2011-09-14

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Ezen az őszön a legtöbb református egyházközségben presbiteri választások lesznek. A presbiter szó ma már nem közhasználatú kifejezés. Régen mindenki értette még, hogy az egyház megválasztott idősebb vezetői a presbiterek. A protestáns egyházak presbitériumai és a katolikus közösségek egyháztanácsai között az a különbség, hogy a római katolikus templomok alapvetően a püspökséghez tartoznak, és a hívek tanácsadó testületként vannak jelen az egyház életében. A református presbitérium tulajdonosként, lelkészének munkaadójaként vezeti az egyházközség életét. Meg kell vallanunk, hogy ez a több százéves szervezeti felépítés eléggé döcögve működik egyszerűen azért, mert az embereknek más az időbeosztásuk, más a felelősségi körük, mint régen. Egy nemes ember, aki földjeit igazgatta, egészen másként volt jelen egy presbitériumban, mint ma egy vezető beosztású férfi, akit a családja is alig lát, mert állandóan dolgozik. Hogyan irányítson egy ember egy lelkészt, amikor a lelkész többet tud az ügyekről, és ráadásul ő van jelen a nap huszonnégy órájában a gyülekezetben, míg aki elvileg a főnöke, a maga dolgát végzi, és csak vasárnap, meg esetleg bibliaórán van jelen. Nagyon nehéz olyan embereket találniuk a gyülekezeteknek, akik felelősen elvállalják ezt a tisztséget, jobbára a nyugdíjasok érnek rá arra, hogy egyáltalán részt vegyenek a gyűléseken. Nehéz kitörni a mai kor túlterhelt, a köz irányában eleve elfásult világából. Sok helyen van azért jó példa a presbitériumok működésére. Következő riport-összeállításunk néhány presbitert szólaltat meg abból az alkalomból, hogy nemrég Tahiban megtartották a 12. országos református presbiterkonferenciát. Először azonban egy nagyon fiatal női presbiterrel, Szarkáné Kun Szilviával Hajdúsámsonról beszélgetett Kiss Sándor. Utána Hajdú Szabolcs Koppány, lovasberényi lelkipásztort hallják.

Szarkáné Kun Szilvia: Egész pici koromtól kezdve jártam a templomba a nagyszüleimmel és édesanyámmal. Most már a családommal együtt tesszük ezt. Az akkori lelkészhez jártam hittanórára, majd bekapcsolódtam jobban az egyház életébe. A karácsonyi és húsvéti ünnepségeken szerepeltem. Tizennyolc éves koromtól azonban én szervezem ezeket az ünnepségeket és ifjúsági csoportot is vezettem. Most már Lovász Krisztiánnal, a sámsoni lelkésszel szolgálok. Amikor ő idekerült, akkor jött az ötlet, hogy lehetnék presbiter is, hogy hivatalosabbá tegyük ezt a szolgálatot.
Kiss Sándor: Mit szóltak ehhez a nagy öregek? Mit szóltak hozzá a férfiak?
Szarkáné Kun Szilvia: Hála Istennek mindenki támogatott. Meglepődtek rajta, mert az idős férfiak ahhoz vannak hozzászokva, hogy idősebb tagok csatlakozzanak. Mindenki nagyon kedvesen fogadott. Úgy gondolom, hogy azért is lettem presbiter és azért is választottak meg, hogy legyen egy fiatal szellemiség is ebben a presbitériumban. Így el merem mondani a gondolataimat, mert ők támogatnak. Nyilván vannak olyan dolgok, amiben nem értünk egyet, de ez nem a generációs problémákból adódik.
Kiss Sándor: A saját korosztályod hogyan fogadta a hitedet?
Szarkáné Kun Szilvia: Mindig csodálkoztak rajta, hogy ilyen elhivatottságom van. Többeket próbáltam hívogatni a korosztályomból, de nagyon függ attól, hogy a családi háttér milyen. Pozitív dolog az, hogy akikkel én felnőttem, most szépen lassan kezdenek visszacsordogálni és a fiatalok bibliakörében egyre többen jelennek meg a korosztályomból és beállnak a szolgálatba is. Az igazi megmozdító erő az tavaly február környékén jött, amikor én nagyon beteg lettem. Kiszakadt az epehólyagom, vérmérgezést kaptam. Bekerültem a kórházba és két hónapig feküdtem az intenzív osztályon. Leállt a szívem műtét közben és újraélesztettek, teljesen lebénultam, bevérzett az agyam, megsüketültem a fél fülemre. Sajnos heteken keresztül lélegeztető gépen voltam és nem javultam. Folyamatosan lázas voltam. Újra meg kellett, hogy műtsenek. Kiderült, hogy teljesen elgennyesedett az egész hasüregem. Nehéz volt ott feküdni úgy, hogy a családom csak kettesével jöhetett be látogatni, akkor is be kellett öltözniük a fertőzésveszély miatt. A kisfiam másfélévesen otthon volt. Ezt lelkileg feldolgozni nem lehetett volna másképpen, csak az Isten segítségével. Ő adott minden nap erőt, hogy ezt tovább tudjam csinálni.
Kiss Sándor: Föladtad volna?
Szarkáné Kun Szilvia: Talán föl. Tizenhét percig voltam halott a műtőasztalon, és amikor már föladták az orvosok, akkor spontán beindult a szívem. Húsvétkor még benn feküdtem a kórházban, amikor a gyülekezetben úrvacsoraosztás volt. Jeleztem a férjemnek, hogy én is szeretnék úrvacsorázni! Hozott be egy falat kenyeret és a benti poharamba hozott egy korty bort. Ott bent a kórházi ágyamon kaptam meg az Igét, ami után egyre jobban lettem. Rá három hétre hazaengedtek a kórházból. Április tizenhatodikán jöttem haza és pünkösdkor itt lehettem és bizonyságot tehettem a hitemről és az egészségemről a templomban és már októbertől dolgozom. A legszörnyűbb az volt az egészben, hogy amikor hazajöttem a kisfiam nem ismert meg. Újra meg kellett egymást szoknunk. Édesanyaként azt feldolgozni, hogy a gyermekem nem hozzám jön, és nem ölel meg, az rettenetes dolog. Hála Istennek ez azóta már teljesen rendbe jött és azóta is nagyon anyás. Nagyon nehéz volt. Minden este összejöttek a gyülekezeti teremben és imádkoztak értem. Minden vasárnap az egész gyülekezet imádkozott értem. Ettől nagyobb mozgató erő nem kell szerintem.

Hajdú Szabolcs Koppány: Vidéki viszonylatban egy elég nagy létszámú presbitérium várt itt. Mind a tizennyolc férfi volt és nagyon fontos is volt számukra, hogy másképpen ez nem lehet, ennek így kell maradnia. Csak férfi lehet presbiter. Amikor idekerültünk a feleségemmel egyértelművé tették, hogy nekik nadrágos pap kell. Egészen a feleségem első szolgálatáig, amikor azt mondták nekem, hogy miért nem engedem többször prédikálni. Mondtam, hogy hogyne engedném. Dunántúlon vagyunk, ami azt jelenti, hogy túlnyomórészben katolikus vidéken járunk. Lovasberény azonban az elmúlt négy-ötszáz év egyes szakaszaiban színreformátus volt. Az őseink semmivel nem álltak jobban anyagilag és a külső körülmények tekintetében sem, és mégis fel tudtak építeni egy négyszáz férőhelyes templomot. Nagyon csábító manapság jobbra-balra pályázgatni, az Európai Uniótól várni segítséget. Most érzem azt, hogy talán kezd többeknek tetszeni az a gondolat, hogy ez a mi templomunk és sokkal értékesebb és drágább az, ha ezt mi fogjuk felújítani a saját erőnkből. Ami egyébként elképzelhetetlen, inkább a lottó ötöst emlegetik, mint hogy lehetséges lenne több tízmillió forintot összeadni. Hiszem azt, hogy mégis lehetséges, és remélem, hogy ez meg is fog valósulni! A presbitérium több szempontból is érdekes. Például az elmúlt ciklusban öt presbitert vesztettünk el. Négy meghalt, egy pedig lemondott. Eljutottunk oda, hogy nem a presbitérium létszámán fog múlni, hogy működőképesek vagyunk-e? Hanem az odaszánástól, ami viszont egy falusi környezetben egyáltalán nem magától értetődő dolog. A presbiterség ma már egyáltalán nem kiváltság, hanem inkább nyűg az ember számára. Erős, tettrekész a negyvenes és az ötvenes korosztály, viszont nem nagyon lelkesednek az ötletért, hogy ők presbiterek legyenek. Egyébként ott vannak, jelen vannak, hozzáteszik a saját tehetségük, adottságuk szerint a dolgokat. Azonban az még nagyon nehezen működik, hogy presbiterséget vállaljanak, és együtt dolgozzunk és akár körbejárjuk a falut hívogatni, beszélgetni. Egy kicsit mintha várnák a csodát vagy a sültgalambot. Én a csodákban hiszek és tudom, hogy vannak, de egész eddigi életemben azt tapasztaltam, hogy az Úristen alig várja, hogy csodát tegyen. Egyszerűen azt akarja, hogy mi megtanuljuk azt, hogy a mi kis részünket tegyük hozzá a dologhoz! El kell kezdeni komolyan venni magunkat! Nem fordulhat elő, hogy bárki is azt mondja, hogy ezért nem megyek templomba, mert valaki ott ül a presbiterek között, aki nekem nem tetszik. A presbiter a Biblia tanítása szerint a gyülekezet elöljárója, aki feddhetetlen életű, aki erkölcsileg tiszta életet él. Ne az legyen az egyedüli kritérium, hogy milyen foglalkozása van valakinek, amivel majd ingyen dolgozhat az egyháznak!
Kiss Sándor: Lesz most tizenöt ilyen ember Lovasberényben?
Hajdú Szabolcs Koppány: A nőkkel igen. Nagyon számítok rájuk, és arra a lelkületre, amit ők képviselnek. Van egy csodálatos imádkozó, hétről hétre összegyűlő mag, akik az egész gyülekezetet hordozzák imádságukban. A presbiteri gyűlés nem úgy zajlik le nálunk, hogy a lelkész kirakja a koltot az asztalra és onnantól mindenki megszavaz mindent. Próbáljuk megbeszélni a dolgokat. Az hogy egyetértünk, az azt jelenti, hogy átrágtuk az egészet és mindenki a saját belátása szerint szavaz. Nagyon tisztelem az előttem járó, idősebb korosztályt, akik ha nem lennének, akkor mi sem lennénk itt. A többségük, olyan időben is itt volt, amikor ez nem volt életbiztosítás, és mindennapi atrocitásokat jelentett. Olyan nagy lépésekre is alkalmasak lettünk együtt, hogy saját pénzünkkel más gyülekezeteket tudunk támogatni. Ez nem egy bevett, tradicionális dolog, mert mindenki örül, hogy neki van egy kicsi. Egyszer még aznap, amikor a segítséget eljuttattuk, bejött egy teljesen ismeretlen, idegen ember és dupla akkora összeget letett az asztalra, mint amit elküldtünk. Amikor ezt elmondtam a presbitériumnak, tátott szájjal hallgattak és kérdezték, hogy ez tényleg így működik? Mondtam, hogy igen. Ez távlatokat nyitott meg előttünk. Az Úristen igazolja magát ezekkel a dolgokkal, de az első lépést feltétlenül meg kell tenni.
Ének:
Tégy, Uram engem áldássá,
Lelkedet úgy várom,
Tedd Te a szívem hálássá,
Hogy Neked szolgáljon!
Bárhova küldesz, ajkamról
Zengjen az új ének:
Tégy, Uram engem áldássá,
Oly sok a bús élet!
(Füle Lajos)

Fekete Ágnes: Most a presbiteri konferenciából hallhatnak hangképeket, dr. Tőkéczki László és dr. Pásztor Jánosné előadásaiból lesznek részletek, de először dr. Szilágyi Sándort a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnökét hallják.

Dr. Szilágyi Sándor: Ez a tizenkettedik országos konferencia, amely aktualitását most az adja, hogy a presbitereinket föl kell készítenünk a választásokra. A konferencia alapgondolata a nyitott ajtók a presbiteri szolgálatok előtt. Úgy érezzük, hogy ajtók hol nyílnak, hol csukódnak, attól függően, hogy milyen a belpolitikai helyzet, hogy ki az, aki az egyházkormányzásban meghatározza, hogy mire lehet, és mire nem lehet használni a presbitereket. Meg kell határozni, hogy mik a nyitott ajtók, melyek azok a szolgálati területek, ahol a presbiterek szolgálhatnak. Háromnapos a konferencia és mindegyik napnak meg volt a maga témaköre. Az első az, hogy vegyük számba a nyitott ajtókat! A második napon két ajtót vettünk szemügyre. Az egyik a közélet, a másik a lelkigondozás. A harmadik nap pedig a női presbiterekkel foglalkoztunk, mert ma már közismert, hogy széles körben szükség van női presbiterekre. A diakónia tipikusan olyan, amihez ők sokkal jobban értenek.
Kiss Sándor: Mennyi református presbiter van ma Magyarországon?
Dr. Szilágyi Sándor: Valamivel több, mint ezernégyszáz tagunk van szerte az országban, de ez kevesebb, mint egy tizede az ország összes presbiterének.

Dr. Pásztor Jánosné: Az előadásom címe: A presbiternők különös kegyelmi ajándékai. Volt egy csodálatos történelem tanárnőnk, akinek doktorátusa volt történelemből. Egyszer engem beküldtek a tanáriba, ahol fültanúja lehettem, hogy az egyetemi tanár férjének a következőket mondta telefonon: "Tedd fel a krumplit! Nemsokára otthon leszek." Az én édesapám azt se tudta, hogy hol a krumpli, nemhogy föltette volna. Ez két tudós ember volt. Társak voltak mindenben. Mindig erről álmodtam lánykoromban, hogy társa lehessek a férjemnek. Az Úristen meghallgatott, és ez így történt. Ha egy nőt beválasztanak a presbitériumba, az ne akarjon férfi lenni, mert azzal tudunk hozzájárulni a dolgokhoz, amink van. Nem tudok cipelni, de sok mindent meglátok, amit a férfiak nem látnak meg. Egy nő ne szégyellje azt, hogy érzelmei vannak. Meghatódunk, érzékenyek vagyunk. De azt is hamarabb látjuk meg, ha meszelni kéne a gyülekezeti termet vagy egy új úrasztalterítő kellene a napszítta helyett, vagy a lelkipásztorunk palástja már teljesen elkopott. Egy nő presbiter hamarabb látja meg, hogy mire van szüksége Mari néninek, vagy Józsi bácsinak vagy annak a nőnek, aki bejött a templomba, leült és csak sírt. Ma olyan társadalomban élünk, ahol szinte fertőző népbetegség a bizalmatlanság. Presbiterek nem bíznak a lelkipásztorukban, a lelkész nem bízik a presbiterekben, és nem bíznak a nőpresbiterekben. Egymásban bízni kell!

Dr. Tőkéczki László: Kálvin azzal, hogy az istentiszteleten túl, szinte egyenértékűvé tette vele a szociális szolgálatot, a szegénygondozást, a diakóniát és azt a fajta fegyelmezett munkát, ami miatt Nyugat-Európában a nagyon kisebbségre jutott kálvinizmus végülis a gazdasági sikerességet mutatja fel. A magyar református közösségeknek a közösségi, közéleti vállalkozását lényegében éppen a presbitériumok megalapítása hozta, mert addig természetesen a patrónusok, a fejedelmek a jómódú emberek részt vettek a közéletben, mert védték az egyház létét. Az egyházvédelemtől, az ellenreformáció időszakának az egyházvédelmétől kezdve egy olyan kiterjesztett szolgálatot jelent, amely nem pusztán a kegyesség gyakorlása, ahol csak a saját üdvösségük az érdekes, a világ úgyis elveszett, ő már nem is ennek a világnak a része. Ez egy nagyon nagy kísértés a protestáns egyháztörténetben, főleg az angolszász világ különböző szektás mozgalmaiban, a nem elégnek a kifejezése. Nem elég például az, hogy valaki nagyon tisztességesen dolgozik és ezzel Isten dicsőségére szolgál. Nem elég semmi. Az embernek evilági küldetése is van, amelyet természetes módon az Isten Igéjének és Isten üzenetének a jegyében kell élni. Az emberi élet egy nagy kettősségbe van belerekesztve. Az emberi életnek vannak érdekei és értékei, ami most keresztyén szempontból nézzük a dolgot, akkor ezek az értékek úgymond keresztyén értékek, a teremtési rendből következő, a Szentírás üzenetéből következő értékek. De ezek követése nem szünteti meg az egyes embereknek, családoknak, kis közösségeknek, gyülekezeteknek, nemzeteknek az érdekviszonyait. Például, hogy a keresztyén értékrendszer a világon belül eleven legyen, az érdekképviseleten keresztül is kell szolgálni. Igazából az Isten békessége az, amikor mindenki a helyére kerül. Nem lehet ugyanazt elvárni mindenkitől. Sőt, ki kell választani azokat az embereket, akik alkalmasak arra, hogy egy bonyolult feladatrendszert átvegyenek. Higgyék el a politika, és a közélet hihetetlenül bonyolult. Igazi keresztyén feladat a kisközösségben képviselni azokat, akik nem tudják magukat képviselni. Nem lehet úgy sónak és kovásznak lenni, hogy nem megyek bele a lisztbe. Ha a világ liszt, akkor bele kell menni a lisztbe. Az egy másik kérdés, hogy lisztes lesz az ember, mert ez együtt jár a közeggel. Jelen pillanatban két nagy, de ellentétes örökséget hurcol az egyház, amikor úgy viselkedik, hogy felemásan viszonyul a közélethez és a politikához. Az egyik az ébredési mozgalmak öröksége. A békepapság ugyanazt akarta, a gettóegyházat. Kiszolgálta a kommunizmust és a gettóegyházat szolgálta és nagyon kegyesen tudták mondani, hogy elég az, ha ott vagyunk azon a területen, ahol engedélyezik. Azok kapják meg a szót, akik a maguk vallási meggyőződését hirdetik, mert szerintem minden egyes ilyen materialista, modern micsoda, az pótvallás. Nem lehet bezárkózni és nem lehet pusztán jámbor, kegyes keresztyénként létezni a huszonegyedik században. Eltömegesedett városi világban nem is lehet a hagyományos keresztyénségi formákkal, csak gettóegyházakat, csak szektákat, csak kisközösségeket létrehozni. A keresztyénségnek a mai ember gondolkodásához közeli tartalmait jól végiggondolva ki kell fejteni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Presbiteri konferenciát tartanak szeptember 17-én, szombaton 15 órától Göncruszkán, ahol Csomós József püspök tart előadást a presbiterválasztás időszerű kérdéseiről.

Ezen a héten tartja a Hálaadás Hetét a Kispest-Rózsatéri gyülekezet. Esténként 6 órától egy-egy gyülekezeti tag életútvallomását hallgathatják meg az érdeklődők.

Balczó András Sport, politika, hit címmel tart előadást ma este 6 órakor Budapesten, Soroksáron a Szent László utca 149. szám alatti gyülekezeti teremben.

A gyermeknevelésről tart előadást Szarka Miklós szeptember 17-én, szombaton 16 órakor, Angyalföldön, a Frangepán utca 43. szám alatt. Az előadás címe: Ez a gyerek már nem olyan aranyos, mint volt.

Nyílt napot tartanak a Válaszút Drogkonzultációs Irodában szeptember 16-án, pénteken 10 és 16 óra között Budapesten a Csaba utca 3. szám alatt.

Újraindul a Tabulatúra régizene klub szeptember 19-én, hétfőn, Budapesten a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Örömhír a nagyvárosnak címmel tartanak ökumenikus konzultációt a gyülekezetplántálásról és a gyülekezetek megújulásáról szeptember 19-én és 20-án, Budapesten a Ráday Konferencia Központban.

Szabadtéri istentiszteleten veszik birtokba a jövőben felépülő református templomnak helyet adó telket szeptember 17-én, szombaton 16 órakor Monorierdőn.

Gyülekezeti házának elkészültéért ad hálát szeptember 18-án, vasárnap 15 órakor a Naszályi református gyülekezet. Az ünnepségen Steinbach József püspök hirdet igét.

A Csillaghegyi református gyülekezet hímző körének nyílik kiállítása szeptember 14-én, azaz ma este 18 órakor a Csillaghegyi Közösségi Házban. A kiállítás szeptember 25-ig tekinthető meg.

A Kelenföldi Barokk Esték keretén belül, Ella István orgonaművész hangversenye lesz szeptember 17-én, szombaton 17 órakor, Budapesten az Október huszonharmadika utca 5. szám alatt.

Szatmár határok nélkül címmel szervez találkozót a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület szeptember 17-én, szombaton 11 órától Fábiánházán az Ecsedménes Lovardában. Az istentiszteletet Bölcskei Gusztáv püspök tartja.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol második Korintusi levelének 8. fejezetéből!

"Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy a miképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, a mitek van. Mert ha a készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, és nem a szerint, a mije nincs." (II. Kor 8:11-12.)

Sopánkodó világban élünk. A nincs világában élünk. Épp a minap találkoztam valakivel, aki a cégével külföldön volt. Kérdezem: "milyen volt az út?" A válasz: "azzal jöttem haza, hogy egy tragédia az, ami nálunk itthon van." Mire én: "rossz irányba utaztál." A világnak egy elenyésző kicsi szeletében lesz ez az érzésed, hogy ott jobban megy. Persze nem mindegy, mi a mérce. A legtöbb beszélgetés rendre abból áll, hogy felteszünk egy mércét az álmainkhoz képest, és aztán sopánkodva mondjuk: bizony levertük.
Az Isten világában nincsen mérce. Nem mértékegységekhez képest nézi a mennyből Isten az életünket. Jézusnak több példázata is arról szól, hogy a földi matematikát, a kiszámítható mérték szerinti gondolkodást felrúgja, és nem emberi igazság szerint osztogat a király például, aki a tálentumokat adja, vagy a szolgákat felfogadó úr, aki a napszámosoknak mind ugyanannyit ad függetlenül a ledolgozott időtől. Nincs mérce. Isten meg akarja tanítani nekünk ezt a másfajta gondolkodást, amelyik mindenfajta földi számosságon túlmutat. Neki mindenből annyira sok van, annyira bőséges az ő kamrája, hogy nem szükséges számolnunk. Nem szükséges hasonlítanunk. Gyerekeim képesek összeveszni egy negyed palacsintán, mert az igazság kívánalma szerint pontosan tudják, kinek mi jár. Kitűzünk célokat, és pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk érte, és általában nem érjük el ezeket a célokat. Adok, veszek. Isten világa mindebből kiemel. Istennek minden aszerint kedves, kinek mije van. Ebben a bibliai részben az adakozásról van szó. De a pénzadományokon messze túlmutat ez a tanítás. Általában arról szól, hogy Isten nem egy elképzelt mérce szerint mér minket. Nincs isteni matematika.
Milyen más lenne az a világ, amiben mindig az számítana, ami van. Ha, a carpe diem, ragadd meg a pillanatot, régi mondását nem az élvezetek felől néznénk, hanem úgy, hogy tegyünk aszerint, ami adatott. Tegyük meg a jót ott és annyira, amennyire képesek vagyunk. Az lesz a legtöbb. "Ha a készség megvan bennetek, akkor az, aszerint kedves, amije kinek-kinek van." – olvastuk. Ha minden csöndes pillanatban megkérdezném magamtól: Mim van most? Milyen jó elszánásra indulhatok ezzel? Mennyire más lenne az élet.
Adja meg Isten, hogy a sopánkodó világból egy kicsit ki tudjunk lépni, és a szívünk odaszánására hallgassunk. Tehetjük ezt azért, mert előttünk van talán egy kereszt, amelyen valaki egyszer végképp kiszállt a sopánkodó, számítgató, igazságot hajszoló világból. Egyszerűen odaszánta magát. Ott és akkor, amikor megtehette. Mi is követhetjük őt ebben. Ámen.