2006-04-26

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Szoktuk mondani: kicsi a világ. Ez alatt nem azt értjük, hogy bolygónk felszíne csekély, hanem hogy mindenhol belebotlunk egy magunkfajta emberbe. A napokban intenzíven éltem ezt meg, amikor találkoztam egy osztrák ismerősömmel, akivel pár perc beszélgetés után két közös ismerőst találtunk. Mindannyian egy-egy karitatív mozgalomban végeznek munkát. Megdöbbentő volt, milyen kevesen vagyunk. Mennyire megszámolhatóak azok az emberek, akiknek valami fontos ebben az életben. De van ebben valami jó is. Ahogyan Jókai Anna mondta: az európai 12 csillag közepén mi vagyunk. Azt az űrt, amit a csillagok határolnak hitünkkel és jóságunkkal be szabad töltenünk. Ha ezekben a napokban az az érzésünk, hogy kevesen vagyunk, vagy túl kicsi a világ, az küldetésünkké válhat. Kovács Borbála pszicho- terápiával foglalkozik Kiskőrösön. Munkájában tapasztalja ezt a kicsi világot. Azt vallja, hogy a legfontosabb dolgok számára nem nagy és látványos tettekben történnek, hanem azokban a fotelokban, ahol az emberek elmondják gondjukat-bajukat. Megpróbálják életük dolgait, mint egy szekrényből, kipakolni, aztán rendben visszatenni. Dr. Kovács Borbálát hallják.

Dr. Kováts Borbála: Anélkül, hogy valamennyire rálátnék önmagamra, viselkedésem mozgatóira, ahogyan az engem ért dolgokra reagálok, semmilyen tudatos lehetőségem nincs változtatni. Ahhoz szoktam hasonlítani, amikor az ember rendet rak a szekrényében. Ehhez nem elegendő az, hogy egy kicsit turkálok, hanem mindent ki kell pakolni a szoba közepére. És ez sokszor elég ijesztő látványt nyújt, ijesztő tud lenni, kaotikus. El lehet kezdeni osztályozni, selejtezni, majd visszapakolni.

Fekete Ágnes: Nagyon egyedül tud lenni az ember az ilyen munkában, ha senki sincs, aki segítene visszarakni a dolgokat.

Dr. Kováts Borbála: Persze. A legfontosabb az, hogy az ember érezze, bármilyen helyzetbe kerül, nincs egyedül. És ha ez nem csak egy ember, hanem olyan kapaszkodó, ami istenhitet jelent, az még nagyobb segítség. Nagyon sokszor tapasztaltam az önismereti csoportokban, hogy valaki ott jött rá, hogy istenhivő, csak eddig nem tudta. Nagyon sokat segíthet, ha az embernek egy ilyen kapaszkodója van. Akit én mesteremnek nevezhetek, azt mondta egyszer: Tudja Boriska, vannak olyan helyzetek, amikor az ember semmi mást nem tud tenni, csak letérdel és imádkozik. Amikor én tényleg be tudok vonulni a belső szobámba, szimbolikusan értve természetesen, mi az, ha nem önismeret. Nyilván, hogy egyszer eljutok az önmagamra tekintésből egy olyan állapotra, hogy nem vagyok egyedül.

Fekete Ágnes: Miért félnek az emberek ettől? Milyen az emberek mentális állapota a környezetében? Miért nem jó ez az állapot?

Dr. Kováts Borbála: Mert reménytelen, mindenki kívülről vár segítséget és mindenki kifele mutogat: nem tehetek róla, nem rajtam múlik. A lehangolt, örömtelen mentális állapot sok esetben nem indokolt, ez egy értékválságnak a következménye. Elvesztem azt a hitemet, hogy értékes vagyok, hogy meg tudom találni a helyem a világban, és akkor jönnek a teljesen kilátástalan, cél nélküli, jövőkép nélküli, remény nélküli állapotok. Ez a rossz mentális állapot. Az elmúlt harminc év tapasztalata alapján állíthatom, hogy ez nincs egyenes arányban sem az anyagi helyzettel, sem az egészségi állapottal, sem azzal, hogy van-e munkahelyem vagy nincs. Természetesen ezek kiválthatnak krízishelyzetet, de hogy a krízishelyzetet hogyan oldom meg, az az én hozzáállásomtól is függ. Édesanyám mindig azt mondta, hogy 1947-ben volt a legboldogabb és legharmonikusabb az életük, amikor menekülés után hazajöttek a semmire. A szó szoros értelmében vett semmire érkeztek meg. És még én is megszülettem. Mindezek ellenére.

Fekete Ágnes: Valami belső erő veszett el az emberekből.

Dr. Kováts Borbála: A belső harmónia, az, hogy nincsenek kapaszkodók és nincsenek igazi értékek. Vannak, csak azokat nem tartjuk igazán értéknek és kapaszkodónak. Van, ami stabil és megáll. De vannak gyorsan változók, és mivel azok, ezért ezekhez nem lehet alkalmazkodni. Tehát olyan kapaszkodó kellene és olyan érték, ami mindig ugyanaz. Ahogy Jézus Krisztus tegnap, ma és holnap ugyanaz. Ez a stabilitás veszett el, ez adhat pedig csak reményt. Az, hogy van pénzem, holnap pedig nem lesz, az nem ad reményt. Nagyon egyszerű dolgot mondok: az olvasásélmény. Nincs a gyerekeknek normális élménye, csak múló, pillanatnyi izgalmakat jelentő, de igazi, ami tartós lenne, ami belülről jön, olyan nincs.

Fekete Ágnes: Van egy reklámplakát, amin húscafatok láthatóak, és azon szoktam gondolkodni, hogy meddig lehet ezt még fokozni.

Dr. Kováts Borbála: Ahogy most mondod, eszembe jut, hogy a látóterem szélén, valóban felmerül ilyesmi. Nem nézek tévét, és igyekszem ezeket a plakátokat is elkerülni. Hogy meddig lehet ezeket fokozni? Amíg össze nem omlik az egész. Hangulati, élmények adta izgalmi állapotra szüksége van az embereknek, ez biokémiailag is kimutatott. Gondolj arra, amikor a gyermekedet hintáztatod: röpül a hinta, annyira izgul, hogy már levegőt sem kap, fél is, de mégis kiabál: még! És látod az arcán, hogy mennyire örül. Ez egy természetes érzés, jó és kell. Vagy ha egy kirándulást veszünk, ahol a teljesítmény élménye az adott, vagy a munka élménye és öröme, hogy nehezen, de megcsináltam. Feszültséget okoz, de jó feszültséget, amit, hogy ha a csúcsra ér, megnyugvás követ, de az élmény ott marad. Ezek jók, építenek, megtartanak. Azt nem élem át, amit a képernyőn látok, készen kapok valamit, a látvány fontos, de nem keletkezett jó izgalom, jó élmény és jó produktum. Végeztek egy kísérletet: egy csoport gyermek filmen nézte meg a Piroska és a farkast, másoknak pedig elmesélték. A feladat az volt, hogy rajzolják le a történetet. Azok, akik filmen látták, egyforma Piroskát rajzoltak. A másik kontrollcsoportban ahány gyerek volt, annyi Piroskát rajzolt. Ebben ragadható meg az óriási különbség: valami pozitív dolgot produkálni, létre hozni. Amit készen kapunk, az nem ad ilyen élményt. Ezek mind pótszerek.

Fekete Ágnes: Pont ezt akartam mondani: ez pótfeszültség.

Dr. Kováts Borbála: Pótfeszültség, ráadásul nem igazán szabályozható. A gyerek szabályozza a hintánál, mert egy idő után látod rajta, hogy elég, ha ő nem is mondja. A képet maximum ki tudod kapcsolni, de az nem szabályozható, hogy mit kapsz, mit bírsz el, és milyen hatást vált ki belőled. Gyakran kérdezik a szülők, hogy mit csináljanak, muszáj megnéznie a gyereknek, mert kiközösítik az iskolában, ha nem tud róla. Azt szoktam mondani, hogy üljetek le együtt és nézzétek meg együtt, beszéljetek róla. Valószínűleg elég lesz egyszer megnézni. Akkor ez már egy közös élmény, és együtt megbeszélték, elmondta mindenki a véleményét. Innentől kezdve egészen más, mert nem egyedül ül a szobában és néz. Egy csomó dolog nem kiküszöbölhető, mert ebben élünk. Egyre több család száműzi a televíziót, ami jó, de önmagában nem megoldás, mert ha nincs otthon tévé, majd megnézi a barátainál. Meddig lehet megtiltani a gyereknek? Ezért mondom, hogy önmagában nem elég, mert hallja, a többi gyerek között él, nem lehet elszigetelni. Meg kell tanítani a kezelésére, ahelyett, hogy eltiltjuk. Mindentől megpróbáljuk megóvni a gyermekeinket, amitől nem kellene, attól is, a kurdarctól, felelősségtől, készen kap mindent, és az első élménynél összeomlik.

Fekete Ágnes: Korosztályokról is szó van, hiszen egy óvodást nem feltétlenül kell a tévé elé ültetni.

Dr. Kováts Borbála: Egyáltalán nem kell az óvodást a tévé elé ültetni. De ehhez az kell, hogy az édesanyáknak legyen affinitásuk, örömük abban, hogy együtt lehetnek a gyermekekkel. Ez egy feladat is, amit az édesanyák már nem tanultak, nincs minta előttük. A pszichológiából tudjuk, hogy a minta annyira mélyen beivódik, akkor is előjön és akkor is hat, ha ez nem verbalizálódik. Sőt, sokkal inkább hat, amit én esetleg elmondok neki. Ezért is óriási a felelőssége a családoknak.

Fekete Ágnes: Abban, hogy hogyan élnek, nem pedig abban, hogy mit mondanak.

Dr. Kováts Borbála: Igen, szóval egy jó családi háttér nagyon sok mindent ki tud védeni. Klasszikus kérdés az édesapáktól: mit tehetek a születendő gyermekemért. Erre a válasz: szeresse nagyon az édesanyját. És itt nagyon elcsúsznak a dolgok. Fel szoktam tenni a kérdést a családos, gyerekes szülőknek: ki a legfontosabb? És gondolkodás nélkül vágják rá, hogy a gyerekek. Nem biztos, hogy jó a családnak ez a gyerekimádat.

Zene

Fekete Ágnes: A közösség nagy erő. Számos ifjúsági közösség van országszerte református gyülekezetekben. A Zsinati Ifjúsági Iroda indított egy képzést ifjúsági csoportok vezetői számára. Nagy lelkesedéssel számoltak be a résztvevők az egyik tanfolyam végén, amikor megszólítottam őket.

– Azért hogy jobban tudjanak egymásról az ifitagok és az előadó, az előadó mindig feltesz egy kérdést az ifi előtt: milyen volt a hét, hogy vagy? Sokkal személyesebb lesz utána a beszélgetés, hogy ha tudja, hogy aki jött, annak jó napja volt, örömmel jött, bánattal jött. Összerázza az ifit. Mondtam a férjemnek, hogy ezt mi is csináljuk. Hogy ne csak feladatot teljesítsünk, hanem közösség legyen belőlünk, tudjunk egymás előtt megnyílni.

– Először egy kis félelem volt bennem, mert láttam, hogy milyen fiatalok, el is szontyolodtam azon, hogy én leszek itt a tyúkanyó, de nagyon örülök, hogy ennyi kedves fiatalt megismertem. Kár lett volna kihagyni.

– Pozitív változás lehet az egyházban, hogy az idősebb korosztály is feladatokat akar vállalni.

– Még jobb, ha a fiatalok vállalják ezt.

– Én azért jöttem erre a képzésre elsősorban, mert az elméleti ismereteimet szeretném gazdagítani, de úgy érzem, hogy minőségi munkát kapok itt a szervezők részéről. Felkészült előadókkal dolgozhatunk, legutóbb Komlossy Piroskával volt kommunikáció, előtte pedig Kodácsy Tamással etikát próbáltunk tárgyalni.

– Én nem jártam hittanra, nem gyerekkoromból hoztam ezt a neveltetést. Amikor ide kerültem, inkább a teológiai alapokra helyeződött a hangsúly. Meg is lepődtem, hogy a mi egyházunkban ennyi féle megközelítés és irányzat létezik. Alig győzőm kikölcsönözni azokat a könyveket, amiket ajánlanak. Múlt nyáron tábort szerveztünk az ifinknek, amin én is részt vettem, mint segéderő. Szükség volt valakire, aki vállalja, hogy viszonylag állandóan részt vesz az ifiórákon. Hallottunk erről a képzésről, rögtön beírattak ide, én pedig nagy örömmel jöttem. Nem én vagyok az, aki megmondja másoknak, hogy mit kell csinálni, nekem is az utat kell keresnem, és ez a képzés erre nagyon jó.

– A mi csoportunk annyiban speciális, hogy a drogprevenció, alkoholprevenció áll a középpontban. A prevenciót abban határoztuk meg, hogy Istennel egy bensőséges kapcsolatot kell kialakítani. Ennyi elég a fiataloknak ahhoz, hogy védve legyenek. Ezeknek a csoportoknak a legnagyobb megtartó ereje a szeretetben van. Én ezt tapasztalom a csoportomban: ha úgy érzik, hogy szeretetközösségbe járnak, annak van megtartó ereje. Viszont nehéz oda elhívni őket. Igazából nem vonzó a Biblia, nem vonzó Isten a mai világban, és nehéz rávezetni arra őket, hogy az életüket más irányba terelheti ez a fajta szemlélet.

– Egyfolytában nyitni kell a fiatalokra, a felnőttekre, a lakosságra, és jelezni, hogy a gyülekezet nem a kiválasztottak zárt közössége, hanem világossá kell tenni, hogy hogyan lehet bekerülni a gyülekezetbe. Ez sok áldozattal jár, szervezni kell, időt odaszánni, de én hiszem azt, hogy Isten ötleteket is ad és erőt is, és mi, akik itt vagyunk, a lelkészeink segítségével lehetünk vezetők.

– Ha rossz szemmel nézik a gyülekezeti tagok, hogy egy ifis rossz helyre ül, akkor ez gátja lehet a bekapcsolódásnak.

(A beszélgetés résztvevői voltak: Molnárné Balázs Anikó – Páty, Kozákné Kovács Ildikó – Szolnok, Gáborjáni Szabó Fruzsina – Debrecen, Kálló Karola- Kecskemét, Szemők Mariann – Gomba, Almássy Kálmán – Tatabánya)

Fekete Ágnes: Mai szerdánk a hónap utolsó adása, egy istentiszteletre látogatunk el ilyenkor. Ma egy olyan prédikációt hallunk, ami a leendő lelkészeknek szólt Budapesten, a Ráday Kollégiumban. Dr. Bolyki János, az Újszövetség tudósa magyarázza a kánaáni asszony történetét Máté evangéliuma 15. fejezetéből.
"Egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, igy kiáltott: "Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!" Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: "Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik." De ő igy felelt: "Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz." Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!" Jézus erre igy válaszolt: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak." Az asszony azonban igy felelt: "Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullnak." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!" És meggyógyult a leánya még abban az órában."

Dr. Bolyki János: Érdemes megnézni ebben a történetben, hogy mennyi változást hozott ez az egyszerű imádság: Könyörülj rajtam! Az Úr Jézust is megváltoztatta.

Küldetés nélkül az élet nagyon üres. Ne mosolyogjuk le Jézus 2000 éves hasonlatát: ha valakinek a szíve mentesül a rossztól, üres, akkor vigyázzon, mert visszajöhet a démon, ami régen benne volt. Hozhat vissza hétszer gonoszabbat is magánál, úgy hogy az ember állapota sokkal rosszabb lesz, mint előtte volt. Az üresség nagyon kegyetlen dolog lehet. Aki szereti a görög nyelvet, az két szóval játszhat ebben a történetben. Az asszony azt mondja Jézusnak: könyörülj, a gonosz lélekről pedig azt mondja, hogy könyörtelenül gyötri a lányát. Minden istentisztelet egy szent dráma, aminek nem tudhatjuk előre a végét. Az angyalok, a szentek és régiek velünk együtt ott vannak, és találgathatunk, hogy mi fog történni: könyörület lesz vagy könyörtelenség. Megmarad-e a magyar ifjúság, lányok és fiúk, milliók az irgalmatlan démon hatalmában, vagy könyörülni fog az Úr? Tegnap előtt volt egy felemelő élményem: hallottunk két előadást az agykutatásról és a hitről. Hámori professzor azt mondta, hogy amikor imádkozunk, kegyelmi állapotban vagyunk, a jobb féltekénkben csúcsosodnak az idegdúcok a transzcendens felé. Beszéd közben váratlanul odafordult hozzám és megkérdezte, hogy a reformátusoknál is van kegyelem. A beszélgetés végén idéztem a sola gratia-t, és megegyeztünk, hogy minden istentisztelet kegyelmi állapot. Ha az istentisztelet ellentétét keresem, a kísértésben találom meg. A kísértés negatív istentisztelet. Az igaz istentiszteleten Jézus akar a szívedbe költözni. A démoni istentiszteleten vissza akar jönni a démoni lélek, és rombolni akar a szívedben. Két példát szeretnék mondani arra, hogy hogyan lehet védekezni. Az egyik: ha én harcolok a kísértés ellen, akkor elbukok, mert mindig arra gondolok, hogy mit nem szabad csinálni, és minél inkább ezen jár az eszem, annál inkább csinálom. Amikor a földalattit kezdték építeni, és jöttek a szovjet fúrók, tele lett az alagút vízzel, mert a talajvíz elöntötte. Valaki feltalálta, hogy nem betonnal kell a falakat tapasztani, mert a víz a betonnál is erősebb, hanem nagy mennyiségű, nagy feszültségű atmoszférát kellett bevezetni, és ez a nagy ellenálló képességű atmoszféra kirekesztette a beáramló vizeket. Ha én csak harcolni akarok a kísértés ellen, elbukok. De ha megtelek Isten szent erőivel, akkor azok kiszorítják belőlem mindezt. Luther pedig azt mondta a kísértésről nagyon plasztikusan és őszintén: "Ha egy madár el akar repülni a fejem fölött, nem tudom megakadályozni. De azt meg tudom akadályozni, hogy fészket rakjon a fejemen." Tehát, ha átsuhan rajtad egy kísértő gondolat, nem tudsz mit tenni, másnak is átsuhan. De, ha az pszichózis akar lenni, ha fészket akar rakni, akkor harcolni kell ellene.

Milyen kísértések vannak? Az egyik legcsúnyább kísértés a világ szerint való szomorúság, halált szerez. Mellette van, hogy az Isten szerinti szomorúság pedig életet szerez. Hiszen arra hívjuk egymást, hogy ha meg vagy szomorodva, alázd meg magad Isten előtt elrontott életedért, és Ő majd megvigasztal. De, ha a világ szerint vagyok szomorú, akkor azt írja az orvos a receptre: depressziós. Hát, ha még eljátszanának azzal, hogy szomorúság szó a görög nyelvben pontosan megfelel az összenyomattatásnak. Rengeteg magyar fiatal szenved ebben, rengeteg ember a céltalanság, az üresség miatt van megszomorodva. Mindegy neki, hogy melyik párt győz, hogy a szülei elválnak. Ez démoni hatás. A másik ismert démoni erő a szenvedélybetegség. Azt írja Pál a korinthusiaknak, hogy amíg pogányok voltak, ellenállhatatlanul vitte és sodorta őket valami a bálványokhoz. Az alkoholistát ellenállhatatlanul viszi és sodorja valami a pohárhoz, a drogbeteget a droghoz. Ezen kívül ott van a gyűlölködésnek is a szörnyű nagy kísértése: mindig gyűlik, egyszer pedig átcsap és öl, mint ahogy Káin is ölt.

Az Úr Jézusnak küldetése van, hogy lerontsa az ördög munkáit, a mi küldetésünk pedig az, hogy az istentiszteletben a sok szörnyű dolog elmúljon. A másik dolog, amit szeretnék mondani, hogy az isteni küldetés, vezetés nélkül, merev. Vigyázzunk! Jézus példa először abban, hogy volt küldetése. Nem Ő javasolta Atyjának, hogy egy kis szellőzésre lenne szüksége a sok tömjénfüst után, küldje le a földre, hogy egy kis friss levegőt szívhasson. Gondoljátok meg! Az örökkévaló Atya az idők teljességében leküldi Fiát közénk a földre. Jézus emelt fővel mondhatta, teljes élete volt, küldetett. Mindig fennáll ilyenkor a merevség veszélye. Olyan nagy a küldetéstudatunk, hogy letapossuk azt, ami előttünk van. A mi Urunkat, Jézus Krisztust is fenyegette az, hogy rosszul érti küldetését? Azt mondja róla a szentíró: megtanulta, abból amit szenvedett, az engedelmességet. Szinte hátborzongató, hogy Jézusnak is tanulnia kellett valamit. A szenvedéseiből is kellett tanulni valamit, a hajnali imádságából, az Isten előtt való leborulásából, a Gecsemáné-kertben is tanulta az Atya akaratát. Jézus ezért nem volt merev küldetésében. Ezért nem nézte le azokat, akikhez nem küldetett. Azt olvassuk, hogy az asszony ezeket mondja: ha az ő népe kutya, Jézus népe pedig a gyermek, az elsőszülöttek népe, akkor is jut egy bőséges lakomán még a kutyának is eleség, együtt játszik a gyerekekkel, és szedik össze a lehullott hús-, vagy süteménydarabokat. Aki volt már nagy, falusi lakodalomban, annak nem kell messzire mennie ahhoz, hogy ezt el tudja képzelni. Megfordította az asszony Jézust. Nagy a te hited, mondja Jézus. Kitől jött Jézus vezetése? A föníciai asszonytól? Ne mondjunk már ilyeneket! Többet tudott volna a föníciai asszony Isten dolgairól, mint Jézus? Persze, hogy nem. Másodszor mondja az asszony: Uram, könyörülj rajtam! Az istentiszteletből jön Jézus vezetése. Ha nem hisszük, hogy az istentisztelet befolyásolja Istent, Jézust, akkor miért tartunk istentiszteleteket? Tartsunk inkább pszichoszomatikus gyakorlatokat? Az a csodálatos, hogy ez megváltoztat bennünket is. Az asszonynak őszinte, ötletes szavára azt mondta Jézus: Legyen úgy, amint kívánod! Meggyógyul a Te leányod. Nagy a hited.

Imádság nélkül az élet elviselhetetlen. Ezért szólalt meg ez az asszony. Nem tudta elviselni, hogy a lány szenved, és imádságot mondott az Úr Jézusnak. Nézzétek meg ennek az asszonynak az alázatát és a méltóságát! Alázat nélkül nincs méltóság, csak hetykeség. Méltóság nélkül nincs alázat, csak alázatoskodás. Először is letérdel Jézus előtt. Meg tudja alázni magát, a kutya képért sem haragszik meg. Mennyire csodálatos, hogy az asszony hite, fantáziája ilyen ötletet ad. A kutyán ő nem azt értette, hogy ki van vetve, hanem azt, hogy Isten olyan gazdag lakomát készít, hogy ott mindenki jól lakik, jöhetnek minden égtáj felől. Az egyház legnagyobb küldetése az istentisztelet. Amikor az orosz egyház 75 éven a kommunizmus elnyomása alatt létezett, nem volt konfirmáció, beteglátogatás, iratterjesztés. Csak a kolostorokban volt mise, négy-öt fejkendős öregasszony részt is vett rajta, és igy telelt át a kommunizmus telében ez az egyház. Az istentisztelet az egyház szíve, és ott valósul meg, ahol azt mondjuk: Urunk, irgalmazz! Mert akkor Ő felel: Irgalmazok nektek! Csak legyen hova hívni a megtérni vágyókat, az érdeklődőket, igazi, élő, eleven istentiszteletre, ahol az új embert nem kinézik a templomból, mondván: Ez is eljött? Pedig régen párttag volt. Szentendrén történt ilyesmi, nem is ment többé a templomba. Mutassuk inkább az énekeskönyvet, a könnyező asszonynak esetleg adjunk vigasztalást. És milyen csodálatos, hogy imádság nélkül elviselhetetlen az élet, de az Úr imádságban hordoz bennünket.
Ámen