2012-05-09

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
A régi ember a húsvétot nem csak két napig ünnepelte, hanem egészen pünkösdig valahogy húsvét örömét fejezte ki minden. Például a vasárnapoknak is örömteli nevet adtak. Az elmúlt vasárnap neve például Cantate, azaz Énekeljetek vasárnap volt. Mert az örömöt talán a legjobban az ének, a zene fejezi ki. Most egy zenésszel fogunk beszélgetni, aki szinte már a pólyában is zenész akart lenni. Barabás Árpád zeneszerzővel Varga Kata beszélgetett.

Barabás Árpád: Már gyermekkoromban azt gondoltam, hogy a legnagyobb dolog zeneszerzőnek lenni és kipróbáltam, összerakosgattam egymás után a hangokat.
Varga Kata: Mennyi idős voltál az első próbálkozások alkalmával?
Barabás Árpád: Körülbelül tízéves koromban már volt olyan darabom, amit meg tudtam mutatni. Tudatosan készültem erre a pályára. Felvételiztem nyolcadikos koromban a győri konziba. Draskóczi Lászlóhoz kerültem. Az biztosan nem véletlen, hogy a református hitben is kiváló útmutatóm volt. Mostanában szándékosan kerülöm azt, hogy valamit szerencsésnek nevezzek. Nincsenek ilyen tényezők szerintem, mint a szerencse. Csodának érzem. Egyik nagyapám, aki 1945-ben meghalt, református lelkész volt. Sajnos őt nem ismerhettem. A nagymamám először orgonálni vitt el engem a templomba. Tízévesen még le sem ért a lábam a pedálokhoz, de odaülhettem egy óriási templomi orgonához és játszhattam rajta. Ez óriási élményt jelentett. Teljesen el voltam varázsolva ettől az érzéstől és attól kezdve talán tíz-tizenöt éven keresztül, mindig szombaton jártam gyakorolni és egyetlenegy szombat sem múlt el, hogy én délelőtt ne a templomban lettem volna. Akkor találkoztam olyan gyerekekkel, akik konfirmációi előkészítő bibliaórára mentek. Arra gondoltam: mi lenne, ha én is ottmaradnék? Ottmaradtam és attól kezdve jártam is.
Varga Kata: Látok itt elektromos gitárokat, ez a kamaszkorodból maradt?
Barabás Árpád: Az a fiamé, ő lett gitáros. Szerintem nagyon jól gitározik. Tizennyolc éves. Azt a műfajt, amit szeretne csinálni, azt nem tudja itt Magyarországon.
Varga Kata: Mi az a műfaj?
Barabás Árpád: Progresszív rockot játszik. Talán tőlem örökölte, mert én is játszottam rockzenét is.
Varga Kata: Milyen mestereid, példaképeid voltak?
Barabás Árpád: Beethovenen nevelkedtem, de Pink Floydon is. Beethoven habitusa, szellemi éhsége rám mindig olyan hatással volt, hogy úgy érezem, mintha azt a nyelvet érteném. Gyerekkoromtól kezdve a késői kamarazenéjét figyelem. Érdekes, hogy billentyűs voltam és egy hangot nem tudnék megszólaltatni a hegedűn és mégis a vonósnégyes lett a kedvenc műfajom.
Varga Kata: A költők az üres papír felett rettenetes perceket töltenek el, amíg valami megszületik.
Barabás Árpád: Vannak olyan elképzelések, hogy a zeneszerzők mindig valamilyen dallamot találnak ki, pedig a zene más elemekből is áll. Akár ritmus, vagy harmónia. Valamilyen zenei ötletre van szükség, amiből aztán kifejeződik a darab, amit valahogy szeretne megfogalmazni, de innentől kezdve a zeneszerző dolga, egyáltalán nem a fantáziáján múlik. Az alázat a legfontosabb. Azt kell megfejteni, hogy ez az ötlet, amit az ember jó esetben Istentől kapott, hogyan akar továbbfejlődni. Nem vagyok egyáltalán szem előtt, nem nagyon látod a nevemet kiplakátolva, meg a műsorfüzetekben. Lehet, hogy ez az én utam és ez fog, valami olyasmire inspirálni, amit majd meg kell tennem.
Varga Kata: Felnőttként jutottál el a konfirmációig.
Barabás Árpád: Ezen a téren elég göröngyös út áll mögöttem. A zeneakadémián filozófiát is tanultunk, ami engem érdekelt. Mindent elolvastam és mindennek utánajártam, aminek az lett az eredménye, hogy elkezdtem az ateista filozófusoknak drukkolni. Módszeresen leépítettem magamban a hitet és annak minden elemét. Logikai folyamat volt. Viszont a szervezetem annyira hevesen tiltakozott ez ellen, hogy pánikbeteg lettem, de annyira, hogy még kórházba is kerültem miatta. Aztán kigyógyultam ebből a betegségből, és amit leépítettem majdnem a nullára, azt újból elkezdtem felépíteni. Így jutottam el végülis a Fasori gyülekezetbe is. Mindig azt éreztem, hogy megéri ide eljönni, mert itt válaszokat kapok és megnyugvást. Azon vettem észre magamat, hogy minden vasárnap ott vagyok. Egyszer hallottam, hogy a lelkészünk hirdette a felnőtt konfirmáció lehetőségét, és én már hétfőn reggel kitöltöttem egy jelentkezési lapot.
Varga Kata: Nagycsaládos édesapa vagy. Három szép gyereked van és özvegy vagy.
Barabás Árpád: Mindig azt szokták tőlem kérdezni, hogy hogyan bírom, mert ez biztos nagyon nehéz lehet. Azt is mondják sokan, hogy Isten mindig ad annyi erőt, amennyire szükséged van, bármilyen helyzetben is. Gondolom, hogy velem is ez történhet. Sokszor már úgy reagálok erre a kérdésre, hogy nem is értem, miért kérdezik. Miért lenne az nehéz, ha az embernek vannak kötelességei? Meg kell csinálni az uzsonnát, vagy meg kell venni a hozzávalókat. Mindenkinek vannak ilyen feladatai. És beleépíthető az órarendembe. Azt is tudom, hogy sokkal jobb lenne a gyerekeknek, ha egy anyuka olyasmit tudna nekik adni, amit én nem, de szerintem egy teljesen élhető életünk van. Az idő mindenképpen nekem dolgozik, mert ahogy nagyobbak lesznek, egyre könnyebb velük. Talán jobban tudom kezelni, akár még a kamaszproblémákat is, mint egy harisnyanadrágot ráadni egy óvodásra.
Varga Kata: Feleséged elvesztésének szerepe volt abban, hogy Isten felé tudtál fordulni.
Barabás Árpád: Ez megint a nincsenek véletlenek kérdés. Szeretném azt hinni, hogy én akkor is elmentem volna azon a bizonyos hétfőn jelentkezni a konfirmációra, hogyha a feleségem nem lett volna beteg. Ugyanabban az időben történt az is, hogy megkaptuk a diagnózist arról, hogy rákbetegsége van. Az egész folyamatban, még a temetést is beleértve, talán az volt a legnehezebb nap, amikor elolvastuk ezt a papírt. Nem kerültük egyébként ezt a témát, csak azt hiszem próbáltunk egy kicsit másról beszélgetni. Főleg az első év, az nagyon fájt, nagyon keserves volt, de közelébe sem kerültem soha, hogy a reményemet elveszítsem. Imádkozni kellett hozzá, de meg is kaptam, amit kértem.
Varga Kata: Eszembe jutott az a szójáték, hogy te alkotó tevékenységet folytatsz. Mióta megismerted az Alkotót, azóta másképpen tekintesz-e az alkotás folyamatára?
Barabás Árpád: Mindenképpen. Abszolút materialista módon is lehetne csinálni. Lehet egymás mellé rakosgatni hangokat vagy elemeket, és ha azok rögzíthetők valamilyen formában, akkor az meg is szólaltatható, de szerintem ennek így semmi értelme nincs. Tudni kell hallgatni is és van, amikor jobb nem kimondani egy gondolatot. Ki tudom dobni a szemétbe azt a zenei ötletet is, ami terméketlen vagy úgy érzem, hogy nem mélyről származik. A 265. dicséret Hagyjad az Úr Istenre te minden útadat… Úgy találtam ezt meg, hogy van egy kisebb Énekeskönyvem, amit használni szoktam úgy is, hogy azt viszem magammal vasárnap. Én fölé irkáltam magamnak az akkordokat. Tegnapelőtt leültem a zongorához és megharmonizáltam több hangnemben is modulál és ennek alapján megint ugyanaz történt, hogy az első versszaktól a hetedikig minden szava hozzám akar szólni, úgy érzem. Hagyjad az Úr Istenre te minden útadat, ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad…

Fekete Ágnes: Hallottuk, hogy egy betegség, egy ekkor nagy krízis, milyen döntéseket is elhozhat az ember életében. Következő beszélgetőtársam egy hasonló helyzet után úgy döntött alapít egy cserkészcsapatot. A múlt héten újra alapult a csepeli 96. számú Sólyom cserkészcsapat. Először az ünnepség részleteit hallhatják, majd Szöllősy Vágó Jánost, az újraalapítót, végül Vezér Endrét, aki a régi csapat relikviáit mutatja be.

Temesvári Imre: Tisztelettel és szeretettel köszöntünk mindenkit ezen a szép napon, a 96. számú Sólyom cserkészcsapat újjáalakuló ünnepségén.
Fel a fejjel a harsona zeng… (Cserkészinduló)
Solymosi Balázs: A közös lelkiismeretünkre bíztuk ezt a csapatot, mindenkinek kívánok ehhez jó munkát!
Ábel Attila: Engedjék meg, hogy Budapest-Csepel Önkormányzata nevében is gratuláljak az újjáalakuláshoz. Az önkormányzat iskolái természetesen nyitottak az önök számára. Nem pusztán erkölcsileg kívánjuk támogatni azt a munkát, amelyet folytatni kívánnak. Volt időszak, amikor politikai akadályai voltak annak, hogy a cserkészszövetség működjön. 1990 óta ezek ugyan megszűntek, de jöttek az újabb akadályok. Ma a számítógép és a tévé elől kell elhozni a gyerekeket és megtanítani azokra a hagyományokra, azokra az örök értékekre, amelyekre annakidején a cserkészek tanították meg őket.
Kispál György: Az emberek életében és a magyar ember életében a zászlónak óriási jelentősége van. Azt fogni, tartani, az előtt fogadalmat tenni az életben meghatározó és az egyik legmeghatóbb dolog.
Kérünk Urunk Istenünk, hogy áldd meg és szenteld meg ezt a zászlót, hogy akik erre föltekintenek, azoknak mindig tartást, erkölcsi erőt adjon! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Szöllőssy Vágó János: Már az első gyermekem megszületése óta arról álmodom, hogy a Csepel-Királyerdőben is beindul egy aktív cserkészélet. Ahogy a második, harmadik gyerekem született ez az álom egyre erőteljesebb lett, de valahogy sosem mertem belevágni. Az ember egyedül a világban nehezen fog bele egy ilyen nagy vállalkozásba. Nincs egy éve, hogy a királyerdői református templom avatása kapcsán közelebbről is megismerkedtem Temesvári Imre tiszteletes úrral és rögtön az első találkozás után hazafelé menet azon töprengtem, hogy talán, ha ez az ember mellém állna, akkor együtt meg tudnánk valósítani az én régi álmomat. A következő találkozásunkkor nekiszegeztem a kérdést, hogy tudna-e támogatni egy cserkészcsapat alapításában? Úgy nézett vissza rám, hogy az volt az érzésem, ha én nem kérdezem meg tőle, akkor lehet, hogy ő kérdezte volna. Kiderült, hogy ő is cserkész, őrsvezetői képesítéssel, a húga is cserkész és mindketten a legnagyobb örömmel támogattak engem és együtt nekiültünk és összegeztük, hogy mi ennek a módja. Néhány nap alatt fölkerültem a cserkész levelezési listákra, kaptam egy tekintélyes cserkészkönyvtárat, amiből az elméleti anyagot megtanulhattam és így hamarosan leülhettem az országos vezetőtiszttel, Solymosi Balázzsal megbeszélni, mi a módja egy cserkészcsapat alapításának. Egyrészt nekem, személy szerint jelentkezni kellett felnőtt alapképzésre, cserkész segédtiszt vezetőképzésre. Egy alapítványt kellett bejegyeztetni és össze kellett szedni négy-öt alkalmas korú fiatalembert, akikkel az idén megkezdtem a cserkészmunkát. Emellett a Magyar Cserkészszövetségnél a működési engedély iránti kérelmünket is el kellett indítani. Március 25-ére megszületett a döntés, engedélyt kaptunk a csapatalapításra. Rögtön az elején utánajártunk, hogy milyen hagyományai vannak a lakóhelyünkön a cserkészetnek. Nagyon gyorsan megtaláltam a 96. Sólyom cserkészcsapatot, amely a két világháború között működött. Az egyik tagjuk Versic Béla fényképész volt a húszas-harmincas években és megörökítette a 96. Sólyom cserkészcsapat életét. Fia Vezér Endre ezt napjainkban feldolgozza és az interneten különböző helyeken elérhető fényképgalériákat állít össze. Ezek a fényképgalériák jutottak el hozzám. A két világháború között, az országvesztés után, a nemzetközi elszigeteltség, a nagy gazdasági világválság idején az elődeink csodálatos cserkészmunkát tudtak végezni és minden létező cserkészmegmozduláson részt vettek.
Fekete Ágnes: Akkor volt itt a dzsembori is.
Szöllőssy Vágó János: Igen a harminchármas dzsembori. Úgy döntöttünk, hogy ezt a fonalat kell továbbvinni. A csapatalapítás során lépten-nyomon új embereket kellett megkeresni, mert kívülállóként csöppentem bele. Minden ember, akit megkerestem telefonon, levélben, első szóra segítő kezet nyújtott. Utólag, ha visszatekintek erre az egy évre, nagyon jó érzés volt. Úgy gondolom, ha hazánkban ez a lelkület általánossá válna, hogy ha két ember találkozik, akkor mindketten meg vannak győződve, hogy a másiknak ugyanolyan egyenesek a szándékai és ugyanolyan becsületes úton jár, mint ő maga, akkor Magyarország feltámadna.
Fekete Ágnes: Nagyon nagy volt a készség?
Szöllőssy Vágó János: Egyetlenegyszer sem kérdeztek vissza, hogy ki vagyok, és mit akarok, nincsenek-e hátsó szándékaim? Mindenhol első szóra bizalom fogadott.
Fekete Ágnes: Honnan fogjátok a gyerekeket toborozni?
Szöllőssy Vágó János: Megkerestük az avatóünnepség kapcsán a kerület összes általános iskolájának igazgatóját. Reményeink szerint az iskolákban tárt karokkal fogadják majd a toborzásainkat. Én úgy látom, hogy a cserkészet nagyon jó területe a missziós munkának. A cserkészeten keresztül közelebb lehet kerülni azokhoz a gyerekekhez, akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, hogy vallásos neveltetésben részesülnek és hittanra járnak.
Fekete Ágnes: Végülis ez azt jelenti, hogy ha valaki ugyanilyen indíttatással bír, mint te, ezt az utat bejárhatja.
Szöllőssy Vágó János: Gyakorlatilag a lehetőség adott, de elég sok kitartást kíván. Mély indíttatással kell bírnia annak az embernek, aki ebbe belevágja a fejszéjét.
Fekete Ágnes: Mi az, ami ennyire vonzott felnőttfejjel a cserkészethez?
Szöllőssy Vágó János: Egy évvel ezelőtt tumort diagnosztizáltak nálam és kórházba kerültem, elég súlyos volt az állapotom. Azt tapasztaltam, hogy az egyházam tagjai minden istentiszteleten imádkoztak értem. Sikeres lett a műtét, és meggyógyultam, most itt vagyok tünetmentesen. Amikor a kórházból kikerültem a lábadozásom alatt végiggondoltam, hogy mi az, amit nekem tennem kellene, hogy egy keveset viszonozzak abból a nagy jóból, amit én kaptam. És úgy láttam, hogy ez egy olyan dolog, ami méltó viszonzás.
Fekete Ágnes: Gondolom nem véletlenül a cserkészet.
Szöllőssy Vágó János: Szerintem a közösségépítés mindennél fontosabb. Talán ez az a terület, amihez az adottságaim, a képességeim elegendőek.
Fekete Ágnes: A cserkészetben nagyon fontos a természet.
Szöllőssy Vágó János: A cserkészet engem a középkori lovagi ideálokra emlékeztet, tehát önmagunkkal szemben szigorú másokkal szemben gyengéd. Fontos része a természetben való élés. Nemcsak azért, mert ezen keresztül is a világ iránti tiszteletünket kifejezzük, hanem azért is, hogy érezzük, hogy képesek vagyunk a saját erőnkből megélni a természetben. Ez az embernek öntudatot, magabiztosságot ad. Fölpakolja a húszkilós cuccait a hátizsákba, megmászik húsz kilométeren át egy hatszáz méteres hegycsúcsot és ott fölveri a sátrát, akkor tud lefeküdni.

Vezér Endre: János elmesélte, hogy úgy jutott a fotóimon keresztül a nyomomra, hogy beírta a számítógépen egy keresőprogramba, hogy csepeli cserkészet. Észrevette, hogy itt van a 96-os csapat. Ő ezeket a képeket sokszor végignézte, majd írt nekem, hogy szeretne velem beszélni. Több alkalommal összejöttünk és beszélgettünk. Megkérdezte, hogy jogutód nélkül szűnt-e meg a csapat, mert ők ezt akarják megalapítani. A Sólyom cserkészcsapat Csepelen alakult meg 1920-ban. Alapítója Gönczi János tanár úr volt, aki a csepeli református egyházközség főgondnoka volt. Apám tizenkét éves volt, amikor ez a csapat megalakult. 1948-ban elvittek egy cserkésztáborba Balatonszemesre, és amikor a táborból visszajöttünk, akkorra megszüntették a cserkészetet. Mindent fölszámoltak, mindent elvettek. A fényképek egyrésze, ami papírkép volt, sajnos megsemmisült, mert a "felszabadítóink" azzal szórakoztak, hogy a múltat el kell törölni, tehát összetépték a fényképeket és apám könyveit is. Laponként tépdesték szét, pedig volt sok tudományos könyve is. A cserkészkalap, ha minden igaz, akkor megvan még valahol, valamelyik szekrény alján. Meg fogom keresni és oda fogom adni az újonnan alakult cserkészcsapatnak. A cserkészet jele a liliom, ami a tisztaság jelképe. A cserkésztörvények egyike, hogy a cserkész testben és lélekben tiszta. A cserkész nem járt hosszú nadrágban, csak rövidben. Ezen a képen egy táborozáson esznek éppen.
Varga Kata: Láthatóan nagyon jókedvűek.
Vezér Endre: A cserkész mindig vidám. Ez is egy cserkésztörvény. Előtte a cserkészcsapat teljes létszámban. Voltak vagy százan. 1920-as években a táborozások után tartották a cserkészek a táborzáró nagyünnepélyüket. Azon az ünnepélyen befolyt összegből elhatározták, hogy építenek maguknak egy csónakházat, mivel volt egy asztalosmesterük. Az apám a családi ház padlásán készített egy csónakot, amit onnan csak falbontás segítségével lehetett kivenni. Az apám ezeket a filmeket és negatívokat a padláson rejtette el. 1978-ban bontottuk le a házat, akkor mondta az apám, hogy menjünk oda föl, mert ott valami érdekeset lehet találni.
Varga Kata: Milyen érzés, hogy újra alakult ez a cserkészcsapat?
Vezér Endre: Rendkívül nagy érzés volt ott lenni és részt venni az egész folyamatban. Nagyon drukkoltam nekik, hogy ez a dolog összejöjjön.
Varga Kata: Ön milyen minőségben fog a csapathoz tartozni?
Vezér Endre: Pártoló tag leszek és így fogom őket segíteni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Dunamelléki Lelkészegyesület kibővített ülést tart május 14-én és 15-én Tahiban, a Lelkészüdülőben. 14-én, hétfőn 19 órától Szabó István püspök hirdeti az Igét. Kedden 9 órakor Bába Iván külügyi államtitkár tart előadást a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről.

Kamaszszemmel láttatja világunkat az a színdarab, amelyet a Nagykőrösi Református Tanítóképző Karácsony Sándor Színpada mutat be, Debreczeni Tibor rendezésében május 9-én, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt található gyülekezeti nagyteremben.

Az ókori keresztény világról rendeznek konferenciát május 11-én, pénteken 10 órától Debrecenben, a Kálvin tér 16. első emeletén.

Soós Gábor orgonahangversenye lesz a Kelenföldi Barokk Esték keretén belül május 12-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti templomban.

Huszonöt egykori drogfüggő vall életéről és szabadulásáról a Történeteink című könyvben, amelynek bemutatója május 10-én, csütörtökön 16 órakor lesz Budapesten, az Alkotmány utca 15. szám alatt.

A Kálvin Kiadó kedvezményes könyvvásárral vesz részt a 20. Szent István Könyvhéten május 14. és 19. között Budapesten, a Ferenciek terén.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Aggeus próféta 2. részéből

"Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vajjon szent-e az? És felelének a papok, és mondák: Nem. Aggeus pedig mondá: Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-é? És felelének a papok, és mondák: Tisztátalanná!" (Aggeus 2:12-13.)

Nagy baj van akkor, ha nem látjuk a lényeget. Ha nem tudjuk kiválogatni a fontos dolgokat az ügyek forgatagából. A mai korszak a mennyiség kora. Irtózatosan sok minden vesz bennünket körül, és talán a legfontosabb emberi feladat a lényeglátás. Sok hasonló korszak volt már a történelemben, mikor népek vándoroltak, eszmék keveredtek, és az emberek nem tudtak eligazodni a dolgok között. Ilyen zűrzavaros időszakokban mindig megjelenik egy olyan eszme, amelyik valamiféle kettős világlátást kínál az embereknek. Van a jó és a rossz, ez a kettő küzd felettünk. Van a test és a lélek, az előbbi börtönéből ki kell szabadulni. A gonosz és a jó küzdelme ez a világ, és minden dolgot valamiképpen be lehet sorolni e két pólusba. Ez a világlátás segített az embereknek abban, hogy eligazodjanak.
Ugyanez volt a helyzet Aggeus korában, amikor Izrael népe visszatért a szent földre, és újjá kellet építeniük mindent a babiloni fogság után. Hazájukban nagy keveredést láttak, az emberek fejében is nagy volt a zűrzavar, és nekik egyértelmű útmutatásra volt szükségük. De ilyen korszak a mai is, amikor mindenki vágyik a tájékozódási pontokra. Ezért megfestjük a jó és a rossz két pólusát. Van, aki erkölcsösökre és erkölcstelenekre, van, aki demokratákra és szélsőjobbra, van, aki magyarra és nem magyarra osztja a világot. De van olyan egyház, ahol hangsúlyozzák, hogy vannak a hívők és vannak a hitetlenek, két egészen külön világ. Érthető válasz a mai korra, mégis veszedelmes világlátás ez.
Egy hasonló korszakban gyönyörűen tanít minket Aggeus próféta. Megkérdezi a papokat: hogyan terjed a jó: Vajon ráragad-e az emberekre az áldás? A válasz egyértelmű: nem. A másik kérdés, vajon ragadós-e a gonosz? A szertartások világából vette a képet, hiszen a zsidó hagyományban nagyon fontosak voltak a tisztasági törvények. Ezek persze mindig valami lelki, szellemi tartalmat tükröztek, hogy a rossz úgy terjed, mint a métely vagy a nátha. Azt mondta ezzel a próféta, hogy bár valóban két pólus közé feszül az emberi élet, a jó nem úgy hat, mint a rossz. Más, egészen más e két erő hatása, valahogy úgy, mint a gravitáció és a felhajtó erő. Nem összehasonlítható.
Ha Aggeus próféta nem megy bele ebbe a leegyszerűsített világlátásba abban a korban, hogy nekünk a jó és a rossz küzdelmében kell részt vennünk, mi se menjünk bele ma, amikor ugyancsak olcsón kínálkozik ez a gondolat. Mert mi a veszedelmes ebben a gondolkodásban? Az, hogy nagyon kényelmessé tesz. Ülök a fotelben, és nézem, amint a nagy erők összecsapnak a fejem felett, én úgysem tehetek sokat. Ebben a kényelemben aztán az ember olyan dolgokat is megtesz, amik semmiféle norma szerint nem helyesek. Ha két erő küzd egymással, akkor az apró részletek úgysem számítanak. Ezért éppen ezekben a zűrzavaros korokban az erkölcstelenség soha nem látott mérteket öltött, mint például ma is. De az érem másik oldala is igaz: Ez a kettős világlátás némelyeket elképesztő aktivitásra sarkall. Itt a nagy küzdelem, amelyben a sötétség és a világosság csatázik, nem mindegy melyik nyer, tehát nekünk is harcba kell szállnunk, különben végünk lesz. Magam előtt látok egyháztagokat, akik teljes erőbedobással dolgoznak, és küzdenek Isten munkájában, mintha nem tudnák, hogy alapvetően Isten az, aki cselekszik. Összekeverik a hitet és a mániákusságot. Épp e két véglettől akarja a templomépítő népet megóvni Aggeus. A gonosz ösztönös terjedésével szemben Isten kegyelmébe kell erősen kapaszkodnunk. Tennünk és könyörögnünk kell a jóért, mert az nem magától van, hanem Istentől. Ezt a látást, erőt és helyes küzdelmet adja meg nekünk Isten. Ámen.