2010-09-08

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Az egészségügyről szántalan szó esik. Ritkán fogalmazzák meg azonban, hogy akkor gyógyulnak jól a betegek, ha testüket, lelküket egyként és egyszerre figyelembe veszik. Mai műsorunkban egy sor orvost erről az egységről faggatunk. Először Dr. Neuwirth Magda neurológust kérdeztem a Bethesda Református Gyerekkórházból, aki éppen egy táborba indult epilepsziás betegeivel. Beszélgetésünk elején a táborról mesélt.

Dr. Neuwirth Magda: 2000 óta, minden évben elmegyünk Mosdósra, a tizennyolc éven felüli epilepsziás betegeimmel, akiket kisgyermekkoruk óta gondozok. Már csatlakoztak más orvostól is hozzánk. Ez egy nagy élmény számukra, mert ők rendszeresen rohamoznak, és mások félnek elvinni őket nyaralni. Nagyon várják ezt a tábort. Szerencsére lelkes gárda csatlakozott hozzám. A főnővér, a lelkész úr, a hitoktatónk, összesen tízen vagyunk kísérők és harminc beteg. Nagyrészt halmozottan sérültek és fogyatékosok. Próbáljuk úgy szervezni a programokat, hogy mindenki élvezhesse. Annyira föllazulnak, boldogok, segítik egymást, élvezik a kirándulásokat.

Gyurkovits professzor úr megszervezte, hogy az ő hegyen lévő borospincéjébe lovaskocsival vigyék föl a gyerekeket. Ez olyan romantikus, hogy nem csak a gyerekek, de még én is nagyon élvezem. Rideg Gyula, a lelkészünk gitárral kíséri az éneklésünket. Van egy vak fiú, akit egy enyhe betegség miatt vittünk magunkkal először. Ő hozza a zeneszerszámát. Egyik évben megkérdeztem tőle, hogy nem unod ezt a sok fogyatékos gyereket? Szívesen jössz velünk? Ő azt felelte, hogy szíves örömest jön, olyan nagy öröm ott lenni. Segíti a "Ki mit tud?"-ban a gyerekeket, nagyon jó humora van. Paródiát csinál rólunk, hogy ki hogy kiabál, mit kér, vagy mit csinál, és azt utánozza. Nagyon élvezzük minden nap. Két mama jön velünk, mert egyébként szülőt nem viszünk. Az egyik szülő egy költőnő, aki mindig megénekli a tábort és azt beletesszük a naplóba, amit vissza tudunk nézni a klubnapon, amit azért szerveztünk kétszer egy évben, mert a betegek azt mondták, hogy jó lenne máskor is találkozni nem csak a táborban.
Fekete Ágnes: A leglehetetlenebb helyzetekben rohamoznak a gyerekek. Akkor mit csináltok?
Dr. Neuwirth Magda: Szerencsénk van, ha vízben lesznek rosszul. Az epilepsziás rohamok elején, általában nem vesznek levegőt, ez éppen elég arra, hogy gyorsan elkapjuk és kicipeljük őket. Van, aki előre megérzi és föltartja a kezét és akkor pl. Zoli nővér gyorsan kihúzza, egy picikét élesztgetjük és már megy is vissza játszani. Ez a lényeg, hogy mintha nem történt volna semmi. Az a tíz ember, állandóan szemmel tartja őket. Elfáradunk, mert minden mozdulatot figyelni kell. De egymást is figyelik és szólnak. Nagyon aranyosak.

Fekete Ágnes: Nehéz kérdés, hogy a testünket és lelkünket, hogyan lehet egységben tekinteni? Te hogy látod ezt?
Dr. Neuwirth Magda: A betegnek lelke is van. Az unokahugomtól azt hallottam, hogy az egyetemen az antropológiától a pszichológiáig mindent nagyon részletesen, tudományosan tanulnak, de ez keveset ér a gyakorlatban. Mert amikor a beteggel vagy a szülőkkel kell beszélni, akkor nem ugrik be neki semmi az elméletből. Ezt a gyakorlatban kellene megtanulni, vagy másképp kellene tanítani. Talán egy teológusnak. Én mindig mondom a tanítványaimnak, hogy a betegnek és a szülőnek lelke is van. Erre nagyon oda kell figyelni. Annyira jók ezek a módszertani levelek, hogy sínre teszik a beteget, már a nővérek szinte mindent elintéznek.
Fekete Ágnes: Ez a protokoll.
Dr. Neuwirth Magda: Igen, ez az. Leveszik a vért, előre mondják, milyen gyógyszer kell. Ezzel nincs probléma. Probléma a regisztrációval van, ami rettenetes bonyolult és teljesen fölösleges. De ez a testi rész aránylag jól megy Magyarországon. Most két angol betegem van, akik nagyon panaszkodnak, mert rosszul vannak ellátva. Azt gondolom, hogy a testi ellátás az megy, de a lélekkel nem törődnek. És itt van az, hogy a természetgyógyászat annyira bejött. Egy pszichiáter mondta, hogy "nem törődtünk a lélekkel, megvert az Isten bennünket Freuddal". Most én ugyanezt mondom, hogy nem törődünk a beteg lelkével és a szülők lelkével és megver az Isten az összes kuruzslóval. Mert mit csinálnak? Egy órát beszélnek, hókuszpókusz, erőátvitel, de nem ez az érdekes, hanem hogy beszélgetnek. Sajnos ez marad el nálunk. Ezt próbálom pótolni a nyaralással. Ha azt kérdezed, hogy mennyire szükséges? Kétharmad részben szükséges a lelki ellátás. Mert ha te nem magyarázod el a szülőnek és a gyereknek, hogy ezt a terápiát vinni kell, szedje össze magát, küzdjön velünk, próbálja úgy alakítani az életét, nyugodjon bele stb. Ha ezt így nem mondod el neki minden alkalommal és nem hívod oda a többi szülőt, és nem vonod be a munkába, akkor az egész terápia nulla.

Fekete Ágnes: Vannak ilyen konkrét tapasztalataid?
Dr. Neuwirth Magda: Igen. Például elment egy gyerek egy nagyon jó orvoshoz, az fölírta neki a tablettát. De annak mellékhatásaként, elkezdett szédülni. Ezután bejött hozzám, ugyanazt fölírtam kisebb adagban és elmagyaráztam, hogy mit kell tennie. Azóta szedi a gyógyszert és jól van. Egy csomó példát tudnék mondani, hogy ha az orvos nem magyaráz, ha az orvos doktor nem működik, akkor az egész nem ér semmit. Akkor a beteg elmegy másik tíz orvoshoz. Van olyan szülő, aki bizalmatlan és körbejárja a világot, de a szülők nagyrésze, ha a bizalmát elnyerte az orvos, akkor nem mászkál máshova. Sajnos nem nagyon érek rá elmenni a keresztény orvosok társaságába, de ott mondta valaki, hogy másképpen nem megy, csak ha a beteg lelkével is foglalkozunk. Ez döntő. Nem lehet külön venni a kettőt. Azt mindenki tudja, hogy ha valaki kiegyensúlyozott, akkor a betegségét sokkal jobban elviseli, sokkal jobban gyógyul. Ha depressziós és azt érzi, hogy nem törődnek vele, elkeseredik és akkor a legkisebb tünet is fölerősödik. Mindenük fáj. A bizakodó ember ezt észre sem veszi.
Fekete Ágnes: Az a gond, hogy az orvosok nagyon le vannak terhelve.
Dr. Neuwirth Magda: Minden jóindulat ellenére képtelen mindenkit tökéletesen ellátni. Gondoljuk el, egy onkológusnak nagyon nehéz betegcsoporttal van dolga. Egy beteggel egy órát kellene foglalkoznia és van neki húsz betege. Éjjel-nappal nem tud rendelkezésre állni.
Telefoncsengés
Fekete Ágnes: Ez a rendelkezésre állás.
Dr. Neuwirt Magda: Felfejlődött az onkológia. Régen hagyták meghalni a beteget, nem adtak semmit, most meg millióféle szer van. A traumatológia pedig nagyon megszaporodott, annyira, hogy több százan állnak a folyosón és van két-három sebész. Ezt a két szakmát nagyon föl kéne fejleszteni. Legalább a tízszeresére, mert nem tudnak a beteg lelkével foglalkozni. Vannak ugyan pszichológusok, de hogy néz az ki, hogy engem A gyógyít és elmegyek B-hez beszélgetni. Jobb lenne, ha a gyógyítóval tudna beszélgetni is. Nálunk, a Beteshdában azért eredményesebb a terápia, mert olyan a hozzáállás, hogy a beteggel mindenképpen törődni kell másképpen is. A nővéreket is próbáljuk erre oktatni. Ha van olyan kolléganő, aki nem szeret beszélgetni és nem foglalkozik lelki dolgokkal, az menjen az intenzív osztályra. Ott gyorsan kell cselekedni. Minél inkább krónikus beteggel van dolga, annál inkább kell a bátorítás és a lelki megerősítés és foglalkozás.

Fekete Ágnes: Amikor az ember bejön ide az osztályra, otthon érzi magát azonnal. Ebben segítenek a kis halak és a képek.
Dr. Neuwirth Magda: Ebben a főnővérünk óriási szerepet játszik. Minden szempontból, emberileg és szakmailag is remek. Jól összetartja a társaságot. Minden évben elvisszük az összes dolgozót egy kirándulásra, ahol egy kicsit összekovácsolódunk. Folyamatosan biztatjuk a munkatársakat, hogy szépen beszéljenek, türelmesek legyenek és törődjenek a betegekkel!
Zene
A Keresztyén orvosok egyesülete most 20 éves. Gödöllőn volt konferenciájuk, amelyen többek között arról a Pál-apostoli mondatról volt szó, hogy a mi testünk a Szentlélek temploma. Dr. Pintér Sándor gyermekgyógyász előadásából hallhatnak, majd Dr. Ferencz Péter elnök beszél, végül Dr. Réti Csaba fül-orr-gégész szólal meg, aki szintén a Bethesda Kórház gyógyító közösségének a tagja.

Dr. Pintér Sándor: Hogyha az Isten templomát, tehát a testemet megrontom, akkor szinte törvényszerűen jön a cukorbetegség, az infarktus. A Jóisten adta a templomot és megadta a választást mindannyiunknak, hogy ezzel hogyan sáfárkodunk. Segítséget kell nyújtani a templom építéséhez, ez azt jelenti, hogy a templom, a lehető legjobb anyagból készüljön! A másik pedig, hogy állandó karbantartásában kell segítséget nyújtanunk. Lefordítva: egészségesen szülessenek meg ezek az újszülött templomok és egészségesen is maradjanak! A következő kérdés: Mitől függ az egészség? A genetikai és a környezeti tényezőktől. A nyári táborokban főleg a nagysúlyú családok szokták mondani, hogy már apám is ilyen volt, az egész család kövér, ilyen a genetikai adottságunk. Ez csak részben igaz. Kiderült, hogy a génszabályozás, a genetikai reguláció az, amit kaptunk a szüleinktől, azok flexibilisek és a környezet hatására egyes gének teljesen működőképessé válnak, amik addig nem működtek és mások pedig, teljesen kikapcsolódnak. Ez a szemlélet tudományosan is egyre inkább elfogadottá és uralkodóvá válik. Tehát nem lehet azt mondani, hogy én rossz ivarsejtet kaptam a szüleimtől, nekem ilyennek kell lenni. Nem. Egész fiatal korban, a méhen belüli, intrauterin életben kialakul egy metabolikus minta, amit más néven korai metabolikus bevésődésnek nevezünk. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy van egy gyönyörű zenemű partitúrája, és ami ott le van kottázva, ami hangjegyekben be van vésve, abból dirigálja az egész világon mindenki azt a zeneművet, amíg csak játszák. A szervezet a metabolikus mintájából dirigálja az egész életén keresztül, hogy hogyan működjön a metabolizmusa. Itt a kották, a bevésődések disszonánsak. Ha nem jók, az azt jelenti, hogy az egész életére kihatással van. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez már a méhen belüli életben elkezdődik. Melyek ezek a káros hatások? Az elhízás. Az anya elhízása. Ne úgy gondolják, hogy áldott állapotban van és néhány kiló rajta van, az nem baj. Nem szabad elhízni! A várandósság alatti éhezés, dohányzás, alkohol, gyógyszerabúzus, fertőzések, mind károsan befolyásolják, hogy ez a metabolikus vezénylőrendszer jó irányban alakuljon. Ahogy már hallottuk, ne menjünk Afrikába, hanem mindenki mérlegelje, hogy eleget tesz-e ennek a parancsnak, hogy tartsam karban a saját templomomat, a saját családtagjaimnak vagy a saját körzetemnek a templomát. Akkor teszek igazán eleget annak, ami a feladatom. Azok közé tartozom, akik örömmel építik a templomot és élvezik ennek a gyümölcsét.

Dr. Ferencz Péter: A Keresztény Orvosok Magyarországi társasága, több mint húsz évvel ezelőtt alakult a rendszerváltást közvetlen megelőzően. Ez a mostani konferenciánk itt Gödöllőn arról szólt, hogy lezárjuk ezt a húsz évet és előre tekintsünk, hogy merre tovább? A társaság az alapszabályában egyetlenegy alaptörvényt fogalmaz meg, ami a társasági tagság alapja, hogy az illető tag vallja a názáreti Jézust, a Krisztust, Isten Fiaként Megváltójának. Semmi más olyan feltétel nem volt, ami hosszú évszázadokon keresztül a különböző felekezeteket megkülönböztette egymástól. Pontosan az egység helyreállítását célozta és az volt a cél, hogy az egészségügyön belül az orvosi munkán belül alakuljon egy olyan szervezet, amely keresztény alapokon állva tudja azokat az előnyöket kézzelfoghatóvá a hétköznapi munkában, ami a keresztényi életből adódó. Ez részben az orvosi munkavégzés eredményessége szempontjából, de a személyi életvitel szempontjából is egy egymást támogató, megerősítő, segítő kapcsolatrendszer kialakítását célozta illetve annak a lehetőségnek a kihasználását, hogy az orvos nagyon sok emberrel találkozik a munkája során. Nagyon sok bajban, nehéz helyzetben, problémában, szükségben lévő emberrel találkozunk, és ezt tudjuk úgy kihasználni a betegeink javára, hogy ezzel tudjunk egy többletet adni, azon túl, hogy természetesen mindent megteszünk az orvosi tudásunkkal a betegek gyógyulása érdekében.

Kórházigazgatóként is nagyon nagy kihívás, hogy hogyan élem meg a keresztény hitemet a hétköznapokban és a munkában. Nekem az a meggyőződésem, hogy mindennel evengélizálok. Azzal evangélizálok, ahogyan élem a családi életemet, ahogy öltözködöm, viselkedem, ahogy megszólalok, ahogyan dolgozom, ahogyan döntéseket hozok. Ez mind-mind evangélizáció. Ha rólam tudja a környezetem, hogy én Krisztuskövető, keresztény vagyok, akkor kétszer olyan kritikusan fognak engem nézni és ez kétszeres felelősség. Amikor elkezdtem a munkát abban a kórházban, ahol dolgozom, egy elég nehéz helyzet volt, adósságállománnyal, személyi problémákkal. Akkor amellett, hogy minden tudásommal, tehetségemmel odaszántam magam és igyekeztem ezen a helyzeten javítani, sikerült a környezetemet is motiválni. S elkezdtem a munkát, ott, abban a gyülekezetben, ahova tartozom. Imádsággal kezdtünk a kórházban. Imádkoztunk a kórház dolgaiért, közösségben a betegekért, az orvosokért, a nővérekért és mindenkiért. Ez egy 2006-ban átadott új kórház Kisbéren, egy rehabilitációs szakkórház. A városban illetve a környéken lévő összes lelkészt fölkerestem és megkértem őket, hogy tartsunk közös imaalkalmakat! Eljött mindenki. Közösen imádkozunk, felekezeti hovatartozástól függetlenül és a kórház megy előre, az adósságállományunk megszűnt. Tudunk fejleszteni, terveink vannak, szeretnénk előre menni! Ez is egy óriási megerősítés, a hitben, a hétköznapokban, a munkában, abban, hogy merjünk élni ezekkel a lehetőségekkel, tehát merjük a keresztény életünket úgy megélni, ahogy azt Isten szeretné.
Zene

Dr. Réti Csaba: Az az érdekes a mi pályánk során, hogy ha a munkánk sikeres, akkor a beteg eltűnik, mert meggyógyul és többet nem jön vissza. A másik dolog, hogy visszajön, amikor sokszor kell kezelni és nem megy el máshova. A test és a lélek szétválaszthatatlan, nem lehet elvonatkoztatni egymástól. Úgy érzem, hogy a keresztény orvosnak az a legfontosabb, hogy megtalálja a megfelelő hangot a beteggel, hogy tudom, hogy ő beteg és ő is tudja. Valahogy tudjuk csökkenteni ennek a súlyát és a terhét. Olyan bizalommal tudjunk hozzá közelíteni, hogy észrevegye bennünk a segítő szándékot. A munkánk során óhatatlanul okozunk fájdalmat. Óhatatlanul előfordul olyan mozdulat, amit a másik türelmetlensége miatt teszünk és az fájdalmat okoz, nemcsak az eszközzel való bánásban, hanem ahogy hozzáérünk, amikor kinyitja a száját és meg akarom nézni a torkát. Ebben kell nekünk olyanná válni, hogy vegyék észre, hogy az empátia megvan az emberben. Vele kell lenni, át kell élni az ő lelki terhét és lehetőség szerint segíteni rajta. Úgy érzem, hogy a hívő embernek kell valami plusz, egy olyan kisugárzással rendelkezni, ami a másikban feltétlen bizalmat kelt. Majdnem minden orvos azt mondja, hogy neki ez a hobbija, ő ezt szereti csinálni, biztos vagyok benne, hogy az egész orvostársadalmunkat ez motiválja.

Édesapám is orvos volt. De az egész családban csak ő volt orvos. Mindig tetszett, ahogyan ő dolgozott. És az ötös számú unokám, Zsigmond, akinek kivettem a manduláját, azt mondta, hogy ő sokat fog tanulni és ő lesz az orvosok kapitánya. Nagyon boldog lennék, ha ezt valóra is váltaná. Úgy érzem, hogy minél jobban el tud mélyülni valaki a szakmában, annál kedvesebb tud lenni a vele szemben lévő páciensekkel. Valaki azt mondta, hogy a hisztéria diagnózisa egyenes arányban áll a tudatlansággal. Én nem lehetek türelmetlen egy türelmetlen szülővel. Ha kell, akkor ötször is el kell magyarázzam, hogy mit akarok csinálni a gyerekkel. Egyszer-egyszer előfordult, hogy egy kicsit gyorsabb volt a vizsgálati menet, mint ahogy a szülők elképzelték. De mondták, hogy ez így nem jó, mert ők mindent megbeszélnek a gyerekkel, hogy mi fog történni. Ilyenkor sajnos előfordul, hogy kinn húszan vannak az ajtó előtt, de azzal az eggyel kell türelmesnek lenni és el kell mindent magyarázni. Ez nem jött magától. Negyven évet töltöttem a pályán. Ezalatt a negyven év alatt a tenyerén hordozott az Isten, megóvott minden bajtól és veszedelemtől és boldog embernek mondhatom magam, hogy így végigéltem ezt a pályát.
Vörös Virág: Úgy érzi, hogy jó hivatást választott?
Dr. Réti Csaba: Feltétlenül.

Zene
Fekete Ágnes: Most a következő hét református eseményei, híreink következnek.
A Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet "Ezek a mai fiatalok" címmel indítja őszi szemeszterét, szeptember 8-án este 7 órakor Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatt.
Folytatódnak a Farkasréti Ökumenikus esték szeptember 13-án, hétfő este fél héttől Budapesten, a Németvölgyi út 138. alatti református-evangélikus templomban.
Özvegyeknek szóló bibliaóra lesz szeptember 10-én, pénteken este 6 órától Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatt.
A 25 éves Magyar Continental Singers jubileumi koncertet ad szeptember 14-én, kedden este 7 órakor a Művészetek Palotájában.
"Egy lélek – egy fuvola" címmel jótékonysági koncertet rendeznek Miskolcon az Avasi református templomban szeptember 12-én, vasárnap 17 órától. A koncerten közreműködik: ifj. Deák Gábor fuvolaművész.
Apa-fia hétvégét tart a Családszolgálat szeptember 10. és 12. között Balatonszárszón, az Evangélikus Konferencia és Misszió Otthonban.
Az Abaúji Egyházmegye Hittanos Évnyitót tart szeptember 12-én, vasárnap délután fél négykor Encsen.
Az Enyingi Török Bálint Napok keretén belül térzene, földvárfutás, fotókiállítás, tallérgyűjtő játékok és előadás várja az érdeklődőket szeptember 11-én, szombaton reggel 9 órától Enyingen, a Tinódi Lantos Sebestyén református iskola udvarán.
Testben élünk címmel rendezik meg a huszonkettedik szegedi ökumenikus biblikus konferenciát szeptember 9. és 11. között, a Dóm tér 6. szám alatt.
Biblia-torony kiállítás nyílik szeptember 12-én délután fél ötkor Pécsett a Dischka Győző utca 4-6. szám alatt. A különleges, interaktív kiállítás év végéig tekinthető meg.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol első Korintusi levele 6. fejezetéből!

"Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?" (I.Kor 6:19.)

A világ egy óriási kettősségen nyugszik. Fény és árnyék, élő és élettelen, ég és föld és így tovább. Bármilyen szellemi területre tévedünk, megtaláljuk a teremtett világ kettősségen nyugvó harmóniáját. Ugyanilyen kettősség az, hogy a testünk a Szent Lélek temploma. Milyen is legyen egy templom? Voltak korszakok, amikor az Isten iránti hálát úgy fejezték ki, hogy óriásira, pompázóan szépre építették a templomokat. Ha ott lakik a szent, akkor a helynek méltóan kell kifejeznie az ott lakást. Viskót nem építhetünk Istennek – gondolták. Ma pedig vannak gyülekezetek, akik nem is gondolnak a templomépítésre, hiszen Isten bárhol lakhat, neki nincs szüksége kőépítményekre. Mindkét gondolatban van igazság, de mindkettő végletes. Isten megjelenik testi módon ebben a világban. Megjelenik abban, amit látunk, tapintunk, ízlelünk az életben. Nem csupán a tartalomban, hanem a formában is. Mégis rejtett módon jelenik meg, tehát nem úgy, hogy egyetlen földi templomban is azt mondhatnánk: itt az Isten, ide költözött, megragadható. Csak azt mondhatjuk, hogy én itt találtam meg, hogy ebben az órában valóságosan eljött hozzám. A testi valóság és a lelki valahogy mindig egymáshoz kötve, mégis szabadon viszonyulnak egymáshoz.
Meg kell figyelnünk, vajon bennünket melyik véglet fenyeget? Vajon a testünk eszköz-e Isten számára? Méltó eszköz-e? Ha a mai kort nézzük, akkor azt látjuk, hogy testi megközelítése lesz mindennek. Még az oktatás is olyan, hogy szinte minden érzékszervre igyekeznek hatni. Az egész élet a szabados erkölcsökre épül, mégis valójában megvetjük a testet. Éppen mivel minden a testünkről szól, mivel minden egyes érzékszervünk állandóan bizsereg a rengeteg hatás alatt, nem becsüljük földi sátrunkat. Hányszor előfordul, hogy éppen amiről sokat beszélünk, amivel állandóan foglalkozunk, az a terület az, amiben elsatnyulunk. Azt mondja valaki: szeretem ezt a földi életet, ezért eszem-iszom kedvemre. Holott, ha szeretné az életet, talán éppen mértékletesen élne. Sorolhatnánk ezeket a példákat. Mindenütt az "ettől egészséges leszel" szöveggel reklámozzák az eladandó kacatokat, mégsem lesz egészségesebb a társadalom. Nem az a kérdés, hogy tökéletesek vagyunk-e? Nem vagyunk azok, nyilvánvalóan. Az a kérdés, hogy jó irányban haladunk-e? Isten eszközének tartjuk-e a testünket? Tökéletlen eszköz persze, de mégsem a mienk. Nem nőhet a lelkünk fölé. Nem uralhatja el az egész életünket. Pedig ma erre tör minden. A testünk néha, mint valami túlburjánzó sejt, szeretne mindent uralni. Néha az emberből elő is tör a panasz: nem csinálok mást, csak dolgozom, alszom és eszem. Ez a test kísértése. Ezt a kísértést győzte le Jézus azzal a mondattal, hogy "nem csak kenyérrel él az ember". Aki csak kenyérrel él, az félember, az egy lakatlan templomban tengeti az életét. De vannak olyan emberek is, például az említett gyógyító kuruzslók között, akik pedig mindent csak lelki kérdéssé tesznek. A test nem más, mint fölösleges köntöse a lelkünknek, amin minden azonnal átlátszik. Nem. Isten testi valóságában teremtette meg ezt a világot, és ő maga is gyönyörködött benne. Nem látszattestet, hanem valóságos és szép hústestet adott nekünk.
Mozgássérült fiatalokkal táncoltam egyszer, emlékszem, mennyire szép volt, mennyire valóságosan szép volt a mozgás, és minden, ami testi valóságában jelen volt. Nincs az a földi test, amelyik ne lehetne jel Isten teremtéséről, mégha tökéletlen is. Nincs az a test, amelyik ne lehetne eszköz Isten kezében. Adja Isten, hogy testünkben-lelkünkben megtaláljuk a harmóniát. Ámen