2012-11-14

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, a mai adás szerkesztője.
Az ember sokszor nem gondol bele abba, mennyi mindent kapott elődeitől. Küzdünk a rossz példákkal, de a mögöttünk álló jó példáknak ritkán vagyunk igazán hálásak. Dr. Szűcs Ferenc könyvben állított emléket volt őrszentmiklósi, ma őrbottyáni lelkipásztorának, Nehézy Károlynak, aki árvaházakat alapított, missziót vezetett, egy hihetetlen kisugárzású ember volt. Szűcs Ferenc a "…mint a tyúk a kiscsirkéit" című könyvről mesél.
Dr. Szűcs Ferenc: Marcelházán 1928 virágvasárnapja előtti vasárnapon az az Ige volt, hogy Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Nehézy Károly föltette a kérdést, hogy vajon ma hol van, és hol lehet Őt megtalálni? A válasz az volt, hogy Jézus itt van az ő kicsinyeiben. Ennek a fölfedezésnek a nyomán indult el két marcelházi, szegény, árvagyereknek a befogadásával az árvaházi mozgalom, ami aztán gyorsan növekedett. A parókia egyik szobája volt az árvaház, hamarosan nyolc, majd később húsz árva lett. Ekkor vették meg a kiskoszmályi árvaházat. Grófi kastély volt és éppen akkor volt eladó. Az egész a bibliai csodák sorozatát idézi fel bennünk. Nagyon sok minden nem a gazdasági tervezésre vagy megalapozottságra épült, hanem a hitre. Főként Müller György angliai árvaházi mintája volt az ő mintájuk is. Hitben el kell kezdeni valamit, Istentől kell várni a megoldásokat és csodálatos módon ezek a megoldások meg is jelentek az árvaház életében. Az egyik első árva, akit Pécsi Jancsinak hívtak, amikor már kicsinek bizonyult az árvaház, akkor egy emeletes házért imádkozott Istenhez, aminek udvara és gyümölcsöskertje is van. Mindenki megmosolyogta, mert éppen akkor nem volt olyan anyagi helyzetben az árvaház, hogy emeletes házra gondolhattak volna. De az Úristen ezt nagyon komolyan gondolta és tényleg megáldotta azzal, hogy egy emeletes házba költözött át az árvaház, amely nemcsak árvaház volt, hanem egy konferenciaközpont is. Ott gyűltek össze a lányok, a fiúk, a férfiak és a nők, sokszor volt vegyes konferencia is. Építettek egy barakkot, ami különösen nyáron alkalmas volt arra, hogy bennlakás is legyen. Három-négyszáz fős konferenciák jöttek létre.
Fekete Ágnes: Ilyen lelki épülést szolgáló hétvége volt, amit a katolikusok lelkigyakorlatnak hívnak?
Dr. Szűcs Ferenc: Igen. Ez arról szólt, hogy kisebb csoportokban, de együtt is beszélgettek a Szentírásról. Azt próbálták megérteni, hogy a mindennapi életben a számukra mit jelent ez. Ez Béthel Egyesületként működött, de tulajdonképpen az egyesület csak azért kellett, hogy valakinek a nevére bejegyezzék az árvaházat. Diakonisszákat képeztek és szenteltek föl. Tizenegy diakonisszáról tudunk, akiknek részben az árvaházi munka, a gyermekek közötti szolgálat volt a feladata, részben azonban a környék gyülekezeteit járták és szervezték a bibliaköröket. Ez a munka a második világháború után egyik napról a másikra megszűnt. Az áttelepülés folytán úgy gondolták, hogy talán még itt folytatódhat és mindenki abban reménykedett, hogy az úgynevezett falumissziót a Nehézy-féle csoport fogja majd folytatni. Erre természetesen nem sok esély volt már 1947 után, mert a Rákosi rendszer sorra leépítette. Azonban a diakonisszák nagyrésze gyülekezeti munkába került. Nehézy Károly le tudta fordítani a falusi emberek nyelvére az ébredést. Nagyon hétköznapi módon, hétköznapi fogalmakkal dolgoztak és igyekeztek elkerülni, hogy valami vallásos, fölfújt szöveg legyen csupán, hanem mindig igyekeztek azt úgy az életre fordítani, hogy az megfogható is legyen.
Fekete Ágnes: Gondolom ebben maga az árvaház segített.
Dr. Szűcs Ferenc: Az árvaház kétségtelen segített, mert ott nagyon hétköznapi dolgokról volt szó.
Fekete Ágnes: Milyen történetek maradtak meg Őrbottyánban?
Dr. Szűcs Ferenc: Az igazán izgalmas történetek a külmisszióról maradtak meg bennünk, mert Nehézy Károly Molnár Máriával is szoros kapcsolatban volt. A Csehszlovák Köztársaságból azonban könnyebb volt a mánuszi missziót támogatni, mint Magyarországról.
Fekete Ágnes: Miért?
Dr. Szűcs Ferenc: Nyilván azért, mert Kisantant ország volt. Nyilván az angolszász országok felé ez sokkal könnyebb kapcsolatot jelentett. Molnár Mária 1935-ös magyarországi látogatása során elment Felvidékre is. Nagyon sok történet maradt fönn a látogatásáról és onnan vitte Pitilura azt a harangot, amit Nehézy Károlyéknál Kisújfalun szenteltek fel. Nagyon érdekes dolog, hogy mind a mai napig a magyar harang szót használják Pitilun. Így nevezik és nem is ismerik más néven. Ezt a harangot később a japánok elvitték és csak emléke maradt. Ennek a könyvnek a bevételét egy olyan kezdőalapra szeretnénk szánni, amely segítene, hogy a Pitilun ismét legyen harang, amely Molnár Mária és Nehézy Károly emlékét egyaránt megörökítené és a mi távoli testvéreink számára közel hozná.
Fekete Ágnes: Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy ember meg van egy csapat, az árvaház. Meglátják azt, hogy Krisztus így van jelen másfelől az evangélium iránt nagyon érzékenyek.
Dr. Szűcs Ferenc: Három lábon állt ez a mozgalom, a belmisszió, a külmisszió és a diakónia. Egyiket sem tudták a másik nélkül elképzelni. Amikor elnevezték magukat még nem tudták, hogy Németországban Bodelschwingh létesítése következtében működik egy ma már szinte várossá nőtt nagy intézményrendszer, amit szintén Béthelnek hívnak. Ki akarták bővíteni a diakonisszamunkát iskolákkal, kórházzal. Például az ismert szülész-nőgyógyász Mézes Zsigmond, aki a Bethesda főorvosa lett, azzal a szándékkal ment az egyetemre, hogy ennek a kórháznak az orvosa lesz. Azonban a háborús viszonyok ezt a tervet áthúzták, pedig már Nagysallóban ki volt jelölve az a négyholdas terület, ahol a Béthel kórház létrejött volna. Ennek a mozgalomnak a csodálatos álom volt az egyik titka, hogy mertek nagyot álmodni és merték azt komolyan venni, hogy amit az Úristen akar, azt Ő meg is cselekszi.

Dr. Szűcs Ferenc: Nehézy Károly nem a külsőségekre tette a hangsúlyt, hanem a lényegi változásokra. Amikor én fiatal fiúként, néhány társammal, a fiatalság radikalizmusával próbáltuk volna a népegyházi hagyományokból kigyomlálni azokat a dolgokat, amik szerintünk, nem voltak túlságosan evangéliumi jellegűek, mint például a temetési énekek, akkor ő soha nem engedett ehhez hozzányúlni. Sőt, amikor egyszer szóvá tettük neki, hogy nem kellene ilyen énekeket énekelnünk, akkor ő a következő hasonlatot mondta: Csak a disznó találja meg rögtön a pocsolyát, a galamb a fa tetejére száll. Mindig nagyon találóak voltak a hasonlatai. Ezzel éppen arra tanított bennünket, hogy az igényességet magunkkal szemben kell először alkalmazni és ne mindjárt azt a negatívumot találjuk meg, amiben lehet dagonyázni, hanem mi legyünk igényesek és szálljunk a fa tetejére. Ebben ő valóban inspirált is és nagyszerű pedagógus volt. Én személy szerint is nagyon hálás vagyok azért, hogy gyerekkoromtól kezdve sokat tanulhattam tőle. Például ötödik osztályos koromban énrám bízta az őrszentmiklósi anyakönyvek vezetését. Ami igen nagy merészségnek tűnik. A mai napig is csodálom, de nem felelőtlenül tette ezt, mert gyakoroltatta a szépírást és azt, hogy itt nem lehet hibázni. Másokra mást bízott. A kántorságot, a gyülekezeti munkának minden területét szétosztotta. A legnehezebb ötvenes években ezért maradt meg és virágzott az őrszentmiklósi gyülekezet, mert nagyon sok munkatárs volt és mindenki a magáénak érezte az egyházi életet és bármennyire hihetetlen is a magyarországi ébredésnek egyik utóhatásaként az ötvenes évek végéig majdnem százszázalékos volt a hittanbeíratás és a konfirmáció. Igazában a falurombolás a hatvanas években következett be. Emlékszem olyan óév estékre, meg újév napi istentiszteletekre, amikor a templomban nem volt elég ülőhely és a Felvidékről, az árvaházból átmentett összecsukható székek szolgáltak pótülőhelyül.
Fekete Ágnes: Át kellett jönni, vagy saját akaratukból jöttek?
Dr. Szűcs Ferenc: Tulajdonképpen át kellett jönni, mert nagyon sokakat ott be is börtönöztek. 1939-ben megvették a Kisújfalu melletti aradpusztai gazdaságot, amit szlovák és cseh-morva telepesek gazdasága volt korábban. Úgy szerepelt, mint a Csehszlovák Köztársaság földbirtok politikája, de mindenki tudta, hogy ez egy etnikai jellegű betelepítés volt. Nyilvánvaló, hogy a magyar kormány őket kiszorította onnan és jutányos áron így vette meg az árvaház ezt a területet, de később a fordulat után ezt úgy értelmezték, hogy ők egy fasiszta mozgalomnak a képviselői voltak, nekik mindenképpen el kellett hagyni az országot és akkor jött Zsindelyné ajánlata, hogy azt a kastélyt, ami már akkor csak félig-meddig működött, özvegy papnék és árvák otthonaként működtessék. Közben az történt, hogy Őrszentmiklóson megüresedett a lelkészi állás, a helyben lakó lelkipásztor Herczeg László szovjet fogságba esett és ott meg is halt, akkor a gyülekezet Nehézy Károlyt választotta meg lelkipásztornak, aki akkor már tudta, hogy ez a falumissziós munka nem sokáig fog folytatódni, mert a szalámipolitika szerint lassan-lassan mindent háttérbe szorítottak. Az igaz, hogy még volt mit szeletelni a Rákosi-rendszernek az ébredés hatásaiból, hiszen még 1950-51-ben is voltak olyan konferenciák, ahol három-négyszázan ültek ott a tó partján a környékbeliek. Az ő erőssége éppen az volt, hogy tudott dolgoztatni és érdekes, hogy már az egész országban bevezették azt a liturgiát, hogy a lelkipásztor úgymond vezeti az istentiszteletet a szószékről. Ő ezt nem engedte. Semmiféle konferálást nem engedett a liturgiában, mert mindenki tudta, hogy mit kell csinálni. Nem kellett semmit bemondani. Mindenki tudta, hogy mikor kell a fennálló éneket elkezdeni, mikor kell leülni, vagy felállni.
Fekete Ágnes: Ehhez ő ragaszkodott leginkább?
Dr. Szűcs Ferenc: Így van. Voltak úgynevezett vallásos estélyek csütörtök esténként, ahol az ifjúság tagjai vagy mások is különböző előadásokat tartottak vagy olvastak fel a gyülekezetnek. Tehát bizonyos értelemben kulturális tevékenység is folyt. Mindez az ötvenes években.
Fekete Ágnes: Ezek szerint őt békén hagyták.
Dr. Szűcs Ferenc: Ahogy írtam is a könyvben talán az egyik magyarázata az volt, hogy azok a székek, amiket ő elhozott az árvaházból, azok nagyon sokáig a falugyűléseken és más rendezvényeken is ülőhelyül szolgáltak. Ilyenkor rendre megjelent a falu fuvarosa és elvitte ezeket a székeket, sőt még arról is tudok, hogy néha figyelmeztették is őt, hogy miben jön valami a faluba és a házi istentiszteleteket állítsák le egy időre. Persze arra emlékszem, hogy volt olyan is, amikor egy szilveszter este megjelent a rendőrség és az oszlatott fel bennünket. A parókia egyik szobájában gyűlt össze az ifjúság. Mielőtt elmentünk, egy házi feladatot adott az ifjúság tagjainak, hogy keressük meg a Bibliában ezeket az Igéket és közöttük volt olyan is, ami ugyan jó bibliásan hangzott, de nem volt benne a Bibliában. Mi végigolvastuk a Példabeszédeket, a Prédikátor könyvét és reggelre kénytelenek voltunk megállapítani, hogy nem találtuk meg. Ezzel ő nagyszerűen behúzott bennünket a csőbe.
Egyszerűen nem válaszolt soha a kérdéseimre, pedig rengeteg volt. Még az idegen szavakat sem mondta meg, hanem odaküldött a lexikonhoz, az idegen szavak szótárához, a latin szótárhoz. Azt mondhatom, hogy falusi gyermekként, akinek a családjában nem volt könyvtár, mégis úgy nőhettem föl, hogy ismerhettem a szótáraknak, lexikonoknak, könyveknek a használatát. Az érdeklődésem csillapíthatatlan volt teológiai kérdésekben. Rengeteg dologban mentem oda hozzá és ő abban volt igazán fogadó partner, hogy bármikor mehettem és bármikor beengedett a könyvei közé, de nem válaszolt, nem mondta, hogy mit keressek, csak amikor már nagyon szükséges volt, akkor mondta, hogy egy kicsit balra, ott van fölül valami. Így aztán nagyon hamar megismertem a Czeglédy-Hamar-Kállay Bibliai lexikont gyönyörű bőrkötésben, a Pallas Nagylexikont. Úgy érzem, hogy adósság volt részemről, hogy ezt az életrajzot megírhattam.

Fekete Ágnes: Az a címe, hogy "…mint tyúk a kiscsirkéit" Miért ez a cím?
Dr. Szűcs Ferenc: Egy karcagi konferenciáról származik, amikor már a püspökök és előadók túllépték nagyon az időt a missziói konferencián. Az utolsó előadó lett volna Nehézy Károly, akinek a falumisszióról kellett volna szólni. És aki elnökölt azt mondta, hogy tartsuk be a félórát. Akkor Nehézy Károly kiment és letette a kis pocakos zsebóráját és azt mondta, hogy csak öt percet kér. Mondták neki, hogy nyugodtan beszélhet félórát, de ő mondta, hogy csak öt percet kér és akkor fölolvasta a Máté evangéliumából ezt az Igét, hogy hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, mint tyúk a kiscsirkéit. "Kérem a falumisszió olyan, mint amikor a kotlóstyúk kotyog és összegyűjti a kiscsirkéit. Köszönöm a figyelmet" – mondta és ezzel befejezte. Zsindelyné szerint ez nagy pofon volt a konferencián. De azt gondolom, hogy nagyon kifejezte azt, ahogyan ő gondolkodott a misszióról. Én is hallottam tőle, de a konferenciákon is beszélt a puha meleg fészekről. Karácsony Sándor írta meg, hogy tőle is megkérdezték Felvidéken a kiskoszmályiak, hogy van-e puha, meleg fészke? Mert ez a gyülekezet, ez az egyház, ahol az ember lelkileg otthon van, és ezt jól kifejezi ez a két kép, hasonlat, hogy Nehézy Károly számára ezt jelentette az egyház, ahol otthon érzi magát az ember. Az elszakított felvidéki gyülekezetek számára is az egyház volt az a lelki, szellemi kulturális otthon, ami azoknak az embereknek a megtartó erőt jelentette.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Krisztus az énekem címmel konferencia lesz november 17-én, szombaton 9 óra 30 perctől Budapesten, a Dunamelléki Egyházkerület Székházában, a Ráday utca 28. szám alatt.

Az Önkéntes Diakóniai Év irodájának munkatársai és a külföldön szolgált fiatalok tartanak beszámolót november 18-án, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Hálaadó istentiszteleten emlékezik meg egykori lelkipásztoráról, a 110 évvel ezelőtt született dr. Ecsedy Aladárról a tahitótfalui gyülekezet. Az istentisztelet és emléktábla avatás november 18-án, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a tahitótfalui református templomban.

A Kórházmisszió húszéves évfordulója alkalmából konferenciát szervez a Tiszáninneni Református Egyházkerület november 20-án és 21-én Mályiban, a Mécses Központban.

A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon fennállásának 25. évfordulója alkalmából Buzáki Noémi fotóiból nyílik vándorkiállítás november 14-én, azaz ma délután, 16 órakor Budapesten, az Abonyi utca 21. szám alatt.

Ady Endre születésének 135. évfordulóján kétnapos rendezvénysorozatot tartanak november 16-án és 17-én. Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Érmindszenten.

Hit éve a Hegyvidéken címmel egész napos programot szerveznek november 18-án, vasárnap a budahegyvidéki történelmi egyházak Budapesten a MOM Kulturális Központban. Lesznek előadások, bizonyságtételek és koncertek valamint 16 órakor egy püspöki kerekasztal beszélgetés is Szabó István, református, Fabinyi Tamás evangélikus, Székely János római katolikus és Kocsis Fülöp görög katolikus püspökkel.

A Magyar Egyházzenei Társaság ökumenikus kórustalálkozót tart advent és karácsony zsoltárai címmel november 17-én, szombaton 10 órától Budapesten a Váci utca 47. szám alatti templomban.

A Kelenföldi Barokk Esték keretén belül Alföldy-Boruss Csilla orgonahangversenye lesz november 17-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti templomban.

Édes hazámnak akartam szolgálni címmel Domonkos Pál Péterre emlékeznek a Tabulatúra régizene klub következő találkozóján november 19-én, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

A magyar örökség tárgyai címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Cimbalom utcai Református Egyházközségben. A tárlat december 15-ig látogatható. (A Cimbalom utcai Református Egyházközség Megmaradás Temploma (Cím: 1025 Budapest, Cimbalom u. 22-24.)

A Harmat Kiadó 20-40-60-80 % kedvezménnyel árusítja könyveit november 16-án és 17-én 10 és 19 óra között Budapesten a Bocskai út 10. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek könyve 11. fejezetéből!

"A feddhetetlenek útját igazságuk egyengeti, de a bűnös elbukik bűnössége miatt." (Péld 11,5)

Nincs igazság Mátyás király óta, sóhajtunk fel néha, mi magyarok, amikor valami biztos pontba szeretnénk széthulló világunkban kapaszkodni. Néha félelmes érzés az, hogy a bíróságok, az ügymenetek híjával vannak mindenfajta igazságérzetnek. Legutóbb egy egészen egyszerű gépjármű-átírási ügyben kaptam vagy öt tértivevényes levelet, amikor már azt hittem minden iratot beszolgáltattam a hivatalnak, még mindig jött egy levél ezzel a szöveggel: joghatás kiváltására alkalmas okiratot nem bocsátottam rendelkezésükre. Elgondolkodtam, mennyit gondolkodhattak ezen a cirkalmas mondaton, és hol itt a lényeglátás, hol itt az igazság. Szerintem mindenkiből dőlnek ezek a történetek.
Sokszor gondolkodom azon, mennyire más Isten igazsága, mint ezek a kis igazságok a világban. A világnak az igazságában például folyvást szétválik az egyén és a közösség felelőssége. Mondhatja például valaki, hogy nem én vagyok bűnös, mert csak alkalmazott voltam annál a cégnél. Én egy kis szemcse vagyok, mit tehetek arról, ami fölöttem és velem történt. Parancsra tettem – hangzott sokak szájáról a mondat. Mert az egyéni vétek mindig felmentést nyer a közösség erejében. Nehéz ezt a mai korban felfognunk, de Isten előtt egy a közösség és az egyén bűne. A kettő nem játszható ki egymásnak. Nincs kollektív bűnösség. Nem lehet egy közösséget leszidni valamiért, mert nincs például közös fajgyűlölet. Rettenetes, hogy a magyarok mennyire érzik még ma is a kollektív bűnösséget öntudatlanul. És mégis Isten nem egy-egy individuumot lát maga előtt, hanem közösséget. Isten népe együtt hajlott el Istentől, egy ember esetében milliók esete van benne. Ez azt jelenti, hogy van viszont kollektív bűnbánat. Létezik olyan, hogy soha nem tapostam bele valakibe, mégis megkövetem, mert a közösségem vétke volt ez. Sajnos a mai törvényhozás soha nem fogja követni ezt a finom különbségtételt, nem tud közösségben és egyénben egyszerre gondolkodni. Isten előtt ez a kettő nem ellentmondás. Egyébként, ha végiggondoljuk a mai jogalkotást, ott is végeredményben a börtönön kívül élő embereket sújtja az, hogy emberek a börtönbe kerülnek, tehát nem szétválasztható a két világ. Az egyénben a közösség bűnhődik. Persze sajnos mi csak a pillanatokban tudunk gondolkodni: ez az ember tűnjön el innen, bűnhődjön! De hogy hogyan alakult ez így, a társadalom hány megengedő mozzanata vezetett ide, és hogy hány falat kenyeret és kitől kell megvonnunk azért, hogy őt ott őrizzék, ezt senki nem gondolja végig. Az igazságocskák döntenek. Ennek a példabeszédnek a magyar fordításában annyira beszédes, hogy a feddhetetlenek többen vannak, de a bűnös egyedül. Mindig leegyszerűsödik az élet arra a kérdésre, hogy én személy szerint hol vagyok a közösség bűnében. De ez nem azt jelenti, hogy ne lenne az igazságnak útja. Csak azt egyengetni kell. Ez az egyengetés pedig a közösség dolga.
Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor tényleg kutyaszorítóban van az ember a közösség parancsa és saját lelkiismerete között, de Isten előtt nincs felmentés a körülmények miatt. Nála nincs szaggatott világ, ahol innen nézve rólam van szó, onnan nézve a közösségről van szó, egy és egyetlen igazság van. Nincsen egyéni felmentés, csak teljes kegyelem. Mi a kiskapuk igazságait keressük, a mi törvénykezésünk ilyen. De Krisztus semmiféle hivatkozást nem keresett halála miatt. Ha ez a jó út, akkor ez a jó út, és akkor azon kell végigmenni.
Azt tapasztaljuk, hogy a részigazságokban, a kis igazságocskákban elveszik a lényeg. Döbbenetes átélni egy bírósági tárgyaláson is, hogy kis igazságok kerülnek mérlegre, és sokszor az egész történet lényege el is vész. De ugyanez folyik a társadalom minden szintjén a sok papír és joghatás, jogkövetkezmény mögött maga a dolog és maga ez ember teljesen elvész. Ezért ma minden korábbi kornál inkább értenünk kell, hogy Isten igazsága nem osztható részekre. És a mi utunkat maga ez az igazság egyengeti, nem emberi kéz.
Valaki egyszer úgy imádkozott, bocsásd meg uram, véletlenül elkövetett bűneinket. Nagyon megdöbbentem, de hát ilyen nincs. A bíróságok szétszaggatott világában van tudatlanságból elkövetett bűn, de Isten a szív szándékát nézi, és igazságával egyengeti. Tehát aki már úgyis igaz, ha egyszerűen fogalmazok, az kap igazságot. Először át kell magunkat adni Isten igazságának, hinni kell abban, hogy ő nekünk ajándékozza szétszakíthatatlan egységét, és akkor egyengetni fog az igazság felé. Az igazság szó lényegében mindig valami megfelelést jelent. Viszonyulást. Tiszta, hamisítás nélküli azonosulást.
Adja meg a Mindenható Isten, hogy ott állhassunk lélekben Pilátus és Jézus mellett azon a bizonyos éjszakán, és ha elhangzik a kérdés, micsoda az igazság, valami elemi erővel forduljunk Jézushoz, ahhoz a valakihez, aki egész életével tökéletesen bemutatta, azonosította az igazságot ezen a földön. Mert nem vállalt semmiféle alkut, odatette magát az emberiségért. Az ő igazsága képes arra, hogy egyengesse utunkat ebben az igazságocskákkal teli életben. Ámen.