2006-02-22

Németh Pál, Bölcskei Gusztáv, Édes Árpád

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Az elmúlt héten valakit megbántanunk egy viccel, amit számítógépen küldtünk szét. Az ember sokszor nem gondol bele, hogy egy-egy tréfa kinek mit jelent. Van, aki könnyen kineveti magát, van aki könnyen sértődik és a legtöbben e két véglet között vagyunk. Az a jó, hogy az, akit megbántottam, ezt leírta, és nem tartotta magában, nekem pedig sikerült bocsánatot kérnem, és sikeresen lezártuk az ügyet. Ilyen ballépés sajnos megtörténik, de jó lenne, ha mindig hasonló véget érne.

Az elhíresült dán karikatúrákkal azonban sajnos nem ez történt. Ennek az egyik oka az, hogy az európai gondolkodás és az arab, muzulmán világ nemigen érti egymást. Pedig a jó Isten, azt gondolom, erre a megértésre vár. Következő riportunk talán ebben segíthet. Németh Pál református lelkész amellett, hogy a Bibliamúzeum kutatója, a zsidó-keresztyén társaság oszlopos tagja, az arab nyelv tanára is. Vajon több kultúrát együtt látva, hogyan látja ő ezt a kérdést?

Németh Pál: Az iszlám vallás a monoteizmusában radikálisabb, mint a kereszténység. Nem csak abban az értelemben, hogy az iszlámban nem található meg a szentháromság-tan, és ebben a vonatkozásban bírálja is a kereszténységet az iszlám, hanem abban az értelemben is, hogy az iszlám az Istent, mint teremtő Istent nagyon komolyan veszi. És nem csak az Istent nem szabad kiábrázolni, hanem a teremtett embert sem. Az utolsó ítélettel kapcsolatban van egy felfogás: amikor Isten kérdőre vonja majd a képkészítőket, szoborfaragókat, akkor meg fogjuk parancsolni nekik, hogy leheljenek lelket az alkotásaikba. Mivel erre képtelenek lesznek, büntetésképpen a poklot kapják.

Minden ábrázoló művészi alkotás alapvetően Isten teremtő munkájának az utánzása. Persze csak félkész utánzás, mert megalkotja ugyan a szobrot, de nem tudja életre kelteni. Az ember megpróbál Isten lenni, de nem megy neki. És ezért mindenféle állat- és emberábrázolás tilos az iszlámba. Ha bemegyünk egy mecsetbe, láthatjuk, hogy csak növényeket ábrázolnak.

Fekete Ágnes: Ezért volt, hogy a török megszállás ideje alatt több templomban összetörték a szobrokat?

Németh Pál: Igen. Katolikus istentiszteletre nem mentek be a törökök, de a református prédikátorokat meghallgatták. Szóval, nem szabad emberarcot ábrázolni. Ezért nincs kép az iszlám nagy alakjairól. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezt az alapszabályt nem hágták át, a török szultánok is megfestették magukat. De az iszlám fő árama tartotta magát ehhez, és nem ábrázolt senkit, különösen Mohamedet nem. Ha vannak miniatúrák, amelyek ábrázolják a prófétát, akkor azok üres arccal, egy ovális, fehér folttal ábrázolják.

A XX. század fordulóján külön problémává vált az iszlámban az, hogy útlevélben, igazolványban fényképet használhatnak-e vagy nem. Ha az iszlámban valami szorongatóvá válik, akkor jönnek a tudósok: megvizsgálják a fénykép jellegét és megállapítják, hogy egy tükörkép, amit kémiai eljárással rögzítenek. Tehát egy állandósított tükörkép, és mivel tükörbe nézni szabad, ezért fényképet is szabad készíteni. Mohamedet soha nem ábrázolták a művészetekben, de nem csak az iszlám művészetre igaz ez, hanem a keresztény művészetekben sem találkozunk Mohamed alakjával.

Fekete Ágnes: Ez egyfajta tiszteletnek tudható be?

Németh Pál: Én azt hiszem, hogy nem jutott eszükbe. Annyira természetes volt, hogy ezt nem szabad, hogy eszükbe sem jutott. Mi reformátusok az istentiszteleti kultuszunkban nem használunk képeket, de nem érezzük, hogy Munkácsy trilógiája sértené a vallásunkat.

Fekete Ágnes: Azért van egyfajta ódzkodás.

Németh Pál: A református gondolkodásra valamelyest befolyást gyakorolt a zwinglianizmus. A II. Helvét Hitvallás Zwingli-tanítvány írta. A református ember ódzkodott a külsőségektől. Nehezebben állított például karácsonyfát. A külső csillogás, a megjelenés túldíszítése mindig ellenére volt a reformátusoknak.

Fekete Ágnes: Mi talán jobban megértjük ezt a dolgot?

Németh Pál: Mi nem vagyunk annyira szigorúak ebben a témában, de meg tudjuk érteni azt, hogy a muzulmánok miért ilyen szigorúak.

Fekete Ágnes: Az arab emberek mentalitása van ebben a történetben.

Németh Pál: A harag megnyilvánulása. Az iszlám világban ez természetes. A kisfiú már az apja ölében rázza az öklét és nagyon haragszik. Természetesen nem azért, mert érti, hogy miről is van szó, hanem mert mindenki rázza az öklét és haragszik. Nem az individuumok egyéni döntése után megjelenő tiltakozásról van szó, hanem a tömegről. Elvárják a muzulmánoktól, hogy miután mindenki értesül a dán karikatúrákról, felháborodik és kimegy az utcákra tüntetni. Nem így megy: hallanak róla, hogy baj van, meggyalázták a prófétát, és ezért megharagszanak. Gyakorlatilag az iszlám világ egységbe tömörülése zajlik. A politikusok sokszor félreértik a veszélyforrást. A helybeli országok vezetése kerülhet veszélybe, amelyik nyugattal jó viszonyt próbál ápolni, amiért természetesen orrolnak rá, és árulónak tartják.

Fekete Ágnes: Az a fajta Európa, amelyik ennyire liberális és befogadja őket, ez válik egy kicsit ellenséggé. Kicsit visszás ez a viszony.

Németh Pál: Ebben a haragban benne van minden, amiről a muzulmánok úgy gondolják, hogy ellenük követtek el.

Fekete Ágnes: Már-már megszoktuk ezt a félig-meddig ateista világot, ami körülvesz minket és nem tudjuk megérteni az arab logikát.

Németh Pál: Az iszlám-arab világ – értsük jól, mert nem negatív értelemben mondom – középkori vonásokat mutat. Akkor még az ember embersége azon méretett le, hogy milyen viszonyban van az Istennel. Hogyan viszonyul teremtő Urához? Az iszlámban nem volt humanizmus, felvilágosodás. Megmaradt az a gondolat, hogy ember mivoltunkat abból értsük meg, hogy hogyan szól egyik ember a másikhoz. Ez a humanizmus egyik jellemző gondolata: Mi az ember? Abból tetszik ki, ahogy az embertársához viszonyul.

Ez nem zajlott le az iszlámban. És ez nem azt jelenti, hogy ott nem tudják, hogy mi a humanizmus vagy a felvilágosodás, de nem élték át. Az ember, ember volta azon méretik le, hogy hogyan viszonyul az Istenhez. Nálunk a vallás egy harmad-negyedrangú dolog. Ha a vallás kezd közszereplő lenni Európában, akkor ellenszenv alakul ki az emberekben. A magánszférába való. Az iszlám országokban az ateizmus, a vallástalanság a magánügy. A hit és a vallás közügy. És ezért van az, hogy nem értjük egymást. Ha karikatúrát rajzolnak Jézusról, talán morognak az emberek, de nem jut el a társadalom tudatáig, hogy ezzel súlyos dolog történt. Ha viszont valahol karikatúrák jelennek meg Mohamedről, az egész iszlám világ fellázad. Egy muzulmán számára, ha valaki tagadja Istent, az nem a szellemi erő jele, hanem a gyengeségé. Egészen más a felfogás.

Fekete Ágnes: Ez tényleg különös. Nálunk nem léteznek vallási tabuk.

Németh Pál: Vallási tabuk, szentségek nincsenek. Mert lehet gúnyolódni Dávid királyon, Mózesen vagy Jézuson, bár nem mondom, hogy mindenki cinkos ebben. A szabadság fogalmába ez belefér. Ifjú koromban volt egy ún. szórakoztató biblia, ami borzasztó gúnyolódó volt. Mi edzettek vagyunk: ha az iskolában Szűz Mária szüzessége kérdésként merül fel, akkor ezen vígan szórakoznak a diákok. Sajnos ez itt Európában így történik. Ha valaki hisz ebben, az nevetség tárgyává vált. Mi ezen nőttünk fel, megszoktuk.

Az iszlám világban ez nincs így. Ha a vallási érzékenységet sérti valami, akkor az nagyon sérti, és ezt meg kell értenünk. Felvetődött az az ötlet, ami talán cinikusnak tűnik, hogy rajzoltatni kellene a zsidó vészkorszakról, a holocaustról karikatúrákat, és akkor majd megfigyelhetővé válik, hogy a sajtószabadság nagy bajnokai mit közölnek ezekből. Nem fog működni ez, pedig állítólag már készült el karikatúra, de nehezen rajzolódnak. Miért? Mert a muzulmánok alapvetően irtóznak attól, hogy mások szenvedésein gúnyolódjanak. Nem lesz sikere a felvetésnek. Ez nem azért történt, hogy visszavágóként szolgáljon, hanem hogy megmutassák: európai ember számára európai módszerrel, mit jelent számukra az, amit elkövettek. Nálunk a szentség nem sokat érő dolog.

Élt-e Jézus? Fel lehet tenni ezt a kérdést. Sőt, azt is lehet rá válaszolni, hogy soha nem élt. Az emberi álom vetítődött csak ki belé, és mi alkottuk meg magunknak a mítoszt. De ha élt is, nem az volt, akinek mondják. Pártus herceg volt inkább, vagy Indiában szedte össze a bölcsességét. Teljesen szabad préda Jézus élete, mindenki azt csinál vele, amit akar. Észrevették az irániak, vagy a muzulmánok síita része, hogy Európa érzékenysége nem keresztény vallási érzékenység, hanem egy történeti bűnnek a különállása mindentől.

Vészkorszaknak mondják ezt a korszakot, és ez kétségtelenül nagy történelmi bűn, amihez a bűntudaton kívül is kapcsolódik még rengeteg minden. Egy olyan komplexum, amely azt a helyet foglalja el a nyugat-európai tudatban, mint a vallási alakok az iszlám tudatában. A történelemben sok törvényszerűség történt, szenvedés, gyilkosság, és ezután is fog még történni. Akkor lenne ennek az egésznek értelme, ha az emlékezés megállítaná a gyilkosságok folyamatát. De nem történt ez meg, hanem abszolutizálva van egyetlen esemény, amihez nem szabad hozzá nyúlni. Most megijedt az újságíró társadalom attól, hogy karikatúrák jelennek majd meg erről a témáról. Nem lesznek egyébként ilyen karikatúrák, vagy ha igen, olyan gyengék, hogy senkinek nem fog ártani, sem használni. De a témafelvetés megdöbbenthet minket, mert ezen a témán kívül semmilyen szentséget nem látnak mások. nem arról van szó, hogy ez az egyetlen szentség van. De ha mások ránk néznek, ezt az egy témát látják olyannak, mint náluk a prófétát ért sértés.

Fekete Ágnes: Ez kétségtelenül kényes téma.

Németh Pál: Igen. Minden megbocsátható az emberek számára. A politikusokról kiderülhet, hogy loptak, csaltak, hazudtak, de ha megjegyzést tesz a holocaustra, még ha nem rossz szándékkal is, akkor egy életre kitiltják a politikából. Mindenképpen tegyünk még annyit hozzá, hogy megdöbbenünk egy kicsit. Nem kell ezt kiértékelni, témává tenni, mert a dolog lecseng majd, nem lesznek belőle világraszóló botrányok. állítólag egyetlen karikatúra született meg. Kétségtelen, hogy ez egy figyelmeztetés. Mi az, ami a mi számunkra szent, érinthetetlen. Bűn volt, de az ember viszonyuljon ezután mindig a bűnhöz? A gondolkodásában is mindent azon mérjen le, ami a bűn? Ez emberileg is egy nagyon nehéz kérdés. Én nem azt mondtam, hogy ezt le kell söpörni. Legyen meg történelmi tényként, emlékeztetőként, mementónak, de ne legyen abszolút meg érinthetetlenek, ami páratlan a történelemben és amin ember mivoltunkat mérjük, egy társadalom egészségét, vagy egy országot.

Fekete Ágnes: Ez azt a kérdést veti fel, hogy létezik-e társadalom szentség nélkül egyáltalán.

Németh Pál: Nem létezik. És ha a vallási szentségek nem szentségek többé, akkor lesz valami, ami ezt helyettesíti. Ha az Istenben nem hiszünk, az embert kezdjük el helyettesíteni. Ez egy ősi ösztön. Ha az Istent nem féljük, akkor félünk mindentől. Európa tanuljon meg tanulni az ellenfeleitől. Ha látjuk mások bűneit, merüljön fel bennünk a bűnbánat kérdése.

Fekete Ágnes: Elhangzott az európai bűnbánat gondolata. Bizony, itt olyan dolgok történnek meg, amikre korábban sohasem gondoltunk volna. Például Debrecenben egy templomot vásároltak. A Füredi úton Sági Endre vezetésével egy új református közösség épül. A felszentelő istentisztelet után kérdezte Bölcskei Gusztáv püspök urat a Méliusz rádió munkatársa.

Bölcskei Gusztáv: Magyarországon nem volt még példa arra, hogy egy templomot megvásároljanak. Ebben az esetben most erről van szó, hiszen a tavalyi évben tudomásunkra jutott az Új Apostoli Egyház, amelyik a templomot építette, nem tudja tovább fenntartani a templomot. Egy kisebb istentiszteleti termet kerestek maguknak ezen a környéken. A lakótelep nagyon fontos lehet a gyülekezetépítés, egyházépítés szempontjából. A forrás a debreceni református gyülekezetek egykor elvett ingatlanaikért kapott kártalanításból származik. A gyülekezetek lemondásával vált lehetővé, hogy megvásároljuk ezt a templomot. A legszükségesebb felújítási munkálatokat végeztük el rajta: felkerültek a templomra a református jelképek. A XXI. század gyülekezeti igényeit mindenképpen ki tudja elégíteni. A templomtól egy üvegfallal van elválasztva az a szoba, ahol azok a szülők tudnak részt venni az istentiszteleten, akiknek egészen picik a gyermekeik, és még nem hagyhatóak magukra. Látják és hallják is az istentiszteletet. Fontos, hogy egy közösségben tudjanak lenni kicsik és nagyok.

Sági Endre, aki már korábban is gyülekezeti lelkipásztor volt, majd a Debreceni Református Kollégiumban szervezte a fiatalok szabadidős foglalkozását alkalmas arra, hogy a hagyományos eszközökön túl is, nem hagyományos eszközöket felhasználva szólítsa meg az embereket. A hagyományos istentiszteleti formák mellett szükség van nem hagyományosokra, hogy bejöjjenek olyanok, akik egyébként nem jönnének be. Az első lépés a gyülekezet szervezése, mert csak akkor tud egyházjogilag is megalakulni, ha már van egy kis gyülekezet. A templom kiválóan alkalmas hangversenyek tartására, kulturális események lebonyolítására. Itt kap helyet az egyetemi ifjúság is. Többfunkciós épületről van szó, és ennek megfelelően kell használni.

Fekete Ágnes: Ma, a hónap utolsó szerdáján egy istentiszteletre látogatunk el. A budapesti egyetemi gyülekezet a Magyar Tudósok Körútján található ökumenikus kápolnában tartja minden szerdán, így ma is istentiszteletét. Lelkészük, Édes Árpád magyarázza ma a Bibliából Jakab apostol levelének 5. részéből a 13. verstől kezdődő szakaszt:

”Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék. Öröme van-e valakinek? Zsoltárénekléssel dicsérje Istent! Beteg-e valaki közöttetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, azok imádkozzanak felette, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó imádság megtartja a szenvedőt. És az talpra állítja És ha bűnt követett el, bocsánatot nyer. Nagy erő van az igaz ember buzgó könyörgésében.”


Édes Árpád: Jakab apostol zavarba ejtően gyakorlatias. Tázláron úgy mondanák ezt: talpára esik az, amit mond. "Szenved- e valaki közöttetek? Imádkozzék. Öröme van-e valakinek? Zsoltárénekléssel dicsérje Istent! Beteg-e valaki közöttetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, azok imádkozzanak felette, és kenjék meg olajjal az Úr nevében." Lehet úgy gondolkodni, olyan cizellált teológiát alkotni, ami elvisz addig, hogy már nem érezzük szükségesnek az imádkozást. Sikerül mindent megmagyaráznunk.

A mai ember is nagyon sokat gondol az egészségére, nagyon sokat vagyunk hajlandóak megadni az egészségért. Áldozunk az egészségre, de már rég nem is hiszünk benne. Elfelejtjük, hogy mit jelent, hogy valami ép, egész, működik. Ebben a helyzetben zavarba ejtő Jakab egyenessége, ami tükröt tart elénk. Mi próbálkozunk egyedül megoldani a problémáinkat, hogy ne kelljen kiadni magunkat, a szívünket. Jobban félünk a bűnvallástól, mint bűneink következményeitől. Jó esetben megígérjük egymásnak, hogy imádkozunk egymásért, aztán ritkán állunk oda szeretetünkkel egyértelműen a másik mellé, akkor és ott, amikor erre neki igazán szüksége van.

Arról szeretnék először beszélni, hogy arra hív minket Krisztus, a Fő, hogy gondolkodjunk egészségesen a bűnről. A bűnről sokat beszél az egyház, sokszor egészségtelenül, éppen ezért, ha meghallják a szánkról ezt a szót az emberek, semmi egészséges nem jut eszükbe. A farizeusok minden betegség mögött bűnt kerestek, míg Jézus betegségként kezelte és meggyógyította. Ez az egészséges szemléletmód: mindig a megoldás fényében látni a problémát, nevén kell nevezni a bajt.

Ditrich Bonhoeffer írja A szentek közössége c. munkájában a következőket. "Aki bűnével egyedül marad, teljesen magára marad." Keresztény emberekkel megtörténhet, hogy az áhítatban, az imádságban, sőt a szolgálatban való közösségük ellenére, végül mégis magukra maradnak. A végső közösségre mégsem jutnak el, mert csak kegyes hivőként van közösségük egymással. Kegyesség nélküli bűnösökként azonban nincs. A kegyes közösségben nem szabad bűnösnek lenni, ezért el kell rejtegetnie mindenkinek bűnét még maga elől is, a közösség elől is. Nem szabad bűnösnek lennünk. Sok keresztény elborzadna, ha a hivők társaságába egyszer csak egy bűnös csöppenne. Ezért maradunk magunkra bűnünkkel hazug módon és képmutatóan, mert valójában igen is bűnösök vagyunk. Ha ezt meg tudjuk élni, bűneinket el tudjuk mondani másnak, bátran, nem kertelve, nevén nevezve a dolgot, az egy egészséges dolog. Ha a másik azonnal imádkozik értem, akkor az egy olyan egészséges gesztus, ami a Főből indul ki. Aki arra késztet engem, hogy keressük együtt a megoldást.

Győrben beszélgettünk egyszer a bibliaolvasásról, imádságról, és elmondtam, hogy ha egy hosszú éjszaka után reggelre marad a bibliaolvasás, akkor az ember csak úgy fejest ugrik a lapba. A csoportból valaki visszakérdezett: Te hogyan küzdesz ez ellen? Megdöbbentem ezen a kérdésen, mert soha nem gondolkodtam azon, hogy ez ellen valaha is küzdenem kellene. Nagyon nagy haszna van az ilyen kérdéseknek, ezért kell nevén nevezni a dolgokat. A lustaságra is keresni kell a megoldást: hogyan lehetne tenni ez ellen valamit. Amikor így teszünk, akkor leszünk gyülekezetté, akkor leszünk olyan közösséggé, amelyik nem csak a jobbik arcát akarja mutatni egymásnak, hanem közösséggé válik a kereszt alatt. Mindannyian megérkezünk a kereszt alá. Az egészséges gondolkodásmód, ahogyan Jézusból elindul a tagok felé arra hív minket, hogy hétköznapi közösségből váljunk gyógyító közösséggé. Olyan dolgokat olvastunk Igénkben, amelyekben nincs semmi különös. Ha valakinek bánata van imádkozzon. Ha beteg, hívja a gyülekezet véneit, ha bűne van, ne nyomja az a szívét, hanem vallja meg valaki másnak. Normális keresztényekről ír Jakab. Nem szuper lelkigondozókról és nem szuper gyógyítókról.

Olyan dolgokról beszél, amit mindannyian meg tudunk tenni a másikkal együtt, a másikért. A hangsúly a kölcsönösségen van. Pontosan nem is lehet tudni, hogy ki mikor és hogyan épül, mert lehet, hogy a másik őszinteségéből épülök. A hangsúly a kölcsönösségen van. Minden közösségben van olyan, akinek megadatott, hogy oda tudjon figyelni a másikra, a lelkigondozásban részt tud venni. De ez a szolgálat is csak akkor lehet őszinte, ha valakinek ő is megvallja a bűneit, ha ő is meg tudja osztani másokkal a gondjait, kiadja magából, és kéri, hogy imádkozzanak érte. A kölcsönösség által egy olyan háló születik a gyülekezetben, ami megtartó erővé lesz, gyógyító közeget teremt. Abban, hogy lehet számítani a másik őszinteségére és el lehet mondani a gondokat, egyre szűnik a szorongás, szűnik a félelem, ami nyomot hagyna a bűnben. Lehet, hogy az Úristennek ezt elmondtuk, de az idegrendszerünkben még mindig ott van a lenyomata annak. Ez is egyre szűnni fog. Érezzük magunkon a gyógyulás jeleit.

Persze sok akadálya lehet annak, hogy ezt megtegyük, de van egy mondás, miszerint a keresztény ember nem pletykálkodik, csak imatémát oszt meg. Érezzük ebben az iróniában azt a veszélyt, ami fenyeget minket? Valaki vissza fog élni az én bizalmammal. Aztán lehetnek olyan perverziói is a bűnvallásnak, mert valaki kéjes érzést érez, amikor kiteregeti saját dolgait, és állandóan ezzel traktál másokat. Erről Bonhoeffer azt írja: "Az ilyen bűnvallás a szív legvégső, a legundorítóbb, legelvetemültebb, legszemérmetlenebb kiárusítását jelenti, kéjsóvár fecsegés." Mindezen túl lehet és túl is kell tennünk magunkat, személyes fenntartásainkat is át lehet lépni, mert mindezek ellenére mindannyian egy szívvel és egy lélekkel a gyógyulást akarjuk. Farkas József erre használja a pneuma- terápia kifejezést, ami nem csupán egy pszichoterápia, hanem a Lélek egységében megvalósuló őszinte kitárulkozás egymás iránt Krisztus által a Lélekben.

Végül pedig arra hív minket ez az egészséges szemléletmód, amely a Főből jön, hogy az imádságban legyünk egyre bátrabbak. "Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének." Mit jelent ezt a mondat? Ezek szerint mégis vannak olyan szuperhivők, akinek az imádságát meghallgatja az Isten? Hallottam egyszer egy miskolci nénit arról beszélni, hogy vannak olyan emberek, akiknek az imádságát mindig meghallgatja az Isten, úgyhogy nagyon kell vigyázni, hogy mit kér tőlük az ember. Tudni kell a módját annak, hogy hogy kell erővel és hatalommal imádkozni? Mit jelent ez a mondat? Ahogyan Jakab is látja Istent, hogy tele van segítőkészséggel, azt lehet igaznak nevezni, aki rátalál a forrásra és felismeri, hogy érdemes bátran zörgetni, kopogtatni, imádkozni, közbenjárni másokért, könyörögni helyzetekért, amelyek talán reménytelennek tűnnek, mert engedelmesen felismeri a gyógyító akaratot, amely közbe akar szólni.

Van egy kedves ismerősöm, egy édesapa, aki sokáig járt az egyetemi gyülekezetbe, egy hivő lányt vett feleségül, és hat év házasság után sem volt gyermekük. Ez nagyon bántotta a feleségét, már nem is tudott másra gondolni, a közös életükre is kihatott ez a görcs. Egyszer egy lelkipásztornak megvallotta, hogy mennyire nyomasztja ez őt, és kérte, hogy imádkozzanak abban a gyülekezetben érte. A lelkész rögtön imádkozott is, és nem csak ezt kérte, hanem azt is, hogy egy év múlva a gyermek születéséért mondhasson hálát. És egy év múlva hálát adtak a gyermek születéséért.

Ha az ember komolyan veszi, hogy ki Isten, akkor egy-egy helyzetben ráhangolódva az akaratára nem tesz mást, mint engedelmesen utat enged Isten gyógyító akaratának. Ebben van erő, nem abban, hogy mi leimádkozzuk az eget a földre. Figyelni, ráhangolódni Istenre óriási lehetőség, mert nagy segítséget jelenthet az imádságom mások életében. Az igaz ember az, akiben határtalan bizalom van Isten iránt, aki hiszi és tudja, hogy érdemes imádkozni.

Az imádság nem semmitmondó, kell, hogy tétje legyen. Erre a bátorságra biztat bennünket az Ige, hogy megtörténjen, hogy életek, helyzetek megváltozzanak, meggyógyuljanak.
Ámen

Similar Posts