2010-04-07

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Húsvétkor gyönyörű élményben volt részünk, ahogy egy virrasztáson a naptámadattal átéltük, valóban győztek az élet erői a halálon. A létünkről, a jóról és a rosszról szóltak ezek az üzenetek. Vannak azonban olyan üzenetek, amelyek nem ilyen mélyek, nem az életünk alapjáról szólnak. Ilyen terület a politika is. Vasárnap választások lesznek, ezért fontos kérdés, egyházi szemmel hogyan tekinthetünk erre az eseményre. Sokan úgy állítják be magukat, mintha messiások lennének. Fontos megértenünk pedig, a politika nem a jóról és a rosszról dönt, hanem az életnek egy olyan területe, amely fontos, de viszonylagos. Sokan a maguk kisvárosából ítélve az ottani hangzatos szólamokat elhiszik, és azt gondolják, majd nekik jobb lesz, ha az ő szimpatikus emberüket megválasztják. De a valóság az lesz, hogy az ő emberük is szavazógéppé válik, és azokat a gombokat nyomja meg, amit a pártjuk diktál, és az egész országot, annak adósságát, munkahelyeit, szokásait megszabják. Nagyon fontos, hogy fontoljuk meg azt, ami most nem az ország üdvösségét, mert ez hamis állítás, de az ország leginkább lehetséges békéjét szolgálja. Ezekről a kérdésekről beszélgettem Kálmán Attilával, aki a tatai református gimnázium igazgatója, de két évtizede oktatásügyi államtitkár volt.
Átélte azt a Parlamentet, amely éppen a magyar veszekedések miatt nem tudott igazán kormányozni.

Kálmán Attila: A történet a ’80-as évek végén kezdődik. A Nemzeti Kerekasztalban annyira sokféle volt az ellenzék, hogy biztosra vették, szabad választások esetén az MSZMP fog nyerni. Ezért éppen az ellenzék harcolta ki, hogy a legtöbb törvény kétharmados legyen. Meg akarták akadályozni, hogy a kommunisták továbbra is abszolút hatalommal rendelkezzenek. Kordában akarták őket tartani. 1990-ben sokak nagy meglepetésére az MDF nyerte meg a választásokat. A parlamenti képviselők 42 %-a tartozott az MDF-hez, a kereszténydemokratákkal együtt tették ki a képviselők 48 %-t. A Kisgazdapárttal együtt már megvolt a többség, 58 %, de abban az időben ők ráadásul nem voltak egységesek. A törvények elfogadásához a képviselők kétharmadának szavazatára volt szükség, így az ellenzék támogatása is kellett egy-egy törvény életbe lépéséhez. Tőlük függött, hogy mi emelkedik jogerőre és mi nem. Mivel a három pártnak együtt sem volt kétharmados többsége, kénytelen volt kompromisszumokat kötni.
Olyanok voltunk, mint a leves tetején a zsír, ami nem tud megkeményedni, mert alatta állandóan forr minden. Az ellenzék erős volt, és az MDF hatalmas árat fizetett azért, hogy kormányt alapíthasson. Az Antall-kormány idején volt néhány nagyon jó kezdeményezés, de nem tudtuk a rendszerváltást véghezvinni, mert nem volt meg a kétharmados többség. Ilyen esetekben soha nem az parancsol, akinek többsége van, hanem az, akinek a szavazatára szükség van egy javaslat elfogadásához. Ezért lettek felemásak az önkormányzatokra, az egyházi ingatlanokra, a kárpótlásra vonatkozó törvények. A kétharmados törvények felemásak lettek, mert az a kisebbség dirigált, aki a kormánypártokat a kétharmadhoz hiányzó szavazatokkal támogatta. Antall József a győzelem éjszakáján megmondta, hogy csak "kamikáze-kormányt" tud alakítani. A gyökeres változás eléréséhez egy-két évtizedes, nyugalmas kormányzásra lenne szükség.

Fekete Ágnes: A nyugodt kormányzás nem sikerült.

Kálmán Attila: Valóban nem, de ahhoz képest, amilyen ma a politikai közélet, a ’90-es évek elején kultúrált és normális volt. Sem a Parlamenten belül, sem kívül nem voltak jellemzőek az aljas támadások. Négy év után bekövetkezett a változás. Ha egy ló szájába tettek volna piros szegfűt, azt is megválasztották volna – mondogatták akkoriban. Meg kell mondanom, hogy a Horn-kormányt tisztelem azért, mert megkötötte a Vatikáni Szerződést, és a ’97-es törvénymódosítási csomag, ami az egyházakat ugyan nagyon visszavetette, mozgásterüket csökkentette, ahhoz képest, ami most van, még józannak nevezhető. Szó sincs arról, hogy mindennel egyetértettem volna, de azt kell mondanom, visszafogták magukat. A ’98-as választások után rendeződtek a körülmények, csökkentek az adósságok, soha annyi templom nem épült, annyi iskola nem jött rendbe, mint akkor.

Az emberek összekeverik a tényeket és a véleményeket. Rengeteg hazudozás, csúsztatás hangzik el ma és uralja a közéletet. Az emberekkel megpróbálják elhitetni, hogy mindkét oldal egyformán rossz, pedig ez nem igaz. Sajnos az az állítás sem igaz, hogy az egyik oldal rossz, a másik viszont abszolút jó. Mindkét oldalon vannak tisztességes és gazemberek, de nem egyenlő mértékben. Nem igaz az, hogy az egyik kutya, a másik eb. Az egyik farkaskutya, a másik puli. Nem azonos a kettő.

Azt mondják, hogy az egyháznak nem szabad politizálnia. Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni ennek az állításnak az igazságtartalmát, meg kell határoznunk a politika fogalmát. Az egyháznak kell a közügyekkel foglalkoznia, pártpolitikával azonban nem szabad foglalkoznia. Ha egy pap politikai párt tagja lesz, vagy egy politikai pártot preferál, megosztja a híveit. Az egyháznak nem jobbra, balra, előre vagy hátra kell tájékozódnia, hanem fölfelé. A pártok azonban mozognak, és nem biztos, hogy a frontemberekre kell koncentrálni, amikor arról döntünk, melyik pártot támogatjuk a bizalmunkkal. Célszerűbb arra figyelni, hogy kik állnak a pártok mögött, kik finanszírozzák őket, így többet megtudhatunk róluk. Egy gondolkodó, hívő embernek, aki felelősen gondolkodik, figyelnie kell. Nem a szájat, hanem a kezet kell figyelnie.
Azt kellene a magyar, református közvéleménnyel megértetni, hogy jelenleg a legfontosabb, hogy mindenki elmenjen szavazni.

Fekete Ágnes: Az emberek arra vágynak, hogy a tökéletes és tökéletlen harcában kiválasszák a tökéletest, és nehezen fogják fel, hogy a politika nem ez a hadszíntér. Nem szűzlányok köre – képletesen fogalmazva.

Kálmán Attila: Valaki azt mondta a múltkor, hogy nem lesz egyik napról a másikra kolbászból a kerítés. A bélben először a bélsár van, és csak azután töltik meg, miután kitisztították. Először rendet kell teremteni.
Az Antall-kormány idején a Kisgazdapárt és az MDF között dúlt egy belső harc, ami rengeteg energiát elvett, és elviselhetetlen volt, azért nem tudtunk előrelépni. Állandó belharcok folytak, és nem tudtunk nyugodtan gondolkodni, törvénykezni, mert állandóan a rágalmazások ellen kellett védekeznünk. Fontos lenne, hogy most végre nyugalom legyen, törvényes keretek alakuljanak ki. Az lenne a radikális, ha egy higgadt, nyugodt erő kapna többséget. Ezt kellene elérnünk, és ez csak akkor lehetséges, ha minden tisztességes, józanul gondolkodó, a köz érdekét szem előtt tartó ember részt vesz a választásokon.
Az az igazság, hogy a törvényeink annyira el vannak rontva, mert toldozták-foltozták őket, hogy szükség lenne új törvények megalkotására, hogy leválthassak ezeket az elhasznált, elrontott törvényeket. Hogy csak néhány példát említsek: az Alkotmány, a közoktatásról szóló törvény, melynek elkészítésében jómagam is részt vettem, és szinte minden hasonló jelentőségű törvény. A magyar törvényekkel jó szándékú, tisztességes emberek el tudnak boldogulni, szemben az amerikai törvényekkel, amelyek annyira precízek, hogy még a gazemberek sem tudják kijátszani őket. Jó törvények megalkotásához nyugodt kormányzati ciklusra van szükség.

Nagyon bízom abban, hogy az országunk eljutott arra a szintre, hogy ezt megértse, és minden ember jó lelkiismerete szerint szavaz majd. Nagyon bízom abban, hogy a Református Egyház is hozzájárul majd ahhoz, hogy a választás érvényes és minden szempontból eredményes legyen. A 24. órában vagyunk, lehet, hogy ez az utolsó lehetőségünk, hogy talpra álljunk, ezért óriási a felelősségünk. Van, akire csak egyetlen egy ember bízatott, ő érte felel. Van, akire egy család, egy gyülekezet, egy osztály vagy egy iskolát bízott az Isten. Minél nagyobb a lehetősége, annál nagyobb a felelőssége.

Fekete Ágnes: Nagyon sok csúsztatás hangzik el Magyarországon arról is, mit jelent értékek mentén politizálni. Állítsunk erre most egy példát, a vasárnapi munkát. Tőlünk nyugatabbra elképzelhetetlen az, hogy ennyi ember dolgozzon azon a napon, ami mindenkinek pihenőnapként jár. Az Európai Parlamentben több egyházzal közösen konferenciát tartottak az összes párt részvételével erről a kérdésről a napokban. Ha utánajárunk, magyar politikusok ezt a kérdést mégis csúsztatva, egyes pártok érdekeként mutatják be. Nem, ki kell mondanunk, nem pártérdekről, hanem mindenkinek az érdekéről van szó.
Frivaldszky Gáspárral, a Szabadvasárnap kampány magyar koordinátorával Vörös Virág beszélgetett.

Frivaldszky Gáspár: A skandináv országokban, amelyek híresek a szociális ellátási rendszerük miatt, elképzelhetetlen, hogy vasárnap nyitva tartson egy üzlet. Sajnálatos tény, hogy a legtöbb multinacionális cégnél annyira alacsony a bér, hogy a munkavállalók rákényszerülnek arra, hogy vasárnap is dolgozzanak. A vasárnapi pótlék egy bolti alkalmazottnál 1800 Ft, ennyit kap cserébe egy munkavállaló azért, mert nem lehet a családjával. A boltok vasárnapi nyitva tartása mellett érvként szoktak az emberek erre vonatkozó igényére hivatkozni, holott a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a heti kiskereskedelmi forgalom 4 %-a tehető vasárnapra csupán. A hipermarketekben persze a heti kereskedelmi forgalom 12 %-a tevődik vasárnapra, és valószínűleg emiatt alakult ki az a vélemény, hogy az emberek igénylik a boltok vasárnapi nyitva tartását. A kereskedelmi élet néhány szereplőjének érdeke csupán, hogy nyitva tartsanak az üzletek. Ezt az állítást igazából leszűkíthetjük egy piaci szereplőre is. Arra a multinacionális üzletláncra, amelynek fő profilja, hogy éjjel-nappal nyitva tart. Mindenki más kimondta már, hogy gazdaságilag nem éri meg nyitva tartania, de vásárlókat veszítene, ha zárva tartanak. Nemzetgazdasági szinten az egész társadalom számára veszteséges a vasárnapi nyitva tartás. Az Európai Parlamentben tartott legutóbbi konferencián azt tapasztaltuk, hogy pártállástól és világnézettől függetlenül az európai képviselőcsoportok Európa szociális vívmányaként ismerik el a vasárnap pihenőnap jellegét. Ez jócskán túlmutat a keresztyén hiten. Azt szeretnénk elérni, hogy csak azok dolgozzanak vasárnap, akinek a munkájára alapvető társadalmi igény kielégítése miatt van szükség. Különösen az újonnan csatlakozott 12 kelet-európai államban jellemző az, hogy a szolgáltatások a hét minden napján, a nap minden órájában igénybe vehetőek. Sokszor kényelmesebb lenne nekem is este 10 után intézni a bankügyeimet, de újra és újra tudatosítom magamban, hogy azért lehetséges számomra akkor intézni a pénzügyeimet, mert valaki dolgozik, azaz nincs otthon a családjával. Én dolgoztatom. Az a normális, ha az ember nappal dolgozik, éjszaka pedig alszik. Jó lenne ehhez a természetes ritmushoz visszatérni.

Vörös Virág: Tehát soha nem hívja fel a bankot este 10 órakor?

Frivaldszky Gáspár: Nem, és vásárolni sem megyek vasárnap, pedig sokszor komoly áldozattal jár ennek a kivitelezése. Akkor sem vásárolunk, ha a kenyerünk fogyott el. Én így nőttem fel. A szüleim sem vásároltak soha vasárnap, mert nem akartak másokat dolgoztatni ezen a napon. Végletesen fogalmazva mondhatjuk, hogy a vasárnapi munkavégzés miatt bizonyos családok nem jönnek létre, illetve széthullnak. A fiataloknak nincs idejük és energiájuk arra, hogy társadalmi kapcsolataikat ápolják, illetve új ismeretségeket kössenek. Gátat kell szabnunk ezeknek a tendenciáknak. A törvényhozó van abban a pozícióban, hogy ezt megtehesse.

A Szabadvasárnap kampány 2007-ben indult el Magyarországon a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete közreműködésével. Elindult egy honlap, melynek elérhetősége: www.szabadvasarnap.hu. Több bolt, illetve üzletlánc adott ki sajtónyilatkozatot a kampány során, és biztosította támogatásáról kezdeményezésünket. Több, mint tízezer ember írta alá a petíciónkat.

Egy másik kezdeményezésről is beszámolhatok. Két európai parlamenti képviselő indítványozására tartották meg a múlt héten Brüsszelben azt a konferenciát, amelyen 72 szervezet vett részt, és határozta el, hogy európai méretű aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy egymillió európai polgár közösen kezdeményezze az Európai Parlamentnél erre vonatkozó jogszabály megalkotását. Elképzelhető, hogy a szabad vasárnapot ajánlásként beemelik az európai szintű jogszabályok közé, és ez egy komoly előrelépés lenne.

Vörös Virág: Magyarországon hogyan áll most az ügy?

Frivaldszky Gáspár: A Szabadvasárnap Chartát megszerkesztő három szervezet az Alkotmánybíróságot indítványban arra kérte, vizsgálja meg a Munka Törvénykönyvének vasárnapi munkavégzést lehetővé tevő paragrafusait, és állapítsa meg, hogy azok alkotmányellenesek-e. Ha az Alkotmánybíróság napirendre tűzi a kérdést, és igazat ad az indítvány beterjesztőinek, hatályon kívül helyezi az alkotmányellenes rendelkezéseket, és a jogszabályalkotót új jogszabály megalkotására kötelezheti. A kereskedelmi törvény szabad kezet ad a tulajdonosoknak a nyitva tartás kérdésében. Számítunk arra, hogy a választások után ebben az ügyben előrelépés történik, és az említett törvények idevonatkozó rendelkezéseit az Országgyűlés a közeljövőben módosítja.

Vörös Virág: Aki hallja ezt a beszélgetést, és tetszik neki a kezdeményezés, hogyan támogathatja, mit tehet az ügy érdekében?

Frivaldszky Gáspár: Csatlakozhat a Chartához aláírásával a szabadvasarnap.hu internetes oldalon. A legfontosabb azonban nem ez, hanem az, hogy saját életvitelünket úgy alakítsuk, hogy másokat szükségtelenül ne kényszerítsünk munkavégzésre. Nagy Konstantin óta, azaz 1700 éve bevett gyakorlat Európában, hogy vasárnap az emberek megpihennek. Ez Európa egyik igen komoly szociális vívmánya, amire mindannyiunknak szüksége van.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Özvegyek számára rendeznek csendesnapot április 10-én, 9 órától Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatt, a pasaréti gyülekezetben.

Kamasz gyermekek szülei és nevelői számára szervez csendesnapot a fasori református gyülekezet kamaszaink útkeresése: velünk vagy nélkülünk? címmel április 10-én, 10 órától.

Áldás-üzenetek címmel tart előadást Pálhegyi Ferenc április 12-án, 18 órától Budapesten, a Ráday u. 28. szám alatt.

A Protestáns Tavasz keretében Kié is az Ószövetséggel címmel beszélget Balog Zoltán Köves Slomó rabbival, Jutta Hausmann és Szűcs Ferenc teológiai profeszorokkal április 13-án, 18 órától Budapesten, a Hold u. 18-20. szám alatt.

Fekete Ágnes: Most egy istentiszteletre látogatunk el. Húsvét vasárnap hangzott el Budapesten, a pasaréti református gyülekezetben Cseri Kálmán igehirdetése. Lukács evangéliumából az angyalok szavát olvasta fel:

Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, feltámadt.(Lk 24:5-6)

Cseri Kálmán: Az, hogy Jézus sírja üres volt, még nem bizonyítja azt, hogy feltámadt. Előfordulhatott volna az is, amitől ellenségei féltek, hogy ellopták a holttestét.

De ha ez nem bizonyítja Jézus feltámadását, mi alapján hisszük mégis? A szemtanúk bizonyságtétele alapján. Már aznap megjelent az asszonyoknak, majd Péternek, később pedig órákon keresztül együtt gyalogolt az Emmausba tartó két férfival. Majd megjelent a tanítványoknak, de Tamás akkor nem volt közöttük, ezért egy hét múlva Tamás kedvéért újra megjelent a tizenegynek.

Különös, hogy sokszor azt, amit az ókori történetírók évszázadokkal korábbi eseményekről leírtak, minden további nélkül elfogadjuk, és a vizsgán azzal a bizonyossággal beszélünk róluk, mintha mi magunk is ott lettünk volna. Abban, amit a szemtanúk az események megtörténte után leírtak, gyakran kételkedünk. Miért hiszünk jobban Thuküdidésznek, aki Krisztus előtt négyszáz évvel írt le olyan eseményeket, amelyekről ő is csak úgy hallott, és miért nem hiszünk Máténak és Jánosnak, akik ott voltak, és látták, hogy mi történt, és hamar írásba is foglalták? Szeretném arra kérni a kételkedőket, hogy ha becsületesek, akkor legalább ezen gondolkodjanak el!

De nem csak a szemtanúk bizonyságtétele bátorít bennünket annak a komolyan vételére, hogy Jézus feltámadt, hanem az is, hogy akik találkoztak a Feltámadottal, azoknak az élete megváltozott. A két emmausi tanítvány búval bélelten, lógó orral, tele kétségbeeséssel, csüggedéssel, letargiába zuhanva ballag haza, semmi másról nem tudnak beszélni csak arról, hogy milyen szörnyűség történt az előző napokban, és ugyanez a két ember néhány óra múlva mondanivalóval telten tér vissza Jeruzsálembe, hogy elvigye az örömhírt a tanítványoknak: Jézus feltámadott és él!

Egy világhírű evangélista jegyezte fel, hogy egyszer, amikor Londonban evangelizált, és valaki az evangelizáció alatt megkérdezte tőle, honnan tudja, hogy Jézus feltámadt és él, egy ember felállt a sokaságból, és a következőket mondta. "Én gépész vagyok, és egy nagy gép gőznyomását kell állandóan ellenőriznem. A gőzt ugyan nem látom, de egy műszeren leolvashatom, hogy mi a helyzet. Jézust sem én, sem ti nem látjátok, de én – mint egy műszer – bizonysága vagyok annak, hogy él." Elmondta, hogy korábban alkoholista volt, tönkretette a családját és önmagát is, aztán találkozott az élő Krisztussal, aki beleszólt az életébe, megszabadította a szenvedélytől, és azóta egészen másként gondolkodik. Ezt csak egy élő személy tudja végrehajtani – mondta ő.
Én is így ismertem meg az élő Urat: egyszer egy ismeretlen igehirdetőt hallgatva azt mondtam, hogy azokat, amiket mond, csak én tudhatom magamról. Aki most beszél, az nem az a fiatalember, hanem igaz, amit mond, az élő Jézus Krisztus szól, aki ismer engem. Ő leplezett le, és Ő kínálja a megoldást is. Amikor kipróbáltam, hogy működik-e az a megoldás, megfordult az életem. Azóta bizonyos vagyok abban, hogy Jézus él. Láthatatlan, de az életünkben nagyon valóságosan jelenlévő, élő személlyel van közösségünk. Nem gazdátlanul őgyelgek az élet országútján, nem vagyok kiszolgáltatva senkinek és semminek, még önmagamnak sem. Van Valaki, Akit mindig ugyanott és ugyanúgy megtalálhatok, és a felelősségemnek is ez a forrása.

Azt is jelenti a Vele való közösség, hogy folyamatos beszélő viszonyban vagyok az élő Úrral. Bármikor bárhol megszólíthatom imádságban, és Ő életjeleket ad magáról. Bizonyos lehetek abban, hogy nem a levegőbe száll el, amit mondtam, hanem eljut Hozzá. Ha valaki félelmekkel tele jön el, még ha senki sem tudja is, hogy mi van a szívében, megváltozhat az, ami benne volt.

Gyakran kértem tanácsot a szüleimtől, amíg éltek. Mióta elhunytak, nem tudnak tanácsot adni. Ha Jézus halott lenne, ezeket a segítségeket nem tudná megadni azoknak, akik Tőle ezt várják.

Az a bizonyosság, hogy Jézus feltámadt és él, azt is jelenti, hogy soha nem vagyok egyedül. Akkor sem, ha éppen az csapott be, akiben megbíztam. Akkor sem, ha éppen az halt meg, aki hozzám a legközelebb állt. Akkor sem, amikor börtönbe került valaki. Börtönt megjárt lelkésztestvéreim közül többen is elmondták, hogy a magánzárkában is az élő Jézus Krisztussal voltak összezárva, így abból, amibe mások beleőrültek, ők lelkileg felüdülve kerültek ki. Ott van velünk a műtőasztalon is, és Ő lesz egyedül velünk halálunk óráján. Azt senki más nem oszthatja meg velünk. Utána is velünk lesz, mindörökké.

Aki hiszi, hogy Jézus feltámadott és él, egészen másként gyászol, és másként készül a saját halálára is, mint e nélkül a hit nélkül. Egyik otthonából hazamegy a másikba, az ideiglenesből a véglegesbe. A lepedők ott maradhatnak a sírban, egyházi szokások, hagyományok avíttá válhatnak, az egyház épületeit lehet államosítani, intézményeit szétverni, de a szentek közössége, a Krisztusban hívők nagy családja túlél mindent.

Végül az, hogy Jézus valóban feltámadt és él, azt is jelenti, hogy lehet Vele találkozni. Mindenkihez közeledik. Bárki őszintén elmondhatja: "Jézus! Nem tudom, hogy létezel-e, de ha létezel, mutasd meg Magad nekem! Szeretnélek megismerni, és ha lehet, Veled járni, Veled élni, Veled halni."

Úr Jézus Krisztus! Dicsőítünk Téged, mert nem múzeumokban, temetőben, történelemkönyvek lapjain, nem is az emlékeinkben kell keresnünk Téged. Bocsásd meg, hogy sokszor mégis a holtak között keressük az élőt! Gyógyíts ki minket ebből a tévedésből, és szabadíts meg ebből a hitetlenségből! Ámen