2011-12-23

Áldás, békesség!

Az ember manapság semmit sem vesz komolyan. Emberek, dolgok suhannak el életünkben, akik csak "mintha" léteztek volna számunkra. Mi ezzel a jókívánsággal egy valóságos köszönetet szeretnénk átadni:
Krisztus szeretetének a fényét kívánjuk a rádió hullámain keresztül kialakult láthatatlan közösség számára!
Ebben az évben Pilinszky János gondolataival küldjük jókívánságainkat!
"Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés és megkülönböztetés megszűnik végre, ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog."

Urunk!

"Nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk attól, hogy álnéven élünk, telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszani másoknál. Valódi neve csak keveseknek van itt a földön. Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged. Fáradt vagyok, Istenem, kifárasztottak "kéréseim", és megtéptek a világ "kérései". Apostolod mondta, hogy a szeretet irgalmas, türelmes, nem kér, és nem panaszkodik. Add, hogy sose kívánjak "színen lenni". A világnak amúgy is kötelező olvasmánya a "zűrzavar kézikönyve". Ha lehet, ragaszd össze lapjait, megértek a csirizre."

Áldott, szép Karácsonyt kívánunk Pilinszky János gondolataival!

"És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben" Filippi 1,9

Pilinszky János most lenne kilencven éves. Ebben a karácsonyi készülődésben különösen is elém jöttek sorai, amelyeket a szeretetről írt. A szeretet egyfajta ismeret. Saját hivatása, és úgy tartotta, minden ember hivatása az, hogy pontosan úgy, mint a tudósok a maguk eszközével, mi a szeretet kémcsövével és csillagász lencséjével ismerjük meg a másikat. Nem lehet másképpen. Ha szeretet nélkül akarok megismerni, akkor abból szörnyűség lesz. Hisz ennek a tanúi vagyunk: szétcincáljuk egymást. Ha a szeretetet olyasminek fognánk föl, mint egy iskolapad, mert ebbe, és csakis ebbe ülhetünk bele, ha meg akarunk bármit is ismerni, akkor más lenne a világ. Főképp a szívünk lenne tágasabb. Nem lehet úgy megismerni valakit vagy valamit, hogy közben elrejtőzünk, álarcokat gyártunk és a másikat is valami bunker mögött látjuk. A szeretet meg akar ismerni, leteszi páncélját, kiadja magát, és kikutatja a másikat, de nem szikével, nem fájóan, hanem lágyan, úgy, ahogyan egyszer Isten megteremtette Ádámot, kedvesen és finoman összegyúrta a föld porából. Megismerte minden porcikáját, és szerette. Így szeret, azóta minden. De nemcsak Ádám és Éva, hanem mi is mindnyájan úgy gondoltuk, hogy nem kell nekünk Isten, aki szeretve ismer és ismerve szeret. Nekünk a tudás fája kell, az "igazi" ismeret. Ez szaggatta szét a világot. Ezért kellett Krisztusnak megszületnie. Ezért kellett az újteremtés, az új Ádám. Isten megmutatta magát, pucéron átadta magát: Te drága, jó ember, te Ádám és Éva, ismerlek, itt vagyok és szeretlek. Ezt csak Krisztus mondhatta ki. És ki is mondta.
"Nem csak a tudós törekszik pontos ismeretre, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom adni magamat valaminek, vagy valakinek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem.
Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szemlélem őket, sőt: bajukban, szegénységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám. A szeretet a legpontosabb diagnoszta. Csak a mezítelenül őszinte ember képes a valóság egy mezítelen darabjának bizalmába férkőzni, és cserébe kiérdemelni annak viszontbizalmát.
Az éhezőkért és mezítelenekért jött a világra. S dicsősége, ha minél nagyobb mezítelenséget ruházhat fel, s minél esendőbb kezekből kapja meg viszonzásul a maga ünneplőruháját."

A karácsonyi sürgés-forgás…

"Szemben a közhittel, a lusta ember nemcsak az, aki átalussza az időt vagy ölbe tett kézzel üldögél. A restségnek létezik egy sokkalta megtévesztőbb és kifinomultabb formája. Az a fajta sürgés-forgás, lázas tevés-vevés, ami a valódi cselekvés megkerülése… A pontos, igaz cselekvés az, amelyik számba veszi és mérlegeli a "pálya" minden nehézségét, és a "véletlenek" esetleges szélfúvását éppúgy, mint a föladat "bemérhető" részét, persze nehéz, s nemegyszer kevésbé látványos a vaksi "szorgoskodásnál". A közvélemény könnyen ítél a látszat után, s az izzadtságot legtöbbször a koncentrált figyelem elébe helyezi. …Ahogy a félelem és élhetetlenség a betegségbe, úgy menekül nemegyszer a belső restség az aktivitásba, a minőség megkerülésével a középszerűség tevékeny gyakorlatába."

Karácsony megfordít mindent…

"Nincs nyomasztóbb, mint az élet kegyetlen törvényét szemlélni. Azt, hogy egymásból élünk; hogy fölfaljuk egymást. És ebbe a kegyetlen rendbe "lépett be", megszületvén és megtestesülvén Isten Báránya, a mi Jézusunk, hogy a világ kegyetlen rendjét megváltsa. A "vérző gúlán" mit se módosítva, gyökeresen megfordította annak jelentését. Az első Karácsony óta mindenek prédája helyett mindenek ételévé, táplálékává lettünk, s tudjuk, hogy a természet rettenetes törvénye mögött valójában a szeretet örökös áldozása a végső realitás."

Minden kedves hallgatónknak áldott, szép Karácsonyt kívánunk!

A "Tebenned bíztunk"
című műsor munkatársai:

Fekete Ágnes,

Papp Bálintné
és
Kompán Julianna
(a telefonkészülék mellől)

Címünk: 1146 Budapest, Abonyi utca 21.
Telefonunk: (06)-30-333-1118
2011. Adventjében