2006-11-15

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Miért rossz a hazugság? Azért, mert egy kibogozhatatlan szövevényt von maga után, amibe mindannyian belegabalyodunk. Az elmúlt rendszer híres volt ezekről a kideríthetetlen ügyekről. Utólag senki sem vétkes, mindenki a másikra mutogat. Hazugság hazugságot szül, és végül úgy tűnik, nem is létezik igazság. Pedig van, csak azt mi már soha nem tudjuk meg. Ezért mindenki ízlésének megfelelően csak "sejtet" valamit, és ez a derengő sötétségben való beszéd talán a legszörnyűbb a hazugságok között. Az elmúlt hét péntekén egy olyan embert ünnepeltünk, aki igyekezett az igazság őre lenni. Kardos János ügyvéd volt, aki több embert is segített megvédeni az akasztófától. Volt, akit nem sikerült, például Tóth Ilonát. Kevesen tudják, hogy ő is és védőügyvédje is református volt. Az ő pere tipikusan egy olyan szövevényes háló, amiről ma már képtelenség kideríteni a pontos igazságot, inkább csak a hazugságokat lehet számba venni, és azt mondani, ez igy nem történhetett meg. Kardos János, Tóth Ilona védője, egyházkerületi főgondnok volt, nem forradalmár. Olyan ember volt, aki kapcsolatokat építve a háttérben igyekezett segíteni azon, akin tudott, és amíg lehetett. Most emléktáblát helyeztek el tiszteletére Budapesten, a Szalay utcai Ügyvédi Kamara falán, bocsánatot kérve, így utólag, kizárásáért. Nevelt fia, dr. Kardos Béla beszél róla. Közben megszólal még dr. Jármai Ildikó, aki végigülte a Tóth Ilona pert.

dr. Kardos Béla: Utólag elterjesztették, hogy apám meg volt győződve arról, hogy Tóth Ilona nem ártatlan. Ez nem igaz. Meg volt győződve az ártatlanságáról. Többször is elmondta, hogy Tóth Ilona pere ezért olyan fontos. A forradalom idején 15 éves voltam, de már én is tudtam, amit mindenki tud, hogy az ÁVH mentőautókon szállította a fegyvereket. Egyértelmű, hogy az egészségügyben dolgozók a forradalom mellett álltak. A nővérem, Kardos Judit, a hatvanas évek elején a János Kórházban dolgozott, a felvételi osztályon, és tőle tudom, hogy még akkor is jártak a kórházakba, hogy megtudják, hogy kit operáltak vagy ápoltak lőtt sebbel. A nővérünk elmesélte, hogy lejártak az irattárba és az összes kezelőlapot meghamisították, újakat írtak: lőtt sebek helyett gyomorműtéteket, sérvműtéteket, vakbélműtéteket tűntettek fel a kezelőlapokon. Innen tudom, hogy Tóth Ilona nagyon fontos volt nekik. A cél az orvos- és kórháztársadalom megfélemlítése volt.

Fekete Ágnes: Mint ahogy Gulyás Lajost is "minta-lelkészként" végezték ki. Tóth Ilona is ilyen minta volt, csak ő az orvosok számára.

dr. Kardos Béla: Amikor Tóth Ilona már a siralomházban volt, apám elment Zalaegerszegre egy védencéhez. Ígéretet kapott Kádár Jánostól, vagy valakitől az ő környezetében, hogy Tóth Ilona kegyelmet fog kapni. Engem megkért, hogy legyek otthon, mert telefonálni fognak. Este hét és nyolc között hazaszólt, és én szomorúan közöltem, hogy semmilyen hívás nem érkezett. Tóth Ilonát másnap hajnalban kivégezték. Konkrétan emlékszem arra, hogy azt mondta: Moszkvából érkezett a telefon, hogy fel kell akasztani.

Fekete Ágnes: Hogy került ő bele ezekbe az ügyekbe?

dr. Kardos Béla: Nem tudom. Apámnak akkor már elég nagy neve volt ügyvédként. Ő védte a Zsolnay családot is Pécsett. Őket is meghurcolták, pedig nem volt más bűnük azon kívül, hogy akkoriban rendelték el, hogy személyenként csak mondjuk 200 g aranyat lehetett tulajdonban tartani, a többit be kellett szolgáltatni. Zsolnayéknak több tíz kiló aranyuk volt otthon. Perbe fogták őket és meghurcolták. Sikerült elfogadható ítéleteket elérni annyiban, hogy nem halálos ítélet született. A jobbindulatú bíró a védőügyvéd után ment a tárgyalási szünetben és a lelkére kötötte, hogy semmi esetre se fellebbezzen az életfogytig vagy a 15 év letöltendő szabadságvesztés ellen, mert másodfokon halálra fogják ítélni. Sajnos voltak arra példák, hogy valaki az ilyen figyelmeztetést nem vette figyelembe, vagy nem is volt figyelmeztetés, és fellebbezett: fel is akasztották. Mint tudjuk, még a hatvanas évek elején is akasztottak fel.

Ebből az időből van egy nagyon érdekes történet. Apám egyik éjszaka felkelt és elment otthonról. Anyám kérdezte, hogy hova megy, de ő csak annyit mondott, hogy mennie kell, nincs mitől félni, hamarosan visszajön. Meg is jött másfél-két óra múlva, mi addig nem is tudtunk elaludni. Hallotta, hogy egy fiatalkorú fiút halálra ítéltek, de figyelmen kívül hagyták a fiatalkorúságát, ezért elment az éjszaka az ügyészt figyelmeztetni. Nem tudta az ügyész. Figyelembe vették azt is, amit apámtól tudott meg, úgyhogy mégsem akasztották fel. Nem tudom, hogy mi lett vele később.

Fekete Ágnes: Hogy emlékszik vissza a Tóth Ilona perére? Otthon hogyan csapódott le?

dr. Kardos Béla: Szorongás volt az emberben. Mi minden nap este nyolc és kilenc óra között vacsoráztunk. Vacsora alatt apám elmesélt bizonyos dolgokat. A vallatási módszerekről is volt szó egy alkalommal. Úgy is vallattak embereket, hogy felragasztották a szemhéját, hogy ne tudja lecsukni, és nagy teljesítményű lámpákkal világítottak a szembe. Ez szörnyű lehetett. Van egy orvosi kifejezés: néma talp, azt jelenti, hogy ha a szervezet teljesen kimerül, akkor a talpnak már nincsenek reflexei. Tóth Ilonánál állítólag olyan kínzásokat alkalmaztak, hogy ez az állapot bekövetkezett. Pont egy orvossal.

Fekete Ágnes: Mit lehet erről tudni? Mit csináltak vele?

dr. Kardos Béla: Akkoriban a legkülönfélébb rémhírek keringtek, többek között az, hogy szkopolaminnal kezelték. Ezt a vegyületet Mindszentynél is alkalmazták, állítólag. Hatására az ember elveszíti az akaratát, azt mondja, amit akarnak, hogy mondjon. Azt is mondogatták, hogy érzéstelenítés nélküli küretet alkalmaztak nála, kikaparták. Nem tudom, hogy ez igaz volt- e vagy sem. A tévében hallottam, hogy Márton Erzsébetnél, az egyik forradalmárnál elvégeztek ilyet. Az tény, hogy amikor apám hosszabb ideig, két-három hétig nem találkozott Tóth Ilonával, egy teljesen új emberrel találkozott: olyan volt, mint akit kicseréltek. Ezt elmesélte nekünk. Emlékszem Tóth Ilona édesanyjára: egy madárcsontú, kedves, szerény, szemüveges, ősz hajú tanítónő volt. A Varsó utcában lakott, a Bosnyák tér felé. Össze volt törve. Egyedül nevelte a gyermekét, mindene ráment. Tudom, hogy református volt, a kálvinisták, ugye összetartanak……

dr. Jármai Ildikó: Az édesapám is híres bűnügyi védő volt ebben az időben. Gyakran élcelődött azzal, hogy rajongok Kardos Jánosért ahelyett, hogy érte rajonganék. Kardos János karizmatikus védőügyvéd volt. Olyan tökéletes volt a logikája, hogy sugárzott róla. Biztos volt abban, hogy amit mond, az úgy van. Végighallgattuk Tóth Ilona és társai ügyét. A világon mindent megtett, amit ember megtehetett. Elmentünk hozzá, amikor kirúgták azzal az érvvel, hogy nem alkalmas ügyvédi pályára. Volt egy döntés, aminél nem lehetett védekezni. Rámutattak, hogy ki nem alkalmas ügyvédnek. Kardos János is szerepelt a nem alkalmasok listáján. Ő csak azt felelte erre, hogy úgy érzi, alkalmas az ügyvédi pályára. Tudta, hogy ezzel a mondattal nem sokra megy, hiszen politikai okok miatt küldték el.

dr. Kardos Béla: 1958. augusztusában történt. Soha nem felejtem el. Az ebédlőasztal előtt állt, magam előtt látom, ahogy tartotta magát. Azt kérdezte: Én nem vagyok alkalmas? Szörnyű volt, soha nem fogom elfelejteni, még most is elcsuklik a hangom, mert erre gondolok. Láttam, hogy az emberekért mennyi mindent megtett.

Fekete Ágnes: Tudta-e, hogy a tűzzel játszik, amikor elvállalta ezt a pert?

dr. Kardos Béla: Tudta, hiszen a Tóth Ilona perrel párhuzamosan folyt egy másik nagy per: Francia Kiss Mihály pere. Ő a Tanácsköztársaság utáni megtorlásokban állítólag részt vett. Horthyék bíróság elé állították nemzetközi nyomásra, de fel is mentették. A háború után elbujdosott. A Kecskemét környéki földeken élt, mint csősz, amíg valaki feldobta. Perbe fogták. Az ő védelmét is elvállalta. A cápa nagyon éhes volt akkor, fejeket követelt. 1956 után apámnak felajánlották a kamarai elnökséget, de ő nem vállalta, nem vállalhatta. Ezek vezettek a kizárásához. Tóth Ilona pere és halála nagyon megviselték, utána kapott egy infarktust.

Fekete Ágnes: Gondolom, hogy sok ügyvéd nem vállalt ilyen pereket.

dr. Kardos Béla: Nagyon sokan nem vállalták. A tárgyalásokat felvették, és a Híradó Moziban le is adták. Mi is elmentünk, hogy lássuk apánkat. Tóth Ilonára is emlékszem, én csak a filmen láttam. Légiesen törékeny, meggyötört nő volt, hosszú hajjal, érdekes entellektüel arca volt. Ránéztem, és azt kellett mondanom, hogy ez az ember nem gyilkos. Azt mesélték, hogy ennek a Kollár nevű embernek injekciós tűvel levegőt fújt a nyaki ütőerébe, és hogy biztos legyen a halála, még a szívét is átdöfte egy szikével. Sőt, még a torkára is rátaposott. Kreáltak egy ügyet, mint ahogy akkoriban sok ügyet kreáltak. Haynau körülbelül 150 embert végeztetett ki Magyarországon a szabadságharc után. Kádárék ennek a háromszorosát – papíron. Kétezer-párszáz halottról szoktak beszélni, de szerintem ez nem állja meg a helyét. Apámnak 1959. januárjában elkezdett rettenetesen fájni a válla. Én azt mondtam, hogy biztos időjárás-változás jön. Mire ő az felelte, hogy ha azért fáj, akkor egy hurrikánnak kell jönnie. Nem sokkal később kiderült, hogy rákos, és operálhatatlan. Meggörnyedt a háta, kitöredeztek a fogai, és közben csigolyaáttétet is kapott. Szörnyű kínjai voltak, attól félt, hogy beleőrül. Kapott egy gépet, ami tartotta a gerincét. Novemberben meghalt. Megírta a saját gyászjelentését és végintézkedést is tett. Első változatban azt mondta, hogy hamvasszák el, és a szülei mellé temessék a szigetszentmiklósi temetőbe. Az anyja színművész volt, az apja lelkész. De meggondolta a dolgot, és végül úgy rendelkezett, hogy ha meghal, Rákoskeresztúron temessük el, mert annyit járt oda gyűjtőbe, a védenceihez, olyan sok kedves ember fekszik abban a temetőben. November 12-én temették el, sokan voltak a temetésen. Ravasz László, Ordass Lajos, Dinnyés Lajos, az exminiszterelnök. A nekrológot a Népszabadság nem engedte leközölni, csak a Magyar Nemzet, de a nyugati rádiók, a BBC és a Szabad Európa is, bemondták a halálhírét. Mint vallásos ember azt mondta, hogy amit a sors rámért, azt ő elviseli belenyugvással. Utólag tudtuk meg, hogy a magyar közösség egyik védencének, Arany Bálintnak felesége, Luca néni mindig kiment a temetőbe Mindenszentekkor. Akkoriban nem volt semmi a sírokon. Babérkoszorút helyeztek el egy szalaggal, ami a kommunista rezsim alatt végig ott volt. Apám semmilyen politikai áramlatban nem vett részt. Nem volt hajlandó rá. A német bevonuláskor lemondott, majd a háború után automatikusan visszahelyezték tisztébe. Akkor akarták, hogy belépjen a Kommunista Pártba. Megígérték neki, hogy nem fogja megtudni senki. Állítólag akkoriban létezett titkos párttagság. De apám nemet mondott. Ezt most tagadják, de úgy, hogy még az inkvizíció sem tudná kihúzni belőlük. De én tudom az apámról, hogy soha az életben nem hazudott.

Fekete Ágnes: Hogy lett főgondnok a Református Egyházban?

dr. Kardos Béla: A harmincas években Solton volt presbiter és egyházmegyei főgondnok. Elterjedt a híre annak, hogy a kerületében lévő összes ember jogi ügyében eljárt. 1947-ben merült fel az, hogy főgondnok legyen. Az ellenjelölt Kiss Roland volt, Rákosi egyik híve. Nagy többséggel választották meg.

Fekete Ágnes: Meddig tartott?

dr. Kardos Béla: Rövid ideig. Bereczky Albert, az akkori püspök mondta, hogy ha nem mond le és nem lép vissza önként, Rákosi el fogja vitetni. Apám azt mondta, hogy akkor el lesz vitetve. Végül is úgy alakult, hogy amikor az Ordass per elindult, apám elvállalta Ordass Lajos és Túróczy püspök úr képviseletét. Az Ordass-per első tárgyalását pont arra a napra tűzték ki, amikor a főgondnoki beiktatása volt, ezért lemondott.

Fekete Ágnes: Ez egy olyan döntés volt, amiben nyilvánvalóvá vált számára, hogy neki ügyvédként kell szolgálnia, ugye?

dr. Kardos Béla: Persze. Jobban használt az igaz ügynek és az igazságnak ügyvédként, mint ha az egyházat képviselte volna.

Fekete Ágnes: Valamit sikerült az Ordass-perben elérni?

dr. Kardos Béla: Csak két évet kapott, ami akkor nagyon nagy szó volt.

Fekete Ágnes: Mit akartak?

dr. Kardos Béla: Nem lehetett tudni, a legrosszabbtól tartottak. Apám bizonyította, hogy létre nem jött jogügyletről volt szó.

Fekete Ágnes: De ezt nem hitték el.

dr. Kardos Béla: Nem. De be kellett látniuk, hogy a pénz soha nem került a püspökhöz, mert azt rögtön a Nemzeti Banknak utalták.

Fekete Ágnes: Mint jogásznak, milyen ezeket a pereket végignézni?

dr. Kardos Béla: Lenyűgöző és megtisztelő, hogy ilyen környezetben nőhettem fel, és ilyen ember mellett élhettem 18 éves koromig az életem.

Fekete Ágnes: Annyira jó volt szakmailag?

dr. Kardos Béla: Szenzációs. A büntetőpereire is emlékszem. Az infarktus után is eljárt még tárgyalásokra. Már gyógyszereket kellett szednie. A tárgyaláson kirakta maga elé a különböző színű pirulákat, és azokkal játszotta le magában a tárgyalás lehetséges fordulatait: ha a bíró ezt mondja, ez lesz, ha azt mondja, az lesz…

Fekete Ágnes: Azért döbbenetes, amit csinált, mert nagyon nagy távlatból nézve nem volt semmi értelme. Úgyis minden ki volt szabva előre, nem?

dr. Kardos Béla: Persze. De nézze meg, hogy azért tudott sikereket elérni András Sándor repülő-tábornokot nem ítélték halálra, csak életfogytiglan kapott. Az Esterházy herceget is halálra akarták ítélni, de végül nem ítélték halálra, hanem életfogytig tartó szabadságveszést kapott. A forradalom idején szabadult ki. Amikor a herceg október 30-án kiszabadult, apám azt mondta neki, hogy ő egy pillanatig nem gondolkodna, hanem elmenne. A herceg is jogász volt, erre nagy szemeket meresztett, kérdőn nézett rá. Apám szerint itt arról volt szó, hogy egy kétmilliós világváros szemen köpött egy 200 milliós világbirodalmat, amely ráadásul akkor a föld legjelentősebb katonai hatalma is volt. Tudta, hogy ennek nem lesz jó vége. Beküldtek egy vöröskeresztes kocsit, ami egy konvojhoz csatlakozott, szereztek neki útlevelet, és igy jutott ki az Esterházy herceg.

Fekete Ágnes: Ő nem akart kimenni?

dr. Kardos Béla: Nem. A bátyám disszidált. Határozottan emlékszem arra, hogy apám tiltakozott az ellen, hogy elmenjen. Neki még feladata volt itt. Tudta, hogy mi fog következni 1956 után. Én azt tanultam a szüleimtől, hogy nem szabad megalkudni. Az ember a meggyőződéséhez addig legyen hű, ameddig érzi, hogy igaza van. Ki kell állni érte, nem szabad hagyni magát. Tiszti főügyész volt, és a ráckevei bíróságon felfüggesztett egy bírót, mert az egy rabbival tiszteletlenül és megalázó módon beszélt. Apámat ez mélységesen felháborította. Az igazságszolgáltatás pártatlanságát a Nyilas-korszakban is igyekezett megőrizni, még ha zsidó is volt valaki. Az édesapja mondta mindig neki, hogy ha hírét hallja a fiának, akkor legalább a jó hírét hallja. "Légy olyan ember, akit megsüvegelnek!" 47 évvel apám halála után megtörtént a megsüvegelés.

Zene

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Jeremiás próféta könyvének 6. fejezetéből, a 14. verstől néhány verset:

"Népem romlását így gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! De nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak. Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét! Kérdezősködjetek az ősi ösvények után, hogy melyik a jó út, és azon járjatok!"

Valaki egyszer segített a munkámban, ezt igyekeztem mindig megköszönni, de egyre több hibát követett el. Éreztem, hogy ez így nem fog menni, valahogyan meg kellene mondani neki, hogy változtasson, vagy hagyjuk abba, de nem mertem. Az ember fél a konfliktusoktól. Tologattam magam előtt ezt a történetet, magamba fojtottam idegességemet, de csak gyűltek a bajok. Míg elérkezett a nap, amikor ki kellett mondanom: jobb, ha elválunk egymástól. Persze én lettem a rossz. Valójában valóban én voltam a rossz, mert egy túlhordott bajt hordoztam, és mire kimondtam, már tényleg óriásira nőtt a zűrzavar Amikor jóban akarunk mindenkivel lenni, több kárt okozunk végül azoknak, akikkel a jó kapcsolatot meg akarjuk őrizni. Azt mondják békesség, békesség, de nincs békesség.

Mert a békesség egy olyan virág, amelyik csak az igazság földjében terem. Ha letakarjuk, eltusoljuk a valóságot, akkor mindig előre tolt, és biztosan egyre nagyobb háborúság lesz.

Mindig csodálattal olvasom János evangéliuma 8. részének elején a bűnös nő történetét, akit meg akartak kövezni. Az igazságon egyetlen csorba nem esett, mégis békesség született a végére. Mindenki letette a követ, és elment, az asszony pedig megtisztulva élt tovább.

Ma Magyarországon irtózatosan elszaporodtak az olyan beszélgetések, amelyek lenyelt szavakkal és indulatokkal záródnak. Egy olyan rendszer után élünk, amelynek nem voltak bűnösei, csak fantom zsiványai. Mindenki örökké jót akar. Megvárjuk, amíg mindenki meghal, és akkor szaporítjuk az emléktáblák sokaságát. Emlékezünk, hogy békesség legyen, de nincs békesség. Lehet parancsszóra békességet rendelni, ahogyan Jeremiás kortársai tették, de mint akkor, ma sem pirul bele senkinek az arca a gaztettekbe. Azt látjuk, hogy az előttünk járóknak rinocéroszból van a bőrük. Hol lesz itt békesség? Jeremiás könyvében nem született meg a békesség. Az ő üzenete mindig annyira megdöbbentő, és a reálpolitikától távol eső volt, hogy nem tudták követni. Azt mondta például, nyissátok ki a kapukat, és adjátok meg magatokat a babiloniaknak, ez az egyetlen esély. De a nép akkor is csak várta a nagy békességet, ami nem jött el.

Mi a mi dolgunk? Jeremiás könyve egyetlen reális pozitív pontot tartalmaz, amikor a rékábitákról ír. Ők egy kis közösség voltak, akik hűségesen megmaradtak a hitben. Vannak ilyen szigetek. Léteznek közösségek az egyházban is, ahol hitelesen igyekeznek élni emberek, érdemes ezekhez tartozni. A másik út az a jeremiási küldetés, ami egyeseknek adatott, hogy elmondják az igazságot, hogy ne adják fel, legyen erejük mindvégig kitartani. Adja meg az Isten, hogy megtaláljuk mindannyian a szigeteket és küldetésünket!
Ámen