2009-01-28

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Vajon lehet-e hívő református szemmel és okos gazdasági gondolatokkal egyszerre élni? Néha kételkedik ebben az ember, mert nagyon maffiózusnak tűnik a világ körülöttünk. Mégis, ha visszatekintünk egy emberöltőnyire, akkor ez a kettő természetes módon működött együtt. Például Gyermelyen a református egyháznak volt egy saját magtárolója. Bokros Lajos a gyermelyi tésztagyár vezérigazgatója, egyben református presbiter beszél arról, mit jelent számára református hite, magyarsága.

Bokros Zsigmond: A református hit az ősöktől van. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen lennék, mivel foglalkoznék, ha nem református családból származnék, amelyben több generáció óta mindenki református és gyermelyi. Nem tudom, hogy hogyan látnám ezt az egészet.

Fekete Ágnes: Ez akkor természetes?

Bokros Zsigmond: Igen, az a kérdés, hogy ha nem így alakult volna az életem, akkor mit csinálnék. Két csoportba osztja az embereket az, hogy van-e hitük vagy nincs. A hite által az ember egy közösséghez, az egyházhoz tartozik, ami meghatározza a helyét az életben, mert az egyházban működnek bizonyos szabályok, normák, van egy közösség, amiben neki felelősséget kell vállalnia. Ez a felelősség elvárt, ellenőrizhető és ellenőrzik is. A gyermelyi reformátusság mindig is komoly gazdasági erőt képviselt. Bár most katolikus a lakosság nagyobbik része, de az 1700-as évek elején, amikor a török megszállás véget ért, protestánsok laktak itt többségben. Az ellenreformáció idején a földbirtokos hitére való áttérés kényszere megváltoztatta a falu vallási összetételét, de a reformátusság gazdasági ereje mindig is jelentős volt. Az egyház vagyona, a lelkésznek és a tanítónak juttatott földek hozadéka teljesen biztos hátteret teremtettek. 1945 után az anyagi javakkal együtt a feladatokat is elvették a gyülekezetektől, és akinek nincs feladata, az felesleges, szokták mondani. A velem egyidősök azért vannak nehéz helyzetben, mert mi a régi időket csak elmondásból ismerjük. Mire megszülettünk, a vallásokat, egyházakat már elkezdték üldözni, nem volt kívánatos dolog vallásosnak lenni. Mindenkit arról akartak meggyőzni, hogy őskövület az, akinek az egyházzal dolga van. Nehéz volt e propaganda alól kivonni magunkat. Ahogy az egyház elveszítette a helyét a közéletben, megpróbált más helyet keresni magának. Ennek sikere többé-kevésbé a lelkészen múlt. A gyülekezet élete lehetett és lehet is több a vasárnapi templomba járásnál.

Fekete Ágnes: Az egyház működésnek értelme ma is egy kérdés, nem?

Bokros Zsigmond: Ma nincs olyan gát, mint korábban: visszaszerezheti a vagyonát, ha akarja, hiszen amit államosítottak, azt szétosztották, ott van a gyülekezeti tagoknál. Nekik kell meghozniuk azt a döntést, hogy az egyháznak egy részt visszajuttassanak ebből a vagyonból. Ez biztosíthatna stabil hátteret az egyháznak, a gyülekezeteknek.

Fekete Ágnes: Az emberek akarata hiányzik tehát belülről.

Bokros Zsigmond: Egy szervezetet csak belülről lehet tönkretenni. Ha erős belülről, akkor jöhet bármi, megmarad. Külső körülmények nem számítanak, sőt inkább erősítik a belső egységet. Ha valaki azt sugallja egy jól működő közösség tagjainak, hogy ne tartsanak össze, mert ez már túlhaladott, nem fog célt érni. Akkor ér célt, ha nincsenek olyan emberek, akik össze akarják tartani a közösséget. Sajnos nem jobb a helyzetünk, mint a 60-as, 70-es, 80-as években: az aktivitás nem nagyobb, de az esélyeink jobbak.

Fekete Ágnes: Hogyan látja a magyarságot ebből a szempontból?

Bokros Zsigmond: Azokban a körökben, amelyekben én mozgok, az a vélemény alakult ki, hogy a magyarságunk megerősödésében szerepet játszhatnak a határokon túl élő magyarok. Én mindig csak megerősödtem, ha Erdélyben vagy Felvidéken jártam. A székelyhídi gyülekezettel egyházi kapcsolatunk van, és a náluk megtapasztalt erős nemzeti öntudat és elhatározottság megerősítette bennem, hogy nem fog eltűnni a határon túli magyarság, meg van az erejük a fennmaradáshoz. Nem értem, hogy miért nem lehet ezt a helyzetet úgy kezelni, mint ahogyan Svájcban kezelik. 700 éve élnek együtt Svájcban a négy különböző nyelven beszélő nemzetek, mégis mindig svájcinak érzi magát és a másikat is.

Fekete Ágnes: A reformátusságnak mindig is volt egy ilyen tartalma, a magyarság a vérünkben van.

Bokros Zsigmond: A magyarok a reformáció idején fogékonyak voltak erre, és azzal, hogy az istentisztelet nyelve a magyar lett, elősegítették a nemzeti tudat fennmaradását. Ma is nagy szerepünk van ebben, de óvatosnak kell lennünk, mert némely lelkész politikai megnyilvánulásai túlzóak. Annak, akit egy szervezettel azonosítanak, óvatosabbnak kell lennie. Nem az elveit kell feladnia, hanem a megnyilatkozásaiban mérsékeltebbnek kell lennie. Az unitáriusoknak egyértelmű szerepük van a magyarság megtartásában, de a többi egyháznak is, a zsidókat is beleértve. A zsidók tehetnének valamit a fasiszta és az antiszemita hangok ellen, és azok ellen is, amelyek azt hangoztatják, hogy Magyarországon a fasiszta és antiszemita erők megerősödtek. A nagyszüleink, szüleink elmondásaiból tudjuk, hogy hogyan éltünk együtt évszázadokig békében. Ha egy közösség normális politikai keretek között él, akkor nem kell megtanítani a tagjaikat arra, hogy békében éljenek együtt. Erre az ember alapállásból hajlamos. Annak a hangoztatása, hogy Magyarországon az antiszemitizmus és a fasizmus uralkodik, legalább olyan káros, mint a már előbb említett szélsőséges megszólalások. A sajtó nem képes ezt a kérdést a súlyának megfelelően kezelni, egyoldalúan tájékoztat, a másik oldalt pedig elhallgatja. Amitől félnünk kellene, arról pedig senki sem beszél.

Fekete Ágnes: Mitől kellene félnünk?

Bokros Zsigmond: A spekulációs tőke forintba fekteti a pénzét addig, amíg az érdeke ezt kívánja. Minden országnak tudnia kell, hogy ez a kockázat létezik. Aki nem szeretné, hogy a bankokba és államkötvények vásárlásába folyjék a pénz, az csökkenti a kamatot, így a pénzügyi befektetésnek csökken a hozama, ezért a gazdaságban keres helyet a pénz, mert ott nagyobb a hozadék. A hitelek drágulni kezdenek, ezt éljük át most is. A Gyermelyi Tésztagyár számára a jelenleg 3 százalékos kamatemelés 200 millió forintos eredményromlást okoz éves szinten, aminek nincsen meg a fedezete.

Fekete Ágnes: Ettől függetlenül azt éreztem, hogy ez a tésztagyár szigetszerű. Léteznek szigetek ebben a gazdasági helyzetben? Van mit tenni?

Bokros Zsigmond: Az egész a részekből tevődik össze. Számunkra mindig az marad a legfontosabb kérdés, hogy Gyermelyt hogyan érintik a világban és az országban zajló folyamatok. A mi vállalkozásunk, szerintem, két dolog miatt erősebb az átlagosnál. Egyfelől kisrészvényesek bírják a tulajdonjogot, ami azt jelenti, hogy senki nem gondolkodik azon, hogy továbbértékesítse a vállalkozást. Egy pénzügyi befektető jelen helyzetben egészen biztosan meggondolná, hogy továbbadjon-e a cégen. A jelenlegi tulajdonosi szerkezet biztonságos. A termelési szerkezetben rejlik a másik erősségünk: az alapanyagok előállításától kezdve a végtermékig egy gazdasági egységben történik minden. A piaci ingadozásoknak így nem vagyunk annyira kitéve, mint mások. Ha elkészül a tésztaliszt, bekerül a tésztagyárba.

Fekete Ágnes: Tehát egy nulláról felépített és visszazárt rendszerben érdemes gondolkodni.

Bokros Zsigmond: Ezt nem én találtam ki, már Károlyi Sándor is ezt javasolta közel 150 évvel ezelőtt. A mezőgazdasági termelőknek szövetkezést ajánlott feldolgozásra, értékesítésre, beszerzésre.

Fekete Ágnes: A Hangya Szövetkezetre gondol?

Bokros Zsigmond: Ő kezdeményezte az első szövetkezi törvény megalkotását. Sajnos a családjából nem lépett senki a nyomdokaira. Már a 19. század végén felvetődött, hogy a mezőgazdasági termelőknek össze kell fogniuk, de ez ma nálunk sajnos csak látszólag valósul meg. Az esetek 90 százalékában nem beszélhetünk valódi szövetkezésről, érdekcsoportokról. Ez káros.

Fekete Ágnes: Az egyháznak ebben még mindig lehetne szerepe, hiszen rendelkezik bizalmi tőkével.

Bokros Zsigmond: Az egyháznak Gyermelyen hatalmas szerepe volt. Barát József, gyermelyi lelkész, aki Hollandiában végezte el a teológiát, majd a két világháború között szolgált nálunk, Hollandiából hozta magával a szövetkezéssel kapcsolatos ismereteit. Jó érzékkel látott hozzá a dolgokhoz. Elindult a takarék-magtár, ahol le lehetett adni a gabonát, és cserébe hitelhez jutottak a gazdák. Működött hitelszövetkezet, tejszövetkezet és Hangya Szövetkezet is a faluban, és volt egy legeltetési társaság is 1945-ig. Az egyháznak akkor nagy szerepe volt ebben: anyagi erőre és szervezési készségre is szükség volt. Ezek összeadódtak és alulról, egyház szintről indult el és működött minden. Ma nehezen megvalósíthatónak látom ezt. 1972 óta dolgozom a tésztagyárban. Amikor elnök lettem, a lelkész azt mondta, hogy nagyon vigyázzunk a cégre, mert ez a miénk. Már a múlt rendszerben is ezt mondta, mert ami itt volt, az a miénk is maradt. Ezzel a szemlélettel kellene továbbra is dolgoznunk. Az arányok változnak, de ami itt van, az a miénk. Szuverenitást biztosító vagyonnal, gazdasági erővel rendelkezünk. Ez nem azt jelenti, hogy sehova sem tartozunk, hanem azt, hogy nem kell valahova tartoznunk. Mi magunk dönthetjük el, hogy mi a jó nekünk, nem vagyunk rászorulva mások jóindulatára, esetleg elvtelen segítségére.

Fekete Ágnes: Gondolom, szokott ezért imádkozni.

Bokros Zsigmond: Igen. Mindegyikünk gyenge ehhez. Én hívő ember vagyok és tudom, hogy minden, ami itt van, ajándék. Ezt a világot irányítani kell, különben nem működhetne olyan tökéletesen. Aki hisz ebben, soha el nem tévelyedik, és tudja, hogy neki szolgálnia kell, hogy még jobban működjenek a dolgok, de azt sem veszíti el a szeme elől, hogy ezt Valakinek irányítania kell. Az ember csinálhatja jól vagy rosszul, de a keret nem ő. Mindenkinek más a vallásgyakorlása, a gazdasági vezetők egy kicsit nehéz helyzetben vannak a munkájuk miatt. Ha nem jutok el vasárnap a templomba, akkor mindig megkérdezik a családomtól, hogy beteg vagyok-e vagy csak elutaztam. Ez természetes. A család is nagyon fontos. Életem nagy részét, hála Istennek, úgy töltöttem el, hogy három generáció együtt élt. Gyermekként a nagyszüleimmel, később pedig a feleségem szüleivel laktunk együtt. Nem volt olyan vasárnap, hogy valaki ne ment volna a templomba. Most rajtunk a sor. Reméljük, hogy a fiaink és az unokáink is követni fogják az ősök nyomdokait! Ennél fontosabb nincsen. Ha az alsóbb helyeken nincs rend, akkor feljebb sem lesz.

Fekete Ágnes: Most kell leadni a felsőoktatási intézményekbe a felvételi kérelmeket. A Károli Gáspár Református Egyetem két szakját mutatjuk most be. Az első a teológia, a második a szabad bölcsészet, illetve vallástudomány. Először Bölcsföldi András, a teológia lelkésze beszél a teológus napokról, amikor a diákok kisebb csoportokban kiszállnak egy-egy református gyülekezetbe.

Bölcsföldi András: Van, akikkel folyamatos kapcsolatban állunk, hozzájuk minden évben elmegyünk. Ilyen például Ócsa vagy Jászberény. Van olyan egyházmegye, amellyel megbeszéltük, hogy végigjárjuk az egész területet. 4-5 év alatt ezt meg is tettük, most elölről fogjuk kezdeni. Sokat megyünk határon túlra is.

Fekete Ágnes: Hogyan zajlik egy ilyen teológusnap?

Bölcsföldi András: Év elején kiteszünk egy ívet, amire fel lehet iratkozni. A kiszállás előtt tartunk egy próbát azokkal, akik a kiszálláson részt vesznek. Megbeszéljük, hogy miről legyen szó, koncepciót építünk.

Fekete Ágnes: Tehát egy műsorra készülhet a gyülekezet.

Bölcsföldi András: Nem szeretjük műsornak hívni, hanem inkább szolgálatnak. Az istentisztelet része általában a mi szolgálatunk is, annyi ideig tart, amennyi éppen van: 25-40 perc. De olyan is előfordul, hogy délelőtt csak istentisztelet van, délután pedig újra összejön a gyülekezet. Ez a forma alkalmasabb a kötetlen beszélgetésre, vetítésre, szeretetvendégségre. Ha szórványgyülekezeteket látogatunk meg, akkor mi is szétszóródunk kettesével vagy egyedül.

Fekete Ágnes: Van ennek anyagi vonzata? Ha egy gyülekezet szívesen látna benneteket, akkor mit kell tennie?

Bölcsföldi András: Bárhova elmegyünk, ahova hívnak. Ha egy gyülekezet nem teheti meg, hogy adományt ad, akkor is el tudunk menni, van erre egy keret. Általában szoktak adni. A határon túli magyarságot is rendszeresen látogatjuk. Mostanra teljesült az a vágyunk, hogy körbejártuk saját magunkat.

Fekete Ágnes: Most adják le a felvételi lapokat a diákok. Gondolom, mint minden egyetem, a teológia is nagyon várja, hogy minél több hallgató jelentkezzen.

Bölcsföldi András: Így van. Az utóbbi időben viszonylag kevesen jelentkeztek. A teológián tanuló diákok közül nem lesz mindenki lelkész, de a képzés alapvető célja, hogy lelkész legyen valakiből. A Protestáns Téka (teológus újság) különszáma most csak a teológiáról szól: történetéről, arról, hogy mit lehet itt tanulni, illetve személyes megszólalások is helyet kaptak benne.

Fekete Ágnes: Kiket várnak a teológián?

Bölcsföldi András: Jézusnak az a mondata nagyon hangsúlyos, ami a teológusokról készült képeslapon is rajta van: Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásba! Sokat lehet és kell is azért imádkozni, hogy minél többen jelentkezzenek, hogy azok jöjjenek ide, akik elhívottak, szívesen lesznek lelkészek, örömmel szolgálnak.

Fekete Ágnes: Kendeffy Gábor, a szabad bölcsészet tanszék vezetője beszél.

Kendeffy Gábor: A szabad bölcsészet korábban önálló szakokat foglal magába: filozófia, művészettörténet, esztétika, etika és vallástudomány. Ezek a tárgyak az új oktatási rendszerben szakirányokká váltak. A Károli Egyetem szabad bölcsész szakán csak vallástudomány szakirány létezik. Ennek logikus következményeként idén elindítjuk a vallástudomány mesterszakot.

Fekete Ágnes: Nehéz volt megkapni az engedélyt erre?

Kendeffy Gábor: Elég nehéz, mert igen komoly elvárásokat támasztanak az oktató tanárokkal szemben, mint például, hogy csak egy helyen tanítsanak. A szakmai elvárások is nagyon kemények. Nekünk csak második nekifutásra sikerült az engedélyt megkapnunk, amiben az is közrejátszott, hogy egy kolléganőnk az engedélyeztetés közben elhunyt. Éppen emiatt a felvételi tájékoztató nyomtatott formájában ez a mesterszak nem is szerepel.

Fekete Ágnes: Mit jelent a szabad bölcsészet? Az emberben van egy félelem, hogy ezeket a nagyon tág fogalmú szakokat tudják-e majd valamire használni a fiatalok.

Kendeffy Gábor: Ez egy magyar találmány. Nem feltétlenül szakmai okokat kell a hátterében keresnünk. Én nem ezt találtam volna ki, mert ezeknek a szakirányoknak nem mindig van egymáshoz sok közük. A kommunikáció és a filozófia miért kerülne egymás mellé? Ez mégis így alakult, ezért meg kell próbálnunk ezt jól csinálni. Azoknak ajánlhatom a szabad bölcsészet alapszakot, akik érdeklődnek a humán tudományok iránt, közel áll hozzájuk a filozófia is. Tanítunk bevezetést a művészettörténetbe, esztétikába, etikába, de igazán hangsúlyos a vallástudomány és a filozófia lesz. Az eddigi három évben a felvételi eljárás során mindig találkoztunk olyan fiatalokkal, akik nem tudták, hogy hova jönnek. Nem olvasták el a felsőoktatási tájékoztatóban, hogy csak vallástudomány szakirányunk van, mégsem hagytál el mindannyian az egyetemünket. Ők most a mesterszakra készülnek.

Fekete Ágnes: Vajon miért csábultak el?

Kendeffy Gábor: Lehet, hogy esetleg nem tanítunk nagyon rosszul.

Fekete Ágnes: Aki teológiát tanult, az is jöhet ide?

Kendeffy Gábor: Igen. A mesterszakra az is jöhet, aki hitéleti szakot végzett.

Fekete Ágnes: Magyarul, ez egy általános műveltséget ad leginkább. Az az ember benyomása, hogy a bolognai rendszer olyan szinten összezavart mindent, hogy meg sem lehet érteni.

Kendeffy Gábor: Tényleg nem egyszerű, három év az alapszak, két év a mesterszak. Mi már kezdjük érteni, hogy ez hogyan működik, de meg kell mondanom, hogy én sem voltam nagyon boldog, amikor bevezették ezt a rendszert. Éppen a szabad bölcsész szak alá eső szakmákat érintette ez a rendszer a leginkább.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a 119. zsoltárból, a 113. verset!

Az állhatatlanokat megvetem, de a te törvényedet szeretem. Menedékem és paizsom vagy te; igédben van az én reménységem.

Ma az állhatatlanságról szeretnék beszélni. Nagyon sokszor van az emberben érzelmi fölbuzdulás. Amíg élünk, ki vagyunk szolgáltatva szívünk változásainak. Néha vidámak vagyunk, máskor szomorúak, egyszer nyugodtak, aztán izgatottak. Ezek az érzelmek könnyen jönnek és könnyen is mennek. A legtöbb földi hatás olyan, mint a hullámlovas, felül egy-egy ilyen érzelemi hullámra, és visz minket addig, amíg ereje futja. Egy-egy ilyen lökés tol be minket áruházakba, visz el idegen tájakra és lök az ölünkbe annyi mindent, ami hirtelen megtetszik, vagy jól esik.

Isten nem azt mondja, hogy az ember szívének ez a természete rossz. Nem azt kívánja tőlünk a mindenható, hogy hajlékony szívünk hajlíthatatlanná váljon, hanem azt, hogy e változásoknak fölötte álljunk. Persze, hogy mindenkiben fúj az állhatatlanság szele. Természetes, elemi vágyaink ingataggá tesznek minket. De a valódi kérdés az, mennyire tudjuk megőrizni belső azonosságunkat. A legelemibb szándékunk vajon merre hajt minket? Minél tisztább a szándékunk, annál biztosabban utat találunk a nagy forgatagokban.

Luther Márton mondta, hogy azt nem tudom megakadályozni, hogy a madarak a fejem fölött röpködjenek, de azt bizonyára meg tudom, hogy fészket rakjanak rajtam. Állhatatlanságra ösztönző plakátos korunkban érdemes ezen elgondolkodnunk. Mennyire hat ránk az a csapongó gondolkodás, ami körülvesz bennünket? Mennyire vagyunk képesek megkapaszkodni valamiben, akár a szívünk gondolatai ellenében is? Könnyen összekacsintunk a pillanathozta öröm lehetőségével.

Jakab levelében azt olvassuk, hogy az állhatatlan ember nem kaphat semmit Istentől. Egyszerűen azért nem, mert nem látja, mert nincs érzékszerve arra, hogy Isten ajándékát észrevegye. Itt a zsoltáros is azt mondja, hogy szinte saját indulatai elől is az Igéhez menekül, Isten állandósága az, ami újból és újból észhez téríti. Meg kell tehát tisztogatni szemüvegünket, szándékainkat, hogy szélfútta érzelmek helyett állhatatosan Isten jóságában élhessünk. Akkor önmagunkkal is békességben leszünk.

A Kard és Kasza című könyvben vitatkozik a főhős egy román hivatalnokkal, aki elmagyarázza neki, hogy ma bizony együtt kell élni ezzel a rendszerrel. A válasz így hangzott: egy hiba volt a gondolatmenetben, nekem nem csak magukkal kell együtt élnem, hanem önmagammal is. Ez a magammal való együttélés ma is nehéz feladat. Csak akkor lehetséges igazán, ha biztosan és állhatatosan megfogom Isten kezét.
Ámen