2013-02-06

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az ember sokszor figyel azokra, akik hangosak, akiket jelentős személyiségeknek mondanak, pedig sokszor a legtöbbet nem tőlük kapjuk, hanem azoktól, akiket nem hirdetnek fennhangon. Most egy ilyen emberről lesz szó. Kovács Andor 1956-ban Csurgón a forradalmi bizottság élére állt. Élete nagy részét Bázelben élte, de úgy hogy folyamatosan a legnagyobb erőbedobással – mondhatjuk így: "haza dolgozott". Sokáig elnöke volt a Protestáns Közművelődési Egyesületnek, amely az egyik legnagyobb emigráns szervezet volt. A csurgói református templom a segítségével újult meg. Ott, szülővárosában helyezik majd végső földi nyughelyére hamvait e hét szombatján 14 órakor kezdődően. Földije, barátja, Bajzik László mesél róla.

Bajzik László: Kovács Bandi Bandi paraszti ősöktől származik. Koraszülött volt, és amikor az apja elment a községházára és bejelentette a születését, Csurgó város jeles jegyzője Sárközi Andor megkérdezte, hogy mi az újszülött neve? Az apja elég meglepően azt válaszolta, hogy az teljesen mindegy, mert a fejfára akármi jó lesz. Erre felvetette a jegyző, hogy nem kifogásolná-e az apa, ha az ő nevét kapná a gyermek? Így lett Kovács Andor a neve.
Fekete Ágnes: Senki nem szólította Andornak?
Bajzik László: Ő mindenkinek csak Kovács Bandi volt. A háború után vasúti tisztviselő lett belőle. Kitűnő gondolkodású, rendkívül kritikus, egészséges fölfogású és meglehetősen nagy karizmával bíró ember volt. Azonban a középiskolát nem fejezte be.
Fekete Ágnes: Miért nem érettségizett le?
Bajzik László: Mert behívták katonának. 1956-ban, Kovács Bandit, mivel kitűnő szónok is volt, közfelkiáltással választották meg azonnal a Csurgói járás forradalmi, nemzeti bizottsága elnökének. Rendkívül nagy energiával látott hozzá, hogy a kommunizmus kártételeit embernyomorításait megpróbálják valahogy helyrehozni. Még a saját helyi atyafiságával is súlyos konfliktusokat vállalt. Az egyik nagybátyja, amikor a kitelepítésből hazajött azt látta, hogy a házában egy állatgondozó lakik négy gyermekével. A nagybácsi azt mondta nekik, hogy takarodjanak ki innen! Bandi meg azt mondta a nagybátyjának, hogy ha ezt nem hagyja abba, akkor lecsukatja. Nagy fáradtsággal Bandi szerzett egy lakást az állatgondozónak, amit rendbe hoztak. Így tett igazságot. Egy másik esetben meg az történt, hogy egy tisztségviselő, 1953-ban valahonnan megszerzett egy kitűnő bútort. De visszajött az eredeti tulajdonos és behívták a pártbizottságra az asszonyt, hogy igaz-e, hogy nála van ez a bútor? Azt mondta, hogy igaz, de itt van a papír, hogy ezt ő pénzért vette, négyszáztizenhárom forintért. Bandi úgy oldotta meg, hogy az asszony visszakapta a pénz, a bútor pedig visszakerült eredeti tulajdonosához. Bandi egy kitűnő ember volt. Váratlanul súlyos vakbélgyulladás döntötte le a lábáról. Emiatt úgy látta, hogy nem tudna helyt állni itt az elkövetkezendő számonkérésnél és végül amellett döntött, hogy elmegy. Bár élete végégig lelkiismeretfurdalása volt emiatt, mert ő maga is azt mondta, hogy a sokan úgy értelmezik, hogy cserbenhagyta a bajtársakat.
Fekete Ágnes: Hogy tudott elmenekülni?
Bajzik László: Az apámnak volt egy irodai segédereje, akinek a felesége a csurgói rendőrségen dolgozott. Ő, mint gépíró mindent látott, amit beírtak és mindent hallott, amit körülötte beszéltek. Hangosan számba vették azt, hogy kiket fognak letartóztatni és Kovács Bandi is köztük volt. Emlékszem rá, amikor ott volt nálunk és apámnak elmondta, hogy Bajzik bácsi, ez az utolsó, hogy valamit elhozhatunk hír gyanánt. Az apám kereste Kaposváron Bandit azért, hogy elmondja neki a hírt. Ott azt mondták, hogy eljött már egyik vonattal. Apám elment elé Somogyszobra, ahol a két vonat találkozott. Ott megtalálta Kovács Bandit, és elmondta neki, hogy ma este le fognak tartóztatni, járj el a belátásod szerint! Bandi leszállt Csurgón, de nem ott ahol szokott. Hazament, elmondta, hogy mi történt. Elég nyomorultul volt a vakbélműtétje után, mégis gyalog indult el Gyékényes felé, ahol átment Jugoszláviába. Egy pár hónapig Kapronca menekülttáborában volt. Később Svájcba tudott elmenni. Egy gyógyszergyár mintagazdaságában kapott alkalmazást mezőgazdasági cselédként és nagy kedvvel dolgozott. Emellett éjjel-nappal tanult és érettségi vizsgát tett. A Bázeli Egyetemen közgazdász diplomát szerzett és egy igen megbecsült közgazdászként ment nyugdíjba. Talán az egyik legnagyobb emigráns szervezetnek a Bázeli Magyar Egyesületnek az elnöke is volt. Aztán az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemnek is az elnöke volt. Értékes könyveket jelentettek meg. Például az emigrációban lévő, kitűnő, de agyonhallgatott írók Cs. Szabó László, Szabó Zoltán írásait is a Szabadegyetem adta ki. Szintén a Szabadegyetem adta ki a négy híres piros kötetes, Bibó összegyűjtött műveket is, amely itthon meglehetősen nagy fölfordulást keltett. Ezeket a könyveket nem lehetett postai úton beküldeni az országba, mert a vámosok vadásztak rájuk. De megakadályozni nem lehetett a bejövetelüket. Szépfalusi István református lelkipásztor volt Bécsben, ahol külön könyv elosztóhely működött. Aki tudta elküldte a megjelölt címekre a könyveket. Még azt is megadták, hogy milyen feladó szerepeljen rajta, hogy a valódi feladót ne lehessen azonosítani.

Fekete Ágnes: Nemcsak rengeteg ideje ment rá erre, hanem nagyon sok pénze is?
Bajzik László: Az emigrációból elég rendes támogatást kaptak. Emellett a Szabadegyetem a magyarság sorskérdéseiről rendezett mindig tekintélyes konferenciákat. Benda Kálmán, László Gyula, Sára Sándor, Csóri Sándor tartottak előadásokat.
Fekete Ágnes: Én magam találkoztam Nemes Nagy Ágnessel, aki ott volt például.
Bajzik László: Az MSZMP KB-nak volt egy hírhedt kultúrkomisszárja, aki egy igen részletes jelentést írt arról is, hogy az emlékkönyv szerzői ellen, milyen pártbüntetéseket javasol. Az érintettek ezt a hosszú, aprólékos, rosszindulatú jelentést megtudták és körülbelül tíz napon belül beolvasta a Szabad Európa Rádió. Kovács Bandi maga is írt. Forradalom és előzményei a Csurgói járásban című könyve pótolhatatlan dokumentum. Oroszlánrésze volt Bandinak a második világháborúban felrobbantott csurgói református templom újjáépítésében. Nem valósulhatott meg, csak a rendszerváltozás után. Bandi nyolcvanéves volt, amikor úgy döntött, hogy visszavonul a közéleti szerepléstől. Talán el is felejtették. Ezt úgy szokta emlegetni a magyar nóta szövegével, hogy kidőlt keresztfának nem köszön már senki. Az volt az óhaja, hogy szeretett szülőföldjén Csurgón temessék el.

Fekete Ágnes: A következő tanév egyházi munkája elsősorban igazán nem a nagy és kiplakátolható dolgokról fog szólni, hanem egyszerűen szólva a terepmunkáról. Mivel bevezetik majd a kötelezően választható hittant, rengeteg alkalmas tanítót kell majd találni. Számos kérdés motoszkál még most is a szakemberek fejében, hogyan is lesz ez? Ungvári Ildikó Kispestre látogatott el, ahol beszélt egy hitoktatóval, aki önkormányzati iskolában tanít, és Ablonczy Kálmán lelkésszel, illetve gyerekekkel a Karácsony Sándor Református Általános Iskolából. Először Wisinger Dániel hitoktatót hallják.

Wisinger Dániel: Elsősorban a gyerekek megtalálása a kérdés, hiszen sok mindennel kell versenyre kelni. A szülők nagyon sok különóra járatják a gyerekeiket. Nagyon nagy lehetőség, hogy egyáltalán ott lehetünk az iskolákban, és van lehetőségünk szólni arról, hogy mit jelent Jézus Krisztus és mit jelent Isten szeretete. Azt látom, hogy az iskolák alapvetően együttműködően próbálnak hozzáállni a dolgokhoz. Mindenesetre rugalmasságot igényel, mivel az órarendváltozások nagyon könnyen át tudják alakítani a hittanórák rendjét is. Meg kell találni a termeket is, mert azok sem mindig adottak. A gyülekezetünk területéhez hat általános iskola tartozik. Mindegyik iskolába jár legalább száz-százötven gyerek, de van ahová három-négyszáz is. Fogalmunk sincs, hogy hogyan fog alakulni a hitoktatás. Először az első és az ötödik évfolyamban vezetik be ezt a rendszert és kérdés, hogy mi lesz a többi évfolyam gyerekeivel? A velük való foglalkozás hogyan oldódjék meg?
Ungvári Ildikó: Meddig kell dönteni a gyermekek szüleinek?
Wisinger Dániel: Május huszadikáig kell jelezni az általános iskolákban az ötödik osztályba lépőknél és az elsősöknél a beiratkozásnál. Az iskoláknak az az érdekük, hogy minél többen etikaoktatásban vegyenek részt, mert akkor kevesebb részre kell bontani az osztályokat és esetleg a saját tanáraiknak is tudnak más óraszámokat adni. Oda kell figyelnünk, hogy ez rendesen működjön. Az igazgatókat meg lehet keresni és le lehet velük ülni beszélgetni és beosztani, hogy mi, hogyan történjék. Ez főként a városokban okoz nehézséget, ahol több iskola tartozik egy körzethez, hogy hova, mikor, ki menjen? Csak az Úr Isten titka, hogy ebből mi fog kisülni.

Ungvári Ildikó: Hányszor van egy héten hittanóra?
Diák: Kétszer, de én szeretnék több hittanórát, mert olyan részletesen vesszük át a történeteket, hogy nem tudjuk egy órán befejezni. Nagyon jó hallgatni.
Diák: Én néha magammal viszem a Bibliát és megpróbálom megkeresni a történetet, de ez nem mindig sikerül.
Diák: Azt a történetet szoktam elolvasni, amit nem tudtunk befejezni a hittanórán.
Ungvári Ildikó: Mi volt a mai történet?
Diák: A samáriai asszony találkozása Jézussal.
Diák: A samáriai asszony délben ment mindig a kútra, mert nem akart találkozni az emberekkel, akik kirekesztették őt. Nem tudták neki megbocsátani, hogy többször ment férjhez. Az akkori törvény szerint ez bűnös dolog volt.
Diák: A témazáró dolgozatok vagy versenyek előtt mindig szoktunk imádkozni és ez tényleg nagyobb lelki erőt ad a feladathoz.
Diák: Majd ha felnőtt leszek, szeretnék ebben az iskolában hittant tanítani alsósoknak! Mert ez egy nagyon jó iskola, és nagyon szeretek idejárni.

Ablonczy Kálmán: A Kispest-Rózsatéri gyülekezet lelkésze vagyok és itt az iskolában hitoktató is. Annál többet értenek meg, minél aktívabbak, minél inkább maguk fogalmazzák meg azt, ami a történetből, vagy az adott anyagból következik. Bennem volt egy olyan érzés, hogy a gyerekeket több ponton is érinti az az eseménysor, ami János negyedik fejezetében le van írva. Lehetett érzékelni, hogy ők is megfogottak abban, ami a samáriai asszonynak gondja volt: miért idegenedek el? Miért félek a többiektől? Vagy miért vagyok bátor? Miért félek a bántásoktól? Úgy éreztem, hogy ül bennük a mondanivaló, tehát az övék és viszik tovább. Ez a szemükből, a szavaikból kiderült, ott az órán ez jó visszajelzés volt. El kell mondani az egyházi iskolákba járó gyerekek hátteréről, hogy nagyon különbözőek. Ha egy gyermek olyan családhoz tartozik, amely egyébként természetes közösségben él egy adott gyülekezetben is, akkor egészen más a viszonya a hittanhoz. Ha nincs ilyen családi háttér, és az egyházi iskola csak egy olyan kiszemelt oktatási intézmény volt, ahol a gyermeknek jó lesz, de a szülők nem tartoznak gyülekezethez, akkor nyilván egy kicsit nehezebb. Ilyen családok is szép számmal találhatók az iskolánkban. Azonban amikor a hittan foglalkozásunk van, akkor megpróbálok nem erre figyelni, hanem valahogy úgy elmondani egy adott történetet, és a benne rejlő igazságot, hogy ha lehet ettől függetlenül őket, mint növekvő emberkéket abban a gondban, bajban vagy örömben fogja meg, ami ténylegesen az övék, még akkor is, ha más-más családból érkeztek.

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten nagy ünnepe volt az erdélyi reformátusoknak, püspökszentelés ünnepen tisztségébe avatták Kató Bélát, az Erdélyi Egyházkerület püspökét.

Kató Béla: "Napsugarak zúgása, amit hallok, számban nevednek jó íze van" Istenem, köszönöm, köszönöm. Természetesen a mai istentisztelet nem rólam szól, hanem arról a tisztségről és azokról a tisztségviselőkről, akik ezt a megbízatást kapták. Az Istennek kijáró köszönet után, először köszönöm feleségemnek, aki mindenben velem volt harminchárom esztendeje. Ha valahol megkérdeznek, és talán megdicsérnek, mindig ötvenegy százaléka mindennek az övé.
Nagyon szeretném, hogyha a presbiterek úgynevezett világi része, az egyházunknak nagyobb szerepet kapna a jövőben. Hiszen nem mindenhova jut el a lelkipásztor és a jövőben talán nagyon sok olyan hely lesz, ahol nem lesz fizetett alkalmazott, és akkor a gyülekezeteknek önmaguknak kell mindazt ellátniuk, amire mi nem leszünk képesek. Az fog bennünket igazán képviselni, aki meg akarja őrizni az erdélyi magyarságot, meg akarja abban őrizni, amiben Isten bennünket elrendelt és ide erre a földre küldött, ezért megkérem mindannyiukat, hogy ezen munkálkodjanak!

Fekete Ágnes: Híreink élén Bölcskei Gusztáv püspök számol be az e hét péntekjén Debrecenben rendezendő jótékonysági bálról. Egy kárpátaljai, fogyatékos embereket ápoló otthonnak ajánlják a bál bevételét. Lázár Csenge riportját hallhatják.

Bölcskei Gusztáv: Hihetetlen nagy szükség van arra, hogy ezekkel a családokkal és ezekkel a gyermekekkel szakszerű, minőségi módon és lelkiismeretesen tudjanak foglalkozni.
Lázár Csenge: Mit kell tudni erről a rehabilitációs intézetről?
Bölcskei Gusztáv: Beregszászban indult el és most már kinőtte azokat a kereteket. Mezővári mellett vásárolt meg a Kárpátaljai Református Egyházkerület egy volt malomépületet és ezt kezdték el átalakítani. Megható volt látni azt, hogy rengeteg önkéntes munkával jönnek presbiterek, szülők, hozzátartozók, hogy segítsenek kialakítani ezt az otthont. A gyermekeknek, ha véletlenül el is tudnak kerülni egy állami intézménybe, akkor hihetetlen sokk éri őket, hiszen ott nem érti senki a nyelvüket. Azok a szülők, akiknek a gyermekei már idejárnak, valóban úgy élik meg, hogy kinyújtotta feléjük a kezét a kárpátaljai reformátusság, és ezért ők nagyon hálásak.
Lázár Csenge: Miért határon túli magyar közösségeket támogatnak?
Bölcskei Gusztáv: Az egyháznak fontos üzenete a körülötte élő világ számára, hogy nem magának kér, és nem magát akarja építeni. Mi a Kárpát-medencei együttműködésben, a Generális Konvent kereteiben azt az alapelvet követjük, hogy a közös gyűjtésünk, legyen az Kárpát-medencei Oktatási Alap vagy bármilyen más célú gyűjtés, azzal ne Magyarországon belül segítsünk, mert a határon túl sokkal nagyobb szükség van arra a segítségre, amit mi más formában meg tudunk teremteni magunknak. A támogatók között hagyományosan ott szoktak lenni a magyarországi egyházkerületek képviselői is. Azt szeretnénk, hogy ha ez valóban emlékeztetne bennünket arra, hogy a jó cselekvésében nem szabad soha megfáradni. Volt olyan vállalkozó, aki rögtön ötszázezer forintot ajánlott fel, mert úgy érezte, hogy ez az a helyzet, ahol az ő segítsége jó helyre megy. Erre szeretnék biztatni minden jóakaratú embert.

Fekete Ágnes: További híreink:

A Pápai Református Teológiai Akadémia és a Református Pedagógiai Intézet Regionális katechetikai szakmai napot szervez a 2013 szeptemberével kezdődő kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatás aktuális kérdéseiről február 11-én, hétfőn 10 órától Pápán, a Teológia dísztermében.

Presbiteri Konferenciát rendez a Tatai Egyházmegye Hit és Hivatás címmel február 9-én, szombaton 10 órától Rédén, a református templomban.

Gyermekek nehéz kérdései címmel tart előadást Németh Dávid egyetemi tanár február 9-én, szombaton 16 órától Budapesten, a Frangepán utca 43. szám alatti gyülekezeti teremben.

Isten kertjében megpihenni címmel rendezi meg a Budai gyülekezet a 10. Budabált február 9-én, szombaton 19 órától Budapesten, a Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában.

Képet a 300 éves pákozdi református templomért címmel nyílik kiállítás a székesfehérvári evangélikus gyülekezeti házban (Szekfű Gyula utca 1.) február 7-én, csütörtökön öt óra harminc perckor. A 35 festményre körülbelül másfél hónapig lehet vételi ajánlatot tenni. A képek eladásából származó bevételt a pákozdi templom felújítására fordítják.

A Vox Insuale-Sziget Hangja Kórus Zákányi Bálint Ballagó folyó című lemezét mutatja be a február 9-én, szombaton 18 órakor kezdődő koncertjén Tahitótfaluban, a református templomban.

Zenés istentisztelet lesz a Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekar és a Budafoki Református Kórus szolgálatával február 10-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Folytatódik a fiataloknak szóló előadássorozat Kispest-Rózsatéren. A férfi és a női szerepekről lesz szó február 10-én, vasárnap 16 órakor, Budapesten, a Jahn Ferenc utca 107. szám alatti református templomban.

A Házasság Hete programsorozat ökumenikus nyitó istentisztelete február 10-én, vasárnap Győrben, a Kossuth utcai református templomban lesz Steinbach József püspök igeszolgálatával. Február 11-én, hétfőn 18 órakor Pálhegyi Ferenc előadását hallgathatják meg az érdeklődők Budapesten, a Ráday Kollégium dísztermében. Február 12-én, kedden 18 órakor pedig beszélgetés lesz Várnagy Andreával és Farkas Zsolttal Budapesten, a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 11. fejezetéből!

"De kihez hasonlítsam ezt a nemzetséget? Hasonlatos a gyermekekhez, a kik a piacon ülnek, és kiáltoznak az ő társaiknak, És ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem táncoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok." (Máté 11,16-17)

Vasárnap a Bartók Rádióban éppen úton lévén meghallottam, ahogyan Darvas Iván elszavalta, egy régi felvételről Illyés Gyula Bartók című versét. Valami sodró erővel hatott rám. "Hangzavart? – Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz!" Úgy elgondolkodtam, milyen sokat beszél egy világról a zene. Illyés Gyula kivette azt a sort, ami a korabeli slágerszerzőre Zerkovitz Bélára vonatkozott, mégis sok társával együtt tiltakozott az ellen a kuplés közhangulat ellen. A magyarok tényleg kétes értékű dicsőséget szereztek azzal, ahogyan operettekkel masíroztak bele a háborúba. "Anyánk a halott" – írja Illyés Gyula – mi mégis tangókkal megyünk a vég felé. Igen a zene, ami akkor elterjedt tökéletesen kifejezte azt a végiggondolatlan világot, amely egyre tehetetlenebbé vált. És mégis. Ha visszatekintünk a huszas évekre, azt látjuk, hogy valami elemi, vehemens erővel mondták sokan azt, hogy nem. Most nem erre a dalra van szükség. A siratóének ideje van és nem a sípolásé. Mi ezt nem táncoljuk! Nem csak Bartók és Kodály, de az egész cserkész mozgalom, száz és száz tanár, énekkar, költő és mozgalom kilógtak az akkori többségi felfogásból, népdalokat énekeltek, kritikák jelentek meg százával az egyházi lapokban is, és nem mindenki dalolt és táncolt vigadozva akkor.
De mi lenne, ha most kiállnék, és egyetlen rossz szót szólnék a mai közhangulat zenéje ellen. Ma még a tér sem adatott erre. Valami nagy visszhangtalanság van. Azt mondjuk, rettenetes volt, ahogyan a magyarok masíroztak a világháborúba, de az az igazság, hogy miközben szidjuk a huszas éveket, aközben ma, 2013-ban a közfelfogás a világállapotnak még sokkal jobban kiszolgáltatott, mint akkor. A mai sípolók még erőszakosabbak, még hangosabbak. Ha akkor andalították az embereket, ma igazán ez történik. A zene beborító ereje tökéletesen kifejez egy korszakot. A zene elmondja, miben élünk most. A mai lüktető zene is leírja számunkra, mi folyik körülöttünk.
Azt olvastuk, sípoltunk nektek, és nem táncoltatok, siratóéneket énekeltünk, és nem sírtatok. Az egyik zene Keresztelő Jánosra, a másik Jézus munkásságára utal. Mindig más zene kellett volna, mint ami odaillett. Az egyéni vágy a lényeg, ízlés és kedv dolga az egész. Közben nem vesszük észre, hogy minden zenének üzenete van. Az ókorban még tudták, hogy bizonyos harmóniák harcra buzdítanak, mások megbékéltetnek. Társadalmi felelősség kérdése volt mindez. Ma, ha bárki ilyen beszéddel előállna, antidemokratának mondaná mindenki, legfőképpen a saját gyerekei. Annyira nincs társadalmi kontrol, annyira nincs semmiféle valóságos értékmérő, nincs értelmes döntések által meghatározott kulturális szint, hogy ehhez hasonló korábban nem volt. Mintha mindenki egy nagy sípoló zenekar lenne, miközben siratóének volna szükség.
Idézetekkel kell beérnünk: "Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz; ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, ahol a baj." Az ember ott látja e kép mögött az igazi Orvost. Nem tudom nem meghallani Jézus hangját e sorok mögött, aki a legfélelmesebb helyzetben, a tengeri viharban azt mondta: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" Ha széthull is világunk, ha tangózva megyünk a vég felé, Isten kezében van itt minden, és Ő nem hagyja elveszni ezt a világot. Megdorgálta akkor a szeleket, és nagy csendesség lett. Sok ma a sípoló, sok a kényelmes hallgató, de az idő Isten kezében van. Ámen.