2014-03-12

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Március tizenötödike ünnepe előtt vagyunk. Sokszor nem gondolunk az ünnepek mélyére. 1848 a református egyház szempontjából is sorsdöntő fordulat volt, mert az évszázadokon át tartó viszálykodás a katolikusokkal egyszerre fölülíródott. De nem érthetjük meg ezt az egymásra találást, ha nem nézünk az eredőjére. Kulin Ferenc irodalomtörténész szerint többek között Bessenyei György az az alakja a magyar kultúrának, aki a legjobban megmutatja mindazt a zsákutcát, amibe a magyar politika belekerült. Az ő alakjáról egyébként egy drámát is írt Bessenyei Anna képzelt naplója címmel.

Kulin Ferenc: Bessenyei György Mozarttal egy időben, az akkori európai világ közepébe csöppent: Bécsbe. Egy rendkívül tehetséges, a francia nyelvben elmélyedő tudós ember és egyben virtuóz hegedűs is volt. Nem félreértendő: Mária Teréziával bizalmas viszonyban volt, aki felfedezte rendkívüli tehetségét, és aki megpróbálta ezt a tehetséget használni a saját nagypolitikai céljai eléréséhez: fenntartani a magyar rendekkel, nemességgel a nagy nehezen kivívott megegyezést, másfelől pedig fű alatt érvényesíteni a Habsburgok régi törekvését, amely az ország rekatolizációjára vonatkozott. Mária Terézia biztatására a magyar reformátusok egy ügyvivőt küldtek Bessenyei személyében Bécsbe, aki elvállalta a reformátusság képviseletét a birodalom centrumában. Ennek a vállalásnak egyik következménye az lett, hogy részt vett annak a korszakfordító törvénytervezetnek az elkészítésében, amit Ratio Educationis-nak hívunk, és amely mai oktatáspolitikai nézőpontból is hallatlan sok pozitívumot tartalmaz. Szakítani próbált azzal a középkorból ránk maradt iskolarendszerrel, amelyik nem tanít például természettudományi és közismereti tárgyakat, és történelmet sem. Bessenyei György úgy gondolta, hogy vállalni lehet ezt a programot. A magyar református egyház viszont úgy érezte, hogy ezen a törvényen keresztül a bécsi hatalom be fog avatkozni az egyház életébe, hiszen ha az egyház iskolájába beavatkozik, akkor az egyház életébe is. Ezért erősen tiltakoztak ez ellen a törvény ellen.
Fekete Ágnes: Tehát nem akarták, hogy Bécs szabja meg, hogy mit tanítanak?
Kulin Ferenc: Pontosan. Ne szabja meg Bécs! Politikai félelmeik voltak és ezért az egyébként korszerű iskolai programot sem fogadták el. Ennek a konfliktusnak az lett a vége, hogy Bessenyeit visszahívták. Egy ideig eltengődött Bécsben könyvtárosi pozícióban, de aztán kénytelen volt visszatérni Magyarországra. Szinte földönfutónak volt mondható, mert eladósodott, és a családi birtok is felaprózódott, kénytelen volt vidékre, Bakonszegre költözni. Ott visszavonulva élte élete utolsó huszonöt évét és a munkásságának jelentős része is ott született. Rendkívül izgalmas az a pólustávolság, ami a bécsi kultúrcentrum és egy tanyasi vályogház között volt. Egy ilyenfajta karrierbicsaklásba az emberek nagyrésze búskomorrá vagy alkoholistává válik, esetleg öngyilkos lesz, de Bessenyei György pont a fordítottját példázza. Azt, hogy hogyan lehet a legnagyobb sorscsapásból is előnyt kovácsolni, hogyan lehet önmagunk és a közösségünk építésére fordítani a tragikus életmozzanatokat. A magyar szellemi kultúra folytonossága elképzelhetetlen lenne Bessenyei nélkül. Egy olyan metamorfózis példája, ami azt hiszem, hogy minden válságtünetet megélő ember számára példakép lehet.
Fekete Ágnes: Hogy történt mindez, hogyan "szorult ennyire be" a reformátusok gondolkodása?
Kulin Ferenc: Hallatlan érdekes ez a történet. A Debreceni Református Kollégium mély nyomokat hagyott a magyar kultúra történetében. Gondoljunk például Csokonai kisodródására a kollégiumból, vagy Kölcsey dacos kivonulására. Kölcsey Ferencnek tizennyolc éves korában felajánlották a kollégiumban a katedrát. Ő azonban azt mondta, hogy a szabadság neki többet ér minden katedránál, ebben az intézményben nem tudja elképzelni, hogy szabad ember lehetne. Miről is van szó? Arról, hogy a tizennyolcadik századi magyar történelemben a politika területén egy fordulat, egyfajta kiegyezés volt. Ugyanakkor a magyar nemzeti érdekeket, a szuverenitás gondolatát, mint korábban is a reformátusság őrizte. Egy politikai akarat beszorítottsága egy kulturális közegbe óhatatlan romboló hatással volt a kultúra ügyére. Tudniillik mindent, ami a kultúrában játszódott, politikai jelentőségű eseményként fogtak föl, következésképpen, ha valami jó, tényleg előremutató jött is Bécsből, azért mert onnan jött, nem lehetett jó. Szembe kellett vele fordulni. Ez a mindenáron ellenzékiség étosza. Kölcsey az 1832-36-os országgyűlésben már nem is csak a reformátusokkal, hanem általában a magyar ellenzékiséggel kapcsolatban fogalmazta meg, hogy ez a rákfenéje a magyar közpolitikai életnek: itt egyik oldalon csak a gátlástalan és anyagi érdekű, hatalmi elkötelezettség létezik. A másik oldal pedig a mindenáron való ellenzékiség. Tehát valahogy ennek a fajta magatartásnak a csírái ott vannak ebben a tizennyolcadik század végi református egyházvezetésben. Ennek az lett a következménye, hogy a legnagyobb tehetségeit, szellemeit nem tudta igazán megtartani a református egyház. Valahogy ezek mind konfliktusba kerülnek vele. Bekövetkezett az a szerencsétlen helyzet, hogy a korábban a magyar iskolaügy legnagyobb teljesítményét produkáló Debreceni Kollégium – amelynek országszerte több mint háromszázhúsz iskolája volt – begubózott, bebetonozódott a saját függetlenségének ideájába. Minden gyakorlati értéknél ez többet jelent, és hogyha valaki megpróbál arra figyelmeztetni bennünket, hogy nem tartunk lépést a világgal, akkor kiátkozzuk a világot, mert hiszen az igazi világ a mi világunk. Valamilyen torzulás ez, azzal együtt is, hogy a kor és a korabeli református kollégium is óriási koponyákat adott a magyar kultúrának. Úgy látom, hogy a Bessenyei dráma mögött a korabeli református egyház szerencsétlen politizálása rejlik. Bekényszerült egy végletesen önfelszámoló, önvédelmi küzdelembe. Nem vette észre, hogy taktikusabb, nyitottabb politizálással a saját eszméit és érdekeit is jobban tudná védeni és nagyobb hatással lehetne, magára a politikára is.

Fekete Ágnes: Korábban is voltak ennek a minden ellenére való ellenzékiségnek hagyományai…
Kulin Ferenc: Az erdélyi történelem, politika nagy vívmánya, hogy Európában először hozta meg a vallásszabadságot biztosító törvényt. Tehát jóval a majdani józsefi Türelmi Rendelet előtt Magyarországon, Erdélyben van vallási türelem. Viszont kevésbé szoktuk tudatosítani magunkban, hogy mit is jelentett az erdélyi politikai mozgalmakban a vallás szerepe? Kemény Zsigmondtól tudjuk meg, hogy vallásszabadság ürügyén a teológiai érvelések mögé bújva irgalmatlan, kíméletlen, önérvényesítő, erőszakelvű politikai akciók zajlanak, nemcsak úgy, hogy az uralkodók visszaélnek a vallás szabad gyakorlásának a lehetőségével, hanem úgy is, hogy a hétköznap világába leszivárog ez az eltorzult értelmezése a vallásszabadságnak. Vallásos ösztönök ezek, amelyek – mint majd később Kölcsey fogja megfogalmazni – "kimívelés nélkül fanatizmussá válnak". Tehát a fanatizmus pusztítása történt. Kemény Zsigmond Az özvegy és leánya című művében az egyik főszereplő, Tarnóczyné unos-untalan bibliai idézeteket mond, és Kálvin igemagyarázatokat idéz, majd a regény csúcspontján, amikor a lánya öngyilkos lesz, nem azért kap majdhogy idegösszeomlást, mert elveszett a gyermeke, hanem azért, mert nem érti hogyan tudott a lánya szerelmes lenni egy Mikes fiúba. Nem tudja elviselni az önérzete, hogy a lánya a legnagyobb ellenségük miatt halt meg. Szó nincs róla, hogy ez fölülírná a vallásgyakorlat szabadságának értékeit, vagy fölülírná akár a reformáció, a kálvinizmus értékeit, csak arra figyelmeztet, hogy önmagában az, hogy valaki magát kereszténynek, protestánsnak, kálvinistának tartja, semmiféle garanciát nem jelent arra, hogy igaz, komoly, hívő ember legyen, mert ennek a fajta emberi értéknek a minősítője az maga az élet, maga a cselekedetek sora. Ebben elbuknak a Kemény hősök. Ez összefügg azzal, amiről a Bessenyei élet kapcsán beszéltünk, hogy két egymástól eltávolodó szféráról van szó. A politika megpróbálja az egyházat és a hívő embereket manipulálni, a saját érdekeiben felhasználni. A hívek pedig megpróbálják a vallásos érzelmeik révén a környezetüket a maguk uralma alá gyűrni és ezzel akarva-akaratlanul valamiféle ahhoz hasonló hatalomra szert tenni, amit egyébként a politika tekint a saját céljának.
Fekete Ágnes: Honnan ered mindez, és mi az, ami megvéd minket ettől a csapdától?
Kulin Ferenc: Ez a felismerés Kölcseynél fog majd megérlelődni, hogy tudniillik az emberi képességek kimívelésében látja az emberség kritériumát, tehát azt a gondolatot fejleszti tovább, amely szerint nem azok vagyunk, akik vagyunk, hanem azok vagyunk, akikké lehetünk, akikké válhatunk. Az ember nem az, ami éppen jelen pillanatnyi adottságában látszik, hanem amivé a hajlamai, a képességei, a tehetsége, a tálentuma révén válhat. Márpedig válni valamivé csak önműveléssel, kimíveléssel lehet és az a nagy gondolat Kölcseynél, hogy nemcsak az értelmünket, hanem az érzelmeinket is, ezen belül úgy mondja, hogy a religiói érzelmünket is mívelni, kimívelni kell, mert kimívelés nélkül fanatizmus. Tehát a hit képessége, a vallásos érzelem az nem olyan dolog, hogy kaptuk a Jóistentől és halálunkig ennek birtokában az üdvösség reményében élhetünk, hanem ez is egy adottság, amit képezni kell. A hívő ember, ha igazán hívő és igazán keresztyén hívő, akkor soha nem fogja föl a hitét, a vallását, az egyházát várnak, amibe be lehet költözni, be lehet rendezkedni, meg amit védeni kell, hanem csak úgy fogja föl saját magát, mint aki egy szolgálatra teremtett, családját, nagyobb közösségét segíteni, mívelni, nevelni hivatott.

Fekete Ágnes: Kölcsey Himnusza volt az a pont a magyar történelemben, amikor összetalálkoztak ezek az egymásnak feszülő erők. Kölcsey könyvtáráról most egy szép kiállítás látható a Széchényi Könyvtárban. Ennek a vallási vonatkozású köteteit Matolay Katalin mutatja be.

Matolay Katalin: Ez a könyv is még az 1600-as évek előttről való. A bejegyzésből láthatjuk, hogy a kötetnek volt egy korábbi tulajdonosa. Kölcsey pedig aláírta: "de biz, az enyém".
Kölcsey könyvtára egy jelentős magángyűjtemény, amely ezeregyszázötvennyolc kötetet számlál. A szatmárcsekei dolgozószobában állt együtt, majd viszonylag hosszas örökösödési perek után 1867-ben került a Széchényi Könyvtárba. Mikor Kölcsey Ferenc meghalt, az unokaöccsére, Kölcsey Kálmánra hagyta a könyvtárát, aki az édesanyjával ott élt a házban. Kölcsey Kálmán viszont nagyon fiatalon elesett a szabadságharcban. A következő örökös az ő édesanyja lett. Amikor ő is meghalt, akkor került az egykori nevelő birtokába a könyvtár. Ekkor viszont a Kölcsey család megtámadta ezt a végrendeletet. Éveken keresztül ment a pereskedés, amelyet a Kölcsey család meg is nyert. Már ki is tűzték a könyvtár elárverezésének az időpontját, amikor az utolsó pillanatban az Akadémia bejelentette az igényét, és a család nagylelkűen lemondott róla. A pereskedés az egész korszakra és Kölcseyre is jellemző volt. Egész élete során pereskedett, próbált egykori birtokokat peres úton visszaszerezni.
Van egy jellegzetes, egészen vékony selyemszerű, zöldszínű kötés, amelyet a könyvkötője használt, azonban pénzt nem nagyon költött arra, hogy a könyveket díszesen köttesse.
Fekete Ágnes: Ez azt is jelenti, hogy nem formális könyvgyűjtő volt, hanem a könyvek tartalma érdekelte?
Matolay Katalin: Igen. Kölcsey egy tudós, író, könyvtárral rendelkezett. Éppenhogy túlsúlyban vannak a könyvtárában a szépirodalmi művek, mert rengeteg jogi, történeti és természettudományi munka van benne. A matematikai tudomány is fontos volt Kölcsey számára. Már a debreceni diákévek alatt természetesen megtanult latinul és görögül, franciául és németül. Ezenkívül olvasott angolul – ami viszonylag ritka volt még a tizenkilencedik század elején, valamint olaszul és spanyolul. Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy korának egyik legműveltebb magyar férfiúja volt. Nemcsak gyűjtötte a könyveket, hanem olvasta is. Nagyon sokszor ki tudjuk deríteni, hogy mi az, ami kölcsön könyv volt, mi az, ami a sajátja, mi az, ami elveszett. Ma itt a könyvtárban, köteteinek kicsivel több, mint a fele található meg.
Az itt kiállított könyvek a legelső beszerzései. Kölcsey, a Debreceni Református Kollégium diákja volt, és akkor kezdte el gyűjteni a könyveket. Nem az internátusban lakott, hanem a városban egy kicsike szobácskában volt az íróasztala, és ott az összes rendelkezésére álló hely könyvekkel volt telezsúfolta.
A legértékesebb kötetek itt találhatóak. Ez például Kölcsey legrégebbi nyomtatványa, amely Luther Márton Leo pápához írt nyílt levele. Három évvel a lutheri hitvallás után.
Kölcsey Ferenc gyűjteményében voltak olyan kiadványok, ami inkább a katolicizmushoz köthetőek és volt olyasmi is, ami a protestantizmus református ágához tartozik. A vallásfilozófiai kérdések érdekelték. Őt nagyon meghatározta morális alapállása: Mindig határozott bátorsággal és egyenességgel állt ki a magyar nyelv ügyéért. Megalkuvást nem tűrő módon, bátran, tervekkel vállalta a nézeteit.

Fekete Ágnes: Elérkeztünk a szabadságharchoz. Az e heti Reformátusok Lapjában számos megemlékezést olvashatnak majd, többek a nagysallói győztes csatáról, ahova Kiss Sándor ellátogatott. Mészáros Árpáddal és Dóra Lajossal beszélgetett a református templom mellett.

Dóra Lajos: Volt olyan időszak is, amikor nem lehetett itt koszorúzni. Akkoriban nagyon kevesen, de kijöttek, egy-két percre megálltak, fejet hajtottak az emlékműnél és aztán továbbmentek Nagysallóba. Most már, 1989 után mehetünk a református temetőbe, ahol megkoszorúzzuk a honvédek sírját, amely egy szimbolikus hely. Ugyanis tudjuk, hogy hol van, de nem tudjuk milyen nagyságú.
Kiss Sándor: Hány honvéd nyugszik itt?
Dóra Lajos: Nagyon sok, de nem tudjuk, hogy hány. Úgy hallottam, hogy talán ötszáz fő is lehet. Itt az emlékműnél pedig a tisztek nyugszanak. Lengyel honvédek is, akik részt vettek a nagysallói csatában. Minden honvéd ott van eltemetve a nagysallói református temetőben.
Kiss Sándor: Az ellenség halottai, tehát az osztrákok is?
Dóra Lajos: Azt nem. Azok nincsenek odatemetve.
Kiss Sándor: Mészárosék is itt voltak 1848-49-ben?
Mészáros Árpád: Az egész családfa Hölvény községből származik, ez ma Nagysalló része, úgyhogy azt mondhatom, tősgyökeres magyar reformátusok vagyunk. Édesanyám édesapja sokat emlegette, hogy volt Sallóban egy parcella, amit úgy hívtak, hogy halom. Ott ért véget ez a nagysallói csata. Az ott lévő győztes honvédok a sapkájukkal hordták oda a földet a nagysallói győztes csata színhelyének emlékére.
Kiss Sándor: Kint vagyunk a templom mellett és az ablakok között van két fekete pont.
Mészáros Árpád: Ez a magyar szabadságharc nagysallói csatájának emlékhelye. Azok a fekete pontok ágyúgolyók a falban. Úgy látszik, hogy célba vették a templomot, de szerencsére megúsztuk úgy, hogy kár nem keletkezett. Emléknek megmaradtak ezek a golyók. Így emlékezünk a nagysallói csatára, hogy a református templom falában megvannak az akkori ágyúgolyók. Az lehetett, hogy valamikor a falu lakossága a harcok alkalmával a templomba húzódott be, vagy odamenekült és ott védekezett, ahogy tudott. Lehet, hogy gondoltak arra, is, hogy valakik tartózkodnak benn, de én inkább úgy gondolom, hogy eltévedt lövedékek voltak ezek.
Kiss Sándor: Amikor felújították a templomot, akkor nem gondoltak arra, hogy kivegyék?
Mészáros Árpád: Isten ments!
Dóra Lajos: Soha nem gondoltunk ilyenre. Ez egy emlék számunkra. Rossz emlék egy ágyúgolyó, de emlék.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Dr. Kósa László történész tart előadást Tartozni valahová címmel, a református akadémikusok előadássorozat keretében március 12-én, azaz ma este 19 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Pálhegyi Ferenc párkapcsolat-ápoló kurzusának következő előadása március 17-én, hétfőn 18 órakor lesz Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt. Az előadás címe: Amire minden nőnek szüksége van: gondoskodás, megértés, biztonság

A szülő-gyerek kapcsolat ápolásáról és a fegyelmezésről tart előadást Brouwer Pálhegyi Krisztina március 18-án, kedden 18 órakor Budapesten, a Zsombolyai utca 6. szám alatt.

A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium testvériskolai találkozót tart március 14-én, pénteken 8 óra 30 perckor Budapesten, a XXII. kerületi Rákóczi út 16. szám alatt.

Az Asztali beszélgetések sorozatban Vojnich Erzsébet festőművész és Varga Mátyás bencés szerzetes beszélget a kortárs művészetek szakralitásáról március 13-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Ludwig Múzeumban.

Dr. Freund Tamás agykutató lesz a következő Léleképítő előadója március 17-én, hétfőn 18 órakor Szekszárdon, a Garay János Gimnázium dísztermében.

Nyolc év Afrika útjain címmel tart képes beszámolót zambiai missziós tevékenységéről Dr. Keszi Krisztina ma este 18 órakor Tamásiban, március 13-án, csütörtökön Parasznyán, 16-án vasárnap délelőtt 10 órakor Szolnokon és 17 órakor Budapesten, a Pesterzsébet-Szabótelepi gyülekezetben, a Mártírok útja 149. szám alatt.

A hazáért harcolók emlékezete címmel zenés megemlékezést tart a Tabulatúra Régizeneklub március 17-én, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Hegedűszóban szép mesét jelentek címmel állítják ki Borsos Miklós alkotásait a Biblia Múzeumban. A kiállítás megnyitója március 13-án, csütörtökön 17 órakor lesz Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét a Jelenések könyve 5. fejezetéből!

"És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai." (Jel 5,8)

Aki kamaszgyereket nevel, az azt hiszem átélte azt, amit mi is, hogy az az érzése, nem éri el a gyerekét. Nincs az a szó, nincs az a tett, amely képes lenne áthidalni néha két ember között a távolságot. Ő csak megy a maga feje után, nekem meg fáj a szívem. Mintha a Jóisten a hormonjainkat is úgy teremtette volna, hogy átéljük azokat a helyzeteket, amikor egyes egyedül csak valami titokzatos, nem látható szálon tudunk kapcsolódni a másikhoz. Ez a szál az imádság. Nem tudok mást tenni, imádkozom érte.
A Jelenések könyvében van ez a kép, amikor a legszentebb pillanatban a huszonnégy vén, akik Isten trónja körül ülnek, elkezdenek valamilyen illatozóval füstölni a kezükben levő kelyhekből és ezek a szentek imádságai. Az imádságok mintha összekötnék a földi és a mennyei valóságot, a láthatatlan és a látható világot. A füst, az illat szép jelképe ennek, hiszen egy látható anyag lesz láthatatlan, mégis orrunkkal érzékelhető. Istennél vannak imádságaink. De vajon mindenkinek? Az én imádságaimat is meghallgatja? Vagy csak a kiválasztott huszonnégyét, akik a régi és az újszövetség tizenkét-tizenkét vezetőjét jelentik? A kiválasztottság kérdése van az imádság meghallgatása mögött. Kiválasztott az, aki felismeri a kegyelmet, és enélkül nem lehet imádkozni. De ima nélkül nem lehet felismerni a kegyelmet. Mintha valami körkörös mozgás lenne itt a látható és a láthatatlan világ között. A fát megszárítjuk a tűzön, hogy aztán a tűzön elégjen. Körkörös spirálban haladnunk az úton, egyre közelebb Istenhez, meg nem értés, kudarcok sorozatában. Ez a huszonnégyes szám talán éppen ezt jelképezi. A tizenkettes szám a befejezett, kerek kiválasztott nép jele. A kétszer tizenkettőben van egyfajta nyitás, hiszen eljött az új tizenkettő, a tanítványok, és ha ők is odafértek a trón közelébe, akkor talán én is kapok majd ott helyet. Ebben az ismételhetőségben ott van az újrakezdődő kör, a spirál képe.
Ezért az újrakezdésért érdemes imádkozni: nincsenek zárt kapuk. Isten mindenhonnan fel tud emelni. De ez a felemelés nem az eszünk által történik. Ez a huszonnégy vén, trónon ül, tehát királyok, és fehér ruhában vannak, próféták. De nem tanítók. Az imádságot nem lehet ésszel begyakorolni. Megfigyelni lehet. Mint a gyerek, aki tapasztalja azt, amit a szülők tesznek, és szeretné utánozni. Nem lehet azonban akadémikus módszerekkel tanulni. Maga az imatapasztalat tanít imádkozni. Az imádság a prófétaság szava, mert valami olyat tapasztalunk, amit most még nem tudunk. Ennek segítségével éljük át, hogy Isten tartja vállán a világot, és nem mi. Meglátjuk azt a valóságot, ahol nem a hatékonyság, nem az erő, nem a törtetés az úr.
Pilinszky János szavait idézem: "Imádkozni annyi, mint eljutni Isten csöndjébe, abba a néma közegbe, amely ugyanakkor az egyedül tiszta beszéd Isten és ember, ember és minden ember között… E néma és kérésektől-kikötésektől mentes ima, amelyben lemondunk akaratunkról, és Istenre bízzuk, miként boldogítsa és vezesse akár feleségünket vagy gyermekünket… Rengeteg tisztátalan beszédnek vehetjük így elejét. Az imádságnak ez a formája ugyanakkor az önzetlenség iskolája is. Arra tanít, ezerszer jobb saját bűnünket ismernünk, mint másokét… Szívünk egyedül Isten fogalmazásában képes a tiszta beszédre, számíthat hatékony beszédre és meghallgatásra. Ha életünkben csak egy órára komolyan vennénk Jézust! Csak egy percre azt a percet, amikor egyedül szembesülünk Istennel!"
Ezt a szembesülést adja meg Isten nekünk ebben a böjtben! Ámen.