2014-10-08

Nagy Sándor, Juhász Andrásné, Pávai István, Pálóczy Krisztina, Balla Vilma, Balla Zsuzsanna – Balla Péter, a magyar népdal apostola

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
A református egyház idősebb nemzedéke legendaként emlegeti Balla Péter nevét, a konferenciákat, a tábortűzi énekléseket Balatonszárszón, Alcsúton. Balla Péter a népdalgyűjtők sorából talán pedagógiai tehetségével magasodik ki. Most nyílt halála 30. évfordulója alkalmából kiállítás az életéről a Magyar Néprajzi Múzeumban. Hallhatjuk majd Nagy Sándort és Juhász Andrásnét, akik személyes indíttatásból jöttek el a megnyitóra, majd sorrendben Pávai Istvánt és Pálóczy Krisztinát, a kiállítás kurátorait, és Balla Vilmát és Zsuzsannát Balla Péter lányait.

Nagy Sándor: Ezt a hegedűt Balla Péter édesapja készítette.
Fekete Ágnes: Tényleg? Az édesapja hegedűkészítő volt?
Nagy Sándor: Az édesapja állatorvos volt, de körülbelül ötven hegedűt készített. És olyan minőségben, hogy amikor Balla Péter a Zeneakadémián tanult, akkor az egyiket ott használta. Érdemes végigolvasni Bede Anna Balla Péter hegedül című versét:
Ahol mosollyá szelídült
Villámoktól vibrál az éter
Titkokat rejtő hegedűn
Sámánéneket hegedül
Kopott gúnyában Balla Péter

Hiába tiltják ezt a dalt
Törpék, hogy pogány és eretnek –
Kegyesen hallja fent az Úr,
Ki trónol láthatatlanul,
Fényén mennyei tengereknek.

Juhász Andrásné: A szüleink nagyon jó barátok voltak, de csak ritkán találkoztak. Egyszer, amikor Balla Péter nálunk volt, "megimádkoztatott". Azt mondta váratlanul: "most megkérjük a háziasszonyt, hogy imádkozzon!" A mai napig szívesen emlékszem erre az esetre!

Pávai István: Itt egy fonográfot látunk. Azon a fényképen pedig látszik, hogy a tölcsérbe kellett énekelni.
Fekete Ágnes: Egészen közel kellett hajolni?
Pávai István: Valóban közel, emiatt az énekesek testtartása nem volt természetes. Ez Balla Péter fonográfja. Kézzel kellett forgatni. Később volt olyan, amelyik rugós szerkezetű volt, még később pedig már elektromos motor hajtotta az ilyen fonográfot. Az emberek a tölcsérbe énekeltek, és a hangrezgések grafikai képpé alakultak, amelyeket egy tű a viaszhengerbe karcolt. Lejátszáskor pedig visszaalakította a jeleket hanggá. Akkor ez nagyon nagy dolog volt, a rossz hangminősége ellenére.
Balla Péter 1933-ban járt Bukovinában. Kodály nyomán fölkereste a Csöbörcsök (Cioburciu) nevű falut, amely a Domokos Pál Pétertől kapott értesülés szerint a legkeletibb magyar falu. Azonban ott nem talált magyarokat, ezért román és orosz dalokat gyűjtött. A következő évben járt Moldvában, ahol az volt a feladata, hogy felkeresse Lükő Gábor adatközlőit, és pótolja az elveszett viaszhengereket. Ugyanis az történt, hogy Lükő Gábort annakidején kiutasították Romániából, és huszonnégy órán belül el kellett hagynia az országot. Így azonban nem volt ideje, hogy összecsomagolja és magával vigye a felvételeket. Székely diákokat kért meg, hogy a viaszhengereket adják át a Román Folklór Intézet igazgatójának, Constantin Brãiloiunak, aki majd megőrzi azokat. A székely diákok azonban úgy döntöttek, hogy nem adják román kézre a felvételeket, hanem levitték a pincébe, ahol megpenészedtek és elpusztultak a hengerek. Lükő Gábor átadta Balla Péternek azt a teljes listát, amely a dalokat és az adatközlők nevét is tartalmazta. Balla Péter a Román Belügyminisztériumtól kapott támogató levelet, hogy a népdalgyűjtés feladatát elvégezhesse. Ebben a levélben a nevét románosan írták és belényesi zenetanárként tüntették föl. Valószínűleg Brãiloiu-ék úgy gondolták, hogy így jobban átmegy az engedélyezésen. Végülis Balla Péter föl tudta venni a népdalokat a hengerekre. Például Jugán szintén egy olyan falu, ahol ma már nem nagyon beszélnek magyarul. Egyébként, amikor Kodálynak énekeltek akkor a korabeli elmondás szerint táncoltak is az adatközlők az udvaron, és ezért táncosabb ritmusban adták elő a dalt. Ballának meg ülőhelyzetben inkább rubato módon. Érdekes, hogy többféleképpen is lehet egy népdalt énekelni.
Fekete Ágnes: Ezt a szoknyát is ő gyűjtötte?
Pávai István: Igen. Ez egy lepelszoknya, amit az asszonyok maguk köré tekernek, és díszes szalaggal kötnek meg. Ha kiterítjük, olyan, mint egy kis szőnyeg.
Fekete Ágnes: Balla Péter pedagógus is volt.
Pávai István: Azért is hívták a magyar népdal apostolának. Sok száz és ezer fiatalnak tanított népdalokat egy olyan időszakban, amikor a népdal nem volt igazán elterjedve.
Pálóczy Krisztina: Azt mondták róla, hogy ő nem tanítja a népdalt, hanem átszármaztatja. Valószínűleg az ő sajátossága volt ez a fajta jó tanítás. Az utolsó vitrinen egyébként meghallgatható a Havas Gábor anyagaiban található népdaltanítása is.

Balla Péter népdaltanítása:
A népdal mennyire leleményes. Ugyanaz az előadó szinte ugyanabban a percbe eldanolja, de nincs lezárva és háromféle befejezéssel danolja el. Harmadik versszakot egyedül mutatom.
"Tisza be nem vette
Partjára vetette
Arra ment egy halászlegény
Hálójába tette."
Együtt mondjuk: "Tisza be nem vette, partjára vetette…"

Balla Zsuzsanna: Ez a ház Édesanyám szüleié volt. Amikor a Nagyapám nyugdíjba ment, akkor úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Dunántúlra. Az apai Nagyapám állatorvos volt, és dolgozott Belényesen is, ahová azért küldték, hogy az ottani román parasztokat magyarosítsa, mert akkor éppen Magyarországhoz tartozott. Aztán Apám gimnazista évei alatt fordult a kocka, és megint Románia lett. Mindkét nyelven ugyanolyan jól tudott beszélni.
Balla Vilma: Akkoriban a középosztálybeli embereknek volt szabadidejük és hobbijuk, így sokat muzsikáltak. Volt családi vonósnégyes, és időnként zongorista is jött hozzá.
Fekete Ágnes: Gyermekkorukban is együttmuzsikált még a családi zenekar?
Balla Zsuzsanna: Volt rá eset.
Fekete Ágnes: És milyen hangszeren játszottak?
Balla Vilma: Nem tudtam valami jól játszani, de akkor fuvolázni tanultam, és a család elszenvedte a fuvolajátékomat, sőt valami kíséretet is csináltak hozzá.
Balla Zsuzsanna: Én ebben a családi összeállításban oboáztam, az öcsém meg fagottozott. Ezért fúvós triókat is eljátszogattunk. Az elődeink a Haydn vonósnégyeseket játszották, a mi zenélésünk már nem volt olyan profi.
Balla Vilma: Mi csak olyan kis karácsonyi meg húsvéti darabkákat játszottunk.

Fekete Ágnes: Az Édesapjuk Belényesen tanult meg hegedülni?
Balla Zsuzsanna: Busica János tanította hegedülni, és biztatta, hogy ezen az úton menjen tovább. Jogászhallgató volt egy olyan képzésben, mint manapság a levelező oktatás. S hogy közben csináljon még valamit, elvállalta a helyi tanítóképzősök zeneoktatását. Az évvégi vizsgaelőadáson akkoriban a román oktatási hatóságok is megjelentek. A vizsgán a tanítóképzősök egy operát adtak elő, mert a kötelező hegedűn kívül volt, aki más hangszeren is tanult. Amikor az operaelőadást látta ez a tanügyi főember, azt mondta, hogy ezt az embert el kellene küldeni Bécsbe tanulni. Akkoriban a magyar hegedűiskolának nagyon nagy híre volt, Hubay neve fogalom volt, úgyhogy Édesapám szívesebben ment Budapestre. Egy évre kapott ösztöndíjat, amiből tényleg meg lehetett normálisan élni. Azonban, amikor az elfogyott, és nem ment vissza tanítani, akkor bizony már nem volt olyan könnyű a helyzete. Rengeteget gyakorolt, és a pénzkereseti lehetőség miatt elvállalt sok mindent. Megismerkedett Eötvös kollégistákkal is, sőt egy SZEFHE-s kórust is vezetett. A SZEFHE a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete volt. Ott volt egy Mester Miklós nevű ifjú, aki biztatta, hogy keresse meg keleten a magyarokat. Hubay Tanársegédje Koncz János tanította apámat. Ő azonban rájött, hogy ez az ember gyakorlatilag kábítószerrel él. Vele váltatta ki a recepteket patikából. Az apám állatorvos gyereke volt, és tanult latinul is. Nagyon jól tudta, hogy mik azok a szerek. Rájött, hogy ez nem fog hosszútávon menni, és akkor kezdett inkább a népzene felé orientálódni, majd elment Lajthához népdal lejegyzést tanulni. Mert ameddig lejegyezni jól nem tudta, addig azon a téren semmit nem tudott csinálni. 1933-ban kiment erre a bizonyos első moldvai meg bukovinai gyűjtőútra. Lajtha László és Bartók Béla is írt egy romániai folkloristának, Brãiloiu-nak, aki segített neki. Még a belügyminisztertől is kapott pénzt, amelynek fejében jelentést kellett írni. Hát, ezt nem nézték jószemmel a románok. El akarták intézni, hogy ne menjen többet oda. Távollétében elítélték magyarok közötti izgatásért. Azt mondták, hogy úgysem ért belőle egy szót sem, és erre ő közölte, hogy igenis nagyon jól érti. A papjaik azt mondták, hogy ezt a magyart már senki nem beszéli. El tudom képzelni, hogy ez így volt, de a vádat utólag koholták.

Balla Péter hangja: Amikor visszajöttem a ’33-as gyűjtőútról, akkor írtam egy levelezőlapot Bartóknak és Kodálynak is, és felajánlottam, hogy szívesen bemutatom a gyűjtött anyagomat. Valóban egy egész délután hallgatott (Bartók), hát el volt ragadtatva.

Balla Zsuzsanna: Nagy pénzzel ez nem járt. Szóval, inkább ment a pénz, mint jött.
Fekete Ágnes: Gyakorlatilag diák volt még ebben az időben?
Balla Zsuzsanna: Fizetés nélküli gyakornok volt. Próbált olcsó szálláshelyeket szerezni. Az SDG egyetemi menzáján ebédelt. Egy idő után oda is költözött. A szobája szomszédos volt egy nagyteremmel, ahol a diákok összejöttek, és irredenta nótákat meg magyar nótákat énekeltek. Átment hozzájuk és elmondta, hogy vannak ezeknél az énekeknél értékesebb és magyarabb dalok is. Nagy érdeklődés támadt és megállapodtak, hogy hetente egy este rendeznek népdal és régi református ének tanulást. Később egyre több helyre hívták vidékre is, és ő ment, ment és ment. Egy idő múlva az egyházi hatóság látta, hogy ez az ember az egyháznak dolgozik, és elgondolkodtak rajta, hogy tudnának-e valami állást csinálni neki. Végül sikerült, így került ott alkalmazásba.
Fekete Ágnes: Így lett énekügyi titkár?
Balla Zsuzsanna: Igen, igen.
Fekete Ágnes: Egész addig gyakorlatilag a semmiből élt?
Balla Zsuzsanna: Alkalmi, hegedű közreműködésekből, tanításból. Bizony, elég nehezen élt. Ez tény és való. Később, amikor a Népművelési Intézethez került, ott volt egy táncos barátja, aki azt írta róla: "Balla Péter milyen romantikus! Rongyosan megjelent Budapesten." Ez viszont nem volt igaz, mert amikor Budapestre került, akkor még nagyon jól el volt látva. Később az egész országot bejárta, nagyon sokat utazott. Volt olyan, amikor Kolozsváron volt egy nap, majd éjszaka utazott és másnap délután már Pápán tanított egy népfőiskolán.
Fekete Ágnes: Hogyan ismerte meg az Édesanyjukat?
Balla Zsuzsanna: Édesanyám az Erzsébet nőiskolába járt, mint gimnazista. Az iskolában SDG is működött. Így aztán kapcsolatba kerültek ezeken az énekórákon, aztán elment Szárszóra. Édesapámnak föltűnt, hogy ez a lány tényleg tudja az összes zsoltárt. Így ismerkedtek meg.
Fekete Ágnes: Sokáig dolgozott énekügyi titkárként?
Balla Zsuzsanna: A Népművelési Intézetbe került miután menesztették az egyháztól.
Fekete Ágnes: Miért menesztették az egyháztól?
Balla Vilma: 1952-ben megszüntették az állását. Nem lehetett már csak papokat alkalmazni és ő nem volt lelkész. Különösen az ifjúsággal való foglalkozást ellenezték, ezért szüntették meg az állását és bocsátották el.
Balla Zsuzsanna: Akkoriban, Fekete Sándor volt az egyik "híres" név, az ő esperessége alatt tömegével küldtek el papokat is.
Balla Zsuzsanna: "Elhulltanak legjobbjaink a hosszú Schwartz alatt." Ahol valami élet volt, azt meg kellett szüntetni. Amikor az egyházból kitették, akkor került a Népművelési Intézethez. Úgy tűnik, valahogy ezt tűrte az állam, mert nem volt más szakember. Úgy gondolták, hogy ott nem tud olyan sok kárt csinálni, mintha a fiataloknak beszélne Jézus Krisztusról. Az előző szolgálatai miatt nagyon sok papot ismert, és ezek az ismeretségek megmaradtak akkor is, amikor ő már a Népművelési Intézethez került. Ezeket az ismeretségeit használta a zsidók mentéséhez is.
Fekete Ágnes: Arról mit tudnak?
Balla Zsuzsanna: Például volt egy idős jogász, akinek az apja Weiss Manfrédnél egészen magas rangú főosztályvezető volt. Vele az utazásai során ismerkedett meg.
Balla Vilma: Andor bácsi meglátta, hogy Biblia van apánk kezében. Így megszólította, hogy látja, hogy becsületes ember, nem tudna-e neki, és a családjának segíteni.
Balla Zsuzsanna: Na, az már később volt. Andor bácsi azt mondta: annak a Jézusnak a nevében kérem, akiről Ön beszélt nekem, hogy segítsen a családomnak, ha tud.
Fekete Ágnes: Mit tudott csinálni?
Balla Zsuzsanna: Hamis keresztleveleket szerzett és így kihozta őket a gettóból.
Fekete Ágnes: Ehhez szükség volt lelkészre is. Lehet tudni, hogy ki volt az?
Balla Zsuzsanna: Becsületükre legyen mondva, sokan voltak, akik hajlandók voltak kiadni keresztleveleket.
Balla Vilma: Én Fónyad Dezső bácsiról tudok, aki Monoron volt lelkész. Ő sok-sok embernek adott papírt. Mi akkor lent laktunk Balatonszárszón.
Balla Zsuzsanna: Ott is bújtatott embereket.
Balla Vilma: Igen, mert ott voltak üres házak, és könnyű volt ismeretlen embereket eldugni.
Fekete Ágnes: Balla Péter nagyon különleges pedagógiai tehetséggel rendelkezett. Hogyan tanított ő éneket?
Balla Zsuzsanna: Először is elénekelte. Nagyon jól tudta ezt a stílust is.
Balla Vilma: Sok díszítő elemet használt. Szép orgánuma volt, és elég nagy hangja ahhoz, hogy a szabadban is hallható legyen.
Balla Zsuzsanna: De teljesen egyenes hangon énekelt, nem úgy, mint az operaénekesek. Soronként mondta előre szépen a szöveget, és énekeltette csoportonként az embereket. Nem lehetett csak úgy elbújni, hanem aki ott volt, annak mese nem volt, énekelni kellett.
Balla Vilma: Észrevette a visszahúzódókat és bátorította őket. A sok ember között meglátta, hogy kik azok, akik lelkesen énekelnek, és velük bemutattatta az éneket.
Fekete Ágnes: Itthon is előfordult, hogy énekeket tanított?
Balla Vilma: Az úgy ránk ragadt anélkül is.
Balla Zsuzsanna: Hallottuk az adatközlőit is énekelni. Magával vitt bennünket is Turára, de máshová is.

Fekete Ágnes: Odament a kis fonográfjával?
Balla Zsuzsanna: Később hordozható magnetofonja is volt. Veress Sándor, apánk előtt két évvel volt Bukovinában és Moldvában. Ő még egy akkora felvevő szerkezettel ment, amelyet külön szekéren kellett utána vinni. A harminckilós ládához képest ez már óriási fejlődés volt. A bátyám szerint volt a padláson legalább három fonográf, és ő, aki műszaki érdeklődésű volt, nagy érdeklődéssel szétszedte, de összerakni már nem tudta azokat.
Fonográf felvétel:
"Rákóczi kocsmába két karajcár a bor,
Arra mén, arra mén szegény özvegyasszony.
Gyere be, gyere be, szegény özvegyasszony,
Igyál egy icce bort, vagy ha kettő kell is."

Balla Zsuzsanna: Emlékszem a Jula néni (Tóth Lajtos Mihályné) énekére. Szerették Édesapánkat az adatközlői és ő is őket.
Balla Vilma: Ezáltal minket is szerettek. Emlékszem, Jula néni kölcsönadta a ruháit egy iskolai fellépésünkhöz.
Fekete Ágnes: Ő hova valósi?
Balla Vilma: Turán lakott.
Balla Zsuzsanna: Egyszer Felméri Dani bácsi ideállított egy kacsával.
Balla Vilma: Igaz, hogy aztán bajok lettek a kacsával.
Fekete Ágnes: Miért?
Balla Vilma: Nem volt krumpli vagy kenyér, nem volt semmi, amit ehettünk volna hozzá. Emlékszem, édesanya megsütötte, és a pincébe vittük le a húst, nem bírtuk magába enni. Ez az ötvenes évek szegénysége volt. Nehéz helyzet volt ez akkor.
Balla Zsuzsanna: Akkor voltál elsős gimnazista, még Peti is harmadikosként odajárt. És így hárman három adag menzai kenyeret hoztunk el és azt osztottuk el a héttagú családnak.
Fekete Ágnes: Az édesanyjuk dolgozott valamit?
Balla Zsuzsanna: Akkor még nem. Később elvégezte az óvónőképzőt.
Balla Vilma: Először bedolgozó volt. Sok éven keresztül bőrdíszműves munkát végzett, és csak később lett óvónő.
Fekete Ágnes: Ő volt a hátvéd, gondolom.
Balla Zsuzsanna: Hát igen.
Balla Vilma: Édesapa sokszor nem volt itthon, és Édesanya egyedül maradt a család gondjaival, és ezt nehezen bírta, mert beteg is volt.
Fekete Ágnes: Itthonra már nem maradt olyan sok energiája?
Balla Vilma: Hát, nem. Beszélgetett azért sokat velünk.
Balla Zsuzsanna: Például volt olyan, hogy Vilmáékat elvitte táborozni.
Balla Vilma: Sátortáborba és ő gondoskodott az ellátásunkról. Biciklivel mentünk. Farkas Jóska bácsi lányai is velünk voltak.
Fekete Ágnes: Az idő haladtával egyre kevesebb ideje volt a gyerekekre. Nem?
Balla Zsuzsanna: Éppen fordítva. Később a hegedűtanítás mellett több ideje volt, mert arra nem kellett neki készülnie.
Balla Vilma: Nem voltak már táborok sem, és nem kellett neki annyit utazni.
Fekete Ágnes: Meddig dolgozott a Népművelési Intézetnél Balla Péter?
Balla Zsuzsanna: A Népművelési Intézet 1956-tal megszűnt. Édesapám főnöke az intézetben egy Széll Jenő nevű, nagyon művelt ember volt. Nagyon szerették egymást. Később én is találkoztam vele, és nagyon megszerettem én is. Széll Jenőnek volt az a nagy bűne, hogy az ötvenhatos forradalmi rádióban zenei osztályvezető volt. Később kérdezgették a munkatársakat, hogy mi a véleményük Széll elvtársról? Erre az apám azt mondta, hogy derék, becsületes magyar embernek tartom. Ezt aztán nem tudták neki lenyelni, úgyhogy kitették onnan is. Ezután járási vagy megyei népművelési felügyelő lett, amely végképp kikészítette. Marxista iskolákba kellett járni mindenkinek, még az én pályakezdő koromban is. Azt hiszem, akkor ment igazán tönkre. De még akkor is el tudta intézni, hogy az adatközlőinek a Népművészet Mestere címet adományozzanak, amely nyugdíjjal is járt. Ez óriási dolog volt. Egy darabig dolgozott még ebben a munkában, de az egészsége végképp összeomlott, és a nyugalma érdekében akkor kezdett el hegedűt tanítani, egy olyan iskolában, ahol az igazgató még a ragokat sem tudta helyesen használni.
Fekete Ágnes: Egyszerű zeneiskolai hegedűtanár lett?
Balla Zsuzsanna: Zenei általános iskola volt.
Fekete Ágnes: Onnan ment nyugdíjba?
Balla Zsuzsanna: Igen, de nem hatvan éves korában. Több évig tanított még, miután elérte a nyugdíjkorhatárt.
Fekete Ágnes: Hány nyugdíjas éve volt?
Balla Zsuzsanna: Hetvenhat éves volt, mikor meghalt. Akkor kezdett a politikai légkör felszabadulni. Sok interjút adott akkoriban. Külföldiek is jöttek hozzánk. Egyszer azt mondta anyámnak: "kezdünk divatba jönni."

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjelt szerveznek fiatalok részére október 10-én, pénteken estétől az ország különböző pontjain és a határon túli gyülekezetekben.

A 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű ökumenikus ifjúsági önkéntes akció ünnepélyes megnyitója október 9-én, csütörtökön 17 órától lesz Budapesten, a Blaha Lujza téri Corvintetőn.

Pálhegyi Ferenc tart előadást október 11-én, szombaton 16 órakor Pátyon, a református templomban.

A keresztény spiritualitásról protestáns szemmel a címe annak az előadássorozatnak, amely a lelkiségtörténettel foglalkozik. Október 13-án, hétfőn 18 órakor Kovács Endre Szent Benedek tanításairól tart előadást Budapesten, az Üllői út 24. szám alatt.

Evangélizációs istentiszteleteket tartanak október 15. és 19. között esténként 17 óra 30 perctől Miskolcon, a Deszkatemplomban.

Jótékonysági hangversenyt ad Mészáros János Elek a Pesterzsébet-Szabó-telepen épülő templom javára október 12-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Csili Művelődési Központban.

Ünnepi hangversenyt és hálaadó istentiszteletet tartanak az orgona felújítása alkalmából október 12-én vasárnap 15 órakor Túrkevén, a református templomban.

Kórustalálkozót rendeznek október 12-én, vasárnap 16 órakor Átányban, a református templomban.

Hangversenyt tartanak Gáty Zoltán pápai zeneszerző emlékére október 11-én, szombaton 19 órakor Pápán, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban.

Templomi hangverseny lesz október 14-én, hétfőn este fél hétkor Miskolcon, a Kossuth utcai református templomban, ahol orgonára, trombitára és harsonára írt művek hangoznak majd el.

A Szentháromság Istent dicsőítő költők 11. országos találkozója lesz október 11-én, szombaton, 10 óra 30 perctől Celldömölkön, a református templomban.

Kiállítás nyílt Mészáros Gábornak az ócsai református templomról készített fényképeiből. A tárlatot október 31-ig Budapesten, a Biblia Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét János evangéliuma 21. fejezetéből!

Grafika: Simon András

"Bizony, bizony mondom néked, a mikor fiatal voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod." János 21,18

"Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz…" (József Attila: Íme, hát megleltem hazámat) – zakatol fejemben az idézet látva aranyló keretünket. Mert szép dolog felszaladni a hegyre, de szebb dolog onnan lelátni. Az ősszel megérő almák erejében benne van valami titokzatos erő, amelyről Pilinszky János így ír: "A nagyvárosok árnyékában és lármájában, észrevétlen, öregasszonyok élnek, fáradhatatlan türelemben és munkában; csendes tevékenység az övék, mint a gépek között a szövőszéké. Ha egy nap abbahagynák, először meg se hallanánk, másnapra, harmadnapra mégis belebénulna a világ. Ők alkotják azt az észrevétlen, titokzatos hálót, mely finom erejével felszínen tart és mindent megemel…" "Valahogyan kényelmetlenül érzi magát a gyümölcs, ha még kinn felejtették a fán…"
A magyar nyelv véget érni nem akaró képekkel érzékelteti velünk ezt a folyamatot. Mert azt is mondjuk, hogy öreg, meg hogy vén, vagy éppen aggastyán, vagy koros, idős, esetleg szépkorú.
Mit mondanak ezek a szavak? Először azt, hogy az öregedés kiteljesedés is. Régen az öreg Dunát nézték, amelyik széles, hatalmasra érett folyó. Az öregbetű a nagy betűt jelentette. És a kisbíró ellentéte is az öregbíró volt, ami nem a korát jelentette elsősorban, hanem a tekintélyét. A fiataloknak hihetetlen szüksége van erre a széles látásra. Van egy-két idős barátom, akit mindig felhívok, amikor elakadok az élet útján, mert emlékszem az ő elakadásuk történetére, és új látószögbe kerül kis történetem. Ezt jelenti az öreg szó.
De mondjuk azt is, hogy idős. Ha összehasonlítjuk a játékos, a házas és ehhez hasonló szavainkkal, akkor az idős embernek van ideje. Idős, idővel gazdálkodó ember. Aki éppen ezért nincs rászorulva arra, hogy hirtelenkedjen. Bárcsak tartalommal teli időt kapnánk idős barátainktól… akik egyben korosak is. Ez azt jelenti, hogy előrehaladottak. Korszakokban látják az életet. Nem akadnak például fent annyira a mai kor hivatali ügyintézésein, mert különb korszakokat is láttak már. "Így van ez!" – mondják talán némi elfogadással.
De a koros nem szükségképpen agg, aki aggódásaival gyűjti ráncait. Aggni, mondták régen, amikor valakinek valami gyötörte a fejét. Valójában minden aggódás mögött kíváncsiság van, mert nem tudjuk elfogadni, hogy az öreg folyó a maga tempójában hozza elénk azt, amit kíván. Talán ezért öregszik hamar a kíváncsi, az aggódó ember.
A vén ember viszont az, aki ványadttá válik. Ebben a jelzői képben talán az örömtelenség van benne. Az idős ember sokszor veszíti el a nevetést, pedig annál szebb igazán nincs, mint egy ráncos mosoly. Öregember nem vénember mondjuk, és ezzel éppen az idős ember átadható életörömét fejezzük ki.
Persze a ványadás minden élő velejárója. Ez a folyamat lehet egy szép jelkép is. Az ember fiatalon fut, szalad, azt hiszi, hogy ő irányítja a dolgokat. Amikor megöregszik, a testével is megtörténik az, ami valójában egész életünkre igaz: nem a magunk urai vagyunk, felövez Isten, és oda visz, ahova Ő akar. Idősödő embereket látunk, magunk is korosodunk, és jó esetben az életünk irányítása egyre jobban Isten kezében van. Ezt adja meg az Úr. Ámen.

Similar Posts