2006-08-02

Zámbó András, Sarkadi Csaba, Ivanics Hajnalka, Dienes Dénes, Karcsai Nagy Éva, Csomós József

Fekete Ágnes: Áldás Békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, az adás szerkesztőjét hallják. Mostanában mindenféle építkezésről, fejlesztésről nagyon kétséges hírek érkeznek, mi mégis egy olyan egyházközösségről adunk számot, ahol hisznek abban, hogy templomot tudnak építeni. Igaz, hogy lassan, de épül a Káposztásmegyeri lakótelep református temploma. Zámbó András és felesége, Ivanics Hajnalka bemutatják a már kész épületrészt és az ott folyó szolgálatot. A helyszínen Sarkadi Csaba járt.

Akik templomot építenek

Zámbó András: Ez egy félköríves lépcső, ami egy szép udvarházba vezet be, ami az egyik oldalról nyitott. Sajnos még a templomszárny hiányzik. Most egy kerítéssel el van választva, de majd reméljük, hogy ez egy-két éven belül eltűnik. Ez itt a főbejárat, alig tudjuk nyitva tartani a szemünket, amikor a nap rásüt az épületre, mert ez a sárga tégla nem kap vakolást, hanem így marad, szinte visszaveri a nap sugarait, ettől ez egy nagyon derűs udvar lesz. Az egész térnek van egy szimmetriatengelye, amire maga a templom és az udvarház is ráépült U- alakban. A tervezője evangélikus révén kicsit várszerűre tervezte; zömök, bástyaszerű toronnyal. Modern, de egyben sugározza a középkori kolostorok hangulatát is a belső udvar, a kerengővel, amelyet 12 oszlop övez. Az U-alakból még csak egy L betű van, tehát pont a templomszárny hiányzik. Itt a templomnak csak az alapját látjuk. Ezt a részen, ahol bemegyünk, már fogjuk is használni holnapután, egy esküvő utáni szeretetvendégséget tartunk, reméljük itt lesz majd 100-200 ember. Jobbra fordulva van a templom, egyenesen pedig a zsibongó, ott lesz a gyerekeknek csocsó-, illetve pingpongasztal. Balra pedig irodák vannak. Amik elkészültek, azokat meg is nézzük: lelkészi iroda, adminisztrátori iroda. A földszinten van egy garázs, ami nem garázsként, hanem ifjúsági alkalmak, csoportos foglalkozások helyeként szolgál. Az emeleten van egy lelkészi és egy hitoktató lakás is.

Sarkadi Csaba: Megérkeztünk a házhoz. Most mit látunk?

Zámbó András: Egy szegény félkész épület szerkezetét látjuk, egy nagyobb terem épül itt, ahol 30-40 ember tud majd vacsorázni és mellette egy lesz konyha, átadó ablakkal. Már most növényeket ültettünk, sövényeket, fákat, reméljük mire a templomot használatba vesszük, addigra elég komoly méretük lesz. Az udvarra egy játszóteret terveztünk, amit a babák és a mamák fognak használni.

Sarkadi Csaba: Benézünk a házba?

Zámbó András: Ez a körfolyosó, az üvegfolyosó. A tervezőnek az volt az ötlete, hogy a téglának az üvegnek, a fának az együttesében érezze majd jól magát az, aki bejön ide. Mi most már itt lakunk, készen van az iroda is. Ez már nagyon kellett, hiszen régen a lakásunkban üzemelt a hivatal. A hálószobában volt a számítógép és a rengeteg iratot, meg anyakönyvet az ágy alatt tároltuk. Majd a katolikus gyülekezetnek a templomában, annak az alagsorában kaptunk egy kis helyet. Most nagyon luxus helyet kaptunk, mert van saját irodánk is, többek között. Itt van a garázs, amiről már említettem, hogy soha nem volt annak használva, az autó kint van az esőben, hóban, mert itt a gyerekek és az ifjak vannak. 20-30 ember fér itt el, úgyhogy presbiteri és ifjúsági alkalmakat szoktunk itta tartani. Felállítottunk egy pingpongasztalt, valamint filmklubot is szoktunk itt rendezni. A garázs ajtaját ki szoktuk tárni, ilyenkor az szolgáltat némi árnyékot. Ha kész lesz a játszótér, akkor is ugyanezt az árnyékoló funkciót fogja betölteni.

Sarkadi Csaba: Az építkezést a gyülekezet finanszírozza?

Zámbó András: A gyülekezet nagyon szegény, az idetartozó 2-300 embernek a fizetése a minimálbér körüli, de ők is összeadnak jó néhány milliót évente, ám abból nem tudnánk felépíteni a templomot. Kiterjedt kapcsolataink vannak külföldi egyházakkal. Hollandiában van egy nagyon régi testvér-gyülekezeti kapcsolatunk, ők már régóta, 15 éve támogatnak minket. Mi Angliából hoztunk egy kapcsolatot, sőt már Amerikában is alakult egy; úgyhogy a testvéregyházak adakoznak. Nyújtott már az állam is segítséget, az önkormányzat pedig a telket adta oda nekünk, méghozzá ingyen.

Sarkadi Csaba: Mikorra fog elkészülni a templom?

Zámbó András: Azt mi is szeretnénk tudni. 2001-ben kezdtük el építeni, most a felénél tartunk… lehet, hogy még 5 év is lesz, a realitások talaján ezt mondhatjuk.

Ivanics Hajnalka: 9 éve lakunk itt. Amikor idejöttünk, akkor is nagyon sok kis csoportban működött ez a gyülekezet, mint ahogy a test a kis sejtjeiben. Többféle kiscsoportunk van. Én a gyerekmunkában szolgálok. Sok hittanóránk van. A lakótelepen 4 általános iskola, gimnázium, és óvoda működik. Mindegyikben ott vagyunk és tartjuk a hittanórát. A gyerek- istentiszteletet párhuzamosan tartjuk a felnőtt-istentisztelettel, sok a kis gyerekes család a lakótelepen. Sok munkatársunk van, értük nagyon hálásak vagyunk. Idén 9 tábort csinálunk és ebből háromban veszek részt. A többit munkatársak vezetik, de ahol én ott vagyok, ott is számíthatok a munkatársak segítségére. Kedves csoportom még a baba-mama kör, hetente találkozunk itt a lakáson. Kicsit panaszkör is, de mindenképpen van egy bibliai-igei kezdése. Sok anyukának nehéz időszak a gyes, felkerülnek Pestre, nincs ismerős, a család távol maradt, lehet, hogy éppen Szabolcsban vagy máshol az országban. Megnyílnak és nagyon hálásak, hogy otthon érezhetik magukat. A gyerekeknek is már egy kezdő lépés a gyülekezetbe való beilleszkedés felé. Van egy kedves ige, de arra már nem emlékszem, hogy milyen alkalomból kaptam: az én részem kies helyre esett, szép örökség jutott nékem. Akkor tettem ki a panel lakásunk ajtajára, amikor nagyon elégedetlen voltam. Elégedetlen voltam, hogy számomra egy szűkös panel lakásban kell élnem most látom, hogy templom és parókia épül. Manapság azt érzem, hogy Isten megtanított szűkölködni és bővelkedni is, és most bővelkedünk egy kicsit. Igaz, hogy még a függönyök nincsenek mindenhol a helyükön, boldogok vagyunk, hogy itt élhetünk és itt szolgálhatunk, hogy a hely most már nem akadály, abban hogy vendégeket hívjunk, hogy valaki itt aludjon. A gyerekek is nagyon boldogok, hogy egy kicsit nagyobb az életterük. Amikor ide költöztünk, akkor a szőnyeget feltekertük a közlekedő folyosón és az volt a játék télen, hogy a parkettán rohantak és csúszkáltak. Van hely és lehet szaladgálni. A gyerekeink összehoznak más gyerekekkel, szülőkkel, s ez nagyon jó. A család, az életformánk a szolgálatnak a része, semmiképpen nem alárendeltje, hanem a családunkkal együtt szolgálunk. Minden pénteken itt nagy ifi-élet zajlik, több ifjúsági csoport találkozik. Havonta egyszer van egy videoklub, valamilyen megnézésre érdemes filmet vetítünk a gyerekeknek, aztán lehet róla beszélgetni. Nagy örömünk, hogy amikor idekerültünk, gyerekek voltak azok az ifisek, akik most férjhez mennek. Egy esküvő már volt, kettő még most lesz. Volt itt egy lánybúcsú is, amikor a mennyasszonynak gyereket kellett pelenkáznia és a barátnők még több, ehhez hasonló feladat elé állították őt. Vasárnap lesz egy fogadás itt, a félig kész kertben. Havonta van ruhavásár is, amikor 50 Ft-ba kerül egy gyerekruha. Jótékonysági célzatú, az emberek ide hozzák be a fölösleges ruháikat; ez is egy templomépítési akció.

Zámbó András: A beköltöző református hívők, ahogyan kijártak az Attila utcai gyülekezetbe, egymásra ismertek a buszmegállóban, és lassan kialakult az az igény, hogy ha vagyunk itt egy páran reformátusok, miért ne legyen itt helyben is egy gyülekezet. Megbeszéltük a helyi lelkésszel, hogy legyen itt is egy prédikáló állomás, így alakult meg egy fiókgyülekezet egy 8-10 fős házi bibliaórából. Néhány család jött össze egy panel lakásban. A katolikus gyülekezet papjai szóltak, amikor már tudták, hogy van itt egy kis mag, hogy ők is a közösségi házban, a régi pártházban tartanak misét. Megbeszélték, hogy a reformátusok is tarthassanak ott alkalmakat. Tehát 1990 márciusától kilenc órakor kezdődött a katolikus mise, és fél 11-től a református istentisztelet. Eleinte 20-30 ember jött el, de egyre többen lettünk, szájról szájra járt a hírt. Mindig erős volt a fiatal családok jelenléte, tehát a gyerektáborokban is kezdettől ott voltak. Nem volt infrastruktúra, mindent az ifjúsági ház adott. Óriási dolog, hogy az önkormányzat ingyen odaadta a közösségi házat. Elkezdődött a tervezgetés, hogy legyen templomépítés, hogy legyen gyülekezeti ház, és a ’90-es évek elején, kérvényezték az önkormányzattól, hogy kapjunk egy telket, amin építkezni tudunk.

Sarkadi Csaba: Mekkora plusz feladat az, hogy a gyülekezetnek nincs temploma?

Zámbó András: Romantikus dolog sátorban lakni, ezt szoktam mondani. Egy órával az Istentisztelet előtt megyünk a közösségi házba, mert ki kell pakolni a székeket. Ezután kirakjuk a könyvasztalt, előkészítjük az Úr asztalát, ez elég bonyolult. A végén is mindent el kell csomagolni. Az erősítőket, a hangszerszámokat, mindent

Sarkadi Csaba: Mennyire ismert a gyülekezet?

Zámbó András: Az istentisztelet látogatottsága 100-120 fő felett van, valamint párhuzamosan 40-50 gyermek. Évente olyan 20-30 ember elmegy, de jön helyettük 30-40 új. Kismamák hívogatják egymást táborokba, kiscsoportokba. Ez egy olyan a közeg, ahol nincs egyházi múlt. Sok ember itt nőtt fel vannak, akik vidékről jönnek fel. Sok ember nyitott, mert keresi a közösséget. Valamilyen kazuálián, keresztelésen, esküvőn ismerkedünk meg fiatalokkal, beszélgetünk velük és akkor csodálkoznak ránk. Összebarátkozunk és akkor következhet a folytatás is: vagy bekapcsolódnak egy kis csoportba, vagy pedig a nagy istentiszteletbe. Van egy olyan házaspárunk, akik fél év alatt az összes anyakönyvbe beiratkoztak, mert megkeresztelkedtek, konfirmáltak és az esküvőjüket is megtartottuk. Jó légkörű a lakótelep, sok a fiatal, az iskola van, nyitottabbak az emberek.

Fekete Ágnes: A lakótelep a legvalósabb jelen világa. De ez a világ is a múltban gyökerezik. Ha gyökereinket nem ápoljuk, nincs jövőnk. Most a Sárospataki Könyvtárba látogatunk, Karcsai Nagy Éva segítségével, ahová visszatértek a II. világháborúban elrabolt könyvek. Először egy orosz katona vezetőről hallunk, akinek köszönhető, hogy azoknak a könyveknek amiket nem rejtettek el, semmi bántódásuk nem esett.

A Sárospataki kincsek

Dienes Dénes: Jehorov kapitány Sárospatak orosz kapitánya volt 1945 őszén és azért kerül elő az ő személye a hazatérő könyvek kapcsán, mert ránk hagyományoztak egy történetet az elődeink, különösen Újszászi Kálmán professzor úr. Az ő személyes élménye volt a következő jelenet: amikor Jehorov megérkezett Sárospatakra, már nem a harcok idején, hanem kicsit konszolidáltabb viszonyok között, akkor meglátogatta a kollégium egyes részeit is mert azok a részek hadi kórházként szolgáltak. A díszterembe is bejött és Újszászi professzor úr elmondása szerint, szótlanul besétált a díszterem közepére, megállt egy pillanatra és tisztelgett. Majd elhagyta a könyvtárat. A kortársakra ez rendkívül megnyugtató módon hatott, attól kezdve meg voltak győződve arról, hogy nem kell félni attól, hogy ki lesznek szolgáltatva esetleg fosztogatásnak vagy rablásnak. Úgy érezzük, hogy fontos ezt megemlíteni és róla megemlékezni, mert egy embertelen világban, egy embertelen háborúban rendkívül emberségesen viselkedett. Azok között a kollégium jótevőit megörökítő csodálatos festmények között Jehorov kapitánynak festménye azért lehet ott, mert az ő érdeme, hogy a többi ott van. A katonaember amikor a civil életre váltott, akkor egy múzeum igazgatását vállalta el, eszerint bizonyára volt affinitása a háború idején is a muzeális értékek és a könyvek iránt. Amennyire tudtam én ezekben tájékozódni, Jehorov Péter Petrovics Patakon jó benyomásokat hagyott, egy kedves ember volt.

Karcsai Nagy Éva: Dienes Dénes, a gyűjtemények igazgatója azt mondta, hogy nagy öröme, hogy végre minden Rákóczi-Biblia Magyarországon van.

Dienes Dénes: Ennek a gyűjteménynek egyik különleges egysége az a néhány Biblia, amely a Rákóczi család tulajdonában volt egykor, és 1652-ben az ő hagyatékukkal került a kollégium tulajdonába. Körülbelül 3000 kötetre becsült Rákóczi könyvtár elpusztult, elkallódott, elveszett az évszázadok során, vagy éppen előkerültek egyes darabjai. Különleges szokása volt Rákóczi Györgynek és Lorántffy Zsuzsannának is, hogy a Biblia olvasásáról, annak érzelmi hatásairól feljegyzéseket készítettek. Írtak az élményekről, leírták a dátumot, amikor egy-egy evangélium olvasását befejezték. Azt írja a fejedelem, hogy "1629-ben vetettem Lednicen egy szegény morvából kiűzetett prédikátortól". És alá a monogramját, R.G.

Karcsai Nagy Éva: Hogyan látogatható ez a kiállítás?

Dienes Dénes: Óránként indulnak a csoportok, most külön választjuk kiállítást a múzeumtól. Mindegyik vitrinben egyedülálló kötetek vannak, itt például, ami előttünk van kinyitva, Luther Mártonnak, a nagy reformátornak látható egy olyan műve, amibe saját kezű bejegyzését is megtalálhatjuk. Még életében, Bázelben kiadták ezt a művét. Latin nyelvű, de nem csak a bejegyzése miatt, hanem a korabeli kiadása miatt is rendkívül érdekes.

Karcsai Nagy Éva: A kötetnek az oldalai rojtosak, nekem óriási élmény még innen üvegen keresztül is, hogy láthatom. Nézzük meg a bejegyzést!

Dienes Dénes: A reformátor aláírása látható, ahogy szignálta ezt a bejegyzést, az található itt az előzéklap közepén. A korabeli kiadású, reformátori műveket már számon tartják az egész világon. Itt van éppen mellette egy Melanchton, ő Luthernek a közeli munkatársa és tanítványa volt. A külső borító is arról árulkodik, hogy milyen csodálatos könyveket készítettek a XVI században. Restaurálva egyáltalán nem voltak, ez lehet, hogy szerencse is, mert így talán megmaradtak olyannak, amilyennek a könyvtár ismerte. Ez nem bőrkötés, hanem kemény fedelű, fém kapcsokkal biztosított könyv, reneszánsz díszítéssel. A könyvkultúrával foglalkozóknak élmény az ilyen könyveket látni. Vannak unikumok, amikből egyetlen példány van az egész világon. Például az egyik ilyen Balassi Bálintnak, Európa legnagyobb reneszánsz költőjének a műve.

Karcsai Nagy Éva: Beteg lelkeknek való füves kertecske.

Dienes Dénes: Igen, ez az. Krakkóban 1572-ben adták ki ezt a könyvecskét. A Balassi Kiadó jelentkezett is, hogy kiadná hasonmás kiadásban ezt a művet, mert már nagyon várták, hogy hazaérkezzen az orosz fogságból.

Karcsai Nagy Éva: Olyan sokat beszéltünk arról, hogy milyen sokat kellett fizetnie a Sárospataki Könyvtárnak azért, hogy a Nyizsnij Novgorodi könyvtárból haza kerüljenek. Mi az értéke ezeknek a könyveknek?

Dienes Dénes: Ezek olyan kultúrtörténeti, művelődéstörténeti, egyháztörténeti értéket hordoznak, aminek inkább szellemi ereje van, szellemi kincset jelent és szellemi úton kéne érvényesíteni is a tartalmukat, akkor építenének igazán ezek a könyvek. Ha csak a financiális értékét keressük, és erről beszélünk, úgy érzem, hogy túlságosan nagy haszna nincs ennek az állománynak, és hát nem is azért láttak ezek napvilágot.

Karcsai Nagy Éva: A szellemi értékére gondoltam, azért, mert tudom, hogy Dienes Dénes maga is kutató több könyve már megjelent, tehát mit jelent a kutató számára?

Dienes Dénes: Hogy végre hozzáférhet ezekhez a kötetekhez. Megemlítem, hogy a jeruzsálemi egyetemtől kezdve, Hollandiáig, óriási az érdeklődés. A jeruzsálemi egyetemről azért, mert olyan héber kézirat lapok is vannak ebben az állományban, amely teljesen ismeretlen és feltáratlan volt eddig. A hollandok azért, mert olyan Hollandiában nyomtatott könyvek is vannak a kollekcióban, amelyet eddig nem kutathattak.

Karcsai Nagy Éva: Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.

Csomós József: Egy könyv értékét nem csak az adja meg, hogy azt menyiért állították elő, hogy mennyi volt a piaci értéke. Lehet, hogy pontosan a lapszéli jegyzetei azok, ami alapján egy történész végig tudja követni, hogy például Rákóczi György melyik évben, hol, merre járt. Ez az első olyan háborúba elhurcolt állomány, amely visszakerült. A könyveknek az értékét nem is mi határoztuk meg, hanem az eleink, amikor az I. Bécsi Döntés után úgy döntöttek, hogy a pataki könyvtár több százezres állományából kiválogatnak 172-t, és ezt a háború borzalmai elől menekítve, elhelyezik budapesti bankok széfjeibe. A kirabolt széftermekben megtalálták a Budapestre menekített állományból, a kollégium első anyakönyvét és egy végrendeletet. Ez a végrendelet, a kollégiumra földterületet, vagyont hagy, ami a trianoni döntés után már nem volt érvényesíthető, mert a Felvidéken maradt. Tehát feltételezhető, hogy a kollégium akkori vezetői azért gondolták, hogy ezt a végrendeletet vigyük a legnagyobb értékeinkkel együtt és helyezzük a legnagyobb biztonságba, mert ki tudja, hátha a háború után érvényesíthető lehet ez a rendelkezés.

Karcsai Nagy Éva: A látogatók közül sokan megrökönyödtek, amikor meglátták, hogy miben érkeztek meg ezek a könyvek, hisz ezt a ládát is bemutatják itt. Ezek a ládák a II. világháborúban lőszerládaként szolgáltak.

Csomós József: Ez is egy jelzés értékű dolog, hogy a fegyveres ládában hozták haza a háború után vagy alatt elhurcolt Bibliát. Ez is önmagáért beszél. Az emberi nyomorúságnak a csúcsa a háború, és az ember ilyenfajta nyomorúságában az egyetlen megoldás a Biblia. Ennél kifejezőbb dolog, hogy egy ládába, amit fegyvereknek gyártottak, abba tegyük bele a Bibliát és vigyük haza, mert odavaló, valahol azt mondom, hogy ez az első lépés, amelyet ha hasonló lépések követnek, akkor nem csak az ember, hanem az emberiség is jobbá lehet és kezd beteljesedni a próféta szava: ,,Karjaikból lándzsákat kovácsolnak, fegyvereikből metszőkéseket, nép népre fegyvert többet nem emel és hadakozást többé nem tanul."

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát, Pál apostol Római leveléből, a 9.rész, 16. fejezetéből:
”Nem azé, aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené.”

Isten nem a mi kedvünk szerint irányítja a dolgokat, hanem szuverén Úr. Erről szól ez a mondat és ezt nekünk nagyon nehéz elfogadnunk. A mondat első felét halljuk erősebbnek, a tagadást. Nem azé, nem az enyém, nem a futásomé, nem az akarásomé az élet. Hiába hirdetik fennen, hogy szaladj és megkapod, minden a tiéd a lehetőségek teljes tárháza a tiéd, ez a nemzedék szabadságra született; ha az első hivatalba bekényszerülünk, azonnal kijózanodunk. Ez a világ nem a lehetőségek tárháza. Ha Istenre nem is gondolunk, akkor is észre kell vennünk azt a millió korlátot, ami futásunkat megakadályozza. Isten igéje nem árul zsákbamacskát, az első szava ez, nem. Akkor kié, a szerencsés nyertesé, aki lusta, aki még futni sem akar, a tunya, a magát elhagyó emberé? Amikor az ember csak a nemig jut el, addig, hogy akaratommal nem irányíthatom Istent, sokszor megfogalmaz ilyen kérdéseket, amelyek burkolt vádak az ég felé: Akkor nem a jó emberé? Isten nem segít, hiába igyekszem? Ilyen mondatok szokták elhagyni a szánkat. Bármennyire nehéz, bármennyire beleragadunk ebbe a ragadós földbe, Isten felemeli tekintetünket. Nem azé, hanem a Könyörülő Istené. Az élet nem a mi kezünkben van, a Könyörülő Istené itt minden. A tagadás ellenére van ebben valami nagy öröm is, hiszen ha hátratekintünk életünkben, nem a jó Isten rendezett el mindent úgy, hogy még éljünk? Minden ajándék. Százszor is átéljük, hogy kevés az emberi erő, és ha nem lett volna ott mellettünk vagy felettünk, akkor szinte elveszünk Nem a nem erős ebben a mondatban, hanem az igen. A Könyörülő Isten ad és adott mindent. Sok otthon falán ott található egy kis írás, amely a lábnyomokról szól. Egyszer valaki azt álmodta, hogy az Úrral együtt menetelt az úton, miközben életének egyes jelenetei villantak fel előtte az égbolton. Két sor lábnyomot látott a homokban, egymás mellett haladva. a sajátját és az Úrét, aki ott ment mellette. Amikor az utolsó jelenethez érkezett, visszatekintett a lábnyomokra és észrevette, hogy az út folyamán sokszor csak egy sor lábnyom volt látható. Arra is felfigyelt, hogy az életének legkeservesebb szakaszainál fordult elő. Bántotta a dolog és megkérdezte az Urat: Uram te megígérted, hogyha egyszer elhatároztam magam és követlek, akkor te mindig velem jársz életem útjain. De íme, a legnyomasztóbb esetekben csak egy sor lábnyom látható. Nem értem. Akkor hagytál volna el, amikor a leginkább szükségem volt rád? Az Úr így felelt: Gyermekem én szeretlek téged, én sohasem hagynálak el. A megpróbáltatás idején, amikor úgy szenvedtél, amikor csak egy sor lábnyomot látsz, akkor karjaimba vettelek és úgy hordoztalak.
Ámen

Similar Posts