2007-04-11

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Húsvét után két nappal még az ünnep íze a szánkban van. Most hangokban is visszajön Keresztesné Várhelyi Ilona muzeológus segítségével. Ő nyitotta meg azt a kiállítást a biatorbágyi református gyülekezeti teremben, amely Munkácsy: Jézus trilógiájának óriás-nyomtatott változatát mutatja be. Ez a három kép most járja az országot, jelenleg Arnóton tekinthető meg. Várhelyi Ilonával Szőr Ádám beszélgetett.

Keresztesné Várhelyi Ilona: Minden reprodukció pótlék, viszont eszköz is arra, hogy mégiscsak megismerjük az eredeti műveket. Ez a három, viszonylag nagyméretű reprodukció egy különleges számítógépes technikával készült. Arra valóban alkalmas, hogy segítségükkel el tudjuk képzelni, hogy milyen lehet a három eredeti festmény.

Szőr Ádám: Nagyon régóta ismeri ezeket a képeket. Be is mutatja, amikor felkérik erre.

Keresztesné Várhelyi Ilona: A hatásuk alól senki nem vonhatja ki magát.

Szőr Ádám: Ez esetleg arra a látogatóra is érvényes, aki nem hívő?

Keresztesné Várhelyi Ilona: Igen, éppen azt figyeltem meg, hogy ha valaki negatív beállítódással érkezik is, még neki is eláll a lélegzete egy pillanatra, amikor belép a terembe. Egyfajta áhítat vesz rajta erőt. Ezt az erős érzelmi hatást szeretném én kibontani, megfejteni, amihez nyilván a képek hatalmas mérete is hozzájárul. Kell, hogy legyen azonban más összetevője is ennek a hatásnak.

Szőr Ádám: Mi lehet még?

Keresztesné Várhelyi Ilona: Munkácsy Mihály valamilyen módon, művészi eszközök segítségével, eléri azt, hogy Jézus mellé állítja a szemlélőt. Ez a történet állította magát Munkácsyt is Jézus mellé. Korábbi életszakaszában nem is foglalkozott bibliai témákkal. Amikor azonban elkezdett ezzel foglalkozni, egyre mélyebbre húzta be magába, egyre mélyebbre "szippantotta" magába Munkácsyt. A három kép megalkotása közben egyre mélyebben ismerte meg a Bibliát és vált hívővé. A három kép által befogott térben álló szemlélő is belekerül ebbe a szenvedéstörténetbe. Akár akarja, akár nem, ott van. Neki is kiabálnia kell, hogy melyiket akarja elengedni: Barabást vagy Jézust, neki is végig kell hallgatnia Pilátus töprengését az igazságról, és neki is ott kell lennie valahol a kereszt alatt, ahonnan Munkácsy egy nagyon fontos szimbólummal, az arab lovas szimbólumával elindítja a keresztyén missziót, az igehirdetést.

Szőr Ádám: Én is hallottam beszámolókat arról, hogy olyan, mintha egy templomba lépne be az ember, amikor ezeket a képeket megnézi.

Keresztesné Várhelyi Ilona: Érdekes tudnivaló, hogy sem Munkácsy, sem senki más nem látta a három képet együtt. Elég hosszú idő telt el a festmények elkészülése között. A képek aljáról kezdődnek el a jelenetek, és életnagyságú szereplőket látunk. Az, aki bemegy a Munkácsy-terembe, akarva-akaratlanul besétál a cselekménybe, amely a világot megváltoztatta. A Krisztus-cselekmény egy örök jelen-időbe kerül. Nagyon sok ember döbben meg azon, hogy a Golgotán Jézus él. Fontos üzenete van annak, hogy nem egy halott Jézust fest a keresztre. Ő maga feltámadást szeretett volna festeni, csak nem akart konvencionális eszközökhöz nyúlni, és nem talált más megoldást, mint azt, hogy a Golgotán fesse meg a feltámadást.

Én úgy látom ezt a képet, hogy az arab lovas az Isten Igéje, ő a győzedelmes fehér lovas, akinek a képe a Jelenések könyvéből fejthető meg. Onnan indul az igehirdetés. Az arab lovas várja a kilehelt Lelket, és azzal indul meg a keresztyén misszió. Minden látogatónak nagy élmény, amikor a magyarázatban az arab lovas képéhez eljutunk: mindenkinek elmondom, hogy a figuráját sokáig félreértették. Maga Munkácsy nevezte el így: az arab lovas. Azt gondolták, hogy ül az arab a lovon. Be tudom bizonyítani, hogy nem az arab ül a lovon, hanem a ló az arab, és aki rajta ül, az egy zsidó ember, aki Krisztus vonásait viseli. Az Ige krisztusarcú. A Jelenések könyvének alakja a győzedelmes lovas, az Isten Igéje, akin vérrel szennyezett ruha van. Vérrel szennyezett az a ruha, ami a Krisztus Pilátus előtt című festményen Jézuson van. Különleges, hogy miért van rajta fehér ruha: azért, mert ő a főpap és az áldozati bárány. Ezt a motívumot tette át a Golgotára. Ezen keresztül tudom felismertetni a legtöbb emberrel, hogy ez a három kép Munkácsy vallomása arról, hogy ki neki Jézus Krisztus. Erre a vallomásra úgy jutott el, hogy elgondolkodott éppen azért, mert a 19. század utolsó harmadában sok világnézeti probléma, új ideák, új filozófiák alakultak ki. Különösen Ernst Renan Jézus élete című művének volt óriási hatása, amely az európai értelmiségben megingatta a Jézus istenségébe vetett hitet. Egy kalocsai érsek éppen akkor, amikor a Renan könyv tiltólistára került, de nagyon népszerű volt és mindenki olvasta, magához kérette Liszt Ferencet és Munkácsy Mihályt, és kérte őket, mint európai hírű magyar művészeket, hogy foglaljanak állást lehetőleg a saját művészetükkel. Ekkor írta meg Liszt Ferenc a Krisztus oratóriumot, és ez indította el Munkácsyt abba az irányba, hogy a sok tájkép, szalonkép, portré után a bibliai témában is elmélyedjen.

Szőr Ádám: Ahogyan most beszélgetünk, abból érezhető, hogy Ön számára ez több mint egyszerű munka.

Keresztesné Várhelyi Ilona: Amit csinálok, azt mindig így csinálom. Ez nem csak munka. A három Munkácsy kép eszköz ahhoz, hogy arról beszéljek, ami az életem része, azaz a krisztusi életről. Biatorbágyon, a kiállítás megnyitóján a Soli Deo Gloria kórus működött közre egy olyan műsorral, amihez ha én kértem volna a műsorszámokat, akkor sem tudtam volna jobbakat kérni. A többféle művészet összhatásával ünnepélyesebbé lehet tenni a képeket.

Szőr Ádám: És maga az élmény is ilyen jellegű, gondolom.

Keresztesné Várhelyi Ilona: Sok érzékszervet mozgat meg. A keresztet Munkácsy az idő tengelyébe helyezi. Ennek a tengelynek van egy múltba és egy jövőbe mutató aspektusa is. Amikor az "Ecce homo"-t Írországban bemutatták James Joyce 17 éves újságíró-gyakornok volt, és ő írt a képről. Leírta, hogy jöttek az emberek és keresztet vetettek, letérdeltek, imádkoztak a kép előtt, hosszú tömött sorokban érkeztek, nagy hódolattal. Írta, hogy mi váltotta ki ezt a hatást: úgy látta a fiatal James Joyce az Ecce Homot, hogy ha egy karmester odaállna a kép elé, és beintene, akkor megelevenedne minden. Ezt egyébként a művészettörténészek a kép hibájaként róják fel. Egy kicsit teátrálisak ezek az alkotások.

Szőr Ádám: Mintha egy kicsit megállna az idő, ugye?

Keresztesné Várhelyi Ilona: Igen, ugyanakkor egy pillanat alatt újraindítható ez a nyüzsgés, mozgás, indulat. A Golgota a legérdekesebb festmény a három közül, amelynek Munkácsy soha sem a Golgota címet adta, hanem azt, hogy "Beteljesedett". Ez a dolog lényege: beteljesedett az Írás. Készített Munkácsy egy halott Jézus-festményt rögtön a Jézus Pilátus előtt című festmény után, mert ez után jött a Golgota. Az Ecce Homo csak a harmadik kép. Jézus egy kőlapon fekszik kiterítve. Munkácsy rettenetesen rossznak tartotta, és ezért nem is engedte bemutatni. Azt mondta, hogy nem akarja látni azt a hullát. Amikor a Golgotát festette már betegeskedett, és Karlswaldból írt a feleségének, hogy szeretne hazamenni, mert nem hagyja nyugodni az "ő Krisztusa".

Fekete Ágnes: Ha egy gyülekezet vagy iskola szeretné kiállítani a képeket, hívja fel az arnóti evangélikus lelkészi hivatalt, a 06-46-445-239-es számon, és egyeztesse az időpontot. Így egy kis közösségbe is eljuthatnak ezek a gyönyörű alkotások. Ezeket a kis közösségeket gyakran elfelejtjük. Kósa István szanki lelkész évek óta a szórványokért fáradozik. Nemrég egy konferenciát is tartottak Berekfürdőn az elszórtságban élő kis gyülekezetekről.

Kósa István: 15 éve szolgálok Szankon, Bugacpuszta alatt, egy kis gyülekezetben és a hozzá tartozó szórványokban. A 30 km-es körzetben 600-nál egy kicsit több református lélek lakik. A néhány fős istentiszteletnek is meglehet a maga varázsa. Lehet, hogy ilyen alkat vagyok, de engem ez egyáltalán nem szokott zavarni akkor, ha szól az ének vagy az Ige, közösen imádkozunk, és lehet érezni az Isten Szentlelkének jelenlétét. Még csak olyan vágy sincs bennem, hogy de jó lenne egyszer 40 embernek prédikálni, vagy hatvannak. Jártam már úgy, hogy egy ember jött csak el az istentiszteletre, és akkor is megtartottuk, és az nekem nagyon sokat jelentett: az Ige akkor is szól, és nem adjuk fel!

Sokat lehetne beszélni arról, hogy a nehezebb, vagy kevésbé ideálisabb helyzetek felvállalása, hogyan hordozhat értéket. Szerintem többféleképpen is. Egyrészt lehet egyfajta Betlehem-élmény, amit úgy lehet egy kicsit giccsesen vagy tudománytalanul megfogalmazni, hogy 2000 évvel ezelőtt mindenki Jeruzsálemre koncentrált. Még "az Úristen is odajárt templomba", míg Betlehemben egyáltalán nem méltó körülmények között megjelent a Megváltó. Ma is sokszor előfordul az a csoda, hogy a láthatatlanból áll elő a látható. Így volt ez Názáret esetében is: nem tudták elképzelni, hogy itt még lehet valami. Az ilyen szórványokra nem úgy kell tekintenünk, mint a parókiára kitett nemzeti zászlóra, amit tépked a szél, és egy-két-három év múlva annyira szétfoszlik, hogy nagy szomorúsággal, de le kell cserélni, hanem inkább Illés korsójához hasonlítanám, amiből soha nem fogy el az olaj. Azt hisszük, hogy már régen el kellett volna fogynia az embereknek, az erőnek, de Isten újra és újra ad embereket és erőt is, és nem marad abba az Isten Igéjének a hirdetése.

Fekete Ágnes: Volt egy találkozó, ami éppen erről a szórványkérdésről szólt. Milyen volt ez?

Kósa István: Három évvel ezelőtt kristályosodott ki bennem az a felismerés, hogy az istentiszteleteink jelentős részét nem ideális körülmények között tartjuk, nem ideális időpontban, nem ideális helyszínen, nem ideális létszámmal. Két évvel ezelőtt szerveztük az első ilyen jellegű konferenciát Pécsett Fília 2005 címmel. Sokak támogatásával és együttérzésével sikerült ezt a berekfürdői konferenciát megszervezni. Körülbelül 60 kárpát-medencei református és evangélikus lelkész volt jelen. Előadást tartott többek között Karl Epting lipcsei teológiai professzor, és a "mezei papok", a szórványlelkészek képviselői is. Nagyon jó alkalom volt arra is, hogy egymás között tapasztalatot cseréljenek.

Fekete Ágnes: Melyek azok a kulcspontok, kérdések, amelyek kikristályosodtak?

Kósa István: Ami számomra egyszerre meglepő és csodálatos, hogy alig volt ezen a konferencián panaszkodás. Nem arról szólt az a néhány nap, hogy mennyire el vagyunk keseredve, nem egyfajta rosszkedvű szórványromantika, depresszió uralkodott, nem ezt osztottuk meg egymással. Egészen csodálatos volt, hogy a magyarigeni lelkész, aki négy embernek prédikál most már, értelmét látja a szolgálatnak, a helyén érzi magát és örül annak, hogy végezheti a munkát ebben a fogyatkozó erdélyi faluban. És ugyanígy sokan az örömeikről számoltak be: hogyan fognak össze az egyházak, felekezetek a nehéz körülmények között. Beszéltek arról is, hogyan ad Isten a semmiből, a láthatatlanból, a reménytelenségből utánpótlást? Az ilyen végeken – most nem találok jó kifejezést ezekre a helyzetekre – a nehézségek nagyon sok mindent kiszűrnek. Mi az igazán fontos? Mi az igazi érték? Mi az a minimum, amivel muszáj foglalkozni, aminél alább nem lehet adni? Hadd mondjak egy nagyon egyszerű példát: akárhányan vagyunk, akármilyen körülmények között vagyunk, hisszük azt, hogy az istentisztelet nem csak az Isten Országának a meghirdetése, hanem az Isten Országának a megjelenése is.

Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy mondjuk valaki savanyú arccal jön be és örömmel megy el?

Kósa István: Láttunk egy filmet Magyarigenből, ahova négyen járnak istentiszteletre. A filmen, a hívek arcán látszott, hogy ők is érzik, hogy jó helyen vannak, az ő számukra sem kérdés, hogy miért mentek el a templomba. Azok, akik a nagyobb gyülekezetekből nézik ezt a szolgálatot, másodlagos módon erősödnek ez által, és elkezd fontossá válni a végek szolgálata. Kialakul az a meggyőződés, hogy hordoznunk kell a gyengéket. Valaki megállapította azt is, hogy az erőseknek is szükségük van a gyengékre: látva a gyengék teherbírását, a gyengék kitartását nagyon sokszor az erősek épülnek ez által.

Fekete Ágnes: Ez furcsa módon egyfajta misszió a városok felé.

Kósa István: Igen. A dolgok ilyen leegyszerűsítése sokszor az egyetemes egyház javára is válhat, amikor valami tisztázódik.

Fekete Ágnes: Amikor a szórványban valaki elmegy a templomba, akkor sokkal inkább az egész létéről szól az a döntés, hogy ott van a templomban.

Kósa István: Igen. Ez például az egyik haszna vagy jellegzetessége a szórványlétnek, hogy amíg a városi ember számára a templomba járás a szabadidő hasznos eltöltésének egyik variációja: "ha tudok elmegyek", addig a szórványban élők számára ez még természetes, a szó jó értelmében, ami valóságosan hiányozna.

Fekete Ágnes: Ezt a mélységes átélést mutatják a statisztikák is, hiszen minél kisebb egy gyülekezet, annál nagyobb arányban járnak a templomba.

Kósa István: Igen. Emberi szempontból megmagyarázható oldala ennek a jelenségnek, hogy a nehézség mindig jobban mozgósítja, aktivizálja a gyülekezeti tagokban a jó szándékot. A missziói előadók konferenciáján megkérdeztem huszonegypár embert, hogy ki eredezteti magát lelkileg kis gyülekezetből, és kiderült, hogy az egyharmaduk onnan kapta a küldetéstudatot, a missziói lendületet. Olyan gyülekezetről is tudok, ahol alig 600 reformátusból heten végezték el a teológiát és lettek lelkészek, tehát a szórványoknak ilyen értéke is van.

Fekete Ágnes: Emellett egy anyagi bizonytalanságban élnek a szórványmisszióban szolgáló lelkészek, akik néhány embernek vannak anyagi értelemben kiszolgáltatva.

Kósa István: Habár nem lehet szembeállítani a városi és szórványlelkészek helyzetét, azt el lehet mondani, hogy a kis gyülekezetekben szolgálók nehéz anyagi helyzetben vannak. A fizetés is kevés, a támogatás is bizonytalan, a falusi élet is egyre kevésbé jár olyan előnyökkel, hogy a hívek jól tudják tartani a lelkészeiket. Manapság ritkaságszámba megy, ha egy lelkésznek nincs másodállása vagy egyéb jövedelme.

Fekete Ágnes: Egy olyan helyen szolgálsz, ahol nagyon híres elődöd volt: Dobos Károly. Gondolom, hogy egészen más volt akkor elmenni a végekre.

Kósa István: Igen, amikor Dobos Károlyt 1952-ben Szankra küldték, az volt a fő cél, hogy a homoksivatagban elmenjen a kedve mindentől, de nem csak helyt állt, hanem az egyik faluban még templomot is építettek. Az anyagi helyzet akkor is nagyon nehéz volt, de a lelkesedés akkor még sokkal természetesebb volt az emberekben: a templomba járási kedv, a lelkész tisztelete. Van egy objektív változás: a gyülekezeti tagok száma jelentős mértékben csökkent, másrészt van egy lelki változás is. Az emberek spirituális igényszintje ma egészen más. Sajnos már falun is előfordul, hogy a nyilvántartott hívek 10 %-a jár csak templomba, de azért vannak még lelkes és hagyományokat ápoló helyek.

Fekete Ágnes: Akkor nem lehet egy egységes képet felállítani.

Kósa István: Annyira nem lehet, hogy a Szankhoz tartozó négy gyülekezet is négyféle képet mutat. Valahol csak nagy nehezen tudjuk menteni, ami menthető. Jásszentlászlón pedig, ahol évtizedekig nem volt hitélet, a hetven református lélek úgy belelkesedett, hogy szinte önerőből építettek egy tízmilliós imaházat, és a gyülekezet lelkiekben is épült.

Fekete Ágnes: Tehát végül is szigetek alakulnak ki, ugye? Mindenfele egy ilyen világot látunk magunk körül: szigetek jönnek létre.

Kósa István: Azért tartom fontosnak a szórványügy komolyan vételét, mert ahány gyülekezet, annyiféle. Ha az ember egy kis figyelemmel ráhangolódik a gyülekezetekre, akkor nagyon sok lehetőséget meg tud látni. Ha a szórványlelkészek helyzete, ügye egy kicsit több figyelmet kapna, az jól esne.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Pál apostol efézusi gyülekezetnek írt leveléből, az 5. fejezetből:

"Ébredj föl, aki alszol, támadj föl a halálból és felragyog neked a Krisztus!"

Nem tudom, kivel fordult már elő, hogy egy nagyon fontos üzenettel ébredt. Én Húsvétkor derengő félálmomban ezt a bibliai mondatot szinte hallottam. Annyira nem volt kedvem kikelni a meleg paplan alól. Ráadásul olyan rosszat álmodtam. Viszont elhatároztuk férjemmel, hogy felmegyünk a közeli hegyre, és úgy nézzük a napfelkeltét, Krisztus feltámadásának a jelét. Félálomban néha nagyon nyitottak vagyunk szellemileg, és így jött elém ez a bibliai mondat: Ébredj föl, aki alszol, támadj föl a halálból és felragyog neked a Krisztus! Alig látva felbotorkáltam a hegyre, és valami egészen gyönyörű, látványban volt részünk, mert az idén úgy jött föl húsvétkor a nap, mintha egy rolót húztak volna föl. A párás ködből elősiklott a piros korong, hogy átvegye a föld fölött uralmát. Mintha megéltem volna az álom, a feltámadás és a ragyogás bibliai metaforáját.

Mindannyian kapunk ajándékba ilyen egyszerű megértéseket. Hiszen mi is az álom, az alvás: Az az állapot, amikor a cselekedetnek nincs valóságos súlyuk. Az álomban minden megtörténhet. Amikor valami súlyos következménye van valaminek, gyakran fel is ébredünk, mert már nem oldható meg azon a szinten tudatalattink története. Ilyenkor meg is ijedünk: vajon miféle mélységek élnek bennünk.

A bibliai képvilág szerint az ember úgy is eltávolodhat Istentől, hogy a maga belső sötétségébe temetkezik. Nagyon mai ez a gondolat, amikor depressziós emberek ezrei érzik azt, hogy kénytelenek aludni, mert csak így tudják a napokat túlélni.

A Bibliában a felébredés képét mindig a jó cselekvésével összefüggésben olvashatjuk. "Az éjszaka elmúlt, a nap elközelgett, vessük le azért a sötétség cselekedeteit." Mintha a körülöttünk levő világ valóban el akarna altatni minket, hogy ne vegyük észre, mi a rossz és mi a jó. A szürke derengésben nemcsak a meleg paplan húz vissza minket, hanem minden mindennel összemosódik. Meg kell próbálnunk a már megértett jót megtenni. Ha már felderengett számomra valami, akkor abból határozott döntéseket kellene hoznom. Ma nem megyek vásárolni, nem zsörtölődöm, nem ülök a számítógép elé, meglátogatok valakit, és így tovább. A felébredés első mozzanata, hogy a tettek minőséget kapnak, hogy nem csak úgy hajtok ebben a világban. Amit teszek, az engem valahonnan valahova vezet. Ha csak annyit tudok tenni, hogy kiűzöm az álmot a szememből és felmegyek hajnalban a hegyre, már történik valami.

"?és felragyog neked a Krisztus." A feltámadt Krisztus nem jelent meg akárkinek. Heródes, Pilátus, a katonák nem ébredtek fel, nem látták a Feltámadottat.

Csodaváró módon sokszor szeretnénk, hogy Isten a fülünkbe súgja titkát, hogy hitet adjon, hogy lelkünk szomjúságára egyszerre élő vizet öntözzön, de ez soha nem történik meg.

Fájdalmasan be kell látnunk, hogy előbb fel kell ébrednünk. Előbb, mint a Matrix című film fantasztikus emberei, ki kell másznunk az agyelszívó gépvilágból. Ha ma körülnézünk világunkban, nagyon valóságosak ennek a filmnek a képei. Agytompító, tömegeket bolondító gépekkel felszerelt korszakban élünk. Fel kell mennünk a hegyre. Áldozatot kell hoznunk, hogy felragyogjon a világosság. Ez nem azt jelenti, hogy mi hozzuk föl a napot az égre. De nekünk kell – önmagunkat legyőzve – akarnunk kimászni ennek a világnak feneketlen mocsarából. Vajon mit teszünk ezért?

Ébredj föl, aki alszol, támadj föl a halálból, és felragyog neked a Krisztus!
Ámen