2016-07-27

Szűcs Ferenc – Hiszem a test feltámadását
Mózes Áron, Váradi Zsuzsanna, Katona Csaba – Wáli István Református Cigány Szakkollégium
Fekete Ágnes – János 21,15

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat.
A hitről ritkán beszélgetünk. Még a templombajáró emberek is ritkán fogalmazzák meg azt, hogy pontosan mit hisznek. Ezért indítottuk sorozatunkat, amelyben az egyetemes keresztyén hitvallás, az Apostoli Hitvallás mondatait magyarázza dr. Szűcs Ferenc. Most, az utolsó előtti alkalommal az egyik legnehezebb kérdésről lesz szó, a test feltámadásáról.

Szűcs Ferenc: Az Apostoli Hitvallás ezzel a mondattal, egészen sajátos módon, a teljes ember megváltásáról, a húsvér test feltámadásáról vall. A szavakon azért nem kell fönnakadnunk, mert a hitvallás azt akarja kifejezni, hogy a jelenlegi megromlott teremtés és az új teremtés között van folytonosság, kontinuitás. Pál apostol ezt nagyon szemléletesen az elvetett mag és a kikelt növény hasonlatával fejezi ki a Korinthusi levélben. A hasonlat azt jelenti, hogy a magban a később kikelő növény programja van benne, így ugyanaz a növény és a magja, de mégis teljesen másképp néz ki. Tehát van folyamatosság, és mégis egy egészen más minőség. Az a tény, hogy az Ige, az Isten Fia testté lett, azt jelenti, hogy embervoltunkhoz hozzátartozik az, hogy nem szellemiesíthető el, nem a lelkünk él csupán. Némi igazság van abban, amit egy tizennyolcadik századi német teológus és filozófus mondott, hogy Isten útjai testben érnek véget. Ez a hit kifejezi az embernek, mint személyiségnek az egyediségét és megismételhetetlenségét, azt amit Kosztolányi Dezső Halotti beszéde így fejezett ki: "Milliók közt az egyetlenegy." Testi valónkban is egészen különösek vagyunk, és bizonyos értelemben megismételhetetlenek. Nem a reinkarnációban hiszünk, hanem a test, a személyiség feltámadásában.
Fekete Ágnes: Álljunk meg egy kicsit a reinkarnációnál, amely ma egy nagyon divatos gondolat.
Szűcs Ferenc: A reinkarnációban az egyén és az emberi személy is elvész. Az, hogy "hiszem a test feltámadását", azt jelenti, hogy az én egyediségben támadok fel, és Isten nekem így ad örökéletet.
Fekete Ágnes: Tehát nem lehet engem A és B verzióban újra elképzelni.
Szűcs Ferenc: Az európai filozófiától, vallástól eltérő gondolat, amely szintén ugyanazt akarja kifejezni, hogy az élet nem szűnik meg, de inkább egy körforgásnak képzeli ezt. A református hitvallás, a Heidelbergi Káté első kérdés-felelete azt mondja, hogy az én egyetlen vigasztalásom az, hogy testestől, lelkestől, életemben és halálomban nem a magamé, hanem Krisztusé vagyok. Az egész emberről van szó a megváltásban. Pál apostol is azt mondja, hogy várjuk a testünk megváltását, amely még hátra van. Ebben a földi életben az egyetlen igazán maradandó a szeretet, az agapé, ez kísér át bennünket a halálon, és ennek a mozdulatai, akár egy pohár víz, egy simogatás, egy segítő mozdulat olyan kincsekké válnak, amelyek túlélik a halálunkat. Miért? Mert ezek Istenből valók. A feltámadásban ennek az életnek a páratlan értéke fejeződik ki. Itt ilyen fogalmakat használunk, amelyek a földi élet kereteit feszegetik. Valójában pontosan nem tudjuk megmondani, hogy milyen lesz ez a test. Annyit tudunk mondani, hogy a Jézus Krisztus testéhez hasonló. A keresztyén hit tulajdonképpen ellentmondás a halálnak és az elmúlásnak, mert nemcsak ennek a néhány évnek, évtizednek a keretei között képzeli el az életet. A Biblia nem véletlenül nevezi utolsó ellenségnek a halált, amelyet Krisztus a feltámadásban törölt el és valósít meg majd a mi testünk feltámadásakor. Ami én vagyok, az valóban a milliók között az egyetlenegy, nem fog a mindenséggel összeolvadni, abban személytelenül eltűnni.
Fekete Ágnes: Tehát az örökélet nem egy felolvadás, hanem a személyiségünk beteljesedése, mindaz, amit itt teszünk, élünk és szeretünk.
Szűcs Ferenc: Így van! Így van! A test feltámadásában, az Isten első teremtése jut el a céljához, mert Isten nem a halálra, meg az elmúlásra teremtett bennünket, hanem a vele való közösségre.

Fekete Ágnes: Most Debrecenbe látogatunk el, a 2011-ben alapított Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba, ahol Papp Beatrix Mózes Áronnal a szakkollégium vezetőjével, Váradi Zsuzsannával és Katona Csabával beszélgetett.

Mózes Áron: A nagy egyetemi városokban, Miskolcon, Nyíregyházán, Budapesten és Szegeden hoztak létre roma szakkollégiumokat a különböző felekezetek. Debrecenben a református egyház alapított cigány szakkollégiumot 2011-ben. Ezalatt az öt év alatt fejlődött ki ez a rendszer, és azóta már újabb szakkollégiumok is létrejöttek, tavaly például Debrecenben egy görögkatolikus, illetve Budapesten az új református roma szakkollégium. Évente többször közös programokon találkozunk egymással. Ebben az évben az országos roma szakkollégiumi évnyitót, itt Debrecenben szervezzük, mi adunk majd otthont neki. A szakkollégiumok közös fejlesztésekben vesznek részt, a rendezvényeikre meghívják egymást és évente van közös foci is. Igyekszünk figyelni a többi szakkollégiumra, és részt venni egymás programjain.
Papp Beatrix: Milyen céllal alakult a szakkollégium, és változott-e ez azóta?
Mózes Áron: Tudjuk, hogy a cigányság körében az átlagosnál nagyobb a szegénység és a kompenzálandó hátrány. Az átlaglakosság jelentős része egyetemet végzett, viszonyt a cigányság esetében ez egy százalék körül vagy alatta van. Ezért egy tudatos hátránykompenzálási szándékot fogalmazott meg a kormány és az egyházak is. Azzal a szándékkal hoztuk létre a szakkollégiumot, hogy biblikus keresztyén alapot, hitbeli támogatást, hátteret és lelkigondozást biztosítsunk, a sokszor sérülésekkel is küzdő, hátrányos helyzetű barátainknak, testvéreinknek.
Papp Beatrix: A szakkollégistáknak fontos a hitük?
Mózes Áron: Saját tapasztalatom és mások kutatásai alapján is mondhatom, hogy az istenhit és a keresztyénség a cigányságban sokkal általánosabb és mélyebben gyökeredzik, mint a nem cigány társadalomban. Bár a mindennapi életben ennek gyakorlatbeli jelei kevésbé mutatkoznak, és nem mindig tartoznak gyülekezethez, de a gyökereik sokkal stabilabbak. Szeretnénk az istentiszteleteinkkel, a bibliaóráinkkal, a biblikus tárgyainkkal, lelkigondozással segíteni azt, hogy ehhez olyan hátteret kaphassanak, amely sokkal gyakorlatiasabban és intenzívebben az életük részévé teszi az Istennel és a keresztyén közösséggel való kapcsolatot.
Papp Beatrix: A kezdetekben hány tagja volt a szakkollégiumnak, illetve ma hányan vannak?
Mózes Áron: Tizenegynéhányan indultak a kezdeti időszakban. Szeretnénk növelni a létszámot, a kereteink, a lehetőségeink, a helyszín is egyre inkább biztosítottak ehhez. Most ősztől huszonheten lesznek kollégistáink, és az uniós projektek 2018 szeptemberére harminc főt irányoznak elő.
Papp Beatrix: Mi a feltétele annak, hogy valaki ennek a szakkollégiumnak a tagja legyen?
Mózes Áron: A felsőoktatásban résztvevőknek adunk szállást és programot, azoknak, akik felsőfokú szakképzésben vesznek részt, és hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, akik alapképzésben, vagy mesterképzésben, vagy doktori képzésben rendelkeznek hallgatói jogviszonnyal. Huszonhatan vannak a hallgatóink, akik jelenleg egy felvételi folyamaton mennek végig. A legérdemesebbeket szeretnénk lehetőséghez juttatni. Mindig van néhány hallgató, akit nem tudunk fölvenni. Húsz százalékban veszünk föl olyanokat, akik hátrányos helyzetűek, de nem cigányszármazásúak, és húsz százalékban olyanokat, akik egyik kategóriába sem tartoznak, de szeretnének idejönni, ugyanis vannak lelkészek, hitoktatók, szociális munkások, szociológusok, akik a munkájukhoz kapcsolódva érdeklődnek a közösségünk és a képzési programunk iránt.
Papp Beatrix: Egyébként mennyire tud önökről a cigány lakosság?
Mózes Áron: Tavaly viszonylag nagy kommunikációs kampányt csináltunk. Meglátogattuk a református iskolarendszerben tanuló hátrányos helyzetű cigány tanulókat és a közösségi oldalakon is megosztottuk a lehetőséget. Vannak bejáratott intézményi kapcsolataink is, ahol már automatikusan irányítják ide a tanáraik, mentoraik a potenciális egyetemistákat.
Papp Beatrix: Hogyan látja, tehetségesek a mai roma fiatalok?
Mózes Áron: Nagyon érdekes a tehetség kérdése. Azt mondjuk, hogy már az óvodánál, vagy már előtte kezdődik az, hogy egyáltalán elhiggye magáról a gyermek, hogy neki is van valamilyen adottsága, tehetsége. Ezek különböző szintűek és jellegűek, de mindenki tehetséges. Az a legfontosabb, hogy ki-ki kibontakoztathassa a tehetségét. Nyilván hátrányból indulnak azok, akikre kevésbé tekintünk úgy a társadalomban, és az intézményekben is, hogy tehetségesek lennének. Így ők, kevesebb segítséget kapnak, hogy ez a tehetség kibontakozzon. Nyilván mi csak azokra tudunk tehetségként tekinteni, akik már bizonyítottak. Az, hogy milyen arányban vannak cigány fiatalok a felsőoktatásban az nem a tehetségről, hanem az esélyekről és a megkapott lehetőségről szól. Komoly segítséget kaphatnak, akik bátorságot vesznek azáltal, hogy van egy támogatott lehetőség. A szakkollégiumban biztosítunk egy mentort, aki személyre szólóan foglalkozik egyenként a hallgatókkal. A mentor segít, hogy a fiatal céltudatosabb lehessen, és meg tudja határozni a hosszútávú céljait, valamint ezt le tudja bontani, hogy mit kell tennie hónapról hónapra. Segít abban is, hogy a hallgató szembesüljön azzal, hogy hogyan haladt a célja felé, és segít, ha a tevékenységét korrigálni kell a célok elérése érdekében. A végzett hallgatóinknak biztosítunk egy gyakornoki programot, amelynek keretében munkatapasztalatot is szerezhetnek. A munkáltatók örülnek, hogy néhány hónapra kapnak egy egyetemista segítséget így, hogy a bérét mi fizetjük. Vannak olyan hallgatóink, akik a gyakorlati idő után is ezeken a munkahelyeken maradnak.
Papp Beatrix: Az első hallgatók akkor kirepültek már a fészekből. Boldogulnak?
Mózes Áron: Igen. Megállják a helyüket. Adott esetben a keresztyén cigány értelmiség szerepet is betöltik, mert visszamentek a régi környezetükbe. Például van olyan szociálismunkás végzettünk, aki visszament a cigánytelepre és ott dolgozik. Vannak, akik harcolják a visszafogadást vagy a befogadást, merthogy, aki már értelmiség, az kérdés, hogy közénk tartozik-e? Nem egy egyszerű történet ez sehol sem, de nagyon sok jó eredményt lehet látni.
Papp Beatrix: Ez azt jelenti, hogy nehezebben fogadják el a diplomás cigány fiatalokat?
Mózes Áron: Egy-két konkrét történetet ismerek, ahol világos volt, hogy abban a pillanatban, amikor diplomával ment valaki a településére, közösségébe, fenntartásokkal fogadták, mert úgy érezték, már nem közéjük való.
Papp Beatrix: A másik oldalról vannak problémák?
Mózes Áron: A cigányság oldaláról nehéz visszafogadni, befogadni azt, aki diplomát szerzett és már nem olyan, mint ők.
Papp Beatrix: A nem cigány oldal elfogadja ezeket a fiatalokat?
Mózes Áron: Gyakran előítélettel fogadják őket a bőrszín alapján, de nagyon sokan bizonyíthatnak. Ezt a televízió képernyőjén keresztül is nagyon sok helyen láthatjuk.
Papp Beatrix: Az istenhitük hogyan változik az alatt az idő alatt, amíg itt élnek önöknél?
Mózes Áron: Különböző felekezetekből érkeznek a fiatalok, illetve többen vannak olyanok, akik határozottan beszámolnak az istenhitükről, de gyülekezethez, felekezethez nem tartoztak. Van olyan fiatal közöttünk, aki határozottan ki is áll a hite mellett, és vannak olyanok, akiken látványosan látszik, hogy növekszenek ebben.
Papp Beatrix: Nagy mankó a hit az ő életükben?
Mózes Áron: Azt gondolom, a hátrányos helyzettől függetlenül, minden ember életében óriási plusz, összehasonlíthatatlan lehetőség az istenhit, és az élet erre való alapozása. Nyilvánvalóan nagy segítség annak, akinek kevésbé stabil a háttere, de mindenkinek fontos a hit.
Papp Beatrix: Mi történik most Önöknél?
Mózes Áron: A Magyarországi Református Egyház fenntartásában működünk. A Tiszántúli Református Egyházkerület ad otthont nekünk a Maróthi Kollégium első emeletén. Eredetileg néhány zsúfolt, kicsi, négyágyas szobában laktak a hallgatóink. Most óriási lehetőséget kaptunk azzal, hogy ezt az egész szintet használhatjuk, és kormányzati támogatással fel is újíthattuk a szobáinkat. Így már kényelmesen vagyunk. Van egy olyan termünk, ahol a tanulmányi hétvégéken az előadásainkat megtarthatjuk. Van klubszobánk és lelkigondozói szobánk is. Ősztől mindezekkel már egy kényelmes jó környezetet tudunk biztosítani a hallgatóinknak, és az egész programnak, a munkatársaknak is. Jelenleg mindenki egy hároméves rotációs rendszerben működő szakkollégiumi alapképzésben vesz részt. Mindegy, hogy az egyetemen hányadéves valaki, itt a három évben valamikor ugyanazokat a tárgyakat hallgatja. A szenior hallgatóinknak szeretnénk egy képzési programot kidolgozni és beindítani.
Papp Beatrix: Mit nyújtanak önnek a roma hallgatók?
Mózes Áron: Mindenképpen nagy élmény számomra keresztyén emberként, pedagógusként, felsőoktatásban oktatóként, és az oktatás fejlesztésével sokáig foglalkozóként is. Kifogyhatatlan mennyiségű feladat van itt. Jólélekkel, keresztyén emberként úgy tudom ezt vállalni, hogy látom azt, hogy szükség van rám, és érdemes ebbe rengeteg energiát belefektetni, mert sok arra vágyó, és arra komolyan szükséget mutató fiatalnak, családnak segíthetünk így.

Váradi Zsuzsanna: A szakkollégiumra az egyetemi hírek között találtam rá, és így jelentkeztem, mert érdekelt, hogy mi ez, amit a cigányoknak szerveznek a felsőoktatásban. Nem tudtam, hogy van rajtam kívül sok más ember is, aki felsőoktatásban tanul, ezért voltam kíváncsi erre, és így jelentkeztem. A szakkollégium szerintem nagyon jó lehetőség arra, hogy közösséget találjon az ember, aki a cigánytelepről eljutott az egyetemre. A közösség mellett ösztöndíjat, anyagi támogatást, lakhatást is kapunk. Egy nagyon jó közösségre találtam itt, és nagyon tetszett az, hogy egymást segítve, keresztény értékek mentén, hogyan tudunk jobbak és jobbak lenni. Én egy nagyon jó gimnáziumba jártam Egerbe, az Arany János tehetséggondozó program keretein belül, ahonnan mindenki továbbtanult, ezért én is tovább akartam tanulni. Így választottam a gyógytornász szakirányt, amely akkor még az orvostudományi egyetemhez tartozott. Tehát már korábban leváltam a szülőkről és korábban is kollégista voltam. Most pedig szerves része az életemnek ez a szakkollégium. A tanulmányi ügyeket intézem, a hallgatókkal illetve a gazdasági felelősökkel vagyok kapcsolatban. Nagyon fontos az a számomra, hogy a hallgatók ügyeit úgy tudjam intézni, ahogy annakidején én is megtapasztaltam. Igyekszem, hogy minél gördülékenyebben, hatékonyabban intézzem az ügyeket, hogy a hallgatók számára a legkevesebb problémával járjanak ezek a dolgok. Fontos az anyagi támogatás is, mert sokszor egy szegény családból a szülők nem tudják patronálni a fiatalokat.
Papp Beatrix: S a hit mennyire fontos része a szakkollégiumban?
Váradi Zsuzsanna: Az egyik alappillére a szakkollégium működésének. Minden héten van istentisztelet, bibliaóra és egy csomó olyan alkalom, amikor a hitünket megélhetjük, illetve gyakorolhatjuk.
Papp Beatrix: Hogyan került a szakkollégiumba?
Katona Csaba: Már középiskolás koromban is hallottam a szakkollégium létezéséről, ezért amikor eldöntöttem, hogy továbbtanulok, egyértelmű volt, hogy csak úgy tudom elvégezni az egyetemet, ha a szakkollégiumba is felvesznek. Egy kicsit izgultam is emiatt, hogy felvesznek-e?
Papp Beatrix: Honnan jött?
Katona Csaba: Hajdúhadházról jöttem, amely Hajdú-Bihar megye legnagyobb cigányközösségét magában foglaló települése. Négyezer roma él ott. Szociálismunkás szakon tanulok, és majd a jövőben szeretném ezt otthon kamatoztatni. Gyerekkoromban is láttam azt, hogy a legtöbb embernek sokszor nem is pénzbeli segítség kell, hanem csak az információ hiányzik, nem tudják azt, hogy milyen lehetőségeik vannak. Ugyanis nem volt előttük olyan ember, aki végigjárta volna ezt az utat. Az emberek azért tartanak itt, mert nem volt, aki elmondta volna, hogy hogyan kell jelentkezni egy munkára, hogyan kell önéletrajzot írni vagy megjelenni egy állásinterjún. Ezt a hiányt szeretném pótolni!
Papp Beatrix: Büszkék önre a szülei?
Katona Csaba: Igen. Nagyon büszkék rám. Nemcsak a szüleim, hanem az egész közösségünk. Amikor megyek hazafele, az elég nagy cigányközösségbe, már amikor befordulok az utcába, szaladnak oda hozzám a gyerekek és kérdezgetnek, hogy milyen az egyetem. Több helyen is önkénteskedem, így sokakat onnan is ismerek. A tízperces utat legalább egy fél óra alatt teszem meg, amíg elérek a házunkig. Úgy érzem, ezt a szakkollégiumot nekem találták ki. Saját közösségemben is jártam gyülekezetbe, csak az sokkal ilyen kisebb lélekszámú volt. Szeptembertől elindul egy új program, ahol mi hallgatók leszünk kismentorok: a saját településünktől kell mentorálni fiatalokat. Ez nekem egyébként is szívügyem. A szakkollégium révén sok olyan helyre is eljutottam, ahová a hétköznapokban lehetetlen lett volna. Nemrég például Romániában jártunk.
Papp Beatrix: Viszik a szakkollégium hírét máshova is?
Katona Csaba: Természetesen. Szeretnénk minél több hallgatót bevonni. Szerintem, mindenkinek jó lenne, hogy minél több erre érdemes ember legyen itt.

Hírek
A Sukorói Zenei Nyár hangversenysorozat keretében különböző korok zenéit mutatja be Rumy Balázs klarinéton, Nagy-Rumy Mariann hárfán és Tóth Sára Rebeka fagotton július 30-án, szombaton 19 órakor Sukorón, a református templomban.

Hálaadó ünnepséget rendez a 10 éves Cigánymisszió július 31-én, vasárnap Debrecenben, a Dorcas Campingben. A 10 óra 30 perckor kezdődő istentiszteleten Fekete Károly püspök hirdeti az Igét.

Családkonzultációs hétvégét tart hozzátartozók részére a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon július 29. és 31. között Ráckeresztúron.

A Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes és Mészáros János Elek ad koncertet Sárosi Dániel orgonaművész közreműködésével július 28-án, csütörtökön a Művészetek Völgyében, a kapolcsi római katolikus templomban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat! Mikor ifjabb voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. Mikor idősebb leszel, más övez fel téged, és odavisz, ahova nem akarod." János 21,15

Az ember végtelenül vágyik arra a világra, amely ívesen felfelé halad. Most gyenge vagyok, de majd edzek és edzek, aztán egyre erősebb leszek. Elérem a célt, megnyerem a versenyt, és akkor jó lesz! Pedig az élet tele van kudarccal, sőt szinte csak abból áll. Péter elesése után jön a jézusi kérdés: Szeretsz-e engem? Te Péter, te megtorpanó, te elbukó, te, aki azt hitted, hogy szaladsz, és kiderül, hogy képtelen vagy rá. Szeretsz-e engem? És Péter mintha ezt válaszolná: Uram, most már látom magam, most már tudom, hogy nem tudlak úgy követni, ahogyan kellene, ahogyan szeretnélek. Jézus ezt mondja: Pásztorold a nyájat, azaz lásd az összefüggéseket, nézd az egészet egyben! A kudarcok mindig jók. Ezek a megállások életünk legfontosabb pillanatai még akkor is, ha nem szeretjük őket. Ilyenkor értjük meg az élet lényegét.
Egy történet jut eszembe a saját életemből. Első szolgálati helyemen voltam. Belevetettem magam a munkába, szerveztem egy kamarakórust, nagypénteken előadtuk Schütz János passióját szólistákkal. Hónapokig gyakoroltunk. Ez még a kommunizmusban volt. Akkor egyáltalán ahhoz, hogy egy plakátot kitegyen az ember, az egyházügyi hatóság engedélye kellett. Engem nem érdekelt ez, mindenfelé kiplakátoltuk. Tele is lett a templom. Abban az időben ezek óriási dolgok voltak. Miután megvolt az előadás, néhányan elégedetlenségüket fejezték ki, raportra hívattak, hogy micsoda dolog az, ami itt történt. Egyáltalán ki bízott meg, és miért éppen azok énekeltek, akik. Jól lehordtak, persze miután a babért már learattuk: Ez az egész helytelen volt, és ilyet többet nem lehet szervezni. Csak a megszokott gyülekezeti kórus énekelhet itt. Én meg csak néztem, és nem értettem. Emlékszem rá, hazabuszoztam a gyülekezetből, végig kétségbeesve, teljesen magam alatt voltam. Otthon kinyitottam a Bibliát, hátha valami vigasztalót mond Isten, és az volt az aznapi Ige: "A ti szelídségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel." (Fil 4,5) Akkor, megvallom, fogtam azt a szép Bibliát, amit a családból örököltem és a szoba egyik sarkából másik sarkába nagy ívben bedobtam! Még hogy én legyek szelíd! Kihasználják az energiáimat, hónapokig nem szólnak, aztán egy ilyen farizeusi megalázás, és én legyek szelíd? Rettenetes érzés volt. Ez volt életem egyik első megtorpanása. Jézus másodszor is megkérdezte tőlem: Szeretsz-e engem? Te, akinek az akaratát most megállították, szeretsz-e engem? Az, hogy most beszélek, hallhatóvá teszi akkori válaszomat. De ez a válasz kínkeserves dolog. Mintha ezeken a kudarcokon keresztül azt kérdezné tőlünk: Te, aki nem tudod megtenni, aki gyenge vagy, te, aki azt hiszed, hogy szeretsz, miközben megjátszod magad, vajon akarsz-e követni úgy, ahogy vagy? Nekem nem kellenek a maszkjaid, a szerepeid, nekem te magad kellesz. Ha így jössz, akkor gyere és kövess engem. Ez az út a dicsőség útja. Ezt adja meg Isten nekünk! Ámen.

Similar Posts