2011-01-19

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Most, ezen a héten zajlik az egyetemes imahét. Azaz a világon mindenfelé a különböző felekezetű keresztyének imádkoznak az egységért. Azt kell mondanom, hogy amikor annak idején a teológiára jártam, azt hittük, hogy most még nehéz a párbeszéd, de majd egyre könnyebb lesz. Ahogy záródnak be a körök, ahogy szorítják vissza a hit hatókörét, egyre jobban egymásra találnak a keresztény emberek. Ehhez képest azt látjuk, hogy az idő múlásával egyre jobban rétegzett az ökumené. Azaz, bizonyos emberekkel teljesen gond nélkül ülünk le imádkozni, kisközösségekben, falvakban például hihetetlen együttműködés alakul ki itt is, ott is, máshol viszont egyre nehezebb minden. A mai kor szétziláló hatására mindenki visszamenekül a várába, a saját felekezetébe, és ott érzi biztonságban magát. Számos párbeszéd, ami korábban olyan gyümölcsözően működött, mára megszűnt. A reformátusok féltik a tanbeli, a Biblia szerinti tisztaságot, a katolikusok talán féltik hagyományaikat, közösségüket. Nem merünk gondolkodni azokról a dolgokról, amikben különbözünk, és nem merünk változtatni sem. Persze ez a folyamat még erősebb akkor, ha különböző vallások találkoznak. Nemrég néhány egyiptomi kopt keresztyén legyilkolása volt a szörnyű napi esemény. De kik is azok a koptok? Kevesen tudják, hogy Budapesten is létezik egy kopt gyülekezet. Lelki vezetőjükkel, papjukkal, Khalil Y. Yousseffel beszélgettünk. Amikor Bagdán Zsuzsa ott járt, épp egy kanadai kopt telefonált. Ezért először azt kérdezte: Ekkora az összetartás, vagy a közelmúlt eseményei hozták össze még jobban a koptokat?

Khalil Y. Youssef: Szeretnék inkább a koptokról beszélni, mert nap, mint nap ezekben az eseményekben élek. Amióta létrejött a kopt egyház, azóta nem volt olyan évtized, amely hátrányos megkülönböztetés vagy pogromok nélkül telt volna el. Nem tudom felmérni, hogy ha az egyiptomi keresztyének teljes békében élnének, vajon akkor is így szeretnék-e egymást?
Fekete Ágnes: Itt is szeretetben élnek, ebben a nagyon vegyes közösségben, ahol nemcsak egyiptomi koptok élnek?
Khalil Y. Youssef: A kopt egyház mindig nagy szeretettel fogadott mindenkit. Igaz, itt vagyunk Magyarországon, és nemcsak egyiptomi, hanem szudáni koptok is vannak köztünk, illetve szíriaiak, libanoniak, irakiak, és egyéb keresztyének, magyarok is, akik koptok lettek, illetve az egyházunkban imádkoznak velünk együtt.
Fekete Ágnes: Hányan járnak most ebbe a közösségbe itt Budapesten?
Khalil Y. Youssef: Közel kilencven, különböző nemzetiségű család jár a templomba, és rajtuk kívül közel harmincan, akik nem gyülekezeti tagok, de itt imádkoznak.
Fekete Ágnes: Beszélhetünk egyáltalán közösségről, vagy ez az imádkozás szabad helye, ahová mindenki betérhet?
Khalil Y. Youssef: Elmondhatjuk, hogy itt van közösség, de ez a közösség nyitott. Aki bejön, azt befogadjuk, viszont a hét szentséghez nem juthat az illető anélkül, hogy igazi keresztyénné ne váljon.
Fekete Ágnes: Mit ért igazi keresztyén alatt?
Khalil Y. Youssef: Az igazi keresztyén hiszi, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia, aki az Atyától született az idők előtt, aki felöltötte az emberi testet Szűz Máriától, és a földre jött, teljes Istenként és teljes emberként, akit keresztre feszítettek és meghalt. Sírba tették, és a harmadik napon feltámadt, felment a mennyekbe, ott ül a Jóisten jobbján, és elküldte a Szentlelket, aki a mai napig velünk van az egyházban, az idők végezetéig. Aki hisz ebben, az az egyház része.

Fekete Ágnes: Mégiscsak a kalcedoni zsinatnál szétváltak az egyházak. A kopt egyház valóban monofizita egyház?
Khalil Y. Youssef: Koholmányként terjedt el ez a kopt egyházról, ez egyáltalán nem igaz. Mivel régen rossz volt a fordítás. Mást mondtak, de ugyanarról beszéltek egyszerűen a rossz nyelvismeret miatt. 1973-ban III. Shenouda alexandriai pápa látogatta meg VI. Pál pápát, és közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben azt írják: "Hisszük, hogy a mi Istenünk, megváltónk és királyunk Jézus Krisztus, teljes Isten, és teljes ember, melyben egyesült az isteni mivolta és emberi mivolta. Teljesen egyesült, keveredés, összeszövődés, megkülönböztetés és szeparáció és darabolás nélkül."
Fekete Ágnes: Szent György ikonja kint van a falon, átjárja a mártírság a mindennapokat. Mit jelent a mártírság a kopt vallásban?
Khalil Y. Youssef: Sárkányölő Szent György a mártírok parancsnoka, vezetője. Akik utána jöttek, csak a fiaiként tekinthetők. A kopt egyház rengeteg mártírt adott a világnak. Amikor új kopt templom épül, azt szentekről nevezik el. Rengeteg egyiptomi és külföldi kopt templom vette fel Szent György nevét.
Fekete Ágnes: Gyakran jönnek vendégek Egyiptomból látogatóba?
Khalil Y. Youssef: Rengetegen szeretnének jönni meglátogatni ezt az újonnan alakult kopt közösséget, de sajnos csak nagyon kevesen jutnak el idáig, mert a kairói magyar nagykövetség nem nagyon ad vízumot. Sőt, volt olyan, hogy sokan jöttek volna előadásokat tartani, és még így sem kaptak vízumot. A nagykövetség úgy gondolja, hogy aki Magyarországra jön, az itt is szeretne letelepedni. Sajnos, különösen manapság, ezt teljességgel megértjük. Viszont az jó lenne, ha az egyház támogatólevelét külön kezelnék.
Fekete Ágnes: Ezek szerint Magyarországon is negatív diszkriminációban részesítik a koptokat?
Khalil Y. Youssef: Ha idejövünk Magyarországra, akkor mi arabok vagyunk. A saját országunkban keresztyének vagyunk, mindkét helyen negatívan különböztetnek meg minket.
A magyaroknak alig egy százalékuk tudja, hogy kik azok a koptok. Engem nagyon sokszor megállítanak az utcán, látják, hogy számukra szokatlan öltözékben járok, és megkérdezik: ki vagy te, mit csinálsz itt? Azt felelem, hogy kopt pap vagyok. Erre a legtöbben megkérdezik: az mit jelent?
Fekete Ágnes: És mit szokott rá válaszolni?
Khalil Y. Youssef: Amennyire tudom, elmagyarázom, hogy a koptok az ősegyiptomiak leszármazottai, és ők egyik legrégebbi keresztyén egyház a világon. Bárhová megy egy kopt, viszi magával a kopt kultúrát, a vallást, a civilizációt. Megítélésem szerint ez mindig meggazdagítja azt a társadalmat, ahová kerül. Egy kopt ember hétezer év történelmét hordozza magán. Ez igen mély történelem.
Fekete Ágnes: Most láttam meg a kereszt alakú tetoválást a csuklóján, illetve a kezében is egy fakeresztet tart. Mit jelentenek ezek?
Khalil Y. Youssef: Volt időszak, amikor az egyiptomi, iszlám uralkodó előírta, hogy minden keresztyén hordjon vaskeresztet a nyakán. A kereszt súlya körülbelül három kiló volt. A hordástól minden keresztyénnek a tarkóján megjelent egy kék jel. Ezért a mai napig is kéktarkójúnak hívják a keresztyéneket. Amikor a későbbi muszlim uralkodók eltörölték ezt a rendeletet, a koptok, hogy el ne felejtsék, mit szenvedtek a kereszt hordásáért, a jobb kezükön, a csuklójukra szoktak keresztet tetoválni. A tetoválás ősi egyiptomi szokás volt. A kezemben pedig azért van fakereszt, mert a pap a templomban mindig a kezében tartja ezt, és kínálja az embereknek, mint az életet.
Fekete Ágnes: Vannak azért jó kapcsolataik más felekezettel?
Khalil Y. Youssef: Az első két ember, akik részvétet nyilvánított az Alexandriában elesett mártírokért, az itteni református lelkész és a katolikus pap voltak.
Fekete Ágnes: Mivel segíthetünk még?
Khalil Y. Youssef: Az első és mindenekelőtti: imádkozzanak a koptokért!

Fekete Ágnes: Az egyetemes imahét kapcsán eszembe jutott egy kedves régi barátom, ismerősöm, akivel annyi ökumenikus istentiszteletet tartottuk 10-20 éve. Meglátogattam a biatorbágyi Boldog Gizella Idősek Otthonában Hagyó Józsefet, aki sérült, akadályozott emberekkel foglalkozott és foglalkozik. A francia Jean Vanier alapította a Bárka és a Hit és Fény közösségeket. Ez utóbbiban tevékenykedett ő évtizedekig. Számomra nagyon megkapó az, ahogy ő az élete minden szakaszában, így most egy idősek otthonában is megtalálja a jót, a szolgálat lehetőségét. Elmondja majd, miként lépett be a Jézus Kistestvérei Szerzetesi Közösségbe, és lett annak egyetlen magyarországi tagja. Életéről, ökumenikus gondolkodásáról mesél most.

Fekete Ágnes: Az ökumené mindig benne volt az életedben?
Hagyó József: Franciaországban van egy közösség, akik kifejezetten arra a célra alakultak, hogy komoly teológiai alapokra helyezzék a katolikus és református közösség közötti párbeszédet. Ők nem félnek a meredek kérdésektől sem. Közölték, a református egyház és a katolikus egyház álláspontját egy-egy kérdéssel kapcsolatban majd leírták, hogy mit várnak egymástól az egyházak. Hihetetlen szép sorozat volt. A végén mindig összegezték, hogy eddig eljutottunk, ezt kérjük, mert ez még nem valósult meg, erre így próbálunk válaszolni… Én akkor hirtelen neki is álltam és le is fordítottam egypár komoly részt. Ez a közösség neki mert futni az eucharisztia, úrvacsora témájának, foglalkoztak a bűnbánat szentségével, a Mária-tisztelettel, ami sok nehézséget tud okozni a felekezetek között. Akkor kezdtem én ebben az irányban érdeklődni. A másik meg, Jean Vanier-nak az egyértelmű állásfoglalása, hogy ez egy ökumenikus közösség. Itt aztán előálltak nehézségek. Például, hogy a katolikus egyház, Róma soha nem fogadta el a Bárkát vagy a Hit és Fényt katolikus közösségnek. Ugyanis a katolikus egyházban még nincs ilyen kategória, hogy ökumenikus közösség. Jean-ék ezt elfogadták és továbbra is jó maradt a kapcsolat a római hivatalokkal, csak ez egy jogi döntés volt és ehhez alkalmazkodtak. Az egyik évben, Skóciában volt a Hit és Fény nemzetközi találkozója. Ott olyan természetes volt, hogy például anglikánokkal voltunk együtt. Lehet ezt nagy szeretettel csinálni és egymás felé megértéssel fordulni, meg közeledni. Nem kell feltétlenül azzal foglalkozni, hogy miben nem egyezünk és mi az ahol harcolni lehet, hanem örülhetünk annak, hogy milyen fontos szerepe van az Igének a református egyházban és mennyi mindent megőrzött itt számunkra a századok során abból, ami nálunk háttérbe szorult. Én még emlékszem rá, hogy diákkoromban olyan stílus uralkodott, amikor nem szívesen adták kézbe a Szentírást. A református egyház részéről meg elhangzanak olyan mondatok, hogy azért milyen jó nektek, hogy van a bűnbánat szentsége, a gyónás. Le lehet rendezni egy életszakaszt. Nálunk meg valahogy ez alakult folyamatosságában.
Fekete Ágnes: Elmeséled azt, hogy hogyan lettél Kistestvér és hogy mit jelent ez?
Hagyó József: Esztergomban szenteltek és előtte már gimnazista meg kispap koromban szoros kapcsolatban voltam a Regnummal. Az olyan természetes volt, hogy amikor fölszentelnek, a Regnumi atyák közé tartozom. Így is kezdődött a papi szolgálatom különböző helyeken. 1956 után nem voltak szabadok a bíróságok, de 1962-ben már ráértek és elkezdődtek az egyházakra koncentrálódó perek. Akkor begyűjtöttek minket, mert nekik roppant kellemetlen volt, hogy itt van egy keresztény közösség, amelyik nem szerzetes közösség, meg nem is az egyházmegye szervezete, mégis él és az ifjúsággal foglalkozik. Szerették volna befullasztani. Megrendeztek egy csúcspert, 1962-ben kaptam két évet. 1963-ban amnesztia volt és hazaengedtek. Hazajöttünk és csináltuk tovább, majd 1964-ben újra adtak hozzá, bőkezűbben. Akkor 1968-ig benn voltam a börtönben. Együtt dolgoztunk papok, egy cipészműhelyben. Volt köztünk egy piarista, Lénárd Ödön, aki egyszer azt mondta nekem, "Te, Jóska! Te nem sokára szabadulsz. – Ő még maradt. – Nem lenne rossz, ha ilyen életformát választanál! Te találsz utat az emberekhez, meg szót értesz a többi rabbal is. Ha hazamész, dolgozni fogsz, valószínűleg úgyse kapsz beosztást." Ez nagyon szimpatikus volt nekem, mert gyerekkoromban Ferencvárosban laktunk és ott volt a centruma egy katolikus munkásmozgalomnak és nekem csupa ilyen barátom volt. Akkor kezdtem megismerni Foucauld atyát meg a közösség lelkiségét.
Fekete Ágnes: Kik ezek a Kistestvérek?

Hagyó József: Foucauld atya, a múlt század elején élt. 1916-ban halt meg. Először a mohamedán lelkiség fogta meg őt, mert katonatiszt volt és Marokkóban meg Algériában járt. Ott vette észre, hogy itt élnek olyan emberek, akik nem keresztyének, de Istenhez valahogy nagyon közel vannak. Mert lehetetlen volt nem észrevenni, hogy az ottani emberek napközben akármit csinálnak is, dolgoznak, utaznak, előveszik az imaszőnyegüket, és ott ahol vannak, letérdelnek, leborulnak és imádkoznak nem törődve azzal, hogy mi zajlik egyébként körülöttük. Azt látta, hogy kell itt lennie valakinek emögött, aki felé ők fordulnak. Amikor visszament Franciaországba, az a vágy ébredt benne, hogy a mohamedán emberekhez hasonlóan a keresztényeknek is kapcsolatot kellene teremteni Istennel. Ott is lehetséges ez? Párizsba egy paphoz kalauzolták őt. Ez volt megtérésének a pillanata. Attól kezdve radikálisan, szinte végletes módon kereste azt az életformát, ahogy ő igazán Istennek szentelheti magát. Amikor a végén elment Afrikába a tuaregek között élte aztán az életét. Ezt a kis házat vagy remeteséget a faluban, az emberek közelében alakította ki. Nem úgy érkezett oda missziósként, hogy majd én megtérítem őket, hanem én itt élem meg a Jézussal való bensőséges kapcsolatomat, itt fogok imádkozni, itt gyakorlom a szeretetet meg a barátságot felétek. Ezzel megszületett a szerzetesi életnek egy új formája. Nem egy kolostoron belül bezárva, hanem kontemplatív élet, meg sok imádság, sok elmélkedés, napi kapcsolat az emberekkel. És végülis értük halt meg, mert törzsi viszályok voltak és egy fiatalember kezében véletlenül sült el a fegyver, amely őt megölte. Algériában volt, de mindig arról ábrándozott, hogy jó lenne, ha ez egy közösség lenne, de senki nem csatlakozott hozzá életében. Hosszú éveken keresztül gyártotta a szabályokat, meg a szerzetesi életrendet. Foucauld atya 1916-ban meghalt és csak 1933-ban kerültek az írásai valahogyan Franciaországba. René Voillaume néhány társával elhatározta, hogy megpróbálnak eszerint élni. Ők hozták létre a Jézus Kistestvérei Közösséget. Munkás-fraternitásokat alakítottak, különböző helyeken dolgoztak, lehetőleg fizikai munkát. A kis közösségben megpróbálták kiélni a kontemplatív életet, az imádságot, de ott is mindig nyitva állt az ajtó, bármikor, bárki jöhetett.
Fekete Ágnes: Kijöttél a börtönből és nem kaptál papi munkát?
Hagyó József: Nem is kértem. Először, amikor 1963-ban amnesztiával szabadultam, nem kaptam. Aztán amikor egyedül szabadultam, már rafináltabbak voltak és azt gondolták, hogy ha egy pap egy békepap plébánosnak a felügyelete alá kerül, akkor azt könnyebben lehet ellenőrizni. Eldöntöttem, hogy nem kérek plébániai beosztást. Pedig mondták, hogy itt a nagy lehetőség és mi szerzünk magának helyet. De én erre azt válaszoltam, hogy ne szerezzenek nekem, én dolgozni fogok és úgy élem a papi életemet tovább. Ettől kezdve nekem magukhoz nincsen semmi közöm. Az Egyházügyi Hivatal a szervezett egyházzal foglalkozik. Ezek után azt mondták, hogy legalább azt engedjem, hogy ők szerezzenek nekem munkahelyet. Én erre is nemet mondtam. Én akartam magamnak munkahelyet találni. El is kerültem hamarosan a Takarító Vállalathoz rovar- és rágcsálóirtónak. Tizenkét évig azt csináltam. Biztos, hogy ők nem ilyen munkát akartak nekem, mert teljesen ellenőrizhetetlenné váltam. Mindennap máshol dolgoztam. Néha az utcán láttam, hogy egy-egy gyanús alak vagy egy autó követ, de ez biztos nagy gondot jelentett nekik. Ugyanis bemenni egy munkahelyre információt szerezni az egyszerűbb dolog. Elszakadtam az egyházmegyétől is.

Fekete Ágnes: Belülről te már Jézus Kistestvéreként éltél?
Hagyó József: Az irány teljesen az volt. Albérletben laktam. Legalább húsz albérletem volt, mert praktikus volt mindig változtatni. És dolgoztam, mindig valami egyszerű munkát.
Fekete Ágnes: Hogy tudtál imádkozni?
Hagyó József: Az albérletet mindig úgy választottam, hogy lehetőleg egy keresztény családnál legyen és el tudják fogadni azt, hogy az én szobám egyik sarka az egy imasarok, ahol miséztem, ahová vissza tudtam vonulni. A prior azt mondta, hogy minden téren megfelelek, talán csak a szegényekkel való közvetlen kapcsolat hiányzik, ezért kezdjek el keresni egy csoportot vagy réteget, akik a társadalom peremén vannak vagy valami miatt távol kerültek Istentől.
Fekete Ágnes: Ez Jézus Kistestvéreinek kifejezett hivatása?
Hagyó József: Lehetőleg egy ilyen környezetet kell választani. Akkor még nem volt Hit és Fény meg Bárka, de Bogyai Máriáék már akkor nyaraltattak és rajta keresztül tudtam a sérültek világával kapcsolatot találni és megalakult a Bárka. Bár a Hit és Fénynek nincsenek otthonai, sérült otthonok meg műhelyek, mégis néhány segítővel összekapaszkodtunk, hogy úgyis kell valahol dolgozni. Miért ne dolgozzunk a sérültekkel. És akkor elindultunk.
Fekete Ágnes: Hogy kezdődött ez itt Biatorbágyon?
Hagyó József: Egy ilyen dolgot úgy kell kezdeni, hogy először a segítő csapat álljon össze! Itt nyaraltattunk egyszer a biai plébánián, és így már voltak személyes kapcsolataink.
Fekete Ágnes: Emlékszem, akkor egy egészen pici szobád volt ebben a házban. Hány évet laktál ott?
Hagyó József: Ott tizenkettőt és tízet itt. Most már huszonkét év telt el Torbágyon. A Műhelyben különböző munkákat próbáltunk ki és végül a kerámiánál kötöttünk ki.
Fekete Ágnes: Utána költöztél ide ebbe az idősek otthonába?
Hagyó József: Tíz évvel ezelőtt épült ez az otthon.
Fekete Ágnes: Nem féltél?
Hagyó József: Nem. Ez kiegészíti az életemet. Az életem egyik fontos bázisa a sérültek világa, de a másik – egyre inkább – az öregek. Megöregedni az öregek között. Próbáltam betáplálni az emberekbe, hogy én ennek a háznak nem a lelkipásztora vagyok, hanem az egyik lakója. Természetesen pap vagyok, és mindig rendelkezésre állok, de nem fogom itt rendezni az öregek lelki életét. Bármilyen kéréssel jönnek hozzám, segítek. Eleinte még nem volt karbantartás, és ha egy fogó kellett vagy más szerszámra volt szükség szívesen segítettem. De ha valaki úgy érzi, hogy elérkezett a végső stádiumba, akár éjszaka is megyek hozzá. Ilyen szempontból nagyon a helyemen érzem magam. Azt mondogatom a paptársaimnak, hogy ne papi otthonba menjetek be öregségetekre, hanem egy szociális otthonba, vagy alapítványiba, mert ott papok tudtok lenni, amíg szuszogtok. Szinte missziós feladatnak tartom, hogy betegek a betegek között. Ahogy az ember viseli a betegséget, vagy éppen a gyengeségeit. Az is a szolgálat része, ahogy együtt van a többiekkel.
Fekete Ágnes: Azt látom, hogy bármilyen helyzetbe csöppentél, akár a börtön, akár a Hit és Fény, a Műhely és ez az otthon, mindig a lehető legjobbat akartad kihozni belőle.
Hagyó József: Mindig jött az üzenet. Nem én találtam ki ezeket az életembe, az biztos. Egyszerűen jöttek, megkérdeztek, válaszoltam. Nagyon szürke hétköznapi események. Azért tartom fontosnak a Műhelyben való jelenlétemet is, egyszerűen csak ott lenni, órákat velük tölteni. Bár nem csinálok ott semmi extra dolgot, nem én vezetem, sőt most már nem is vagyok alkalmazva. Itt sem alakulnak olyan nagy emberi kapcsolataim, de amikor elmegyek a kint ülő tolókocsis nénik, bácsik között akkor odaköszönök nekik, egy-két szóra megállok, ami látszólag semmi, közben meg látom, hogy nagyon várják. Nagyon jól kiegészít engem Mónika.
Fekete Ágnes: Tankó Zoltánné, Mónika a helyi református lelkész.
Hagyó József: Ő bekopogtat olyan szobákba, ahol fekvő beteg van, és nem azt kérdezi, hogy milyen felekezethez tartozik, hanem azt, hogy hogy van? Ahogy mi Mónikával kommunikálni tudunk, az számomra egy külön ajándék. Többen vannak ott szerdán a bibliaórán, mint ahogy misére jönnek.
Fekete Ágnes: Vannak témák, hogy kikért imádkozol? A Házért, a Hit és Fényért…
Hagyó József: Mindig van valami nagy aktuális téma, amiben úgy érzem, hogy közvetítő szerephez jutok, mert talán én mondom ki az ő nevében Isten színe előtt.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az egyetemes imahét záróeseményeként ökumenikus ifjúsági istentiszteletet tartanak január 23-án 18 órakor, Budapesten a Szilágyi Dezső téri templomban.

A Csillaghegyi Esték következő előadásán Szentmártoni Szabó Géza Balassi Bálint istenes verseit mutatja be, január 26-án, szerdán este 6 órakor, Budapesten a III. kerületi Vörösmarty utca 2. szám alatt.

A Kelenföldi Irodalmi és Kultúrtörténeti Esték keretén belül Károli Gáspárról tartanak előadást január 20-án, csütörtökön este 6 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatt. Ugyancsak a Kelenföldi templomban lesz Alföldy-Boruss Csilla orgonahangversenye is, január 22-én délután 5 órakor.

Tabulatúra Régizene Együttes következő klubalkalma január 24-én, hétfőn 19 órakor lesz a Budai Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Molnár Kati akvarelljeiből nyílik kiállítás az ökumenikus imahét csütörtök este fél hatkor kezdődő istentisztelete után, Budapesten a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Hogyan nézhetett ki Bábel tornya? – erről tart előadást Timon Kálmán építészmérnök január 20-án, csütörtökön este 6 órakor Budapesten a Margit körút 24. szám alatt.

Államilag elismert középfokú szakképzettséget adó szociális gondozó és ápoló képzést indít a Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény. A tíz hónapig tartó képzés várhatóan februárban indul. Jelentkezési határidő: január 28. (Somogyi Eszter oktatásszervező 06-30 378-9269)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol Rómabeliekhez írott levele 12. fejezetéből!

"És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata." (Róma 12:2.)

Az egyetemes imahét kapcsán gondolkodtam el ezen a mondaton. Isten nem sémákban gondolkodik. Ne szabjátok magatokat ehhez a világhoz, azaz ne legyetek sémásak, ne a környezetetek szabásmintája szerint éljetek! Minden kor, így Pál apostol kora is nagy divatoknak hódolt. Az ember igyekszik igazodni a környezetéhez, önkéntelenül is. Fogja az ollót, és levágja, jó esetben csak a szoknyájának a szélét. Néha a lábát vagy a fejét is, hogy beleférjen a közgondolkodás ágyába. Minden kor, de talán a mai még inkább szaporítja a külső elvárásokat. Pontosan el lehet mondani, hogy kinek mi kell, hogy a kezében, a fülében és a gondolatában legyen. A szabadság szédületében érdekes módon, talán még több, a séma.
A keresztény embereknek sok esetben az a válasza erre, hogy ne szabjátok magatokat a környezetetekhez, hanem szabjátok magatokat Jézushoz! A régi szabásmintát vessétek le, és vegyetek föl egy újat! Jézus mintáját. De a mérleg másik serpenyőjén nem egy másik szabásminta van. A sémákkal szemben Pál apostol tanácsa, hogy változzatok meg értelmetek megújulásával. A gondolkodást nem lehet kihagyni, ha valaki hinni akar. Irányítsuk gondolatainkat Krisztusra, és megújulunk, és ez fog kiszabadítani minket a sémákból.
Fájdalommal tölt el, amikor beszélgetek valakivel, és látom, az ösztöne hajtja, és egyszerűen nem mer gondolkodni, mert akkor olyan dolgokkal kellene szembenéznie, amiket nem tud megoldani. Így mennek szét családok, így törnek össze emberek. Ilyenkor olyan szívesen mondanám ki, ha merném: kedves barátom, olyan tucatember vagy a nagy szabadságodban. Nem látod, hogy azt teszed, amit mindenki? Az értelmünknek kell először megújulnia, az viszi majd magával az egész testünket, életünket. Mert az értelmünkkel vagyunk képesek arra, hogy értékrendet állítsunk fel, hogy odaszánjuk magunkat és így tovább. Isten nem tucatembereket teremtett, hanem színes és nagyon különböző gondolatú sokaságot. Ez a sokaság könnyen tucatemberré alakul át, ha elfelejt gondolkodni, és nem szánja oda magát Istennek.
Adja a Mindenható, hogy ma, amikor mindenki azt hirdeti, dobd el az agyad, mert úgy egyszerűbb, képesek legyünk megújulni gondolatainkban! Isten gyermekeiként maradjunk különbözőek ebben a tucatemberlétben. Ámen