2004-09-22

Bödecs Pál, egy erdélyi lelkipásztor, Szabó István, Kodácsy Tamás, Györffy Eszter, Édes Árpád, Bölcsföldi András, Sándor Tímea, Illés Dávid

Töredékek a tradícióról

A tradíció őrzése mindig szomorú vállalkozás. Kicsit olyan a hangulata, mint a híres polgári családregényeké, amelyek mindig a késő őszt idézik számomra. Lassan minden-minden szép emlékké válik. Odakint szürkén szitál az eső, s te egy sok ablakos, kellemesen meleg szobában olvasgatva várod az elkerülhetetlent, kell ennél jobb? Tegnap Baki Károllyal találkoztam, az ifjabbal. Apja hentes, gazdálkodó és presbiter, a nagyobbik fiú mindenben a családi hagyományokat szeretné folytatni. Barátságos kis hentesüzlete előtt állt, süttette magát a simogató őszi nappal. Illedelmes "Ádás békesség"-gel köszönt, beszélgettünk egy keveset. Ideje van bőven, a Tesco megnyitása óta alig akad vevő. "Majd csak lesz valahogy" – mondta. A Tesco három hónapja épült fel itt Kiskunhalason, azóta is napról napra százával parkolnak előtte az autók. Bent felnőttek és gyermekek önfeledten lubickolnak a mennyei bőség hangulatában. Ezeknek a gyerekeknek most készül a tradíciójuk. Bizonnyal boldog jövő vár az áruházukra.

Juhász Tamás szépen és okosan beszélt a hagyomány fontosságáról a rádióban. A diós példája különösen tetszett. Lehet, hogy Jézus hallgatói nem ismerték a diót, és ezért példálódzott nekik a mustármaggal? Mindenesetre Erdélyben még jó. Még bőven van mit őrizni, habár ez ott is egyre nehezebb lesz. Először csak Nagyváradon, meg Kolozsváron épül "Tesco", aztán majd Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredán is – de bőven jut majd parkolóhely a távolabb lakó családok számára is. Az új tradíció tervei odaát is készen állnak.

Mi mikor fogunk hozzá a magunk terveihez, amelyeknek így legalább lehetne valami közük a régmúltunkhoz és sajátmagunk emlékeihez is? Vagy inkább tovább mélázunk a szitáló őszi esőben a hagyomány szépségéről és fontosságáról, s közben átengedjük az új nemzedékek leendő tradícióját a társadalom tesco-mérnökeinek? Ők nem fognak habozni.

Szeretem Klaus Douglast, amiért még nem adta fel a mustármagba vetett reményét. S ha vázlatos elképzelései ugyan amerikai mintákon alapulnak is (így aztán közvetlenül számunkra nehezen hasznosíthatóak), de ő legalább igyekszik sok mindent kipróbálni, és így a saját (talán egyszer mégis) jövendő terveinkhez hasznos tapasztalatokat gyűjteni. Sajnálom, hogy ilyen magányos.

Bödecs Pál

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Nem vagyok könnyen elpityeredő fajta, mégis könnyes lett a szemem az elmúlt vasárnap, amikor azt a templomot szentelték fel, ahova mi is járunk. Valódi ünnep volt. Hiszen mi is emberek vagyunk, annyi vita ki tud alakulni egy-egy jó ügy körül is, annyi hibát elkövetünk, és egyszerre eljön az ünnep, ilyenkor minden eltörpül. Kiderül, hogy semmi jelentősége nincsen korábbi, óriásinak hitt mulasztásoknak. Nem számít az emberi, hanem egy, isteni cselekedetté sűrűsödik minden, mintha tényleg a Mennyei Atya tenyerén volnánk. Az ünneplés tiszta örömét tapasztaltuk és aztszeretnénk most átadni kedves hallgatóinknak, amikor néhány perces hangképpel beszámolunk a Budapesti Gazdagréti templomszentelésről. Hallhatjuk néhány vendéglelkész köszöntését és Szabó István püspök úr beszédéből részleteket.

Erdélyi lelkipásztor: Szívből kívánja a Csíkszeredai Református Gyülekezet általam, hogy ez az új istentiszteleti hely szolgálja a lelkiélet gazdagságát. A régiek köszöntésével kívánom: Isten áldása legyen e házon és annak minden lakóján!

A hollandiai Hauten városából a Sion Református Gyülekezet küldöttsége nevében köszöntést mond B. de Corte: Nagyon jó veletek együtt lenni ebben az új templomban. A hauteni Sion Holland Református Gyülekezet köszöntését hozom. Két évvel ezelőtt itt voltunk és akkor úgy énekeltünk ebben a templomban, hogy még csak az építkezés folyt. Építőanyagok között álltunk, most pedig egy olyan csodálatosan felépített templomban vagyunk, ahol még a hangosítás is működik. Végül, de nem utolsósorban szeretnék átadni egy ajándékot, ami szimbolikus, a gyermek istentiszteleten készítették a gyerekeink Egy nagy képeslapra köszöntést írtak: Legyen ez a gyülekezet egy olyan hely, amelyik áldássá válik a szomszédság számára.

Szabó István: Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvérek! Igen jól emlékszem, amikor Külső-Kelenföldön, lent az Ildikó téren kezdő, süldő papként tébláboltam, mert presbiteri megbeszélés volt, és éppen akkor tárgyalták a presbiterek, hogy kezdődjön el valami itt Gazdagréten. Én, mint afféle, orrát mindenbe beleverő ember, bele is szóltam a beszélgetésbe és mondtam, kezdjék csak el. Én is jó bizonysággal tudok lenni, én is lakótelepen szervezek gyülekezetet, menni fog. Sok kétség és sok gyötrelem volt ezzel, de akik ezt imádságban elkezdték, most hálás szívvel és könnyes szemmel adnak hálát az Istennek. Mit jelent a lakótelepen Isten Igéjét hirdetni, olyan helyen, ahol bezáródnak és becsapódnak az ajtók a kilencedik, a tizedik, a hatodik meleten, ahol az emberek kihozzák a videó filmeket ? lehetőleg hatot ? szombat reggel és vasárnap estig ki sem lépnek a lakásukból. Mit jelent itt utolérni embereket, közösségbe hozni őket, élő Igét mondani nekik. Azóta is, mindvégig – ha szabad istentiszteleten prédikációban ezt a kifejezést mondani – nagy drukkere voltam Gazdagrétnek személyesen is. Valóban mélyen hálás és meghatott vagyok, hogy itt lehetek, s veletek együtt hálát adhatok ezért a megépült hajlékért. Ámen.

Fekete Ágnes: Nemcsak új épületek emelkednek, hanem új emberek is beállnak a szolgálatba, hogy a formákat tartalommal megtöltsék. Ebben az évben két új lelkész került az egyetemi ifjúság mellé. Korábbi munkatársaikkal együtt őket is kértem, üljünk le egy kerekasztal mellé és beszélgessünk az ifjúságról. Hogy a beszélgetés közben hangjukat felismerhessük, kértem, hogy maguk mutatkozzanak be: Györffy Eszter, beosztott egyetemi lelkész. Kodácsy Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetemen egyetemi lelkész. Édes Árpád, budapesti egyetemi lelkész. Bölcsföldi András, a Hittudományi Kar spirituálisa, lelkigondozója.

Fekete Ágnes: Most kezdődik egy év. Milyen tervekkel indulnak?

Kodácsy Tamás: Talán közös mindannyiunkban, hogy elég frissek vagyunk ebben a szolgálatban, amiben éppen állunk. Én most kezdtem munkámat szeptemberben, egyelőre még csak most illeszkedek be az egyetemi szférába. Nagyon sok tervem van, még több álmom. Jó lenne megfogalmazni azt, hogy mit jelent a Károli Gáspár Református Egyetemen belül egy gyülekezet. Ennek nem olyan arca van, mint egy szokványos református gyülekezeté. Itt nincsenek állandó tagok, nincsen presbitérium, abszolút nyitott gyülekezetnek kell lennie.

Fekete Ágnes: Ez közös pont nem? Végül is minden esetben így van, hogy kicserélődnek a fiatalok.

Kodácsy Tamás: A problémát az jelenti, hogy helyileg nagyon szétszabdalt az egyetem, sok helyen folyik az oktatás, erre kell valamit mindenképpen kitalálni.

Györffy Eszter: Tizenkét éve járok az egyetemi gyülekezetbe, nagy álmom volt, hogy ide eljussak, hogy azokat az élményeket, amelyek az én életemet eddig meghatározták, másokkal is megoszthassam. Hogy úgy lehetek értelmiségi, hogy közben Krisztusban teljes életet élek.

Kodácsy Tamás: Olyan tereket hoztunk létre, egészen a pincétől a padlásig, amelyek alkalmasak a közösségi élményekre. A pincében van egy klubunk, amely a múlt évben is jól működött, jazzklubbal, filmklubbal, közösen az egyetemistákkal és az ötödik emeleten van a kápolnánk. Ott pedig lelki alkalmakat tartunk. A tantermek előtti kis beugróban kialakítottunk egy kiállítóteret, hogy a művészetet, a kultúrát még közelebb hozhassuk a teológusokhoz. Szeretném hangsúlyozni, hogy a múlt évben már sikerült erősíteni a gyülekezetekkel való kapcsolattartást és nagy hangsúlyt kap a határon túliakkal való kapcsolattartás is.

Fekete Ágnes: A felpörgött világba nehéz belevinni valami mélységet. Ha mindenki mondana egy pár szót, hogy tapasztalja, milyenek a fiatalok és mi az a pont, ahol nehéz őket elérni?

Kodácsy Tamás: Ma nemcsak tanítani nehéz, hanem tanulni is a tömegoktatásban. Nagyon sok olyan fiatalt lehet látni, aki küszködik az egyetemen és az egyetemista létével is.

Fekete Ágnes: Miért van ez?

Kodácsy Tamás: Szerintem egyszerűen elveszve érzi magát, főleg itt Budapesten. Ha valaki nem az a szociális alkat, nincsen kialakult baráti társasága, akkor azt érzi csak, hogy versenyhelyzetben van, különösebben nincsenek lehetőségei, hogy elmondja, mi számára a nehéz. Vágynak egy befogadó közösségre, ahol végre nem kell különösebben nagyot alakítani ahhoz, hogy elfogadják úgy, ahogy van. A mi szempontunkból talán azért lehet nehéz, mert az egyházról is azt gondolják, hogy mi meg akarjuk őket változtatni. Ha egy fiatal megszagolja, hogy valaki meg akarja őt változtatni, akkor rögtön hanyatt-homlok menekül. Arról kell meggyőzni, hogy nálunk jó helyen, biztonságos helyen van.

Györffy Eszter: Azt tapasztalom, hogy az egyházról hamis képe van a fiataloknak. Egy kicsit csatlakozva ehhez, ez több évtizedes probléma már. Mivel nincsen helyes képük az egyházról, mire egyetemisták lesznek, elhatárolódnak. Úgy gondolják, hogy ez nem az ő világuk, unalmas kereszténynek lenni. A másik, pedig az, hogy a piac telített, tehát egyéb tevékenységi formák vannak, amiben ő jól érzi magát. Megvan az a hamis illúziója, hogy szabadon döntött az egyház ellen vagy mellett. Szerintem nagyon nehéz, sokszor nem is adnak teret, hogy meghallgassák azt, hogy az egyház mit tud adni.

Édes Árpád: Én nem vagyok hajlandó ilyen kategóriában gondolkodni, hogy a fiatalokkal nehéz bánni, vagy hogy a fiatalok ilyenek vagy olyanok, vagy hogy a fiatalok ma sokkal butábbak, vagy sokkal sötétebbek, hogy nincsen tartásuk, erkölcsileg romlottak.

Fekete Ágnes: Valószínűleg minden korban volt ilyen érzés.

Édes Árpád: Igen. Én nem vagyok hajlandó a fiatalokat így leírni. Én nem fiatalokkal akarok foglalkozni, hanem emberekkel. A fiatalságban mindenképpen benne van az, hogy emberré kell válni. Hozzájuk hasonló módon, fiatalokká kell lennünk szerintem, és ebben az emberségben valahogy a legtöbbet megadni vagy megmutatni nekik és segíteni nekik.

Fekete Ágnes: Az azért kétségtelen tény, hogy ez a világ nem olyan, mint az előző volt. Minden világ más, még a lelkészek is sokszor konzumálódnak. Sokkal jobban előtérbe kerül például a karrier.

Édes Árpád: Mit jelent az, hogy karriert befutni? Ha csak annyit jelent, hogy palástot szeretnének és azt hiszik, beállnak egy olyan szolgálatba, amiben életük végéig semmit nem tesznek, mert az egyház megtartja őket, – ha ezt jelenti a karrier – akkor ez tényleg teljesen helytelen és teljesen rossz kép. De ha számunkra tényleg kihívás, hogy ennek a társadalomnak mondjunk valamit, hogy az embereket megszólítsuk, akkor az legalább olyan fontos, mint hogy elvárjuk, hogy meghallgassanak minket. Akkor – szerintem – ez nem negatívum.

Fekete Ágnes: A Teológián hogy néz ki mindez?

Bölcsföldi András: Nagyon sokszor szembekerül a közösség és az individum, valamit szervezünk és azt mondja, neki most más dolga van. Lehet, hogy így van, érthető is, elfogadható is, csak sokszor nagyon bántó, hogy van egy alkalom és akkor azt mondják, nekik máshova kell menni. Nem kérdezhetem meg, miért kell mennie, miért fontosabb az, hanem egyszerűen így dönt.

Fekete Ágnes: Azt látjuk, hogy egyfelől individualisták a fiatalok, másfelől meg lehet, hogy ezt is lehetne pozitív irányba tovább vinni.

Bölcsföldi András: Amellett, hogy a fiatalok valóban individuálisak és saját elképzeléseik, terveik vannak, minden fiatal életében elérkezik egy pont, amikor arra a közösségre vágyik, ahol megértik őt, ahol otthont tud találni. Ezt a pontot ki kell várnunk.

Kodácsy Tamás: A várakozás szó jutott nekem is eszembe, mert azt látom, hogy ez az individualizmus egyúttal azt jelenti, hogy akkor működnek jól, ha belülről motiváltak igazán és nem kívülről mondják meg mit tegyenek, mert az lepereg róluk. Ugyanakkor ha belülről szikrát kapnak, ha belülről tör fel a motiváció, akkor csodálkozom, mennyi minden belefér az életükbe. Nem félnek attól, hogy elfáradnak, nem kímélik magukat, hihetetlen pörgősen élnek ? ahogy ők is szokták mondani. Ez, ha jó motivációval párosul, akkor nagy dolgokat tudnak megvalósítani. De nem lehet kézen fogva vezetni őket, hanem együtt kell velük beszélgetni, gondolkodni, alkalmat kell adni, hogy ők maguk fogalmazzák meg saját értékeiket és akkor ez a belülről vezetettség sok mindenre jó lehet. Ehhez valóban sok türelem kell. Például tipikus dolog, hogy első-, másod-, harmadévesek viszonylag kevesen vannak az egyetemi gyülekezetben. A felsőbb évfolyamokban kezdenek el jobban jönni és amikor igazán belejönnek, akkor már pályakezdő felnőtt fiatalok. Ez is mutatja, hogy ez érési folyamat. Tényleg nagyon fontos pásztori erény ebben a helyzetben a várakozás.

Györffy Eszter: Most egy esküvőre készülünk. Elég sok párt tartunk már nyilván, akik a gyülekezetben találtak egymásra és ez egy olyan szempontból is nagyon fontos érték, hogy életre szóló barátságok, társkapcsolatok szövődnek. Hiszen a mai életben nagyon komoly probléma, hogy hol találhatom meg a páromat.

Kodácsy Tamás: Régebben az volt a séma, hogy az öregek kitalálták, mit csináljanak a fiatalok, ők meg végrehajtották. Tavasszal voltunk szórványvidéken, Erdélyben Magyarigen és környékén. Romos templomokat néztünk meg, régi 800 éves templomokat is, ennek hatására szerveződött nyáron egy építőtábor teológusokból, régészekből, vallástanárokból. Nagyon érdekes volt közösen munkálkodni más tudományok képviselőivel. Elmentek fiatalok, elkezdték kiszedni a bokrokat, festettek, szemetet szedtek, néha egészen megerőltető munkát végeztek. Olyan érdekes volt, hogy ennek akkora ereje van. Kérdezték, miért nem oda megyünk, ahol gyülekezetek vannak, de ebben volt az erő. Csináltunk egy teológus hetet, ahova hívtunk előadókat – nem jöttek el. Ez nem volt annyira érdekes. De, az, hogy ők valamit tehetnek, kifejezhetik, hogy ne hagyjuk egy 800 éves gótikus templomnak a szentélyét összeomlani, ebben egy nagy erő volt.

Fekete Ágnes: Tényleg tapasztalat, hogy ami látszik, ami egyértelmű, ami praktikus, az hamarabb eljut a fiatalokhoz.

Kodácsy Tamás: Nem arra vágynak ma, hogy a nagy képet összerakják a világról, mindenről mindent tudjanak, mert van bennük egy alapvető szkepszis. Nyilván ami ebben a korban van, hogy ez nem megismerhető, vagy nem biztos, hogy ezzel valamire jutunk, ha ezzel kísérletezünk. Ami őket érdekli, az az élet minősége, élhető utat keresnek ebben a kicsit néha kaotikusnak tűnő világban. Ha ez értelmes út, praktikus, működik, ?bejön? ? ahogy ők mondják -, akkor hajlandók ráállni. Ebben az értelemben a kereszténység nincs rossz helyzetben.

Édes Árpád: Magunkból kell valamit adni ahhoz, hogy meg tudjuk szólítani őket, vagy a hozzánk hasonlókat.

Bölcsföldi András: A példaadás is fontos, ami talán ma nem olyan népszerű, mert nagyon felszínes példák is vannak. Nagyon kevés a klasszikus lelkészkép. Ez az erdélyi ügy is azért lett fontos, mert van ott egy lelkész Magyarigenben, akinek nyolcfős a gyülekezete és olyan lelkesedéssel beszélt erről a környékről, erről a szórványhelyzetről, hogy ezzel megfogta a teológusokat, hogy hogyan lehet erről lelkesen beszélni? Egyáltalán a körülmények lehetetlenek, tele van románsággal az a környék, nagyon kevés magyar van és ebben a kevésben még református is kevés, mégis lelkesen beszél valaki. Szerintem ez a karrier.

Fekete Ágnes: Az ifjúság számára egy érdekes intézményt nyitott meg a napokban a Budai Gyülekezet. Budapesten, a Fő utcában található, Öt égtáj Kávézóba, hívtak meg minket.

Fekete Ágnes: Jön is a kávénk, köszönjük szépen!

Sándor Tímea vagyok. Kávékat, teákat készítek és nagyon élvezem. Főleg a kiszolgálást, emberekkel kapcsolatot teremteni, tartani, beszélgetni velük, ajánlani.

Fekete Ágnes: A beszélgetésre tényleg sor kerülhet?

Sándor Tímea: Pár mondatra és ez elég is szerintem.

Illés Dávid vagyok, a Budai Gyülekezet lelkésze. Ez a Szilágyi Dezső téren van, az I. kerületben, a Batthyány tér és a Lánchíd között.

Fekete Ágnes: Hogyan jött ez az ötlet, hogy a gyülekezet kávézót nyisson?

Illés Dávid: Úgy gondoltuk, valamilyen módon ablakot kellene nyitni a világra. Hiába áll a gyönyörű szép templomunk a Duna parton, hiába csodálják meg az emberek és a turisták, sokan nem jönnek be, nem nyitják ránk az ajtót, vagy nem jönnek el az istentiszteletre. Így jött szép lassan az ötlet, hogy olyan helyet hozzunk létre, ami egy közösségi tér, ahol beszélgetni, játszani, filmet nézni, kiállításban gyönyörködni lehet. Ha kell, lehet olvasni, vagy éppen egy finom kávét vagy teát meginni. Az önkormányzattól kaptunk helyet, pont a templom melletti tér sarkán, ahol ezt a Keresztény Kulturális Központot ? ahogy mi hívjuk ? meg tudtuk nyitni. Sok munka volt ebben. Voltak önkéntesek, akik a szívüket, idejüket, energiájukat beleadták. Egy év alatt elkészült, és most szeptember 6-án megnyitotta a kapuit az Öt égtáj Kávézó.

Fekete Ágnes: Itt ülnek fiatalok, interneteznek, beszélgetnek. Milyen hozadéka van ennek a gyülekezetben?

Illés Dávid: Ezt még nem tudjuk, reményeink vannak. Szeretnénk mindenképpen az ökumenikus közösséget is erősíteni, mert úgy látom, hogy Budapesten nem nagyon van ökumenikus keresztény találkozóhely, ahol fiatalok egymással találkozhatnának. Ez sok mindenben nagyon fontos, a másik megismerésében, az egység keresésében.

Fekete Ágnes: Adott esetben a gyülekezeti tag ide elhozhatja a barátját, megisznak egy kávét. Ilyen értelemben nyitás lehet.

Illés Dávid: Igen, mert az egyházról azt gondolják, hogy az egy nagyon szomorú, zárt, savanyú közösség. Itt pedig nagyon édes italokat is adunk, ami az emberek számára talán segítséget ad ahhoz, hogy elmosolyodjanak. Látom a gyülekezetben, sokan nagyon örülnek neki. Nagyon büszke vagyok a gyülekezetemre, hogy ők így gondolkodnak erről, hiszen sok helyen talán azt mondanák a mai egyházban, hogy fölösleges, minek foglalkozunk ilyesmivel, csak púp a hátunkra, nem is egyházias dolog a kávéház. Úgy tudom, hogy Luther még valami sör dologgal is benne volt – erre mi nem vállalkoztunk, de arra igen, hogy egy dohány- és alkoholmentes helyen találkozzunk mindenkivel, kinyissuk az egyház és hitünk kapuit, ablakait a világra.

Fekete Ágnes: Nagyon közel van a Batthyány térhez, ez jó hely, hogy tényleg eljöjjenek az emberek és ? gondolom ? tervek is vannak erre.

Illés Dávid: Igen, közvetlen környezetünket is hívogatjuk, reggel 9- től este 9-ig nyitva vagyunk, bárki, aki itt lakik, lejöhet, bejöhet. Ugyanakkor a metró segítségével szinte egész Budapestről elérhetők vagyunk. Programjaink is lesznek, szombat esténként tervezzük, hogy élőzene lesz, keresztyén zenekarok, művészek mutatkoznak be. Lesz filmklub, játékest, lesznek kiállításaink, kreatív délutánjaink és minden olyan kezdeményezésnek, ami értéket képvisel, szívesen otthont ad az Öt égtáj Kávézó.

Fekete Ágnes: Miért Öt égtáj a neve? Ez egy érdekes kifejezés.

Illés Dávid: Sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a neve. Végül is egy vendéglátóipari koncepció alakult ki, aminek az volt az értelme, ha a négy égtáj felé, nézünk, akkor négy keresztyén felekezetet látunk leegyszerűsítve, Északon protestánsok, Délen katolikusok, Keleten ortodoxok, Nyugaton anglikánok. Ehhez kialakult egy étel- és italkínálat, északi hosszú kávé, déli olasz rövid kávé, keleti szálas tea, nyugati filteres tea. Ez jelzi ugyanakkor az ökuméniát is, hogy összetartozunk. Ugyanakkor azért lett Öt égtáj a neve, mert a négy égtájon túl van egy ötödik irány is, amire nem nagyon figyelnek az emberek. Ez pedig Isten, aki számunkra nagyon fontos, akit Krisztusban ismerünk. Érdekes, hogy itt az utcán sétáló emberek is rákérdeznek, mi az, hogy öt égtáj? Egyszer valaki bejött és mondta, hogy napok óta gondolkodik ezen. Nagyszerű lehetőség elmondani, mi az, hogy négy plusz egy. Ezt nem erőszakosan tesszük, ha kérdeznek, munkatársaink tudnak válaszolni.

Fekete Ágnes: Annyiból jó ez a név, hogy mindenkit elgondolkodtat, kérdésre ösztökél.

Illés Dávid: Igen. A jó név olyan, ami megragad, de el is gondolkodik az ember, miért pont az a neve. Ha megtudja a megfejtést, akkor egyértelmű lesz számára, milyen hely ez.

Fekete Ágnes: Vannak már konkrét tervek?

Illés Dávid: Nemsokára megnyílik első kiállításunk. Somos Miklós kiállításának házi, ünnepélyes megnyitója 29-én lesz.

Fekete Ágnes: Három részből áll a kávézó.

Illés Dávid: Az alsó rész egy tonett bútorokkal berendezett kávézó azoknak, akik talán sietnek és gyorsabban le akarnak hörpinteni egy kávét. Van egy emeleti galériánk, ahol kényelmesebb bútorok vannak, hosszabban lehet időzni. Van egy külön termünk, a galéria, ahol kiállítást, filmklubot, és egyéb rendezvényeket fogunk szervezni. A negyedik pedig az Internetes szobánk, ahol ingyen Internet elérés van.

Fekete Ágnes: Most még nagyon az elején vagyunk, de azért vannak látogatók?

Illés Dávid: A kilencedik nap, hogy nyitva vagyunk. Este elég sokan jönnek már fiatalok, nagyrészt gyülekezetekből. Egy idő után, ha Isten megengedi, szeretnék szép lassan egy lelkigondozót, egy mentálhigiénés szakembert foglalkoztatni, aki elérhető és akivel könnyebb vagy nehezebb élethelyzeteket meg lehet beszélni. Nagyon sok fiatalnak erre szüksége volna.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Nehémiás könyve 8. fejezetének 13. versétől:

"Másnap összegyültek az egész nép családfői Ezsdrásnál, hogy jól megértsék a törvény szavát. Ekkor megírva találták a törvényben, melyet az Úr Mózes által adott, hogy a hetedik hónapban levő ünnepen lombsátrakban kell lakniuk Izrael fiainak. Lombsátrakat készített tehát a fogságból hazatért egész gyülekezet. Nap nap után olvasták a törvény könyvét , hét napig ünnepeltek."


Nehémiás és Ezsrdrás arról az időszakról beszélnek, amikor a zsidó nép hazatért a babiloni fogságból. Nagyon érdekes, hogy a Törvény, Isten szava felolvasása után az első dolog, amit helyre állítottak, az az ünnep volt. És csupán a hét napos ünnep után jön a nép bűnvalló imádsága. Meg kell tanulnunk ünnepelni. Manapság számos buli van, mindenfelé hirdetnek rendezvényeket, de ezek ritkán válnak ünneppé. Valóban fontos rész jut ünneplésünkben a kikapcsolódásnak, fontos a tánc, az öröm, az önfeledtség, de ez önmagában nem adja meg azt az érzést, amivel az Isten az ünneplésben meg akar ajándékozni. Ünnep ott van, ahol az ünneplők nem fogyasztói csupán egy rendezvénynek, hanem akár a legkisebb mozdulattal is, de benne vannak a történésekben. Ünnep ott van, ahol valamilyen tartalma és célja van az együttlétnek. Jó érzés csak úgy együtt tölteni időt egy társaságban, de az ünnep ennél több. Az ünneplés azért emeli fel lelkünket, mert céllal megyünk el rá. Azért megyek el a templomba vasárnap, mert Jézus feltámadására szeretnék emlékezni, ünneplőbe öltöztetem lelkem, és jó esetben ez a legfontosabb. Ha csak úgy elmegyek, megszokásból, akkor sokkal hamarabb elvonják figyelmem a külső körülmények. Ha tudjuk, hogy hova és miért megyünk, akkor viszont a legszörnyebb emberi minőségben is kicsillan valami isteni. Valami, ami miatt ünneplőbe öltözik a környezetünk. A legegyszerűbb családi ünnep is csődöt mond, ha lelkünk mélyén nem fontos a cél: az ember, akiért együtt vagyunk. Ez a világ éhezi az ünnepeket. Nem véletlenül próbálják rendezvényekkel betömni ezt a lelki űrt. A keresztyén embereknek fontos küldetésük lehet, hogy életet vigyenek a formálissá vált ünnepekbe. Valahogy megéreztessék azt, amikor minden eltörpül, amikor minden emberi gyengeség megsemmisül, amikor együtt lehetünk Isten markába metszetten. Nem valami nagy eufóriára kell gondolnunk. Az óriásira fokozott érzések másodpercekig tartanak. A hatalmas ünnepi kellékek eltűnnek, vagy újabban porrá robbannak. Egy belső gondolatról van inkább szó, hogy együtt vagyunk, és Isten megajándékozott bennünket. Isten népe ünnepének nagyon egyszerű kellékei voltak: lombsátor és könyv. A vándorlásra emlékeztető jelkép segített abban, hogy megértsék a nap-nap után olvasott isteni szót. Adja Isten, hogy családi és templomi vagy más ünnepeinkben is megtaláljuk azt az egyszerű, járható utat, ahogy Isten megjelenhet közöttünk.
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni 16. vasárnap

A Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap az előző(ek)ből továbblépve azt hangsúlyozza, hogy nemcsak mindennapi gondjainkat, hanem a végső dolgokat ? így a halál ? kérdését is Krisztus kezébe tehetjük. Ezt üzeni a naini ifjú története (Lukács 7,11-17.) és Krisztusnak ezt a minden mértéket meghaladó szeretetét dicsőíti Pál apostol az Efézusi levélben (3,13-21.)

Énekrend a Szentháromság utáni 16. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 71,1-2. Tebenned bízom, én Istenem vagy 31,1-2. Uram, én csak tebenned bíztam

Derekas (fő) ének: 271. Mint Isten akarja, legyen, vagy 257. Ne hagyj elesnem felséges Isten

Igehirdetés előtti ének: 379,1-2. Emlékezzél Úr Isten, híveidről

Ráfelelő ének: 296. Jézusom, ki árva lelkem 229. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

Záró ének: 286,1-7,17. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet?)

Similar Posts