2014-04-09

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
A természetvédelemmel sokszor azért foglalkoznak, mert divatos. A Református Egyházban néhány éve létrejött az Ökogyülekezeti csoport. Ez egy olyan közösség, amely tagjainak szívügye a teremtésvédelem. Ezen a szombaton konferenciát tartanak. És ezen a héten volt egy ökológiai verseny is gimnazisták számára. A Fasori evangélikus gimnáziumban jártam, ahol résztvevőkkel és Dr. Kodácsy Tamással, a verseny egyik szervezőjével beszélgettem.

Dr. Kodácsy Tamás: Jelenleg a második Országos Teremtésvédelmi verseny döntője zajlik azon iskolai vagy gyülekezeti ifjúsági csapatok között, akiket behívtunk a döntőbe. A verseny első részében a csapatok szerveztek a saját környezetükben egy teremtésvédelmi programot, amelyet dokumentálniuk is kellett. Ezeket fogjuk most megnézni. Utána pedig egy szóbeli verseny lesz. Végül pedig az eredményhirdetés, ahol kiderül, hogy melyik csapat nyeri el a fődíjat, egy telkibányai és egy balatoni tanulmányutat, ahol a diákok a teremtésvédelemmel kapcsolatos programokon vehetnek részt.
Fekete Ágnes: Miért fontos ez a verseny?
Dr. Kodácsy Tamás: Azért, mert úgy tapasztalom, hogy gyakran csak legyintünk, ha a teremtésvédelemről van szó, vagy arról, hogy elvesszük az állatok, növények, a szomszéd népek megélhetési területét. A mai teremtésvédelem nagy kérdése az, hogy hogyan faljuk fel a jövőt, és a saját gyerekeinktől hogyan vesszük el azokat az erőforrásokat, amelyeket teljesen tudattalanul élünk fel és használunk. Tehát nagyon fontos az, hogy a gyermekeket is bevonjuk ebbe a programba és a gondolkodásba, pontosan azért, mert mindaz, amit most csinálunk, a hulladék, amit most termelünk, és ahogyan élünk, ez az ő gondjuk is lesz. Láttatni szeretnénk velük, hogy közös felelősségünk van, és fontos ez a kérdés a gyülekezeteknek is és az egyházi iskolák fiataljainak is.
Fekete Ágnes: Úgy láttam, hogy egészen belelkesedtek a fiatalok.
Dr. Kodácsy Tamás: Igen. Ez is a célunk. Szeretnénk, ha másokat is "megfertőznének" ezzel a gondolkodással! Jó lenne, ha ez a program és ez a gondolkodásmód nem szigetelődne el! Az a vágyunk, hogy ne csak az idősebbek érezzenek felelősséget a teremtett világért, akik már látták, hogy mivé lett a világ, hanem a fiatalok számára is fontos legyen a teremtésvédelem!
Fekete Ágnes: Nemsokára lesz egy konferencia is, amely szintén a teremtésvédelmet szolgálja.
Dr. Kodácsy Tamás: Április 12-én szeretettel várunk mindenkit a harmadik Ökogyülekezeti Konferenciára, amelynek témája a mértékletesség. Azt fogjuk körüljárni, hogy valójában mennyi mindenre nincs szükségünk. A böjti időszakban érdemes elgondolkodni nemcsak azon, hogy miben tudunk energiahatékonyabban vagy engergiatakarékosabban együttműködni, hanem azon is, hogy egyáltalán szükségünk van-e ennyi energiára és termékre, mint amit fogyasztunk?
Fekete Ágnes: Hol és mikor lesz a konferencia?
Dr. Kodácsy Tamás: Az Ökogyülekezeti konferencia április 12-én 10 órakor kezdődik a Budahegyvidéki református gyülekezetben. A honlapunkon lehet jelentkezni és regisztrálni. (www.okugyulekezet.hu)

Fekete Ágnes: Honnan jöttetek?
Varga Eszter: A Kecskeméti Református Gimnáziumból jöttünk mindannyian. Az iskolából gyakran megyünk biológiai terepgyakorlatokra a közeli Kolon-tóhoz, ami Izsákon túl van, és ott felméréseket szoktunk végezni. Most a lápi pócról beszélünk, amely egy kihalóban lévő halfajta.
Fekete Ágnes: Ez egy védett halfaj, gondolom.
Sólyom Noel: Igen.
Fekete Ágnes: Azért lehet valahol látni?
Sólyom Noel: Ha jó helyen keresi az ember, akkor még lehet vele találkozni.
Fekete Ágnes: Gondolom horgászni nem szabad?
Sólyom Noel: Persze, nem.
Fekete Ágnes: Hogyan készültetek a versenyre?
Andree Henrietta: Elolvastuk a kötelező olvasmányokat.
Sólyom Noel: Megnéztük a kisfilmeket.
Fekete Ágnes: Úgy tudom, ti voltatok tavaly a verseny győztesei.
Andree Henrietta: Igen.
Sólyom Noel: A verseny kapcsán teljesen megváltozott a teremtésről alkotott képem, igazán pozitív hatással volt rám. De a saját szűkebb környezetemmel kapcsolatosan is egy jó élmény volt ez a verseny. Gyakran tapasztalom, hogy bárhogy próbálom előremozdítani a környezetemet, nem mozdulnak. Itt viszont mindenki megmozdult. Nagyon könnyű az embert a hasánál megfogni. Ezt mi is tapasztaltuk.
Varga Eszter: Csináltunk egy szeretetvendégséget, "ökovendégséget", mert az egész verseny az ökológiára épül. Noel csinálta a kenyeret, Heni a bodzaszörpöt, én pedig fogtam halat és azt sütöttük ki. A nagybátyámmal a Lengyel kert halastavánál horgásztunk hétvégén, mert úgy emlékszem, hogy hétfőn volt az "ökovendégség".
Fekete Ágnes: És mit fogtál?
Varga Eszter: Kárászt és …
Sólyom Noel: …és búzakeszeg volt a másik féle hal. A nevére ma is emlékszem.
Fekete Ágnes: Megsütötted?
Varga Eszter: Aznap hajnalban, anyukámmal fölkeltünk és megsütöttük. A találkozón együtt ettünk és elmondtuk, hogy versenyre készülünk. Képeket is készítettünk erről az alkalomról. Ehhez kapcsolódóan kellett egy előadást csinálnunk, amelyet a versenyen be kellett mutatnunk. Ez az egész erre az ökológikusságra épült.
Andree Henrietta: Próbáltuk megmutatni, hogy az egyházon keresztül is lehet védeni a környezetet.
Fekete Ágnes: Mi volt még a versenyen?
Sólyom Noel: Kérdésekre kellett válaszolnunk.
Andree Henrietta: Megadott forrás alapján kellett válaszolni a kérdésekre.
Sólyom Noel: A szerencsén is múlt, mert az egyik utolsó feladat az volt, hogy mondjunk egy olyan idézetet, ami szerintünk a legjobban illik a kérdéshez. Teljesen véletlenszerűen kinyitottam a Bibliát és pont egy olyan idézet volt, ami ugyan a szövegkörnyezetből elidegenítve, de tökéletesen passzolt ide. A bírák azt mondták, hogy ez tetszett nekik legjobban. Ennek nagyon örültem.
Fekete Ágnes: Mi volt a nyereményetek?
Varga Eszter: Skóciába mehettünk ki egy rövid időre, ahol valamennyire angolul is kellett beszélnünk, ami szintén nagyon jó volt.
Andree Henrietta: Lélegzetelállító volt az egész környezet, amit ott megismertünk. Az emberek is nagyon kedvesek voltak velünk. Ilyen emberekkel én még nem találkoztam.
Varga Eszter: A verseny és a tanulmányút hatalmas fordulatot jelentett számomra. Azóta kezdtem komolyabban foglalkozni az ökológikus tevékenységekkel. Persze kicsiben, de minden kicsi számít.

Fekete Ágnes: Következő riportunkkal messzire utazunk, Rimaszombatba. Benkei Ildikó B. Kovács István muzeológust és református presbitert először a felvidéki református levéltárról és gyűjteményről kérdezte.

B. Kovács István: A Magyar Református Egyház minden egyházkerületének megvan a maga gyűjteménye. Debrecenben a Tiszántúlinak, a Tiszáninneninek Sárospatakon, a Dunántúlinak Pápán, Dunamelléknek Budapesten, és Erdélyben is van egyházkerületi gyűjtemény. A Szlovákiai Keresztyén Református Egyház kényszer folytán jött létre Trianon következtében, viszont itt is rendkívül értékes anyagot őriznek az egyes gyülekezetek. Ezt az intézményt azért hozta létre az egyház, hogy a Szlovákia területén lévő református örökséget számba vegyük, feltárjuk, bemutassuk, valamint gyűjtsük is. Bár, a gyűjtőtevékenység nem igazán lehetséges. Ennek nagyon prózai oka van: még fejlesztés alatt áll az intézmény és nincsenek megfelelő raktárhelyiségeink. Ilyen körülmények között felelőtlenség volna tárgygyűjtést folytatni. A református örökség is viszont itt-ott már tünedezőben van. Veszélyeztetett anyag, tehát erre mindenképpen megoldást kell majd találni. A mi feladatunk a meglévő anyag számbavétele is. Most jelent meg a gömöri református egyházmegye gyülekezetei által őrzött református javak összeírásának a második és harmadik kötete, amit már mi szerkesztettünk.
Vannak kiállításaink is. Például Pósa Lajos örökségét bemutató kiállításunk volt. Egy másik tárlaton pedig a beretkei árvaház történetét mutattuk be. Beretke egy kis falu, ahol a Szlovákiai Református Egyetemes Egyház által létrehozott első szeretetintézmény, gyermekotthon volt.
Gyakorlatilag egyszemélyes az intézményünk. A takarítástól a szerkesztésig minden egy személyre hárul. Ez nem egy optimális állapot. Ez azonban nem a panasz helye, csak ténymegállapítás. Évek óta folyik a szlovákiai református gyülekezetek anyagának számbavétele, amelyet szakmailag P. Szalai Emőke vezet Debrecenből. Mi ebbe az érintettség okán bekapcsolódtunk és pár kötetet már mi jelentettünk meg.
Benkei Ildikó: Itt vannak a kiadványaik. A Magyar Református Egyház javainak tára sorozatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház.
B. Kovács István: Igen, ennek a hetedik és nyolcadik kötete van most előttünk, ahol abc-rendben, gyülekezetek szerint és tárgytípusok szerint mutatjuk be kincseinket, az úrasztali edényektől kezdve a könyvtárig. Számba vettük az ingatlanvagyont, a templomokat és egyéb egyházi épületeket, harangokat, és mindent, ami egy-egy gyülekezet birtokában megtalálható tárgyi emlékanyag.
Benkei Ildikó: Sétáljunk át a tér túlsó felére, a református templomhoz! Bejöttünk a református templomba. Elég nagy ez az épület, látszik rajta, hogy egykor nagy közösségre méretezték.
B. Kovács István: A mai Szlovákia területén a Komáromi református templom után ez a második legnagyobb befogadóképességű református templom. 1784 és 1786 között épült. Most alig pár hónappal vagyunk túl, az évekig tartó külső-belső felújításon.
Nézzük meg az emléktáblákat! Harsányi Móricz Istvánnak és hitvalló társainak, a gömöri gályaraboknak emelték ezt az emléktáblát a reformáció négyszázadik évfordulója alkalmából 1917 novemberében. A gályarab prédikátorok legnagyobb része gömöri volt és gyakorlatilag alig van olyan gömöri gyülekezet, ahonnan a lelkész vagy a tanító ne vállalta volna a rabságot, a gályarabságot is. Sokan vértanúi is lettek ennek a szomorú eseménynek. Ezt az emléktáblát Pálóczi Czinke István kezdeményezésére emelte a rimaszombati gyülekezet, akinek az Úristen a vállaira rakta, hogy Trianon után az elárvult, újjászerveződő reformátusok első püspöke legyen, és ezt a tisztségét idős koráig ellássa. Gyakorlatilag már szinte halni készült haza a Tisza mellé, de még megérte a Magyarországhoz való visszacsatolást.
Benkei Ildikó: Éppen a szószékkel szemben van a gályarabok emléktáblája.
B. Kovács István: Nem tekinthető általánosnak az, hogy az a lelkész, aki szolgálatot végez, Igét hirdet a szószékről, szó szerint szembesüljön a gályarabok példájával. Ez alól senki nem tudja magát kivonni. Ez egy olyan példa, ami kötelez.
A másik emléktáblát Szijjártó István tiszteletére emelték. Az ő neve nem ismert széles körben, de a rimaszombati reformátusok ismerik. Ő egy szerény polgárember volt a tizennyolcadik században. Amikor 1771-ben, az elnyomatás, a felszámolás után újraszervezték az egyházat, akkor ő volt az, aki szerény külseje ellenére sok-sok ezer aranyat összekuporgatott és ezt mind az egyháznak ajánlotta föl a templom és az iskola javára. Ő volt a nagy adományozó. A templom háta mögött húzódó utca is az ő nevét viselte. Ma már nincs meg. 1769-ben, amikor a református egyháztól mindent elvettek, elvették a templomot is.
Benkei Ildikó: Református templom épülete hagyományos beosztású: középen a szószék, szemben vele és két oldalról vannak a padsorok, hiszen valaha szigorú rend szerint ültek itt a hívek. Molnár Sándortól, a reformátusok vezetőlelkészétől kérdezem: hány embernek prédikál vasárnaponként illetve, hogy hány tagot számlál a gyülekezet?
Molnár Sándor: Vasárnaponként átlagosan egy kilencven-száz ember vesz részt az istentiszteleten. Az idén 428 fő került a választói névjegyzékbe.
Benkei Ildikó: Gyönyörűen rendbe hozták a templomot.
Molnár Sándor: Tizenhárom éven keresztül újult a rimaszombati templom és a múlt éven november 17-én volt a hálaadó istentisztelet a templom felújítása alkalmából. Ez a tizenhárom év valamilyen szinten szimbolikus idő is, hiszen tizenhárom évig Rimaszombatban tiltva volt a református vallásgyakorlás a tizennyolcadik században és most pedig tizenhárom év alatt megújulhatott templomunk.

Fekete Ágnes: Most pedig folytatjuk S. Lackovits Emőkével készült sorozatunkat, melyben a református templomi berendezésekről beszélgetünk. A mostani témánk a szószék.

S. Lackovits Emőke: A református gondolkodásban a szószék sokkal inkább középpontban van, mint bármely egyéb templomi berendezési tárgy. A szószékek díszítése, kialakítása központi kérdés volt. Több fajtáját ismerjük: vannak gyönyörű faragott szószékek, festett szószékek, melyek mintázata megegyezik a padelőzékek festésével. A falazott szószék feljárata nem látható, egy kis belső lépcsőn megy föl a lelkész és nyitja ki a szószék ajtaját. Másutt a lépcsőjét fedik csak el, és a gyülekezet szeme láttára lépked föl a lelkész a szószékre. Külön vakolatdísszel, külön festéssel, sőt aranyozott rozettával is elláthatták. A szószék mellvédjének felső részén van a könyvtartó, amire a Szentírást helyezi el a lelkipásztor és a szószék fölött van a hangvető vagy korona.
Fekete Ágnes: Valóban akusztikai jelentősége volt a szószékkoronának? Segített, hogy a lelkész szavai betöltsék az egész templomteret?
S. Lackovits Emőke: Én nem tudom ezt megmondani, mert nem próbáltam.

Fekete Ágnes: Gyakran látunk pelikán motívumot a szószékkoronán.
S. Lackovits Emőke: A szószékkoronán általában nagyon jellemző ékítmények vannak. A pelikán az egyik, de van olyan, ahol a szószékkorona belső oldala fedett, és egy kupolát kapott a fölső része, és ott Isten szeme látható. Például a veszprémi nagytemplomban is így van.
Fekete Ágnes: Tehát ezt nem látja senki, csak a lelkész?
S. Lackovits Emőke: De, mi is látjuk!
Fekete Ágnes: Tehát a Szentháromság egy háromszög és benne a szem.
S. Lackovits Emőke: Igen. Fölül pedig egy empír váza van. A pelikán a hagyomány szerint a fiait önnön vérével táplálja. Ez az üldöztetés idején keresztyén jelképpé vált. Ahogy a pelikán a saját vérével táplálja, úgy táplálja a keresztényeket Krisztus. A katolikus restauráció idején pedig egyértelműen református jelképpé, a megmaradás jelképévé lett. Az üldöztetésben a megmaradás a vérrel való tápláltatás, tehát: Krisztus vére által maradunk meg!
Fekete Ágnes: Van annak jelentősége, hogy éppen a szószékkoronán jelent meg? Vagy az volt az egyetlen hely, amit díszítettek?
S. Lackovits Emőke: A szószékkorona központi hely volt, de megjelent azokon az úrasztali terítőkön is, amelyeket az úrvacsora szentségének kiszolgáltatásánál használtak. Kettő vagy három fiókával szokták ábrázolni. Ismerünk olyan úrasztali terítőt, ahol a négy sarokban látható a fiait tápláló pelikán. A szószékkorona állandó emlékeztető jel volt. Minden alkalommal lehetett látni.
Fekete Ágnes: Abban az időben még a katolikusok is használták a szószéket, onnan prédikáltak ma viszont nem mennek fel oda.
S. Lackovits Emőke: Valóban, régen volt a katolikus templomokban szószék, újabban már nincsen, vagy nem használják.
Annakidején, a 16. században sok esetben a gyülekezet tagjai azt sem tudták, hogy hova tartoznak. Olyan írásos anyagok fordultak meg a kezemben, ahonnan kiderült, hogy jött az új lelkész, azt mondta, hogy ehhez a felekezethez tartoznak, akkor ők odatartoztak. Sokszor olyan gyors volt a váltás, hogy egyszerűen föl se fogták.
A tizenkilencedik században jelentek meg ezek az egyen bársonyterítők, amelyeket őszintén szólva, nem nagyon szeretek. Még a koraiak szép bársonyból készültek, és nemcsak bordók voltak, de aztán egyre konvencionálisabbá váltak ezek a bársonyterítők.
Fekete Ágnes: Szinte kötelezővé vált.
S. Lackovits Emőke: Valóban nagyon elterjedt, hogy a bordó bársonyterítőre egy Igét hímeztek. Gyakran gyönyörű szószékmellvédeket takarnak el egy-egy ilyen Ige-mondatos terítővel, ezeket sok esetben kár oda tenni.
Fekete Ágnes: Régen nem takarták le a szószék mellvédjét?
S. Lackovits Emőke: A régi anyagban nem találunk ilyet.
Fekete Ágnes: A katolikus szószékeken általában hagyományosan a négy evangélista szerepel.
S. Lackovits Emőke: A reformátusoknál ez nem jellemző.
Fekete Ágnes: Dunántúlon, egy-két helyen nagyon magasra helyezték a szószéket.
S. Lackovits Emőke: Például Somban hatalmas templom van és óriási magasságban egy nagy szószék. Írásos nyoma van annak, hogy amikor a fürediek a templombelsőt kialakították, elmentek Somba megnézni a szószéket, más néven a katedrát, hogy ők is olyat csináljanak. Így a somi és a füredi szószék közeli rokonságban van egymással.
Fekete Ágnes: Becsület volt jó magas szószéket építeni?
S. Lackovits Emőke: Igen, a tehetősség egyfajta kifejeződése volt, ugyanakkor benne van ebben a gesztusban a tisztelet is. Ezt nem lehet elvitatni az adományozóktól, készítőktől, hogy Isten dicsőségére a legszebbet adták oda. Kétoldalú ez a dolog, mert mai szemmel visszanézve belelátjuk a negatívumot is, de azt látni kell, hogy ez egy őszinte adomány volt.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Amint említettük, a mértékletesség lesz a témája a III. Ökogyülekezeti konferenciának, amelyet április 12-én, szombaton 10 órától rendeznek Budapesten, a Böszörményi út 28. szám alatti, Budahegyvidéki Református Egyházközségben.

A 34. presbiteri konferenciát rendezik meg április 12-én, 10 órától Budapesten, a felújított Kálvin téri templomban. Ugyancsak presbiteri konferencia lesz április 11-én, pénteken 16 órától a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében.

Találkozót rendeznek a lelkészfeleségek részére április 14-én, hétfőn 14 órától Budapesten, a Rétköz utca 41. szám alatti gazdagréti református templomban.

Országos cigánymissziós találkozót és imanapot tartanak április 12-én 9 órától Budapesten, a káposztásmegyeri Bőröndös u. 17. szám alatti templomban.

Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus tart előadást a Hitünk és a Tudomány című előadássorozat keretében ma este 19 órakor Budapesten, a Ráday utca 28 szám alatt.

Kodácsy Tamás tart előadást arról, hogy mi is az a KREDIT? a keresztyén egyetemi oktatók első fórumán április 11-én, pénteken 17 órakor Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatt.

Virágvasárnapi zenés beszélgetés lesz a korálfeldolgozások világáról Gárdonyi Zsolt orgonaművésszel április 13-án vasárnap 16 órakor Budapesten, a svábhegyi református templomban.

Jótékonysági hangversenyt tart Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművész a csömöri református templom építésének javára április 12-én, szombaton 19 órakor Csömörön, az evangélikus templomban.

A debreceni egyházzenészek az Eperjesi Graduálból származó János Passiót éneklik április 13-án, vasárnap 17 órakor Debrecenben, a Mester utcai templomban.

Zenés Passió lesz virágvasárnap 18 órakor Debrecenben, a Kistemplomban, ugyanott április 16-án, nagyszerdán 20 órakor Jézus szenvedésének 16-17. századi liturgiája szerinti lamentációt tartanak.

A húsvétra készülve egyetemisták mutatják be Márk evangéliumát interaktív drámában ma 17 órakor Debrecenben a Református Kollégium dísztermében, és Budapesten 18 óra 30 perckor a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon, valamint április 10-én csütörtökön, a Károli Gáspás Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a Reviczki utca 4. szám alatt.

Sokfelé tartanak az országban virágvasárnapi családi napokat és kézműves foglalkozásokat. Többek között április 12-én, szombaton 10 órakor a Debreceni Református Kollégium Múzeumában, ugyancsak 10 órakor Miskolcon, a Jókai Mór Református Iskolában, 14 óra 30 perctől Székesfehérváron a Budai úti Templomban, 15 órától Csillaghegyen, 16 órától Budapesten, a Cimbalom utcában, valamint április 13-án, vasárnap 14 órától Ácson.

"Ez az én testen és vérem" címmel nyílik kiállítás úrasztali terítőkből és falikárpitokból április 13-án, a 9 óra 30 perckor kezdődő istentisztelet után Budapesten, a Cimbalom utcai református templomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliuma 5. fejezetéből!

"Van Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van… Volt ott egy ember, a ki harmincnyolc esztendőt töltött betegségében… amint látta Jézus, hogy ott fekszik,… mondta néki: Akarsz-e meggyógyulni?" (János 5,2-6)

Ez év januárjában olvashattuk a hírt, hogy harmincnyolc év börtönbüntetés után szabadon engedték Philippe El Shennawyt. Rablás és túszejtés vádjával élete kétharmadát börtönben töltötte. Felesége harmincöt éven át várt rá. Azt mondta: "Muszáj, hogy ez a rengeteg év valamire szolgáljon." Élete végéig a hosszú ítéletek ellen akar küzdeni.
Harmincnyolc év. Elképzelhetetlenül sok. Az ember értelmet akar adni egy ekkora tragédiának. Egy embert ennyi idő egyszerűen lenulláz a börtönben. De ugyanúgy megsemmisíti az embert a bénaság is. A bethesdai embernek nem volt senkije. Talán azért volt itt Bethesdában, mert egy halvány remény ott tartotta, hogy egyszer mégiscsak meggyógyul. Persze ennek valójában semmi esélye nem volt. Egy egyedülálló béna ember hogyan érhetne be elsőnek a tóba? Hogyan vehetne részt abban a futóversenyben, amit ott lehetett? Elképzelhetjük, ahogy egymást taposták az emberek, mindenki tülekedett azért, hogy elsőnek érjen a vízbe, és meggyógyuljon. Talán a mi emberünk rájött, hogy mégiscsak jobb itt a medence partján ülni, mert itt mindenki beteg, ő is megfér a többiekkel, nem lóg ki a sorból. Van kivel beszélgetni, közös téma. Valószínűleg beletörődött sorsába. Mit is tenne az ember harmincnyolc év után? Jézus kérdésére, hogy akarsz-e meggyógyulni, pontosan leírja azt a lehetetlen helyzetet, amiben ő van. Karnyújtásnyira a gyógyulástól a biztos nyomorban. De miért éppen ezt az embert gyógyította meg az ottani betegek tömegéből Jézus? Miért nem mondta: Most mindenki, aki itt van, gyógyuljon meg! Vegye mindenki a nyoszolyáját és eredjen haza! Nem lettek volna sokkal boldogabbak? De, egészen biztosan hatékony és sikeres lett volna akkor Jézus. Őt azonban ezek a jelzők elkerülték.
Jézus úgy szeretne találkozni mindenkivel, velünk is, hogy a szívünket ragadja meg, nem csupán a testünket vagy az érzelmeinket. Ezért van az, hogy Isten gyakran akkor szólít meg, amikor úgy látjuk, nincs esély számunkra. Nem osztottak nekünk lapot. Olyan mély árokban vagyunk, hogy onnan a saját erőnkből biztosan nem tudunk kimászni. Erről a harmincnyolcas számról eszünkbe juthat még az, amit Mózes 5. könyvéből tudunk, hogy éppen harmincnyolc évet bolyongott a pusztában a zsidó nép, amire minden hadra való féri meghalt, akik még átélték az Egyiptomból való kivonulást. Elmúlott egy egész nemzedék. (5Móz 2,4) Harminc nyolc év után kezdték el elfoglalni Kánaánt. Ez tehát az új kezdet jelképe.
Bethesda meglett férfija, aki béna volt, élete alkonyán új életet kezdett. Isten akkor tud velünk valami újat kezdeni, amikor valóban elvesztettünk mindent a régiből. Ha Istentől hitet szeretnénk kapni, a szívünknek abba az állapotba kell kerülnie, hogy képesek legyünk őt befogadni, és van ebben valami elvesztés, valami lemondás is. Mert akkor vagyunk ebben az állapotban, amikor már nem a víztől várjuk a jobbulást, nem a saját erőnkben bízunk, hanem csak Isten tettében. Én magam egyre kamaszodó gyermekeimmel élem át azt az érzést, hogy csak Isten kegyelmében bízhatok. Hiszen olyan dolgokat tesznek, amiket nem tanítottam, nem látott tőlünk. Sokszor velünk szemben építik ki az életüket, az ember szíve pedig sajog.
Mégis, talán ezek a pillanatok a leginkább alkalmasak arra, hogy higgyünk. Most ne akarjunk, ne tegyünk, ne ragaszkodjunk, ne féljünk, csak higgyünk! Mert Isten előtt lehetséges az, hogy harmincnyolc év után is valaki megváltozzon. Adjon Isten nekünk benne való hitet! Ámen.