2012-01-11

Áldás békesség! Szeretetettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Egyre elfogadottabb manapság, hogy az életet csak valamilyen élvezeti szerrel lehet kibírni. Az alkohol fogyasztása mára alapvető kulturális, kapcsolati rítussá lett. Nincs is ezzel baj, de számos ember számára hihetetlen tragédiákat okoz. Most Tillingerné Gerlei Ilona meséli el, hogyan tudta abbahagyni az ivást.

Tillingerné Gerlei Ilona: 1992-ben kerültünk össze a párommal és hat évig élettársi kapcsolatban voltunk, de én szerettem volna polgári és egyházi esküvőt is. Hat év után mondtam a páromnak, hogy menjünk el az anyakönyvvezetőhöz. az egyházi esküvő csak később jött össze, ami pedig lelkileg nagy összetartó erő. A szomszédunk javasolta, hogy menjünk a református templomba. Elmentem, a karzaton ültem és nem is az esküvő járt az eszemben, hanem, hogy milyen jó lehet ebbe a gyülekezetbe tartozni, mert olyan családias hangulat volt. Április tizenötödikén volt az esküvő. Gyönyörű nap volt, sírtam örömömben, amikor megáldott minket a Tiszteletes asszony, az olyan volt, mintha az Úr is megáldott volna. Ezután, úgy döntöttem, hogy ebbe a gyülekezetbe fogok járni. Amikor odakerültem nagyon nagy problémával küzdöttem. Tíz évvel ezelőtt elkezdtem inni, mert azt hittem, hogy az édesapám italozását úgy tudom elviselni, ha én is iszom. Ez rossz volt a számomra, mert lelkileg viselt meg.

Fekete Ágnes: Hogy kezdődött az ivás?
Tillingerné Gerlei Ilona: Az volt az érzésem, hogy könnyebben tudom elviselni az édesapám dolgait, ha én is vele iszom.
Fekete Ágnes: Ő mit ivott?
Tillingerné Gerlei Ilona: Pálinkát, én meg boros voltam. Ő elment nyugdíjba és ez volt neki a szórakozás, én meg mindig izgultam, hogy hol fogja baj érni. Volt olyan, hogy bement vásárolni a Nagycsarnokba és hazafelé fölszállt egy győri vonatra és ott a hajléktalanokkal aludt, ahol kirabolták. Amikor Kelenföldön laktunk, akkor is fölszóltak telefonon, hogy ott ül a papa a padon, menjek érte. Amikor mentem érte, együtt estünk-keltünk a hóban. Egyszer kimentem az Etele térre és láttam, hogy úgy feküdt a földön, mintha ágyban feküdne. Aztán kórházba is került.
Fekete Ágnes: Hogy kezdődött nálad az ivás?
Tillingerné Gerlei Ilona: Először a szomszédasszony kínálgatott boros kólával. A baj az volt, hogy kevertem, sört és likőrt is ittam, ami jól levitte a vérnyomásomat. Akkor még a párom is ivott. Arra azért vigyáztam, hogy a munkába úgy menjek, hogy ne látszódjék rajtam a másnaposság. Annyira azért nem jutottam, hogy remegve kívántam volna az italt, de ittam örömömben, meg bánatomban is. Mindig volt rá alkalom, hogy az italhoz nyúljak. Amikor még édesapám élt, volt egy olyan időszak is, hogy én azt mondtam, nem bírom tovább és elmentem az Érd-felsői állomásra, hogy öngyilkos leszek. Az utolsó pillanatban elkaptam a korlátot, amikor jött a vonat. Rájöttem, hogy ez nem megoldás. És megint csak az italhoz folyamodtam. 1999-ben halt meg édesapám és sokáig itt voltak a hamvai a másik szobában, a vitrinben. Szörnyű álmaim voltak akkoriban, Tiszteletes asszony mondta, hogy el kellene temetni a papát. Itt van a fenyőfa alatt. Ő mondott egy imát, és azóta megszűntek ezek a rossz álmok.
Fekete Ágnes: Az alkoholtól hogyan szabadultál meg?
Tillingerné Gerlei Ilona: Tiszteletes asszonnyal leültünk beszélgetni, mint problémáról. Ő egy szóval nem mondta, hogy ez csúnya dolog és nem szabad inni, de valahogy megfogalmazódott bennem, hogy le kellene tenni a poharat. Sokáig megvolt az a notesz, amibe beírtam, hogy aznap ittam vagy nem ittam. Amikor már egy hét is eltelt ivás nélkül, akkor jöttek a gondolatok, hogy csak egy kortyot, de nem akartam. Áprilisban az esküvőn, már alkoholmentes sört ittam. Abban az évben 2000-ben július 8-án volt a vasutasnap, akkor tettem le teljesen. Egy év múlva mondta el Tiszteletes asszony, hogy nagyon örül, hogy itt tartok, mert három hónapot adott nekem. De most már tizenegy éve, hogy nem iszom. 2003-ban volt egy nőgyógyászati műtétem, azóta a párom sem iszik.
Fekete Ágnes: Ez egy csodatörténet. Mi miatt vált ez belső paranccsá?
Tillingerné Gerlei Ilona: Az ital az idegrendszeremet támadta meg. Ha csúnyán néztek rám, már sírtam és megviselt minden dolog. Azt a társaságot is elhagytam, mert nem értették meg, hogy egyetlen kortyot sem akarok inni.
Fekete Ágnes: Ez milyen társaság volt?
Tillingerné Gerlei Ilona: Szomszédok, barátok. Érdekes volt, hogy először az irodalom terén vették észre, hogy valami történt velem. Akkoriban volt a MÁV-nál József Attila szavalóverseny. Egyik évben volt a selejtező, a másik évben pedig a döntő. A selejtező idején még ittam. A döntőben ugyanaz a zsűri volt és az elnöknő odajött hozzám és azt kérdezte, hogy milyen változás történt az életemben, mert látszik, ahogy kiálltam. Abban az évben különdíjat kaptam. Aztán a kollégák is észrevették, hogy megváltoztam, nyugodtabb lettem. Az orvos azt mondta, hogy nálam nem lehet kísérletezni, hogy meg tudom-e állni, hogy csak keveset igyak. Próbaképpen se lehet egy kortyot sem. Nem is kívánom. 1972-73-ban szakiskolába jártam Csepelre. Ott kezdtem el szavalni és verseket írni.
Fekete Ágnes: Az ember lelkét felszabadítja, ha kiírja magából az érzéseit?
Tillingerné Gerlei Ilona: Igen. Mindenféle írások jöttek és a szavalás is nagyon jó volt. A Bánffy György féle irodalmi színpad volt a legjobb, mert ő úgy kezelt bennünket, mint a színiiskolásokat. Három és fél évig jártam oda. 2009-ben megtámadtak fenn a hegyen és kiraboltak, akkor lelkileg és fizikálisan is padlón voltam. A térdem sérült meg, amit most műtöttek nem régen. Akkor írtam ezt a verset, ami a gyülekezeti hírlevélben is megjelent és más újságban is.

Élek
Fáradtan bandukoltam hazafelé egy ködös, téli estén
szelíd csend borult a táj köré,
szép emlékek zsongtak a szívem mélyén.
Még fülemben csengett a vörsi templom kis harangzúgása,
lelkem rejtekén fénylett az egyszerű Betlehem titokzatos varázsa.

S ebbe a végtelen csendbe robbant be a sátáni gonosz erő
testemet, lelkemet megsebezve.
Szemem előtt elhomályosult egy csillag, a fénylő.
Kábultan indultam el az úton
fájdalmak és kétségek között vergődve
és most már tudom,
hogy az Úr volt velem és vigyázott rám, akkor este.

Szívembe félelem költözött, mégis örülök,
hogy az Úrnak azt mondhatom el,
bár a gonosz támadásától bennem minden összetört,
köszönöm Uram, hogy élek!

Fekete Ágnes: Ha valaki egy lehetetlen élethelyzetbe beleszületik vagy belekerül, onnan nagyon nehéz kikerülni. Ezt hallottuk Tillingerné Ilonától is. Sokféle ilyen helyzet létezik. Cigánynak születni, és egy cigánysorról egyetemre kerülni, ez sem egy egyszerű történet. Most a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba látogatunk el. A felvételeket az Európa Rádiótól kaptuk. Megszólal majd Kodácsy Tamás, az igazgatótanács tagja, a Károlyi Egyetem lelkésze, és két szakkollégista.

Diák: Mindig is kerestem a kitörési lehetőségeket, abból a helyzetből, amiben élek. A szociális munka nagyon közel áll hozzám. Szeretnék emberekkel foglalkozni, irányítani őket. Majd meglátjuk, hogy hogyan alakul.
Diák: Közgazdasági szakközépiskolába jártam, így alap volt, hogy a közgázt fogom tanulni, mert szeretem is és ebben a világban elég jó megélhetést biztosít.
Diák: Tizenhat évig a cigánysoron éltem. Anyukám egyedül nevel most jelenleg ötünket. A szüleim nyolc általános végzettséggel rendelkeznek, és nincs semmi munkalehetőségük. Azért költöztünk fel Nyíregyházára, hogy találjunk valami kiutat ebből. Hála Istennek, Anyukám dolgozik és nevel minket.
Diák: Nagyon jó környezetben élek otthon a szüleimmel, mindenben támogatnak. Nem vagyunk nagyon-nagyon szegények, de nem is tartozunk a jómódúak közé.
Diák: Szociálpolitika ledöbbentett az a hír, hogy a magyar társadalom hatvanöt százaléka nem szeretné, ha a gyermeke cigánygyerekkel barátkozna. Ezt idáig én nem éreztem, hogy ennyire el lenne fajulva a dolog, hogy az emberek így gondolkodnak. Azért veszek részt ebben a szakkollégiumban, hogy kitörjek és példát mutassak.
Diák: Az a gond az általánosítással, hogy a cigány szó negatív jelző. Vannak kitörési lehetőségek, amivel élni kell. Itt vagyunk mi tizenhatan.
Diák: Középiskolában volt egy fiú, aki azt mondta, hogy ha nem lenne ilyen színű a bőröd, akkor még tetszenél is nekem. Ez nagyon lesújtott, de nem erre szoktam gondolni, hanem arra, hogy a tanáraim pozitívan állnak hozzám és büszkék arra, hogy romaként egyetemen tanulok. És ez erőt ad.
Diák: Nekem nem volt ezzel kapcsolatban negatív élményem.

Kodácsy Tamás: A Wáli István Református Cigány Szakkollégium az idén kezdte meg működését 2011 szeptemberében indult. Az volt a feladatom, hogy az előkészítő munkákat végezzem el. A Keresztény Roma Szakkollégium hálózatban képviseljem az egyházat. Nagy reménységgel tekintek a szakkollégium vezetésére, a munkatársakra és remélem, hogy az én feladatom csökken és inkább a tanácsadásban fogok részt venni.
Fekete Ágnes: Miért fontos egy ilyen kollégium?
Kodácsy Tamás: Azok a hallgatók, akik két-három hétig könyvtáraznak, felkészülnek egy szemináriumi előadásra, ott van húsz percük, hogy elmondják azt a témát, amit választottak és igazán nincs is ideje az oktatónak arra, hogy rendesen megbeszéljék azt, hogy mi történt, hisz akkora létszámok vannak. Ezek a hallgatók a szakkollégiumban el tudják mondani a társaiknak azt, hogy mivel foglalkoznak.
Fekete Ágnes: Mi a lényege a szakkollégiumnak?
Kodácsy Tamás: A szakkollégium a felsőoktatási hallgatók autonóm közössége. Vannak szakkollégiumok, amik téma köré szerveződnek például a jogászok szakkollégiuma. Vannak, amelyek nagyon erőteljesen a tehetséggondozásra fókuszálnak. Ez minden szakkollégium feladata, de van, amihez két jelző is kapcsolódik a református és a cigány, ami meg is határozza a profilját. Ide cigány hallgatók jelentkezhetnek abban a tudatban, hogy ez egy egyházi indíttatású, szemléletű közösség.
Fekete Ágnes: Sokan jelentkeztek?
Kodácsy Tamás: A sok, az relatív kifejezés. Tudomásom szerint a magyar felsőoktatásban hétszáz cigány hallgató van, ami nagyon kevés. Debrecenben talán ötven cigány hallgató lehet és húszan jelentkeztek a szakkollégiumba. Tizenhat hallgatót vettünk fel.
Fekete Ágnes: Ez egyszerre sok és kevés.
Kodácsy Tamás: Volt olyan, aki azt mondta, hogy egyáltalán nem lesz hallgatónk, mert a cigány identitást nem egyszerű felvállalni. Volt olyan, akit felvettünk és gondolkodott rajta, hogy beiratkozzék-e a szakkollégiumba, felvállalva ezzel a cigány identitását.
Fekete Ágnes: Itt azért egy üzleti szemlélet is beindult.
Kodácsy Tamás: Tudunk olyan ösztöndíjakról, ahol csak addig volt valaki cigány, amíg az ösztöndíj folyósítása meg nem történt. Itt nem lehet csak pár napig cigánynak lenni. Itt diákotthonként működő szakkollégiumról van szó. Ha valaki beiratkozik, akkor ő ott is lakik. Roma hallgatókkal lakik együtt és nem lehet, hogy ha akarom, az vagyok, ha akarom nem, ez egy jogviszonnyal járó állandó közösségi jelenlétet igénylő vállalás. Nagyon jó ösztöndíjat, havi negyvenezer forintot kapnak átlagosan a hallgatók. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanannyit kap, hanem körülbelül ötezer forinttal többet vagy kevesebbet. Számításba vesszük a tanulmányi eredményeket, a kutatási célokat, teljesítményt és a szociális körülményeket.
Fekete Ágnes: Azt tapasztaltam, hogy jó légköre van az intézménynek.
Kodácsy Tamás: A jelentkezők közül sokan mondták, hogy azért jelentkeztek, mert végre találnak egy olyan közösséget, ahol testvéreiket köszönthetik. Nagyon sok olyan hallgató van, aki hihetetlenül hátrányos helyzetből jön és az utolsó lehetősége volt ez a szakkollégium, hogy itt folytathassa a tanulmányait.
Fekete Ágnes: Hogy érted, hogy utolsó lehetőség?
Kodácsy Tamás: Nem kapott kollégiumi helyet. Voltak olyanok, akik napszámban dolgoztak amellett, hogy felsőoktatási intézményben tanultak és így próbálták fenntartani magukat, meg a családjukat.
Fekete Ágnes: Gondolom az a cél, hogy a cigányértelmiség szélesedjen.
Kodácsy Tamás: Tizenöt-húsz év múlva tudunk majd visszatekinteni arra, hogy ez a dolog mit ért.
Fekete Ágnes: Milyen szakokra járnak a hallgatók?
Kodácsy Tamás: Meglepő módon legalább ötven százalékban reáltagozatúak. Van fizikus, mechatronikai mérnök, közgazdász, de természetesen van zeneművész hallgatónk is.

Fekete Ágnes: A napokban jelent meg az új közoktatási törvény, amelyben bevezetik tantervbe iktatottan az etika vagy hittan oktatást. Erről a kérdésről beszélgettem dr. Nagy Istvánnal, a Nagykőrösi Tanítóképző és Hitoktatóképző Főiskola igazgatójával.

Dr. Nagy István: Megjelent az új nemzeti köznevelési törvény, amely foglalkozik a hit és erkölcstanoktatás kérdésével a 31-35. paragrafusában. Lényegében eljutottunk odáig ahová a volt szocialista országok szinte mindegyike eljutott, hogy a hittan vagy az erkölcstan valamilyen módon része a közoktatásnak. A törvény úgy nyilatkozik, hogy vagy egyik, vagy másik kötelező. Fölmenő rendszerben fog elindulni, de 2013-tól kötelező lesz az állami iskolákban is.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy 2013-ban az elsősöknek lesz kötelező?
Dr. Nagy István: Talán több évfolyamon is, az első, ötödik és kilencedik osztályokban kezdik, de folyamatosan fog menni felmenő rendszerben. Ez egy óriási kihívás az egyházak számára. Benne van a törvényben az is, hogy végzettséghez van kötve. Hitoktatói, hittanári vagy felsőfokú teológiai végzettséggel kell rendelkeznie annak, aki végzi. A szervezés meg a felügyelet továbbra is az egyház feladata. Az egyháznak kell megbízólevelet adni, hogy valaki végezhesse. Miután az etikával van párhuzamba téve, nem baj, ha pedagógiai végzettsége van a tanárnak.
Fekete Ágnes: Ebben az új az, hogy a hittan ezentúl be lesz építve az órarendbe?
Dr. Nagy István: Ez is benne van a törvényben, hogy az órarendhez kell kapcsolódnia a hitoktatásnak vagy az etikának.
Fekete Ágnes: A szülők év elején eldöntik, hogy mit szeretnének?
Dr. Nagy István: Ezt nem tudom. Olyan friss még a törvény, hogy minden részletét én sem tudom. Van egy évünk, hogy felkészüljünk. A húsz év alatt több száz lehet azoknak a száma, akiket vallástanárnak képzett valamelyik felsőoktatási intézmény.
Fekete Ágnes: Reformátusokról beszélünk?
Dr. Nagy István: Természetesen. Nyilván ezek egy részét hadba lehet fogni. Szakemberhiány lesz mindenütt az egyházi és a nem egyházi iskolákban is. Elvileg a hittudományi karon is van hittanoktató BA és vallástanár MA is közép illetve általános iskolák részére, de elég kevés azoknak a száma, akik erre jelentkeznek. Az elmúlt két-három évben nem is volt elindított évfolyam, mert nem volt rá jelentkező. Van alapképzés és mesterképzés. Az alapképzés a BA. A mesterképzés a középiskolákra képez tanárokat, ez az MA.
Fekete Ágnes: Majdnem minden teológián van ilyen képzés?
Dr. Nagy István: Elvileg igen. Azon gondolkodunk, hogy jó lenne egy etika szakirányú továbbképzést elindítani. Etika szak csak a Veszprémi Egyetemen van pillanatnyilag Magyarországon, illetve egy-két egyetemen van a filozófiának etikai szakiránya. Csak abban tudunk gondolkodni, hogy egy szakirányú továbbképzést, pedagógusoknak, vagy teológusoknak megszervezni. De ez is legkorábban szeptembertől lehetséges. Tankönyvek sincsenek még. Ez egy nagy változás az eddigiekhez képest. Gyakorlatilag húsz éve elkezdődött a hitoktatók képzése, viszont az elhelyezkedésük nagyon problematikus volt, mert az iskolákban a hitoktatás fakultatív volt.
Fekete Ágnes: A hitoktatói órabér is nagyon kevés.
Dr. Nagy István: Valóban nem tudott egzisztenciát biztosítani. Most azért egy más helyzet áll elő, mert a Lajtától nyugatabbra az a rend, hogy mindenki jár hittanra vagy etikára. És aki nem akar, az a deviáns. Magyarországon éppen fordítva van, aki jár, az a deviáns, és az a normális, hogy valaki nem jár. Ez volt a gyalázat, hogy Európában talán egyedül Magyarországon nem volt a helyén ez a kérdés. Akármennyi kihívást jelent is, ez egy óriási előrelépés.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A különböző felekezetek közösen rendezik meg az Ökumenikus, Egyetemes Imahetet január 15. és 22. között. A hét témája a Krisztusban való átformálódás. Az imahét országos megnyitó istentisztelete január 15-én, vasárnap 19 órakor lesz Budapesten, a Szent István Bazilikában.

A Magyar Pax Romana és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület disputát rendez az egyházügyi törvényről január 16-án, hétfőn 17 órakor Budapesten, a Deák tér 4. első emeletén.

Feszty Árpád mintegy ötven alkotását mutatják be a Tatai Református Gimnáziumban. A kiállítás megnyitója január 17-én, kedden délelőtt 9 óra 45 perckor kezdődik.

Budapesten is megnyitja kapuit a Kontrasztkiállítás január 12-én, csütörtökön 11 órakor a Pozsonyi úti református templomban.

A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok II. Teológuskonferenciáján elhangzott előadásokból összeállított tanulmánykötetet január 11-én, azaz ma 17 órakor mutatják be Budapesten, a Rózsavölgyi köz 1-3. szám alatt.

Második találkozóját tartja a Protestáns Pszichológusok Baráti Köre január 13-án, pénteken 17 órakor Budapesten a Bethesda Gyermekkórház ebédlőjében. Dr. Süle Ferenc előadásának címe: Spiritualitás és emberi fejlődés.

Ablonczy Dánielre a gyülekezet alapítójára emlékezik január 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Kispest-Rózsatéri gyülekezet.

A Tabulatúra Régizene klub január 16-án, hétfőn 19 órakor tartja következő összejövetelét, Budán a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző karán, Nagykőrösön jövő hétfőn, január 16-án 9 órától lesz az előalkalmassági vizsga azok számára, akik hitoktatók vagy tanítók szeretnének lenni. Január 19-én pedig nyílt napot tartanak ugyanitt, Nagykőrösön a főiskola épületében.

A KözösPont Ifjúsági Misszió minden évben részt vesz a nagy nyári ifjúsági fesztiválokon, hogy a rendhagyó környezetben is megszólítsa a fiatalokat és bizonyságot tegyen Jézusról.
Január 31-ig várják azon 18 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését, akik részt vennének ebben a szolgálatban. (http://www.oki-iroda.hu/kozospont/index.php?menu=news&news=15)

A Református Középiskolák XVIII. Természettudományos Diákkonferenciáját március végén rendezik meg Csurgón. A versenyre hetedik osztályos tanulóktól kezdve tizenkettedikesekig jelentkezhetnek. (http://www.csvmrg.hu/doksi/rktdk2011.pdf)

Az angliai YMCA országos táborhelyére várnak önkénteseket, recepciós, takarító és konyhai munkákra. A nyári hónapokra február 15-ig lehet jelentkezni. ( Ureczky Lilla [email protected])

Fekete Ágnes: Isten szavát olvasom a János evangéliuma 12. részéből és a Prédikátor könyve 3. fejezetéből:

"Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek ő felőle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték ő vele." (János 12:16.)
"A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, már megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmúlt." (Prédikátor 3:15.)

Semmi sem változott annyit az emberek gondolkodásában az elmúlt ezer év alatt, – de talán még háromszáz évet is mondhatok, – mint az időről való felfogás. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy régen homokórával mérték az időt, azaz még az eszköz is megmutatta, adott mennyiségű tér áll az ember rendelkezésére. Később a körkörös mozgású mérőeszköz azt mutatta, hogy minden visszatér önmagába, hogy az idő valahogy forog velünk, mint ahogyan az évszakok. A mai idő pedig a digitális idő, ami egyszerűen egy hazugság. Mert az időt valójában soha nem lehet adott egységekként mérni. Persze elvileg meg lehet ezt tenni, hiszen léteznek erre műszerek, mint ahogyan az embereket is meg lehet számolni: mondhatom azt, hogy én vagyok a 122. ember, de ezzel mit mondtam el magamról? Azt, hogy egy darab vagyok. Ha az vagyok, akkor minek éljek? Ha az idő egy darab, akkor szintén fölösleges azt eltölteni.
Nagyon költőien fogalmazva inkább azt lehetne mondanunk, hogy van reggeli idő, esti idő, piros idő, zöld idő. A percek nem egyformák. Mert az idő alapvetően rendelt idő. Nem az a lényege, hogy megszámolható, hanem hogy valamilyen célra kaptuk. Persze itt is könnyen beleesünk a csapdába: Jaj, kihasználom én a rendelt időt? Megteszek mindent, amit meg kell tennem? A mennyiségi szemlélet csapdájába még a legjobb szándékkal is beleesünk, és a lehető legtöbb jótettet szeretnénk az adott időmennyiségbe besűríteni. Szentéletű embereknek és menedzsereknek egyformán kísértése, hogy nem minőségnek, hanem mennyiségnek tekintjük az időt. Pedig a régiek jól tudták, az ünnep nem azért ünnep, mert piros betűvel írják a naptárt, míg máskor feketével, hanem azért, mert akkor az örökkévalóságba lépünk bele. Minden vallásra igaz, hogy szent ünnepei átminősítik az életet. Minden emberi élet ettől nyer életet.
A digitális idő zakatolásában az ember értelmét veszíti, még a lét is egy létdarabbá süllyed. De az ünnep és hétköznap kettős világában újra és újra értelmet nyerünk. A keresztyén ünnepek pedig még különlegesebbek, mert ezek történelmi ünnepek is egyben. Visszamegyünk az időben, és egy megtörtént eseményt élünk át ma. Persze nem úgy, hogy emléktáblát helyezünk el a bölcseknek, akik mondjuk éppen itt pihentek meg a betlehemi úton, hanem úgy, hogy lélekben mi is vándorlunk velük, és a szívünkbe megékezik a Messiás. Ilyenkor megszűnik az idő. Ilyenkor, valami nagy találkozásban, megértjük Isten szándékát, meglátjuk magunkat Isten gyermekeként. Az átengedés, az elengedés pillanatai ezek. Mert Isten ura az időnek. És ezt az úrságát abban mutatja meg, hogy minket is az idő fölé helyez néha. A tanítványok visszaemlékeztek arra, ami Jézussal történt, megértették, hogy ez már régen így volt megírva, és egyszerre a jelenben összeállt a kép, múlt jelen és jövő egy nagy megértéssé összpontosult. Már nincs zakatolás. Az idő ebben a nagy összetalálkozásban értelmet nyer. Kiderül, hogy van miért élni – Krisztusban, aki úr minden fölött. Az idő fölött is. Ámen.