2005-11-23

Fekete Ágnes: Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Mai korunkban az ember egyik legnehezebb feladata, hogy a rázúduló ismereteket és hatásokat értelmezze. Ilyen mindennapos gond például, hogy ebben a bonyolulttá vált világban szómozaikokkal neveznek el mindent, az ember néha még a szavakat sem érti. Mai műsorunkban azt a kérdést tesszük fel, hogy vajon mennyire képes az ember ebben a kuszaságban az egyenes beszédre, arra, hogy egy tiszta hangot képviseljen. Először egy olyan emberrel beszélgetünk, aki a mérnöki újságban, tehát teljesen szakmai körben rendszeresen ír cikkeket a hitéről. A legutóbbi számban például "Szolgáljatok az Úrnak örömmel!" – címmel olvashattak a mérnökök egy írást dr. Kovács Gábor tollából, aki a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, és jelenleg még a Szeged – Honvéd Téri Református Gyülekezet gondnoka.

Dr. Kovács Gábor: Legutóbb összetalálkoztam egy házaspárral, a férfi szintén tagja a Kamarának, ezt mondta nekem: "Olvastam a cikked. Hogyan születik egy ilyen cikk?" Ez úgy született, hogy a lelkészünk, Kereskény Sándor erről az Igéről prédikált egyik vasárnap és eszembe jutott, hogy nekem is lenne mondanivalóm ennek kapcsán a mérnököknek. Ez az ismerősöm, miután elolvasta a cikket, elmondta, hogy a lánya Budapesten tanul egy egyetemen, és megkérdezte, hogy milyen gyülekezetet javasolnék, ahova eljárhatna, mert szeretné, ha a lánya ilyen szellemiségben nevelkedne. Javasoltunk egyet. Előtte kérdeztem tőle, hogy hova járt eddig a lánya, mire azt mondta, hogy nem járt sehova. Most viszont elküldi egy református gyülekezetbe. Úgy gondolom, hogy ez a Szentlélek munkájának az eredménye, és nem az én gyarló szövegem eredménye. Valaki elkezdett járni egy gyülekezetbe.

Fekete Ágnes: Miről szól ez a cikk?

Dr. Kovács Gábor: Szolgáljatok örömmel! Az egyik zsoltár alapján írtam: úgy tudunk örömmel Istennek szolgálni, hogyha az embereknek szolgálunk. Ezt nagyon sokan másként látják: én nem hiszem, hogy ha valaki ostorozza magát egy cellában, az olyan kedves lenne Istennek. Az embereknek kell szolgálni, életüket könnyebbé, jobbá, szebbé tenni, legalábbis nekünk mérnököknek. A másik fontos dolog, hogy örömmel. Sokan szolgálatuk közben azt hangsúlyozzák, hogy mennyit szenvednek. Az áldozatot hangsúlyozzák, amit a családért, a munkájukért hoznak. Én hiszem, hogy az örömmel való szolgálat eredményesebb és Istennek is jobban tetszik. Hasonló hangnemben írok cikkeket a Mérnök Újságba elég sokat. Néha jön olyan levél, hogy inkább prédikáljak a saját helyemen, ne az újságban. De sok olyan levél jön, amiben azt írják, hogy ezekért a cikkekért olvassák a Mérnök Újságot. Egy Bécsben élő magyar mérnök írta, hogy bár gyakran olvas magyar sajtót, de ilyen hangvételű cikkeket ritkán talál benne. Én úgy érzem, hogy a Kamaránkban – függetlenül a világnézeti különbségektől – nagyon emberi hang szólal meg, segíteni akarunk egymásnak és az egész országon. A jelvényünk: egy hatlapú csavar-anya fog fel egy magyar címert. A hatlapú csavar-anya egy kötőelem, elnézést, hogy szakzsargont használok. A jelvény azt fejezi ki, hogy szeretnénk a mérnökök között szoros kötődést létrehozni, de nem csak közöttük, hanem a mérnökök és a társadalom tagjai között is. Ez a közösségi szellem nagyon fontos, és szerintem azért is értik meg a cikkeket még azok is, akik nem gondolják, hogy ez az érzés az Istenhez valamilyen módon kötődik. Azért azt értik, hogy itt, együtt, közösen tudunk valamilyen eredményt elérni. Édesapám református gimnáziumban volt tanár, amíg nem államosították az iskolákat. Ez a békési gimnázium volt, aminek a neve a múltban, református korában és állami iskolaként is Szegedi Kis István Gimnázium volt. Többször elgondolkodtam azon, hogy miért hagyták meg a nevét, miután államosították. Azt gondolom, hogy valószínűleg nem tudták, hogy ki volt Szegedi Kis István. Én a Szegedi Kis István Állami Gimnáziumban érettségiztem akkor, amikor még a régi tanári kar megvolt. Ők igyekeztek minket református szellemben nevelni. Például Az ember tragédiáját úgy tanultuk, hogy a hivatalos anyagot is tudnunk kellett róla, arra az esetre, ha olyan vizsgaelnök jönne, akit nem ismertek a tanárok, de a mű helyes értelmezését és valódi mondanivalóját is megismertük, amit el is mondhattunk a vizsgán akkor, ha olyan volt a vizsgáztató, akinek el lehetett mondani. Én tehát a családomtól és az iskolától is jó neveltetést kaptam. Soha nem jutott eszembe, hogy másként kellene gondolkodni, és nem is volt soha problémám abból, hogy így gondolkodom. Az egyetemen egyszer elkezdtem vitatkozni egy szeminárium vezetőjével a Bibliáról. Egyoldalúan idézett belőle, mire mondtam, hogy a Bibliában ez és ez is benne van. "Magával nem lehet vitatkozni, mert ismeri a Bibliát." Hogy lehet tanítani valamit, vagy cáfolni, ha nem ismeri. Nem lett problémám ebből az esetből, ötösre vizsgáztam a tanárnőnél. Szintén az egyetemen történt, egy adjunktus azt állította, hogy a Bibliában leírtak nem történtek meg, hiszen a történetek az evangéliumokban nem fedik le egymást, hanem állandóan eltérnek egymástól. Utólag szerkesztettek bele részeket, mondta ő. Vasárnap az istentiszteleten a lelkész, mit sem tudva arról, hogy pénteken milyen előadás hangzott el a műszaki egyetemen, azt a két Igét magyarázta, amire az adjunktus is hivatkozott, és elmondta, hogy miért van eltérés a kettő között. Az egyiket a zsidóknak írták, a másikat a görögöknek, és nekik másként kellett elmagyarázni, mert más a gondolatviláguk. Ezt én csodálatosnak tartottam: pénteken hallottam valamit, ami elbizonytalaníthatott volna, és vasárnap magyarázatot kapok rá. Ma is élénken él ez bennem. Egy másik történet abból az időből, amikor negyedéves voltam: nem tudtam egy acélrácsos híd méretezését elvégezni. 36 rácsot kellett méretezni október végén, november elején még mindig az elsőnél tartottam, ugyanis három különböző méretre kell méretezni egy ilyen rácsot. Fel kell venni egy járatos méretet, majd le kell ellenőrizni, és ha a háromból valamelyik nem felel meg, akkor újra kell kezdeni az egészet. Én két hónapon át ezt az egy rudat méreteztem. Teljesen kétségbe voltam esve, a többi tárggyal nem is tudtam foglalkozni, már minden mindegy volt, el is mentem a templomba vasárnap. Azt az üzenetet kaptam, hogy nem kellene ezt nekem mindenáron egyedül elvégeznem, hanem rá kellene bízni az Istenre. Ha az Úristen azt akarja, hogy ez megoldódjon, akkor meg fog oldódni, ha pedig azt akarja, hogy évismétlő legyek, akkor az is leszek. Lehiggadtam. Csúnya novemberi idő volt, én mégis derűsen mentem haza, mert tudtam, hogy nem rajtam áll a megoldás. Persze ez nem azt jelentette nekem, hogy már nem kell vele törődnöm. Elővettem egy lapot és a rácsot, és elsőre kijött. Másnap és harmadnap megcsináltam a maradékot. Aztán segítettem az évfolyamtársaimnak. Mindezt csak azért, mert rá tudtam ezt Istenre bízni. Ezek az élmények elkísértek egész életemben. Persze voltak tévedéseim, görbe útjaim, de amikor ebbe a székbe kerültem, akkor úgy gondoltam, hogy Isten akarata, hogy most itt vagyok, és kötelességem – minden nemtetszés ellenére – ezt a lehetőséget erre is kihasználni. Persze úgy, hogy másokat ne bántsak meg. Ezenkívül természetesen egy csomó műszaki kérdést meg kell oldani. Nem az én dolgom, hogy megtérítsem a mérnököket, ezt nem gondolom. A cél, hogy egy szellemiséget közvetítsünk, és talán ezáltal jobb lesz egy kicsit Magyarország.

Fekete Ágnes: Szegeden presbiter, méghozzá gondnok.

Dr. Kovács Gábor: Gondnok voltam, de a jelenlegi presbiterválasztáskor lemondtam, mert nem tudom összeegyeztetni a teendőimet. Presbiter továbbra is szívesen vagyok, meg is választottak. Van a gyülekezetünkben sok alkalmas ember, úgyhogy most egy csere történt.

Fekete Ágnes: Nem olyan régen készítettem egy riportot arról, hogy ebben a gyülekezetben milyen példaszerűen működik a presbitérium. Ebben gondolom volt szerepe.

Dr. Kovács Gábor: Amikor a mostani lelkészünket beiktattuk, akkor új szelek kezdtek el fújni és mindenki belelkesedett. Nem ismerek sok gyülekezetet Magyarországon, de úgy gondolom, hogy ami nálunk folyik, az nagyon pozitív. Látszik a templomba járók számán is.

Fekete Ágnes: Az volt a benyomásom, hogy ott a presbiterség nem egy rangot jelent csupán, hanem konkrét feladatokat.

Dr. Kovács Gábor: Igen. Rang és felelősség. Munkacsapatok álltak fel: a templom műszaki dolgaival mások foglalkoznak, mint a gyülekezeti házzal. Van, aki a temetővel, mások a misszióval törődnek. Valóban szét vannak osztva a feladatok, és havonta egyszer tartunk presbitergyűlést, ahol mindenki beszámol arról, amit elvégzett. Sokat haladtunk előre, de sok minden van előttünk is. Nem régen kaptuk vissza a gyülekezeti házat, természetesen rossz állapotban. Végig kellett gondolnunk, hogy milyen sorrendben, milyen anyagi eszközöket tudunk felhasználni. A templomot is rendbe kellett rakni, hiszen a háború alatt épült. Öröm itt dolgozni! Olyan is van, hogy egy-egy időszak végén leülünk a lelkész udvarán egy hosszú asztal köré, pörköltet eszünk, megiszunk hozzá egy pohár bort. Ez egy baráti közösség is, nem csak a munkáról szól. Az istentisztelet előtt negyedórával, húsz perccel érkezünk meg, valaki a kapuban fogadja a gyülekezeti tagokat, mások a lelkésszel vannak, együtt vonulnak be. Ezek apróságok, de szépek. Gyerekkoromban azt szoktam meg, hogy a presbitérium élén vonul be a lelkész. Amikor ezt itt bevezettük, nekem nagyon jó érzés volt, mert én ezt így láttam, és így tartottam helyesnek.

Fekete Ágnes: Akkor ez egy konstruktív együttműködés: mindenki mondja az ötleteit, ezt megszűrik, és valami megvalósul.

Dr. Kovács Gábor: Időnként vannak viták is, nem tagadom. Olyan is van, hogy valami nem tetszik. Erről is beszélünk.

Fekete Ágnes: Meghallgatja a lelkész?

Dr. Kovács Gábor: Igen. Már kaptunk kritikát más gyülekezettől: nálunk nincs szava a lelkésznek. Bizonyos dolgokban nincs. Neki megvannak a feladatai, a felelőssége, és nekünk is megvan. Úgy érzem, hogy ő igényli ezt a kritikát, és ez előreviszi a dolgokat. Én nem mondom senkinek, hogy utánozzanak minket, de tanulmányozzanak és gondolkodjanak rajta. Szerintem ebbe az irányba kell haladni. Lehet, hogy nem látunk mindent egyformán, de nem baj, ha van kellő alázat mindenkiben, és nem a saját akaratát akarja másokra rákényszeríteni. Nem emlékszem olyan esetre, amikor úgy álltunk fel, hogy valaki haragudott a másikra.

Zene

Fekete Ágnes: Tiszta szóra mindenki vágyik. A miskolci Kossuth utcai templomban egy evangelizációs sorozat volt ebből a célból. A szép szavak mellett még szép képek is segítették az elmélyülést. Gy. Szabó Béla metszeteit láthatták a templom falán, miközben a megjelenített bibliai részeket magyarázták. Gy. Szabó Béla száz éve született. Ferenczy Miklós kolozsvári esperes gondozza hagyatékát. Vele Karcsai Nagy Éva beszélgetett.

Ferenczi Miklós: 1932-ben Kolozsváron egy képzőművészeti kiállításra került sor, ahol magyar fiatal művészek mutathatták be műveiket, akkor találkozott Koós Károllyal, aki azt kérdezte tőle: "Fiatalember, miért nem mászik fára?" 1940-ben született meg az első nagy formátumú fametszete, ahol önmagát ábrázolja egy fatörzsön, kapaszkodik felfelé, de nincs csúcs, mert kettétört a törzs. Viszont onnan van egy kilátás, amit másokkal is meg lehet láttatni. Gy. Szabó Béla ezt tette több, mint ötven éven keresztül, hiszen Kínában, Mexikóban, Kolumbiában és majdnem minden európai országban járt, és mindig hozott magával valamit. Életének utolsó évtizedében, a hetvenedik esztendő után kezdett neki a Jelenések könyve illusztrálásához. Többször elolvasta a Szentírásnak ezt a részét, és mind a 22 fejezethez egy villanásnyit metszett ki. Ebben ő a Jelenések könyvének üzenetét a mindenkori embernek sajátos módon tolmácsolja. Egy olyan reménységet nyújt, ami hitünkben mindig megerősíthet. Gy. Szabó Béla igazi üzenete, hogy az ember számára mindig van remény. Az életünknek igenis van értelme, célja. Eljutunk annak felismerésére, ami lényegében Istennek a lényét jelenti, a szeretethez. János mondja: "Aki szeretetben van, az Istenben van." Tulajdonképpen ezt tolmácsolja fametszeteiben.

Karcsai Nagy Éva: Néhány képet mutassunk be, melyek kulcsfontosságúak a 22 fametszetből.

Ferenczi Miklós: Akinek lehetősége van, jöjjön el és nézze meg ezeket a képeket! A Miskolc-belvárosi gyülekezetben evangelizációs hét van. Olyan részeket próbáltunk választani, amelyek egy mai ember számára meghatározó értékűek kell legyenek. Az első és az utolsó, a kezdet és a vég: mi ebbe a végtelenségbe hogyan tudjuk beleágyazni a magunk létét, parányiságával. A hét pecsét feltörését is kiválasztottuk, művészi alkotás voltáért is. Az apokalipszis lovasai nagyon gyakran jelennek meg a képzőművészetben. Gy. Szabó Bélának meg kellett küzdenie azzal, hogy el tudjon szakadni Dürer alkotásától. Sikerült neki: a halált hozó lovasok egy atombombán vágtatnak, ezen az atombombán fel lehet fedezni azoknak a tudósoknak az arcképét, akik létrehozták. Választottuk még azt a részt is, amikor Isten angyala odanyújtja Jánosnak a könyvet, hiszen János kérte ezt. Az angyal fél lábbal a vízen, fél lábbal a szárazföldön áll. Ez Isten üzenete, amit odaad nekünk. Az egész könyv üzenete, hogy mi egy olyan világban éltünk, ahol emberi hatalmasság uralkodott, erőszak, uralkodás, hatalomvágy, félelemben tartás érvényesült, de a félelmet félre lehet tenni. Jézus mondta, hogy ne attól féljünk, ami a testet megöli, hanem attól, akinek hatalma van, hogy a lelket is megölje. Ez pedig Isten. Viszont Isten nem elpusztítani akar minket, hanem azt akarja, hogy eljussunk a végső célig. A Jelenések könyvének utolsó két metszete az új ég, új föld, a mennyei Jeruzsálem, ahol az élet vize, fája található.

Karcsai Nagy Éva: A belvárosi gyülekezet lelkésze, Szabó Sándor miért választotta éppen Gy. Szabó Bélát?

Szabó Sándor: Olyan jelentőségű karizmatikus képzőművész volt ő, aki Isten Lelkének ihletettsége alapján tudott hozzányúlni ehhez a rendkívül nehéz témához.

Karcsai Nagy Éva: Nem olyan régen arról beszélgetünk, hogy Székelyudvarhelyre adományt vittek, egymillió forintot az árvízkárosultak számára. Most pedig Kolozsváron járt, hajnalban indult, hogy elhozza a fametszeteket, amelyeket most raktak ki. Miért éppen Erdélyből, Kolozsvárról választotta Gy. Szabó Bélát?

Szabó Sándor: Kolozsvárnak, Erdélynek mindig markáns üzenete van az anyaország számára. Akár a történelmi példákat tekintjük, akár az evangélium üzenetének autentikus tolmácsolását. Szükségünk van arra, hogy lelkileg megelevenedjünk. Isten üzenete alapján szeretnénk életre kelni. Egy páratlan lelki élmény egy kulturális eseménnyel kötődik össze ebben az evangelizációs hétben és a kiállításban. Az én emlékezetem szerint ilyen még nem volt nálunk.

Zene

Fekete Ágnes: Miskolcon nemrég egy másik nagy esemény is volt. 10 éven át tartott a Lévay József Református Gimnázium felújítása. Most végre abbamaradt a kopácsolás.

XY (nő): Pár évvel ezelőtt az volt a legnagyobb problémánk, hogy fáztunk. Azután jó meleg lett az iskolában. Majd napról napra, évről évre egyre szebb lett a környezetünk. Erről Toma László mesél, aki hittant tanít.

Toma László: Mindenki megérti, hogy milyen nehéz úgy tanítani, hogy felújítások folynak. Munkások az ablak előtt, az állványon mászkálnak, közben órát kell tartani. A gyerekekkel való munkát mégis elősegítette a figyelem kérdésében. Mondtam nekik, hogy ha ők is zajonganak, akkor végképp összeomlik az óra, és megfigyelhetően jobban viselkedtek, mint egyébként.

XY (nő): Miskolc egyik legszebb épületévé vált így a Lévay. Kivilágítással csodálható meg esténként, büszke vagyok, hogy ilyen szép lett az iskolánk.

XY (férfi): 2000-ben jöttem az iskolába és elég hosszú időt töltöttem el az iskolában a felújítás ideje alatt.

BC (férfi): A nap végére mi is teljesen elfáradtunk, nem a tanulásban, hanem a zaj miatt.

Karcsai Nagy Éva: Paksai István mérnök képeket mutat a gimnáziumról, ami már 1996-ban életveszélyes állapotban volt. Ekkor kezdték el felújítani, 10 évig tartottak a munkálatok. Ezek a fák szinte teljesen elkorhadtak.

Paksai István: A könnyező házigomba, a legveszedelmesebb pusztító gombák egyike, előfordult a tetőszerkezetben és a födémekben.

Ábrám Tibor (az iskola igazgatója): 1898-ban adták át, egészen 1948-ig református gimnáziumként működött. Aztán jöttek az államosítás évtizedei. 1993-ban indult újra oktatási intézményként, de sajnos nem a régi épületében, mert az önkormányzat úgy döntött, hogy azt nem adja vissza. A Kormány mellett működő egyeztető bizottság elé került az ügy. Mi böjtöltünk az épületbe való bejutás felett is. 1996. június 1-jén azzal szembesültünk, hogy egy teljesen lelakott, lepusztult épületet kaptunk vissza. Sok utánajárással, zörgetéssel, kopogtatással tudtuk felújítani. Még az első demokratikus választott kormány idejében kapott 30 millió forintos támogatással kezdtük el a rekonstrukciót. Nagyon jelentős támogatásokat kaptunk, külön kiemelném az 1998-2002 közötti időszakban kapott kormányzati támogatást. Bankkölcsönből sikerült lezárni a támogatást és a bővítést.

Csomós József (püspök): Jelzésértékűnek szánjuk azt a döntést, hogy a hálaadó istentisztelet perselypénzét a Nagyenyedi Református Kollégium felújítására ajánljuk fel. Az egyházkerület saját forrásaiból minden ezer forint mellé egy másik ezer forintot oda fog tenni. Ezzel az összeggel fogjuk támogatni a Nagyenyedi Kollégium felújítását.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Istent szavát János apostol első levele 4. fejezetének az elejéről:
"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket!"

A dolgok szétválasztása az élet egyik legalapvetőbb feltétele. Isten úgy teremtette ezt a világot, hogy szétválasztotta a sötétséget a világosságtól, és így tovább egészen addig, hogy az élőt és az élettelent elválasztotta. Az ember maga is elkezdett kutakodni, és igyekezett az anyagokat megkülönböztetni, így alakult ki a kémia tudománya például.

Amikor mai korunkban ebből a mindent mindennel összekeverő halmazból szeretnénk kijönni, akkor Isten alkotó munkája sejlik fel bennünk. Ahogyan ő szétválasztva teremtett, mi is szétválasztva válunk teremtményekké.

"Próbáljuk meg a lelkeket!" – Sokszor hangzik a bibliai felhívás. Nyilván abban a korban minden mögött szellemi valóságot láttak. A helyes ösvény megtalálása abban volt, hogy ezeket a mögöttes erőket megkülönböztették az emberek. Ismét nem állunk messze ettől a kortól. Sokan és sokféleképpen beszélnek a lelkekről. Néha túlságosan félelmet keltenek egy-egy mögöttes hatalomtól, néha elmismásolják azt, ahogyan láthatatlanul manipulálnak minket ismeretlen erők. Segítségünkre van, ha megértjük: Isten egyik ajándéka az a tudás, hogy a lelkeket megkülönböztessük, hogy a dolgok mögötti erőket megértsük. Mit kell szétválasztanunk egymástól? Három dolgot a Biblia szerint: A rosszat a jótól. Pál azt írja, erre még a pogány emberek is képesek lelkiismeretük folytán. Azután meg kell tudnunk megkülönböztetni az idők jeleit Jézus szerint. Nem tudjuk pontosan, hogy ő hogyan osztja be a világ órájának egységeit, mégis vannak jelek, amelyek arra utalnak, egyet előre kattant a mutató. Végül meg kell vizsgálnunk Isten akaratát a Római levél 12. fejezete szerint, hiszen nem magától értetődő, hogy mi az, ami neki tetsző és mi az, ami nem.

Ma is szokásos vizsgálati módszer a tesztelés. A férjem mostanában gépeket tesztel, és mindenki izgatottan hallgatja, hogyan dobtak le egy nagy szerszámot több méter magasról azért, hogy megtudják, mit bír ki. Valami hasonló az, amire Isten bennünket hív. Vizsgáljátok meg azt, hogy milyen lélek van bennetek és körülöttetek?

Az ember gyakran esik abba a csapdába, hogy a másikat teszteli. Az ő szeretete mennyit bír ki? Hamar le is vonjuk a következtetést. A megkülönböztetés ajándéka nem a másik ember gyengeségeinek a méricskélése. Inkább valami belső elcsendesedés: Ki is az, aki belőlem, vagy köztünk beszél? Hallunk hangokat, szólamokkal van tele a világ, de mit is akarnak tőlem? Mikor vagyok igazán ember?

Ha képesek vagyunk bizonyos távolságot tartani önmagunktól, akkor nem csak úgy kavargunk ebben a világban, hanem tisztán kitűnik a fény a felhők mögül.

Emlékszem, egyszer nagyon el voltunk keseredve, és utaztunk az autóban, olyan kuszának tűnt a világ, nem tudtuk, milyen döntést hozzunk, és akkor egyszer csak mintha megnyílt volna az ég. Ilyen borongós idő volt, és mintha meg lehetett volna számolni a fénysugarakat, amelyek elbújtak a felhők mögül. Ez a különös égi tünemény akkor nagyon beszédes volt számunkra. Évek teltek el azóta, és valóban sok mindent megértettünk azóta. Isten képes szétválasztani életünkben a világosságot és a sötétséget.
Ámen

Énekajánló – 2005. december 4.

Ádvent 2. vasárnapja

A második ádventi vasárnap igéi (Róma 15,4-13., Luk 21,25-36.) figyelmünket a hatalomban és dicsőségben eljövendő Úrra irányítják. A vasárnap fő zsoltára a 80., mely Isten népének könyörgéseként – 1. v.: "Jöjj el, hogy szabadíts meg minket", 4. v.: "?állíts helyre minket!" – egyaránt szól ítéletről és kegyelemről.

Énekrend Ádvent második vasárnapjának igéihez:

Fennálló ének: 80,1. (11.) Hallgasd meg, Izráel pásztora / És mi el nem térünk tetőled

Főének: 309. Mennyei ige jelenél

Igehirdetés. előtti ének: 304,4. Az utat egyengessed

Ráfelelő ének: 312,3. Az Úr elé ha tárod

Záró ének: 303. Jöjj népek Megváltója