2006-07-05

Fekete Ágnes: Áldás Békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Sajnos nekem nem voltak jó történelemtanáraim, így pontosan átélem azt, ami ma egy egész nemzedékre elmondható, hogy fogalmuk sincs, hogy mi az a talaj, amin állnunk kell. Pedig a történelem nem csak történetek sokasága, hanem gyökérzet, amiből táplálkoznunk kell. Ezért fontos, hogy a Károli Egyetem elvállalta olyan konferenciák szervezését, amik ezekre a gyökerekre emlékeztetnek. Az elmúlt pénteken egy nagyon rangos tudományos ülés volt a Ráday Kollégium Dísztermében 1968 és a nagyvilág címmel. Szemerkényi Rékát, az egyik szervezőt és Regéczy Lászlót, a konferencia egyik résztvevőjét hallhatják.

Regéczy László: Történészek, politológusok, külföldi vendégek, főleg csehek vettek részt a rendezvényen. A cseheknek és a magyaroknak egyaránt nagy eseménye volt 1968. Érdekes visszaemlékezni arra, hogy az angol diplomaták ’68 nyarán, amikor a csehek teljes gőzzel haladtak az ,,emberarcú szocializmus" felé, mosolyogva azt mondták, hogy tudjuk, hogy maguk magyarok elég savanyúan nézik ezt, mert a cseheknek most valószínűleg sikerülni fog békésen az, amiért maguk vért ontottak és mégsem sikerült. Rövidesen megtanultuk, hogy Sztálin birodalmában mindenkinek egyformán jár ugyanaz, akár győztes, akár vesztes. Lecsaptak rájuk is, mert ebben a birodalomban csak Moszkva kezdeményezhetett. Nem tűrték el a periférián az önálló gondolatot. Nem igaz, hogy a magyar forradalom a szocializmust a maga módján meg tudta volna valósítani: ma már tudjuk, hogy ez nem így van. A veleszületetten korrupt csecsemőt születése után pátyolgathatják, ahogyan jólesik, nem lesz belőle életképes felnőtt. Amikor Oroszországban Lenin puccsal megszerezte a hatalmat, kénytelen volt megfordítani az egész marxista struktúrát és a meztelen állami erőszakot tette meg alépítménynek, és az hordozta többek közt felépítményként a gazdaságot. Az állam hordozta a gazdaságot és nem fordítva. Már a fogantatásánál elromlott a dolog. A szocialista állam kizárólag az ellenséges osztályok megsemmisítésére szolgáló gépezet. Ez kellett volna működtesse a gazdaságot és persze kiderül róla, hogy mindmáig rossz tulajdonos a szocialista állam. Körbejárta mindenki a saját emlékei és tapasztalatai szerint, hogy a cseheknél és nálunk mi történt ’68-ban, miért vallott csődöt, és mik a nemzetközi hatásai, mik a tanulságai. Azt remélem, erről külön kötet is készül. A történelem nem mögöttünk van, hanem alattunk: azon állunk! Mi itt ma ’68 romjain is állunk, az van a talpunk alatt. Újabb reformkor küszöbén állunk, ahol bizony nem ártana tanulni a közel 40 évvel ezelőtti félresikerült reformkorból. Ha emberek akarunk lenni, tudnunk kell, hogy mi történik velünk. Ha az egyház, ebben a mostani kifújt állapotunkban azt hiszi, hogy valamilyen intézményesített formában a lelket vissza lehet imádkozni a köreinkbe, akkor téved. A Lélek fúj ahogy akar, de nem manipulálható. Könyörögni lehet érte – érdemes is – de amíg a Lélek nem kezd el fújni közöttünk, addig tehetünk, amit akarunk, annak nem lesz haszna.

Fekete Ágnes: Itt arról van szó, hogy erőszakkal akartak megjavítani valamit, amit így nem lehet?

Regéczy László: Igen, az ő materiális mennyországukat, ami csak nem akart mennyországgá válni, hiszen aki eddig ezen a földön akart mennyországot csinálni, az poklot alkotott. Észrevették az emberek, hogy a legjobb szándékuk ellenére a pokol felé tartunk és megpróbáltak ellene tenni valamit. Utólag meg lehet mosolyogni, én 1968-ban is savanyúan mosolyogtam. Angol követségi múltam még élt bennem (a börtön után is), és tudtam, hogy a demokrácia, amely életképes, egyáltalán nem hasonlít arra, amit ők akkor tervbe vettek.

Fekete Ágnes: Mit csinált 1968-ban?

Regéczy László: Állástalan fordító voltam. Az állásban lévő fordítók mindig visszadobták azokat a munkákat, amik nehezek voltak, tehát rosszul fizettek. Ilyenkor telefonáltak nekem és azt el kellett vállalnom. Ez a kukázásnak egyik szellemi vállfaja volt.

Fekete Ágnes: Mindez az 1956-os börtön miatt?

Regéczy László: Igen, mert 15 évet kaptam és kilencet nem ültem le. Kénytelenek voltak elengedni, amikor U Than, az Egyesült Nemzetek főtitkára jött. Aznap délelőtt engedtek el.

Fekete Ágnes: És hogy emlékszik vissza ’68-ra?

Regéczy László: Két barátommal beszélgettem előző nap délután, mind ketten baloldaliak voltak és a legnagyobb várakozással néztek a cseh kísérlet elé, hogy ez meg fogja oldani a problémát, bár akkor már egészen nyilvánvaló volt a szovjet készülődés. Emlékszem, akkor azt mondtam, hogy ha én jól ismerem őket, akkor holnap reggel csapnak le. Másnap meg is történt. Ami az életben rövid úton hatásos megoldásnak tűnik, az hosszú távon biztos nem válik be. A Példabeszédekben is azt olvashatjuk, hogy van olyan út, ami jónak látszik az ember számára, de a vége a halál. A rövidutas megoldások hosszú távon visszaütnek. A kétségbeesés hajtja őket, mert a hatalmat már csak azért sem adhatják fel, mert akik odajuttatták őket, ott vannak a háttérben, és megkívánják tőlük azt, hogy ha már ennyi pénzt fektettünk belétek, tessék visszafizetni azt.

Szemerkényi Réka: A Károli Gáspár Egyetem Kreminológiai Intézetének ez a második publikus rendezvénye volt.

Fekete Ágnes: Mi ez az intézet?

Szemerkényi Réka: A Károli Egyetem Oroszországra koncentráló kutatóműhelye Ez egy különleges dolog, mert egy egyetem elsősorban oktatni szokott, és ez a konferencia a nyitottságot jelzi. Több előadó is volt, többek között Lengyelországból, Csehországból. A Szlovák Nagykövetség, a Cseh és Lengyel Nagykövetség mind támogatták a rendezvényünket, hogy egy közép-európai beszélgetéssé, műhelyvitává váljon ez a mai nap. És annak ellenére, hogy kint 40 fok van, és tűz a nap, (és péntek van), örömömre szolgál, hogy ilyen érdeklődés övezte a rendezvényt. Nagyon sokan voltak itt és igen élénk beszélgetés bontakozott ki az előadók és a hallgatóság között.

Fekete Ágnes: Nagyon sok neves ember vett itt részt….

Szemerkényi Réka: Szűrös Mátyás, Pozsgai Imre, Kun Miklós (az Intézet vezetője), Pavel Dubcsek, Dubcseknek a fia – aki politikai bebörtönzött, diákvezér és a Charta ’77 írója – is itt volt..

Fekete Ágnes: Mindez majd füzetben megjelenik.

Szemerkényi Réka: Igen, szeretnénk egy kiadványt készíteni, ahogyan a februári konferenciánkról is készítettünk, ami már hamarosan kikerül a nyomdából. Ebből is szeretnénk egy kiadványt csinálni, hogy elérhető legyen az egyetem, a hallgatók és minden érdeklődő számára.

Fekete Ágnes: Van-e valami jelentősége, hogy egy református egyetemhez kapcsolódik a konferencia?

Szemerkényi Réka: Természetesen külön ízt ad neki, mert hát a református egyetem fogadta be ezt az intézetet. Például Detri úr, aki 9 évet ült börtönben politikai elítéltként 1968 után, előadásában kitért egy személyes élményére, hogy neki nagyon sokat jelentettek mindazok a könyvek, anyagok, beszélgetések, amelyeket a református egyházhoz tartozó barátaival folytatott és ezek az értékek benne vannak a Charta ’77-ben, kézzel foghatóan, kitapinthatóan. És fontos példaként viszi haza magával a Károli Gáspár Református Egyetem nyitottságát, hogy nem csak, hogy egy önálló egyetemet működtet az egyház, hanem azon belül a kutatók eszmét cserélhetnek.

Fekete Ágnes: Nagyon szeretem ezeket a találkozásokat, különösen az idős emberekkel, mert azt érzem, hogy az én nemzedékem is átveheti azt a tudást, ami az ő megélésükből született. Számos református gyülekezet fáradozik azon, hogy átadja a következő nemzedéknek azt a tudást, ami elősegítheti a hitüket. Most két gyerektáborba látogatunk el, ahol erre tettek kísérletet. Először az Érd-Parkvárosi református egyházközség gyerekhetén jártunk, a budapesti Salétrom utcai gyerektáborba pedig Sarkadi Csaba látogatott el.

Gyerek: -Illésről, Akházról meg Jezábelről volt szó. Nekem nagyon tetszett az a tó és az állatok. Másik Gyerek: Nekem a történetek tetszettek a legjobban.

Fekete Ágnes: És melyik történet?

Gyerek2: -Az, amikor Jezábel meg akarta öletni Illést, és az öregek meg féltek

Gyerek3: -Illés imádkozott, hogy essen az eső, imádkozott, imádkozott és a végére esett. Olyan izgalmas volt.

Fekete Ágnes: Ki leszel most este az előadásokon, és hogy fogod eljátszani?

Gyerek2: -Én leszek Illés, köntösben fogom eljátszani. Bebújok egy barlangba, de én először elalszok. De nem tudom, hogy jönnek-e az angyalok vagy nem, mert én akkor nem vagyok ébren, csak látok valamit: kenyeret meg vizet. Megeszem. Azt mondja az Isten, hogy megmutatom magam neked. Először jön a szél, nagy vihar, villámok, aztán földrengés és a tűz, de csak a lágy szélben volt benne. Nagy csend lett és abban volt benne.

Gyerek4: -Ez a tábor nagyon jó volt. Énekeltünk és csoportfoglalkozások voltak.

Gyerek5: -Én agyagoztam.

Fekete Ágnes: Mit agyagoztál?

Gyerek5: -Csodalámpát!

Fekete Ágnes: És te kézműveskedtél valamit?

Gyerek6: -Én hintáztam!

Héjas Ágota (a gyerekekhez): -Amikor megérkeztek, fél 9 és 9 között ehettek, amennyit akartok, otthon nem fontos enni, majd az ebéd jön. Mehettek csoportszobába!

Fekete Ágnes: Én még ilyen táborban nem voltam, ahol az anyukák is részt vettek volna.

Héjas Ágota: Mindenki szívesen jön ide. Az óvodásokkal vagyok csoportban a kolléganőmmel és még három gyerekem is itt. van. Három évvel ezelőtt költöztünk Érdre. Fontos volt, hogy találjunk magunknak gyülekezetet. Somogyból költöztünk ide és az otthoni lelkész ezt a gyülekezetet ajánlotta. Itt befogadtak minket, ez sokat segített a város életébe való beilleszkedésbe.

Fekete Ágnes: Ez nagyon jó kis napközis tábor, de nem csak az, hanem annál sokkal több.

Héjas Ágota: Így van, ez annál sokkal több! Nálam legalább is úgy zajlik, hogy februártól elkezdek azon gondolkodni, hogy de jó lesz, már jön a nyár és jövünk a gyerekhétre. Számunkra ez biztos pont az életünkben. Egy lelki, szellemi feltöltődés, ahol Isten van a központban, ebben a bennünket körülvevő világban is. És úgy veszem észre, hogy a gyermekeim is felfogják.

Fekete Ágnes: Az egyik eszköz az az éneklés, olyan lelkesen énekelnek itt a gyerekek.

Héjas Ágota: Ezek olyan énekek, amelyeknek könnyű a dallamuk és van hozzá gitárkíséret. Nagyon szeretik a gyerekek. Ezeket otthon is énekeljük. Ez is erőt ad a családomban. Édesapám elvesztésekor is erőt adott, de máskor is erőt ad. Gyerekeim is érzik ezt.

Gyerek: Magán feladatlapot kellett csinálni! És utána összegyűltek a csapatok egy helyre és megcsinálták ezeket a feladatlapot.

Gyerek2: -Állatokról kellett írni jó megoldásokat. Például nem azt kellett írni egy halról, hogy hal, hanem harcsa.

Gyerek: -Szerintem nem volt nehéz annyira.

Gyerek3: -Egy mesét kellett előadni. Már hétfőn előválasztottunk a csapatokat és már akkor elkezdtük gyakorolni ezt a mesét. Mindenkinek volt jelmeze. Például a bikának volt egy sapkája és rá kellett rakni botokat, hogy látsszon. A kakasnak rátették a fejére ezt a piros sapkát, és látszott, hogy kakas. Nekem egy bot volt a kezemben, hogy azzal kergessem el a farkast.

Takács Zsuzsa: Ez most a tizedik, az állatok tábora. Tíz évvel ezelőtt kezdtük a tábort az itt felnövekvő ifjúsággal közösen. A második témája a fák a Bibliában volt, a harmadik viszont egy hegymászó tábor volt. A negyedik 2000-ben Mátyás király életével foglalkozva reneszánsz tábor volt. Az ötödik és hatodik néprajzi, illetve a vizek tábora volt, a hetedik a kertek tábora, a nyolcadik a szelek tábora. Tavaly a gyülekezetünk 100. évfordulója alkalmából egy felekezetismereti tábor: a templomok tábora volt. Az idei az állatok tábora. A legtöbb gyerek a mi gyülekezetünkbe jár, de már elég jó a híre a tábornak, úgyhogy máshonnan is érkeznek ide. A gyerekek ismerősei, barátai, akiknek ők szólnak.

Sarkadi Csaba: Úgy hallottam, hogy van egy fiatalember, aki már 10 éve mindig eljön a táborba.

Takács Zsuzsa: Igen, rajtam kívül van egy kisfiú, aki már óvodás kora óta minden táborba eljön. A gyerekek hite is erősödik, így sokkal könnyebben itt maradnak a gyülekezetben, belenőnek a gyülekezetbe a sok jó élmény által. Sok gyerekünk van. Aki az iskolában csak hittanos volt, ezeket a programokat annyira élvezi, hogy azóta kezdett el rendszeresen járni. Sok ilyen család van a gyülekezetben.

Sarkadi Csaba: A programokat milyen vezérelv alapján állítják össze?

Takács Zsuzsa: A vezérelvünk az, hogy az életkoruknak megfelelően minél több olyan programok állítsunk össze, mégpedig úgy, hogy abban a Biblia üzenete mindig benne legyen. Az élmények által nyílik meg a szívük arra, hogy az evangélium felé nyitottak legyenek. Mi ezt az utat választjuk és nem fordítva.

Sarkadi Csaba: 2006-ban milyen élményekkel lettek gazdagabbak?

Takács Zsuzsa: Minden napnak egy állatcsoport volt a témája. Hétfőn a madarakkal foglalkoztunk Nagymarosról komppal átmentünk Visegrádra, ahol egy külön busz várt minket, mely az apátkúti völgybe vitt minket. Ott egy madarász már várt minket, aki begyűjtött néhány madarat, csak azért, hogy megmutassa őket élőben és meséljen róluk.

Mindig ebéd után van az áhítatunk, ez mindig kapcsolódik a nap témájához.

Áhítat után egy kis füzetet írunk, amibe nem csak azt írjuk le, hogy mi történt, hanem ide ragasztjuk be az aranymondást és azokat a szimbólumokat, amivel emlékeztetjük őket. A délután mindig a játék ideje. Hétfőn például átmentünk Lepencére és ott strandoltunk. Kedden az őshonos állatok napja volt, így Püspökhatvanba mentünk el egy biomajorba, szerda volt a halak napja, ekkor Sárbogárdra és onnan Rétszilasra mentünk. Rétszilason a tavak mellett ott álltak a kamionok, és halászták ki a halakat, rögtön válogatták ki őket, lemérték és már vitték is ki azokat Németországba. Nagyon finom rántott pontyot ebédeltünk itt az étteremben. Csütörtökön rovarok napja volt. Elindultunk Nagykátára, vittünk egy fűhálót és begyűjtöttünk sok rovart és Ági néni mindegyikről mesélt valamit. A fűhálózás után elmentünk a nagykátai strandra, és ott táborunk szokása szerint pólót festettek a gyerekek. Egy kedves logóval ellátott pólót kapott mindenki, méretre, üresen. Rajta van alul egy körben, hogy 2006, és mivel állatok tábora volt, ezért rárajzoltak minden olyan állatot, amelyikről szó volt a táborban. Ez a póló nagyon mutatott. A péntek a búcsúnap, a vadállatok napja volt. Aznap vonattal Veszprémig mentünk. A vonaton három különböző feladatuk volt, tehát nem unatkoztak az úton sem. Az állomáson külön busz várt minket, az állatkertbe mentünk. Itt szintén csapatokban dolgoztak a gyerek.

Gyerek3: -Össze kellett gyűjteni a ragadozó állatokat, amiket eddig láttunk. Harminchetet találtunk.

Sarkadi Csaba: Milyen állatokat találtatok?

Gyerek3: -Csimpánzot, vidrát, tarajos sült, vidrát, nyestet, fekete, fehér gólyát, pelikánt. Eddig ezeket láttuk.

Sarkadi Csaba: Melyik tetszett legjobban?

Gyerek3: -Talán a fehér gólya. Vagy inkább a pelikán! Most a vadmacskához érkezünk, és mindjárt leírom.

Takács Zsuzsa: A busz levitt minket Balatonalmádira, ahol a strandon ebédeltünk és áhítat után fürödtünk. Mindig, mikor Balatonra jövünk, beborul az ég, vagy esik. Most is kicsit borult volt, de semmi bajunk nem volt, meleg volt a víz és egy jót fürödtünk. Fürdés után jött a futball. Majd jött a hétnek a zárómomentuma, amikor a sok ajándékot, tarisznyát, oklevelet, játékot megkapták. A vonaton folytatódott a pólók kiosztása, az állattudorok felavatása az új pólóban. Mindannyian abban a pólóban jöttünk haza. Az élményeken és a pedagógusi körültekintésen és felelősségen túl, ez nem egy leírt dogmatika, hanem egy nap mint nap megélt dolog. Például amikor jön a hatalmas felhő és közösen leülünk imádkozni, hogy ne essen, és megtapasztaljuk, hogy nem esett vagy három csepp után elállt. Akkor közösen ott voltunk egy szituációban és közösen hittük. És tapasztaljuk, hogy bárhogy is legyen, Isten ott van mellettünk, és akkor is, ha el fog eredni az eső, mert Isten minden helyzetből ki tud hozni és bármiből. Olyan jó, hogy ezek a kicsi gyerekek már bele tudnak érni ebbe a napi gyakorlatba, hogy bármit kérhet Istentől, bármit elmondhatok neki és tudom, hogy meg fogja hallgatni, akárhogy is alakul.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek Könyvéből, a 14. fejezetéből, a 12. versből.
"Van olyan út, amely helyesnek látszik az ember előtt és a vége halálra menő út."

Elhangzott ez az ige érdekes történelemmagyarázó elvként. Nagyon örültem ennek a mondatnak, mert manapság (pártállástól és világnézettől függetlenül) azt tapasztalom, hogy a gyors megoldásokat kergetik az emberek. Ki kellene mondanunk, hogy a hit mindig hosszú távon gondolkodik. Ha hittel nézzük egyházunkat, hazánkat, a világot, akkor nem arra koncentrálunk, amit most tapasztalunk, nem az alapján ítélünk, amit látunk és átélünk, hanem mélyebb összefüggéseket kutatunk. Sokan azt mondják, úgyis mindenki csak át akarja verni az embert, és valóban azt tapasztaljuk, hogy teljes meggyőződéssel mondják a rosszról, hogy jó, a kékről azt, hogy piros. Honnan tudjuk, hogy kinek van igaza? Érthető, ha alaki arra az álláspontra jut, hogy mindenki hazudik. A bibliai mondatot kifacsarva egyik út sem látszik helyesnek, mert mindegyiknek a vége a halál. Úgy érzem, ezt az életellenes depressziót szinte tudatosan öntik ránk. A kétségbeesésbe süppedt lányokat a legkönnyebb az utcára tessékelni. Ha lemondunk a jó útról, lelkileg mindannyian útszéliek leszünk, pedig létezik jó út. Ha körülöttünk rövid távú politikát folytatnak, azért a mi dolgunk az, hogy hosszú távon mérlegelve gondolkodjunk a jó úton. Azért jó Istenbe tenni a kezünket, mert ő az örökkévalóságból ad erőt és tanácsot. Így képesek leszünk életutunk göröngyei felé emelkedni. Számomra mindig az a bibliai példa a legmeggyőzőbb, amikor Jeremiás próféta és a hamis próféták küzdöttek egymással Jeruzsálemben. Jeremiás azt mondta: elpusztul a város, a hamis próféták azt mondták, hogy Isten nem hagyja el a szent várost. Jeremiás azt mondta, adják meg magukat a babiloni hadseregnek, a hamis próféták ellenállásra szólítottak fel. A logikus, a Bibliából könnyen levezethető ez a hamis próféták szava volt. Jeremiás nem a láthatóból és az érzékelhetőből, hanem a hosszú távú hitéből vezette le tanácsát. Ő már látta a babiloni fogságot és a szabadulást. És évszázados időkre szólt tanácsa. Van olyan út, ami most helyesnek látszik, de nem hitből él, ezért nem jó látás. Adja Isten, hogy a mi hitünk ne pillanatokban éljen, hanem az idők próbáját is kiállja.
Ámen