2013-03-20

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Azt hiszem sokan vártuk a március tizenötödikei hétvégét. Végre három nap egyben, végre kiszabadulhatunk a kertbe. Én is arra gondoltam, talán odajutok azokhoz a feladatokhoz, amit mindig tologatok magam előtt. Nem így történt. Semmi sem úgy volt, ahogyan szerettük volna. Még az a groteszk dolog is megtörtént, hogy március tizenötödikén nem a lengyelekkel, hanem az osztrákokkal ünnepeltünk, mert ők segítettek elkotorni a havat. Így fordul a kocka, ennyire változik minden, és nem az lesz, amire vágyunk. Az a kérdés, hogy erre a dühítő valóságra hogyan válaszolunk. Vajon képesek vagyunk-e fölé emelkedni, meg van-e az a szellemi muníciónk, ami kudarcainkon átemel? Ha nincs, honnan tudunk annyi lelki tartalékot összeszedni, ami kivesz minket a mai közállapotok elkeseredéséből? Sokszor nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbb, amit adhatunk magunknak és egymásnak, az éppen ez a lelki feltarisznyázottság. Ha a hittanoktatásnak éppen ez lehet az értelme. Azt adjuk ezzel gyermekeinknek, hogy legyen lelki erejük akkor is, amikor megpróbáltatások érik. A következő beszélgetésünk legfőbb üzenete ez volt számomra. Sánta Ibolya budahegyvidéki lelkész és hitoktató órájába kukkantunk majd bele. Először azt kérdeztem tőle, szereti-e a hitoktatást?

Sánta Ibolya: Nagy kihívás nekem a hitoktatás. Nagyon sok motiváló élményem van és nagyon sok nehézséget érzek. Nem azt, hogy az iskolába hogy engednek be, mert azt év elején lerendezi az ember, hanem az, hogy a gyerekek egész másképp kommunikálnak. Finoman szólva, sokkal közvetlenebbül, mint korábban. Amióta elvégeztem a teológiát mindig gyerekekkel dolgoztam. Számomra a hitoktatásnak árnyoldala kifejezetten csak ebben van.
Fekete Ágnes: Magyarul a fegyelmezés.
Sánta Ibolya: Igen a fegyelmezés. Az, hogy kell, és arányában mennyit kell fegyelmezni. Az az érdekes, hogy a gyerekekkel ez nem rontja el a kapcsolatomat. Azok a gyerekekkel is nagyon jóban vagyok, akikkel erőteljesebben kell bánnom. Igazából őket nagyon szeretem. Az órának aránytalan nagy részét veszi el a fegyelmezés. A gyerekek is jobban élveznék a munkát, ha sokkal kevesebb idő menne el azzal, hogy csendre kell inteni őket.
Fekete Ágnes: Ez általános pedagógiai probléma. Legfeljebb a hitoktatást még jobban érinti, mert az kötetlenebb tárgy.
Sánta Ibolya: Egy napfényes lelkű hatodikos fiatalember el is mondta nekem, hogy Ibolya néni, a múltkori hittanóra nem volt olyan jó. El sem tudtam képzelni, hogy mire gondolt. Erre azt mondta, hogy azért, mert mindig ránk tetszett szólni, hogy egyszerre csak egy beszéljen. Ez egy nagyon jó csapat, nagyon jól lehet velük dolgozni. Sose lehet a tankönyv szerint menni. Egy écával bemegy az ember és akkor nagyon jól dolgozunk együtt, de mindenki egyszerre beszél és nemcsak a lelkesedéstől, hanem mert láthatóan nem tanulták meg a kommunikációs rendet. Szerintem, ötödik-hatodik osztályos korban ennél rendezettebben kell tudni részt venni egy közös gondolkodásban. Próbáltam vele megértetni, hogy én is szeretném úgy élvezni az órát, mint ők és erre azt mondta, hogy igen, de egész délelőtt minden órán figyelni kell és még utána a hittanon is? Ő ezt soknak érezte és azt várja a hittanórától, hogy ott szabadabban és oldottabban lehet.
Fekete Ágnes: Te végeztél gyülekezeti és iskolai hitoktatást is. Melyik a jobb?
Sánta Ibolya: Ha őszinte akarok lenni, akkor az iskolai hittant azért érzem jobbnak,- furcsa lesz, amit mondok – mert nemcsak hittant oktatok, hanem lelkész is vagyok. Számomra valami egészséges világiasság van az iskolai hittanra járó gyerekek gondolkodásában. Ők nem mondják mindjárt, mindenre, hogy Jézus, meg imádkozni és hinni kell, hanem talpraesett ötleteik vannak, amelyek kívül esnek a hit körén, de amik mégis igen életrevaló ötletek, olyan stratégiai elemek, amiket ők otthon láttak. Ebből érzem, hogy a hitoktatásban milyen hamar meg akarunk érkezni, miközben van egy csomó emberi találékonyság, amit nyugodtan lehet gyakorolni, miért kell lelkifurdalásomnak lenni emiatt. Az Úristen tett bennünket találékonnyá is. Vasárnap a gyerekistentiszteleten nem is hitoktatunk, ezt külön tisztáztuk a munkatársakkal, hogy gyerekistentiszteletet tartunk. Jelenléttel, viselkedéssel nem érzek semmilyen különbséget. Az emberben van egy elvárás, hogy a gyülekezetben biztos jobbak a gyerekek, hiszen otthon is keresztyén értékekre vannak tanítva. Az ember azt is gondolja, hogy a keresztyén családokban a régi normák alapvetően továbbhagyományozódnak. Azonban azt kell látnom, hogy nem. A keresztyén családoknál úgy jelenik meg, hogy a keresztyénség a szeretetről szól, és arról, hogy mindent megbocsátunk és mindent elfogadunk. Pedig szerintem a keresztyénségben pont az a nagy lehetőség van, hogy a neveléshez korszakokon átívelő jó szempontokat ad és ma ezeket úgy látom, hogy hagyjuk elveszni.
Fekete Ágnes: Ez az iskola sérült, fogyatékos gyerekeket nevel. Mi ez az iskola, ahova most megyünk?
Sánta Ibolya: Fekete István Általános és Szakképző Iskola. Azt kell mondanom, hogy velük a legkönnyebb, a legjobb és a legoldottabb. Tele vannak érzelemmel és sokkal kisebb gátlásuk van, hogy ezt kinyilvánítsák. Viszonylag nagy gyerekek, felsősök és mégis olyan kisgyerekes nagy örömmel tudnak fogadni. Van, hogy előbb azt mondják, hogy jaj, hittan, de a következő percben jönnek nagy lelkesen és mondják, hogy mit énekeljünk. Nagyon természetes, nagyon elemi, nagyon őszinte. Nagyon szeretem ezt a csoportot.
Tulajdonképpen nem jó szó, az a kifejezés, hogy oktatni. Ezek impulzusok. Egyébként az ép gyerekek sem teszik el raktározva, racionálisan, amit tanultak, hanem az van, hogy lemegy és valahol mégiscsak más lelki attitűdöt ad. Szerintem ez ugyanúgy megtörténik. Nézd meg azt a fénylő tetejű dobozt! Azt az egyik fiú hozta tegnap onnét. Mostanában mindig eljár ide istentiszteletre. Minden vasárnap az előtéri szolgálatot teljesítő presbitereknek ad elfoglaltságot, mert ő ott szokta az istentiszteletet többé-kevésbé végighallgatni. Különböző ötletei vannak, hogy hogyan lehet az időt jól eltölteni. Tegnap hozott egy doboz legót, mert neki ez már otthon nem kell és elhozta azoknak a gyerekeknek, akiknek nincsen. Azt kérdezed, hogy hol van értelme? Például egy ilyenben. Ő adni akar és összeköti a templommal. Nagyon értékes és megható visszajelzésnek tartom. Ez végül egy speciális iskola és annyira tele vannak ők is egyrészt a tantervi programmal, másrészt meg egyéb mással. Az alsósoknál lett volna jelentkező, de nem sikerült olyan időpontot találni, amikor tudtak volna hittanórára jönni. Így aztán csak a felsősöknek van egy csoportja.
Fekete Ágnes: Ez gyakorlatilag a lelkész időpontjai és az iskola időpontjainak az egyeztetése?
Sánta Ibolya: Nem, az iskolában nem volt időpont. Az nem merült föl bennem, hogy én azt mondom, hogy nekem, mint lelkésznek ezek az időpontok jók. Mind a négy elsős osztályból jelentkeztek gyerekek, de amikor végignézték a lehetőségeket, hogy mindenkinek jó legyen, csak egy időpont volt, pénteken az utolsó tanítási óra után.
Fekete Ágnes: Ehhez képest tényleg jó lesz az, hogy ez a probléma megoldódik.
Sánta Ibolya: Ilyen szempontból mindenképpen. Akár kíváncsiságból, akár azért, mert egy bevettebb dolog, több gyereket fognak beíratni. Az a probléma szerintem nem fog megoldódni, hogy ez mégsem olyan óra, mint a matek vagy a földrajz. Pedig tudjuk, a pedagógusok is valahol tanulják, hogy a személyiség sikerességét, hatékonyságát, nem a megszerzett értelmi tudás, nem a kemény tantárgyak, hanem a készség tantárgyak alapozzák meg. De még azok alatt van a spirituális réteg. Egy előadást hallottam, hogy az emberi agyban egy külön hely van, tehát lokalizálva van valahogyan a spiritualitásra való készség vagy terület, ami a legmélyebb réteg. Tehát ha az ember ott rendben van, és ott töltődik, ugyanúgy, mint ahogy a táplálékot a földből szívják fel a növények, pontosan úgy megy át a készségeken és a racionális ismeretek rétegén. Tehát a legeslegfontosabb tantárgy igazából a hittan lenne. Ezzel tudunk a legtöbbet adni a gyerekeknek. Ilyenkor lehet, hogy a fegyelmezés nem jó, de hogy ehhez biztosan valami jó, alkalmas befogadó közeget, légkört kell teremteni az megint biztos, mert ha szétesik az óra, az majdnem olyan, mintha nem tanítanánk, mert nagyon nagy része elvész. Eleinte úgy gondolom, hogy nem lesz könnyű. Becsületet kell szerezni azoknak, akik most elindulnak a délelőtti hittanoktatásban.
Fekete Ágnes: Azt fogják mondani, hogy fölösleges teher az iskolának.
Sánta Ibolya: Meg is értem. Ha arra a kétszer A3-as lepedő métertű órarendre visszaemlékszem, ami tele volt pici rubrikákkal és ilyen-olyan jelekkel és az igazgatónő keresgélt valami lyukat, hogy hová tudja betenni a hittanórát. Ilyen szempontból megértem, hogy ez teher. Szervezési szempontból mindenképpen. Elmentünk minden iskolába, az igazgatóval beszéltünk azokkal a hitoktatókkal, aki majd nálunk reménység szerint végezni fogja a hitoktatást. Volt ahol nagy nyitottsággal, egyetértéssel fogadtak bennünket, de az mindenütt előjött, hogy hogyan fog mindez beleférni az órarendbe?
Fekete Ágnes: Attól tartok, hogy az etika-hittan verseny is be fog indulni.
Sánta Ibolya: Nem tudom, hogy gyakorlatilag hogyan fog kinézni. Én ezt nem is vagylagosnak tekintem. Az etika nem foglalja magába a hit elemeit, vallásos téziseket természetesen. Fordítva inkább megvan, hogy a hittan nagyon erősen, erőteljesen tartalmaz etikai elemeket, de a kettő mégsem az. Ha nekem gyerekem lenne, legszívesebben mind a kettőre beíratnám.
Részlet egy hittanórából:
Sánta Ibolya: Tegyük össze a kezünket és mondjuk el a kezdő imádságot!
Jézus, arra kérünk, ülj ide közébünk!
Rád hallgatunk, nézünk, ülj le és beszéljünk! Ámen.
Szükségem lenne egy ügyes háziasszonyra vagy házigazdára, aki emlékszik arra, hogy a múlt héten milyen történetet tanultunk. Ki hívott meg az ünnepségre?
Tanuló: Jézus
Sánta Ibolya: Ki mindenkit hívott meg?
Tanuló: Gyerekeket, asszonyokat, férfiakat, időseket, gazdagokat, szegényeket, egészségeseket, betegeket.
Sánta Ibolya: Sziasztok! Szeretném elmondani nektek az életem legizgalmasabb történetét. Egy nagy nyájban éltem, legelésztem. Mindig mentünk egyik helyről a másikra a pásztor után. Nagyon jó étvágyunk van. Látjátok, milyen kövér vagyok? Mindig lelegeltük a füvet. Egyik nap is elindult az egész nyáj a pásztor után. Én megláttam egy pillangót. Gondoltam, hogy megkeresem, nem sikerült elkapnom, de mire visszanéztem, már sehol sem voltak a többiek. Elkezdtem keresni őket és észre sem vettem, hogy egy tüskés bokorba belekeveredtem. Lement a nap. Ott voltam egyedül. Nem tudtam mást csinálni, csak keservesen bégettem. A többiek elmondták, hogy a pásztor, mint minden este, megszámolta őket. Egy, kettő, három… kilencvennyolc, kilencvenkilenc. A századik nem volt sehol. Én voltam a századik. A pásztor, bár este volt és veszélyes volt, mégis visszament az úton, amerre aznap járt és meghallotta az én keserves bégetésemet. Nem törődött a tüskés ágakkal. Kiszabadított, felvett a karjára és hazavitt a többiekhez.
Olyanok az emberek, mint a bárányok. Ő pedig olyan, mint a pásztor. Az emberek gyakran eltéblábolnak. Messze élnek a pásztortól, Jézustól. Jézus utánuk meg, addig szólongatja, hívogatja, amíg meg nem találja, és haza nem viszi őket a többi bárányhoz. Jézus bárányai a templomban szoktak találkozni, meg itt a hittanórán. Mindenki, aki szívesen hallgatja Jézust, az ő bárányának számít. Odaadom neked az elveszett és megtalált bárányt. És most játsszunk olyat, hogy tréfából hazudok!
Összesen két bárány volt.
Tanuló: Nem! Kilencvenkilencen.
Sánta Ibolya: Összesen hányan voltak?
Tanuló: Százan.
Sánta Ibolya: Ez a bárány mindig szót fogadott a pásztornak.
Tanuló: Nem, mert eltévedt.
Sánta Ibolya: Azt mondta, nem baj én egyedül is hazatalálok.
Tanuló: Nem! Fönnakadt a bokorban.
Sánta Ibolya: Aztán a pásztor jót aludt, azt gondolta, hogy eggyel kevesebb az nem számít.
Tanuló: Nem! Odament és hazavitte a bárányt.
Ének:
Mi vagyunk a bárányok, ő a pásztor
Szeretete véd engem.
Hallelujah! Krisztus Jézus. Ámen.

Fekete Ágnes: Most egy érdekes kirándulásra hívom kedves hallgatóinkat. Elmegyünk a budapesti metró aluljáróba. Ugyanis ott, a református egyháznak felajánlandó az adó egy százalékáról szóló figyelemfelhívó falragaszok nagy számban megtalálhatóak. Idén egy érdekes kísérletet tettek a készítők, Leonardo Da Vinci Utolsó vacsorájának képét igyekeztek az egyház mai missziójával egybeolvasztani. Varga Kata több embert megkérdezett, hogy tetszik neki a plakát. Nagyon sokan nézegették ezt a képi üzenetet. Többnyire elsősorban a szociális és társadalmi üzenetet vették észre benne.

Varga Kata: Tetszik önnek ez a plakát?
Járókelő: Van egy hangulata. Olyan tartsunk össze, szeressük egymást gyerekek.
Varga Kata: Látta már ezt a plakátot?
Járókelő: Nem és nem szeretnék semmi véleményt mondani, mert megvan az egyéni hitvilágom.
Járókelő: Engem nem zavar. Nem tudom, mire gondol? Talán az egybetartozást, társaságkeresést mutatja.
Varga Kata: Tetszik látni, hogy hányan vannak ezen a plakáton?
Járókelő: Majd megszámolom. Kettő, négy, öt, tizenegy. Nem tudom mit jelent a tizenegyes szám.
Varga Kata: Egy valaki mintha hiányozna onnan középről. Tetszik látni?
Járókelő: Gondolom Jézus jelképe vagy valami hasonló.
Varga Kata: Közelebb tetszik jönni, hogy megnézzük ezt a plakátot? Mire utal ön szerint?
Járókelő: Nagycsaládra. Nekem is van tíz unokám. Nyolc lány, meg két fiú.
Varga Kata: Látom, hogy megállt itt és nézte a plakátot.
Járókelő: Látom, hogy van rajta egy csomó minden. Azt értem, hogy az utolsó vacsora jelenetet állították be valahogy. Az is lejön, hogy kiken próbál segíteni az egyház, fogyatékosok, gyerekek, romák, öregek, drogosok.
Járókelő: Szerintem kifejezi azt, hogy, akik egy hitközösségben vannak, egy vallásúak, azok számíthatnak egymásra. Megindító. Gondolom, a reformátusokra még jobban hat. Szerintem nem visszataszító egyáltalán az, hogy sérült emberek is vannak rajta.
Varga Kata: Egyértelmű, hogy mire utal?
Járókelő: Egyértelműen az elfogadásra, befogadásra. Arra, hogy a társadalomban különböző rétegek vannak, és azok leülhetnek egy asztalhoz, mert összetartoznak. A hit összetartja őket.
Varga Kata: Látja, hogy hányan vannak ezen a plakáton?
Járókelő: Tizenkettő. Ez utal a mindenki által ismert Utolsó vacsora képére, csak a középső hiányzik. Egyértelműen fel lehet ismerni a hasonlóságot.
Varga Kata: Mi van Jézus helyén? Ez is látszik. Nem?
Járókelő: Gondolom, a templomra utal, hogy ott megtalálható Jézus. A kenyér is mellette van, ez az eucharistia? Nem tudom, hogy a reformátusok, hogyan mondják.
Varga Kata: Látom, hogy tetszik.
Járókelő: Igen tetszik. Én is elgondolkodtam rajta és nagyon remélem, hogy sok ember, aki utazik itt a Kossuth téren, ők is elgondolkodnak. Valóban megragadja azokat a társadalmi problémákat, amikről beszélnek, de a megoldásokat senkitől sem hallom. Nagyon jó lenne, ha a református egyház hallatná jobban a hangját és mondana megoldásokat is. Én római katolikus vagyok és tényleg, egyik egyháztól sem hallom. Valóban egy hajóban evezünk, és együtt kellene megoldani a problémákat és nem pedig a szőnyeg alá söpörni. Többet adakoznának az emberek, ha tudnának a tevékenységükről. Mert mindig attól fél az ember, hogy valami feneketlen teknőben elvesznek a pénzek.
Járókelő: Azt nézem, hogy ki hiányozhat onnan, mert ott van az az üres pohár.
Járókelő: Jó szerintem, találó, csak nehezen értelmezhető maga a kép. Talán, hogy jobban megoszthatnánk a javakat, esetleg arra szeretné irányítani a figyelmet. Bár az egész asztal harmóniában van. Nem látszik a nyomor.
Járókelő: Egy normál, átlag, aktív kereső ember nincs rajta egy sem. Egy átlagembert is föltehettek volna.
Varga Kata: Felháborítónak találja ezt a képet?
Járókelő: Nem felháborítónak csak elgondolkoztatónak, hogy azokra ezek szerint nincs szükség? Hiszen az a felirat, hogy egy asztalnál ülünk. Tehát azok is ott ülnek, akik adnak és azok is, akik kapnak. Ez az adok-kapok egyensúly valahogy hiányzik.
Járókelő: Elég gyakran nézem. Igazából a szeretetről szól, az elfogadásról. A toleranciáról és mivel van fogyatékkal élő is a képen, az integrációról is. Azt gondolom, nagyon fontos lenne az, hogy olyan közösségek legyenek, ahol közösen már óvodás kortól azt erősítik, hogy attól, hogy ő egy picit más, ugyanolyan ember, mint, aki egészséges. Én erre nevelem a gyerekeimet, nálunk ez nem probléma, hogy elfogadjanak más embert is. Én ettől nem feltétlenül fogom az egyházakat támogatni, de elképzelhető, hogy ez másnál másképp fog lecsapódni.
Varga Kata: Valaki nincs közöttük, aki mégis valahogyan ott van. Kiolvasható ebből a plakátból ön szerint?
Járókelő: Megmondom őszintén, nekem nem is tűnt fel.
Járókelő: Én már egy másik megállóban nézegettem. Egy asztalnál ülünk, ez az együvé tartozást próbálja szimbolizálni.
Varga Kata: Ki hiányzik a képről?
Járókelő: Szerintem Jézus, de ahogy mondtam nem vagyok vallásos ember. Szerintem sok sikere nem lesz, mert a mai világban nem hiszem, hogy az egyház felé fordulnának az emberek. Minden egy más irányba megy.
Varga Kata: Mert milyen irányba megy ön szerint a világ?
Járókelő: Rossz irányba.
Varga Kata: Az egyház talán próbál valamit menteni?
Járókelő: A református egyház? Talán.
Varga Kata: Mi jut erről a plakátról az eszedbe?
Járókelő: A család a legfontosabb. Krisztus ott ül és körülötte a tanítványok.
Járókelő: Mindenki úgy segítsen, ahogy neki belső indíttatása van rá.
Járókelő: Nagyon élethű. Nagyon tetszik, mert látok idős embert, középkorút, fiatalt, és legfiatalabbat is. Mindennap itt szállok fel, ahogy megyek dolgozni és csak ezt a festményt nézem.
Járókelő: Tetszik különben. Az utolsó vacsora.
Varga Kata: Mi az, ami tetszik?
Járókelő: Hogy összehozták az új generációt a régivel, vannak fogyatékosok benne. Harmonikus a kép. Összetartozunk, egy asztalnál ülünk mind.
Varga Kata: Ön is így érzi?
Járókelő: Manapság nálunk nem nagyon jellemző. Gondolom, egy családhoz tartoznak. Általában a fogyatékosokat nem nagyon szeretik otthon, inkább beadják intézetbe, de ők amellett döntöttek, hogy leültetik őket az asztalhoz.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati díj átadási ünnepsége március 23-án, szombaton 10 órakor lesz Budapesten, az Alkotmány utca 15. szám alatti református templomban. Az ünnepélyes pillanatok mellett két előadás is elhangzik a szívről, amelyet Bagdy Emőke pszichológus és Tahy Ádám kardiológus fog tartani.
Közös presbiteri konferenciát rendez a Pápai és az Őrségi egyházmegye március 23-án, szombaton 10 órától a pápai református templomban. A konferencián igét hirdet Steinbach József dunántúli püspök, előadást tart Szabó István dunamelléki püspök, valamint énekkel, bizonyságtétellel szolgál Mészáros János Elek presbiter.
Karasszon Dezső orgonaművész közreműködésével rendeznek beszélgetős orgonakoncertet március 21-én, csütörtökön 18 órától Debrecenben, a Füredi úti református templomban.
Gárdonyi Zsolt tart előadást Hitélet és művészet – egy zeneszerző vallomása címmel március 24-én, virágvasárnap a 18 órakor kezdődő istentiszteletet követően Budapesten, a Böszörményi út 28. szám alatti református templomban. Orgonán közreműködik: Vida Mónika.
Virágvasárnapi koncert lesz a Presto Kamaraegyüttes és a Pasaréti Palló Imre énekkar közreműködésével március 24-én, vasárnap 16 órakor Budapesten, a Sztárai Mihály tér 3. szám alatti református templomban.
A Kelenföldi Barokk Esték keretén belül Bach János Passióját adja elő a Magyarországi Baptista Egyház Központi Ének és Zenekara március 23-án, szombaton 17 órakor Budapesten, a Kelenföldi református templomban, az Október 23. utca 5. szám alatt.
Negyedszerre rendezik meg az Észak-magyarországi Csengettyű együttesek találkozóját március 22-én, pénteken 14 órától Parasznyán a református templomban.
Szotyori Nagy Gábor és Molnár Eszter ad orgona-oboa koncertet március 22-én, pénteken 18 órától Hódmezővásárhelyen, az Ótemplomban.
Bibliai történetmondó és zsoltárversen y lesz az alsó-borsodi gyülekezetek gyermekei részére március 23-án, szombaton 9 óra 30 perctől Mezőcsáton.
Húsvéti boldogság címmel tartanak a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódva múzeumpedagógiai foglalkozásokat március 23-án, szombaton 10 óra 30 perctől a Debreceni Református Kollégium Múzeumában.
Silentium – a csendtől a szóig címmel mutat be pódiumjátékot az Evangélium Színház március 24-én, vasárnap 19 órakor Budapesten a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében.
Horváth István kutató tart előadást a koleszterinről március 25-én, hétfőn 18 órakor Szekszárdon a Garay Gimnázium dísztermében.
A Zöldellő Egyház című könyvben nyolc felekezet vezetője beszél teremtett világunk megőrzésének lehetőségeiről. A könyv ünnepélyes bemutatóját március 26-án, kedden 13 órakor tartják Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztériumban, a Kossuth Lajos tér 11. szám alatt.

Műsorunk végén

Steinbach József dunántúli református püspök gondolataira figyeljünk!

"Uram szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig, igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, Akik az Úrban bíznak olyanok, mint a Sion hegye, megállnak, nem ingadoznak." (Zsoltárok 36, 6-7; 125,1)

Én mozdonyvezető szerettem volna lenni. Felnőttként értettem meg azt, hogy miért szeretem annyira a vonatokat. Mert a vonat sínen van és igazodnia kell a sínpályák futásához. Mert, akik a terepviszonyokat ismerve, látták az indulást és a célt, azok nagyobb összefüggéseket látva pontosan megtervezték az irányt.
Igazodni Isten igazságához, mert ő jobban tudja a dolgokat és azt akarja, hogy az életünk célba érjen! Egy olyan világban, ahol nem merünk kimondani igazságokat, irányokat megmutatni, fixpontokat meghatározni, ott különösen fontos ez az igevers, Isten igazsága olyan, mint a hatalmas hegyek. Megdöbbent az a bizonytalanságérzés, amely egyre gyakrabban elfog és aggaszt. Az, hogy semmi nem tervezhető, nem látunk előre. Ha bajba kerülünk, akkor kire számíthatunk? Egy dalénekes a következőkről énekel: "nem bánja se kutya, se rendőr azt, ahogy a sorsom eldől." Nagy László, költőnk a következőképpen fogalmazza meg ugyanezt az érzést. "Kutya a föld, eb az ég? Sehol, semmi menedék?"
Mit jelent minden bizonytalanság ellenére bizonyosságban élni? Megszilárdít az Isten személyiségünkben, rendben vagyunk, rendben vannak bennünk a dolgok. Rendben vagyunk önmagunkkal, viszonyulásainkban, megszilárdít a hitünkben, hűségünkben. Átölel az Isten, ahogy az édesanya átöleli gyermekét. Ez nem egy halálos szorítás. Isten nem úgy ölel át bennünket, hogy tanrendszerrel halálosan megszorít, hanem úgy, hogy szeret, úgy hogy kinyilvánítja, hogy hozzá tartozunk, az ő tulajdonai vagyunk.
Akik az Úrban bíznak – de gyönyörű kép – olyanok, mint a Sion hegye megállnak, nem ingadoznak. Ha továbbolvassuk ezt a zsoltárt – és kérem, tegyük meg – így folytatódik: nem engedi, hogy álnokságra vetemedjék az igaz. Nem engedi, hogy egy határon túl menjünk. Hétköznapiasabban fogalmazva nem engedi, hogy bedaráljon a rendszer, nem engedi, hogy megvetemedjék az életünk. Minden bizonytalanság ellenére, bizonyosságban élni, mert Krisztusban megtart az Isten. Biztassunk ezzel bátran másokat is! Sokszor egy mosoly is elég. Ámen.