2006-03-08

dr. Szűcs Ferenc, Herczeg Erzsébet, Závodi Zsuzsanna, Losonczi Léna, Bettes István, Magyarné Balogh Erzsébet

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Ma sokfelé ünneplik a nőket. Megvallom őszintén, én sosem szerettem ezt az ünneplést. Valahogy visszataszító az a gondolat, hogy kiemeljék a sokféle viszonyulásból azt, hogy nő. Számomra inkább az a fontos, hogy együttműködő módon, a különféle emberi értékek és minőségek összhangjában tudjunk élni. Az elmúlt vasárnap egy konferenciát tartottak Budafokon "Nők és férfiak együttműködése az egyházban" címmel. A mintegy száz résztvevő között több férfi volt, mint nő. Többek között kárpátaljai lelkésznők is beszéltek munkájukról, bár ott sokan ellenzik a nők szolgálatát. Egy rövid hangképet hallgassunk meg a konferenciából. Először dr. Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora beszélt.

dr. Szűcs Ferenc: Kedves testvérek, abból a közhelyből érdemes kiindulni, hogy a vallástörténeti összehasonlítás szerint a nők társadalmi helyzetét leggyökeresebben a keresztyén kultúra változtatta meg. A korabeli viszonyokhoz képest kétségtelen áttörés volt Jézusnak három, leginkább marginalizált csoporthoz való viszonyulása. Egyértelmű: a szegényekhez, az asszonyokhoz és a gyermekekhez való viszonya egészen megbotránkoztatóan új volt.

Herczeg Erzsébet a nevem és Kárpátaljáról érkeztem, Nagydobronyból. Misszionárius vagyok. A falu temploma 1500 főt képes befogadni, vasárnaponként persze nem vagyunk ennyien, 600-700 fő vesz részt az istentiszteleten. A gyülekezet nagyon tradicionális, mutatja ezt a templomi ülésrend is. Nem akárhova ülnek az emberek, persze aki először jár arra, az leül bárhova, de róla tudják is rögtön, hogy még nem járt ott. Az idősebb férfiak az egyik oldalon ülnek, mögöttük a fiatal férfiak foglalnak helyet, a fiúk pedig a karzaton. Szemben a karzaton a lányok vannak, a férfiakkal szemben pedig az asszonyok és gyerekek ülnek.

Závodi Zsuzsanna: Az elmúlt két év erről szólt: mikor ki vigyáz a gyerekekre, kiket zavar, kiket nem, ha a gyermekek jelenlétében beszélgetünk, hogy kire mennyi időt szánok, és mennyi jut, váratlan programok mennyire szervezik át a napomat. Ebből adódik az a két kérdés, ami a leginkább foglalkoztat mostanság az együttműködés lehetősége kapcsán. A női lelki alkatból adódó nyitottság kiszolgáltatottabbá teszi a lelkésznőket, ezek esetleg kicsinyes konfliktusokba torkollnak. A második kérdés: ahogyan az évszázados társadalmi jellemzők előtérbe kerülnek férfi és női szerepek között, sikerül-e jól kijönni a bennem is megjelenő szerepkonfliktusokból. Elég jó anya, feleség, barát, lelkész?

dr. Szűcs Ferenc: Egy speciális példa a Római levél 16 fejezet 1. verséből Fébé alakja. Őt adelphé – ként említi Pál apostol, a kenkhreai gyülekezet szolgája. Itt a diakonosz hímnemű szónak tárgyesete szerepel a görög szövegben. Ebből, mint ezt többen tudják, azt a következtetést vonta le Lenkeyné professzor asszony, hogy ez egy bevett terminológia volt az ősegyházban, amit férfi és női lelkészekre egyaránt alkalmaztak.

Zene (Egymás terhét hordozzátok)

Fekete Ágnes: Egy költőnő számol be következő riportunkban munkájáról. Losonczi Léna Mátészalkán él. Nemrég jelent meg az a kötete a Kálvin Kiadónál, amelyben a zsoltárokat szedte versbe, Keresztes Dóra grafikáival. Losonczi Lénát hallhatják.

Losonczi Léna: Vallásos családban nevelkedtem természetesen. Édesanyámtól hitbeli nevelést kaptam, aztán az elmúlt rendszerben volt egy időszak, amikor eltávolodtam Istentől, majd, mint a tékozló fiú, visszatértem és visszafogadott.

Fekete Ágnes: Miért lett tékozló fiú?

Losonczi Léna: Művelődésügyi osztályon is dolgoztam tanulmányi felügyelőként, párton kívüliként vissza is kellett mennem tanítani, mert azt kaptam a pártbizottság illetékesétől, hogy párton kívüli vagyok. De a megélhetésünk abba kényszerített, hogy mellőzni kellett a templomba járást.

Fekete Ágnes: Ma másképp csinálná?

Losonczi Léna: Talán másképp csinálnám. A körülmények meghatározzák a helyzetet, de ma már jobban fel merném vállalni. Akkor is fel mertem vállalni a gyerekek előtt. Balassit tanítottam, és az istenes verseket sem hagytam ki, megmutattam a református énekeskönyvben szereplő énekeit is. Nem igazán voltam nagyon távol Istentől, de úgy éreztem. Elmentem a templomba is, de mégsem éreztem azt, hogy az Isten kiválasztott gyermeke vagyok, aki neki szolgál. Aztán megbetegedtem, láttam, hogy a laboreredményeim nem jók. Megijedtem, hogy meg fogok halni, leborultam és imádkoztam. És akkor éreztem, hogy most visszatérhetek Istenhez. Ez az a pillanat, amikor visszafordulhatok hozzá és kapaszkodhatok, hogy többé nem engedem el a kezét. Ez a hetvenes évek vége felé volt. Meggyógyultam, mert nem is volt igazán komoly a betegség, csak elmentem az orvoshoz. Isten figyelt rám addig is, amíg én elkóborolt juh voltam, és visszavezetett. Attól kezdve megváltozott minden. Amikor újra visszamentem a templomba, csak ültem a hátsó padban és sírtam. Nem egyik napról a másikra történt, de onnantól már nem múlt el nap imádság nélkül, nem múlt el vasárnap istentisztelet nélkül, fokozatosan kerültem egyre közelebb Istenhez.

Fekete Ágnes: Gondolom egyre több feladatot kapott.

Losonczi Léna: Miután leszázalékoltak, hitoktató lettem. Egyre többször tudok szolgálni. Hittant és etikát tanítok. Magam állítottam össze az etika tantervi anyagát is. Dizseri Eszter könyvéből az illemtant tanítom, a második félévben a tíz parancsolatot. Fogékonyak a gyerekek rá.

Fekete Ágnes: Az illemtan a mai világtól olyan távol áll.

Losonczi Léna: Azt hiszik sokan, hogy távol áll, de mivel a gyermekeket soha nem nevelte senki illemre, fogékonyak rá. Amikor azt mondom, hogy szakmunkások lesztek, és kommunikálni kell majd az ügyfelekkel, akkor érzik, hogy szükségük van rá. És ha azt magyarázom, hogy a templomban hogyan kell viselkedni, vagy temetésen, esküvőn, kórházban, közlekedési eszközön, közlekedésben, akkor erre fogékonyak.

Fekete Ágnes: És a nőszövetség?

Losonczi Léna: A Nőszövetséget három éve vezetem Mátészalkán, negyven asszony vesz részt, félévi tervet készítünk, mindig vannak új ötletek. Most elterveztük, hogy a megkeresztelt gyermekek mindig kapjanak ajándékot. Egy csipkeszegélyes selyem zsebkendőt kapnak, amire egy Ige van hímezve: Minden gondotokat rá vessétek! És azt is ráírjuk, hogy imádságban hordozzuk a gyermeket. Ezt kapják a lányok rózsaszín, a fiúk kék tartóban. A gyászolóknak is készítünk kendőt, amire egy vigasztaló Ige kerül. A kendő közé helyezünk egy kártyát, amire az istentiszteleti alkalmak idejét írjuk. Minden hónapban egyszer együtt tanulmányozzuk a Bibliát, most a János szerinti evangéliumot. Zenés irodalmi áhítatokat szoktam tartani, elsősorban nőszövetségek meghívására. Először Mátészalkán tartottam ilyen alkalmat megzenésített versekből, esetenként a saját verseimből is válogattam, aztán Mátészalka környékén is elkezdtem ezzel szolgálni. Középiskolákba is járok, ahol rendhagyó irodalomórákat tartok.

Fekete Ágnes: Milyenek ezek az irodalomórák?

Losonczi Léna: Ilyenkor szabadkezet kapok és egész órán a saját verseimet mutatom be, aztán válaszolok a kérdésekre. Általában az életemről és az elhivatottságomról szoktunk beszélgetni.

Fekete Ágnes: Egy másik verses kötet szerzője Bettes István, Pozsonyban él. Ő gyermekek számára szedte versbe a Bibliát. A kötet címe: Ki e vízből iszik. Gyönyörű gyermekrajzok illusztrálják a verseket.

Bettes István: A könyvem illusztrációt a Czenthe család tagjai készítették. Czenthe Anna 12 éves, Kata 10, Ilona 9, István 7 éves. Ők a családdal együtt a Budavári Evangélikus Gyülekezethez tartoznak. Rajzaikat a Szilágy Dezső téri gyülekezet gyülekezeti termében láttam tavaly júniusban. Nagyon megleptek és megtetszettek, nagy sikerük volt. Akkor találtam ki, hogy az ezelőtt hat-hét évvel kiadott könyvem új kiadásához felhasználhatnám a rajzokat. Jobban mutatna a könyv, élőbbé válna, közelebb kerülne a gyermekekhez.

Fekete Ágnes: Honnan jött az ötlet, hogy versbe szedje a Bibliát?

Bettes István: Nem eredeti az ötlet, mint ahogy az irodalomban semmi sem az. Hagyománya van, nálunk a református egyházban legalább is, több mint száz éves. Én egy kis gömöri községből származok, ahol a református iskola könyvtárában láttam néhány ilyen kiadványt. Egérrágta könyvecskék voltak ezek, némelyik fedél nélkül, hiányos példányok. Én lapozgattam ezeket a könyveket, és innen jött az ihlett. Eléggé régies volt a nyelvezetük, de túl didaktikusak, elavultnak tartottam őket. Az volt a szándékom, hogy felújítsam ezeket, hogy szép, tiszta magyar nyelven szólalhassanak meg. Újjá akartam éleszteni ezeket a verseket azzal a nyelvvel, amit Kosztolányi vagy Bródy annyira értékelt. A verselésben nincs különálló művészkedés, hagyományos magyar verseléssel készítettem, felező nyolcasban. Ez volt az első a három kötetből: Ördögi villanás címet adtam neki. Heródiás lányának táncával illusztrált, aki Keresztelő János fejét egy tálon adja át Heródesnek. Ebből olvasok fel most egy részt. "Heródes házában nagy a vigadalom, csak a heje – huja, meg az eszem-iszom. Születésnapja van a szolgakirálynak, talpnyaló rajai mind sarkában járnak."

Fekete Ágnes: Ez volt egy kis részlet ebből a könyvből.

Bettes István: Ezt a népies, Arany János -i versírási technikát követi az egész, hogy így hozzuk közelebb a gyerekekhez. Nem egy költészeti csúcsteljesítmény, nem is annak szántam, hanem szolgálni akartam ezzel az egyháznak. Szolgálati költészet akar ez lenni.

Fekete Ágnes: Ki adta ki ezt a könyvet? Láttam benne egy cédulát, amire az van írva, hogy aki ezt megveszi, a felvidéki iskolákat támogatja.

Bettes István: Igen, a határon túli ifjúságot, mert ez egy missziós kiadvány. Tavaly augusztusban Budapesten láttam meg néhány írást, amelyet a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány tett közzé. Egyházi témájú kiadványokra írtak ki pályázatot. Először azt mondták, hogy nem pályázhatok, mert csak magyarországi szerző pályázhat, de végül is meg tudtuk oldani. A Szilágyi Dezső téri gyülekezet Hajpál Alapítványán keresztül nyújtottuk be a pályázatot. Nem ment egyszerűen, de sikerült a budai gyülekezet támogatásával megvalósítani.

Zene

Fekete Ágnes: Végül a misszió területéről essen néhány szó. A Református Egyház Zsinata ebben az évben létrehozott egy missziói intézetet, amely összefogja az összes működő missziót. Vezetője Magyarné Balogh Erzsébet.

Magyarné Balogh Erzsébet: 2005 novemberében a Magyarországi Református Egyház Zsinata létrehozta a Református Missziói Központot, egy olyan intézményt, aminek az a célja és küldetése, hogy az egyházon belül működő missziókat összegyűjtse abból a célból, hogy összehangoltabban tudjanak dolgozni. Az egyik cél, hogy az egyházmegyék, egyházközségek megismerkedjenek a missziókkal, mert nagyon sok embernek szüksége van a szabadító, gyógyító szolgálatra.

Fekete Ágnes: Mit jelent a misszió? Lefordítva magyarra küldetés, de mégis mit jelent?

Magyarné Balogh Erzsébet: Egy egész életet. Az elhívott keresztyén ember egész élete küldetésben történik. Eljárunk az istentiszteletekre, jó esetben részt veszünk egy-egy hétközi bibliaórán, vagy elmegyünk egy nyári táborba… A világ várja, hogy megjelenjenek az Isten fiai, és vigyék azt a világosságot, amit ők tudnak hordozni. Fogalmazzanak meg mindent úgy, kommunikáljanak úgy ebben a világban, kezdve a családban, a munkájukban, a személyes életükben, ami nem ennek a világnak a nyelve, hanem az a nyelv, ami reménységről, szeretetről, bátorításról, vigasztalásról beszél. Ez nagyon hiányzik.

Fekete Ágnes: Konkrétan a misszióban általában valamiféle segítségnyújtásról van szó.

Magyarné Balogh Erzsébet: Igen, az egyháznak van egy olyan kinyújtott keze, amelyik nem kér, hanem tele van és adni akar a társadalomnak. Jó lenne, ha az egyházi közeg is meglátná, hogy van az egyházunknak is egy kinyújtott keze.

Fekete Ágnes: Mit akar adni? Milyen missziók vannak?

Magyarné Balogh Erzsébet: Nagyon sokféle terület, főképpen mentő missziók. A hajléktalan missziót teszem most előtérbe, mert most ebben a misszióban látom, hogy nagyon nagy lehetőségek, kapuk nyílnak. Az országban négy menekülttábor működik, és ezeknek a területén az idegen kultúrákból, más társadalmi közegből érkező emberek közötti keresztyén misszióról van szó. Azon túl, hogy az élethelyzetükön és az egzisztenciális helyzetükön is szeretnének segíteni. A legismertebb valószínűleg az Iszákosmentő Misszió. Több mint 50 csoport van az országban szerteszét. Megemlíteném még a Börtönmissziót, ahol 11 lelkész szolgál az ország minden büntetésvégrehajtási intézetében jelen vannak. Megemlítem a Vakmissziót, a Siketmissziót, a Telefonlelkigondozást, a házasság és családsegítő missziót, kórházmissziót, repülőtéri lelkészség is működik, amiről nyilván csak azok tudhatnak, akik repülővel utaznak néha. Van a reptéren egy kápolna, ahol egy református lelkész teljesít szolgálatot.

Fekete Ágnes: Ez borzasztó széles terület, nehezen lehet összefogni.

Magyarné Balogh Erzsébet: Így van. Én azonban láttam, hogy a misszió területén dolgozó lelkészek vagy nem lelkészek nagy küldetéstudattal teszik a dolgukat.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliumának 4. fejezetéből a 8. verset.
”A szél fú, annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hová megy. Így van mindenki, aki Lélektől született.”


A megkülönböztetés ajándékáról vagy képességéről kezdtünk el beszélni az elmúlt héten. Mai korunkban talán nincs még egy tulajdonság, amelyre ennyire szükségünk volna. Sokszor látunk színeket, de nem látjuk meg, miből lettek, nem látjuk bennük az őseredeti alapszíneket. A Biblia úgy írja le azt a képességet, ami a dolgok mögé képes látni, hogy a lelkek megkülönböztetésének az ajándéka. Ma furcsa lelkekről hallani. Távolinak érezzük, pedig ha belegondolunk, nem is olyan idegen korunktól az a kép: lélek. Ahogyan a latinban, a magyarban is lélegzetet venni, kicsit azt is jelenti, hogy lelket venni. A héberben is a szelet, a fuvallatot és a lelket azonos szóval fejezik ki. Mit tudhatunk a levegőről? Nem látjuk, nem vagyunk képesek kitapintani, mégis mennyi jó és rossz van benne. Életet és halált hozhat. Az ember sokszor el kezd köhögni, amikor olyan a levegő. A hegyekben pedig egyszerre elmúlhat a torokfájása. Pontosan így érzünk emberekkel, hogy az egyik közelében szinte meggyógyulunk, a másiktól pedig fejfájásunk lesz. Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal megállapításokat tehetnénk ezekről az emberekről, hiszen mi magunk is benne vagyunk minden találkozásban, de tapasztalunk elsőre megmagyarázhatatlan különbségeket. Próbáljuk meg lebontani, mit érezhetünk és tapasztalhatunk akkor, amikor más és más atmoszférájú emberekkel, közegekkel találkozunk. A szélnek, a mozgó levegőnek két tulajdonságáról tudhatunk: az egyik az ereje, a másik az iránya. Nagyon érdekes, hogy a felolvasott bibliai mondat azt mondja, hogy nem tudjuk a szélről, hogy hová megy. Pedig ha egy szélzsákot fölteszünk egy oszlopra, pontosan tudjuk, hogy északról jön és dél felé tart a légáramlat. Talán azt akarta ezzel elmondani Jézus, hogy a szél mozgását nem látjuk, nem elvont értelmünkkel értjük meg, hanem tapasztalati úton. Nem tudod, hanem átéled a szelet, amikor arrébb lök. Pontosan így működik bennünk Isten lelke. Az ember sokszor kételkedik, sokszor szeretné matematikai úton kiszámítani Isten munkáját, de nem megy. Mindig ott marad egy kis kétely bennünk, mert nem jön ki az egyenlet. És akkor egyszerre csak elkezd fújni a szél. Valami történik, ami meggyőz Isten szeretetéről. Egy istentisztelet, egy bibliai történet… Érzem, hogy megszólít, hogy védelmez, ott van mellettem, fölöttem. Csak a tapasztalat győz meg Isten jelenlétéről. Ehhez az élményhez hasonló az, ahogyan megérthetjük itt a földön, hogy egy- egy emberhez, dologhoz hogyan viszonyuljunk. Az ember próbál mindent megmagyarázni. Azért nem megyek az egyik rokonhoz, mert idegesít, ahogyan néz. Ez az emberi ítélet. A lelkem megmagyarázhatatlan érzését próbálom elfogadhatóvá tenni. Isten Lelke nem ugyanazt mondja, mint megérzéseink. Amikor egy helyzetben döntenem kell, nem tanácsos csupán ösztönös megítélésünkre építeni, ami szerint a másik ember vagy az adott ügy szimpatikus, vagy épp az ellenkezője. Valami mélyebb, szinte a szívünk legaljában levő megértést kell mozgósítanunk. Ki kell érte tennem a lelkemet, ahogyan ezt mondani szoktuk, és akkor a legnagyobb szeretetre gondolunk. Ha lelkem, mintegy kívül van, akkor fogok jó ítéletet hozni. Isten segítségével tapasztalhatjuk, hogy a szél, ami jelképesen fúj egy ember vagy egy ügy körül, vajon milyen irányú, azaz milyen értékrend szerinti, és milyen erősségű, azaz mennyire fontos, erős itt és most. Az ember számos esetben csak a saját lelke mérlegére teszi az eseményeket. Sajnos még a Bibliát is sokszor igazolásnak olvassuk saját akaratunk mellé. Isten arra hív, hogy megérzéseinken túl tapasztaljuk az ő Lelkét, aki segít érzékelni magasabb szempontokat, mint önmagunk. Ha el tudunk mélyedni, ha nem az értelmünkkel szemben, hanem azon túl tudunk dönteni, akkor jó úton járunk, hogy a megkülönböztetés ajándékát megkapjuk. Isten adja, hogy ebben a kusza világban képesek legyünk a jó szélirányt megérezni, megérteni és megtapasztalni.
Ámen

Böjti gondolat

Amikor rád tör az egyedüllét kínzó fájdalma, érthető, ha gondolataidban megjelenik az az ember, aki képes volt feledtetni veled magányod, akár csak egy pillanatra is. Amikor minden dicséret és elismerés ellenére hatalmas űrt érzel magadban, amitől minden értelmetlennek tűnik, szíved csak egyetlen dologra vágyik, arra, hogy azzal az emberrel legyen, aki egyszer el tudta űzni ezeket az ijesztő érzéseket. Azonban a hiány maga, a benned rejlő üresség az, amelynek megtapasztalására hajlandónak kell lenned, nem pedig annak az embernek a megismerésére, aki időlegesen el tudja ezt feledtetni veled. Nem könnyű együtt maradnod magányoddal. Nagy a kisértés, hogy a fájdalmat dédelgesd, vagy hogy olyan emberekről való álmodozásba menekülj, akik majd szüntetiki gyötrelmedet. Amikor azonban egy biztonságos, védett helyen elfogadod fájdalmadat, lehetőséget adsz Istennek, hogy meggyógyítson. Istennek nem magányod kell, oly módon akar téged megérinteni, mely tartósan betölti legmélyebb szükségeidet. … Merj egyedül maradni fájdalmaddal, és bízz Isten igéretében. (Henri J.M. Nouwen: A szeretet belső hangja – idézet, 62. oldal)

Similar Posts