2008-10-22

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Mai műsorunkban az arányokról lesz szó- így lehetne egy szóban összefoglalni. Mert nem mindig világos manapság, hogy mi a nagy és mi a kicsi, mi a fontos és mi a lényegtelen, ki van fent, és ki van lent. Sokszor gondolkodom mai korunkon, és nyilván nem elemzem jól, hiszen benne élek, mégis talán az arányvesztés az a szó, amivel a legjobban leírhatjuk a körülöttünk zajló folyamatokat. Egerekből lesznek az elefántok ? hallgassuk csak végig egy nap híreit -, ugyanakkor a teve kipotyog a szitán, mert nagyon fontos szeretetkapcsolataink elsorvadnak. A valós élet rendje pont fordított lenne. Többek között erről a fura visszájára fordult világról is beszélgettek azon a tanácskozáson, amelyen a Magyarországi Református Egyház tisztújító választásait elemezték az elmúlt héten. Balog Zoltán vezette a kerekasztal beszélgetést, melynek résztvevői Bereczky Ildikó, Nagy Péter, Németh Géza, Sípos Ete Álmos és Ablonczy Balázs voltak.

Balog Zoltán: Elég sokat mozgok katolikus, evangélikus illetve olyan testvérek között, akik egyik közösséghez sem tartoznak. Tapasztalataim alapján azt szoktam mondani, hogy az egyházvezetés tekintetében az a különbség a katolikusok és reformátusok között, hogy a katolikus közösségben a püspököt nem illik bírálni, a reformátusban pedig kötelező. Nálunk ? ahogy erről már a délelőtt folyamán Peterdi Dániel beszélt – az egyház vezetése kollektív dolog, sohasem csak egy ember feladata, hanem egy közösségi vezetés kell legyen. Ebből kifolyólag nem csak a püspök urat, hanem az egyház kollektív vezetését is nyugodtan lehet bírálni, az a fontos, hogy ez szeretetből történjen.

Ablonczy Balázs: Viharos tengeren kell hajózni. Az elmúlt hat évből két dolgot, két folyamatot szeretnék kiemelni, egy pozitívat és egy negatívat. Utóbbival kezdeném. Sajnos gyakran hallani a nézetet, miszerint a papok csak a pénzről beszélnek, ahelyett hogy leszednék az aranyozást a templom tetejéről, és szétosztanék a szegények között. Negyven év egyházellenes propagandája után az emberek befogadóképessége sokszor csak eddig terjed. A magyar média sincs sokkal jobb állapotban. Csupán ezt a kérdést tudja és akarja feltenni az egyházi vezetőknek. Azt most hagyjuk, hogy sandaságból, tájékozatlanságból, különféle társadalmi csoportokat egymásnak ugrasztanak. Ebben a helyzetben, tetszik vagy nem, az egyházra is osztanak szerepet. Nagy kérdés, hogy ennek a szituációnak a ?kommunikációs kezelését? hogyan lehet megoldani ? mert ez nem lehetetlen. Mindemellett pozitív jelenséget is észre lehet venni, ami ugyan nem annyira markáns és érezhető, mint az előző vélekedés, de ott van. Ma már szinte közhelynek számít, hogy értékválságban élünk, ezzel nem mondok nagy újdonságot. Érezhető, hogy megnövekszik az igény minden olyan intézményre, minden olyan szereplőre, ami és aki képes ugyanazt mondani viszonylag hosszú időn keresztül. Amikor az emberek már semmiben nem ismerik ki magukat, se a vezetőjüknek, se az intézményeknek nem tudnak hinni, munkahelyük megtartásában sem tudnak reménykedni, akkor igenis lehet jelentősége annak, hogy az egyház hogyan és mit mond, és az értékeit hogyan közvetíti. Én magam is érzem a saját környezetemben, hogy a nem templomba járó és az egyház szabályait nem követő emberek között is megnőtt az igény, a kíváncsiság arra nézve, hogy mit mond az egyház ebben a kusza helyzetben. Visszautalva a kommunikáció szerepére: amikor arról gondolkodunk, hogy hogyan lehet ebben a sokszor ellenséges, de leginkább közönyös médianyilvánosságban sikeresen üzeneteket küldeni, akkor nyugodtan lehet arra hivatkozni, hogy a Református Egyház képes olyan üzeneteket képviselni, olyan válaszokat adni, amelyre a magyar társadalom ki van éhezve. Ha sikerül a megfelelő szavakat, mondatokat, példákat előhozni ? személy szerint többek között ezért örülök nagyon a Biblia Évének ? az megmutatja, hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel a nyilvánosság falát át lehet törni.

Balog Zoltán: Azért fontos, hogy ki a püspök, mert fontos, hogy ki képvisel bennünket kifelé, kinek az orra alá nyomják oda az újságírók a mikrofont, vagy kire szegezik a kamerát. Azért is fontos a püspök, hogy legyen a pásztoroknak is pásztora. Az a különlegessége a református gyülekezeteknek legalábbis Magyarországon, hogy egyszerre van lelkészi és nem lelkészi vezetése. Nem szeretem azt a szót, hogy világi, mert az a magyarban a világias szinonimája. Vannak főgondnokaink, vannak gondnokaink, van nem lelkészi elnökünk. Hogy is van ez a nem lelkészi vezetés? Ők amolyan táskahordozók, egyfajta református ministránsok a papok és a püspökök mellett, vagy van valami önálló szerepük is?

Bereczky Ildikó: Jürgen Moltmannnak van egy új könyve, Az új életstílus a címe. Azt írja ebben, hogy az egyháznak a gyámkodó egyházból a gyülekezetek egyházává kellene válnia. Az egyháznak meg kellene próbálnia egy olyan keretet nyújtania a gyülekezeti tagoknak, amelyben a saját történetüket élhetik meg, és nem azt érzik, hogy nélkülük történik az egyházi élete, ami nem más, mint amit a lelkészek és az egyházi vezetők kommunikálnak, vagy adnak elő. Mások helyett akarunk csinálni valamit, ami nem feltétlenül a mi dolgunk. Miközben a gyülekezeteink azt érzik, hogy magukra maradtak. Én most a vidék nevében beszélek, hiszen magam is onnan jövök. Azt érezzük, hogy nem az egyház megyéinek az erősítése az irány, hanem mindenféle jó szándékú emberekből álló, szeparált ?gittegyletek?, gyülekezetek, intézmények, bizottságok emésztik fel az erőket.

Németh Géza: Az jutott eszembe, amit még Nagy Sándor javasolt valamikor: a világi helyett a presbiteri tisztségviselő kifejezést kellene használni. Érdemes lenne ezt megfontolni.

A hallgatók közül valaki: Ötszáz éve így van.

Németh Géza: A törvényben nem, a törvényben a ?világi? kifejezés szerepel.

Bereczky Ildikó: Nekem az lenne a javaslatom, hogy álljunk a fejünk tetejére. Ezt komolyan mondom. Úgy gondolom, hogy most következett be annak a lépésnek a lélektani pillanata, hogy az egyház elkezdje komolyan venni azt, hogy a gyülekezetek vannak felül. Tehát a hangsúlyokat oda kellene tenni, ahol azok vannak.

Nagy Péter: Amit én elvárnék az egyházvezetéstől az az, hogy egyszer s mindenkorra tegyük tisztába a múlt kérdését. E nélkül nem megy. Ez folyton ott rohad, ezt megtapasztaltuk. Ahány szekrényt kinyitunk, annyi csontváz hullik ki. Ehhez még pluszba fejre is akarnak állítani ? ez már kicsit sok nekem? Remélem ez lesz az utolsó lépés!. Valami olyan erkölcsi tartás vagy egyházfegyelem kellene, ami igenis korlátokat szab. Természetesen nem vérengzésre hívok fel most, de ha mindent tolerálunk, mindent lenyelünk, akkor a papjaink is, a világi testvéreink is egy az egyben azt csinálják, amit körülöttünk a világ. Szükség van egy döntő változásra.

Sípos Ete Álmos: Ravasz László a következő programot hirdette meg: tiszta református teológiát tanítani, evangelizációt, missziót folytatni, a református értelmiséget összefogni, az egyház társadalmi létét megerősíteni, illetve önálló református álláspontot kialakítani a magyarság sorskérdéseiben. A program megvalósításához tehetséges, jó akaratú és odaadó emberek együttműködő munkája szükséges. Csak csapatmunkában lehet jól egyházkormányzati munkát végezni.

Ablonczy Balázs: Ma Magyarországon a 21 éven aluliak 80%-a már kereskedelmi tévét sem néz. Az ő kommunikációs csatornájuk már egyértelműen az Internet: feltöltenek képeket, megosztanak adatokat, chatelnek, fórumokon beszélgetnek. Ezt nem azért mondom, hogy mázsás súlyokat helyezzek mindenki vállára ? éppen ellenkezőleg. Az ebben rejlő lehetőséget szeretném megvilágítani. Magyarország legolvasottabb, legbefolyásosabb portálja napi nyolcszázezer- egymillió látogatóval bír. Ez több mint az összes komoly politikai lap együtt véve. Igenis van tere a gondolatoknak, és a Református Egyház ebben a versenyben nagyon jól indul, mert itt vannak gondolatok.

Balog Zoltán: Köszönjük szépen a hozzászólást. Akkor a ?tengerre magyar? felszólítás nyomán: ?Internetre papok, főgondnokok, presbiterek!? Sikerült egy szeretetteljes és ugyanakkor kritikus légkörben folytatni ezt a mai beszélgetést, amit egy bibliai idézettel zárnék. A Példabeszédek könyvében azt olvassuk, hogy az ember vet sorsot, de a döntés az Úré. Köszönöm szépen a figyelmet.

Fekete Ágnes: Egy másik tanácskozáson is jártunk Budapesten, a Zsinat székházában, ahol az egyházi közösségek szórványhelyzetéről volt szó. Gaál Sándor és Kósa István lelkészek hozzászólásából hallanak részletet.

Gaál Sándor:Az én meglátásom szerint, a szórványhelyzetben levő gyülekezetek első csoportjába azok a gyülekezetek tartoznak, ahol a demográfiai válság okozta a szórvány helyzetet. Ha a lakóhelyemhez közeli, szatmári kis falvak némelyikének elnéptelenedett, elnéptelenedő kis gyülekezetére gondolok, joggal beszélhetek rajtuk kívül álló tényezők együttes hatásáról. Van küldetése az egyháznak és vannak olyan gondok, amelyek a figyelmünket követelik. Ennek az útnak a vége többnyire látható is. Ez nem a lemondás hangja. Lehet egy-két gyülekezetből üdülőfalut formálni, de szerintem nem ez a végső megoldás. Másodikként említhetjük meg azt a szórványhelyzetet, ahol etnikai átrajzolódás van folyamatban. Létszámbélileg nem fogyott el a gyülekezet, de minden megváltozott. Eltűnt a magyar református gyülekezet, de ott van a cigányság és a gyülekezeti esély/ esélytelenség. Újabb stratégiát igényel a helyzet. A harmadik típus a társadalmi mozgások által előidézett szórványhelyzet. Alvó városokra, újonnan alakított iparterületekre, a panelrengetegben ottfelejtett tömegekre gondolhatunk, amelyekben ott lehet egy parányi református közösség. Negyedik típusú szórványvalóságnak tekinthető a népegyház viszonylag szélesebb gyülekezeti-egyházi keretei, ahol a népszámlálási adatbiztoson kívül még senki másnak nem nyilatkoztak egyháztagságukról az emberek.

Kósa István: A szórvány-üggyel, -problémakörrel a magam kínjai-bajai miatt kezdtem el foglalkozni. Jó négy évvel ezelőtt nagyon sok mindent nem értettem, és ha nem is úgy fogalmaznék, hogy megbántam, hogy arra az útra szántam magam, de nem egészen tudtam megfogalmazni, hogy mit mennyire kell komolyan venni ezzel kapcsolatban: számít?e a nagy egyház életében, hogy Móricgát pusztán hárman vagy hatan jönnek el istentiszteletre. Amikor utánanéztem az adatoknak, beszélgettem kollégákkal, azt tapasztaltam, hogy a gyülekezetek jelentős része szórvány típusúnak tekinthető, mert például nem ideális időpontban ? vasárnap tíz órakor ? tartják az istentiszteletet, hanem korábban, később, az ünnepek másnapján. Gondolom, sokaknak ismerős, hogy a karácsonyi, húsvéti istentiszteletet szórványokban hogyan lehet úgy elosztani, hogy valamennyire megfeleljen az időpont. A Dumamelléki Egyházkerületben készült egy felmérés, amiből kiderül, hogy több mint száz helyen nem is református helyen van az istentisztelet, hanem katolikusoknál, baptistáknál, evangélikusoknál, szociális otthonban, kultúrházban, sőt még a tűzoltó szertár dísztermében is ? el lehet képzelni, mik vannak a falakon. Volt nálunk olyan időszak, amikor pont vasárnap délben volt az istentisztelet, mert Kőhegyi Pista bácsi akkor ért ki a vonattal, és ebéd ide vagy oda akkora kellett rakni az istentisztelet időpontját Móricgátpusztán. Az ország lakosságának megoszlása aránytalan: a településeknek alig tizennégy százalékán lakik a lakosság három negyede, és fordítva: körülbelül kétezer- háromszáz településen lakik a maradék egynegyed. Ez ugyanúgy jellemző az egyházunkra is: sok kicsi és kevés nagy gyülekezetből áll. Ez a helyzet. Kétezer éve karácsonykor az Isten megtehette azt, hogy nem Jeruzsálemben született meg a Megváltó – pedig mindenki azt hitte, hogy ott fog eljönni, mert még az Úristen is oda jár templomba -, hanem Betlehemben egészen méltatlan körülmények között. Amikor Nagy Istvánékkal tanyasi istentiszteletre jártam, nagyon sokszor megtapasztaltam, hogy van az Istennek hatalma arra, hogy olyan helyszíneken és olyan emberek között, ahol én úgy gondoltam, hogy képtelenség, hogy valami is megszülethessen, istentisztelet lehetett és Isten országa megjelenhetett.

Fekete Ágnes: Vajon mi a teendő akkor, amikor kisebbségi helyzetben valaki magára marad gondjaival? Erre a helyzetre egy sajátos választ adott a HÁLÓ mozgalom. Létrehozták ugyanis az Áldos Részvénytársaságot, amely a lelki segítségen túl gazdaságilag is szeretne a hátrányos települések gazdái mellé állni. Szejbert Andrást hallják.

Szejbert András: Az áldos egy ősi honi étel, amit üstökben főztek. Áldozati étel volt, és talán azért is lett áldos a neve. Ebbe beletették a föld alatti világ kincseit, illetve a föld felszínének és a föld feletti világnak a terméseit. Ez ma a mi bográcsgulyásunkban, vagy ragulevesünkben él tovább. Hasonlít is mind a kettőre, csak nyilvánvalóan paprika nincs benne, de mind a kettőben húsok és zöldségek bőségesen szerepelnek. Az áldos levesnek is ez az egyik jellemzője. Azért lett áldos a részvénytársaság neve, mert mi azokat a termékek szeretnénk a leginkább pártfogolni, amelyek ennek az ételnek a hozzávalói. Szeretnénk visszatérni ezekhez a természetes, ősi dolgokhoz. A termékeinkbe nem szeretnénk tartósítószereket rakni. Az őseink nagy és gazdag étkezési kultúrával rendelkeztek. A savanyításos, a szárításos és egyéb technológiákat kimondottan magas szinten ismerték. Sokak szerint erre mi tanítottuk meg Európát, de erre természetesen nincs bizonyíték. Pontosan azt a nyomorunkat, hogy nem volt pénzünk műtrágyázásra és permetezésre, tudjuk most az előnyünkre fordítani. Vissza lehet térni a viszonylag nagyobb munkát jelentő, kézi erőt igénylő termékek gyártására. Ebben a pillanatban már körülbelül kilenc konkrét termékünk van, amelyek Áldos név alatt jelennek meg két beszállítón keresztül. A beszállítók száma jövőre jelentősen megnő majd. A HÁLÓ-nek az egyik alapelve, hogy a teljes embert tartsa szem előtt. Ne csak lelki és szellemi élményekben gazdagodjon nálunk valaki, hanem legyünk a fizikai létére is tekintettel. Úgy láttuk, hogy a Magyar Egyház egy nagy szigetvilág, mindenki a saját parókiáján, plébániáján építgeti a saját dolgait, de nem foglakozik a másikkal. Lehet, hogy ez régebben önvédelmi okokból érthető volt, hogy ne lehessen egymás ellen kijátszani a tagokat, de ma már talán ezen túl vagyunk. Én személy szerint azt vallom, hogy a 21. század problémáinak a zömére, amelyekben maga a társadalom és az egyes ember is szenved, a közösség a megoldás. Gondoljunk csak arra az egyszerű kis statisztikára, miszerint azok között az emberek között, akik közösséghez tartoznak kimutathatóan kevesebb a munkanélküli. Ennek az az oka, hogy az a baráti társaság, ahova ő tartozik, rögtön egy ismeretségi kört is jelent, és ezen belül az emberek segítenek a bajbajutottnak, aki például elveszíti a munkáját. Az egyik munkacsoportunk – a HÁLÓ gazdasági tagozata, mi HGT-nek hívjuk ? arra hívatott, hogy megpróbál olyan embereknek segíteni, akik szeretnének valamit elindítani, de önerőből nem tudják. Van például egy kis földjük valahol, de nem jönnek el HÁLÓ találkozóra, mert nem érnek rá ezzel foglalkozni, mert azt sem tudják, másnap mit adnak a gyereküknek enni. Pályázatokat írunk ki, amelyek nagy eredményeket hoznak: nem az a pár százezer Forint a lényeg, amit egy ilyen üzleti terv díjazása jelent, hanem az, hogy ez tanulási folyamatot is jelent. Volt egy bácsi, akinek halastavai voltak: pecázott, lehalászott halakat, eladta azokat a falujában a házaknál, és más bevételi forrásai is voltak. De a kalkuláció, az, hogy hogyan jön össze ez a bevétel, mennyi a nyeresége, mennyit vesz ki saját célra, mennyit forgat vissza az üzletbe, teljesen ismeretlen volt neki, ezekről semmit nem tudott. Másik, még fontosabb dolog: ha van egy falu Ukrajnában, amely tartozott már Csehszlovákiához, a Szovjetunióhoz, Ukrajnához, és az ott élők úgy érzik, hogy őket mindenki magukra hagyta, ha ott egy vállalkozónak sikerül valamit elérnie, az reményt adhat másoknak is.

Fekete Ágnes: Tehát akkor a HÁLÓ, illetve annak a gazdasági tagozata hozta létre az Áldost?

Szejbert András: Így van. Azoknak, akiket támogatunk, el kell adniuk azt a terméket, amelyet előállítanak, és mi ebben segítjük, támogatjuk őket. Szükséges, hogy meg tudjuk nyugtatni őket, ha valamit el akarnak kezdeni. Mi hosszútávon fogjuk támogatni őket, legalábbis reméljük. Egy pályázatírásnál, adományszervezésnél nem egyenrangúak a felek. Az egyik kiszolgáltatott helyzetben van a másikhoz képest, ráadásul bizonytalan is, mint a kutya vacsorája. Ahhoz, hogy két egyenrangú fél, tehát egy gazdálkodó és egy értékesítéssel foglalkozó szervezet, állhasson egymás mellett, kellett az Áldos Zrt. Nem könyöradományt adunk, hanem a megdolgozott munkája gyümölcsét kapja meg a beszállító. Ez teljesen normális üzleti kapcsolat. A gazda pedig felemelt fejjel járhat, és a bizonytalansági tényezővel kevésbé kell számolnia.

Fekete Ágnes: Tehát az Áldos nem pályázókat keres, hanem termelőket, akikkel szeretne korrekt üzleti kapcsolatba lépni.

Szejbert András: Igen, kimondottan beszállítókat keresünk, akikkel szerződéses viszonyt szeretnénk. Ez a Kárpát-medence egészére vonatkozik, aminek a közepe remélhetőleg nem lukas.

Fekete Ágnes: Az Áldos egy keresztény emberekből álló részvénytársaság?

Szejbert András: Igen. Most ősszel lesz alaptőke emelésünk, tehát ha valakinek kedve támad beszállni, akkor ezt megteheti, már csak azért is, mert maguk a tulajdonosok is tudhatnak értékesítési csatornákról, beszállítókról, tudhatnak olyan emberekről, akik szeretnének valamibe fogni, de nem tudnak. Az Áldos egyfajta támogatás lehet a számukra, mert itt együttmunkálkodásról van szó.

Fekete Ágnes: Osztalékról gondolom egyenlőre még nincs szó, de van rá remény.

Szejbert András: Az első három éven valóban nem terveztünk semmilyen osztalékot.

Fekete Ágnes: Ki jelentkezhet? Bárki bármilyen termékkel, ami persze megfelel az Áldos eszméjének, tehát ahogy az előttem álló palackra is rá van írva: ?kíméletes eljárással készült??

Szejbert András: Ha valaki kapcsolatba lép velünk, először nyilván leülünk vele beszélgetni, megkérdezzük tőle, hogy mi terem nála, mit szeretne csinálni, mi van már neki. Az is lényeges, hogy csak termelő- e vagy feldolgozó is. Ha neki olyan terméke van, ami már nekünk is van ? például az a bio fekete áfonyaszörp, amit itt az előbb a kezedbe vettél – akkor kénytelen a mi technológiai leírásunk szerint dolgozni. Mint ahogy nagyanyáink is csinálták ezeket a szörpöket. Ha valaki csak termelő, és semmiféle feldolgozást nem végez, akkor egyenlőre még nem biztos, hogy egy feldolgozó üzemhez tudjuk irányítani, de remélem néhány év múlva, már ez is egy lehetőség lesz. De az is lehetséges, hogy azt mondja, szeretne feldolgozóvá is válni. A harmadik lehetőség pedig , hogy nem csinál még semmit sem, csak vannak földjei, gyümölcsösei, de azt is kiadta. Megbeszéljük, hogy nekünk most mire van szükségünk. Ha például valaki céklasalátát vagy kovászos, esetleg vizes uborkát szeretne szállítani, annak örülnénk.

Fekete Ágnes: Híreink élén szintén egy kárpát-medencei egységet támogató vállalkozás áll. A Periferic Records Kiadó idén is megrendezi a kárpát-medencei magyarok adományozó koncertjét. A koncertről, amely október 24-én, pénteken este 7 órakor lesz, Böszörményi Gergely igazgató beszél.

Böszörményi Gergely: Hetedik alkalommal rendezzük meg az idén a Kárpát-medencei Magyarok Zenéjének nevezett sorozatunkat, régebben ez Határon Túli Magyarok Zenéje volt. 2001-ben kezdtünk egy koncertsorozatot szervezni, mert úgy gondoltuk, Bartók és Kodály gondolatiságával egyetértve, hogy a legfényesebb termekben van a helye a népzenének. Idén eljutottunk az ügyet megillető helyre, mert a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában lesz az előadás. Az is nagy tisztesség számunkra, hogy Jókai Anna Kossuth-díjas író vállalta a megnyitó beszéd elmondását. Az idén az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes jön Felvidékről Pozsonyból. Szerepel még Agócs Gergely, a CimbaliBand és Maczkó Mária is énekel, valószínűleg istenes népénekeket. Kárpátaljáról Pál István ?Szalonna? és bandája jön.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliumának 6 fejezetéből.

"Vigyázzatok, hogy kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok! Amikor adományt teszel, ne tudja a te balkezed, mit tesz a jobb!"

Mindig is fájdalom volt sokak számára, hogy Jézus nem akarja sarkaiból kiforgatni a világot. 2000 éve is nehéz volt sokak számára elfogadni azt, hogy a Messiás nem állítja meg a világ sodrát, sőt fájdalmas közönyöshöz hasonló tekintettel elmondja: Nem marad itt kő kövön. De nem kezdi el hordani a köveket. Tanítványainak megparancsolja, hogy forradalmian új életet éljenek, de titokban. Elgondolkodásra hív. Nem arra, hogy most már indulóra fel, a megértett igazságot szórjuk úton-útfélen, hanem arra, hogy mélyüljünk el: Ne az embereket lássuk magunk előtt, hanem Krisztust. Sokszor magyarázzák úgy ezt a mondatot: Ne tudja a te bal kezed, mit tesz a jobb, hogy itt valamiféle mulyaságra hív Jézus. Valójában itt hív a legmélyebb elgondolásra. Mert azt kell napról-napra végiggondolnom, hogy ki az igazán jó. Kitől kaptam mindent? Nincs a földön semmi, ami valóban jó Isten nélkül. Ha jót akarok adni, akkor Istent kell adnom. Ha magamat adom, az ideig-óráig lehet jó, de örökké biztosan nem. Tehát nem a SAJÁT KEZEMMEL KELL ADNOM. Egy sokkal nagyobb kezet kell látnom. Nem valami öntudatlan és bolond tettről van tehát szó, hanem éppen egy erősen végiggondolt megértésről. Csak így lehetséges a szeretet is. Nem az ellenséget látom magam előtt, nem egy embert, hanem Krisztust. Szinte magam elé állítom őt, védőpajzsként indulataim, hiúságom és önzésem ellenében. Persze az ember ember marad. Várjuk a viszonzást, szeretjük a dicséretet. Ezt az emberi érzést is megszenteli Jézus azzal a mondatával, hogy lássák az emberek jócselekedeteiteket. Mégis így folytatja: hogy dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Ott is rejtve marad az ember. Még a dicséret is valamiféle titokba kerül, mert nem én vagyok a cél. Plakátvilágban, látványosságok között járva-kelve érdemes odafigyelnünk Jézus mondataira. A valódi igazságok nem az utcán vannak, a valódi dicséretek nem az emberről szólnak, és a valódi tetteket talán senki nem látja. Rengetegszer jönnek nekem azzal a mondattal: ?Hú, te a rádióban vagy, az már valami!? Elszégyellem magam, mert tudom, hogy ez a nyilvánosság semmi Isten szemében. Az a valami, hogy ha valaki ezt talán egy rejtett kórházi ágyon vagy valahol egy mező szélén meghallja, és oda tud menni a társához, és tud jót adni úgy, hogy az Isten dicsősége felragyogjon. Ezt a titkos tettet adja meg Krisztus mindannyiunknak!
Ámen