intézményét…A magyarországi protestáns felekezetek nem foglalkoztak eddig érdemben a homoszexualitás kérdéskörével. Indulatok és felelőtlen vélemények mind két oldalon előfordulhatnak…A nagy ítélkezésben nem szabad elfeledkeznünk azokról sem, akiknek gondot okoz saját szexualitásuk, akik inkább lemondanak Istenről, egyházról, és akik megkeseredettségükben inkább ateistának vagy egyházellenesnek tartják magukat…"

Az Első szó semmiképpen ne az ítéleté legyen! Fájdalmas volt számomra az a hír, hogy a teológushallgatók aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy rúgják ki az érintetteket. Az aláírásgyűjtés mindig nagyon baljós. Nagy fájdalmak, traumák és szenvedés áll a homoszexualitás mögött. Azonban a "másság" szót egyszer már tisztázni kellene. Az élet minden kategóriájára ráhúzzák ezt a kifejezést. Ez demagógia. A heteroszexuális és a homoszexuális kapcsolat lényegileg eltér egymástól. Az egyikben születik – normális esetben egy gyermek, a másikban ez nem lehetséges. Az állatok között is van homoszexualitás, azonban minden parasztgazda azon van, hogy párosodjanak az állatok, mert ez a jó és a normális. Arról még nem hallottam, hogy az állatvédő liga törvénysértőnek minősítette, hogy homoszexuális állatokat heteroszexuális kapcsolatra kényszerítenek, de még ez a világ is eljöhet. Azt azonban mindenki érzi, hogy ezek pótcselekvések, pótszavak, a lényeg nem itt van….. Az élet alaptörvénye a növekedés és a szaporodás. Tehát minden kapcsolat, amire ez nem áll, hiányos. Persze mindannyian számtalan hiánnyal élünk. Csak az a kérdés, miért? Azért, mint a szerzetes, mert egész életét az Istennek kívánjuk szentelni? Vagy azért, mert betegek vagyunk? Vagy egy lelki, belső elváltozás miatt, valami megmagyarázhatatlan folyamat miatt az azonos nemű emberek felé vezettek bennünket? A szokásos kérdező így szól ilyenkor: A homoszexualitás bűn, betegség vagy egy normális állapot? A normális szót én kizárnám a fentiek miatt? (Ez persze nem jelenti azt, hogy más természetű ugyanilyen súlyos abnormalitások nincsenek, amik esetleg jobban kísértenek mindannyiunkat!!) A bűn szót is kizárnám, bár bibliai citátumokat lehet idézni, mégis alapvető tapasztalatom szerint nagyon súlyos családi defektusok, szenvedések, betegítő érzések állnak a homoszexualitás hátterében. Nem vagyok szakember, mégis úgy gondolom, a gyógyítás szándékával kellene ezt a jelenséget kezelni. Ez a jó szándék nem zárja ki azonban azt, hogy időnként határokat kell húzni. Aki raccsol, ne legyen rádiós, minden tiszteletem ellenére se! Aki homoszexuális, illetve ilyen természetű kapcsolatban él, ne legyen református lelkész – az én meglátásom szerint. Mint ahogy az se legyen, aki egyéb anomáliákkal terhesen szolgál. Olyan jó lenne ezt az érintettekkel normálisan megbeszélni ezt, anélkül, hogy álságos politikusok hátulról szítanák őket!

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm a hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Mostanában nagy divatja van annak, hogy a különböző vallásokat, felekezeteket egymás mellé állítsák. Az ünnepeken mindig meghívják, ha lehetséges, mindenféle egyház képviselőjét. Nehéz ehhez a helyzethez jól viszonyulnunk, hiszen minden jóérzésű ember azt gondolja, barátilag kell egymás felé fordulnunk, keresnünk kell a békességet. Viszont, félünk is attól, hogy a másikban elveszítünk valamit, amik mi vagyunk. Sokszor felszínes piacolássá alakulnak ezek az ún. ökomenikus találkozók. Amikor mindenki, mintegy a portékáját árulja. Nemrég, egy koncerten hallottam egy zenésztől, hogy egy olyan világról álmodik, ahol mindenki megfér egymás mellett, elfogadja a másikat, és akkor elsorolta a népeket és a vallásokat. Végignézve a termen, az volt a benyomásom, hogy a kiadott jelszó mögött – hogy tudniillik: szeressük egymást – valójában az a jelszó van talán: szeressük magunkat. Amikor az embert igazán semmi nem érdekli, csak önmaga, akkor nagyon elnéző tud lenni mindenkivel szemben, aki nem zavarja. Fölhúzzuk kerítéseinket, körülbástyázzuk magunkat, kutyákat engedünk a kerítéshez és szeretjük a kintlevőket. Tanfolyamokat indítanak a toleranciáról, plakátokat ragasztanak, de valójában nincs tétje a szeretetnek és az elfogadásnak. Híg limonádé lett belőle. Éppen ezért, számos fundamentalista csoport egyre markánsabban mondja azt, hogy nem, a saját identitásom a fontos. Abban mélyedjek el és sokan szinte irtóznak az ökumenétől, illetve mindentől, ami a vallások, felekezetek közötti párbeszédről szól. Az elmúlt hetekben egy furcsa kezdeményezés volt Szegeden, amelyre a fenti, szélsőségekkel terhes reakciók születtek. "A vallások kertje" elnevezésű fesztivál azt a cél tűzte ki, hogy "a 21. század elején új kommunikációs és megjelenési lehetőséget biztosítson a magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek, vallási kiadók és kegytárgyárusok részére." Ez szó szerint, ebben a sorrendben íratott le. A mennyei illatok és ízek házától a vallási toleranciát felmérő tesztekig minden ott volt a szegedi Dóm-téren. "Sok jó vallás, kis helyen is elfér" – olvastam egy fénykép feliratán. Elég megdöbbentő átirata ez az eredeti mondásnak, amely ugye a másokért való lemondásra szólítana fel, nem pedig valami konzum együttlétre. Azt gondolom, mindenképpen óvnunk kell magunkat attól, hogy végletesen reagáljunk erre az egyházon túli idegen jelenségre. Nehéz, mégis lehetséges megtalálnunk helyünket az önmagát kiárusító túlzott nyitottság és az önmagát féltő és felemésztő bezárkózás között. Ezekről a kérdésekről beszélgettem Németh Pál lelkipásztorral, aki arab nyelvet is tanít és szakértője az iszlám vallásnak.

Németh Pál: Mint református ember, vallom, hogy egyedül Krisztusban van üdvösség. Egy más kérdés, hogy ezzel az állásponttal egy más vallás gondolatrendszerét azért meg tudjuk érteni. A keresztyén hitünk nem térít el attól, hogy megismerkedjünk egy más vallás gondolat- és érzésvilágával, hitvilágával. Azt tiszteletben tartva ismerjük meg, tehát nem mint valami ellenséges erőnek az állandó, gyanakvó szemlélését.

Fekete Ágnes: Ez úgy nem jó, hogy mint egy piaci kofa mindenki a maga portékáját árulja, nem jó az, hogy föladom a saját gondolatvilágomat?

Németh Pál: Ilyenkor összejönnek a vallások és ott egymás mellé állnak különböző sátrakkal. Ez azt az illúziót kelti, hogy ezek a vallások igazában békésen meg is férnek egymás mellett, ugyanúgy, ahogy ezek a bódék egymás mellé kerülnek. Ez azért nem ilyen egyszerű dolog. Kétségtelen, hogy ezek az ilyenfajta szervezések valószínűleg a félelmet akarják eloszlatni egyes vallásokkal kapcsolatban. Nem kell félni esetleg az iszlám terjedésétől, mert lám, azért ezek csak emberszabásúak és azért nem olyan félelmetesek, tehát nincs a kezükben kézigránát. Kétségtelen, hogy az iszlámmal kapcsolatban a keresztyén kultúrának bizonyos történelmi okokból állandó félelme van. Ez akadálya az iszlám jó megértésének. Nézzük meg a keresztyén teológiát: Az iszlámmal azért együtt élünk ezer éve. A középkorban a muzulmán filozófusoknak a művei latinra le voltak fordítva, azt a nagy teológusok idézik. Voltak félelmek. Például Wittenbergben Luthernek volt egy sajátos antikrisztológiája: az antikrisztusnak a lelke a pápa, a teste a török. Ez lelkileg pusztítja az anyaszentegyházat, a török testileg pusztítja az anyaszentegyházat. Nagyon érdekes, hogy azok, akik valósággal találkoztak a muzulmánokkal, másképp fogalmaznak. Wittenbergben tanult Ozorai Imre. Ő eltér a wittenbergi hivatalos teológiától és egészen másról beszél, amikor az antikrisztusról beszél és nem mutat rá sem a pápára, sem pedig a muzulmánokra, hogy: na, ez az antikrisztus és ettől kell rettegni. Az iszlám jelen volt a török hódoltság idején és nagyon erőteljes missziói propagandát fejtett ki és tudatos iszlamizálást és érdekes módon nem sikerült.

Fekete Ágnes: Van iszlám-keresztyén párbeszéd?

Németh Pál: Az én tudomásom szerint eddig még azon kívül, hogy leültek egymással szemben, olyan nagyon komoly eredményekhez nem vezetett ez. Mi az iszlám? Minek tekintsük az iszlámot keresztyén teológusok? Luther azt mondta, hogy antikrisztus. Damaszkuszi Szent János azt mondta, hogy az antikrisztus előfutára. Nos, úgy néz ki, hogy inkább nem veszünk róla tudomást és félünk. A félelem nem jó tanácsadó pontosan annak az embernek, a megismeréséhez, akitől félek. Sötétben fél az ember, amikor nem tudja, hogy mi van körülötte. Ha világos van, akkor már nem fél annyira. Tehát, ha az iszlámmal kapcsolatban világosabb gondolataink lennének, akkor nem félnénk annyira. Maga az iszlám szó ad egy lehetőséget, hogy lássuk annak a lényegét. Az iszlám szót, ha jól fordítjuk magyarra, (ritkán szokták ezt megtenni) akkor hódolatot jelent. Mégpedig az Isten előtti meghódolást. Kívül is látszik ez az iszlámon. Tehát, ha megnézünk egy istentiszteletet egy mecsetben, akkor látjuk ezt a mélységes hódolatot még a mozdulatokban is, ahogy leborulnak földig hajolva, a homlokukkal a földet érintve az Isten előtt. Az iszlám látszólag, ahogy fellépünk politikai tényező, mint amit hallunk rádióban, televízióban, rendkívül agresszív vallásnak tűnik. Ne felejtsük el, hogy az iszlám védekező helyzetben agresszív. Amikor terjeszkedik, akkor nem. A Koránban benne van az a mondat, hogy: nincs kényszer a vallásban. Tehát, a vallás nem kényszeríthető. Akinek az Isten akarja, megnyitja a szívét az iszlám előtt. Tehát, ez a "térj meg, mert különben megöllek", nem igaz.

Fekete Ágnes: Én azt hiszem, hogy elég fontos megkülönböztetni a teológiai párbeszédet, – tehát azt, amikor azért beszélgetünk valakivel, mert tényleg meg akarjuk ismerni – és ezt a fajta piacos, kvázi ökumenikus szemléletet.

Németh Pál: Lehet úgy is együtt lenni valakivel békességben, hogy sem magamat nem veszem komolyan, amikor ott vagyok mellette, sem őt nem veszem komolyan. Tehát, emiatt nagyon jól elvagyunk, mert nem érdekel. Németh Lászlónak van egy figyelmeztető mondata. Azt mondja, hogy: "Aki türelmes a más vallása iránt, nem sokra becsüli azt, ami az övében a másikétól különbözik." Magyarul, az önbecsülés hiánya is tehet toleránssá valakit azzal, hogy nem érdekli a keresztyénség igazságtartalma, jöhet minden.

Fekete Ágnes: Erre ma elég nagy a piac.

Németh Pál: Ez a komolytalanságból fakadó tolerancia az értéktelen tolerancia, az értéktelen türelmesség. Eltűröm, ő is eltűr engem. Tehát, bizonyos kölcsönösség van benne, de ez egy alacsony szintű, nyomott szintű kölcsönösség. Nem az igazmondásból eredő. Egyébként a vallási dolgokban az igénytelenség az ijesztő. Egyszerűen lemondani mindenről. Újabban sokszor lehet hallani azt, hogy a keresztyén kultúrának vége, tehát fölemészti önmagát és a keresztyénség majd valamilyen kiscsoportos foglalkozássá fog átalakulni és ott hasonló gondolatú emberek összebújnak, és a maguk kis közösségét megalkotják. Ez visszatérés lenne az őskeresztyénségre. Kérdés az, hogy az őskeresztyénség ilyen volt-e? Az őskeresztyénség csíra volt és nem kész növény és nem lehet a csírához visszatérni. Az egy öngyilkosság, tehát afelé nem megy fejlődés, az az elpusztulását jelenti az egésznek. A keresztyén kultúrának a tagadását, pláne az afelett való örömöt, hogy majd megszűnik nemsokára és felbomlik és önmagát megsemmisíti, üresség lesz a helyén. Ezután majd, mint egy másik kultúra, meg fogja találni a helyét itt, ebben az ürességben.

Fekete Ágnes: Itt, Európában a keresztyénség mindenképpen egy gyökér. Tehát itt semmilyen más vallás nem helyettesítheti ezt.

Németh Pál: Így néz ki most. Tehát, ha ezt a gyökeret kiszakítjuk és ez az egész elsorvad és az európaiság nem jelent keresztyén megfogalmazást is egyben, tehát az emberi lények kifejezésének a keresztyén módja megszűnik, akkor valamilyen kis belső lelki egymást melegítéssé válik, és ennek borzalmas következményei lesznek. Ezek a kis összebújó csoportok nem tudnak megélni, megmaradni. Mondok egy példát. Ravasz László, amikor az akadémiai székfoglalója volt, odaállt az Akadémia elé és elmondta Pál Apostol Athénben c. csodálatos beszédét. Ez a beszéd a református keresztyén intelligens kultúrának egyik gyöngyszeme. Az egész Akadémia értette, hogy mit jelent az, hogy református keresztyénség. A bibliai gyökereivel és az egész kulturális távlataival. Most meg nincs semmi. Nem akarok neveket mondani, de pl. egy kiváló akadémikus szintű ember ír valamit és gügyög, mert ugye közérthetőnek kell lenni. Kedves gyülekezeti tagok, asszonyok festették a kerítést és nem vették észre, hogy közeledek, mert ugye a lelkész jelenléte zavarja az őszinteséget, és hallom a következő mondatot egy enavgéláztorról , hogy: "Úgy kínálgatta Krisztust, mint a piaci kofa az eladhatatlan portékáját." Gyorsan beszaladtam az irodába, felírtam ezt a mondatot, mert féltem, hogy elfelejtem. Találó. A vallást nem lehet lealacsonyítani erre a szintre. Nagyon érdekes egyébként, hogy az igazi zsidó misszió se aluljáró misszió, az igazi keresztyén misszió sem az és muzulmánokat sem látunk az aluljáróban térítgetni. Szóval, ezek idegen módszerek, máshonnan jöttek és nem méltók a vallás tekintélyéhez, komolyságához.

Fekete Ágnes: Mindenképpen hasznos, ahogy hallottuk, hogy ha megismerjük azokat a kultúrákat is, amelyek nem azonosak a miénkkel. Az önkéntes diakóniai év mozgalma éppen arra szólítja fel a fiatalokat, hogy szánjanak egy évek az életükből arra, hogy egy másik országban karitatív szolgálatot végezzenek és ezzel önmagukat is megpróbálják. Az elmúlt hetekben érkeztek meg az ez évben Magyarországon szolgáló önkéntesek. Ellátogattam Verőcére, a Református Parókiára, ahol egy szemináriummal indult a tevékenységük. Egy erdélyi magyar lánnyal és egy amerikai fiúval beszélgettem.

M. Andrea: Erdélyből jöttem, most végeztem az egyetemet Kolozsváron. Valláspedagógiai és szociális munkás szakot végeztem, 22 éves vagyok.

Fekete Ágnes: Miért akartál Magyarországra jönni?

M. Andrea: Ez egy önkéntes diakóniai év, amin részt veszek. Azért jöttem, hogy önállóságra törekedjek és Istenben növekedjek. Ki akartam mozdulni.

Fekete Ágnes: Azután hol szeretnél élni?

M. Andrea: Mindenképpen vissza szeretnék menni Erdélybe. Nagyon szeretem Erdélyt.

Fekete Ágnes: Mit fogsz ott majd csinálni?

M. Andrea: Gyülekezeti munkát fogok majd folytatni, vallásoktatásban segítek, gyermek istentiszteleteket tartok és a gyülekezeti munkában segítek, tehát, amire megkérnek.

Amerikai fiú: Valaki szólt nekem az egyházamban az önkéntes diakóniai évről. Felajánlotta, hogy jöjjek el Magyarországra és eljöttem. Imádkoztam, és úgy értettem meg, hogy itt a helyem. Ennyi az egész. Remélem, hogy segíteni tudok az embereknek. A cigányok között fogok dolgozni Munkácson, Kárpátalján egy évig. Amerikában nincsen ilyen nemzeti identitás, hogy: roma. Csak a filmekben láttam ilyesmit.

Fekete Ágnes: Magyarországon számos ember kritikával áll az amerikai kultúrával, politikával és társadalommal szemben. Ön, mint aki ebből az országból érkezett, hogyan fogadja ezeket a kritikákat?

Amerikai fiú: Örülök ezeknek és egyet is értek velük. Én egyet tehetek, hogy szavazok. Én sem szeretem azt, ami most megy Amerikában. A fiatalemberekre, mint amilyen én vagyok, nem hallgatnak. Teszem, amit tudok, de ez nem sok. Saját két kezemmel esetleg valamit másként tehetek.

Fekete Ágnes: Mi a kritikája?

Amerikai fiú: Amerika csak magára figyel. Nem figyel a világ többi részére. Ha a többieket is látná, akkor észrevenné, mennyire arrogáns és mennyire rossz dolgokat tesz.

Fekete Ágnes: Munkácson dolgozva, úgy gondolja, hogy egy kicsit kilép ebből a világból? Kinyílik mások felé is?

Amerikai fiú: Pontosan ez a célom. Szeretnék kinyílni, megismerni a világ többi részét és nemcsak Amerikát. Az amerikai emberek többsége csak otthon akar élni, ami érthető, mert az egy nagyon szép ország. Ha nem látom azt, ami máshol van, azt gondolhatom, hogy az nem is létezik. Ha ott nincs háború, akkor azt el sem tudjuk képzelni. Ez azonban így hazugság. Az amerikaiak nagyon bezártak, de nem mindenki ilyen. Csak azok, akik a döntéseket hozzák. Most ketten jöttünk az Amerikai Egyesült Államokból és mi vagyunk az elsők, akik jelentkeztünk erre a programra Magyarországon, pedig tíz éve folyik már. Ez nincs jól így. Az a tervem, hogy a karomban hazaviszem ezt a programot és elmondom, mert nagyon sokan nem tudnak róla.

Fekete Ágnes: Beszéltünk más kultúrákról, de most saját házunk tájára is tekintsünk A református iskolák általában célul tűzik ki, hogy minél közelebb hozzák a fiatalokhoz a hazaszeretetet, saját gyökereink megismerését. A Pápai Református Kollégium kiállítások szervezésével is igyekszik közel hozni most II. Rákóczi Ferenc életét, az évforduló kapcsán. Ma este nyílik meg a kollégiumban egy nagyon érdekes kiállítás Rákóczi európai emlékhelyeiről. Dr. Meschik Miklóst, a Magyar Emlékekért A Világban Egyesület elnökét hallhatják a pápai kiállításról

Dr. Meschik Miklós: Ez a kiállítás kedves számunkra, mert Rákóczi fejedelmünk, aki a magyar nép példaképe lehet önzetlenségével és hazaszeretetével, az ő európai emlékhelyeit tekintjük át. Természetesen egy szubjektív kivonattal, 13 ország Rákóczi emlékeit foglaljuk össze. Kevésbé ismert, ismertebb emlékhelyek bemutatásával.

Fekete Ágnes: Nagyszerű, hogy a református diákoknak így egy kicsit közelebb hozzák Rákóczi életét.

Dr. Meschik Miklós: Igen. Isten ments, hogy itt felekezeti alapon szemléljük. Azzal, együtt, hogy tudjuk – ez történelmi tény – Rákóczi erősen katolikus nevelést kapott és jezsuita szellemben nevelkedett, mindent meg is tett a bécsi udvar, hogy katolikus császárhű alattvaló legyen belőle. Ebből a katolikus hithez való ragaszkodás nagyon sikerült, azt hiszem, messze is szárnyalta a sok, Bécsben székelő főúrnak a valóságos hitéletét. De, emellett azért a hazaszeretetben messze eltávolodott a bécsi udvartól, mert abban viszont a hazáját szolgálta.

Fekete Ágnes: Ő egy nagyon nyitott gondolkodású ember volt emellett.

Dr. Meschik Miklós: Igen, nagyon nyitott gondolkodású ember volt. A reformátusokra és valamennyiünkre, keresztyénekre vonatkozóan egy nagyon fontos lépés az, hogy az 1705-ös szeptember 13-i Széchényi Országgyűlés rendezte a vallásfelekezetek egymáshoz való viszonyát és a vitás templomok hovatartozásának a kérdését. Mindenképpen türelmet kívánt, nemcsak hogy türelmet, mert tudjuk, hogy Magyarországon Torda óta elsők között volt a vallási türelem, egész Európában példamutató volt. Mi egyébként emlékhelyek szempontjából vizsgáljuk elsősorban. Rákóczit. A Széchenyi Országgyűlés emlékére három csodálatos szobor is van Szécsényben. 1935-ben, 1955-ben és 2000-ben. Mindegyik emlékmű rányomja korszaka bélyegét. Az egyik volt a két világháború között, az ún. Horthy-korszaknak a nagyon csodálatos turulmadaras szobor alkotása. Ugyanazon a főútvonalon, 150-200 méterrel odébb az 1955-ös realista mellszobor alkotás és a következő szobor egy, alig ember nagyságú, teljes alakos szobor, amely 2000-ben készült.

Fekete Ágnes: A kiállítás anyagából egy-két érdekességet ki tudna-e emelni?

Dr. Meschik Miklós: A prágai éveiről is van emlékhelyünk, mégpedig a mai Lichtenstein Palota, a Radzsin oldalában található egy emléktábla. Ugyanígy találkozhatunk jelöletlen emlékhelyekkel szerte Európában. Időrendben továbbhaladva, innen került egy itáliai nagy tanulmányútra, ahol, ha valaki Firenzében jár, a Palotában emlékezhet Rákóczi ottani szálláshelyére. Azután pedig nyilvánvalóan a bécsi, bécsújhelyi emlékhelyek, a bécsújhelyi börtön, a mai napig látható. Egy kis csehországi városkában ma is található egy kis emlékszoba. Halle kikötőjében gondolhatunk rá, közép-angliai városkában, a móló közelében vesztegelt a hajójuk közel egy hónapig. Párizs, Versailles. Párizs mellett tulajdonképpen az egykori Graubois, a mai Yair, ami a legjelentősebb. A bujdosás miatti évtizedeiben a leginkább a kolostorok világában érezte jól magát, ahol minden jel szerint a szívét őrzik, csak hát mai napig nem találják a helyszínét ennek a kis szelencének. Ezek mind képi formában, fotódokumentációs formában láthatók kiállításunkon. 55 tablón összefoglaljuk Rákóczi európai emlékhelyeinek a legfontosabb objektumait.

Fekete Ágnes: Mondta, hogy nagyon bensőséges imádságokat is írt Rákóczi.

Dr. Meschik Miklós: Igen. Rákóczi fohásza kedvesebb számunkra. Nemrég jelent meg egy nagyon szép, díszes formátumú, zsebbe rakható kiadásban. Rodostóban voltak napi kis vitáik a házban lakóknak. Először több százan, azután egy tucatnyian maradtak kurucok. Ki elment Lengyelországba, ki más nyugat-európai országba, vagy akár Törökország hadseregébe lépett be. Amikor Rákóczi ott a leghűségesebb bajtársaival ott maradt, köztük elsősorban Mikes Kelemennel, aki mindenegyes napjáról szinte számadást ad nekünk. Rákóczi a házi kis torzsalkodásoknál mindig fellépett nagyon igazságos és tisztességes és szinte családapaként. Ezért nagy rajongással tekintettek rá valamennyien.

Fekete Ágnes: Így szól hozzánk Isten szava Márk Evangéliuma 3. fejezetéből:

”Egyszer Jézus bement a Zsinagógába. Éppen ott volt egy bénakezű ember és lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádolhassák őt. Akkor így szólt a bénakezű embernek: Állj elő középre! Azoknak pedig ezt mondta: Szabad-e szombat napon jó tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszteni? De, azok hallgattak. Elszomorodott, s szívűk keménysége miatt és haraggal végignézett rajtuk, majd így szólt az emberhez. Nyújtsd ki a kezedet! Mire az kinyújtotta a kezét és íme, egészen éppé lett. Akkor a farizeusok kimentek és a Heródes-pártiakkal mindjárt tanácsot tartottak ellene, hogyan pusztítsák el.”

Ha valaki kívülről nézi a történetet, azt veszi észre csupán, hogy valaki bemegy a templomba, azután egy csoport kijön a templomból dühösen. Ilyen hatása van Jézusnak. Ő bemegy, és sokan kijönnek. Ráadásul a farizeusok a saját házukból, a törvény házából távoznak. Mi ennek a hatalmas változásnak az oka? Az, hogy a törvénytudók Jézust magával akarták szembesíteni. Végül azonban Jézus őket önmagukkal szembesítette. Az ember egy ilyen ellenséges légkörben, mint amilyenben Jézus volt, általában igyekszik kihúzni magát a bajból. Elmenekülünk a szorongatásból. Jézus azonban visszakérdez, azért, mert neki fontosak voltak a farizeusok. Ha nem szerette volna őket, akkor nem foglalkozik velük. Ő azonban meg akart velük valamit értetni. Ezért elvállalta velük a konfliktust. Felteszi a kérdést, amelyből kiderül, kik is ők valójában. Mit szabad tenni szombaton, jót vagy rosszat, életet menteni, vagy elveszteni? Ezek közül persze nem lehet választani. Nekik volt egy biztos rendszerük a törvényről, minden logikus volt benne. De, azután kiderül, hogy itt ez az eset nem fér bele a rendszerbe, mert Jézus a rendszer alapjait rengette meg. Valójában számukra már nem a tanítás volt a fontos, hanem az az érdek, ami ez a rendszert egyben tartja. Mi is, ha valamit nagyon akarunk, gyakran abba a hibába esünk, hogy lelki érdekünkké válik, hogy igazunk megálljon. Már nem az igazság számit, hanem az, hogy kié az igazság és az utolsó szó. Az ilyen ember nem tud őszintén gondolkodni. Hiába teszi fel a kérdést, nem meri megmondani a valódi választ, mert mit szólnak hozzá. Amikor erre figyelünk, elindulunk a tagadás lejtőjén. Már nem az számít, hogy mi igen, hanem a nemek szaporodnak: Ne tegyél rosszat! Ezzel azonban még nem teszem a jót. A farizeusok látták az igazságot, mégsem tették meg. A középutas bizonytalankodás végül is mindig a gonoszság felé sodor. Az ember hányszor kimondja: ezt nem teszem többé, mégis megteszi. A világ hány meg hány törvényt gyártott, ami mind úgy kezdődik: nem. A törvények szaporodnak, de a világ gonosz marad. Sőt! Sokszor azt érezzük, egyenes arányban egyre gonoszabb. Jézus az életet teszi mássá, ő tartalmat ad mindennek. Nem azt mondja, hogy ne gyűlöld ellenségedet. Nem tagad, hanem állít: Szeresd azt, aki Téged nem szeret. Az egész Evangélium lényege, ez a pozitív hozzáállás. Jézus gyógyít, szeretetet ad és nem kér elsősorban. Mit tehet az ember? Kinyújthatja a kezét. Ez az egyetlen mozdulat adatott, amit a bénakezű ember tett. Ezt a képtelen mozdulatot kéri Jézus a betegtől. Nekünk is azt mondja: Tedd azt, amire képtelen vagy. Indulj és bocsáss meg annak, akinek nem tudsz. Jézus odafordult ahhoz a szerencsétlen emberhez. Ő ma bennünk is odafordul ahhoz az érzéshez, életünknek ahhoz a területéhez, emberéhez akit, és amit félretolunk. A farizeusok nem engedtek. Ezért változatlanul, de dühhel távoztak. A száradt kezű elindult és új képességekkel élt tovább. Isten adja, hogy bezárt gondolatvilágunkban mindig meghalljuk Jézus kérdéseit és felhívását.
Ámen