2004-04-21

Gondolatok az imádságról

A mai református egyházi gyakorlatban szinte kivétel nélkül egyetlen formája él a közösségi imádságnak. Ez az imaközösség. Nemrég furcsa élményben volt részem, amikor kis gyerekeknek mondták egy szereplés előtt, most maradjatok csöndben, mert imádkozunk. Ez abból állt, hogy nekik hallgatniuk kellett, míg a felnőttek számukra érthetetlen és hosszú monológban egymás után elmondták körülbelül ugyanazt, hogy tudniillik Isten áldja meg az alkalmat. Valami nagyon eltorzult az imádságainkban….

"Az a hagyomány, amelyben imádkozni tanultam a "hangos" imádságot élte elém, mely telve volt szavakkal, gondolatokkal. Felmondtuk benne a Jóistennek a Bibliát, és minden élethelyzetre megtaláltuk a megfelelő imát. Ma másképp imádkozom. Megcsendesedtem az Isten jelenlétében.

Kevésnek tartom- pedig kicsit jellemző a református hagyományra -, ha az imádságainkban megelégszünk a monológgal, leadjuk a rendeléseinket az Istennek, kéréseink, jobb esetben kérdéseink vannak, de nem várjuk meg, hogy válaszként az Isten egy kicsit formáljon a jelenlétében.

Ha valaki nem imádkozik egy-egy esemény előtt, akkor olybá tűnik, mintha önhatalmú módon magában bízna csak. Ezért szinte kötelező áldó kéréseket mondani építkezés előtt, utazás előtt, tábor előtt, tervek előtt, ünnepek előtt stb.

Pedig sokszor kevesebb szó is elég lenne, hiszen nem bőbeszédűségünkért hallgattatunk meg (ami pedig jellemzi imaközösségeinket, sokszor a templomi imádságot is). Helyette az odahallgatás, csend tölthetné ki az Istennek adott időt.

Sokáig kerestem én is, hogy mi az a keret, amiben otthon tudok lenni az imádság területén (ezt kicsit mindenkinek személyre szabottan kellene megtalálnia). Ma a következő formát igyekszem gyakorolni: Egy korábbi időpontban készítem elő az imádságot (pl. előző este), amikor a Bibliából egy objektíven megértett részből megkeresem, hogy mi szólít meg, mire rezonálok én magam is az egykori történetekből, üzenetekből, miben válik maivá számomra (tehát nem annyira tanulságokat, követendő példákat keresek, inkább azt, hol kapcsolódik az én életemhez a történet). Az imádság első részében ezt a gondolatot, érzést mélyítem el magamban egy-egy bibliai mondattal, hogy igazán belsővé váljon, és alakítson. Aztán elengedem ezeket a mondatokat is, és csak ott maradok az Isten előtt, figyelve Rá, engedve, hogy körülvegyen a szeretete. De itt már a belső szoba titkaihoz jutunk, amit nem lehet részletezni. Amit tehát lényegesnek tartok az a párbeszédre, találkozásra való készség, ami aztán az Isten szuverenitása, hogy evvel megajándékoz-e.

Egy másik forma, amiben megtalálom a helyem, a bibliai imádságokkal való együtt imádkozás, hiszen itt beállok az évezredek Isten dicséretébe (néha panaszon keresztüli megnyugvás által, néha csodálkozó örömmel…). Ez az imádság a közösségi formája miatt megóv a túlzott szubjektivitástól, s mégis bensőséges lehet. Lehet, hogy a gyülekezeteinkben gyakorolt imaközösség is lehetne kötöttebb, hiszen sokszor túl jól tudunk szabadon imádkozni.

Xerovits Ildikó

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Adásunk alatt üzenetet hagyhatnak, illetve hívhatnak a 06/30/3331-118-as telefonszámon, e-mailt írhatnak a [email protected] címre.

Bizonyára mindannyian átéltük már, hogy szavaink nem azt az eredményt érték el, mint amit nekik szántunk. Számos nagy történelmi személyiség esetében is a hatástörténet egészen más eredményt mutat, mint amire az illető személyiségéből gondolnánk. Így van ez Kálvin Jánosnál is. Az ember megdöbbenve nézi, miként terjedt el itt-ott a vad liberalizmus ennek a szinte aszkéta embernek a tanítása nyomán. Hogyan lehetséges az, hogy míg Kálvin a tudást és az ismeretek szerzését nagyon fontosnak tartotta, némely utódai szektává alakították az egyházat, és az Isten iránti szeretetet itt-ott fanatikusan az értelem elé helyezték? Hogyan lehetséges, hogy ilyen egyensúlytalanságot szült ennek az embernek a tanítása akaratától függetlenül? Erre a költői kérdésre nem tudok válaszolni. Nyilván az utódok tehetsége, a történelem és sok egyéb közrejátszott abban, hogy Kálvin hatása ilyen furcsán sokféle. Persze, a keresztyén történelemben mindig voltak egészen szélsőséges irányzatok is. Az első századokban például, amikor mártírokká és vértanúkká lettek sokan a Krisztusba vetett hitükért nem az értelmes gondolkodás volt a legfontosabb. Sokan azt mondták, minek érveljek, minek beszéljek vádlóimnak? Az a küldetésem, hogy meghaljak. Később történt az, hogy némely filozófus is keresztyénné lett és úgy látta, hogy az értelem számára is közel kell hozni a hitet. Kálvin János hozzájuk hasonlítható. Ma sorozatunk befejező részét hallhatják a reformátor hatásáról. Többen megkerestek minket azzal a kéréssel, hogy ezt a sorozatot egyben megkaphatnák-e. Aki kéri, annak elküldjük postán a tizenegy beszélgetés nyomtatott változatát, ha írnak címünkre: 1146 Budapest, Abonyi utca 21.

Most tehát Németh Pált, a Kálvin Társaság elnökét hallhatják.

Németh Pál: Óriási hatása volt Kálvinnak. Rendkívül nagy embernek értékelték rögtön a halála után és, tulajdonképpen Genfben minden az ő akarata szerint ment végbe később. Utóda Béza Tódor teljesen hűséges volt Kálvin szelleméhez.

Fekete Ágnes: Akkor tehát terjedt a tanítása, és a református egyház, mint olyan, még nem volt.

Németh Pál: A helvét reformáció kálvini szellemben kapta meg a végső formáját. Nemcsak Franciaországban, Németalföldön de a magyar reformáció esetében is tudunk egy emberről, Belényesiről, aki Kálvin személyes tanítványa volt. Kálvinnal találkozott, levelet küldött a reformátornak, válaszlevelet kapott tőle. Nagyon érdekes egyébként Belényesi Gergely levele. Kálvin érdeklődött Magyarország iránt, különösen abból a szempontból, hogy az iszlám, a török jelenlét, hogy befolyásolja az ország életét. Egy kérdésre való válaszlevél ez. Részletesen leírja a magyar politikai helyzetet, melyik várak estek el, a török hogy viselkedik itt Magyarországon. Van kapcsolat Magyarország és Kálvin között.

Fekete Ágnes: Angliát se felejtsük el.

Németh Pál: Angliában Knox János az, aki a kálvini tanokat hirdeti, terjeszti. A Brit félszigeten a reformáció Kálvin szellemében nagyon komolyan megerősödött és elterjedt.

Fekete Ágnes: Kicsit vádként is szokták Kálvin fejére olvasni, hogy Isten királyságát a földön akarta megvalósítani. Genfben egy olyan földi világot akart létrehozni, ahol az Istent uralma itt van.

Németh Pál: Inkább úgy lehetne mondani, hogy a társadalmat akarta krisztusi normák szerint megszervezni. Tulajdonképpen a kálvinizmus nem annyira teokratikus jellegű abban az értelemben, hogy valami felülről való isteni törvényuralom vagy törvényvallás alakult volna ki, hanem az emberek közötti viszonyokat akarta krisztusi szellemben rendezni Kálvin. Civitas Christit akart, egy krisztusi társadalmat. Az, amit Krisztus hozott, jelen legyen a társadalmi viszonyokban is. Azért ez nem elhanyagolható kérdés ma sem. A vallás lelkiismereti kérdés és legfeljebb két ember viszonya. De, nem gondolja senki azt ma, hogy az egész társadalmat, a társadalmi viszonyok egészét is áthathatná az, amit az isteni törvénynek, krisztusi törvénynek nevezünk. Kálvin pont ezt próbálta megvalósítani, hogy a társadalomban jelen legyen, mint életforma, életvitel a krisztusi norma.

Fekete Ágnes: Ennek nyilván vannak határai, itt az a kérdés, hogy mennyire lehetséges a földön, a földi viszonyrendszerekben ezt megvalósítani.

Németh Pál: Amikor egyháztagjaink részt vesznek a társadalmi életben, ott is megjelenítenek valamit abból, amit hisznek. A gyümölcsöket az egész társadalom élvezi. Kálvin komoly megértői és követői ezt mindig hangsúlyozták, a kálvinizmus az egy életbölcsesség is.

Fekete Ágnes: Ismert Max Weber könyve, aki kifejti azt, hogy a protestantizmus, illetve a kálvinizmus valamiképpen a kapitalizmus mögött áll.

Németh Pál: Max Webernek "A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme" című művéről tudni kell, hogy Max Weber egy vitairatot írt. Ugyanis azt vizsgálták akkor a társadalom és a gazdaság kutatói, hogy a kapitalizmust hova kell visszavezetni, milyen szellemiségbe. Volt egy tudós, aki ezt a zsidóságra vezette vissza. A zsidóság teremtette meg a modern kapitalizmus alapjait. Az aszkézis nem kolostorokban, nem remete barlangokban valósul meg, hanem benne a sűrű társadalmi életben. Ez azt jelenti, hogy fogyaszthatnék többet, de nem fogyasztok, hanem befektetek, és a pénz mindig pénzt termel. Ezért volt az, hogy a nagy kapitalisták, óriási gazdagságú emberek szerényen, puritán módon éltek. Úgy nevelték gyermekeiket, ahogy a munkásgyerekek nevelkedtek. Igyekeztek minden szükségest, de nem mindent megadni a gyermekeiknek. Visszafogottságban, szinte aszkétikus formában nőttek ezek a gyerekek fel és vitték tovább azt az életformát, amit atyáiktól örököltek. A kapitalista kórházat alapított, jótékonysági szervezeteket hozott létre, mert abból indult ki, hogy az Istentől való feladat az, hogy a munkásság jó egészségben legyen. Persze ez meghozta a maga hasznát az iparban is.

Fekete Ágnes: A mai szemmel egy kicsit furcsa, ugyanis visszatekintve, ebből mégis egy fogyasztói világ született, a javaknak irdatlan mennyiségű felhalmozódása és így egy konzumvilág…

Németh Pál: Az, hogy hova vezet valami, az egy nagyon nehéz kérdés. Az előzményt értékelhetjük-e annak alapján, hogy sokszor a kálvinizmus eléggé erősen a liberalizálódás felé ment el. Például Hollandiában egy eléggé szigorú kálvinista politikai felfogás és életforma itt-ott vad liberalizmusba csapott át.

Fekete Ágnes: A presbiterianizmus, mert inkább így szokták világi szinten mondani, az az a keresztyén felekezet, amelyik a leginkább csökken.

Németh Pál: Súlyosan eltorzul. Engem sokkal jobban zavar ez. A létszám és a statisztika az egy más kérdés, az is szomorúsággal töltheti el az embert, de nem az az első. A református egyházakban a reformátusi mivolt torzul el, föloldódik mindaz, ami református karakter. Azért menjünk a gyökerekig vissza. Itt a 20. században történt egy súlyos, hatalmas, mindent elsöprő teológiai forradalom és fordulat. Ez, pedig a Barth Károly-féle teológia volt.

Fekete Ágnes: Ki volt ő?

Németh Pál: Barth Károly svájci teológus, lelkész volt. Amikor a bűnről, a bűnesetről beszél, akkor azt mondja, hogy az ember teljességgel megromlott. Ebben Luthert követi, aki azt mondja, hogy a bűneset után az ember "kővé és fatuskóvá lett". Kálvin viszont azt tartja már az Institutio elején, hogy az ember nem lehet kővé, és nem lehet fatuskóvá. Beszél arról, hogy van az istenség megsejtése iránti érzék, van sinen religionis az emberben, van egy belső mag, amely vallásos. Ebből kiindulva azt mondja, hogy nem minden pusztult el a bűnesetben az emberből, mert maradt valami, és ezért felelősek vagyunk. Miután hallottuk az igét és megértettük, hogy azt meg is cselekedjük. Az ember felelőssége is hangsúlyossá válik. Barthnál ez nem jön igazán számításba. Barth persze nagyon nagy teológus volt és nagyon nagy elme. Nála ezek a dolgok szépen ki vannak egyensúlyozva. A követői, akik nem léphetnek a mester nyomába, az epigonok, azok leegyszerűsítik és primitivizálják ezt.

Fekete Ágnes: Kálvinnál az ismeret tehát nagyon fontos volt.

Németh Pál: Amikor a magyarországi teológia még erős volt és teljes fegyverzetben állt, akkor két nagyon komoly karaktere volt a magyar teológiai gondolkodásnak, amit nemcsak a teológusok, a hivatalos teológusok vallottak, hanem a magyar értelmiség is eszerint gondolkodott. Az egyik a kálvini predestinatio-tannak, tehát az eleve elrendelés tanának a nagyon szigorú egyértelmű vallása és vállalása minden következményeivel együtt. A másik, a magyar nemzet fennmaradása ügyének és a magyar reformáció sorsának a szoros egybekapcsolódása. Az, amit úgy mondtak, hogy magyar vallás. Ennek semmi köze nem volt valami régi pogánysághoz, vagy turulos, turáni vallásoskodáshoz, és magyarkodáshoz, hanem csak pusztán annak a sorsnak a látása, hogy a magyarságnak a nemzeti érdekei valamilyen módon sorsszerűen összekapcsolódtak a református egyház érdekeivel. A török hódoltság idején azzal, hogy nem lettünk törökké, a Habsburg uralom alatt azzal, hogy nem lettünk németté. Tehát, valamilyen módon a nemzeti érdek összefonódott. Ez a kettős tudat, nagyon erősen élt a magyar reformátusokban, a 30-as években is még. Ide jött Barth Károly és két dologban támadta a magyar teológiát: a predestinatio-tan kérdésében és ebben a kérdésben. Persze, lehet, hogy voltak részigazságok abban, amit mondott. Szóval, a fundamentum nagyon fontos, mert az épület arányait az jelöli ki.

Fekete Ágnes: Mit gondol, mit lehet most tenni?

Németh Pál: Felismerni azt, hogy mi az, amit az Isten ígér, és ezt az ígéretet továbbadni, tehát ne ígérjen többet. Ez egy bizonyos józanság, nem kell rálicitálni arra, amit az Isten mond.

Fekete Ágnes: Mire gondoljunk itt?

Németh Pál: Az Isten ígéreteinek tárháza – ezt maga Spurgeon mondja így – hasonlít egy mennyei csekkfüzethez, amiből kitépjük a lapot, bemutatjuk a mennyei banknál és kiadják a pénzt. No, most ez nem így megy. Nézzük meg Kálvint. Mit mond Kálvin, miért adta Isten az ő ígéreteit nekünk? Azért, mert az ember ebben a világban annyi csüggedésre alkalmat adó dologgal, eseménnyel van körülvéve, hogy ezeknek a terhe olyan mértékben terheli az életünket, hogy könnyen összetörik a mi hitünk gyenge edénye. Ezért Isten adta az ő ígéreteit, – "hogy már most, a nehéz körülmények között megmutassa nekünk, mit készít az örökkévalóságban, a jövendőben. A mi hitünk gyenge edénye össze ne törjön a jelen problémái alatt." Mennyire más Kálvin mentalitása és lelkisége, mint az, hogy kaptam egy csekkfüzetet, és ezek az Isten ígéretei és bármikor beválthatom. Nem így van.

Fekete Ágnes: Tehát, mi mit tehetünk a református egyház jelenlegi gondolkodásában?

Németh Pál: Valaki megkérdezte tőlem, hogy mi lenne ma, ha ma kellene a reformátor lelkészeknek gályára menniük, vajon hányan mennének gályákra? Azt mondtam neki, hogy az Úr Isten a képzelődéseinkhez nem ad erőt. De, hogy a jelenben hűségesek legyünk az ő igéihez, ahhoz viszont ad erőt. Most is megálljunk ugyanúgy, mint a gályarabság idején, mikor gályákra kellett menni. Ma is megvannak a kis gályák, csak nem járnak olyan testi szenvedésekkel, de lehet, hogy lelki szenvedésekkel járnak. Az Isten a valóság elviseléséhez ad erőt, a képzelgéseinkhez nem ad erőt.

Fekete Ágnes: Kövessük most Kálvin gondolkodásmódját, és józanul próbáljunk gondolkodni a Bibliáról. Tesszük ezt Bolyki János segítségével, aki nemrégen a Magyar Tudományos Akadémián védte meg János Evangéliumáról szóló kommentárját. Sokan nem tudják, hogy a Magyar Tudományos Akadémián még Széchenyi István gondolata szerint nincsen teológiai szekció. Attól tartott, hogy pártoskodás üti fel a fejét, ha az egyházi tudományt is beveszik az ágazatok közé. Viszont, a háború óta most adtak Scheiber Sándor és Pákozdi László Márton után harmadszor nagydoktori címet teológiai munkáért. Bolyki János a Budapesti Németajkú Egyházközségben tegnap beszélt János Evangéliuma kommentárjáról, most pedig mindannyian kaphatunk belőle ízelítőt.

Bolyki János: János volt már akkor a kedvencem és nagyon örültem, hogy írhattam róla úgy, hogy egy teljes évig szinte semmi mást nem csináltam.

Fekete Ágnes: Miért János a kedvence?

Bolyki János: Azt mondta nekünk a tanárunk, ne mondják nekem, hogy János a kedvenc evangéliumom, mert azt úgy sem hiszem el, az majd öregkorban. Tényleg rájön az ember, hogy azért a legkedvesebb János, mert nem több adatot akart összegyűjteni Jézus életéről, hanem értelmezni akarta. Ma is olyan világban élünk, amikor újra kell fogalmazni az eddigi tanításunkat, nem elhagyni – az, szörnyű volna -, de újraértelmezni. Ezt találtam meg Jánosban.

Fekete Ágnes: Négy evangélium van és a négy evangélium, négyféleképpen közelít Jézus történetéhez.

Bolyki János: Pontosan. Az Úr Isten mondhatta volna Márknak, hogy édes Fiam, Márk tegyél három indigót már a papirusz tekercs alá, akkor teljesen egyformák az evangéliumok és nincs mivel foglalkozni az újszövetségi tanároknak. Tehát, azt mondta, egyik sarokba Márk, másikba Máté, Lukács a harmadikba, a negyedikbe János, és mondjátok el, mi van középen, s ez a Jézus-esemény, amit elmondtak.

Fekete Ágnes: János volt az egyetlen, aki úgy írta, hogy már a többieket olvasta, az már egy másfajta evangélium, mint a többi három: a Máté, Márk, Lukács.

Bolyki János: Jánosnak egy óriási újítása az, hogy nála a földi Jézus szava és a mennyei Krisztusnak a szentlélek által való ihletett szava egyenlő. Nem lehet azt mondani, amit most az amerikai kutatók mondanak, hogy az eredeti Jézus szavakat kutatjuk, és szavazással eldöntik, hogy melyik az eredeti és melyik már a gyülekezet reflexiója. Ilyeneket mond Jézus, mint földi a búcsúbeszédekben a tanítványoknak, majd meg fogjátok ezt érteni, és majd a szentlélek elvezet minden igazságra.

Fekete Ágnes: Ezt nagyon nehéz, egy átlag embernek felfogni vagy megérteni, hogy a Bibliában olvassuk, hogy Jézus ezt mondta, és jön egy tudós, aki azt mondja, nem biztos, hogy pontosan ezt mondta Jézus. Arra gondolunk, hogy Jézus végül is nem hagyott maga után nyomokat. Nem az volt a célja, hogy leírja a tanításait, tehát nem egy könyvet hagyott maga után.

Bolyki János: Így van. Ő a tanító tanította a tanításra a tanítványokat. Ez való a három első evangéliumra.

Fekete Ágnes: Az a kor, amelyben János élt – mondhatjuk egy szinkretista kor – és mindenki azt érzi, hogy ha lehet történelmi paralelt mondani a mi korunkra, akkor erre a római birodalom bukása emlékezteti a leginkább az embert. Mik azok a pontok, amelyekben leginkább a mi korunkra érzett práhuzamokat?

Bolyki János: Jézus korában, az úgynevezett középső Sztoa görög filozófiai irányzat mondta ki először, hogy mi világpolgárok vagyunk, vagyis kozmopoliták. Mindenütt otthon érezzük magunkat. Gibraltártól majdnem India határáig, mindenütt egyforma berendezkedésű városállamok voltak. Igen ám, de ezek kezdtek felbomlani a központosító római hatalom hatására. Előzőleg volt a hellenizmus, amelyik a görög szellemet hozta el és kultúrában meg is maradt, de a politikában azután egyformaságba akartak mindent terelni – mai szóval nagy unióba. Ha az ember mindenütt otthon érzi magát, akkor sehol sem érzi magát otthon. Az egyház és János Evangéliuma otthont kínált a kívül valóknak, a kereszt alatt, amikor Máriát otthonába fogadja a tanítvány. Így születik az egyház. A birodalom egy nagy kozmopolitizmust ajánlott fel. Akik ebbe nem törődtek bele, azok partizánharcokat vívtak – mint a pártusok például, akár a zsidók is később – és az egyház ezek fölött a katolicitást ajánlotta. Nem rómait, de katolicitást. Ez azt jelenti, hogy mindenütt otthon vagy, ha az egyházban vagy, mert az egyház mindenkinek otthont ad. Ettől függetlenül a sajátosságaidat őrizd meg.

Fekete Ágnes: Tehát egy világpolgárság fölötti egyetemességet kínáltak? Ez ma is valahogy így van?

Bolyki János: Igen. Én azt hiszem, hogy az egyház ma is hídépítő és otthont adó. Akik hozzá tartozunk, meg kell őriznünk, és gyakorolnunk kell ezt a két szolgálatát. Jánosnál látszik, hogy a belső kohéziót akarja megőrizni. Azt mondja, szeressétek egymást. János gyülekezetei Efézusban és környékén egy külön irányzat volt, de meg akartak maradni az egyházon belül. Egy nagyon szép dolgot mondok. Óvatos, szemérmes rivalizálása Péternek és Jánosnak. Ez a szeretett tanítvány csak akkor szerepel, ha Péter is ott van. Elmentek a főpap házához, Pétert nem engedték be, de János szólt a kapuőrnek és beengedték. Azután, amikor a feltámadás volt, János ért előbb a sírhoz, de nem ment be, megvárta Pétert, aki öreg volt, lihegett, később jött. Azt mondta neki egy kicsit tréfásan: "Főtiszteletű Úr, tessék előre fáradni, én csak azután megyek. Péternek akkor az egész egyház előtt tekintélye volt.

Fekete Ágnes: Ezek mögött a mondatok mögött ez a rivalizálás érthető?

Bolyki János: Igen. Valóságos rivalizálás. Két élet sorsa Jézus követésében és mind a kettőre szükség van. Egyfajta alázatot és szolidaritást jelentett, hogy az egyházban vagyunk. Úgy van, hogy Péter lesz a vértanú, János meg lesz a szemtanú. Mindegyik vallásos irányzattal valahogy egy finom párbeszédet mond.

Fekete Ágnes: Ez is egy tulajdonsága, ami abba a korba és a mi korunkba is ültethető.

Bolyki János: Még az utca emberével is igyekezett párbeszédre lépni. Ott a vakon született, aki egy proletár gyerek volt. Ez látszik az összefüggésből. Nem nagyon érdekelte a filozófia, de, amikor elkezdték mondani, hogy mondd meg, ki az, aki meggyógyított és bevallotta, hogy Jézus. Kutakodtak és akkor nagyon nagy aszfaltbetyár humorral azt mondta: talán ti is a tanítványai akartok lenni, mert én már mondtam, hogy ki az és most mégis kérdezitek. Bolond vagy te, nem tudsz semmit, mi tudjuk, mi tudjuk – mint a mesében. Azt mondja: lehet, hogy ti mindent tudtok, én csak egy tudok, hogy vak voltam és látok. A tények, pedig makacs dolgok. Az utca emberét is a megfogható dolgok érdekelték. Ott van a kenyér csoda is, itt is az éhes proletár jön elő, akinek kell a kenyér. Szépen vezeti őket: kell a mindennapi kenyér, én is úgy tanítottam. Az első kérés a Mi Atyánkban: Mindennapi kenyerünket… De törekedjetek arra a kenyérre, amitől nem éheztek. Erre: Ez valami csodaszer, tápszer? Add nekünk. Azt mondja, az én Atyám adja. Ja, vallásos vagy? Jó, akkor mi is előhozzuk a vallást. A mi őseink a pusztában az égből potyogó, égből alászálló mannát ették. Erről azt mondja: Igazatok van, ez így volt. Gondoljátok meg, hogy ők az égbe mentek? Ott haltak meg a pusztában. De, én olyat adok nektek, ami nemcsak az égből jön, de az égbe visz titeket. Akkor adjad! Végül azt mondja, Én vagyok az Élet kenyere. Tehát, fokról-fokra viszi őket. Több ilyen hosszú beszéde van, amikor egy materiális, mindennapi dolgot meglelkesít Jézus. Hiszen ők a kenyér alatt csak a kenyeret értették, a világosságon csak a gyertya gyújtást és azt mondja: igen, igen, de van ez még följebb is.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János Evangéliuma 6. fejezetéből és Máté Evangéliuma 4. fejezetéből.

"Én vagyok az élet kenyere. Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."

Mindenki kicsit másképpen olvassa a Bibliát. Van, aki csak a történetek szépségén szeret gyönyörködni, van, aki a tanításokon gondolkodik inkább, vagy a történelmi részleteken. A Szentíráson végig húzódik az a kép, hogy a Biblia Isten szava, és az olyan, mint a kenyér. Mit jelent ez a kép? Azt, hogy Isten nem útjelző táblácskákat osztogatott, amikor hozzánk szólt, amit egyszer követünk, máskor nem. Nem egy rajtam kívül eső tárgy, amire ránézek, elmerengek rajta. Nem egy külső hatást gyakorló eszköz az ő szava. Nem olyan, mint amire rá lehet pislantani azután valami egészen mást tenni, hanem olyan, mint a kenyér: belénk épülő valóság. Olyan üzenet, amitől nem lehet megválni. Valamiképpen bennünk dolgozik, hat ránk. A legtöbb dologról, amit megeszünk, nem tudjuk pontosan, miként hat, mi van benne. Csupán azt tapasztaljuk, hogy korgó gyomrunkban egyszerre normális, jó érzés támad. Sokan mégis úgy fogják fel a Bibliát, mint utasítások halmazát, mint sok kis gyógyszert, ami egyik-másik szervünk betegségét csillapítja. Pedig, az Isten szava egyetlen jó szó, ami szeretne belénk épülni és bennünk élni. Hiszen, ha azt mondjuk, hogy a Biblia a mi kenyerünk, ezzel azt is mondjuk, hogy nem direkt módon hat ránk. A kenyér nem vér, amely kering bennünk, nem válik hússá tagjainkban, nem közvetlenül hat ránk, mint akár egy gépre az üzemanyag, hanem táplál, erősíti, éleszti, ellátja a szervezetet. Sokan szeretik, ha megmondják nekik pontosan, hogy mit kell tenniük, és akkor biztonságban érzik magukat. Isten, amikor szavával kenyeret kínál, nem ilyen álbiztonságra hív. Nem utasító táblácskákkal terelget minket, hanem éltet, szeret, erősít szavával. Azután, a mi dolgunk, hogy ezzel az erővel helyesen járjunk az életben. Különösen a kis gyülekezetekben és szektákban nagy divatja van annak, hogy olvassák a Bibliát és így szólnak: – Ma ezt olvastam az igében, ezt kaptam, ezért ezt a jót kell tennem. Amikor ilyet hallok, mindig elgondolkodom, hogy ha egy másik bibliai szakasz kerül felolvasásra, akkor nem kell azt a jót megtennem? Isten nem táblácskákat adott, hanem kenyeret. Szeretné, ha minél többet olvasnánk szavát. Ki-ki úgy, ahogyan tudja, és minél inkább életet adó erővé, kenyérré válna bennünk. Adja Isten, hogy amikor Jézus történeteit halljuk, valamiképpen Jézus cselekedeteivel azonosulni tudjunk, és belül megtisztulva követni tudjuk őt a mi világunkban. Isten adja, hogy így legyen,
Ámen

Liturgiai ajánló – Misericordias Domini

A Húsvétot követő második vasárnap leginkább evangéliumi szakaszáról ismert, innen Jópásztor-vasárnap a közkeletű neve. A kezdő (introitus) ének ugyanakkor a 33. zsoltárt idézi: Misericordias Domini plena est terra… Az Úr kegyelmével telve a föld, az Úr szavára lettek az egek. Ujjongjatok ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dicséret. (Zsolt. 33,5-6,1.) A zsoltárból kiemelt szövegrész – a kegyelem-irgalom – történetesen a Szenci-szöveg 3. versének közepén olyannyira súlytalan említést kap, hogy tartalmi szempontból legalább annyira indokolt a 89. zsoltár első versének választása: Az Únak irgalmát örökké éneklem. Az első igeszakasz (epistola) Krisztus szenvedésére utal vissza, akihez mint lelkünk pásztorához tévelygő juhokként megtérhetünk. (1.Péter 2,21-25.) Ezek után következik a jól ismert evangéliumi példázat (Ján. 10,11-16.) a jó pásztorról, aki "életét adja a juhokért". (Ismét a Húsvétra történő visszautalás.) Énekeskönyvünkben számos énekben felbukkan pásztor-motívum, mégsem feltétlen mindegyik illik ehhez a vasárnaphoz. A főénekül ajánlott 297. dicséret például a Péter leveléből vett gondolatokhoz hasonlóan magasztalja Krisztust, a 215. dicséret első versével pedig ugyanezen igerésznek befejező verséhez kapcsolódik. Énekválasztásunknak egyik fontos eleme, hogy egyes énekek nem szorosan a vasárnap témájához, hanem inkább az adott ünnepkörhöz kapcsolódnak inkább. Régi szokás szerint a feltámadásról szóló énekeket nem hagyták el, hanem egész Pünkösdig énekelték őket. A feltámadásért szóló hálaadásunk ezért abban is szép kifejezést nyerhet, ha pünkösdig istentiszteleteink elmaradhatatlan eleme lesz legalább egy húsvéti ének választása. Egyik javaslatunk szerint az igehirdetést megelőző ének lehet ennek helye, de az istentiszteletet "kicsendítő" záróének is alkalmas a húsvéti hálaadás kifejezésére.

Énekek Misericordia Domini vasárnapjára (Húsvét utáni 2. vasárnap): Fennálló ének: 33,1,3. Nosza istenfélő szent hívek vagy 89,1. Az Úrnak irgalmát örökké éneklem Fő (derekas) ének: 297,1,5-9. Ó seregeknek hatalmas királya, vagy 260.2-től (válogatott versekkel) Tudom, hogy pásztorom… vagy 215. Eltévedtem, mint juh Igehirdetés előtt: 185. Krisztus feltámadott Ráfelelő ének: 437,1. Ó Jézus, mi idvességünk vagy 23,1. Az Úr énnékem őriző pásztorom Záró ének: 229. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, vagy húsvéti dicséretek, elsősorban 350-354, 356-357.

Bódiss Tamás