2010-08-18

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Ha belegondolok abba, hogy én 14 évesen, amikor a család rendje szerint konfirmálni mentem, és a református egyház felnőtt tagjává, és megnézem a mai konfirmálókat, megdöbbentően nagy különbséget látok. Talán egyetlenkorosztály sincs, akikkel annyira nehéz a kapcsolatteremtés ma, mint a tizenévesek. Számos családban tapasztalom, hogy a legjobb szándék mellett is 13 év körül elvesztik a szülők a fonalat, és nem tudnak többé gyermekükkel igazán beszélgetni. Ezekre a kérdésekre igyekeznek válaszokat, kiutakat keresni egy konferencián, amelyet Berekfürdőn rendeznek meg Konfiplusz néven augusztus 22-től. Két szervezővel beszélgettem: Szászi Andreával a Református Pedagógiai Intézet részéről, és Siba Balázzsal az Ifjúsági Iroda részéről.
Siba Balázs: Van-e helye a tizenéveseknek az egyházban? Itthon érzik-e magukat vagy nem? Ezek miatt gondoltunk arra, hogy tervezzünk egy konferenciát és ehhez kapcsolódva tanulmánykötetet, különböző kiadványokat, fórumokat és beszélgetéseket minél szélesebb körben.

Szászi Andrea: Azzal mindnyájan szembesülünk lelkészek, ifjúsági vezetők, vallástanárok, hogy sokszor nem olyan egyszerű ma a fiatalokat megszólítani, és ugyanazokkal a kihívásokkal küzdünk. Ez a konferencia lehetőséget teremt arra, hogy új dolgokról tanuljunk, és egymást is támogatni tudjuk.
Fekete Ágnes: Akkor elsősorban vezetőket várnak?
Szászi Andrea: Igen. Lelkészek, ifjúsági vezetők, vallástanárok jönnek.
Fekete Ágnes: Mi lesz a program?
Szászi Andrea: Minden reggel egy közös nagy előadással kezdünk. A központi téma mindig a tinédzserek világa. Szóba kerül a táborszervezés, hogy hogyan lehet úgy tábort szervezni, hogy a fiatalok is ott vannak és hogyan lehet csak a fiatalokat táboroztatni? Mit jelent a fiataloknak a divatirányzat? Hogyan lehet lelkigondozni a konfirmandusokat? Mit jelent számukra az internet?
Siba Balázs: Két rádiós lesz velünk a konferencián és mind a harminc előadóval készítenek interjút. Egyrészt feltesszük a konfipluszreformátus.reformatus.hu honlapra másrészt szeretnénk kiadni egy dvd-t többszáz példányban, és szeretnénk eljuttatni lelkészeknek és helyi vezetőknek „étvágygerjesztőként”. Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről és Kárpátaljáról több mint harminc ifjúsági vezető lelkész vesz részt ezen a konferencián.

Fekete Ágnes: Mint lelkész, hogy látod a tinédzserek dolgát?
Siba Balázs: Édesapám jut eszembe, aki azt mondta, „fiam, a fiatalabb generációnak sokkal nehezebb dolga van, mint nekünk annakidején”. Mert igaz ugyan, hogy a régi rendszer sok minden olyat hozott, ami a szabadságot korlátozta, mégis kiszámíthatóbb volt az élet. Most meg kell küzdeni a szabadság látszatával. Azt hiszi az ember, hogy mindent elérhet, mert ezt sugározza felé a média, hogy a lehetőségeknek korlátlan a tárháza. A valóságban ez teherként nehezedik az emberre. Ha úgy nézem, milyen jó, hogy hatvan féle fogkrém közül választhatok, mennyi lehetőség van még ebben az egy dologban is. De ez mégiscsak nehéz. Millió impulzus ér minket, millió lehetőség, és akkor merre menjek? Mit válasszak? Ha magamra vagyok hagyva és rám nehezedik ez a felelősség, akkor nem is olyan szép, új világ.
Fekete Ágnes: Meg aztán a gyereknek még nincs annyi a tarsolyában, hogy tudjon jól dönteni. Sorozatosan úgy kell döntenie, hogy nincs mi alapján döntenie.
Siba Balázs: Ezért vagyunk, hogy irányt mutassunk. Most nem nagy szavakra gondolok, hanem konkrét emberekre, konkrét életpéldákra, hiteles emberekre.

Tegnap néztem a televíziót, volt benne egy katolikus pap, akiről egy fiatal felvételt készített, ahogy a pap reverendában gördeszkázik. Most sztár lett ebből a papból és a fiatalok küldik az sms-eket, e-mail-eket, hogy milyen „jófej” ember, milyen életközeli és megszólítható. De nemcsak erről van szó, hogy az ember „jófej” legyen, hanem megszólítható és jelenlévő.
Fekete Ágnes: Amikor ezt mondtad, nekem az első volt az első benyomásom, hogy az egyháznak nem ez a feladata, hogy gördeszkázzon.
Siba Balázs: A fiatalok igénye, hogy legyen olyan ember, aki közel van hozzájuk és az ő világukban mozog. Ez egy nagyon jogos igény. Hiába beszélünk olyasmikről, amiket ők nem értenek, nem tudnak kódolni. Ez fontos, de ugyanolyan lényeges megtalálni azt is, ami nekünk fontos, hogy elmondjuk.
Fekete Ágnes: Ezt a két végletet látom magam előtt. Mindenképp jópofának lenni, mindenképp mainak lenni és odamenni ahol a többiek vannak. A másik pedig, hogy valahol egy szent ájtatosságban élünk és nem is értik az emberek, hogy mit csinálunk.

Siba Balázs: Az ifjúsági világban, ha körbenézünk, nem olyan egyszerű megtalálni a fiatalokat. Sokszor gondolkodunk projektekben, hogy akkor „erre az egy, két, három vagy négy napra gyere és önkénteskedj!”, majd ezzel az élménnyel fogunk téged elérni és megszólítani. Látszik az, hogy igen ezt a nyelvet értik, de ez nem egy hosszútávú elköteleződés. Lehet, hogy nem kell valami nagyon nagy dologban gondolkodnunk, viszont a kisközösségeinket érdemes megtölteni emberi szóval és tartalommal. A múlthéten volt a Csillagpont fesztiválnak egy megbeszélése. Tíz éve volt az első Csillagpont. Nagyon fontos pont jött elő a közösség. Amivel mi a fesztiválok világában mást tudunk adni az az, hogy egy imádkozó háttér, egy lelkileg töltött csapat van ott. Arca van az egyháznak, a másik emberben. A múlt héten kezembe került a finn egyház éves jelentése. Nagyon tanulságos volt. Megdöbbentő, hogy a finnek az összes bevételük harminc százalékát a gyermek és ifjúsági munkára szánják. Ott például a konfirmáció, divat. A finn fiatalok 90-95%-a megy konfirmációs táborba, mert az ott jó, „menő” dolog. Részt vettem egy konfirmációról szóló nemzetközi konferencián és az jött át, hogy ez egy sikertörtének, félmillió fiatalt ér el ebben a hét országban a protestantizmus évente és nem is beszéltünk még egész Európáról. Ez egy nagyon komoly lehetőség és van, ahol működik.
Megkérdezték, nem csak azt a tizenkilencezer konfirmadust, a kikkel a felmérést végezték, hanem több száz pedagógust és szülőket is, hogy van-e a konfirmáció utáni program a gyülekezetben, ami a fiataloknak szól? Voltak olyan országok, például Dánia, ahol alig volt valami, de Finnországban, Norvégiában elég sok minden. Megkérdezték a fiatalokat, hogy szívesen maradnának-e a gyülekezetben bármit csinálni? Ahol van program, ott szívesen maradnak a fiatalok is. Ahol nincs program, ott ne várjuk, hogy a fiatalok ne „kikonfirmáljanak” az egyházból. Nagy tanulság, hogy ha van valami, amivel meg akarjuk szólítani az embereket, akkor nagyobb eséllyel maradnak, mintha csak elvárásaink vannak feléjük. Nagy kedvencem a finn modell, ezért még erről beszélek. Majdnem száz éve kezdtek nyári táborokat szervezni és nagy energiát szán az egyház a nyári táboraira. A fiatalok több mint kilencven százaléka megy táborokba. Sőt már a nem vallásosaknak is elkezdtek konfirmációs helyettesítő táborokat tartani. Érdemes végiggondolnunk, hogy a mi konfirmációs oktatásunkban hol van a helye a táboroknak?
Fekete Ágnes: Mi az ereje ezeknek a táboroknak? Miért ilyen népszerűek?
Siba Balázs: Kicsit hasonlít a cserkészetre, elvonulós és nagyon megszervezett. Ki van dolgozva az egész program. De Magyarországon is vannak ilyen kezdeményezések. A Konfi+ konferencia arra tesz kísérletet, hogy próbál publikussá tenni minél több ötletet. Nekem például nagyon tetszik a Debreceni Nagytemplom gyakorlata, ahol a konfirmandusok mellé patrónust választanak. Egy évig van egy pótkeresztszülő, aki figyelemmel kíséri a fiatalt. Az igényeihez képest foglalkozik vele, ha kell, németből korrepetálja, moziba megy vele vagy meglátogatja a családját. Foglalkozik vele, odaszánja az idejét erre a fiatalra. Vannak olyan kezdeményezések Magyarországon, ahol a kisgyülekezetek összefognak. Ahol csak pár fiatal van, a konfirmációig még ott vannak, de utána már nincs is ifi. Ezeknek a fiataloknak regionális összejöveteleket tartanak, ahol havonta egyszer 4-5 gyülekezet összefog és akkor már többen vannak, igazi közösségi élményt adó ifi jön össze. S aztán a köztes időkben kisebb létszámban is megmaradnak a fiatalok, de megvan az az élmény, hogy voltunk sokan is.
Fekete Ágnes: Miért nehéz a tinédzsereket megszólítani? Mi a nehézsége ennek?

Siba Balázs: Ez attól függ. Az egyházban megvannak azok a társadalmi rétegek, akikhez mi szólni szoktunk és vannak, akikkel nem szoktunk mit kezdeni.
Fekete Ágnes: Talán a társadalmi szeletelődés az egyik oka, hogy szétszakadnak.
Siba Balázs: Eleve a társadalmunkban a közösséghez való tartozás elég nagy hátránnyal küzd. Sokat hivatkoznak az elmúlt rendszerre, ami igen nagy rombolást végzett ebben a tekintetben, amikor megszüntettek, minden féle civil egyesületet és ifjúsági szervezetet is. Ennek máig vannak hatásai. A fiatalok több mint 80%-a semmilyen közösséghez nem tartozik. Akik egyáltalán tartoznak valahová, azoknak több mint a fele sportegyesülethez tartozik és utána jönnek az egyházak 40%-ban, azon fiatalok, akik egyáltalán megszólíthatók arra, hogy tegyenek valamit a családjukért és egy kicsit azon kívül is. Az egyház nagyon komoly szereplő lehet. De mi van azzal a nyolcvan- kilencven százalékkal, akit aztán senki nem tud megszólítani. Rohamosan változik a fiatalok világa, minden társadalmi osztály változik, de a fiatalok leginkább. Nyolc éve még mobiltelefon sem nagyon volt, ma már nem is tudnánk ezek nélkül élni. Az internet és a legújabb közösségi portálok, vannak fiatalok, akik itt találnak és itt teremtenek közösséget. A konferencián ezzel is próbálunk egy kicsit foglalkozni.
Fekete Ágnes: Ugyanakkor azt is lehet tapasztalni, hogy az elmagányosodó emberek, a semmilyen csoporthoz nem tartozó fiatalok is irtózatosan vágynak a közösségre.
Siba Balázs: Itt fel kell tennünk a kérdést, hogy erről most ki tehet? Itt az egész egyháznak kellene vezetőknek, zsinatnak, lelkészeknek végiggondolni, hogy mit is akarunk? Merre megyünk?
Fekete Ágnes: Nem mindig a megfelelő emberek vannak a megfelelő helyen.
Siba Balázs: Több, mint öt éve képzünk ifjúsági vezetőket. Az egyházunkban az ifiket 80-90%-ban a lelkészek tartják. Ha ebben tudnánk előrelépni, hogy akinek nincs adottsága arra, hogy ezt a korosztályt meg tudja szólítani, akkor hívjon segítséget vagy engedjen oda olyan valakit, aki jól tudja ezt végezni. Valószínűleg megtalálva a megfelelő embereket, lehetne ezt jobban is csinálni.
Zene
Egy másik konferenciáról, illetve képzésről is beszámoltunk már, amely Sárospatakon volt a napokban Crescendo néven. Művészeket oktattak, illetve igyekeztek a keresztyén hit és a művészetek kapcsolatát megtalálni. Több, mint 20 országból érkeztek főleg tanulni vágyó zenészek. Ennek az akadémiának az egyik ötletadója Timothy Bentch volt, aki 12 évig élt Magyarországon élt, most ismét idelátogatott, mint tanár. Vörös Virág beszélgetett vele.

Timothy Bentch: Kezdetben nálam nem volt világos, hogy melyik irányba kell mennem? Elsősorban énekes voltam. Nagyon komolyan tanultam és egy híres zeneiskolát végeztem Amerikában. De azt éreztem, hogy valami hiányzott az életemből. Úgy éreztem, hogy száraz volt a lelkem. Nagyon vágytam rá, hogy jobban megismerhessem Istent, ezért jelentkeztem bibliaiskolába, Angliában, és ott tanultam egy félévet. Abban az időszakban fedeztem föl, hogy nemcsak énekelni tudok, hanem mást is tudok csinálni. Korábban az éneklés volt a mindenem. Később úgy éreztem Isten elhívását, hogy mindkettőt csinálnom kell Magyarországon. Operaénekesként jöttem ide, s azt hittem, hogy az éneklésen keresztül lehetőségem lesz beszélgetni az emberekkel Istenről és hirdethetem az evangéliumot. Először a nyelvet kellett megtanulni, ami nagyon-nagyon nehéz, de hála Istennek sikerült valamennyire megtanulnom. Nagyon szép karrierem volt. Nagyszerű lehetőségeket kaptam az éneklésben. Kapcsolatba kerültem olyan emberekkel, akiknek fontos volt a hit és a művészet kapcsolata. Például Dudás Eszter és Dominkó István, Dér András színházrendező és Visky András író. Együtt kezdtük felfedezni, hogy hogyan tudjuk a művészetünkkel Istent szolgálni és hogyan tudunk segíteni a többi embernek, hogy Istenhez közelebb kerüljenek. A művészek segíteni tudnak abban, hogy megtapasztalhassuk Isten nagyságát. Egész életemben az a fontos, hogy Isten közelségét egyre jobban megtapasztalhassam. Voltak olyan időszakok az életemben, amikor más dolgokat tartottam fontosabbnak. Volt, amikor az éneklés volt a bálványom, csak azt akartam csinálni és nem volt időm Istenre. De rájöttem, hogy nem tudok úgy élni.

Vörös Virág: Honnan jött az ötlet, hogy Magyarországra gyere misszionáriusként? Miért pont Magyarországra?
Timothy Bentch: Mindig kíváncsi voltam a kommunista világra. Nem tudom miért, de tizennyolc éves koromban azt gondoltam, hogy operaénekes leszek és elmegyek talán Oroszországba és ott éneklés után éjfélkor adok valakinek egy Bibliát. Ilyeneket gondoltam, de nem tudtam, hogy mit jelent misszionáriusnak lenni. Aztán ezt szépen elfelejtettem. Később lehetőségem nyílt arra, hogy prédikáljak és tanítsak a Bibliáról. Akkor tűz égett a szívemben és azt éreztem, hogy ezt kell tennem. De akkor mi lesz az énekléssel? Nem tudtam mi legyen? Olyan volt, mintha két ember lett volna bennem. Ha például délelőtt volt egy operapróbám, akkor azt éreztem, hogy nekem tényleg ezt kell csinálnom minden erőmmel, ez az életem. Én énekes vagyok! Este elmentem egy templomba prédikálni és ugyanez az érzés volt bennem. Éreztem, hogy Isten velem volt és nekem lelkésznek kell lennem és nem énekesnek! Nem tudtam, hogyan lehetne a kettőt összevonni. Beszéltem a lelkészemmel és tőle kértem tanácsot. Ő azt mondta, Timothy Isten fog elhívni és elküldeni valahová téged és ez a kettő össze fog jönni teljes harmóniában. Csodálkoztam, hogy lehetséges lenne ez? Egyszer imádkoztam és a szívemben hallottam, hogy „Timothy, emlékszel még a régi álmodra, hogy misszionárius szeretnél lenni?” „Igen, emlékszem.” „Hamarosan meg is lesz!” ”De hogyan? És mit kell tennem?” „Én csinálok mindent, csak ne szégyelld az álmodat! Kezdj beszélni az álmodról!” Attól a pillanattól kezdve, ha valaki a terveimről kérdezett azt mondtam, hogy én operamisszionárius leszek valahol Kelet-Európában. Mondtam, hogy én „éneklő evangélista” leszek. Az emberek mosolyogtak azon, amit mondtam, de én bíztam benne, hogy megvalósul. Egyik nap csöngött a telefon és azt mondták, hogy valaki szeretne meghívni egy szakrális koncertre az Állami zenekarral egy palotában. Nem voltam híres énekes, de valaki emlékezett rá, hogy hívő vagyok és nekik erre volt szükségük. Nemsokára ott voltam Pétervárott és énekeltem a Pétervári Állami Kamarazenekarral. Gyönyörű koncert volt a palotában. Egy amerikai dalt énekeltem. Az a címe, hogy Give me Jesus, add nekem Jézust! Egy könnyű kis népi spirituálé. Az emberek utána könnyes szemmel jöttek oda hozzám, annyira meghatotta őket. Akkor én úgy éreztem, hogy valahol ezen a területen kell lennem, mert ilyen reakció nincs Amerikában. Oroszországban egy nagy, Isten iránti éhséget éreztem. Azután, azt éreztem, hogy Magyarországra kell mennem. Tudtam, hogy Bartók és Kodály innen származnak és nagyon gazdag kulturális világ van. Ezekután vettem egy repülőjegyet és megérkeztem. Nem ismertem senkit, ami kezdetben nehéz volt. De nagyon nagy áldást kaptam itt Magyarországon. Itt volt a helyem! Fiatal voltam és nagyon jó volt.
Vörös Virág: Hogy ment Magyarországon ez a missziózás? A Magyar Operaházban énekeltél és közben bizonyságot tettél?
Timothy Bentch: Megmondom őszintén, nehéz volt kitalálni, hogy mit és hogyan kell csinálni? Nagyon sokat tanultam a magyar hívőktől. Visky András, író nagyon sokat segített. Sokszor mondta: Timothy, ez nagyon amerikai, amit csinálsz. Kezdetben nagyon nehéz volt, de nagyon sokat tanultam tőle.
Vörös Virág: Tudnál példát mondani egy ilyen helyzetre?
Timothy Bentch: Az első évben szerveztünk egy konferenciát hívő művészeknek. Hatvan ember volt tizenkét országból. Amikor a szervezők összeültek, akkor mondtam, hogy csináljunk egy kiscsoportot arról, hogy hogyan lehet evangelizálni? Azt válaszolták, hogy „Ezt hogy gondolod? Ez nem magyar! Ez nem tartozik a magyar kultúrába.” Meg kellett tanulnom, hogy nem tanítani kell nekem, hanem részt venni a folyamatban, amit Isten elkezdett. Csak be kell lépnem az Isten munkájába és jobban kell bízni Benne, mert Ő tudja, hogy mit kell tenni. Minden előadás előtt imádkoztam, hogy Isten szeretetét tudjam sugározni. Sok gyülekezetben prédikáltam is. Pesten, 2000-ben csináltunk két nagy szakrális fesztivált, ami nagyon eredményes volt. Felkértük akkor Visky Andrást, hogy írjon egy színdarabot nekünk és a Thália színházban előadtuk a Júlia című darabot, ami három éven át teltházzal ment folyamatosan és most Amerikában turnézik. Több mint háromszáz előadás volt ezzel a színdarabbal.

Négy évvel ezelőtt visszamentem Amerikába, mert már nem volt rám szükség itt. Eljutottam arra a pontra, hogy egyre többet utaztam, nagyon sokat szerepeltem Nyugat-Európában és nagyon sokszor távol voltam a családomtól. Nem akarom, hogy az én gyerekeim az édesapjuk nélkül nőjenek fel. Ezért a feleségemmel eldöntöttük, hogy a családnak kell az első helyre kerülnie Isten után. Nem szabad állandóan úton lenni. Szerettem volna a feleségemmel is többet lenni. Úgy érzem, most helyes úton vagyunk. Szeretek tanítani is. Itt a kurzuson kiváló tenor tanítványom van. Van egy nagy református teológia, a Princeton New Jersey-ben. Közel van hozzánk, és amikor tudok, akkor odajárok. Lassan szeretnék diplomát kapni! Nem tudom ez mikor lesz, mert nem tudok teljes időben tanulni.
Vörös Virág: Hány évet éltél összesen Magyarországon?
Timothy Bentch: Tizenkét évet.
Vörös Virág: Visszajársz még Magyarországra a Nyári Akadémián kívül is?
Timothy Bentch: Minden évben körülbelül négy-öt alkalommal jövök vissza énekelni. Bízom benne, hogy ez továbbra is így marad!

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Istennek elkötelezve, egymást segítő közösségben a betegekért címmel tartja XIV. Országos konferenciáját a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága augusztus 27-29-ig, Gödöllőn a Szent István Egyetemen.

Presbiteri konferenciára várják az érdeklődőket augusztus 22-én, vasárnap 15 órakor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Trizs község református gyülekezetébe.

A Kálvin emlékévek keretében kiállítást rendeznek és utcát neveznek el Kálvinról Lábatlanban augusztus 22-én, vasárnap. Délután négy órakor ünnepi istentiszteleten vehetnek részt és egy Kálvinról szóló előadást is meghallgathatnak az érdeklődők.

Reneszánsztól a Barokkig és Európától Pannóniáig címmel rendeznek koncertet a Miskolctapolcai Református Templomban augusztus 21-én, szombaton este hat órakor.

A Zempléni Fesztivál záróhangversenyére augusztus 21-én, szombaton este 8 órakor kerül sor a sárospataki református templomban. Közreműködik a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Váradi István gordonkaművész.

A Hétrétország Fesztivál rendezésében kamarazenei ősbemutató lesz a szentgyörgyvölgyi református templomban, augusztus 20-án, pénteken 15 órakor.

Ünnepi hangverseny lesz a Cantores ad Nives kórus és Pörneki Anikó énekművész közreműködésével augusztus 19-én, csütörtök este 8 órától a balatonszárszói református templomban.

„Női méltóság – emberi méltóság. A teológia és az antropológia összefüggései sajátos kelet-közép-európai nézőpontból” címmel rendeznek konferenciát augusztus 26. és 29. között az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, Budapesten a Rózsavölgyi köz 3. szám alatt.

Fekete Ágnes:Hallgassuk meg Isten szavát János apostol első levele negyedik részéből.

„Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem, hogy Ő szeretett minket és elküldte az ő fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (I.János 4:10.)

Nemrég egy esküvőn jártam. Mielőtt elindultam, otthon éppen kiderült, hogy valamit nagyon félreértettünk legnagyobb gyerekünk sporttáborával kapcsolatban, és már rég ott kellene lennie. Dúltam-fúltam magamban. Hogy senki nem képes azt a papírt megnézni, és telefonálni… kerestem, hogy ki a hibás. Miközben haladtunk az esküvőre, azon gondolkodtam magamban, hogyan juthatna el a lehető legegyszerűbben abba a dél-magyarországi városkába. Aztán megérkeztünk. Gyönyörű ifjú pár, csodálatos beszédek a szeretetről. És valóban minden olyan hitelesen szép volt. Arra gondoltam, de jó lenne, ha ez igaz is volna… Eljátszottam ott a templomban azzal a gondolattal, hogyha most mindenkinek a lelkiismerete megszólalna. Ha minden itt ülő elkezdene beszélni arról, hogy éppen hogyan veszekedtek idejövet… Ha kiderülne, hogy mindenki ilyen szép szavakkal indult útnak az életbe, de ezek füstté váltak, akkor most nagyon zavarba jönnénk.
Vajon miért lesz délibáb a szeretet az életben? Miért van az, hogy mindenki tudja, mi lenne a helyes út, mégsem jár rajta? Én magam is tudtam, hogy most nem kellene idegeskedni, és nem kellene ekkora ügyet csinálni az egészből, mert úgyis megoldódik minden a végén. Mégsem voltam erre képes, hanem önmagamat állítottam az események középpontjába, és azt mondtam, vagyok én és a többiek. Ez a mérleg két serpenyője. Most kibillent a mérleg, és tessék visszabillenteni! „Tessék úgy működni az életben, hogy az nekem is jó legyen és mindenkinek jó legyen!” Az ember az ilyen szélsőséges helyzetekben gyakran egy egyességnek látja a világot. Mindenki beleteszi a magáét, és akkor jó lesz. Sajnos azonban a világ egyáltalán nem lesz jó, sőt egyre jobban eltávolodunk nemcsak a szeretettől és a békétől, de még az egyesség esélyétől is. Isten azt mutatta meg nekünk, hogy nem ez a járható út. Ha szeretnénk, hogy a szeretetből ne csupán délibáb legyen az életünkben, akkor el kell dobnunk a bennünk működő mérleget. Nincs hasonlítgatás. Nem létezik ez az én és a világ felállás. Jézus Krisztus úgy szeretett minket, hogy eljött ebbe a világba. Mi szeretnénk, ha Isten helyreállítaná a rendet. Végre valaki elkiáltaná magát, ahogyan Pomádé meséjében: Emberek! Ez az igazság! De soha nem ez történik, csak a lelkünk háborog, és egyre nagyobb a kuszaság. Isten azt mondta: a rendteremtésnek ez az igazságosság mentén való elgondolása csődöt mondott. Most egy út van: Krisztus belehelyezkedett a rendetlenségbe. Belekerült a gonoszságba, hagyta, hogy mint a sötétség a fényt, úgy szívja magába, és változtassa át. Nincs mérleg, nincs két serpenyő, egy világ van, és annak minden fertőjében benne van, mert eggyé lett vele. Így változik meg a világ. Ebben az egységben születik meg a szeretet. Ha egyszerűen rácsodálkozunk: Isten köztünk van. Ott van minden mélységben, ott van szívünk haragos dübögésében, velünk és értünk van. Amikor úgy tudom szeretni a másikat, mint velem egyet, mint Isten ugyanolyan esendő lényét, mint amilyen én magam vagyok. Ez a szeretet nem délibáb, hanem valami nagyon mély értelmet ad az életnek. Adja Isten, hogy felismerjük Őt. Hogy ne megértsük, ne kitaláljuk, ne megalkossuk, hanem felismerjük jelenlétét életünkben. Akkor megtaláljuk a valódi szeretetet. Ámen