2005-02-02

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Köszönjük számos levelüket, jókívánságaikat, amelyeket az elmúlt hónapban küldtek. (volt, aki még bélyeget is tett a borítékba), azokat az adományokat is köszönjük, mint ahogyan a sok játékot is, amit eljuttattak a Johannita Segítőszolgálaton keresztül Kárpátaljára. Ha bármi kérdésük van, igyekszünk válaszolni, címünk 1146 Budapest, Abonyi utca 21. Számítógépes címünk: [email protected] Telefonszámunk: 06-30/ 333-1118.

Mai műsorunkban a jelképekkel foglalkozunk. Minden hit, minden olyan gondolat, amely elhagyja ezt a látható világot keresett és keres szimbólumokat, amelyek segítik szellemi vágyait. Vannak persze tévutak is. Ezekről a kérdésekről beszélgettem Keresztes Dóra grafikusművésszel, akinek most nyílt kiállítása a budapesti Dorottya Galériában. Nemrég illusztrációi is jelentek meg a Kálvin kiadónál, Losonczi Léna zsoltárparafrázis könyvében.

Keresztes Dóra: Könnyű dolgom volt, mert a Zsoltárok könyvét nagyon jól ismerem. Nekem is gyakran vígaszom és erőforrásom, ugyanakkor nagyon nagy feladat a Szentírás egyik gyöngyszemével azonosulni, azt illusztrálni. Emiatt volt bennem egy kis lámpaláz is. Igazából én minden nap ebben a világban élek.

Fekete Ágnes: Nagyon érdekes volt látni a képeket. Próbáltam magam elé idézni a zsoltárt, hogy mért úgy rajzoltad le?

Keresztes Dóra: A dávidi zsoltárok gyakran valami szorongásból indulnak. Lehet, hogy az én természetem is hasonló. Mikor az ember kimondja a problémákat, Jézus elé viszi, át is adja egy felsőbb szintre, és oldódik a szorongás, de aztán sajnos jön egy másik gond. A zsoltárokban is van egy hullámzás, rapszódia. De emlékeztet egy Bach fúgára is. Ha az életünk belül rendezett, akkor a megélt életünk is valahogy harmonizálódik.

Fekete Ágnes: Különösen megfogott ez a kép, ahogy a csontváz a keresztre utal.

Keresztes Dóra: Ez a 22. zsoltár, ami prófécia Jézus haláláról. Úgyhogy a Golgota hegye, ez a kis domb, és az egész világmindenség fájdalma benne van, ahogy körbeveszi Jézust ez a gomolygó felhő. Szeretek a nézőre is hagyni egy kis problémamegoldást, úgy gondolom, hogy a jó művészet kapukat nyit meg. A válaszok nem evidenciák, hanem minden ember megtalálja a saját válaszát, a saját szintjén. Ha egy jó mű a nézőt felzaklatja, érdeklődővé teszi, akkor ez a szint mozoghat felfelé, fejlődhet. Nem szabad teljes mértékben kiszolgálni az embert, mert elkényelmesedik.

Fekete Ágnes: Itt látható a kígyó szimbóluma, ez is a passióhoz kötődik.

Keresztes Dóra: Az egész megváltás-történetet próbáltam egy képbe sűríteni, ahol valóban Krisztus az egész világ bűnét és fájdalmát magára vette. Semmiképpen sem egy idealizált kép.

Fekete Ágnes: "Aki az Úr Istenben bízik, az ő oltalma és vára, Annak nem kell folyton félni, jöhet vadász csapdája…"

Keresztes Dóra: Itt egy angyal-motívummal próbáltam játszani. Ez egy olyan üzenet, hogy bármi tragédia vesz is minket körül, a lelki szemünkkel látni kell, hogy van, aki oltalommal vesz körül akkor is, ha adott pillanatban nem látjuk. Ott van, és "tábort jár" körülöttünk. Isten angyalai itt vannak közöttünk, megtapasztalhatjuk néha, mikor elcsendesednek a viharok.

Fekete Ágnes: Ezekről az ős-szimbólumokról lesz beszélgetés itt a Dorottya Galériában.

Keresztes Dóra: Február 8-án tartunk kötetlen beszélgetést, amin több műfaj művészei vesznek részt. Az ősi szimbólumokról lesz szó, illetve a szimbólumok keletkezéseiről a mai világban, hogy lehetséges-e még új szimbólumokat kreálni? Igen, de ha az ősi szimbólumokat elővesszük, és azokat felidézzük, már az is nagy dolog. Mert igazából azok ott vannak az ember szívében, csak fel kell idézni az emléküket. Ha egy kisgyermek-rajzot figyelünk, tanulmányozunk, már ott is tetten érhetjük, hogy ők is ezekkel az alapvető szimbólumokkal dolgoznak, mint szív, nap, hold, fa, gyümölcs, madár. A madárnak is olyan fantasztikus jelkép-tára van, például a galamb formájában megjelenő Szentlélek, ahogy az ég madarai ellepik a fát… Szóval rengeteg jelentése van a madárnak is, de ugyanígy a sárkánynak, ami mindig valahogy a gonoszt jelképezi. Nagyon félünk a népmeséktől, hogy riogatnak, de ezekben rengeteg szimbólum fellelhető. Én népmeséken nőttem fel, és nem lettem tőle pogány. Félelmetes világnak mondják néha pszichológusok is, nekem inkább segítettek, hogy a jót és a rosszat szét tudjam választani. Az az ember, aki az ősi szimbólumokkal – akár a mesében – nem találkozik, lehet, hogy nehezebben igazodik el a világban.

Fekete Ágnes: A szimbólumok segítenek az alapstruktúrák megtalálásában, a jó és a rossz szétválasztásában is?

Keresztes Dóra: Azt gondolom, hogy igen. Nem beszélve arról, hogy van egy visszatérő motívum: mindig a legelesettebb gyermek győz, sose baj, ha valaki nem gazdag, nem tökéletes, nincs megfelelő gazdasági háttere – profánul lefordítva -, de mégis mindig próbát tesz, és mindig vannak, akik segítik. Ezek alaptételek, csak nem a Szentírás nyelvén szólnak, bár azt hiszem valahol ott, is visszaköszönnek.

(Ének: Aluszik a bárány-nép, bóbiskol a pásztor…)

Fekete Ágnes: Egy üzenetet nem mindegy, milyen síkon adunk át. Ha a szimbólumok világában adunk át egy üzenetet, az a tudat alatt is hat. Ha csak racionálisan mondom el, a gyerek képtelen felfogni. Ott van a súlya a szimbólumok világának, hogy a tudatalattinkat is megcélozza.

Keresztes Dóra: Nem véletlen, hogy a közlekedésben is szimbólumok vannak, a közlekedési táblákon. Ezek visszaköszönő szimbólumok, gyökeret vernek az ember szívében, tudatában, és mindig ugyanazt üzenik.

Fekete Ágnes: Ebben az animációban, a "De profundis"-ban nagyon sokszor átalakul az egyik figura a másikba.

Keresztes Dóra: Ez az animáció sajátja, hogy minden megtörténhet benne, és én ezt a lehetőséget ki is szoktam használni. Úgy, ahogy az ember életében is sokféle üzenet, világ él, egymásba fonódik.

Fekete Ágnes: A 130. zsoltárra asszociál: " A mélységből kiáltok Hozzád…", másrészt a mélyből törünk fölfelé.

Keresztes Dóra: Így van. A film is egy kis segélykiáltással indul, kiteljesedik a szomorúság és a fájdalom. Az a forgó, örvénylő mozgás, ami a filmre jellemző, az is a mélyből feltörekvő fájdalom. Amikor ez valahol kiteljesedik, az ember kikiáltotta magából, akkor elcsendesül. Remélem, hogy lesz rá szem és szív, hogy ezt így megértse, és nem kell majd magyaráznom.

Fekete Ágnes: Azt gondolom, hogy van rá szem és szív. Erre a kiállításra hihetetlen sok ember eljött. Az emberek nagyon vágynak a szimbólumokra, pont azért, mert szeretnének végre nem racionálisan kapni valamit.

Keresztes Dóra: A szimbólumoknak is van egy rendszere, nem lehet csak úgy kiragadni egyet. A graffitik, amik úgy összepiszkítják a falakat is szimbólumok, mindennek megvan a helye.

Fekete Ágnes: A rossz szimbólum talán, nem jó kifejezés, de érzek a vizualitásban romboló hatást is.

Keresztes Dóra: Persze, a jó ízlés itt is fontos. Néha obszcén dolgokat is üzenünk szimbólumokkal. Azt gondolom, hogy a szimbólum ugyan mindent kibír, de mégiscsak vannak, amik nem odavalók. Vannak nemes szimbólumok. A magányos cédrus is egy szimbólum, és mi minden van benne! Ha ezt egy metróállomás falán látnám, lehet, hogy ott nem szeretném. Minden szimbólumnak megvan a maga helye.

Fekete Ágnes: Rendkívül nagy mítosz-éhség van ma az emberekben, a buddhizmustól kezdve az amerikai indiánokig, mindenhonnan gyűjtjük a különböző vallásos tartalmakat. Ez nekem egy kicsit sok, de lehet, hogy nem jól látom. Nagyon mély vágy van az emberekben.

Keresztes Dóra: Ez mindenképpen az Isten utáni vágy. A Szentírásban annyi szimbólum van, ha valaki azt megismerné, akkor megelégedne, és nem vágyna más semmire. Ami ott található, az egy életre elég. Akik nagyon vadul keresnek, – persze, meg kell ismerniük más népek mítoszainak szimbólumrendszerét -, ha nagyon a szívük mélyére nézünk, mind visszavezetnek a bibliai kor küszöbére. Úgy érzem, minden az Édenkert kapujából ered. Abszolút jó, ha kutatunk, keresünk, és ha ezt őszintén tesszük, visszakerülünk az Édenkert kapujához.

Fekete Ágnes: Lehet azt mondani, hogy akkor válik negatívvá egy vizuális hatás, ha manipulálni akar?

Keresztes Dóra: Igen. Erőszakolni nem szabad dolgokat, a televíziók állandóan ontják az információt, az utcán végig kell menni. Elfordíthatom a fejem, de akkor lehet, hogy nekimegyek valaminek. Olyan rafináltan vannak elhelyezve ezek a szimbólumok, hogy nem tudod kikerülni. A jó művész nem erőszakos. Nem is érünk el így semmit, mert lehet, hogy egy pillanatra, ideig-óráig hat, aztán lepereg rólad. Ami finoman megszólít és próbál úgy hatni, hogy el is gondolkozz rajta, amit forgatni tudsz a szívedben, az jobban beépül, mint egy hirtelen fejbe verős reklám-üzenet.

(Ének: Boldog az a szem, mely látja az arcom…)

Fekete Ágnes: A református egyház építészetében, a kazettás mennyezetekben jelennek meg leginkább a szimbólumok. Ma is készülnek ilyen alkotások. Békési Sándor, aki a budapesti teológián tanít, nemrég kifestette a pestszentimrei templom karzatát és szószékét. A művésszel együtt tekintettük meg ezt a nagyon meleg és hívogató gyülekezeti otthont.

Békési Sándor: Itt az első két tábladísz, illetve felirat. A harmadikkal kezdődik Jónás története a cethallal. Ez egy régi motívum a kazettás templomokban, a feltámadás motívuma. A másik képen szemben vele a kardos angyal az Ige kardját tartja a kezében: ez a teremtés szimbóluma. Ez talán a két fókusza a teológiának, a megváltás és a teremtés.

Fekete Ágnes: Más képeken is láthatjuk a teremtést.

Békési Sándor: Igen, a negyedik képtől kezdődik a teremtés-történet: ahogy a növény kinő a csírából, fölötte a világosság – majdnem beleírtam, hogy "lux". Ezt követi az egek, majd a vizek szétválasztása a szárazföldtől. Ez a harmadik nap. A negyedik napon látható a csillagok teremtése, aztán az állatoké – csak egy madárra futotta itt röptében -, és a hatodik az ember teremtése. Ott fekszik Ádám és Éva, Éva Ádám oldalából fordul ki. A többi képen szimmetrikusan elhelyezett virágmotívumok, a középső kép a hetedik nap, vagy ha tetszik a nyolcadik. Vagyis az első, amelyik az örökkévaló nap. Úgy is mondják, hogy a nyolcadik az új teremtés első napja. Nincs folytatása, nincs vége, mert örökké tart. Ott az élet fája, lehet enni róla, és a páva két oldalt (kicsit perzsa hatású lett, de nem baj, mert ez egy ősi motívum). Ravennában is ott a páva a mozaikokon, mint az örökkévalóság szimbóluma. És végül a folyóvíz, a négy folyó az élet központjából folyik ki. Aztán látható a tizenkét gránátalma, ami lehet akár a tizenkét törzs is. Úgy van a Jelenések könyvében megírva, hogy a pogányok majd esznek erről a fáról. Fölül egy csík fut, az Ige szalagja. Ez így van a szószéken is. Pál apostol Kolossébeliekhez írt leveléből van az idézet, "az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel." Kicsit adódott a karzat magasságából, az "odafelvalókkal törődjetek", ugyanis összefüggésben van a hetedik képpel, ami középen található, és az örökéletet szimbolizálja: "Meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal az Istenben.", mint egy magban. Még nem teljesedett ki, majd csak az új teremtésben lesz teljessé. Az Ige folytatódik: "Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon, intvén egymást zsoltárokkal, hálát zengedezvén az Úrnak. Ez már a karzat funkcióját is jelzi, meg a hálát, ami a református hitünknek az alapja.

Fekete Ágnes: Tényleg nagyon érdekes, ahogy az "odafelvalókkal törődjetek" a felső karzaton olvasható, ahol az orgona van, ahol a hálát zengik.

Békési Sándor: Igen, pontosan.

Fekete Ágnes: Általában nagyon sok virág jelenik meg a kazettás mennyezetek díszítésein.

Békési Sándor: Már az ókeresztényeknél, a katakombákban ott vannak a díszítésekben a növények, virágok, sőt még egy kis kerítés is. Az Édenkertje ez, az elveszítetté, de legfőképpen az örök Édenkert, ami majd az örökségünk lesz. A boldogságot sugallja, mert a keresztyén élet örömteli még akkor is, ha nem nevetünk mindig. Azt szokták mondani, a református templomot a fehér fal jellemzi? Azért szeretik sokan, mert nincs rajta semmi, csak a csupasz fehér fal. Ez eredetileg nem így van. Azért jellemzi a fehér fal a református templomot, mert a türelmi rendelet után, a klasszicizmus stílusában lehetett templomot építeni, és akkor a fehér fal volt az elfogadott stílus. Egyébként a református vallást és a hagyományos református templomot a szín jellemezte, a virágos motívumok, a színek burjánzása. Pirosak, zöldek, kékek, ezek éltek igazán. A templombelső örömet kifejező belső tér.

Fekete Ágnes: Megnézhetjük még a szószéket?

Békési Sándor: Az íves karzat, mintegy centrumot körbeöleli a szószéket, ami az Ige, és az Úrasztalát, ami a látható Ige. Itt is növények futnak körbe, három fajta virágot választottam a hagyományos népművészetből: a tulipánt, a szegfűt és a rózsát. A tetején az egyház szimbóluma a hajó, benne a három fióka mi vagyunk, és ott a pelikán, aki a vérével táplálja fiókáit. Két oldalt látható a sas, az egyik a magasan repülő teológia – szó szerint értve -, hogy Istenről beszélünk, és Isten szól hozzánk, a másik oldalon, pedig a Lélek galambja, hogy mindezt csak a hittel, a Szentlélek indíttatásával lehet befogadni.

Fekete Ágnes: Az emberek is válhatnak jelképpé. A múlt héten egy olyan lelkész-kántort kísértek utolsó földi útjára, aki csendesen, mégis szívósan dolgozott az egyházzenéért. Arany László 1939-től haláláig a ceglédi gyülekezetet szolgálta, kijárt a tanyavilágba, lelket öntött az emberekbe. Hosszú éveken át, vezette a Sztárai Kórust. Kodály Zoltán az ő felkérésére komponálta a Jövel Szentlélek Úr Isten című énekünket, feldolgozó kórusművét. Most egy hangmontázst hallhatnak – 30 éves felvételt, és néhány éves riportbeszélgetést.

Arany László: A 65. Genfi zsoltárt fogjuk énekelni: "A Sionnak hegyén Úr Isten…", a jelenlévő Osváth Viktor lelkésztársunk, kecskeméti lelkész-karnagy harmonizálásával. Harmóniumon kísér minket Máté János orgonaművész.

Riporter: Jeles mester a mai vendégünk. Őt köszöntöm, idős Arany Lászlót, nyugalmazott református lelkészt, Cegléd díszpolgárát. Isten hozta, Laci bácsi!

Arany László: Köszönöm.

Riporter: Hogy tetszik lenni, Laci bácsi?

Arany László: Istennek hála, elég jól, mert én minden percemet Istennek köszönöm. Amikor elindulok, mindig az Isten kezét fogom meg. Régebben járművel, most már csak jármű nélkül közlekedek, a magam lábán, a jó Isten segítségével. Nem kerestem sohasem az emberek tetszését, mindenkor ahhoz a szabályhoz alkalmazkodtam, hogy "amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is cselekedjétek meg egymással." Világi megfogalmazásban így lehet mondani: amit nem akarsz magadnak, ne tedd másnak! Óriási különbség, mert az egyik elindít bennünket a jó cselekvésére, hogy amit magamnak kívánok, azt tegyem meg a felebarátommal, a másik, pedig csak visszatartó fogalmazás, hogy amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd másnak. Egy nyolcgyerekes család legkisebb gyermekeként születtem, el lehet képzelni, hogy egy kis falusi gyülekezetnek a tanítója anyagiakkal nem bővölködött. De mi úgy voltunk, hogy a szeretet volt az, ami megtartott bennünket. Piroska nővérem volt a szabás művésze, és amikor engem beöltöztetett egy olyan nadrágba, amelyiken folt hátán folt volt, azt mondta: Lacikám, minden gyerek téged fog irigyelni, mert ennyi zsebje senkinek sincs a barátaid között. Együtt voltam Farkas Ferenc, Gárdonyi Zoltán zeneszerzőkkel, akik kéziratban vitték el a próbára a kompozícióikat, és ott lehallgatták az énekkar előadásában, mert ott kitűnő kottaismerő tagok voltak.

Riporter: Arany Laci bácsi életében nagyon fontos szerepet játszott a zene, a fészekmelege a zene hangjának, az emberi hangnak. Honnan ered ez a mélyből fakadó szeretet?

Arany László: Olyan családba születtünk, ahol mindenki szeretett és tudott énekelni. Együtt volt a nyolc gyerek. Az unokatestvérek közül is voltak ott, és mindig több szólamban énekeltünk. Ha nem is kottázott, tudatosan megalkotott kórusokat, de több szólamban énekeltünk.

(Ének: Kodály Zoltán "Jövel Szentlélek Úr Isten" c. kórusműve)

Fekete Ágnes: A 91. Zsoltárból olvasok:

"Aki a felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen… Oltalmam és váram az Isten, akiben bízom."

A gyerekrajzokat mindig nagyon tudtam csudálni. Olyan önfeledt módon ömlik ki a kicsinyek lelke a képekbe. Nálunk a középső lány a nagy rajzművész. A ház mindig megjelenik a papírokon. Az oltalmat adó hajlék, amit mostanában még mosolygósra is alakít. A tető, mintha a ház feje lenne, kap szemet, szájat, és arcpírt. Ez a zsoltár jutott az eszembe. Mintha lelke lenne hajlékunknak, valójában Isten őrzi mindenünket. Sokszor belépek egy-egy házba, és azt érzem, hogy itt jó lenni. Hiába a rendetlenség, hiába a szegénység jele itt is, ott is, valami melegség árad mindenből. Az, hogy Isten az oltalmunk, ezt a belső erőt jelenti, ami körülöttünk van függetlenül a körülményeinktől. A ház egyik fontos tartozéka lányunk rajzán a tűz. Nekünk nincs kandallónk, vagy valami hasonló élő tüzünk, mégis úgy érzi, hogy tűzmeleg kell a házba. Ráadásul egy szív van a kályha tetején, ami egy csillagban végződik. Mitől érezzük azt, hogy oltalom a ház? Valószínűleg attól, hogyha ott ég a szívünk benne. Ha mintegy áldozat letettük az oltárra. Ma mindannyiunk kísértése az állandó "pörgés"- ahogyan mondani szoktuk. A munkahelyről haza, az otthonból az iskolába, onnan a sportolás, a nyaralás és más minden fontos esemény helyére. Talán meg sem kérdezzük magunktól, hogy a szívünk hol van? Nagyon boldog lettem ettől a rajztól, mert az jelent meg rajta, hogy itthon van a szívünk. Oltalmat csak ott lehet találni, amire rátettük az életünket, amiben egész valónk ott ég. A zsoltár ezt úgy fogalmazza, hogy ha az Urat tartod oltalmadnak, akkor megvéd téged. Furcsa visszacsatolása ez életünknek, hogy amit védelemnek tartunk, az is véd meg minket. Ha a munkát, akkor végül csak a munka marad. Ha Istent, akkor ő lesz az Igazi Menedékünk. Életünk fő értékei valamiféle önbeteljesítő jóslatokká válnak. Benne kell lenni Isten világában egészen ahhoz, hogy ráérezzünk arra, mit jelent az ő árnyékában pihenni. Kívülről ez soha nem lesz érthető. A házrajzokon mindig megjelenik a lépcső. Fölötted az ég, alattad a föld, benned a létra – írja Weöres Sándor. Isten oltalmában kapcsolatok is vannak – kinyújtom a kezem az ég felé, angyalait látom, akik talán le és fel járnak a jákóbi lajtorján. Isten oltalma nem bezár. Nem bilincsben, nem erényövvel véd minket. Szeretete távol áll a fojtogató öleléstől. Nem kunyhó ő. Vár, ami mindig tágas. Az árnyék védelme is azt a képzetet hozza magával, hogy onnan bármikor kinyújthatom a lábamat, nem csapnak le rám. Isten oltalma a kapcsolatokban áll. Abban áll, hogy a félelmeket határok közé zárja, de millió segítő kezet rendel mellénk. A ház a gyerekek rajzain télen-nyáron füstöl. Van egy nyílás, ami mindig kiengedi a gőzöket és gázokat, a túlnyomást. Az otthon, az oltalom mindig attól meleg, attól élhető, attól jó, mert ott van csatornája a rossz dolgok, indulatok távozásának. Isten oltalma őszintén érint meg minket. Ott szeretne tollaival betakarni, ahol vagyunk. Elengedhetjük magunkat, mert Ő kényszerű mosolyok, kötelező viselkedési formák nélkül szeret minket. Isten adja, hogy ezt az oltalmat mindannyian megtapasztalhassuk. Ámen.

(Ének: Hárfahúron háladallam pendül…)

Énekajánló – Ötvenedvasárnap

A Nagyböjt idejét előkészítő három vasárnap közül az utolsó az Ötvenedvasárnap, mely latin zsoltárkezdetéről "Esto mihi" névvel is ismeretes ("Légy erős kősziklám, ahova mindig mehetek… Zsolt. 71,3.). A vasárnap evangéliumában (Lukács 18,31-43.) Jézus harmadszor jelenti szenvedését tanítványainak és elindul Jeruzsálem felé – a húsvéti ünnepkör jelképes kezdete ez. Erről a tökéletes szeretetről – mely önmaga feladásában és a keresztáldozatban lett teljessé, melyhez a zsoltár igéje szerint is mindig odamenekülhetünk, mint kősziklához, biztos alaphoz – szól az epistola 1. Korinth. 13,1-13. szavaival: a szeretet himnuszával.

Énekek Ötvenedvasárnap igéihez:

Fennálló ének: (bevezető igék: Zsolt. 71,3. és/vagy 31,2.) 62,1,4. Az én lelkem szép csendesen / Azért szívem, reménységed vagy 91,1. Aki a felséges Úrnak

Főének: 286,1-9. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát

Igehirdetés előtti ének: 286,13. Adjad nékünk a te Szentlelkedet

Ráfelelő ének: 459,3. Örök kőszálra állva vagy 296. Jézusom, ki árva lelkem vagy 458. Aki értem megnyíltál

Záró ének: 346. Győzhetetlen én kőszálam vagy 342. Jézus, világ Megváltója